-
PROHARDVER!
Új hozzászólás Aktív témák
-
bucsupeti
senior tag
Én magam bár basicben kezdtem, de elég korán ( Turbo Pascal 5.0, kb 1991) megismerkedtem az OO szemlélettel és azóta gyakorlatilag azt használom.
Én azt vallom hogy előbb meg kell ismerni az algoritmusszervezési lehetőségeket (szekvencia, szelekció, iteráció) amivel tudjuk hogy minden algoritmus leírható, illetve az elemi, majd az összetett adattípusokat.
Ezek alapján néhány alap algoritmust meg kell tudni írni, majd jöhet az OOP.Ezek után jön szerintem (mint összetett adattípus) az OOP osztály, objektum. Illetve az alapelvek amik megértése szerintem veszettül fontos (az objektum állapota magának az objektumnak a belügye, minden változtatás, vagy publikálás az objektum feladata).
Találkoztam én is azzal a felfogással hogy eleve OOP-ben kell tanítani programozni. Ez valahol igaz, de én ez alatt nem azt értem hogy definiáljunk osztályokat, meg adattagokat és metódusokat. Hanem azt hogy a megoldandó problémára gondoljunk úgy hogy milyen adatokon (adattagok, field) milyen műveleteket (metódusok) kell és lehet végrehajtani. Korábban már írtam hogy éppen ez az az elv amit fel kell tudni fogni elsőnek.
Találkoztam olyan "okos" oktatókkal akik nekiálltak OOP-ben programozást oktatni, mert az úgy jó hogy egyből OOP-t tanul a leendő programozó, mert úgy sokkal jobb lesz neki.... Ezért aztán fogta a Java-t és elkezdte magyarázni ezen keresztül a strukturált alapelveket (szekvencia, szelekció, iteráció). Az meg hogy mi az a public static void main() azt még véletlenül sem magyarázta el. Aztán olyan problémákba ütközik ez az elv hogy notóriusan keveri az adattag (field) és a lokális változó fogalmát a tanonc (gyakran a tanár is). Neki mindkettő adat tárolására való. A fildet elkezdik úgy használni mint globális változó, ezzel tuti spagettikódot gyártanak és az OO elveket sértve írják a világ legjobb játékprogramját, természetesen OOP-ben, hiszen ők eleve OOP-ben tanulták a programozást.
Nem hiszek abban hogy a programozás oktatását szorosan (!!!!) az OO elvek szerint kell oktatni, viszont a levegőben ott kell hogy lebegjenek ezek az elvek, jól előkészítve, hogy a kellő időben rá lehessen vezetni a kezdő programozót ezen elvek pontos megismerésére és használatára.
A szekvencia, szelekció, iteráció hármas épp úgy használatos az OOP nyelvekben mint a procedurális nyelvekben, akárcsak az adattípusok.A programozási nyelv pedig fontos, bár szerintem csak másodlagos kérdés gyakorlatilag tökmindegy.
Új hozzászólás Aktív témák
● olvasd el a téma összefoglalót!
- Motorolaj, hajtóműolaj, hűtőfolyadék, adalékok és szűrők topikja
- Házimozi belépő szinten
- Battlefield 6
- Bevásárol helyetted a ChatGPT
- Napelem
- Vezeték nélküli fülhallgatók
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- PlayStation 5
- Álláskeresés, interjú, önéletrajz
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- További aktív témák...
- Asus ROG Strix G16 G614JZR 16" QHD+ IPS i9-14900HX RTX 4080 32GB 1TB NVMe gar
- Apple iPhone 16 pro független.
- Iphone 15 -független-tökéletes állapotban-128Gb
- HIBÁTLAN iPhone 13 Pro Max 256GB Graphite -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3589
- HIBÁTLAN iPhone XS 256GB Black -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3587, 100% Akkumulátor
- Konzol felvásárlás!! Xbox Series S, Xbox Serries X
- HIBÁTLAN iPhone 13 256GB Pink -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3421
- RÉSZLETRE . OPCIONÁLIS. ThinkPad L16 Gen 1 16" WUXGA, Ultra 5, 16GB RAM, 512GB SSD SZÁMLA GARANCIA
- Bomba Ár! HP ProBook 650 G1 - i5-4GEN I 8GB I 500GB I 15,6" HD I Cam I W10 I Garancia!
- Lenovo 14 Ideapad 3 FHD LED Matt i3-1115G4 4.1Ghz 8GB 256GB SSD Intel UHD Graphics Win11 Garancia
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest