Aktív témák
-
aag
őstag
válasz
#16820480
#49498
üzenetére
Nincsen rá szükség. te tudsz angolul, láthatod, hogy már ezer helyen feszegetik ezt a problémát. megvan, hogy miért. Nincs kijavítva a kernel-hiba. Túláramot ad, ez okozza. Vannak kevésbé kényes összeállítások, azok nem fagynak. Például bizonyos kommersz notebookok egyáltalán nem fagynak, de az akkuidejük drasztikus rövidülése ott is egyértelműen mutatja a jelenség fennállását. Majd kijavítja egyszer Linus. Megvárjuk. Nekem az Xubuntus konfigom egészen jól beválna, ha ez a fagyás nem lenne. Lesz még ebből jó!

-
-
aag
őstag
válasz
Nowhereman
#49492
üzenetére
Nos elárulom, végigzongoráztam az általad felvázolt összes kezelőfelületet, és az összesnél perecelt megállás nélkül(nem vagyok ezel egyedül). A júnití meg soha nem lesz jó, mert alapelképzelésként is egy csőd. 10.04-et meg már az oneiric láttán se merte volna vaktában lecserélni.
A Cannonical úgy járt mint a díszhuszár, aki a díszszemle előtt leragadt a csizmája fényezésénél, közben meg a lova éhendöglött az istálóban.Ezzel, így-egy-az-egyben egyetértek! Sajnos a csicsa-micsa előnyt élvezett a tartalom és a felhasználó-barát felület előtt. Olyan mértékben, hogy ez a két fontos dolog "éhen is halt". Eszement próbálkozás a 12.04.

-
vodkaboy22
addikt
Végre a 12.04-ben müködik rendesen az ATI CATALYST és benne 1 gombra tudom állítani a monitorokat. Otthon kiprobálom hdmi + vga + laptoplcd-t egyszerre. De eddig minden más linuxnál jobban van ez kezelve. SSD-vel meg röpít a rendszer hiba eddig nem volt. De mintha kezdenék processzor limitbe futni
ssdvel. -
#56573440
törölt tag
válasz
Nowhereman
#49492
üzenetére
én ezt használom első nap óta amióta az lts kijött és soha nem volt semmi gond.
-
MacCaine
őstag
válasz
Nowhereman
#49492
üzenetére
Mindegyik fagy?
-
aldebaran
addikt
válasz
Nowhereman
#49492
üzenetére
Én pont ezért raktam fel a gnome-ot synaptic-al és nincs gondom.

-
Nowhereman
őstag
válasz
MacCaine
#49488
üzenetére
Nos elárulom, végigzongoráztam az általad felvázolt összes kezelőfelületet, és az összesnél perecelt megállás nélkül(nem vagyok ezel egyedül). A júnití meg soha nem lesz jó, mert alapelképzelésként is egy csőd. 10.04-et meg már az oneiric láttán se merte volna vaktában lecserélni.
A Cannonical úgy járt mint a díszhuszár, aki a díszszemle előtt leragadt a csizmája fényezésénél, közben meg a lova éhendöglött az istálóban. -
MacCaine
őstag
válasz
God Vazzeg
#49489
üzenetére
Hogyan, ha nem titok?

-
MacCaine
őstag
válasz
Nowhereman
#49480
üzenetére
És mindegyik LTS-ben egy-egy új "shell interface" volt? Azt kellene felismerni, hogy nem teljesen kész a szoftver, és eszerint kezelni. Ha problémamenteset akarsz, használj 10.04-et. Egy év múlva meg, mikor már lejár a támogatása, valószínűleg jobb lesz az Unity is. De a lehetőségek szinte végtelenek (KDE, XFCE, LXDE, MATE, Blackbox) bármi mást lehet használni.
(#49479) God Vazzeg: Valami francia csávó volt.
Amikor a pendrive-ot készítetted, nem dobott hibát? Mennyi hely van még a meghajtón? -
aag
őstag
válasz
God Vazzeg
#49485
üzenetére
Köszi, de forrásból neeem. Inkább megvárom.
-
válasz
God Vazzeg
#49483
üzenetére
Abban a tárolóban csak Precise és Oneiric kiadásokhoz vannak csomagok.
-
aag
őstag
Ha még esetleg valaki a 2.8-as GIMP-re is adna valami felvarázslás-tippet, akkor aztán nagy királyság lenne a 10.04-esem!

-
Nowhereman
őstag
válasz
MacCaine
#49456
üzenetére
Mint említettem, a korábbi LTS-ek születésükkor is stabilak voltak, sőt még a Win7 se kínált meg lépten nyomon pereccel(lefagyni láttam már vastagon). Viszont a oneiric után aggódtam hogy ez is átok rossz lesz, de nem gondoltam volna, hogy ennyire hasznavehetetlen lesz. És jelenlegi állapotában a 10.04 kihalása után se jöhet szóba.
-
MacCaine
őstag
válasz
God Vazzeg
#49476
üzenetére
Google sem ad semmi rendes találatot a hibaüzenetre.
Na, majd otthon még megnézem. -
MacCaine
őstag
válasz
God Vazzeg
#49476
üzenetére
Ja. Semmi extra állítgatás nem volt.
-
MacCaine
őstag
válasz
God Vazzeg
#49474
üzenetére
Én már csináltam, nekem pöccre ment minden.
-
God Vazzeg
veterán
Valaki csinált már multisystemmel xp telepítőt? Odáig jutok hogy plop menüt felraktam, firadisk.ima is fent, elvileg minden ok, de ahogy berakom egy notiba, és indítanám grub4dos alól, azt mondja, "not fit in memory", gondolom nem fér a memóriába..
Hogyan tudnám egyszerűen elindítani usb-ről a win iso-t? 
-
Eastman
addikt
-
Eastman
addikt
válasz
Kendek
#49465
üzenetére
Letöltve 14,0MB 17mp alatt (791kB/s)
Csomaglisták olvasása... Kész
W: Duplicate sources.list entry http://hu.archive.ubuntu.com/ubuntu/ lucid/multiverse Packages (/var/lib/apt/lists/hu.archive.ubuntu.com_ubuntu_dists_lucid_multiverse_binary-i386_Packages)
W: Duplicate sources.list entry http://hu.archive.ubuntu.com/ubuntu/ lucid/multiverse Translation-hu (/var/lib/apt/lists/hu.archive.ubuntu.com_ubuntu_dists_lucid_multiverse_i18n_Translation-hu)
W: Duplicate sources.list entry http://hu.archive.ubuntu.com/ubuntu/ lucid/multiverse Packages (/var/lib/apt/lists/hu.archive.ubuntu.com_ubuntu_dists_lucid_multiverse_binary-i386_Packages)
W: Duplicate sources.list entry http://hu.archive.ubuntu.com/ubuntu/ lucid/multiverse Translation-hu (/var/lib/apt/lists/hu.archive.ubuntu.com_ubuntu_dists_lucid_multiverse_i18n_Translation-hu)
W: Próbáld futtatni az apt-get update -et, hogy javítsd e hibákatMagyarul nem változott semmi.
-
Fooler89
őstag
válasz
God Vazzeg
#49464
üzenetére
Az elsőt nem találtam.
igazából azt nem tudom, hogy most a program nem tudja lejátszani vagy a kodek nem jó.Mondjuk az sokat segíteni ha azt megtudnánk, hogy fel van-e véve a mediubuntu repo, meg hogy mi játssza le és mi nem.
Nekem smplayert azonnal lejátszotta igaz tekerni nem tudtam benne, de ilyenkor másik lejátszó megszokta oldani.MOD: Jaj az tényleg nem az a program. Elnézést.
-
-
Nagytalp
senior tag
Hogyan kell 12.04-ben legyalulni a pulseaudio-t totálisan? Csak alsa kellene nekem mert megmarhulok! Sehogy nem bírom működésre bírni a hangkártyám mert a VGA-n lévő HDMI hangkimeneten kívül nem jelenik meg semmi a pulsaudio számára. Lspci szerint ott van a hangkártya (M-Audio Delta 1010LT)
-
aag
őstag
válasz
Bogyó bá'
#49454
üzenetére
Azt nemtudom, most nincsen módomban kipróbálni, de elhiszem neked. A lényeg, hogy a 12.04-es ububan van már hangja Kaffeine alatt is. Lehet szabni-varrni a felvett anyagot. Csak sajnos hiába babráltam 26.-ától idáig ezzel az új ubival, mert instabil, szinte használhatatlanul sok benne a hiba. Ezért tértem vissza a 10.04-es ubihoz. Abban viszont sajna (még) nincs megoldva ez a fajta hang.
-
MacCaine
őstag
válasz
Nowhereman
#49452
üzenetére
Én azon csodálkozom, hogy ezen miért csodálkozol? Zsír új szoftver, persze, hogy tele van buggal. Nem kell használni. Majd egy év múlva, mikor lejár a 10.04 támogatása.
-
aag
őstag
válasz
Nowhereman
#49452
üzenetére
Sajnos így igaz! De amikor én írom, valahogy mindig lehülyéznek. Ha más mondja, akkor meg bólogatnak. Most akkor hogy van ez? -
Nowhereman
őstag
válasz
Kendek
#49432
üzenetére
Akkor nem sokat fognak aludni mostanság, lévén részemről a win95 első kiadása óta nem találkoztam ekkora bughalmazzal - hibaüzenet küldése már rutin. 11.04-ig elvétve futottam hibába, az LTS-ek pedig a születésük pillanatában is munkaképesek voltak. Magam részéről a frissítés letiltva, mert ennyi bugot beleírni is természetfeletti, nem hogy javítani. Nálam sajnos ez az LTS kíméletlenül igazolta a félelmeimet, hogy a júnitíba való belebuzulódás miatt megszűnt a valósággal való kapcsolat, a színvonal meg zuhan.
-
-
aag
őstag
válasz
God Vazzeg
#49442
üzenetére
A VLC, illetve az Mplayer perszehogy lejátsza, hiszen saját beépített kodek-gyűjteményük van. Légyszíves olvasd el mit írtam! A 10.04-es saját Médialejátszójával, illetve a Kaffeinével próbáld lejátszani. Azok ugyanis az Ubuntu saját kodekét használják, nem a beépített sajátjukat.
(#49444) God Vazzeg: Sajnos azzal sem megy. Neked igen?
-
Eastman
addikt
válasz
aldebaran
#49420
üzenetére
Az mit takar, hogy Sajnos ez csak windows alatt megy tökéletesen.?
Nincs win egyik vinyón sem. Nem mászik fel másra?
Szerk:
Közben van egy ilyen hibaüzenetem a notebookon:
~$ apt-cache search yumi
vfdata-morisawa5 - Font files for Morisawa Basic-5 type faces for pTeX
W: Duplicate sources.list entry http://hu.archive.ubuntu.com/ubuntu/ lucid/multiverse Packages (/var/lib/apt/lists/hu.archive.ubuntu.com_ubuntu_dists_lucid_multiverse_binary-i386_Packages)
W: Duplicate sources.list entry http://hu.archive.ubuntu.com/ubuntu/ lucid/multiverse Translation-hu (/var/lib/apt/lists/hu.archive.ubuntu.com_ubuntu_dists_lucid_multiverse_i18n_Translation-hu)
W: Duplicate sources.list entry http://hu.archive.ubuntu.com/ubuntu/ lucid/multiverse Packages (/var/lib/apt/lists/hu.archive.ubuntu.com_ubuntu_dists_lucid_multiverse_binary-i386_Packages)
W: Duplicate sources.list entry http://hu.archive.ubuntu.com/ubuntu/ lucid/multiverse Translation-hu (/var/lib/apt/lists/hu.archive.ubuntu.com_ubuntu_dists_lucid_multiverse_i18n_Translation-hu) -
aag
őstag
válasz
Fooler89
#49429
üzenetére
Átnéztem az ajánlott oldaladat. Sajnos ott sem erről van szó. Ott az AAC kodek szerepel ugyan, de nem a HE-AAC változata. Ez egyébként azért kell nekem-nekünk, mert a magyarországi földfelszíni digitális adásoknál a kereskedelmi tévék erre álltak rá. Tehát nincsen hangja a csigatévének, vagy az rtlklubbnak sem. De ez még nem minden. Mivel e kodeknek a dekódoló része sem működik, a felvett adásokat nem lehet még más formátumba sem átkódolni, illetve nem lehet vágni. Pedig jó lenne leszélezni és kivágni a reklámokat. De nem folytatom, mert ebben a topikban ez offtopic téma. Csak magyarázatnak szántam, hogy miért kellene nekem.
(#49438) PuMbA: Elérted a problémát. Sajnos másról van szó.
-
floatr
veterán
válasz
MacCaine
#49433
üzenetére
Ergo megkapnád ingyen, de akik feltelepítik, és szorgosan hibajegyeket küldözgetnek, azok is ingyért dolgoznak neked
niceMegjegyzem h én eddig nem botlottam bele egyetlen olyan hibába, ami miatt ne tudnám használni. Egyedül tán a remmina pakolgatja rossz pozícióba az ablakainak tartalmát, amíg át nem méretezem. Ellenben minden sokkal passzentosabban megy
-
aag
őstag
válasz
God Vazzeg
#49428
üzenetére
Köszönöm, de ez sajnos nem segít a HE-AAC hangkodek problémán. Ide feltettem egy rövidke fájlt. Próbáld meg lejátszani a 10.04-es rendszeresített Médialejátszójával, vagy a Kaffeinéval. Ha nem lesz hangja, akkor még nálad sincsen megoldva a probléma.
-
-
-
Prego
senior tag
Miért van az hogy minden egyes verziófrissítés után hetekig tart, mire újra használható lesz a redszerem?
Most a 12.04 minden egyes alkalommal Rendszerhibával indul el (aptd), ma a Thunderbird mondta be az unalmast, crash reporttal indult el, amit végül sikerült megoldani egy chmod -R 775 .thunderbird paranccsal.
Legközelebb már én sem fogok frissíteni csak fél év késéssel, sajna pont a munkagépemen van Ubuntu.
-
Fooler89
őstag
válasz
God Vazzeg
#49428
üzenetére
Kicsit részletesebben http://ubuntuforums.org/showthread.php?t=1117283
-
aag
őstag
válasz
God Vazzeg
#49424
üzenetére
Nemtudom, nekem nincsen túlhúzva a procim egyik gépemen sem. Talán csak én vagyok ilyen peches, de nem is ez a lényeg. Én visszatértem napi használatban a 10.04-eshez. Viszont ebben van olyan problémám, amit a 12.04-es megoldott. Az AAC hangkodek. Jó lenne valahogyan a 10.04-esre is megoldani.

-
MacCaine
őstag
válasz
God Vazzeg
#49424
üzenetére
Ezen most jót röhögtem. Magamra ismertem... 
-
God Vazzeg
veterán
Nekem eddig még nem sikerült lefagyasztani, pedig adom neki, valamelyik nap beraktam a legújabb beta kernelt, de azzal se fagyott le, fglrx csere volt pár soron, és ilyen nyalánkságok

Ja tényleg fagyás: panaszkodtam a 10.04-re hogy lefagy, és villog a billentyű led. Telepítés után ez a 12.04 is megcsinálta, de közben rájöttem hogy túl van húzva a procim
Vissza vettem, azóta nem volt fagyásom 
-
aag
őstag
3 gépen próbáltam ki az új 12.04-est. Mégpedig az Ubuntu, a Kubuntu és a Xubuntu verzióját. Hát kéremszépen ez fagy! Mindegyik gépemen, mindhárom-féle verzió fagy.
Vissza a jólbevált 10.04-eshez!
Viszont így most újra téma a HE-AAC gangkodek (amit a 12.04-es megoldott). Ha tudtok megoldást 10.04 alá, légyszi mondjátok el!

-
válasz
lakatosturbo
#49417
üzenetére
Ha nincs KMS és a zárt meghajtó nem állítja be a felbontást, akkor igen, az elég alacsony marad.
Innen kinézheted a módokat (vga=xxx), a választottat kernelparaméterként kell a /etc/default/grub fájlban megadni. -
-
lakatosturbo
aktív tag
Üdv!
A terminál betűméretet hogy tudom beállítani, hogy kisebb legyen.
Arra a terminálra gondolok amikor megnyomom pl ctrl+alt+F2., mert itt hatalmasak a betűk.
Vagy nem tudom a felbontást kéne állítani? ha igen azt hogy?
Kicsit még kezd vagyok benne
Előre is köszönöm a válaszokat!
-
leslieke
Jómunkásember
válasz
God Vazzeg
#49415
üzenetére
Flash-t még nem néztem full képernyőn 10 percig, de ezt kipróbálom.
-
God Vazzeg
veterán
válasz
leslieke
#49414
üzenetére
Igen, kilövi, ezért nem vettem észre ezt a hiányosságot eddig. Most flash-t akartam nézni full képernyőn, és elsötétült 10 perc után. Felraktam a caffeine-t, de utána is elsötétült, ezért kerestem megoldást.. DPMS OFF nem hozott eredményt, így azt kivettem az xorg.conf-ból, és keresgéltem tovább.
Aztán megtaláltam a tárolóját, hozzáadtam, egyből felajánlotta a frissítést, és hopp, most már működik is

-
válasz
God Vazzeg
#49411
üzenetére
VLC is ki tudja elvileg lőni a képernyővédőt...
Kaffeine-ből én még nem is láttam működőt
-
God Vazzeg
veterán
válasz
God Vazzeg
#49358
üzenetére
Caffeine szépen megoldja, nem kapcsol le a monitor
Mondjuk az alap tárolóban levő nem volt jó, a saját tárolójából ráfrissítettem, és most tökéletes, a flash videókat is elkapja szépen 
-
svili
tag
válasz
Kendek
#49407
üzenetére
Köszönöm a tippet, de sikerült feltelepíteni az ubi netbook editiont (10.10), valamint a wifit is "szóra bírtam", parancssorból.
Ez ugyan egy régebbi verzió, de nem találtam netbookra frissebbet.. Męg egy kérdés: ha szeretném, hogy az oldalsáv ne állandóan látszódjon - mert a böngészőnél egy kicsit scrollozni kell emiatt - akkor azt a megjelenítés beállításoknál lehet kikapcsolni? -
Fooler89
őstag
Ha feltelepíted a preload-ot akkor lehetséges ilyen. (Hasonló a windows super prefetch-hez) Szvsz a videokártya "driver" telepítése dobta meg a sebességet.
@eastman szerintem is ram hiba lesz. Memtest futtatása vagy adj egy kis feszt a ramnak, de persze ha csak tudod hogy kell és csak óvatosan.
Egyébként egyesével cseréld ki a számítogép egyes elemeit és derítsd ki melyik nem jó. -
Külső monitor a telepítés idejére, vagy TAB nyomkodása az Enter előtt (azzal mozogsz a kezelőelemek között).
Ilyen baki egy telepítőben, jaj

@Pano : Lehetséges, bár inkább a boot gyorsul be, mert a 2. bootra építi fel a readahead -et.
@Eastman : Valami más kánya is lesz akkor.
Különben lehet két rossz winyód is, de ha másik, jó winyóra sem települ, akkor más baja lesz.
Próbálj meg egy alternate telepítőt, meg egy Lubuntut. Ezen kívül volt-e memtest azon a gépen?
Megesik, hogy települni már semmi nem hajlandó egy RAM hiba miatt, de a telepített rendszer még eldöcög. -
Sweet Lou 6
addikt
Üdv.!
Olyan gondom lenne, hogy nemrég cseréltem a notimban a wifit, egy intel 4965agn-re, és az Ubuntu felismeri és működik is out of the box, kivéve suspend utáni ébresztésnél, amikor is nem tud csatlakozni a routerhez. Ekkor csak az segít, ha letiltom az egész hálózatot, majd pár másodperc múlva újra engedélyezem, ezután megint simán csatlakozik. Azért is idegesítő ez a bug, mert Debian squeeze alatt is megvolt, illetve opensuse-vel ilyen nem jelentkezett.
lspci: 06:00.0 Network controller: Intel Corporation PRO/Wireless 4965 AG or AGN [Kedron] Network Connection (rev 61)
-
svili
tag
A gép pontos típusa Dell Inspiron mini-1018
Egy angol nyelvű fórumon találtam egy bejegyzést, hogyan kell terminálból feltenni az ehhez a géphez való wifi-drivert, de hiába írtam be a parancsokat, sajnos így sem sikerült.. változatlanul nem érzékeli a wifi-t....
Előre is megköszönöm, ha valaki megoldást talál erre a bosszantó problémára!

-
Pano
veterán
Valószínű, hogy irdatlan nagy marhaságot fogok most leírni, de nem hagy nyugodni a dolog és még nem ismerem annyira a linux tematikáját.
Lehetséges az, hogy egy bizonyos szintű első használat után (mondjuk 6-12 óra), majd egy leállítás, újra elindítás után a xubi már alapból begyorsul? Esküszöm, mint ha gyorsabban állnának indulnának a programok és maga a rendszer friss indítás után, mint eddig.
Használ valamiféle indexelést a xubuntu, ami javítja az általános teljesítményt (hasonlóan, mint mondjuk a Win 7 esetében az előtöltés), vagy csak én képzelem be? -
svili
tag
Sajnos a 12.04-est nem sikerült feltenni a netbookra, mert bár a wifi secperc alatt működött, de a telepítés során egy ablak alsó vége "kilógott" a képből (vele együtt az OK gomb) és enter-rel sem ment tovább. Ez a profilkép választásnál volt.
Bosszantó a dologban, hogy mind a 11.10, mind a 12.10 live-ként tökéletesen működik (wifile együtt) csak a telepítésnél jön elő a fentebb leírt bosszúság...
Aktív témák
- iKing.Hu - Apple iPhone 15 Pro Max Black Titanium Titán stílus, 5 optikai zoom 256 GB- Gari
- Akció! HP ZBook Firefly 14 i7-1185G7 32GB 512GB Nvidia Quadro T500 4GB 14" FHD 1 év garancia
- Apple iPhone 14 Plus 256GB / 100%-os akkumulátor / 12 hónap jótállással
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 7 9700X 32/64GB RAM RX 7800 XT 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- iPhone 17 Pro Max Mélykék - Bontatlan !! www.stylebolt.hu - Apple eszközök és tartozékok !!
Állásajánlatok
Cég: Laptopszaki Kft.
Város: Budapest
Cég: BroadBit Hungary Kft.
Város: Budakeszi


ssdvel.

![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
Amikor a pendrive-ot készítetted, nem dobott hibát? Mennyi hely van még a meghajtón?

Na, majd otthon még megnézem.
Hogyan tudnám egyszerűen elindítani usb-ről a win iso-t?
Sajnos így igaz! De amikor én írom, valahogy mindig lehülyéznek. Ha más mondja, akkor meg bólogatnak. Most akkor hogy van ez?

Fél év alatt kinövi a gyermekbetegségeit.
Vissza vettem, azóta nem volt fagyásom



