Aktív témák
-
F7
tag
'' Miért, reklamált v.ki ?
Én maximum a véleményem írtam le, ami hűtés-modding tekintetében mit sem változott.
Viszont egyszerűen tudomásul kell venni, hogy a zsűri milyen szempontok alapján dönt, és kész.
Ezzel nincsen probléma, a következő versenyre úgy kell majd készülni, hogy az ember tudja, hogy a zsűri mit figyel.
Ennyi. ''
Bocs, de ez álszent egy kicsit szvsz. Olvasd vissza, igen reklamáltál, nem is gyengén.
Volt egy érzésem, hogy ez lesz. Kalandornak nekiesünk, Andorpapánál már csendben figyelünk.
UI.: most én leszek az egyik közellenség, lehet utálni, de csalódás volt az, hogy PH!, PH! nak farkasa .. '':)'' -
Den
veterán
''1: Hűtés 1-10 pontig
2: Ötlet kívül 1-10 pontig
3: Ötlet belül 1-10 pontig
4: Kivitelezés minősége 1-10 pontig
5: Belső praktikusság (kábelek elhelyezése, hardverelemek elhelyezése) 1-10 pontig
6: Összhatás 1-20 pontig''
Ebből a teáltalad preferált szempont a 2,3, 4-es pont, de lényegében a hatos is. Azaz az álltalad preferált dolgokra összesen 30 pontot lehetett kapni, tehát háromszor akkora súllyal estek a latba, mint a hűtés, ami az összpontszámnak csak a hetedét teszi ki.
Mivel ez egy _számítógép_ modoló verseny volt, értelemszerűen számítógépnél fontos szempontokat is figyelembe kellett venni, különben akár nyerhette volna a versenyt egy szépen ''modolt'' autó vagy motor is, hiszen ha csak az ötlet és megvalósítás számít, akkor miért is ne nyerhetne egy gyönyörűen átalakított autó.
És mivel házi mod segítségével a hűtésen kívül nem nagyon lehet egy számítógép más paraméterét javítani, ezért a hűtés került be mint értékelési szempont. -
Dokibá
aktív tag
Pont errôl beszélgettünk a Heineken moddos sráccal (egyébként nézetem szerint egy különdíjat
megérdemelt volna és ezzel nem vagyok egyedül), hogy mi van akkor, ha valaki csak egy üres
házzal érkezik? Nem volt nevezési feltétel a m?ködô gép. Szóval ha én odaállítok egy
iszonyatosan megmoddolt überbrutálállatra festett géppel, amiben nincs semmi (de lehetne,
szóval a funkcionalitás megmarad), akkor nincs esélyem? Ráadásul az én ?gépem?-nek abszolúte
nincs szüksége semmi extra h?tésre, van benne egy procih?tô+a tápé és így 37 fokos. Asszem
sportot fogok ?zni abból, hogy extrakevés pénzbôl extrasok munkával mit lehet kihozni egy olcsó
házból. :t -
elmo
aktív tag
Igen, azt láttam, hogy van nevezési díj; de szerintem tök jó ötlet, meg amúgy is csak egy jelképes összeg. Sőt, én még akár egy százast belépőként is fizetnék, ha azt a versenyzők díjazására használnák például. Itt főleg e modder-ekre gondolok, egyik-másik alkotás igencsak dögös. :D
Aktív témák
- Házimozi belépő szinten
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Xiaomi 15 Ultra - kamera, telefon
- Xiaomi 15T - reakció nélkül nincs egyensúly
- Apple asztali gépek
- E-book olvasók
- sziku69: Szólánc.
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Vicces képek
- További aktív témák...
- 0% THM 4 havi részlet, beszámítás! Gamer PC, notebook, konzol, Apple termék, hardver KAMATMENTESEN!
- Bomba ár! HP ProBook 440 G5 - i5-8GEN I 8GB I 256GB SSD I HDMI I 14" FHD I Cam I W11 I Garancia!
- HIBÁTLAN iPhone 14 128GB Midnight -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3527, 100% Akkumulátor
- HIBÁTLAN iPhone 13 mini 256GB Pink -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3408
- Jura Impressa S90 Automata kávégép 6 hónap Garancia Beszámítás Házhozszállítás
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest



