Hirdetés
-
PROHARDVER!
Huawei P30 összefoglaló
Új hozzászólás Aktív témák
-
atike
nagyúr
201 után rákeresve jött is a 11...
Fenn is van, nem látok nagy változást eddig...
-
Bounty
tag
Aki frissített 11-re és volt neki hívásrögzítője az próbálja ki legyen szíves, hogy működik-e.
-
Quqesz
nagyúr
Kaptam most egy frissítést 201-es számmal, de nem emui11....
-
Oké, értem és tudomásul veszem. Mást nem tehetek.
Annyit azért még hozzáfüznék hogy az ADB-n keresztüli módosításokat akkor sem lehet más eszközökön végrehajtani, ha be lenne kapcsolva az USB hibakeresés, mivel szükség van az adott eszköz RSA ujjlenyomatának elfogadására. Ez a Samuknál úgy működött, hogy pld, egy adott PC-re egyszer rá lett dugva ADB módban, akkor ott már még 1x nem kellett engedélyezni. Ha pedig pld kijelzőbénulás lépett fel a telefonnál bármilyen okból kifolyólag, akkor a tulaj a saját PC-jével rá tudott csatlakozni a telefonra és esetleg mentést tudott róla végezni.
Természetesen, ha a telefon a hozzá kapcsolódó PC-vel együtt idegen kezébe került, akkor az már nem szerencsés. Ettől itt nem kell félni.
Mindenesetre köszönöm a segítséget, így már nem kell aggódnom, hogy nem véletlen nem úgy működik, ahogy megszoktam. -
A Huawei rendszere eléggé zárt. Nem támogatják a júzer általi rendszerturkálást. Nem véletlen, hogy custom romok sincsenek a Huawei telefonokra.. Gondolom ez az újrainduláskor automatikusan kikapcsoló usb hibakeresés is a zárt rendszer védelmét szolgálja, hogy az adb-vel hozzáférést megakadályozzák.
-
"Gyere bátran, a 10-es droid szeretettel vár rád!"
Köszönöm a bátorítást, még rágódok rajta."Ez egy nagyon hasznos biztonsági funkció."
Háát.. lehet, hogy biztonságos, de hasznos csak akkor lenne, ha a kijelzőn keresztül nem lehet elérni a telefont, akkor az ADB még működne, de így esély sincs rá. Vagy van esetleg valami más lehetőség? -
Sziasztok!
A napokban vettem egy P30-at és még ismerkednem kell vele, mert Samu "A" szériáról váltottam. Eddig elkápráztatott a gyorsasága. Nyilván nem lehet párhuzamot vonni a két tipus között, mert a korábbi, amit használtam egy egész más kategória, ennek a nyomába sem ér.
Olvasgattam a fórumot és óvatosan frissítgettem, eddig csak a Pie 260-ig.
Volna is mindjárt egy fontos kérdésem. Ennél a modellnél vagy a Huawei telefonoknál az normális, hogy az USB hibakeresés nem marad bekapcsolt állapotban, ha nincs gépre dugva? Esetleg van valami trükkje, vagy ez egy bug az álltalam használt 9.1.0.260-nál? -
zvolite80
tag
Ma jött 🤘
[kép] -
AtHoS
nagyúr
válasz
szabolcs5757 #7379 üzenetére
"gmailből/messengerből nyitok meg oldalakat"
A megnyitni kívánt oldalak milyen alkalmazásban nyílnának meg? -
szabolcs5757
csendes tag
válasz
Viiktor1989 #7373 üzenetére
Pár napja nekem is akad a telefon és elég bosszantó. Nem csak chromeban hanem pl ha gmailből/messengerből nyitok meg oldalakat, akkor is. A facebook is kiírja, hogy az alkalmazás nem válaszol stb. Nem tudom mi történt, mert egyik napról a másikra jött elő a probléma.
-
Pompi
nagyúr
Huawei P30 and Mate 20 series get Global EMUI 11 build
A Firmware Finder már hozza egy pár verzióban, de még egyik sem approved nálam. De úgy néz ki lassan tényleg megkapjuk.
-
Viiktor1989
aktív tag
Sziasztok. Pár napja azt vettem észre,hogy itt a fórumon amikor lapozok egyszerűen sokkal lassabban reagál,akad . Járt így valaki? Kitöröltem a gyorsító tárat de nem lett jobb a helyzet. Mintha valami gyenge processzorral szerelt telefonom lenne. Frissítés miatt lehet? Köszönöm
-
pete_21
addikt
#7354 AtHoS, #7355 Quqesz , #7356 CzGöbe:
Koszonom szepen Nektek a valaszt! Erdekes, hogy volt fent egy Google-fele Word doksi megtekinto, es az altalam leirtat produkalta. Feltettem egy MS Word-ot, es most mar szepen megnyitja a Word csatolmanyt, mint ahogy azt kell.Ezek szerint a tarsitott alkalmazast nem talalta, es nem tudta, mit kezdjen a fajllal?
Erdekes, hogy miert irta a fajlra, hogy "Upload", pedig atfutottam, es a Huawei Backup nincs bekapcsolva.
Mindegy, a lenyeg, hogy az alapveto kerdes megoldodott, megegyszer koszonom a segitseget! -
taschner
aktív tag
Beszéltem a szolgáltatoval a volte bevan kapcsolva csak nem írja ki
-
taschner
aktív tag
[link] szerintetek ez a tok jó lesz?
-
Quqesz
nagyúr
válasz
ad4m1337 #7359 üzenetére
A 2014-es LG G2-őmet mikor előveszem ledöbbenek, hogy 7 év alatt mennyire nincs nagy fejlődés, sőt akjuban verhetetlen a mai napig. Ez ugyan ezt fogja tudni, ne várj csodát más készüléktől sem.
Ráadásul egy huawei tabom van, amin nincs gms és teljesen jól el vagyok vele.
-
ad4m1337
aktív tag
Sziasztok!
Gondolkodok P30 vasarlason, ti erzekeltek / fogtok erzekelni barmit abbol h nem lesz ra ujabb android frissites? Vagy ettol fuggetlenul elleszek vele 2-3 evig ugy h az appok frissulnek?
Koszi,
Adam -
xcsabo
senior tag
Vírusölő?
-
CzGöbe
tag
válasz
pete_21 #7353 üzenetére
A "Download Manager" nálunk "Letöltés kezelő" mutatja az értesítések között a letöltés állapotát, az addig stimm. Ha rányomsz, akkor elvileg bevisz a "Fájlok" appba (ez a gyári fájlkezelő), aminek alul van 4 gombja, Előzmények, Kategóriák, Huawei Drive és Én.
Az Előzmények fülben legfelül, a Gyors hozzáférés között meg szokta jeleníteni a "Letöltéskezelő"-t, amire nyomva bejönnek az utoljára letöltött fájlok.
Én a Kategóriák-at szoktam használni, ez a rendes fájlkezelő rész, mappákban cirkáláshoz (Belső tárhely/Download), de felül a piktogramokkal fáljtípusokra is szétbontja.
Nekem mondjuk mindenféle Huawei Drive és Cloud és egyéb felsős szinkronizálás ki van kapcsolva. -
Quqesz
nagyúr
-
pete_21
addikt
Sziasztok,
Segitseget szeretnek kerni. Huawei P30-on szeretnek GMail appban csatolmanyt (Word doksi) letolteni mobilnettel, es megnyitni. Tudom, hogy nevetsegesen hangzik, de nem megy... Mas mobillal gond nelkul megy. P30-on letoltodik valami "Download Manager-ben", rakattintok a notification drawerben, majd bejon egy alkalmazas letoltott fajlokkal: "Huawei Drive". Tudok pipara nyomni, es X-re. Ha pipara nyomok, "File Transfers" jon be, es "Upload" fulon vagyok. Download ful ures.... Ha az Upload fulon rakattintok a fajlra, ujra a "Huawei Drive" jon be pipaval es X-szel.
Oszinten nem tudom, hogyan tudnam a fajlt megnyitni.... Illetve mit akar feltolteni, miert es hova?Kerlek szepen segitsetek, ha tudtok, mert mar megorulok, hogy egy ilyen alapveto dolgot nem tudok megcsinalni.
Koszonom szepen! -
alratar
addikt
Sziasztok,
Van olyan itt aki Telenoros és megkapta az EMUI11-et? -
Vicro
csendes tag
válasz
RobbeV0201 #7206 üzenetére
Nekem MI9-em csinálja ugyanezt.
Amióta kicsúszkál belőle a kábel, azóta találtam 1-2 töltőkábelt, ami megáll benne.
Szal, némelyik még megáll benne. Próbálgatni kell -
trebrona
nagyúr
Elég régóta megy már a VoWiFi szolgáltatás, nem kell hozzá semmit mókolni, menüben kell bekapcsolni, engedélyezni. Amióta megvan, azóta aktív nálunk. Egyik kártya digi, másik Telekom, mindkettő kártyával megy a WiFi hívás:
Gondolom sokaknak ezek szerint az RCS üzenet szolgáltatás is új lesz, az is működik.
-
alratar
addikt
Lehet hogy ezt nem ide kellene, de azértez vicces. Én még a 11 et sem kaptam meg.
-
AtHoS
nagyúr
válasz
#85619712 #7336 üzenetére
Hsz-od olvasása után 30 másodperccel google barátom dobta ki a linkeket. Nem vagyok Telekomos és ahol lakom ott van térerő így jelenleg nem fontos számomra ez a terület, nem is olvasgattam utána.
De valóban eddig én sem találkoztam írva ezzel a funkcióval Telekommal kapcsolatban
-
Quqesz
nagyúr
Minden készülék független, bár boltokban nem jellemző a tiltásos készülék, de érdemes bekapcsoltatni. Kamera üvege nem sérült, csak ilyen általánosakat. Szerencsére a gyerekbetegségek nem volt jellemezők erre a modellre.
[garancia]
Ha nem hivatalos forgalmazótól vették, akkor itt 1 évnek kell szerepelnie ha jól emlékszem(hivatalos 2 év) -
xcsabo
senior tag
Egyik mobil boltban van egy p30 eladó 80-ért és a p10-emet 30-ért beszámolnák. Szerintetek megéri a csere? érdemes? Tudom már kérdeztem fentebb, de akkor nem volt konkrét kiszemelt. Kipróbáltam egy p40-et, és iszonyat jó az a telefon, de a google hiánya eltántorít ettől az iránytól. Sokat használom nfc fizetésre a telefont.
-
n42
tag
Sziasztok,
Van egy P30-as telefonom, se nem lite és nem pro.
Két kérdésem van:
- az első inkább valamilyen hiba: böngésző (brave, chrome) bizonyos időnként befagy, teljesen, lehet, hogy magához tér 10-20 másodperc után, de inkább ki kell lépni belőle. Ez ismert hiba, lehet tenni ellene valamit? (frissítéstől függetlenül előjött, most is a legfrissebb van fent). Előző telefonom P20 volt, ott ez nem volt, de itt a legelső napoktól előjött - közel egy éve már,
- régen volt egy LG G3-as telefonom, abban volt olyan opció, hogy intelligens képernyőkikapcsolás (lehet nem így hívták), addig nem kapcsolta le a telefont, amíg néztem, olvastam. Ez a technológia szabadalmas? P30-nál nem lehet valahogyan beállítani? Nagyon idegesítő, hogy rendszeresen lekapcsolja a képernyőt, míg olvasok... :/Köszi a választ srácok!
-
válasz
#42308056 #7321 üzenetére
Előfizetéssel 133 ezer? Remélem két év hűséggel kerül ennyibe...
Mindenképpen drága ahhoz képest, hogy én másfél évvel ezelőtt olcsóbban vettem függetlent, garanciával (igaz, nem teljesen újonnan, hanem egy hónapos használtan). De ez ugye egyénfüggő, hogy engem nem zavar, hogy nem bolti újat veszek.
A Kirin procinak hátránya? Ezt nem tudom, nekem még csak másfél éve van meg. -
vzoli1987
aktív tag
Ez az adguard ötlet nem jött be, ua. droppol, tölt, sőt egyes appok már előtte is nehezen vagy egyáltalán nem jelentkezik be, firmem ez.: 10.1.0.191 T-s szolgáltatói
-
#42308056
törölt tag
Sziasztok!
133,000 forintért mennyire jó vétel előfizetéssel ez a telefon szerintetek? A fő szempont a kamera nálam, meg persze legyen azért gyors is. Az éjszakai mód felett ahogy nézem már eljárt az idő, a Pixelek jobbat tudnak ennél, de itt van zoom kamera ami előny. Rosszabb fényviszonyok közt, mondjuk egy étteremben hogy szuperálna szerintetek?
A Kirin procinak van valami hátránya?
-
Trolee
aktív tag
Első sorban nem a szemem miatt :) H20P kijelzője annyival jobban tükröződött mint bármelyik másik telónak, az zavart első sorban, illetve a betekintési szög is nekem kevésnek tűnt. Pedig amúgy nincs bajom az IPS kijelzőkkel.
Abszolút jó fotós mindegyik ez kétségtelen. Én sem vagyok pro, nem szoktam állítgatni semmit. A legtöbb képen azt vettem észre hogy kicsit ránagyítva lényeges festményszerűbbek a képek a Honor-al, mint előtte a P30-al, nem volt természetes az egész. Aztán jött a csere előtt nem sokkal egy frissítés, utána meg sokszor nem találta el az élesítést, mintha árnyéka lett volna a tárgyaknak. -
Doki42
őstag
Szia!
H20 pro kijelzőben tényleg más...
Kinek mit bír a szeme. A kamerával mi volt a gondod, szerintem ott van az 1.4 es fő lencse. Képeim fent vannak, minden gyári beállításu.. 😎 Én nagyon elégedett vagyok. De természetesen te tudod, ez csak egy vélemény! P30 is szuper telefon. -
Trolee
aktív tag
Más: Jelenleg P40 Pro-m van, de kicsit hiányzik a P30, első sorban persze a Google hiánya miatt, de a kompaktsága miatt is, ill. erre volt még rendes fólia, nem volt ívelt mindenhol a kijelző
Kamerákban egyértelmű az előrelépés, kijelzőben is, sebességben nem nagyon veszem észre.
Szóval tényleg jó teló, de nem feltétlenül éri meg váltani. a Honor 20 Pro egész jó kompromisszum volt, de kijelzőben lényegesen és kamerában is gyengébb volt a másik kettőnél. -
Pompi
nagyúr
válasz
trebrona #7308 üzenetére
Nem manuál fókuszálni kell, hanem valamire ráélesíteni egy érintéssel.
Sokat használom az éjszakai funkciót. De nekem elég ha én tudom, te meg rakhatsz be ide rosszul sikerült képeket.Próbálok keresni én is oszható képemet, egyelőre ezt találtam, ráadásul ez a tele objektívvel készült.
Találtam a normál obival is.
Meg mégegyet.Na inkább csináltam nekik egy albumot, tessék. Több kép a nagylátóval készült (amikről tudjuk azért, hogy nem olyan acélos, mint a főkamera, de legalább autofókuszos
), minden infó ott van a képekhez. Ja igen, mind a Google Photosba feltöltött tömörített kép.
-
GSPLR
senior tag
Ja, hogy én vagyok vakon
Legyen így, mint már említettem, imádok gart vonni... Azt használtok amit akartok, csak ne állítsuk be a két kategóriát egynek. Részemről is lezárva a téma.
-
dave0825
őstag
Próbáltam a Mutató sebességét is lejjebb venni, semmi nem változott, csak ha vagy touchpadként használtam a telefont, vagy tükrözés módban. Desktop módban nem változott a sebessége.
Amúgy meglett a gond, vagyis nem, de most jó...Rákerestem jobban Google-ben, másnak is volt ilyen gondja, neki a Fejlesztői beállításokban a gyárira visszaállítva a Legkisebb szélességet, úgy javult meg. Nekem sem gyárin volt, 420-ra vettem le, 360 a gyári, visszatettem arra, de ugyanúgy rossz volt, hiába indítottam újra a telefont is. Másik oldalon valakinek az Intelligens felbontás átállítása oldotta meg, ahogy nekem is. Átraktam a kisebbikre, azon jó lett az egér. Wtf?!
Majd telefon újraindítása után megint nem jó, de a felbontás maradt, amire tettem.
Visszaraktam Intelligensre, a Legkisebb szélesség is most azon van, amin szokott (420), és így mégis jó most.
Szóval igazából átállítottam a dpi-t és a felbontást is, majd visszaraktam ugyanarra, amin volt, mégis jó lett...Classic kínai eset.
-
0519
senior tag
-
dave0825
őstag
válasz
dave0825 #7309 üzenetére
Bocs, most csináltam csak videót. Erről lenne szó, remélem, látszik, hogy mi a gond.
-
dave0825
őstag
Használja valaki az EMUI Desktop-ot?
Wifivel kivetítve tv-re touchpad-ként megy, csak ugye laggol a wifi miatt. Ezért vettem Ugreen átalakítót, 3 usb-vel, PD-porttal, gondoltam, majd ez jó lesz. Hát nem az.
Olyan gond van vele, hogy ha egeret dugok bele, olyan szinten laggol, hogy nem lehet rámutatni semmire, mert úgy működik az egér, hogy finoman húzom egyik irányba, megállok, majd az ellenkező irányba, és még mindig az előző irányba megy egy fél képernyőnyit, majd utána fordul csak át a tényleges irányba.
Nem tudom, ez így érthető-e. Tehát már régen másik irányba húzom az egeret, de még mindig az előzőbe megy olyan fél-1/3 képernyőnyit a kurzor, vagyis teljesen irányíthatatlan, 3-an sem bírtunk egy ikonra rámutatni...
Kipróbáltam az átalakító nélkül, tehát csak telefon wifivel kivetítve, otg-be megy egy egér, azzal ugyanazt csinálja teljesen. A másik érdekesség, hogy ha a telefon képernyőjét vetítem ki, vagyis nem az EMUI Desktop megy, csak képernyőtükrözés, úgy gond nélkül megy egérrel az átalakítóval is, és wifivel is. Tehát gondolom szoftver hiba az EMUI Desktop-ban, viszont frissítést nem találtam semmihez, mert magát a programot sem találom, ami ezért a kivetítésért felel. HMS Core frissítés volt, fölraktam, de semmi.
Próbáltam másik tv-n, másik egérrel, PD port-ba dugott töltővel, és anélkül, ugyanaz mindenhogy.Még max barátnőm P30-án tudom majd kipróbálni, hogy neki hogy megy.
-
dave0825
őstag
500Ft?! Ugye, hogy sok? Annyiért én 3-at szoktam rendelni Aliról.
Törni az is jó...
Én, amennyire vigyázok a telefonra (semennyire), tök mindegy, mit teszek rá, 2-3 hetente úgyis cserélem, mert törik... Munkatársaim is onnan rendelnek, ennyiért, és működik...Nem mondom, hogy nem jobb a drágább, de arra, hogy összetörjük...
Trolee: hagyd rá.
-
atiko333
csendes tag
Sziasztok!
Arra lenné kíváncsi, hogy használtok e valalmilyen fóliát a telefon hátlapjára? Azt vettem észre ahogy bemgy a por a tokba úgy kis karcolások, mélyedések lettek a telefon hátlapján, sőt oldalt le is kapta a festéket, pedig minden héten tisztitom a tokot meg a telefont. Ja toknak egy nilkin szilikon tok van rajta. -
killertibi
tag
Köszi mindenkinek az ajánlásokat, már rendelek is!
Ez viszont egy parttalan vita. Szerintem mindkettőtöknek igaza van. Nekem pl a tok ebay-es 900ft-ért, és baromi jó minőségű, eszembe se jutna drágábbat venni. De pl fólia is nekem annyira kell, hogy a zsebemben ne karcolja össze a kulcs... Erre jó a 200ft-os, nekem csak annyi a bajom, hogy amiket próbáltam, nem tapad fel rendesen. Ettől függetlenül van akinek ennél komolyabb igénybevételhez kell tok és fólia is, az válasszon megbízható forrásból, ellenőrzött minőséget, aminek nyilván ára is van.
Új hozzászólás Aktív témák
- PROHARDVER! feedback: bugok, problémák, ötletek
- Gitáros topic
- Samsung Galaxy S24 - nos, Exynos
- AliExpress tapasztalatok
- Házimozi belépő szinten
- Autós topik
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 / 3 3***(X) "Zen 2" (AM4)
- Mini-ITX
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- Allegro vélemények - tapasztalatok
- További aktív témák...
- Realme C75 256GB Lightning Gold, Bontatlan, Új, 0 Perces, Arany, 1 Év Garancia
- Realme C75 256GB Lightning Gold, Bontatlan, Új, 0 Perces, Arany, 1 Év Garancia
- Samsung A53 5G Dual-sim,kitűnő állapot,karcmentes kijelző,fóliás keret,doboz,kábel,fekete
- Apple iPhone 13 Kártyafüggetlen 1 év Garanciával
- Apple iPhone 14 Plus 128GB Kártyafüggetlen 1 év Garanciával
- Samsung S23 Ultra 8/256GB Jótállás: 2027.02.16.-ig
- Telefon felvásárlás!! Samsung Galaxy S24/Samsung Galaxy S24+/Samsung Galaxy S24 Ultra
- Lenovo ThinkPad dokkolók: USB-C 40A9/ 40AY/ 40AS/ Thunderbolt 3 40AC/ Hybrid USB-C DisplayLink 40AF
- Bomba ár! HP EliteBook 850 G2 - i5-5GEN I 8GB I 256GB SSD I 15,6" FULL HD I Cam I W10 I Gari!
- Honor Magic5 Lite 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával