Új hozzászólás Aktív témák
-
Az EVO II újfent bizonyította, hogy "bolondbiztos" drón. László Ullmann barátommal és az új AIR 2-esével kimentünk egy picit repkedni egy sokatoknak már ismerős helyre
Meg volt Lacinak a szokásos Autel-es bemutató, azaz az automata követés az erdei ösvényen. Már jó az akkuidő végére maradt a távolsági repülés, már induláskor szólt a szoftver, hogy nemsokára lemerül, de még volt benne 10 perc. Mivel oda-vissza 4-5 perces repidővel kalkuláltam nekiindultam. Kb. másfél kilométer (és még 6 perc akkuidőnél) engedtem az erőszaknak és ráhagytam az RTH-t a madárra. El is indult szépen hazafelé, de útközben kitaláltuk, hogy versenyezzünk hazafelé és a "ludicrous" módba kapcsoltam a gépet az irányítást átvéve, majd padlőgáz! Persze így baromi hamar elfogyott a 6 perc akkuidő és kb. még negyed kilométerre tőlem úgy döntött a madár, hogy elveszi tőlem az irányítást átállt RTH-ba, szépen lelassított és elkezdett keresni magának valami fészkelőhelyet. Szerencsémre a mező, parlagon volt hagyva így kb 20-50 centis gaz volt mindenfelé. A drón szépen leereszkedett, majd közölte, hogy nincsen megfelelő hely a leszállásra, felemelkedett 2-3 méterre egy kicsit folytatta az útját hazafelé. Így próbálkozva közelített felém. Kicsit elébe mentem, mert nem szerettem volna ha keres magának egy szép sík felületű pocsolyát és abba beleül.
Amikor érzékelte a gép, hogy megközelítem, akkor befejezte a próbálkozást és szépen megállt olyan másfél méter magasan. Így szépen "le tudtam venni" a láthatatlan polcról, csak a "landing" gombot kellett megnyomnom.Erről láthattok egy rövidke videót. Elnézést a keszekusza kameramozgásért de akkor elég nagy volt az izgalom és mint ahogy ilyenkor szokott lenni ment a bénázás.
Autel EVO 2 ha az RTH már nem sikerül.
Új hozzászólás Aktív témák
Egyéb, hasonló témájú topikok:
● Quadkopterek, felső tagozat
● Fimi drónok
● Drón topik
- iPhone 14 128GB 100% (1év Garancia)- ÚJ EREDETI AKKUMULÁTOR - AKCIÓ
- ADATA XPG SPECTRIX S40G 4TB M.2 PCIe (AS40G-4TT-C) (ELKELT)
- Apple iPhone 15 Pro 128GB,Újszerű,Dobozaval,12 hónap garanciával
- Kezdő Gamer PC-Számítógép! I5 6500 / GTX 1050Ti / 8GB DDR4 / 240GB SSD
- 27% - ASUS VA27EHF IPS Monitor! 1920x1080 / 100Hz / 1ms / FreeSync
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

