Új hozzászólás Aktív témák
-
Kernel
nagyúr
Konkrétabban púposodni kezdtek a kondik, ami egyben a száradás jele, LED pedig nagybetű, mert rövidítés.
Előfordulhat, hogy a vinyó még nem károsodott, csupán "önvédelmi" kattanásokat hallatott, esetleg dobott pár bad-szektort, de ezt majd megmondja a SMART. Addig is nem szabad tovább kínozni.
Nekem is volt ilyen, hogy táphiba miatt bekattant párszor, lett is belőle áthelyezett szektor, de tápcsere után zavartalanul ment tovább. Ezzel egyben arra is utalnék, vinyóra inkább a tápegység szokott károsan hatni, sőt az is feltételezhető, az alaplapi kondik is a tápegység hibája miatt nem bírják tovább a kiképzést.
Amikor ugyanis a tápegység kimenetén kezdenek elhasználódni a kondik (vagy inkább csak egy kondi, főleg például a 12 V-on), egyes alaplapi kondenzátorokra nagyobb arányban jut az impulzusterhelés, tehát mintegy átveszi a tápban lévő szűrőkondi szerepét. Emiatt jobban melegszik, felfő benne az elektrolit, hamarabb tönkremegy.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
tresh
veterán
nah ez a mostani helyzet ötlet? [link]
-
Korsh
csendes tag
En Taro Adun mindenkinek!
Gyors leszek és megpróbálolk pontos lenni.
Egy kérdésem lenne mindössze.
Nemrég(pár hete) meghalt a 2 és fél hónapos vinyóm,amit visszavittem és GYORSAN!!! ki is cserélték egy újra.
A szervízes új közölte velem hogy az alaplappm haldoklik,tehát elkezdett hólyagosodni,és a ledek is kiszáradtak.Naszóval,mondta még hogy a gépet lehetőleg ne nagyon használjam,az új vinyó ma elkezdett kattanásokat produkálni,de ilyan nagyon halkakat,és utánna beszagat a gép,majd ha elindítok egy gémet akkor lefagy,és most elért oda hogy a windows betöltő képernyőnél nem jut tovább,a led világít mint állat.
Na most,jövő héten megyünk új alaplapot meg procit meg videókarit,meg ramot venni,és szentetek az megoldaná a kattogást?Hat éves az alaplap.
Ugye megnyugtató válaszokat várnék,mer gondolom kicsit csúnyán néznének ha egy hét után vinném vissza a vinyót -
tresh
veterán
válasz Kernel #11693 üzenetére
Igazából csak annyi az indok ha stás a winyo akkor működjön is satáskéntpróbáltam rájönni h mi lehet szal most ott tartok h fent van egy win7 és a raid vezérlőm is de a winyot ata ként jelöli gondolom a raid/ide beállítás miatt és így a dvd-ram om is mükszik nah mind1 már érdeklődtem az alaplom topikjában is
-
Kernel
nagyúr
Nem tudom, milyen speciális igényed van ezzel, talán meg sem tudnád indokolni, de a BIOS-szinten (mondhatnám: hardverszinten) beállított IDE-kompatibilis mód gyakorlatilag egyenértékű a natív SATA üzemmóddal.
Tehát sokan feleslegesen szívatják magukat a SATA-mód erőltetésével. De ha ez a kívánság, akkor SATA-módra kell beállítani, drivert kell hozzá mellékelni, mivel anélkül egyáltalán nem fogja látni a telepítő (hacsak a Win7 nem tartalmazza véletlenül). Partícionálni sem lehet olyankor, mivel nem látszik egyáltalán.
egy xp sata-s driver fent van csak éppen az ide-s cd.rom meghajtómat nem látja
Nem tudom innen átlátni, vajon mit kavarhattál a saját gépeden, talán olyan alaplapos topikban lehetne érdeklődni, ahol ismerik típus szerint is az alaplapodat, és annak BIOS beállításait is.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
tresh
veterán
válasz Kernel #11690 üzenetére
ez oké de én sata-an szeretném használni ezért kérdezem ide sen megy fainul csak most feldobtam egy xp sata-s driver fent van csak éppen az ide-s cd.rom meghajtómat nem látja :S
szal ezért kéne vmi ötlet hogy most akkor lehetséges az h satásan kezeli a winyot nem pedig ide módba ha már satáserre kéne vmi beállításbootolni tudok róla újra indításnál de windowsba semmi:S
[ Szerkesztve ]
-
Kernel
nagyúr
Ha jól rémlik, Win7-nél nem is kell külön formázni, mivel rögtön formázott partíciót készít. Amúgy is nehéz elképzelni ilyet, mert vagy látja a telepítő a merevlemezt, vagy nem. Itt az előbbi.
DVD-meghajtó hasonlóan. Ha rosszul lenne beállítva, nem tudnád használni egyáltalán.
Esetleg azt tudnám még elképzelni, hogy szeretnéd újraformázni a partíciót, ehhez tovább kell lépni, aztán valahol felkínálja a választást, pontosan nem emlékszem.
[ Szerkesztve ]
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
tresh
veterán
hello mindenki lenne egy samu F1 es 500gb winyom kérdés biosban kell vmit állítanom ha a dvd-rom om ide-s?jelenleg így állítottam be Onboard SATA/IDE Device=[Enabled] ;Onboard SATA/IDE Ctrl Mode [RAID/IDE] a bios látja de ha windowst akarok rá tenni akkor nem tudom formázni csak particiót enged csinálni(win7). kicsit kuka vok sata terén régi ide/sata winyo párost megoldottam bár akkor nem satásan ment a winyo most meg h egyedül lesz sata-t be szeretném jól állítani.
-
zsolt1129
addikt
Szerintetek ezt a Hdd-t cserélnék gariba? Hdd sentinel:
"A lemez felületén található 27 hibás szektor, mely(ek) tartalma a tartalék területre lett áthelyezve.
A szektorok javításának számából ítélve a hibás szektorok összefüggő területet alkothatnak.
Ajánlatos a merevlemez naplójának bizonyos időközönkénti figyelése. A program itt tárolja az esetlegesen előforduló újabb problémákat.Ajánlatos a lemez állapotának folyamatos ellenőrzése"
Köszi a választ előre is .
-
Inv1sus
addikt
Lehet azért gariztatni egy winchestert, mert hangosabb lett?
HD sentinelt futtatgatom, de semmi problémát nem jelez.
[ Szerkesztve ]
*** WEBDESIGN, GRAFIKUS DESIGN, FRONT-END PROGRAMOZÁS ***
-
$p@rr0w
őstag
válasz Kernel #11678 üzenetére
Nem életbevágó, de több megoldás is lehet, vagy valaki aki segítene pont nem olvassa azt a topicot. Hogy felejtkeznék el róla, azért ez elég zavaró sztem, amúgy meg tudni akartam h meg lehet-e oldani másképp partíciók törlése nélkül. Ha sikerül megoldani úgyis ott lesz a válasz utána...
Kinőhetnétek már abból, hogy leírogatjátok miből nőttetek ki.
-
Kernel
nagyúr
válasz $p@rr0w #11676 üzenetére
Bár ilyeneknek általában nem érdemes válaszolni, mert csak telesz@rjátok a topikokat, (sőt gyakran több fórumot is egyszerre), hiszen életbevágó a gond, aztán lazán elfelejtkeztek róla.
...és persze az árván maradt kérdésekhez soha nem lesz odaírva, hogy megoldva, ne fáradjatok, vagy valami ilyesmi.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz $p@rr0w #11676 üzenetére
A telepítő az aktív partíciót tekinti C: meghajtónak, tehát az első legyen aktív (primary) és jobb lenne újratelepíteni, jobb esetben javítani.
Rendszerindító fájlok jelenleg a másik partícióra kerültek, amit XP-nél könnyen át lehet költöztetni előre, de Vista/Win7-nél gond lehet, megfelelő bootszektorra is szükség van és némi tapasztalatra is. Második partícióhoz nem kell nyúlni, maradhat primary típusú.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
$p@rr0w
őstag
Üdv! Nem tudom hova írjam ezt ahol választ is kapok szal berakom pár helyre sry ha itt nagyon off.
Szóval két részre van osztva a winyóm, egy 70gigás a rendszernek, és egy 300gigás az adataimnak, XP telepítő alatt töröltem és létrehoztam újra a 70gb-os rész, ezért most D meghajtóként ismeri fel, ezen van a jelenlegi rendszer (win7). Szeretném az adatok sérülése nélkül (tehát nem törölve mindkét partíciót...) visszaállítani a 70gigásat rendszerpartíciónak, C betűjellel, és a 300-ast tárolónak (extended, vagy logikai particiónak...?) D betűjellel. Ehhez melyik programot használjam? És némi instrukciót is kérnék hozzá ha nem gond...Kinőhetnétek már abból, hogy leírogatjátok miből nőttetek ki.
-
-
chungee
addikt
Ez mennyire komoly Renxer vinyómnak annyi
-
liksoft
nagyúr
válasz Kolondrum #11670 üzenetére
Ha kínai, akkor hagyd Nekik. Ne nyúlj hozzá!
Az a méret a default! Általános felhasználáshoz tökéletes. Csak akkor érdemes változtatni rajta, ha pontosan tudod, miért van szükséged rá. Viszont ha egy ilyen drive-on (változtatott blokkméretű) adatvesztésed van adminisztrációs sérüléssel, akkor az adatmentő programok hibázhatnak! Vagyis ha nem szükséges, nem illik piszkálni. (Tulajdon képpen azt nem értem, a programozó miért nem tette ezt opciók gomb alá, hiszen legtöbbször tök felesleges kérdés........ )
Murphy él és dolgozik (Ami el tud romlani, az el is romlik).
-
Üdv! Milyen legyen a foglalási egység fomázásnál? A win 7 alapból 4096-ot állít be, de xp alatt meg alapértelmezett volt. Nekem ez holt kínai! Köszi a válaszokat!
2db APC BE-700GR szünetmentes tápegység eladó.
-
Cimbooora
aktív tag
válasz Kernel #11661 üzenetére
Hali!
Valószínűleg az lesz, hogy még megnézem ezt a GetDataBack-ot aztán ha semmi megnézi egy rendszergazda ismerős.
Valami komoly gondja biztosan van a winyónak, úgyhogy garanciásan nem akarom annyiban hagyni, de előtte még amit tudok kimentek róla.
Ha lesz valami fejlemény megírom, hogy hogyan alakultak a dolgok.
köszönök minden segítséget. további szép napot!
-
ToBeY
nagyúr
Állandóan feldobja a windows minden indulásnál ezt az üzenetet. [link]
Mit csináljak?
-
Kernel
nagyúr
válasz Cimbooora #11659 üzenetére
Egyébként ez pont olyan, mint amikor hibás CD/DVD-t rakunk be, abba is képes néha belefagyni az egész rendszer, de ez állítólag Linuxon is így működik, mivel kernelszinten akasztja meg a gépet egy rosszul olvasható adattároló.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz Cimbooora #11659 üzenetére
Esetleg ne menj rá a meghajtóra, akár el is veheted tőle a betűjelet. Ha GetDataBack-el ránézel, ettől függetlenül is látnia kellene. Ha nem fagy bele az is.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
liksoft
nagyúr
válasz Cimbooora #11659 üzenetére
Szia!
Software vonalon jobbat NEM tudok. Viszont miért hiszi szinte mindenki, hogy a főtengelyt tört motorra ha egy kis chiptuningot teszünk, akkor jó lesz megint?
A cucc hibás. Vagy az adat kell, és akkor bukik a gari, mert szét kell szedni, vagy gariztatod. Így kívülről nem lehet eldönteni a drive hibás, vagy az USB illesztőáramkör.
Akkor most hogyan tovább? Neked kell döntened!
Murphy él és dolgozik (Ami el tud romlani, az el is romlik).
-
Cimbooora
aktív tag
válasz liksoft #11644 üzenetére
Szia.
A sentinellben az a beállítás volt az alapértelmezett, sajnos úgy is fagyogat.Nincs valami komolyabb progi, ami megbírkózik az ilyen winyós problémákkal.
Annak idején PQMagic-kal formáztam, eléggé komolynak tűnt, azzal esetleg?Vagy bármi más.
Már az is nagyon jó lenne, ha egy adatmentés erejéig működne, mert van rajta 1-2 fontos cucc.Widowsban nem lehet valahogy letiltani ezt a figyelő fonkciót, mert amikor a total commandernél rámegyek a meghajtóra azt írja ki, hogy nincs benn lemez.
üdvözletem!
-
Kernel
nagyúr
válasz lacibacsi #11656 üzenetére
Jó vicc, ez az XP védelmi funkciója az adataid védelme érdekében és az évek során már milliószor le volt írva, már mindenki unja, aki ilyen témákban fórumozgatni szokott.
Én már fejből tudom a linket is (vagy legalábbis a hozzávaló Google kulcsszavakat, amitől rögtön a képembe ugrik):
http://www.microsoft.com/whdc/device/storage/IDE-DMA.mspx
Másik ilyen lerágott csont még a "fájlok és mappák tulajdonbavétele".
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
lacibacsi
addikt
válasz Kernel #11655 üzenetére
Na szóval. Megoldottam a kérdést. Ez a PIO-mód volt a kulcs. Köszi az iránymutatást. Valóban így működött az eszköz. Ez a Windows egy nagy szemétláda, ha csak így simán letiltja az eszközök gyors működését... Visszaállítani meg úgy tudtam (egy öt éves fórumon akadtam rá a megoldásra), hogy az IDE vezérlő eszközt letiltottam az eszközkezelőben. Két újraindítás után minden eszközöm UDMA5 módban megy...
Csak egy dolog nem lett kerek: az a sárga kérdőjeles PCI eszköz továbbra is ott van. Csak mostmár nem zavar (talán) semmit...
[ Szerkesztve ]
Az öregséget onnantól kell számítani, amikor a punci már büdösebb a munkánál.
-
Kernel
nagyúr
válasz lacibacsi #11653 üzenetére
Pillanatnyilag nem is ez lenne a lényeg, hanem a PIO-mód ellenőrzése.
IRQ-val nem kell foglalkozni, amúgy is különbséget kell tenni a hardveres IRQ tekintetében (amit főleg a kártyák átdugdosásával, felesleges eszközök letiltásával a BIOS-ban célszerű befolyásolni, meghagyva a BIOS részére továbbra is az automatikus kiosztás feladatkörét, pláne ha másképp nem is lehet) valamint ezt felülbírálhatja szoftveresen a Windows, amikor néha virtuálisan egy IRQ-ra halmoz fel több eszközt is. De ez nem gond, egyfajta virtuális trükközés, a hagyományos PC-szabvány korlátai ellen is ki kellett találni valami pótmegoldást. Mára kevés lett az IRQ, ezen csak úgy egyszerűen nem is lehet változtatni, mivel az alaplapokat kompatibilisen, szabványosra kell gyártani, hogy az oprendszer jó legyen hozzá, ördögi kör. Legalábbis az i386-alapú, vagyis 32-bites gépekre gondolok itt, többieket nem nagyon ismerem.
[ Szerkesztve ]
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
-
lacibacsi
addikt
válasz liksoft #11652 üzenetére
Szia csatlakozóra én is gondoltam. (Volt már dolgom szakadt szálú kábellel sajnos) Ezért azokat cseréltem ki elsőnek. Sajnos ez nem segített. A táp egy (azt hiszem) 320 Wattos. Ez viszi a négy IDE eszközt, a videókarit, meg az Asrock 939Dual alaplapot a 3200-as Athlonnal. Más eszköz nincs a gépben. Lehet, hogy ezeknek kevés lenne a 320W? (Húzva nincs se proci, se memória, semmi)
Az öregséget onnantól kell számítani, amikor a punci már büdösebb a munkánál.
-
lacibacsi
addikt
Sziasztok!
Kérdésem ár feltettem az alaplapos topikban is, de ott nem kaptam rá választ. Remélem itt tud valaki segíteni.
A történet:
A régi AGP-s videókarimat kicseréltem egy PCI-E karira. (Asrock Dual alaplapom van)
Régi meghajtó program le, új fel - megtörtént.
Újraindítás után "Ismeretlen PCI eszköz"-t jelez a gép, melyre magától nem talál meghajtó programot. Igazán nagy ügyet elsőre nem csináltam belőle, mert kipróbálva az új videókértyát CoD4-en rögtön láttam, hogy királyul megy.
A grafikai hatásokkal most sincs bajom, hanem...A probléma:
A gépemben IDE-s cuccok vannak. Történetesen egy DVD író és három vinyó. Ezek korábban hiba nélkül, megfelelő sebességgel és megbízhatósággal működtek.
Sajnos a videókártya csere óta az egyik HDD, amely a Primary Slave-en van nem igazán akarja a munkát...
Egyik HDD-ről a másikra történő másoláskor például a maximális sebesség nem több, mint 2500-3000 kbyte/mp (de van hogy csak 1000!!), ami ugye testvérek között is szégyenletes, tizede az átlagosnak. Ha csak simán zenét hallgatok erről a meghajtóról, akkor is nyög, recseg, akad...Az eszközkezelőben ott van a sárga kérdőjel. Az Everest ezt mondja róla:
Eszköz tulajdonságai
Illesztőprogram leírása PCI Device
Hardver azonosító PCI\VEN_1002&DEV_AA18&SUBSYS_AA181462&REV_00
Elhelyezkedés 1. PCI-busz, 0. eszköz, 1. funkció
PCI eszköz PCI Device [NoDB]
Eszköz erőforrások
IRQ 05
Memória FF2EC000-FF2EFFFFEbből sajnos nem tudom, hogy miről van szó. Lehet, hogy összeakadt az új videókártya a régi vinyóval? Everest szerint azonban az "1. PCI-busz, 0. eszköz, 1. funkció" helyen nincs egyik vinyó sem. Hogyan lehet ezt megoldani?
Arra már rájöttem (Google az én barátom ), hogy a HDD-k PCI buszos kiosztását (IRQ?) meg lehet változtatni. Csak arra nem jöttem rá, hogy hogyan...
Minden segítséget előre is köszönök![ Szerkesztve ]
Az öregséget onnantól kell számítani, amikor a punci már büdösebb a munkánál.
-
Coolmat
őstag
válasz liksoft #11646 üzenetére
Köszi, megnéztem ezzel is, de nem működött Átállítottam, azt mondta sikerült, rebootoltam és még mindig ugyanott maradt. Megnéztem IDE és AHCI módban is. Ezekszerint a gyár letiltotta volna az átállítást
Zeratul: nem kikapcsolni szeretném, hanem beállítani max teljesítményre.
[ Szerkesztve ]
-
chubby1980
csendes tag
válasz GReddy #11546 üzenetére
Az a baj, hogy nem vagyok egy fizikus zseni, úgyhogy nekem mindent be lehet adni a feszültséggel meg tüskékkel. Az viszont tuti hogy 300-as tápom van, régebbi alaplap, asus k8n, amd sempron 3000+ proci és ami miatt nagyon gyanús, hogy 3 ide vinyó, 1 dvd-rw, és 1 sata vinyó (300 gigás).
Én is arra gyanakszom, hogy a táp nem bírja, de ez a gépem már néhány éve van, a sata vinyó csak nemrég lett hozzátéve. De ha a sata vinyót lehúzom, akkor oké (mondjuk a sata jumperelve van, lehet hogy ez is közrejátszik).
Haladva a korral, szerintem valszeg megérett a fejlesztés. Új alaplapban talán jumper nélkül használhatom a sata vinyót, ott már mondjuk csak 1 sata hdd, 1 ide hdd és 1 dvd-rw lenne. -
Coolmat
őstag
Üdv!
A problémám apróság: Seagate ST9250410AS notebook vinyómon nem tudom állítani semmivel sem az AAM-et. Próbáltam HDSentinellel, de visszaugrik a csúszka az eredeti állapotába [link], HD Tune pro pedig beállítani sem engedi [link] (mindkét programot XP-n és Win7-en is megnéztem). Seatools nem ad lehetőséget az AAM állítására egyáltalán (se a windows se a dos változat). HDSentinel és Everest szerint is támogatva és engedélyezve van az AAM. Valakinek van valami ötlete mivel lehetne esetleg beállítani?
-
liksoft
nagyúr
válasz Cimbooora #11643 üzenetére
Szia!
Ezt elolvastad? Az USB-t engedélyezd, hogy azon a csatornán át, a drive-nak direkt ATA parancsot adhasson a program. Ezt sikerült letiltanod. Ellenben a többit jól tiltottad le.
Ha ez sem segít, akkor nincs ötletem.
Murphy él és dolgozik (Ami el tud romlani, az el is romlik).
-
Cimbooora
aktív tag
válasz liksoft #11642 üzenetére
Hali!
Kipróbáltam több lehetőséget is, de mindegyiknél szinte ugyanazt csinálta. Ha nagy nehezen sikerült is mozognom a sentinellben, nem lehet rákattintani a külső vinyóra, hogy megnézni a diagnosztikáját. Egyszerűen nem reagál az a fül semmire. A laptop vinyóján természetesen tudok információkat nézegetni
[link]Összeségében véve ugyanúgy fagyogat minden.
üdv!
-
liksoft
nagyúr
válasz johniee #11637 üzenetére
1000+1-szer! A hibás szektor elfedése a drive MAGÁNÜGYE! Felületteszt NEM mutatja ki, ha cserélve lett! Csak a SMART elemzése!
[ Szerkesztve ]
Murphy él és dolgozik (Ami el tud romlani, az el is romlik).
-
liksoft
nagyúr
-
johniee
senior tag
Üdv!
Van egy Seagate Barracuda 500GB winyóm, ami már nem garis.
Sentinel szerint 100%/40% és 1 hibás szektor. HD Tune és HDD Regenerator viszont egy hibás szektort/hibát sem talált. Melyiknek lehet hinni?
"Nekem a paszta szenvedély" by Tesco-Zsömle =)
-
Cimbooora
aktív tag
-
Cimbooora
aktív tag
válasz Kernel #11631 üzenetére
Szia Kernel, először is köszi hogy reagáltál!
Ezt úgy érted, hogy 4 gépen szintén lefagy, míg a DVD-lejátszó viszi?
Igen úgy! Pontosítva az egyik cimborám azt mondta nála ment csak azt vette észre, hogy lassú, nem tudom mihez képest, annyira nem ért a gépekhez. (Neki egy régebbi gépe van)
Nemtudom nála hogy mehetett, lehet csak utána romlott el.Ha ez USB és nem eSATA, akkor kiszerelném, bele a gépbe közvetlenül, SMART-ot kellene nézni valahogy, már ha nem fagy le.
Ennek 2 akadája van.
1, még garanciás, csak legalább 1 hónap mire pesrte visszamennék és a garanciát érvényesíteni tudnám.
2. Nem tudom szétszedni, félek, hogy valamit eltörök. Első körben olyan lehetőségeket akarok kipróbálni, amivel nem kell szétszedni.
[link] Itt látszik, hogy egy U alakú kaszni közé van betéve az egész. Próbáltam felnyitni kicsit és kicsúsztatni a winyót tartó részt, de hihetetlenül tartja valami és látom, hogy feszül a kaszni.Ezt a SMART-os dolgot, csak akkor lehet nézni, ha kiszerelem?
Nem láttam még a csatolófelületét, a laptopomba biztosan belemenne, de akkor miről indulna a gép? Ezt nem egészen értem. -
liksoft
nagyúr
válasz Inv1sus #11632 üzenetére
OK. Lehet, hogy semmi baja. De ha igen, akkor az a felület folyamatos romlásával jár. Olyan, mint amikor homokkal fújják le a rozsdát a felületről. A folyamat lassan indul, majd lavina szerűen robban be. Mivel ezt még szakember sem tudja megállapítani csak a romlás során (akkor meg nem lehet megjósolni meddig megy még), ezért kaptad javaslatként, hogy a fontos adatokat mentsd le.
Persze lehet, hogy csak a ház lazult meg valahol. De tutira biztos vagy ebben? 1000 százalékig? Nincs fontos adatod azon a winyón?
De Te tudod. Legfeljebb örömmel várlak "kuncsaftként".
Szerk: Ellenőrzés: folyamatos monitorozás HD Sentinellel.
[ Szerkesztve ]
Murphy él és dolgozik (Ami el tud romlani, az el is romlik).
-
Kernel
nagyúr
válasz Cimbooora #11629 üzenetére
A számítógép jó biztosan, eddig jó volt, 4 gépen lett próbálva.
Ezt úgy érted, hogy 4 gépen szintén lefagy, míg a DVD-lejátszó viszi? Elképzelhető, hogy olvashatatlanra sérült az NTFS-partíció, akár badszektor is lehet rajta, ez okozhat fagyást.
Ha ez USB és nem eSATA, akkor kiszerelném, bele a gépbe közvetlenül, SMART-ot kellene nézni valahogy, már ha nem fagy le.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Kernel
nagyúr
válasz Inv1sus #11628 üzenetére
Első lépés az adatmentés, mert innen kezdve bármikor lehalhat.
Ez ugyebár egyértelműnek tűnik, mégis kénytelen vagyok megemlíteni, hiszen a fórumon rendre olvasni olyan eseteket, amikor valaki sok év pótolhatatlan adatait tárolja 1 db merevlemezen, aztán jön kétségbeesve...
Vagy: már rendetlenkedik a vinyó, badszektor-hegyek, de azért még gondolkodik, hogy lassan talán menteni is kéne?
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
Cimbooora
aktív tag
Sziasztok!
Segítségeteket kérném!
Van egy WD Passport Essential 250GB KÜLSŐ winyóm.
Fel van osztva 2 részre. 1 Film 180GB FAT32 és egy NTFS maradék adatnak.
Eddig 1 ée minden remekül működött de a mai napon a számítógép nem hajlandó felismerni.
Valamilyen szinten látja a biztonságos eltávolításnál hogy WD, de hogy a partícióknak mi a címkéja, hány GB-osak. semmi.
A total commander lefagy, sajátgép is.
Ahogyan rá szoktam dugni a gépre mindig elindul ez a windowsos multimédia keredés, vagy mi. De még az sem jön be. Na jó néha, de vagy 5 perc múlva.
Tehát szintem semmi életjel, azon kívül, hogy hallom hogy pörög, a led is néha pislákol.És it jön a ráadás, hogy kicsit bonyolítsuk a helyzetet: a DVD-lejátszó kapásból viszi, olvas mindent a filmek partícióról. NTFS-t ugyebár nem látja.
A számítógép jó biztosan, eddig jó volt, 4 gépen lett próbálva.
Van ötletetet?
Hardveres probléma lehet? vagy esetleg tudtok javasolni programot amivel kicsit jobban a dolgok mélyére látnánk?Hálásan köszönöm a segítségeket is előre.
üdvözletem
-
Inv1sus
addikt
Szevasztok!
A mai nap folyamán sikerült véletlenül belerúgni egy kicsit a gépbe, mely azt eredményezte, hogy a hdd hangosabb lett, kerreg. Mit tudnátok javasolni, hogy ez a probléma megszűnjön? Azt észrevettem, hogy a hdd egy adott pontját megnyomva elhalkul, de ha nincs nyomás megint kerreg.
*** WEBDESIGN, GRAFIKUS DESIGN, FRONT-END PROGRAMOZÁS ***
-
Kernel
nagyúr
válasz #62853120 #11625 üzenetére
Önálló rendszerpartícióhoz lehet nagyobb, valamit gyorsíthat rajta, némileg romló helykihasználással.
Adattároláshoz alapértelmezett is megfelel, de ha csak nagyméretű fájlokat tárolsz, akkor nagy foglalási egység sem okoz számottevő helyveszteséget, ellentétben a sok kis fájl tárolásától.
Például a képen látható, vegyes tartalmú meghajtón, amin 53000 fájl van, de ebből durván 400 db videofájl foglalja a hely nagyobbik részét, mindössze kb. 120 MB veszteség származik az alapértelmezett foglalási egység választása miatt. Ha kisebbre választottam volna, nem sokat nyerek, viszont lassabb lehetne a fájlrendszer kezelése.
Partícionáló programok a veszteségi arányokat diagramon is képesek kimutatni, ha utólag szeretnénk átméretezni a foglalási egységet, hogy az átméretezéssel mit nyerünk vagy vesztünk, ehhez persze adatnak is kell lenni rajta, mivel azon múlik.
De összességében nem egy érdekfeszítő téma, amúgy én sem szoktam ezzel foglalkozni, rendszerpartíción esetleg nagyobbra állítom.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
#62853120
törölt tag
Egy új partíciónak mekkora legyen a foglalási mérete?
-
harry
veterán
válasz Napfénysüti #11622 üzenetére
Ha jól emlékszem az Aqua-nál régebben volt ilyen hirdetés, hogy ha megszűnt a bolt,a hol vetted a garis cuccot, akkor hozzájuk is viheted, de pontosan nem emlékszem, most meg nem látom ezt a hirdetést... [link]
Theoretically, this damn thing oughta work now.
-
Imco
őstag
válasz Napfénysüti #11622 üzenetére
Küld el PÜ-ben a serial számát. Talán szerencséd lesz.
Üdv! Imco
-
liksoft
nagyúr
válasz Napfénysüti #11620 üzenetére
Nincs szerviz! Csak csere, amit a kereskedő végez. Ha sikerülne kiderítened melyik nagyker hozta az országba, akkor talán Náluk lehet segítséget kérni.
Murphy él és dolgozik (Ami el tud romlani, az el is romlik).
-
Imco
őstag
válasz Napfénysüti #11618 üzenetére
Nem sok esélyed van.
Talán ez a cikk segit.[ Szerkesztve ]
Üdv! Imco
-
Napfénysüti
nagyúr
Kollégámnak meghalt a WD vinyója és az üzlet ahol vette megszűnt. Viszont megvan a garanciapapír csak fogalmunk sincs hol szervizelnek garanciálisan WD vinyókat. Ha valaki tudna válaszolni megköszönném.
Més que un club!
-
Kernel
nagyúr
Jó az xcopy, felülírás önmagában nem gond, sőt szükséges is lehet, amikor egy fájlverzió nem egyezik. Pl. más ntldr stb. verzió van a telepítőlemezen és más a vinyón, mivel utóbbit egy frissítés közben már megújította.
Itt egy olyan sajátos probléma van, hogy amikor az ntldr "elkeveredik" olyan szektorokba, ahol a boot-kód nem látja, akkor hiába látjuk fájlkezelővel, mégsem működik. A telepítőprogram gondoskodik ennek elhárításáról, utána már felül is lehet írni az adott fájlt, a szektorelhelyezkedésen nem változtat.
Vagy a másik, általában bevált módszerem, amit említettem, hogy a frissen formázott partícióra először a kis fájlokat viszem fel (hogy "előre" kerüljenek) és csak utána a mappákat. Látszólag mindegy, de azért mégsem.
[ Szerkesztve ]
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
harry
veterán
válasz Kernel #11609 üzenetére
Tehát akkor az az xcopy-s másolás, amit itt írnak pl. [link] nem is jó, hiszen felülírja azokat is, amiket írtál, hogy nem szabad módosítani, igaz?
Tegnap megnéztük ezt a leírást, és a végén az ntlrd-t hiányolta... a gyökérben pedig úgy láttam, ugyanazok a fileok vannak mindkét lemezen, lévén mindent átmásoltunk. Próbáltunk utána fixmbr-t, fixboot-ot, a bootcfg látta is a telepített windowst.
Lehet tényleg az lesz, hogy feltelepítünk egyet, és utána másolunk... ekkor a gyökér fileok nem kellenek, csak a Win, Progra, DocSet?
Theoretically, this damn thing oughta work now.
-
atesss
addikt
#11572-re valaki ? [link]
-
BullZeye
veterán
Nah rádobtam vinyóra egy régi processzorhűtő bordáját a tetejére, meg oldalról egy 12 centis ventit...35 fokos per pill, jah meg kiszedtem CM690 ház elejéből a szűrőt...hogy halk legyen, de ne fogja vissza a legáramlatot
Eladó Yuka 1000 robotfűnyíró + sweeper!
-
Kernel
nagyúr
Ntldr-nek a gyökérben kell lennie és a system32-ben lévő kernelt indítja (ntoskrnl.exe).
Az ntldr indulását nem lehet állítani, a fixboot parancs elősegítheti, hogy a boot-kód elindítsa. A boot-kód egy rövid gépi kód a partíció első szektorában, amivel megeshet, hogy például töredezett fájlrendszernél nem találja meg az ntldr-t, de ezen később igyekeztek javítani.
Én dinamikust nem szoktam használni, de gondolom megpróbálnám a másik vinyón is ugyanazt a felállást létrehozni, akár még rendszert is telepíteni rá, hogy bootképes legyen, utána mappákat lecserélni, a leírt módon, betűjel kérdését rendezni (MountedDevices).
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
harry
veterán
válasz Kernel #11609 üzenetére
Virtuálisan találkoztam már ezzel, hogy beléptem, és egyből ki is jelentkeztetett... Aztán egyszer egy ntldr hiányzásig is eljutottunk, de amikor ránéztünk a lemezre, ott volt a sys32-ben...Akkor hogyhogy nem találja, vagy ezt hogy értsem?
"Kritikus lépcsőfok itt, hogy a bootszektor-kód megtalálja az ntldr-t"
Nos igen... és ezt hol lehet állítani? Próbáltuk, amiket írtam, de nem jártunk sikerrel.Az mennyit számít, hogy a cél lemez dinamikus-e, vagy sem, és így elsődleges partíció, vagy alapvető kötet? A forrás lemez basic-dinamikus.
Theoretically, this damn thing oughta work now.
-
Kernel
nagyúr
Bootproblémák elhárításának legbiztosabb módja, hogy például XP-re vonatkoztatva, az új vinyóra/partícióra gyorsan feltelepítünk (nem én, mert kicsit láma módszer) egy friss oprendszert, legalább az első újraindulásig, vagy teljesen.
Utána egyszerűen kicseréljük (törlés, másolás) a könyvtárakat:
Documents and Settings\
Program Files\
WINDOWS\Miközben az indítófájlokat nem bántjuk:
boot.ini
Bootfont.bin
NTDETECT.COM
ntldr(A System Volume Information mappa tartalma, visszaállítási pontok meg ilyesmik, engem soha nem érdekelt, kihagyom, tiltom, törlöm.)
De igazság szerint, ha egy frissen formázott partícióra először a gyökérfájlokat másolom fel, utána a könyvtárakat, így is szokott működni. Kritikus lépcsőfok itt, hogy a bootszektor-kód megtalálja az ntldr-t, de utóbbi SP-k során a boot-kód fejlesztve lett, megbízhatóbb ilyen szempontból. Ehhez persze nem mindegy, mivel lett formázva a partíció. Arról nem beszélve, hogy a bootfolyamat során hibaüzenetek is szoktak megjelenni, ami elárulja, hol akadt el. "Hiányzó Ntldr" stb.
A MountedDevices alatt tárolt azonosítók nem egyezése esetén később akad el a folyamat, a login képernyőnél, vagy pillanatra beugrik az asztal, de rögtön kijelentkezik, vagy csak egy kék képernyő látható szaladgáló csíkkal, vagy aktiválási hibát ki, de csak azért, mert nem tudja beazonosítani eleve a C: meghajtót sem.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
harry
veterán
válasz Kernel #11607 üzenetére
Nekem a célom, hogy a jelenleg dinamikus lemez első, hibás, alapvető rendszer kötetét valamilyen módon át tudjam menteni egy másik lemezre úgy, hogy utána tudja bootolni, és a második kötetet is áthelyezni.
Eddig szerintem maga a másolás ment többször is, de a boot-nál mindig gondok voltak... próbáltunk indítani egy win telepítőt, hogy az talán helyre rakja a boot sectoros dolgokat, és ezután tükrözni a partíciót, teljes lemezt átmásolni, kötetet így-úgy, utólag fixboot, fixmbr, meg valami bootsetup, stb., de nem sikerült.
Remélem ezzel a registrys hackkel meg lehet oldani... Ez lehetett a gond eddig?
Theoretically, this damn thing oughta work now.
-
Kernel
nagyúr
Még szép, hogy így is lehet, én Total Commanderrel is szoktam Windowst másolni, az is megőrzi az NTFS-jogosultságokat, ha bejelölöm, csak otthoni gépnél ez nem mindig szükséges. A leírt registry trükközést is szoktam csinálni, amikor kell. Pláne, én arra magamtól jöttem rá, 2k/XP klónozási problémák elhárítása során, később számtalanszor terjesztettem fórumokon is. Másik módszer, amikor simán törlöm a MountedDevices kulcsot, első bootnál újrakreálódik, de ilyenkor újraosztja a betűjeleket is, ami néha nem jó. Általában jó, mert a bootpartíció kapja a C: betűjelet és többnyire ez a cél.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
harry
veterán
Nos nálunk lementette (egy helyen megállt, kattant hárman a forrás lemez, majd ment tovább), tehát lényegében lementette, csak bootolni nem tudtunk róla.
Ha jól emlékszem néztük az acronist is (hirens 9.9-en, tudtommal Acronis True Image 8.1.945 van rajta), de a forrás lemez dinamikussá lett konvertálva, és amikor kijelölném forráslemeznek, kiírja, hogy hibás struktúra (vagy mit).Most néztünk egy ilyen lehetőséget [link]
Majd megnézzük.Theoretically, this damn thing oughta work now.
-
Binda
tag
válasz Kernel #11603 üzenetére
Pont ez az. Nem töröltem le és nem is szeretném. Az egyik partíciót csutkára töltöttem és kövire nem indult el a vinyó és egy bios sem látja. Nekem ez a bajom.
Volt régen egy 250 GB-s Maxtorom, ami kattogás után megadta magát. Az is tele volt, de azt felismerte legalább a gép. Bár 10 program sem tudott semmit sem lementeni róla. Nehezéknek tök jó, de ez nem vígasztal. Nem szeretnék még egyet Ezért kérdeztem, hogy találkozott-e valaki hasonló gonddal. -
Kernel
nagyúr
Partíció csutkára töltése nem okoz hardveres hibát, sőt általában semmi hibát nem okoz, főleg egy NTFS-nek.
Nem szeretném ezt a vinyómat is teli a kukába dobni...
Hogyhogy ezt is, ha alacsonyan szállnak a vinyók, gyanús lehet a tápegység is, esetleg a tápcsatlakozók. Például ez, amit most tapasztalsz, simán lehetne táphiba miatt is.
Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.
-
peete88
tag
Csáó
Olyan kérdésem lenne hogy miről vagy honnan lehet felismerni ha a HDD lemezei fizikailag sérültek. Tegnap este történ hogy a 2.5" mobilerackem koppant egyet a földön úgy 40 cm magasságból a szobában bekapcsolt állapotban közben. Ezek után az egyik partíciót nem lehetett elérni és RAW fájlrendszert írt ki rá a windows amit ő kezelni de még formázni se engedett. A másik partíció működik csak kicsit lassú. Kérdésem elég egy format vagy nagyobb gixer van?
Köszi
Új hozzászólás Aktív témák
- Otthoni időjárás-állomás
- 3D nyomtatás
- Internet Rádió építése (hardver), és programozása
- Házimozi belépő szinten
- Allegro vélemények - tapasztalatok
- Kodi és kiegészítői magyar nyelvű online tartalmakhoz (Linux, Windows)
- Milyen monitort vegyek?
- Vigneau interaktív lokálblogja
- Ismét késik az Assassin's Creed Shadows
- Autós topik
- További aktív témák...
- kiváló állapotú 500GB USB3.0 külső 2,5" hordozható merevlemezek .
- WD Red Pro és Plus NAS HDD-k! 2TB! bontatlanok!
- Samsung 980 PRO NVMe 2TB M.2 PCIe SSD
- WD Black SN850X Game Drive NVMe PCIe Gen4 x4 SSD 1TB - PS5 kompatibilis eladó - 3 év garancia
- 2 TB 2280 M.2 PCI-E NVME SSD BAZÁR - Samsung, SK Hynix, Kioxia, WD, Micron -