Kolink blog: háztűznéző

Immár 18 éves múltra tekint vissza a Kolink márka – a Tajvanból indult, de jelenleg német tulajdonban lévő cég a magyar IT piaccal együtt nőtt fel.

Könnyű öregnek érezni magunkat az IT területén, hiszen elég csak 20-25 évet visszamenni ahhoz, hogy egy teljesen más jellegű világról nosztalgiázzunk: arról, amikor még a heti Budapesti Piacot böngésztük árlistaként, de azért már ott volt az internet is, segítve az eligazodást a termékek között. Az akkoriban megjelent márkák közül sok ma már nincs velünk (Tomato, Abit ismerős még valakinek?), mások viszont éppen ebben az "építsd magadnak"-korban lettek közismertek. Ezek közé tartozik a Kolink is.

A 2002-ben alapított cég Magyarországon először beviteli eszközeiről lett ismert, de aztán váltottak, ma pedig házakkal és tápegységekkel foglalkoznak. Miután 2014-ben német tulajdonba kerültek, központjuk is Berlinbe került, és ma is ott található. Bár a cég eredetileg az alsóbb kategóriát hódította meg, a portfólió bővítésével szépen elindult felfelé is, így a házak területén is széles kínálattal rendelkezik, mely az egyszerű fémdoboztól a modern, edzett üvegből és acélidomokból felépülő szoborra hasonlító műremekekig terjed.

A számítógép alkatrészeinek összeválogatásánál a legkevesebb figyelmet általában pont ez az alkatrész kapja. Azzal nagyjából mindenki tisztában van, hogy mi alapján válasszon processzort, alaplapot, hogy a több memória jobb, vagy hogy egy SSD gyorsabb egy merevlemeznél. A lista végére érve rendszerint a gépre szánt pénz is elfogy, így a számítógépházon (és kisebb mértékben a tápegységen) sokan igyekeznek spórolni. Pedig több mindent kell figyelembe venni annál, mint hogy a kinézett alaplap, processzorhűtő, VGA és a többi komponens befér-e a házba!

Kolink Rocket
Kolink Rocket [+]

Amikor házat választunk nyilvánvaló, hogy elsősorban a méretkategóriára kell figyelni: ha minigépet építünk, akkor egy Mini-ITX rendszerhez tervezett ház, például a Rocket lehet jó választás. Ezt könnyű elrejteni is, de nem szükséges, hiszen elég jól néz ki ahhoz, hogy az asztalon hagyjuk. A valamivel nagyobb, de még mindig kompakt microATX méretkategóriában már bőven találunk visszafogottabb (mint amilyen a Citadel) és extravagánsabb (például az Inspire K2) házat.

Kolink Inspire K2
Kolink Inspire K2 [+]

Természetesen a legtöbb vásárló által keresett, ATX lapok fogadására is képes kategóriában a legnagyobb a választék. Itt a kinézet mellett elég tág határok között mozognak a méretek – és ha tudjuk, hogy viszonylag szűk helyre akarjuk majd betolni gépünket, akkor jó, ha még vásárlás előtt ezt figyelembe véve választjuk ki a megfelelő gépházat. A teljesen visszafogott, minimalista Stronghold (mondjuk fehér színben) egy 435 x 435 x 201 mm-es helyet igényel, így elfér egy átlagos íróasztal alatt is.

Kolink Horizon
Kolink Horizon [+]

Ha az RGB fényekre esküszünk, akkor a Horizon készült nekünk, ha pedig a gépházra, mint különálló művészi elemre gondolunk, a gigantikus, egyedi Big Chungus lehet érdekes (csak biztosítsunk elegendő helyet a 16 kg-os, 668 x 336 x 651 mm-es monstrumnak.

Big Chungus
Big Chungus [+]

Ha a méret megvan, nézzük meg, hogy mik a kiválasztott konfiguráció igényei! Nagy teljesítményű, komoly szellőzést igénylő PC-t építünk? Akkor legyen bőven ventilátor a házban (mint például az Observatoryban). A trendek ellenére is hiszünk az optikai meghajtóban? A KLA-002 rendelkezik ezek beszereléséhez szükséges hellyel. Természetesen ezeken túlmenően is vannak még szempontok (például hogy milyen csatlakozókat és hol szeretnénk az előlapon látni, hány adattárolónak van hely, stb.), amelyekre most nem térünk ki.

Azóta történt