Hirdetés

Aktív témák

  • BlacKSouL

    addikt

    Azt mondtátok közösbe, hát nesztek:
    Naszóval.
    Megszűnik a munkahelyem, és az eddig általunk végzett munkát most Gödöllőn fogják folytatni. Felajánlották, hogy aki esetleg akar, az ha úgy gondolja, akkor ugyanazért a fizetésért eljárhat 90 km-re dolgozni, autót esetleg adnak, de minden másról gondoskodni magunknak kéne. Vagyis összeszedni a tizen-huszon kilométerre lakó kollégákat, és úgy elindulni a minimum 1:10 -es útra. Minden nap.
    Namost egyelőre a legtöbbünk visszautasította, hiszen mindenkit ide köt a családja, ingázni meg inkább Amerikában szokás. Azért jelentkeztem én is ide, mert én most itthon tudok dolgozni. A csoportos leépítés részleteiről tárgyalnak, illetve mivel kb félmilliós ügyfélkört kéne átvenni a gödöllői csapatnak, ezért még nekünk kéne betanítani őket, meg ilyesmi, de ugye a társaság nagy része máris elment táppénzre. Állítólag ezen a héten adják át a tájékoztatót, mely szerint kb egy hónapra rá majd felmondanak. Addig nyomjuk itt, aztán júliustól megszűnik. Erre kitalálták, hogy na akkor hétfőtől két hétig Gödöllőre kell járnunk, kocsival, összefuttatni a rendszereket egymással, és addig is úgy járni, mint eddig, a két hétben meg mintha vállaltuk volna. Csakhogy tuti nem lesz elég 2hét a betanulásra, és mi van ha megint két hétre, aztán megint két hétre odarángatnak minket?
    A kérdés az, hogy ha nem vállaltuk a gödöllői munkát, akkor kötelezhetnek-e minket arra, hogy oda járjunk ha akarunk ha nem? A szerződésben az itteni telephely van megnevezve munkavégzés helyének, de persze azzal, hogy esetenként kötelezhetnek hogy máshol dolgozzunk. Én már most kurvára megszabadulnék a cégtől, de nincs garancia, hogy ahogy beigérték, aki átveszi most a tájékoztatót, annak átadják a felmondást júli elején. Én Gödöllőre nem akarok járni, felmondani nem akarok, bár nem veszítek vele semmit, meg amúgy is ledolgoztathatnák az egy hónapot. Most akkor mit lehet tenni?
    Jövő héten már tuti mindenki elmegy táppénzre, egyedül meg akar a franc eljárni dolgozni egy másik városba míg ki nem rúgnak. Most akkor jobban teszem ha én is kiíratom magam? De állítólag addig nem adják át a tájékoztatót, míg táppénzen vagy. És addig nem adatják át a felmondást, míg a tájékoztatót meg nem kaptuk. Ha tájékoztató van, akkor sem adhatják át a felmondást, míg táppénzen van valaki. De táppénzhez mostanában nyomós indok kell. Elvileg ha átadják a felmondást, akkor nekem nem kötelezően ledolgoztatandó egy hónapos felmondási időm van, amit ha jó akkor nem dolgoztatnak le még júliusban, ha nem jó, akkor ledolgoztathatná, de úgyis kivenném a szabit. Már úgy vagyok, hogy szarnék a lóvéra is, csak szabaduljak meg innen míg meg lehet. A mai nappal egyébként megkezdődött a rendes munkaidőm, tehát ha ma mondanának fel, már életbe lépne az egy hónap.
    Tehát ha nem megyek táppénzre hétfőtől, akkor nekem egymagamban el kell járni mindennap Gödöllőre melózni úgy, hogy egy embernek ugye nem adnak kocsit, az utazást nem fizetik, egyedül kéne beoktatni a másik gárdát úgy az anyaggal, hogy magam is alig három hónapja vagyok épphogy benne a témában.
    Vagy elmegyek táppénzre hétfőtől.
    Ötlet, észrevétel, javaslat?

Aktív témák