Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Jim Tonic
    nagyúr

    hint: most kezdte a másodévet a lányom bme mérnök-infón.

    "Te amúgy szeretsz picit barokkos túlzásokkal élni néha": függetlenül attól, hogy erre a konkrét esetre ez nem igaz, egyébként vállalom.

    "ez alapján én picit túlzásnak is érzem egy informatikai oktatás esetében": én meg nem érzem annak. a matematika oktatásnak nem csak a közvetlen haszna számít, hogy tudod-e a funkanalt vagy nem, hanem a közvetett haszna is, hogy trenírozzák az agyad. az atlétika versenyzők sem csak a versenyen futnak, pedig az számít, hanem edzésen is, hogy megerősítsék magukat későbbre.

    Én éppen mostanában végzek villamosmérnöki MSc-n (mérnökinfós előélettel), és hát jött ugyebár három matek is (sztochasztikus folyamatok, analízis II, differenciálegyenletek), amitől, így x év után, majdnem sünt sz@rtam az elején. Kis túlzással, a trigonometriáig kellett visszamennem a tanulással, és volt olyan pont, ahol azt mondtam, hogy nekem ez a büdös életben nem fog összejönni. Ráadásul ott voltak a különbözeti tárgyak, amit meg kellett csinálni az első két félévben. Aztán megcsináltam.
    Szóval a matekot én mindennél jobban kötelezővé tenném. Egyrészt villamoson is a legkeményebb szűrő volt, másrészt tényleg keményen tágítja az agyad. Ezerszer jobban, mint bármi más. Igaz, hogy villamoson amúgy sem mész kemény matek nélkül semmire, de szerintem minden műszaki szakirányon tökéletes az említett két funkcióra.

Új hozzászólás Aktív témák