-
PROHARDVER!
Mára a ProHardver!/IT.News Fórum is nagylétszámú Linuxban jártas taggal büszkélkedhet. Nehéz szinteket felállítani egy olyan rendszer ismeretében, ami annyira sokrétű, hogy teljesen szinte lehetetlen megismerni minden egyes részét. Azt azonban mindenki tudja, hogy kezdő-e vagy sem. Elsősorban nekik szólnak az alábbiak, de érdemes mindenkinek elolvasnia, mint útjelző táblát.
Új hozzászólás Aktív témák
-
válasz
bambano
#26544
üzenetére
Végül emellett döntöttem. Bár az lett volna jó, ha ugyanolyan környezetben tesztelek, mint ahová a program megy, de végül úgy voltam vele, hogy nekem nem a FB-öt kell tesztelnem. Ha valamiért ott majd nem érem el az adatbázist, azt oldják meg ők. Bár ez sosem jó hozzáállás.
-
-
válasz
bambano
#26538
üzenetére
Akkor konkrétum.
Van egy Ubuntu fájlszerverem, amin még fut pár szolgáltatás, ill. van rajta pl. egy SW RAID 1 is.
Évek óta fut hibátlanul. Most viszont szükségem lenne egy Windowsra is sw fejlesztések miatt. A bevált, szépen konfigurált szerveremet nem szeretném elveszíteni. Ezért arra gondoltam, hogy bepakolnám egy virtualizált környezetbe, és melléraknék egy Windowst.
Vagy van jobb megoldás? Ubuntura tudok tenni VM-et, és abba bele a Windowst? -
togvau
senior tag
válasz
bambano
#26501
üzenetére
Mert nem tudtam hogy kell
ez a random mac címezés olyan fura.rákerestem, és a legkézenfekvőbb megoldásnak az tűnt, hogy az az /etc/network/interfaces-be írok a meglévőek alá egy hwaddress ether-t is:
auto eth0
iface eth0 inet static
address 192.168.0.13
netmask 255.255.255.0
network 192.168.0.0
broadcast 192.168.0.255
gateway 192.168.0.1
dns-nameservers 208.67.222.222 208.67.220.220
hwaddress ether 1e:79:f8:6e:5e:58Ez így jó lesz?
-
davidvarga
tag
válasz
bambano
#26503
üzenetére
128 alaból. Azt hova törjem? És így lesz belőle 1 64, 1 32, és még 1 32 karakteres sor?
Igazából 2 txt fájlt akarok tartalmilak összehasonlítani egyezés szempontjából. Gondolom ha az egyik szét van tördelve a másik meg egyben van akkor az úgy nem jó vagy igen? Mert ha jó akkor nem is kéne széttördelnem. 1000 sorról van szó -
#73749248
törölt tag
válasz
bambano
#26361
üzenetére
O.K., arcméreted prezentáltad már tűzfal témában, ha érdemi mondandód nincs, inkább ne is szólj hozzám a továbbiakban!
Zsarolóprogramot csak példának írtam, bármi váratlan történhet egy nyomorult gépen, még akkor is, ha szakember rakta össze, jobb, ha az elkülönülő cuccok külön vannak.
És ki mondta, hogy vm-ből nem lehet kitörni???ui: pl. az ubuntu képes automatikusan naprakészen tartani magát, nem kell külön update-elni, ha nem akarom. Max. a rebootokra kell figyelni, amikor szükségessé válik.
Na mindegy, kár, hogy itt nincs ignore gomb.

-
#73749248
törölt tag
válasz
bambano
#26355
üzenetére
Lásd fenti kérdés! Egyik oldalról asszonyka turkál a gépen, ki tudja, mikor, mit nyit meg, másik oldalról férjuram dolgozna rajta. Asszonyka begyűjt egy combos kis zsaroló programot, mire észbekap, le van kódolva minden. Megállt az élet, lehet helyreállítani mindent nulláról (tudom, linuxra nincs ilyesmi...)
Hangsúlyozom: ez csak egyetlen példa.Mentés is egyszerűbb: snapshot ha valami rizikós dologgal kísérletezel/vezetsz be valamit.
Stb.
Arról nem beszélve, hogy még annyira sem leszel hardverfüggő, mint egyébként. Ha cserélni kell, elég áttolni az image-eket az új gépre és bekonfigurálni újra a hostot. Nem kell hálókártyanév változással és egyéb hasonló kedvességekkel küzdeni.
(ezek konkrétan olyan dolgok, amikkel korábban már összefutottam)
Ami szerintem kérdéses lehet, hogy valódi virtualizáció vagy elég ha linuxot tud futtatni és akkor esetleg jó a konténer alapú is. (lxc, docker stb.) -
válasz
bambano
#26355
üzenetére
Hm, peldaul nekem van itthon egy virtualizalt 'szerverem', ami valojaban egy relative stabil tesztkornyezet fejleszteshez. Ha mondjuk egy honapra el akarnek utazni itthonrol olyan helyre, ahol nincs mindig internet (lesz ilyen), akkor athuzom a virtualis gepet a laptopomra, elviszem magammal.
-
#73749248
törölt tag
válasz
bambano
#26321
üzenetére
O.K., arcméret bemutató megvolt.
Esetleg szólj, ha újra elolvastad amit írtam és felfogtad, hogy miről beszélek!
A témának ugyanis semmi köze a kernelhez és a netfilterhez.Súgok: egy linux kernelre épülő, routernek nevezett dobozban futó szoftverről van szó, ami ha egyik oldalról közelítem (packet filter), pontosan tudja, hogy mi van a WAN-on innen és WAN-on túl (más subnetből érkező portscan is látja a nyitott portokat, amiket a WAN lábáról tesztelve nem látni), ha a másik oldalról (ACCEPTed packetek logolása, aminek elvileg csak a WAN-ról beengedett csomagokat kellene, vagy ha az egyéb olyan beállításait akarom használni, ami a LAN és a WAN között különbséget kell, hogy tegyen, mint például a netről letiltott eszközök forgalmának korlátozása), akkor már csak a saját subnetet tekinti LAN-nak.
Fogadjunk, hogy még most sem érted

További segítség: a router szoftvere egy valamikori Tomato-ra épül (fogalmam sincs, mikori), amiből anno a Shibby-féle Tomato is indult.
Utóbbi annak megfelelően kezelte a problémát, ahogy én elképzelem egy tűzfal+router működését.
Mielőtt megkérdeznéd, hogy akkor miért ez az egész: épp csak már nincs karbantartva, másrészt engem az elv érdekelne, hogy miért gondolhatja azt az egyik, hogy egy fizikailag és logikailag is lokális alhálót bizonyos esetekben idegenként kezel?update: az utolsó előtti hozzászólásomat visszaolvasva... késő volt, félreérthetően fogalmaztam. Nem a kernel csomagszűrőjére gondoltam, hanem a router, mint egységes eszköz/black box/nemtudommineknevezzem szűrésének működésére, amit a készítője iptables parancsokkal állított be úgy, ahogy...
-
#73749248
törölt tag
válasz
bambano
#26318
üzenetére
Biztosan egy dologról beszélünk?
Nem a routing az elsődleges gond (hogy merre küldi a csomagokat), sőt... routing tekintetében épp nincs probléma vele, mert a statikus táblában meg lehet adni, hogy merre küldje az adott subnet csomagjait.Inkább a tűzfal, csomagszűrő működése a gázos, elvi szinten, szerintem. Ráadásul nem is következetes.
Például a WAN porton minden bejövő kapcsolatot blokkol (elvileg, egyszerű portscan mindent zárva talál). A LAN oldalon lévő, de más subnetbe tartozó gépek felé ugyanúgy nyitva van, mint a többi LAN eszköz felé (DNS, printer(???) stb.)
Tehát valahol mégis "tudatában van", hogy ki, melyik oldalhoz tartozik.
Viszont, ha arról van szó, hogy blokkolnám a netet bizonyos kliensek számára vagy épp a lokális hálózatot takarnám el előle, akkor már elfelejti, hogy a másik subnet még nem internet.Nem tudom érthetőbben.
-
#73749248
törölt tag
válasz
bambano
#26316
üzenetére
A fizikai megvalósítás nekem kínai (jó, párszor már nekiestem, hogy átrágjam magam a netfilter működésén és meg is jegyezzem, de ez utóbbi érdeklődés hiányában elmaradt
), inkább az elv, a működés az, ami számomra kérdéses.
Én úgy képzelnék egy router nevű eszközt, aki mellesleg csomagszűrő tűzfal is, hogy van egy darab (vagy több) WAN portja, ami azon innen van, az lokális, ami azon túl, az az internet.
Ha ez így lenne konfigurálva (majd előszedem a openwrt-s routeremet, hogy az mit művel, mert szerintem az így működik), akkor nincs gond olyasmivel amit említettem.Viszont lehet, hogy ez csak az én mániám, mert amikor életemben először és utoljára tűzfalat csináltam egy ezeréves slackware-en, akkor így képzeltem el a dolgot. A vázolt, szerintem hibás működést egyébként az Asus routerek gyári és Merlin firmware-ében fedeztem fel...
Amíg nincs LAN-ról letiltott vendég, addig ez csak bosszantó apróság. Ha viszont céges háló (SOHO router -> kis irodába bőven elég lenne) vendégeit oda engedi a routerétől eltérő, de még bőven lokális subnetekhez és nem számítok erre (mert emlékeim szerint ez nincs hangsúlyozva a doksiban), akkor azért okozhat meglepetéseket. -
#73749248
törölt tag
válasz
bambano
#26314
üzenetére
Indoklás: adott egy SOHO router. Mögötte egy LAN, több subnettel. A routerétől eltérő subneteket a router és a tűzfala internetes címként kezeli bizonyos esetekben.
Például ssh-n csak lokálisan léphetnék be, de azt engedi más subnetből is, ha nem a wan felől jövök.
Ellenben, ha egy kliensnek megtiltom, hogy internetet használjon, akkor a más subnetben lévő proxy-mat sem éri el.
Ha guest AP-t üzemeltetek és a vendégeknek megtiltom a lokális háló elérését, attól még vígan randalíroznak a virtuális gépek számára fenntartott subnetekben.
Ez nekem így inkább biztonsági hibának tűnik, mintsem feature-nek.Csak mikor ezt bedobtam bug reportként... hát finoman szólva válasz nélkül maradt.

És mostmár piszkálja a fantáziám, hogy ennek tényleg így kell működnie és az én fantáziám túlfejlett vagy én gondolom jól, hogy ez egy ordas nagy tervezési hiba? -
inf3rno
nagyúr
válasz
bambano
#26200
üzenetére
Szerintem egyik nagyobb gyártó drivereivel sem szabad, hogy gondod legyen. Nekem egyébként BackUPS-ek vannak, arra jó, amire nekem kellenek, bár az újabbik zavaróan búg, emiatt nem tudom kimondottan ajánlani az APC-t. Van még 2-3 másik márka, amiket érdemes lehet venni. Nem olcsóak egyébként. Mielőtt megrendeled, azért érdemes rákeresni google-ben, hogy vannak e friss bejegyzések Linux driver hibával kapcsolatban az adott terméknél.
-
n00n
őstag
válasz
bambano
#26107
üzenetére
bambano & letix: Köszi, azóta megjött szabiról a linux gurunk és 2 perc alatt megoldotta. A probléma onnan eredt, hogy a mi VPN szerverünkön be volt állítva egy vpn kliens, ami a másik cég belső hálózatában lévő gépekkel kommunikált, magyarán azon keresztül lehet elérni a másik cég belső gépeit is és azon a VPN szerveren is volt egy route az A.B.C.D szerver felé külső interface-en. De mi most adott szituban egy külső interface-en ülő oldalt akartunk elérni, viszont értelemszerűen az a tun interface-en keresztül akart próbálkozni. Kicsit bonyolult még nekem is, de a lényeg, hogy maszkolni kellett a tun1-et is kifelé, hogy a mi VPN szerverünk külső IP-jét vigye tovább és így szuper lett.
-A POSTROUTING -o tun1 -j MASQUERADE -
Frawly
veterán
válasz
bambano
#26066
üzenetére
Pedig nem akartam beszólogatni, de sajnos erről van szó, nem tudsz elszakadni a benchmarkoktól. Felvetted a szemellenzőt, és nem bírod levenni. Írtam, hogy igazából gyorsabb a ramdrive, mint az NVMe, és az NVMe gyorsabb, mint a SATA. Ez tény. Ez a sebességkülönbség ki is jön, de
1) csak benchmarkok alatt (az általad linkelt videókon is CSAK benchmark van) vagy
2) ha nagyon nagy fájlokkal dolgozik valaki egész nap (megélhetésből videót vág, vagy nagy virtuális lemezképekkel zsonglőrködik).Az első kategória nem érdekes, a Benchmark Matyik lehet csak benchmarkra veszik a gépüket, de értelmes ember, aki használni is akarja a gépet, inkább olyan hardvereket vesz, amikkel a gyakorlatban tényleg nyer (valós gyorsulás, kihasznált feature/tárterület, stb.).
A második kategória már bír gyakorlati jelentőséggel, de elég kevés ember használja ilyesmire a gépet, lényegében csak szakemberek. A felhasználók többi 99,9%-a csak használja a gépet, és náluk a ramdrive/dimmdrive, NVMe, SATA SSD kb. egyformán teljesít, nem lesz nagy eltérés sem a bootidőben, sem a programok betöltődésénél, sem böngészésnél, sem játékoknál, sem semmiben, ilyen tized másodperces diffik szoktak lenni, legrosszabb esetben 1-2 másodperc, de akkor már egy spécibb alkalmazásról van szó, vagy egy nagyon lassan bootoló, bloat OS telepítésről. Mondom, ne a benchmarkokon rugózz, én a gyakorlati felhasználásról és ténylegesen észlelt sebességkülönbségről beszélek.
Windows nem is volt téma, nem windowsosok már kb. 4 éve. Csak azért szerepel a legtöbb videón windowsos rendszer, mert a legtöbben azt használnak, meg megemlítettem emellett, hogy a Linux rommá is cache-el mindent, ha van elég RAM. Linus-os videót meg nem azért linkeltem, mert köze lenne Torvaldshoz vagy a Linuxhoz, hanem csak épp ez foglalkozott a tényleges sebességek mérésével, a csóka neve nem releváns, hívjuk akkor Jóska Pistának.
Nem véletlen írjuk már vagy öten az SSD-s topikban, hogy nem érdemes NVMe SSD-t venni átlag felhasználásra, mert nem lesz tőle gyorsabb semmi, csak benchmarkokban villogásra jó. A legtöbb embert ez teljesen meglepi, mert az hiszik, hogy ha benchmarkokban gyorsabb, akkor a gyakorlatban is ki fog jönni a difi. Nem fog. Ennek ellenére ezt néhány ember nem hiszi el, inkább megveszik a méregdrága NVMe SSD-t kétszer annyiért, és csak 0,5-1 mp-et nyernek bootkor vagy nagyobb szoftverek betöltődési idejénél (ezt érzetre észre sem venni, csak ha stopperral leméred), pedig nyugodtan vehettek volna SATA-sat, ugyanazon az áron kétszer akkora tárterületűt kaptak volna, vagy ugyanazt a tárterületet megkapták volna fele áron, és gyakorlati sebességben az sem maradt volna el, a rendszerük lényegében épp olyan gyors lett volna (10 mp alatti bootidő, a legtöbb szoftver azonnal indul pöccre, 0 lag). Sőt, még az NVMe-vel bevállalják azt is, hogy melegszik meg throttlingol az SSD, meg a boottal is szenvedni kell, főleg ha nem támogatja az alaplap, míg a SATÁ-val ilyen gond nincs.
Az is leírtam, hogy miért áll elő ez a paradox helyzet, miszerint nagyságrendekkel gyorsabb háttértárak között nem vagy alig jön ki a különbség a gyakorlatban, érdekes, erre az érdemi részre nem reagálsz, csak hajtogatod a benchmarkokat. Nem a lemezműveletek sebessége a szűk keresztmetszet egy szinten túl, hanem a proci meg egyéb hardverek sebessége. Ezt a kritikus szintet pedig egy nem márkás, low budget SATA SSD is hozza már. Hiába használna valaki a RAM-nál is még ezerszer gyorsabb háttértárat, az nem tudná kifutni ezt a sebességkülönbséget, nem lenne a rendszere tőle gyorsabb, csak nagyon extrém scenáriókban jönne ki a különbség, amibe a legtöbb ember nem fut bele. Persze, ha te is benchmarkra veszed a géped, akkor semmi gond. Elhiszem, hogy szép benchmarkok alatt látni, hogy 1 ns alatt van az elérési idő meg 5-10 gigás másodpercenkénti átviteli értékek vannak, tényleg szép látvány, szinte sokkoló, egész addig, míg az ember rá nem jön, hogy csak cirkuszi mutatvány, nem sok gyakorlati relevanciával.
-
Frawly
veterán
válasz
bambano
#26060
üzenetére
Ott rontottátok el, hogy beszoptátok a marketingbullshitet és a szemfényvesztő benchmarkeredményeket.
Tessék, íme videók, amelyeken SATA és NVMe-s SSD-t hasonlítanak össze betöltési időkben fej-fej mellett:
https://www.youtube.com/watch?v=l6Y6VdXO5es
https://www.youtube.com/watch?v=ecCA0gx_eZkTudom, erre azt mondjátok majd, hogy YouTube-os hülyék, de akkor álljon itt egy PH-teszt is. A 4. oldalon szépen látszik, hogy pl. bootidőben csak alig 1-2 mp. van a SATA-s és NVMe-s modellek között.
Itt ramdrive és SSD van összehasonlítva, szépen látszik, hogy csak tizedmásodperces különbségek vannak betöltési időkben:
https://www.youtube.com/watch?v=ywAAHuCshnAItt a néni el is magyarázza, hogy miért van ez. Játékról beszél, de ez van bootkor és minden más program betöltésénél is.
De ki lehet próbálni otthon. Ramdrive-ra feltenni egy-két programot, vagy virtuális gépet, és lemérni az indulási időket. 1 mp-es vagy azon belüli eltérések lesznek. Vagy pl. lehet forráskódból forgatásnál is megnézni, nálam a kernelfordításnál tizedmásodpercre azonos idő alatt fordult le a kód ramdrive-on és SATA SSD-n is. Linux alatt még a kevés különbség se jön ki, mert a kernel minden I/O-műveletet és fájlrendszert agyoncache-el orrba-szájba.
Amit meg itt a sudo hdparm -Tt kiadásával mértek, az cache nyers sebessége.
A RAM vs. NVMe vs. SATA sebesség azoknál számít, akik több gigás nagy fájlokkal dolgoznak, pl. videót vágnak, vagy virtuális lemezképekkel zsonglőrködnek egész nap, átlag felhasználásnál nem jön ki a különbség. A mai gépeket már nem a lemezműveletek sebessége fogja vissza (hacsak nem HDD van a gépben, mert az csúnyán visszafogja).
-
válasz
bambano
#26063
üzenetére
https://logout.hu/tema/a_nagy_linux_topic/hsz_26040-26043.html#msg26043
Még mindig ugyanez a thread, nem volt probléma most.
a legjobban akkor jársz, ha hagyod, hogy a kernel optimalizálja a ramot és ehhez van bőven ramod
#tmpfs to .cache
#tmpfs /home/ubyegon/.cache tmpfs noatime,nodev,nosuid,size=800M 0 0# Modification for SSD
#tmpfs /tmp tmpfs defaults,noatime,mode=1777 0 0
#tmpfs /var/log tmpfs defaults,noatime,mode=0755 0 0
#tmpfs /var/spool tmpfs defaults,noatime,mode=1777 0 0
#tmpfs /var/tmp tmpfs defaults,noatime,mode=1777 0 0Elméletileg ezekkel az opciókkal érdemes operálni? Most látom a
noatimeopció is ott van. Az ebben az esetben igen hasznos lehet!
8GB fizikai memónál használnád valamelyiket az elsőn kívül desktopban? Az OK, hogy a logok elvesznek, most az nem számít ebben az esetben.
-
válasz
bambano
#26060
üzenetére
Értem, akkor csak jól értelmeztem eddig a dolgokat, Frawly jól összezavart most, igazából azt gondoltam, hogy ezek a piszok gyors NVMe SSD-k már ilyen gyorsak az én öreg Intel 520-asomhoz képest, de ez a terminalos parancs lefuttatás megint helyrerakta a dolgokat a fejemben szerencsére. Csak sata3-as SSD- vel operálgattam eddig Frawly koma meg már tanácsadó az SSD topikban, gondoltam csak jobban tudja, mint én. Akkor marad a tmpfs..... köszi, hogy helyretettük a dolgot megint.

-
válasz
bambano
#26043
üzenetére
Jó persze, valahogyan szinkronban kéne lenni az alkatrészeknek, ez igaz. 128 GB memó......desktopban ráadásul. Dejóislenne.....
Nekem az öreg Toshibán 4GB memóval elég sokat dobott tegnap egy használt Fury 120GB SSD. 6 perc alatt raktam rá oprendszert, ezalatt ezeket a beállításokat tuti nem csinálnám meg, ami a linkedben van.
11 sec a bootidő, eddig volt 1,5 perc a vacak 5400rpm-esen. Hiába mondják nekem, hogy nem a bootidő számít...ha már reggel idegbeteg leszek a lassú boottól..Nem véletlen amúgy, hogy maga az SSHD is hamvába holt, mert a 8 gigát hamar túlhaladta a consumer SSD-k mérete. Akkor meg minek ilyent szoftveresen erőltetni?
Gyb001
Te mit akarsz ettől az egésztől amúgy? Találtál egy 8 gigás SSD-t? Vagy kíváncsiság hajt?
-
letix
senior tag
válasz
bambano
#26016
üzenetére
Köszi a válaszod.
Igazad lehet, az hogy nem áll le az egyértelműen probléma. Megnézem ezt a két LCP paramétert, köszi.Tovább gondolva, ha mondjuk nap közben a modem le van lőve (nincs otthon senki) a kisgép pedig megunta a ppp kapcsolat kiépítésére tett próbákat (gondolom elér egy küszöbértéket), akkor abbahagyja a további próbálkozást (ha jól gondolom). Namost ha felkapcsolásra kerül a modem, vajon a kisgép azért mert érzékel linket, újra elkezd kapcsolatot létesíteni és betárcsázni? Ha igen, és ha az előző pppd le lett lőve akkor talán jó is lehet a helyzet.
Köszi,
letix -
inf3rno
nagyúr
válasz
bambano
#25979
üzenetére
Persze, lehet így is, de egyrészt én jobban szeretem az egyszerűséget, így nem szívesen használok két eltérő eszközt ugyanarra a célra. Másrészt meg a protokollnak semmi baja, cifs-el mountolva simán hozza a gigabittől elvárható sebességet, szemben a gvfs mounttal, ami csak a töredékét. Tehát a hiba a gvfs-nek a kódjában van már évek óta...
-
kovaax
őstag
válasz
bambano
#25954
üzenetére
Tudná, ha akarná. A unit file-ba berakott indító script ha lefut, akkor már él az oracle, ezt meg tudnia kéne, hogy mikor futott le. De mint a mérés mutatja, nem várja meg. Ennyit indul a script magában:
time /app/init.bin/start_ora.sh
The Oracle base remains unchanged with value /u01/app/oracle
real 0m6.845s
user 0m0.090s
sys 0m0.154s -
-
-
válasz
bambano
#25913
üzenetére
Van de sokkal újabb a live diszk, mint a telepített cucc. A live már Grub2-t tenne fel, ami nem biztos, hogy jó ötlet. (Nem ezen akarom kipróbálni...)
Megpróbálom átnyomni a /boot-ott dd-vel, illetve leszedek egy régebbi live-t, ami még ehhez a verzióhoz való, és Grub 0.98. -
válasz
bambano
#25911
üzenetére
Csak az új diszk van bent, és live-ről bootolva kellene megoldani. A beépített SSD-t amúgy sda1-nek látja, csak kérdés, hogy az a grub szerint is az-e. Na ezt meglátjuk

@Colomb2 : 1-est nem (azaz ami Grub1 alapú Lnuxom volt még, azon sosem kelle mókolni Grub-ot). 2-est chrootból már nem egyszer, de az 1-es még nem olyan hülyebiztos.
Wikit nézem... -
slett27
addikt
válasz
bambano
#25895
üzenetére
Sajnos nekem kell megcsinálni és meg szeretném érteni, de szájbarágósan sehol nincs leírva, csak azt hogy mit kell csinálni (de hogy mi hogy és miért úgy működik, azt nem részletezik). Úgy látszik ez olyan mint a programozás, születni kell rá, vagy nemtom. Azért köszönöm.
-
válasz
bambano
#25888
üzenetére
Nem tudtam. A 12.04 alatt 2 évig működött. Upgrade után 1/2 évig. WDS volt a lakásban lévő routerrel. Szépen adták egymásnak a wifi telefonokat.
Nem ez volt a probléma, sőt semmilyen probléma sem volt, míg észre nem vettem, hogy nincs prompt. Már bánom.
Most elindítottam wifi stick nélkül és teljesen elpusztult.
Live ubuntu alól alapra állítottam (legalábbis azt hiszem) az /etc/network/interfaces-t.
Nem tudom elérni hálózaton, prompt meg ugyanúgy nincs.
Valószínűleg fut a hostapd és nem tudom hogyan kell leállítani live alól.
Failed rise network vagy mi a fene. -
qwertly
addikt
válasz
bambano
#25802
üzenetére
Szia!
Köszönöm a válaszodat,hát igen lehet,hogy gagyi de max 14 gépre kellenel és a szerverre nem lehet sem az iso telepítő fájlt sem a kész rendszert lementeni.Nem úgy mint a windowsos rendszereket,amúgy itt nem kell beléptetni a tartományba a kliensgépeket mert olyan régiek
csak egy olyan dühöngő terem lenne. -
-
kispx
addikt
válasz
bambano
#25775
üzenetére
Szerintem igen. Holnap megpróbálom a default route-ra küldeni a kérést.
Más megközelítésből összefoglalva:
"Internet of things":
- Ez szeretne adatot továbbítani a webszerverre
- Tudja a Hotspot SSID-jét
Ennyiből még nem tudunk adatot továbbítani a webszervnek.Számítógép:
- Wifi Hotspot (ezzel a módszerrel lett megcsinálva)
- Rajta fut egy webkiszolgáló
- nincs domain név beállítva; nem tudjuk, hogy milyen IP címe lesz
- kábelen éri a netet (dinamikus IP-t kap); (Feldolgozás után majd egy fix szerverre továbbítja az adatot)A kérdés: az "Internet of things" hogyan tud adatot továbbítani a a számítógépnek? Milyen módszerrel tudja az eszköz elérni a webszert a hotspoton keresztül?
(Ez a két szereplő van a hálózaton; routert vagy más eszközt nem lehet közbeiktatni) -
megema
őstag
válasz
bambano
#25742
üzenetére
Kifejtenéd? Alaplap? Memória? Tárolók? A táp most lett cserélve, az újjal is csinálta már egyszer (pár óra után).
1-1,5 nap után most simán kikapcsolt. Ez még határeset, nem jelent semmit. Olyan előfordulhat, hogy a splash screen okozta? Tegnap-tegnapelőtt kikapcsoltam.
-
togvau
senior tag
válasz
bambano
#25658
üzenetére
Ha az lenne akkor fagyna, megállna, meg ilyenek, de megy, stabil, csak összevissza szünetelnek bizonyos folyamatok, úgy hogy igazából nem szállnak el, mert nem fejeződik be, csak néha néha kihagy pár percre.
Torrent is megy, majd néha néha nem elérhető a webes felület. Utána meg megint megy. Restart nélkül. Ugyan ezt csinálja a DNS blackhole is. -
válasz
bambano
#25628
üzenetére
Eh, elgépeltem

A lényeg : se killall, se semmi sem nyírja ki, ha az rc.localból induló script indítja. Ha a shellből elindítom kézzel ugyanazt a scriptet, akkor simán eltűnik a célzott folyamat.
Hogy lehet elérni, hogy az rc.local-ból indított cuccok legalábbis rootként fussanak? Az adott Openwrt-n úgysincs túl sok más user. -
bucihost
senior tag
válasz
bambano
#25613
üzenetére
saját domain. eddig a hosting cég engedte külső levelezővel is használni az email szolgáltatást. De jött ma egy levél hogy mától nem ingyyenes az SMTP, hanem havi 8k.... webmailból megy csak a küldés. Telefonos levelezőn használnám. Szóval ha emailt küldenék, akkor az én SMTP-met használná. Ingyenessel megnéztem, működik, de ingyenes smtp-t nem szívesen használnék.
-
Gorneck
legenda
válasz
bambano
#25467
üzenetére
Tudom

Sry, hogy csak most írok, de teljesen el voltam merülve a Wine és Webmin rejtelmeibe...

Unit (172.38.x.x) ----- Switch (vlan 172.38.x.x) ----- DHCP/iPXE Server (eth0: 172.38.x.x eth1: 172.1.1.x) ----- C Switch (vlan 172.1.1.x) ----- Adatbázis szerver (172.1.1.x).
Uniton W10, cmdből nekem tudni kell pingelnem az adatbázis szervert.
-
Gorneck
legenda
válasz
bambano
#25465
üzenetére
Éppen a LAN végére érkező gépnek tudnia kell pingelni a 10.x.x.x-es IP-t, annak ellenére, hogy a DHCP szerver 172.x.x.x-be osztott neki lapot.
A kliensen nem nagyon van mód állítgatni...Ő nem fix vendég ott...ha épp WinPE-t bootolok fel akkor is tudnom kell pingelni a 10.x.x.x címet. (jelenleg tudjuk, de az átalakítás miatt az OS cserélődik 1-1 részén a szerverszobának)
Ezért vagyok kicsit bajban... -
Gorneck
legenda
válasz
bambano
#25461
üzenetére
Kliens (snassz win10 teszthálózatban + alkalmazás ami kommunikálna az adatbázis szerverrel)->Switch->Server (DHCP + 3 hálózat Test/Office/Sync)->Adatbázis szerver lenne a cél.
Ezért gondoltam, hogy iptables-vel meg lehet vhogy adni, hogy a 172.x.x.x-ről érkező kérést tovább tudja majd tolni a 10.x.x.x irányába, majd onnét vissza is engedi.
2012 R2 alatt ezt már megcsináltam, de Debian alatt még nem igazán sikerült.
De akkor ez felejtős?
-
válasz
bambano
#25455
üzenetére
Nekem nem engedett két egyforma emalcímet felvenni, kíírta hogy nem lehet, de lehet hogy ezt újabb outlookba javították, nem próbáltam azóta.
Hülyeséget kérdeztem? ezek szerint csak ms exchange tud exchanget? Nincs alternatíva? Ad-t láttam műköni egy cégnél linux szerveren. Smb samba is oké úgy ahogy, bár minolta nyomtatók nem szeretik.
Kliensen tavalyi évtől van pst-be amit éves archíválás után mentek külsőre . Ha mind fent lenne a szerveren több évre viszamenőleg akkor hely sem maradna. Nem 20gb lenne hanem 100gb az meg kincsit sok a szervernek. (Kicsi core2 asszem e21xx, 6gb ram, exchange, dc, dhcp dns, vpn, fileszerver és sql pár alkalmazásnak)
Kissé korlátozottak a lehetőségeim. -
válasz
bambano
#25453
üzenetére
bambano
Múlt héten volt dolgom o365 migrálással exchangeből és semmilyen varázsló nem működött (félig döglött szerver), csak 4 postafiókról volt szó és sajnos rábíztam az outlookra (archíválás majd visszamásolás) a legnagyobb baromság volt amit csinálhattam ugyanis egyik gépen beállt az egész, megfogta a netet majd se le se föl nem ment semmi. Arról nem beszélve hogy valamiket nem is mentett le.
Outlook nem enged felvenni két azonos emailcímű levelezést, nem tudok csak úgy másolgatni.
Szóval nekem ami bevállt az exchange szerverkonzolba new mailbox requrest pst be kimeneni az összeset majd odamenni a kliens géphez és adatfilejént felhúzni. (vagy pst-t feltölteni o365-be)Linux levelezés nekem új dolog, de az új exchange horror áron van a régiek meg hulladékok lettek minden tekintetben. A vasak is halnak ki szólva valamit ki kell találnom. Kis 10 fős cégnél Exchange online még járható út árban de a több már igen drága évente.
sh4d0w
bambano
Exchange funkciók alatt a közös mappákat, címjegyzéketet és a naptárakat értem. A jelen projektnél nem szükséges de ha másnál kell akkor tudjak mihez nyúlni linux alatt is. -
bucihost
senior tag
válasz
bambano
#25435
üzenetére
A tiltás is folyamatban van, csak sajna olyan helyekről is érkezik támadás (Románia, Szlovákia, Szerbia, Német, Osztrák, stb) ahonnan sok magyar hallgató érkezik. Persze szingapúr és társai tiltásra kerülnek..
Bár most épp magyar IP-k tömkelege támad (a 3-as limitálás már sokat redukált rajta). De még így is dühítő.
-
Frawly
veterán
válasz
bambano
#25427
üzenetére
Így van. DDoS ellen a drót másik végén kell védekezni. A helyi gépen esélytelen, mert mire eldobunk egy csomagot helyi tűzfallal vagy kernellel vagy akármivel, addigra már a sávszél felemésztődött, a csomag bejött, feldolgozásra került, legfeljebb el lett dobva, de a sávszélességet, erőforrásokat addig is foglalta.
-
-
Vladi
nagyúr
válasz
bambano
#25367
üzenetére
Köszi neked is.
Meglett közben, a systemd-s időkben már ez az eljárás. link.
mod:
Közben leteszteltem, centos 6-on még nincs systemd, itt működik a touch, ezt tette le a boot logba.A fájlrendszerek ellenőrzése
/dev/sda3: 224662/971040 files (0.6% non-contiguous), 2527201/3877120 blocks
[ OK ]
De tényleg ellenőrzött, megnéztem. -
zoleee24
tag
válasz
bambano
#25278
üzenetére
Hát kezd érdekes lenni

Jelenleg Live Mint alól írok DE, energiagazdálkodás katasztrófa, lehúztam töltőről, merül mint a búvárszivattyúúú.
Az egyébként 3+ órás akksim (Win10 alatt minimal energiagazdálkodással, általában ezt használom mert böngészésre pont elég), 10 perc alatt leszívta 70%-ra.
Ok hogy ez Live mód, de most vacilálok hogy feltegyem-e SSD-re.
-
spammer
veterán
válasz
bambano
#25266
üzenetére
Az adat már úgyis itt van, ami nem nekem lett összeszedve, akkor meg már ne menjen feleslegbe.
Megmondom a tulajnak, hogy hosszú távra ne tervezzen vele, de most sikerült felmásolni rá mindent, majdnem tele lett írva, egyelőre még életben van. Párat megnyitottam, működött, de hogy minden olvasható lesz-e, az majd kiderül. 
-
Andralin
aktív tag
válasz
bambano
#25227
üzenetére
Az a gond, hogy a yum-cron hívja meg a curl-t és nem valami scriptből, hanem fogalmam sincs miből és hogyan hívja meg.
Az óránkénti cron fájlban ez az egy sor van:
exec /usr/sbin/yum-cron /etc/yum/yum-cron-hourly.confEbből sajnos nem tudom tetszőlegesen módosítani, hogy hogyan futtassa a curl-t.

-
Csontikka
aktív tag
válasz
bambano
#25196
üzenetére
Próbaképp állítottam be ugyanazt a wpa supplicant konfigot, a végleges beállításoknál természetesen csak az egyik fog hálózathoz csatlakozni, a másik ap módban szórni fog.
(De amúgy nem kellene hogy ez bármi problémát okozzon, hogy 2 hálózati interface-t ugyanabba a hálóba lógatok be. 2 ip címen fog látszani a routerben is kész.)
Új hozzászólás Aktív témák
- Motorolaj, hajtóműolaj, hűtőfolyadék, adalékok és szűrők topikja
- EAFC 26
- Háztartási gépek
- Yettel topik
- Samsung kuponkunyeráló
- Félrevezető a Tesla önvezető marketingje, mégis zöld utat kaphat Európában
- Elemlámpa, zseblámpa
- Samsung Galaxy Watch4 és Watch4 Classic - próbawearzió
- AMD Navi Radeon™ RX 9xxx sorozat
- Assetto Corsa Rally
- További aktív témák...
- Windows, Office licencek kedvező áron, egyenesen a Microsoft-tól - Automata kézbesítés utalással is!
- MEGA AKCIÓ! - Jogtiszta Windows - Office & Vírusirtó licencek- Azonnal - Számlával - Garanciával
- Bitdefender Total Security 3év/3eszköz! - Tökéletes védelem, Most Ünnepi áron! :)
- Keresem a Barkács Balázs Játékokat
- Játékkulcsok olcsón: Steam, Uplay, GoG, Origin, Xbox, PS stb.
- GYÖNYÖRŰ iPhone 12 Mini 64GB Blue -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS4082, 90% Akksi
- Xiaomi 13T Dobozzal Töltővel
- Microsoft Windows, Office & Vírusirtók: Akciók, Azonnali Szállítás, Garantált Minőség, Garancia!
- Konzol felvásárlás!! Xbox Series S, Xbox Series X
- Apple iPhone 16 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
Állásajánlatok
Cég: Laptopszaki Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest


ez a random mac címezés olyan fura.


), inkább az elv, a működés az, ami számomra kérdéses.





csak egy olyan dühöngő terem lenne.



