Hirdetés
Aktív témák
-
Thyb
senior tag
válasz
Bikeman #3298 üzenetére
Azt már mondanom sem kell, hogy anyukák egymás mellett tolják a babakocsit a bringaúton...
Ismerős, sőőőt, a 3 éves gyerekek meg ott kisbicikliznek mögöttük meg előttük, és amikor odafüttyentek egyet, akkor megkapom, hogy milyen ez a kerékpáros társadalom, hogymár a kismamákkal meg a gyerekesekkel szemben is felsőbbrendűnek képzelik magukat. Na szal, csak, hogy tudjátok, hogy ti mind akiknek kerékpárotok van (velem együtt) szemét gazemberek vagytok, a társadalom söpredéke!!!
A multkor egy kedvesen hangoskodó bagázsnak szóltam be a lánchid előtt(ahol amugy is teljesen összeszükül az ut és Ők lesz@rva a füttyömet meg mások csengőjét a 3 egymás melletti formációt nem adták fel), hogy ilyen hozzáállással lemehetnének a villamos sinekre is, mert ahogy elnézem ott is a villamosnak kellene sint váltania. Akkor sem kapcsoltak csak néztek hülyén utánnam amig el nem tűntem az alagutban. -
rii
nagyúr
-
Bikeman
aktív tag
Én a Dunakanyarban szóltam a rendőröknek, hogy miért hagyják, hogy a motorosok (robogó és simson) a bringaúton közlekedjenek? Ráadásul pont a pofájuk előtt, mert mert épp a kocsiúton álltak és igazoltattak napestig. Szóval aszongya a rendőr, figeljetek, hogy nincs kitáblázva.
Először nem is értettem, mondom mi nincs kitáblázva? Hát, hogy motor áthúzva tábla, a bringaút elején nincs kint....Mondom, akkor lehet nekik? Háát, ha nincs tábla....
Azt már mondanom sem kell, hogy anyukák egymás mellett tolják a babakocsit a bringaúton... -
Egyetértünk. Én mindössze a vonatkozó szabályt idéztem.
Én városban - nagyon helytelenül - úgy tekerek, hogy gyorsan, hatékonyan és természetesen biztonságban eljussak a célomhoz. Ha ez azzal jár, hogy jobbról előzök, átmegyek a piroson, parkon, lépcsőkön, aluljárón, felváltva használjam a járdát, úttestet, bringautat, akkor bizony szabálytalan vagyok, elismerem, de vagy ez van, vagy pöcsölök, és elütnek. -
rii
nagyúr
nekem is jött szembe egy motoros szombaton szemben a keróúton, mégegyszer ilyennel találkozom keresztbe fordulok előtt az kurvaélet, vagy dobok egy farost, és utánamegyek.
nehogy a keróúton mehessen már motoros is .... amikor az nem nekik van fentartva ... nem tudom, mivel tudnám ezt megideologizálni, hogy miért nem mehet ott, de elbeszélgetnék vele ....
és ráadásul az nem egy elhagyatott keróút volt, ahol nincs más út, és néha betéved egy motoros, hanem a budai felső rakpart melletti rész, ahol 2-2 sáv autó, egy keróút, és a széles járda. Szal mindenkinek megvan a ''helye'', ahol mehet ....
különben maradok bunkó kerékpáros, és magasról szarni fogok az autósokra, eldöntöttem. Eddig próbáltam normális lenni, de ennek vége lett a taxis olyan beszólása után, hogy : '''' ........ mindjárt elbeszélgetünk ............. '' itt fordultam vissza, pedig már menni akartam. Még neki állt feljebb, hogy nem rakta ki az a kibaszott kurva indexet ....
[dilemma ....]
vagy élek békében, és futom az árpád híd alatt körömet ujra ....
[dilemma ....] -
Thyb
senior tag
Ugyanakkor azt had jegyezzem, meg, hogy ha én BP-en kerékpárra ülök, akkor azt azért teszem, mert a városvezetés erre ösztönöz, hogy a belvárosi gépkocsiforgalmat ez által csökkentse, ugyanakkor a reggeli és délutáni csucsban járdán menni képtelenség, pl a Bartókon nincs kiépitett kerékpár ut, igy ha beállok a kocsisorba, akkor ''a dugó mentes közlekedést'' ott helyben elfelejthetem, mert ugyanannyival és tempóban (ha nem taposnak agyon indulásor) fogok haladni mint a gépkocsisor.
Szal amennyiben az ilyen dolgokat mint a kocsisor melletti elhaladást stb fel akarják számolni, akkor ehez legalább a főbb utak mellett biztsoitaniuk kellene a megfelelő kerékpáros utakat mint most a Batyhányi tér és a Margit hid közötti részen, ahol gyönyörűen elkülönitett pálya van mind a gyalogosoktól, mind pedig a parkoló és közlekedő autóktól.
Én is elmegyek a Bartókon jobbról a kocsisor mellett, ha van hely. Senki kocsijának sem mentem eddig se neki és nem is áll szándékomban.
Más: szombaton páromnak tartottam egy kisebb erőnléti edzést, a Balcsin Almádi -Kenese- Siófok - Szántód Tihany- Füred- Almádi utvonalon. Tihany és Füred között aztán egyszercsak jön szembe egy 40 pár éves csóka robogón mögötte meg a párja egy ugyanolyanon. Erre meglehetősen határozott mutatóujjal rámutattam 2x meg ki a 71-esre amely ott megy a bringa ut mellett, hogy huzzon ki, mire a csákó visszamutatott egy középső ujjal. Kicsit későn kapcsoltam, hogy be kellett volna vágnom elé és eljáétszani, hogy rendőr vagyok, mert a kék BBB-s mez együttes volt rajtam, amely ugyanolyan szinben pompázik mint a rendőrségi cuccok. Nagyon felhuzta az agyam a csóka, nem is azzal, hogyott hajtott, mint inkább azzal ahogy bemutatott.Jöv szombaton egy nagy kört megyek, remélem összefutok vele ismételten.
-
rii
nagyúr
köszönöm!
Egy totojázó taxi miatt kérdeztem, mivel szerettem volna úgy átmenni egy jobbkézszabályos kereszteződésen, hogy mellette haladok.
majd ő lassítani kezdett, erre én meg el akartam menni mellette
mire jobbra finoman lehúzódott, mert ő ki akarta rakni utasát.
persze elbeszélgettem vele az indexet illetően, mivel hiányoltam hogy nem jelezte jobbra lehúzódási szándékát ....
mégegyszer köszi, nem tudtam ezt.
de persze ez az infó nagyban megváltoztatja a kerós szokásaimat ...
de mi van, ha jobb szélen megyek, a lámpa megfogja a kocsisort, vbagy dugó lesz, én pedig felkúszok a lámpáig? Bár úgy érzem, hogy itt nem az irott szabályok döntenek.
Nem lehet a forgalom sebbességétől függően állandóan jobb vagy bal oldalán menni annak.... -
-
tr00p3r
addikt
na sztok,
egy kis élménybeszámoló az X2S Budapesti OB terepduathlon versenyéről.
előszóban annyit, hogy a szervezéssel voltak gondjaim. sajnos az előnevezéskor félre informáltak engem, amikor azt mondták, hogy indulhatunk váltóban rövidtávon is. ezzel az volt a gond, hogy rövidtávon csak egyéniben lehetett indulni és első és egyben (idén) utolsó versenyemet nem akartam egy 25 km-es hegyitekeréssel indítani. persze ez az egész a helyszínen derült ki, amikor megkaptuk a rajtszámunkat.a másik, hogy a beigért szervíz nem volt sehol. senki nem tudta kinek és hol kéne a bringákat szervízelni. nekem csak a hátsókerembe kellett volna mininálisat fújni, de nyomásmérős pumpával, hogy tudja mennyi van benne.
nagy szerencsénkre viszont az időjárás kegyes volt a verseny napján, szombaton, és hétágra sütött a nap. a Hármahatár-hegy csucsánál a Rekettyés büfénél volt a Start/Cél. itt vehettük át a rajtszámot, ajándék hosszúújjú Alpine Pro polót. a futók, hosszútáv és váltó, 10.48 rajtoltak el. sajnos a futó tagja a váltónknak az első, 5,8 km után feladta (ő síkfutó). a pulzusa 150-190 körül volt és a terep ill versenyszám is abszolút ismeretlen volt számára. hozzá kell tegyem, hogy a vállalt távot lefutotta, mert hát a rövidtáv legyőzésére készültünk igazából.
ezután én megkérdeztem a versenybírákat, hogy a feladástól függetlenül én letekerhetem-e azt a 2 x 12,5 km-t? kihúztak minket a versenyről és így tét nélkül ugyan, de rajtszámmal elindultam lefelé az első befutókkal. miután nem voltam pályabejáráson, így csak óvatosan gurultam lefelé, 48,7 km/h-valnem akartam túlzásba vinni és veszélyeztetni a csütörtöki műtétem, ezért nem is nagyon tekertem lefelé. mindez először aszfalton, majd írány az erdő. a pálya annyiból volt technikás, hogy tele volt kiálló kövekkel, vízmosások tarkítottákés így nekem nagy koncentrációba került, hogy ne essek fejre a nagy sebességnél. a szemüvegem leraktam indulás elött és másikat nem hoztam magammal, így állandóan a könnyeimmel küzdöttem a menetszél miatt. ezért nem téptem lefelé, mint az állat (vagy a többiek). további negatívum volt, hogy a pályán az egyetlen (tényleg) nagy ugrató mellől hiányzott a beigért kerülőút. így aztán én felmentem, majd legurultam volna, de beértek és így fent vártam meg míg elhúznak mellettem. kaptam is a sportszerű ''profiktól'', hogy ''mit pöcsölsz itt, b@zmeg''? a lefelé amúgy izgalmas volt. aztán jött a felfelé.
na ez keménynek bizonyúlt. nem is az eleje annyira, mint a csúcs elött. mivel nekem már nem volt tétje a dolgoknak, nem is hajtottam szét magam, csak kényelmesen. a hab az volt a tortán, ahol annyira meredek, köves és gyökeres volt a felfelé, hogy mindeki csak tolta ill vitte a bringáját. aztán fent találkoztam 2 sráccal is akik defektet kaptak. az egyiknek segítettem (volna), de sajnos a belső valahol akkor léket kapott, hogy a gumijavító a küllőlyukak mellett folyt ki.
így egy darabig mellette toltam, majd ott hagytam és tekertem tovább. fel a csúcsra eléggé elfáradtam és szégyenemre tolnom kellett. majd le a célba és ott ki is álltam, mert semmi értelme nem volt folytatni. csak látni akartam a pályát és a megmérettetést. a powergel amit vittem magammal elfogyott, de nem éreztem kiugró energia felszabadulást. elfogyasztottam még 1,5 gatorade-et is, sőt volt egy srác, aki szintén elsőalkalmas volt, neki adtam a camelbak-ből egy kis nedűt.
összefoglalva a 12,5 km 51 perc lett nekem, ami szégyenletes, de a felkészülésem is az volt, mert semmi időm nem volt tekerni a verseny elött. a másik, ami jobban számít és ezért nem is szégyenlem az eredményt, az az, hogy csütörtökön szedik ki a csavarjaim a jobb könyökömből és nem akartam, hogy valamelyik másik testrészembe visszakerüljön ugyanazzal a lendülettel.
a tombolát és a beigért ebédet nem vártuk meg és így 14 óra után valamivel elhagytuk a HHH-t. egészében tetszett a verseny, de fentebb említett okok miatt nem voltam igazán versenyhangulatban. jövőre tervezem, hogy minden létező maraton rövid illetve középtávján elindulok + a 24 órás csapatban. addig meg szintetartás és erőnléti tekerések amíg lehet a szabadban, aztán meg vagy görgőn vagy spining. képeket teszek fel este.
[Szerkesztve]
[Szerkesztve] -
illusiON
őstag
válasz
K.Viktor16 #3284 üzenetére
őh raklapokból csak sazrt lehet cisnálni, mi már rájöttünk... leérkezőt emg midennt lehet ha van rá fedés, de viszotn raklapból ívet sose tudsz csinálni, még ha ráraksz egy lapot akkor se, ívet földből kell vagy vmi vastag lemezből csinálni... az asztal meghosszabbítása meg ha erdei földből van akkor úgy kéne hogy mondjuk oda is raklapot beraksz vagy vastagabb ágakat, és lefeded földdel, egyetlen egyszer lelocsolod, és utána még 1 vékony réteg földet ráhrodasz meg iszonyatos erővel rádöngölöd...
-
onlysony
aktív tag
-
gery03
senior tag
Ha esetleg valaki triálra szeretne venni valami járművet, akkor nekem van egy eladó:
[link] -
K.Viktor16
tag
Látom szó volt nem is rég a dirt épitésről..Mi is tervezzük, sőt most már muszály valamit csinálni, mert sose fogok fejlődni igy. Raklapokból mennyire érdemes csinálni? MErt beszerezni sztem korlátlan számban be tudok
meg vmi vékony falemezt is talán amit aztán rá lehetne csavarozni pl..Ha normális ívet tudunk csinálni rossz nem lehet végülis nem? Ja még vmi, van egy asztalos ugrató földből az erdőben, haverral csináltuk, szerencsére sok dolgunk nem volt vele, tökjó hely meg minden..viszont rövid az asztal része, hogy lehetne azt meghosszabítani? UGye erdőben van, tehát locsolni+lapátolni nem nagyon tudunk..viszont ha csak lapátolunk akkor persze besüpped meg minden..rakjunk alá jó sok fát mondjuk?
-
rii
nagyúr
ha megy egy kocsi 20-al, akkor elmehetek mellette a jobb oldalán, vagyis megelőzhetem?
-
rii
nagyúr
Tudtok mutatni, ajánlani légszűrőt? Váci úton történő tekerés miatt ....
[Szerkesztve] -
illusiON
őstag
őh ha megfelelő lesz a terület naygsága (ami valószínü) akkor azátn a magmáig is leáshatunk és én is gondoltam már rá hogy amit kiszedünk azt rástócolhatjuk, meg azon is gondolkodtam h lyukakat ásni és egyikből másikba,. csak azoylan igénytelennek tűnik, mondjuk egyedi lenne
majd kimegyek, egy kockát jól leások azátn ha van a felszín altt vmi tapadósabb föld akkor tuti neki állok még a jövő héten
-
Thyb
senior tag
válasz
illusiON #3279 üzenetére
Mennyire szabad felturni a pályát? Van egy ötletem. Elvileg 1 m mélyen már bele kéne, hogy fussatok a sárgaföldbe, bár ez függ attól merre van helyrajzilag a telek. Miért nem ástok lefelé? Ássátok ki a pálya nyomvonalát. Amit itt leásol azt máshol össze tudod hordani. lesz egy jó ki kötött pálya.
-
illusiON
őstag
őh földbe lesz, csak giazán nem tudom milyen az a föld, emrt még enm jrátam ott soakt
csak tudom hoyg saját terület, és gondoltam összerakun vmi rendesebb pályát többiekkel... amugy ha segít valamit cseresznyefa mellett van a terület, szval sztem nem agyagos a föld, azt nemtom honnan fogunk keríteni
-
Thyb
senior tag
válasz
illusiON #3274 üzenetére
Nem csak deszkát lehet beletenni, ha a tartó léceket sürited, akkor mehet eléjük valamnilyen fémlemez is. Bármi ami nem engedi szétcsuszni a földet. Kérdés, hogy hol akarjátok megépiteni. Amugy nem a lécek miatt paráznék, hanem inkább a tartóoszlopok miatt, mert ha betonon lesz, akkor azt bele kellene sülyeszteni a betonba, hogy legyen neki tartása. Ahoz pedig anyag kell, nem szedett vedett. Valami roncs telepen lenne érdemes körülnézni, vagy akár autóbontókban olyan motorháztetők amiket már nem tudnak felhasználni stbstb azt flexel szét lehet kapni, a vázból meg a tartó oszlopok kinyerhetőek.
-
Bikeman
aktív tag
válasz
tr00p3r #3270 üzenetére
Pont ilyenem van nekem is Deuter AirComfort22, '98-as, de mépg egy varrás sem jött fel rajta...
más...
Szerintetek mennyit ér ez a keró: (egyedileg épített)
Vázszett: Cannondale Jekyll, Headshock teló elöl (az a gyári izé..), FOX levegős hátul
Agyak: HOPE (made in uk) (lehet h. titanium)
Fék: HOPE tárcsa, HOPE kar
Felni: Mavic 519 Disc
Hajtómű: CODA
Váltás: XTR elsőváltó + X7-es Sram hátul, markolatváltóval
Középcsapi: X, nemtom...
egyéb: karbon kormány, titánpálcás nyereg, karbon nyeregcső, titán gyorszárszett
így néz ki, csak kék:
[link]
Köszönöm! -
illusiON
őstag
aha, értem köszi szépen
de ehhez qrva sok deszka meg léc kell! száoljunk úgy, hogy asztalos ugratók lesznek, akkor 10-12 sor léc és ehhez számolva magasságtól függően (kb 1,5 m végig az asztalos részen) 40-50 deszka kell... és akkor ez cask 1 elem...de mondjuk ez tényleg elégégé örök darab, ha találok ennyi faanyagot akkor tuti így oldjuk meg mlég1szer köszi az ötletet
-
Thyb
senior tag
Nekem a Smart Sam jött be, a nagy porban éreztem néha a 24h-n hogy kicsit farol, na de szerintem ott egy normális gumi semá állta volna meg a helyét és elég összefüggő a közép bordázata amit segit abban hogy a döngölt földuton viszont jól lehessen haladni. Ugyanazt a nyomást használtam én is, 3,2.
-
-
Thyb
senior tag
Nos megcsináltam egy gyors skiccet, nem ivelt de remélem látható lesz, hogy mire gondoltam:
Nos alul a kék rész a vizzáró szigetelés ami megakadályozza, hogy a talajból az épitmény felszivja a talajvizet. A fekete vertikális oszlopok azok a tartó karók, a szürke részek ezek mellett a deszkázás. A sötétbarna föld a tömités amelynek az elmozdulását, szétterülését a fekete szinű tartó oszlopokra rápréselődő szürkeszinű deszkák akadályoznak meg (ezeket nem kell hozzá szegelni, hiszen a megtömködött föld olyan erővel szoritja rá, hogy nem fog sehová sem elmászni, a tetején lévő világos föld pedig a pálya iv. Itt azért jó vigyázni hogy a deszkák valamint a tartóoszlopok ne kerüljenek tul közel a használt szinthez, mert azért egy deszkában vagy oszlopban elakadni nem csak a dombban tudna kárt okozni. Ha tudtok akkor a töltésfüldhöz sárga földet szerezzetek vagy agyagosat valamely épitkezésről, a tőzeg, humusz egyéb fekete földek nem jók, mert nincs tapadásuk. Azok szétmállanak akkor is ha nincs rajtuk terhelés.
Szerk: A domb másik oldalát nem rajzoltam fel, de ha ott nincs semmi mert ez egy ugrató, akkor a legmagasabb fekete tartóoszlop innenső felére is kell egy deszkasor ami megtartja a földet.
[Szerkesztve] -
tr00p3r
addikt
válasz
AlBundy #3263 üzenetére
nekem speciel, a Dirtyz által említett hálós, Deuter hátizsákom van, ami az Advanced Aircomfort hátrendszerrel van kialakítva.
sosem izzadtam benne, pedig egész nyáron hordtam, bringázáshoz és utcán egyaránt. a hátamhoz, mint a képen is látod, egy háló ér csak. a táskát egy fém vagy erős műanyag merevítő keret tartja el a hátfelülettől. a táskába lehet betenni egy külön részlegbe egy max. 3 literes itatózsákot. nekem elég a 2 liter is.
[Szerkesztve] -
Thyb
senior tag
válasz
illusiON #3264 üzenetére
A másik lehetőség, ami még egy kicsit talán erősebbé is teszi a felépitményt, ha teraszos megerősitést használtok alulra. Most ez csuny lesz a modik ne nézzenek ide pls:
Sajna az eredeti ábrát összehuzza, majd csinálok képfeltöltéssel.
Szal ugy állitasz le oszlopokat a földbe, hogy azokat bedeszkázod, igy ez meggátolja az elcsuszást. A kifelé eső részen kell, hogy legyenek a tartó oszlopok, és az emelkedő csucsa felöli oldalon pedig a lécek, amit földdel nyomsz rá a tartó oszlopokra. A föld belsejébe ha minőségi munkát akartok használni, akkor valamely kalászos szárának (szalmának) a darálékát érdemes hozzátenni, ez részben kötést biztosit, rézben ugy működik mint az üveggyapot rost, csak sokkal olcsóbb (valamikor azokat a vert falakat amelyek még ma is állnak is ezzel a módszerrel csinálták, szal nem kamu a recept). Mindenképp érdemes lenne alákátrány papirozni az egészet, ha föld alapon van mert a felszivódó nedvesség is veszélyes. Sajna a földépitmények épitése olyan számos követelményt hordoz magában amit igy itt leirni képtelenség lenne.
[Szerkesztve] -
illusiON
őstag
ehe, azért óvatosa az explorerrel
haveroméknak kb 3 hónapot bírt betonon szóval városi használahtra hanyagolható dolog, az odlalfala picsa füleg akevlárosnak, és elég puha keverék... szóval azoknak jó akik nem anygon városi emberek emg nem szoktak nagyon nagyköves helyeken menni... bár ez csak az itteni vélemny, 3 gumival uygnez történt uv (utcai vegyes) és néha terepezős hasznáalt mellett
-
Dirtyz
őstag
válasz
tr00p3r #3259 üzenetére
Most használom el a második garnitúra explorert. Nem olyan rossz, a súlya elfogadható, a sarat nem szereti, döngölt földúton aszfalton is elég szépen halad. 24órás mély homokos-földes-süppedős talaján is jó volt. 3,2-3,4 baron használom, kicsit ráz, de majdnem lehetetlen felütni.
-
Dirtyz
őstag
-
illusiON
őstag
válasz
Dj Sügi #3262 üzenetére
hátttőőő OG disaster az asszem 50 rugó és egész jó, meg a WTP nova is 60ba kerül (kb) az még jobb... [link] itt csekkold le a shopot, ha meg kérédsed van gondolom e-mail címük van írj arra
fúúúha te eza réteges dolog egy kcisit hoszadalmas 10 centinként, nemdebár?mi oylan egy vagy másfeles kidobókra gondoltunk, az 10-15 réteg... ráadásul 3 mtéeres indítót terveztünk hogy ne kelljen az indítással kínlódni
hosszadalmas munka lesz,,,
[Szerkesztve] -
Dj Sügi
őstag
ELADÓ egy keró ha valakit érdekel!!!
[link] Remélem valakit érdekel!!!kritikát meg nem kérek csak Békéscsabaiak jöjjenek!
-
tr00p3r
addikt
persze, én voltam a béna. a sala egy perc alatt megoldotta. kellet még egy spacer, mert a villanyak a stucni tetejénél volt és így nem tudta rendesen megfogni a villanyakat. a rózsát tépte volna ki a helyéről..
berakott egy spacert és most nem lötyög.
a conti explorer külsőről mi a véleményed ill. esetleg tapasztalat? -
Thyb
senior tag
válasz
illusiON #3252 üzenetére
Bár kicsit késő van a pálya épitéshez, de megoldható. A lényeg,m hogy keressetek szép napos délelőttöt, hogy jobban tudjon száradni. A rétegeket lassan vékonyan vigyétek fel és áztassátok be a földet amikor 10 cm-t rávittetek, majd addig másik részeket nyomjatok amig az megszárad. Amikor meglocsoltátok, akkor érdemes összedöngölni, bár egy bütykös hengerrel mnegtaposni jobb lenne, mert az tömörit a legjobban. Ha megszáradt, akkor jöhet rá a köv réteg. A bütykös henger azért is jó, mert a következő réteg beleül a bütykökbe is nem tud megcsúszni. Télen mindenképp érdemes lesz egy fólia lappal letakarni, hogy ne ázzon szét, mert a hó beszivárog, és az szét tudja repeszteni.
-
-
tr00p3r
addikt
válasz
illusiON #3252 üzenetére
hm...
lehet, hogy csak nekem ennyire jó a melóm, hogy itt ülök egész nap a gépelött?
szerintem nem télen fog szétázni, hanem még ősszel. szerintem ősz és a téli fagy között kéne csinálnotok, mert akkor jól összefagy. igaz tavasszal a nagy olvadásnál meg lehet,h szétfolyik. jól döngöljétek össze. -
tr00p3r
addikt
a Kelly's Klubból: Besenyei György nem fórumtag véletlenül?
-
tr00p3r
addikt
sztok,
akit esetleg érdekel: a Decathlonban láttam az eredeti CamelBak itatós hátizsákot most relatív olcsón!
Hydrobak 1,5l 7.690.-
Hydrobak 3,0l 11.780.- -
tr00p3r
addikt
2x ment el...
[Szerkesztve] -
Bikeman
aktív tag
válasz
AlBundy #3244 üzenetére
Én valamiért egyik shimanót sem tudtam felerőszakolni a lábamra, anélkül, hogy nyomott volna így ennél [link] maradtam, állati kényelmes, mondjuk sétálni csak akkor szoktam benne míg a házból kiviszem a kerőt, vagy ha már rém meredek..) és olyan merev, mint a beton...
A fűzős-túrázós szegmenset nem ismerem, mert nem azt kerestem sohasem. -
AlBundy
aktív tag
Hamarosan SPD-re szeretnék váltani. Kb 25-28k a keretem rá.
Ezeket néztem ki:
SH-MT30 cipő (14,5e Ft)
PD-M540 pedál (13,5e Ft)
Valaki tud vmi jobbat, vagy olcsóbban beszerezni őket? -
tr00p3r
addikt
senki nem indul rajtam kívűl a X2S-en szombaton? mi mostmár fixen indulunk, pénteken neveztünk a Nyugati térnél az Alpine Pro üzletben. Gördülő Ördögök a csapatnevünk...
igaz most csak a rövidtávot (5+12+2 km) vállaltuk be, mert mindkettőnknek első igazi versenye lesz. ráadásul ugye még bennem van a 7 csavar és a fém. ma ''edzetünk'' és feltekertünk alsógödről vácra reggel. odavissza 28km, de útközben volt egy kis erdei action is és hát nem igazán jött be a jobb könyökömnek a rázkódás. meglátom mit alakítok a HHH-n. remélem nem teszem tönkre a karom. ha valaki mégis jönne, jó lenne ott összefutni, és ha nem a dobogóra van helyezésre hajt, akkor esetleg együtt tekerni.
előző este egy kis tésztaparty-t rendezünk. a vesenyre meg megvan a 2 adag powergel, gatorade a camelbak-be, belső, tip-top, és társai. egy jó mezt még lehet, hogy beszerzek elötte. majd referálok a verseny tapasztalataimról.
[Szerkesztve] -
tr00p3r
addikt
válasz
knifemaster #3229 üzenetére
szia,
én a nyáron vettem az RP POutdoornál eső ruházatot. nadrág és kabát volt együtt 16 ezer. teljesen vízhatlan mind2, a gatyát végig lehet oldalt zipzározni, amit még véd egy plussz tépőzáras rész. teljesen megfelel a célnak és jól állja a ''sarat'' az esőben. -
Thyb
senior tag
válasz
[HUN]Zolee #3236 üzenetére
8:20 körül.
-
Thyb
senior tag
NA, tegnap mi is alkottunk. 4 Kellysklubbos köztük jómagam, körbe nyomtuk a Balcsit, sajna a késői indulás kései érkezést okozott és Badacsony után pont a hegyekben sötétedett ránk. De mentünk és lenyomtuk. Eléggé elfáradtunk, de izomláz(nálam legalább is) nincs. Egy nagyot zakóztam Zámkán és vállra estem (49,7 km/h-nál), ugyhogy nem igazán tudom megemelni a jobbkezem, lehet holnap elnézek rötgenre. Szal nagyon jó idő volt, és szerintem most még érdemes neki állni. Bár amikor besötétedett akkor azért elég hüvös lett, de ha valaki időben indul, akkor simán le lehet nyomni világosban.
-
onlysony
aktív tag
válasz
knifemaster #3233 üzenetére
nagyon szépen köszeee!
-
onlysony
aktív tag
nem tudtok egy oan oldalt, ahol használt bringákat lehet kapni nah meg persze eladni?
-
rii
nagyúr
ma kimentme tekerni egy órát, mert a futás nem megy most .... a térdem még nem veszi be a kettest (
)
a váci úton haladtam, a lehet téről indultam északra, és 17 perc után meglepődve láttam, hogy a házak eltüntek, lámpák eltüntek, csak a nyégysávos betonút.
hamar rámjött a para, mert valami gyanus kezdett lenni. Egy kocsi elhaladt mellett és kirakta az elakadás jelzőt.
Az auchan - liget-tópart, vagy mia töknél firdulamt meg, (átemeltem a szalagkorláton) és ekkor láttam meg, hogy 2/A főút.
Mondjuk én többet nem megyek arra, mert kresz szerint tilos keróval egyszámjegyű főúton menni, de láttam verseny keróst, aki gondolom renszeresen arra megy. Ebben csak az a baj, hogy jobb lenne az autósokat nem basztatni ilyenekkel.
Visszafele nég egy kocsitól megkaptam a sárga jelzést .... szóval nem tetszik nekik, és teljesen igazuk is van. hozzá kell tenni, hogy már este votl, és gyenge a hátsó lámpám.
Szerintem. -
Azazello-
senior tag
válasz
knifemaster #3229 üzenetére
hasonlo magasagban vagyok en is, szenvedek is a ruhazattal rendesen... en megfelelo meretu meztes nadragot is a dechatlonban kaptam. sztem ott probald meg.
normal bringaboltban a 3xl-es mez sem jott ram
[Szerkesztve] -
knifemaster
aktív tag
Lassan jön az esős időszak,emiatt keresgélek megfelelő ruházatot.
Tud valaki olyan gyártóról,vagy boltról ahol forgalmaznak extra nagy esőgatyát,kabátot? 196-os magassághoz -
onlysony
aktív tag
Merida Matts Sport 100- V lenne eladó kb. 2 hónapos sincs, van még 22 hó gari! első 3led- es cateye lámpával, hátsó 5 led- es Hauser 5 állású villogó, wireless- es cateye sebességmérővel, bike+ üléstáska, bike+ rugós kitámasztó, bike+ kulacs és kulacstartó! Értéke összesen 140. 000ft teljesen új állapot! ! ! azért adom el mert kell a pénz cd- lejátszókra. : ) Ára 90-100. 000 ft körül sztem Gödöllőre kell lejönni érte. Írj vagy hívj!
de basszus annyira nem akarok megválni tőle,de ha egyszer megkell... -
Dashes
őstag
Rock Shox SID ( 2000) hez keresek adaptert ! ha valaki tud segíteni szóljon az SKS-es gyárt de itthon nem találtam.
-
Bikeman
aktív tag
Ha a ''ki van lazulva'' alatt azt érted, hogy tövig kell húznod a kart, hogy fogjon is valamit, akkor úgy kell eljárni ahogy leírtad, + még a fékkarnál lévő kis tekerőt is tekerheted egy kicsit kifelé.
Érdemes azt is ellenőrizni, hogy azok a csavarok, amik a vázhoz (támvillához) rögzítik a féket jól meg vannak e húzva, ill. a fékpofák teljes felületükkel érintkezzenek a felnihez, de a gumit ne koptassák. -
rii
nagyúr
válasz
tr00p3r #3221 üzenetére
bemegyek, és akkor majd megkérdem ... de azt hiszem tényleg a felnit mondták .... valami aluminium, vagy nem tudom ... )-:
meg itt ([link]) talán lehet látni a hátsó fékem ... valami snassz V-fék talán ...
ha ki van lazulva, akkor csak annyi, hogy a (1)csavart kilazítom, (2)bovdent meghúzom, (3)csavart visszacsavarom? vagy ez a fék összetettebb annál? Legutoljára nekem egy schwinn csepel versenyem volt .... és bocs a láma kérdésért (-: -
Thyb
senior tag
válasz
tr00p3r #3221 üzenetére
Semilyen alu cuccnak nem tesz jót a sós lé de az acélnak sem kedvez igazán. Sajna az alu már csak ilyen. Ezért van az, hogy télen a kocsiknál sem ajánlatos alufelnivel járni. A felni ha nem sérült és rajta van a festék, akkor azzal nincs komolyabb gond(már ha festett), de igazándiból az aminek jobban árt azok az alu ötvözetből készült egyéb cuccok mint a váltók stb. Azt bizony rendesen kikezdi. Én is cserélni akarok első és hátsó váltót is, de ha lehet akkor kihuzom tavaszig. Tök kár lenne most beinvesztálni aztán tönkre vágni.
-
rii
nagyúr
sziasztok
nemtom milyen kerekem van, de azt mondták, hogy a felsózott hó nem tesz jót neki. Ez milyen felni lenne? Kalahari 590-em van ([link])
És mit jelent az hogy ''nem tesz jót neki''?
előre is köszi! -
tr00p3r
addikt
besz@rok. a bikemag fórumon megtalált a srác akitől kaptam a belsőt reggel. kicsi a világ....
-
Smallfont
tag
Éljenek a jó tevő szamaritáriánusok! Azért Magyarországon még nem annyira elfajult a társadalom. Vicc, h valakit mondjuik 2 méterre vernek meg vagy rabolnak ki az embertől és az nem mozdul még csak meg se szólal, de szerencsénkre még akadnak olyanok akik szent belsőgumikkal rohangálnak, h megmentsenek
... Én is segítettem nem rég egy helyes leányzónak csupán együttérzési szándékkal, erre a többiek rögtön ki akarták használni a helyzetet és a telefonszámára vadásztak. Meg mindenféle csajozási fortélyokat vetettek be miközben én próbáltam a bicaját használhatóvá tenni. Persze h nem én kaptam meg a számát.... Ilyen ez a világ...
-
tr00p3r
addikt
sztok,
ma reggel, május óta először, újra bringára ültem és azzal jöttem melózni. egész jól haladtam a megszokott utamon gazdagrét felé, mikor a kálvin térnél defektet kaptam. (azért jöttem bringával, mert a jövő hétvégén szeretnék indulni a x2s versenyen a HHH-n, és átnézetem a bringát elötte.) a legjobb, hogy ma semmit nem hoztam magammal. se belső, se ragacs, sem köppeny leszedő. áttoltam a bringát a gellértérre, abban reménykedve, hogy a rakpartal párhuzamos kerékpárúton lesz vki aki megszán. hála istennek várnom sem kellett, mert egy srác, akit már messziről kiszúrtam, mekérdezte, hogy kell-e tip-top? aztán kiderült, hogy ragasztani nem lehet, mert (látszólag) a felnim vágta el a szelep legalját és ott 1mp alatt kijött az összes levegő. adott egy belsőt és segített felrakni, bár erre persze semmi szükség nem volt. megvárt volna, de mondtam, h menjen nyugodtan tovább, a többit megoldom. cseréltünk számot és elköszöntünk. pumpám az volt hála istennek, és ezzel valamennyire fel tudtam fújni. óvastosan elmentem az első benzinkútig, ahol aztán rendesen felfújtam a hátsó kerekem.
ezúton is köszönöm Szabó Károlynak a ma reggeli segítséget a gellért téren!! -
Smallfont
tag
-
-
Smallfont
tag
válasz
illusiON #3213 üzenetére
Fel foglak venni msn-re. De majd lehet h holnap tudunk csak beszélni mert mennem kell lassan vízszintesbe , holnap fősuli és munka.
Ő a tervezésről annyit h úgy vettem meg a monoblokkot a hatókarhoz h számoltam a láncvezetővel is. Jah és pop lock nélküli Pike-ot készülök venni 80.000-ért. Nekem se nagyon hiányzik ez a kormányról való vezérlés. Mindig beállítom az adott viszonyokhoz a telót és nem piszkálom nem buzerálom..
[Szerkesztve] -
illusiON
őstag
válasz
Smallfont #3212 üzenetére
nem sif eltételeztem h fel aakrsz vágnia brinyóddal
nem tudom ezeket a számoakt énc saka régi névvel jelölt fajtáakt ismertem (mtitomén pike race vagy pike SL stb.) de [link] na ez jó mert u-turnös tehát leeht csavargatni az útját de ha lehet akkor poploc nélkül vedd szeirntem biztos van oylanv erzió is... fölsöleges ez a kormáynról lockout, és csak még1 tönkremenési elehtőség...
ez a 'bicóm úg van tervezve' ezt érem uram fejtse már kite tervezted így el előre? mert ha arra gondolsz h muszály tenni rá akkor tévedsz, nem feltétlen kell láncvezető... nekem pl ki vans zemezgetve a lánc meg fel van a vázig feszítve a váltó és sose tudna leesnia láncom de esetleg ha van msn-ed vegyél fel illusi.on@freemail.hu és akkor nem postolnám tele mtéeres szövegekkel szegény PH!-t
[Szerkesztve] -
Smallfont
tag
válasz
illusiON #3211 üzenetére
Előre kell fék az tuti, mert mióta egyszer olyat estem h csak na, mert nem volt elől fékem, azóta inkább ha lehet még a pöcsömre is féket raknék 203-as tárcsával!!! Eleve úgy van tervezve a bicóm h kell neki a láncvezető (monoblokk alá)...BB5 és BB7 között eget rengető a különbség? vagy csak annyi h az egyik állításáához kell szerszám és a másikhoz nem... a másik kérdésem, h a PIKE 409 és a 426 közötti diferncia arcon vág? Vagyis megéri azt a durván 13000 ft-os különbözetet vagy abból vegyek inkább kormánycsapit vagy monoblokkot, vagy mit tudom én. Illusion azt még elmondom neked h azért készülök ilyen baromi drága bicajt összerakni, nem azért h gizdázzak Isten ments. Csak már annyi ideje tervezgetem mint állat és megszenvedtem egyes alkatrészekért. nekem ez 1 fasza sokáig tartó társ lesz.
... Az előző bringámba lelöltem 100.000-et és ugyanolyan szar maradt. átalakítottam egy aluvázas metró fost, Dirt szerű gépre. Nah ez az új meváltás lesz és megéri várni és ,tényleg megcsinálni rendesen.
[Szerkesztve] -
illusiON
őstag
válasz
Smallfont #3210 üzenetére
egyszerübb ha ugy megoldod hogy elsőféket nem veszel hanem keméynorrú cipőt és ah vészhelyzet van ebrakod a lábad akcióba
hátra meg veszel egy tisztességes tárcsát mittomén bb5-öt kapsz 14ezerből pk-val együtt... láncvezető honnan tudod hoyg kell? eleht, hopgy pont kijöna feszesség, vagy raksz fel egy ilyen 2ezer ft-os vázrarakható láncfeszítőt he? éa kb 6odannyiba kerül de ugyanolyan jó
-
Smallfont
tag
válasz
illusiON #3209 üzenetére
Boldog vagyok h kis türelem árán lesz 1 Pike-om
Mert én Dirt és FR tolok egy bicóval mert ugye 2-re nem tellik
De 1 Pike-ra ha szépen dolgozom októberben is akkor bizony arra már telik...CSak a fene essen bele nekem még kell vennem 1 félintegrált Kcsapit is. Mert a vázhoz 1 rakás szart kaptam..Valami műanyag zárógyűrűs. Abszolút gagyi. Szóval kell nekem 1 atom erős félintegrált állat. Továbbá még a bicaj hátralevő részei...ilyen kis apróságok mint elsőkerék, váltó, monoblokk, első tárcsafék, hátsó V-fék. nyereg, láncvezető, szóval még 1 pár havi fizetésem rámegy a paripára. Addig is nincs más bicóm. Ülök és nézek ki a fejemből meg a fasza bicós videókat töltök le, h nah majd pár hónap aztán mehetek megint nagyokat zakózni....
[Szerkesztve] -
illusiON
őstag
válasz
K.Viktor16 #3208 üzenetére
na itt gurika majom a vizbe (h ez milyen hülye mondás
) mert aki dirtöl annak nem kell elsőfék.. aki streetel annak se feltétlenül, így majdnemhoyg feleslegesé válik az átütő tengely... ja hoy valaki akar maratonozni dörtölni meg dh-zni egyszerre? 2 bringa vagy 1 pike mert azt teljesen át lehet csinálni pl 100on jó dirtre mert keményebb kis útnál a mozgása (u-turnnel a akrakterisztika is vátlozik kis mrétékben) 145ön freerideolni lehet vele viszotn van lockoutos változata is ami jóüa maratonnál, ráadásul nicsn 2 és fél kiló se
szóvala pike egy mindenes, csak tudni kell hozzá biciklizni... az ilyen stance villák arra jók hogy elmondhasd van egy dirtvillád ami nem hal meg és mozog... de mi áron? 2 és fél kilós súlyjal és szar mozgással? hehe jó vicc, igazi dirtvillát 60ér nem kapsz sehol...
aztán az hogy milyen a becsúszó felülete sokat enm számít, ez tévht mint például hoyga teló-neopréntől szarabb a mozgása mert lefogja a villát
[Szerkesztve] -
K.Viktor16
tag
Mind1, ha meg is fordult a fejemben, akkor se veszek soha torát
dörtere legalábbis
NEm tudom melyik stance-t próbáltad, de a 06-os static nem csak a festésben más.. Mivel a 2005-ös elég lineáris mozgású, ahogy írtad te is, ezért könnyű lekoppantani, ezt probálták orvosolni azzal hogy levegősre csinálják. mivel ez ereszt, ezért nem is működik rendesen, na meg a hoszú rugó miatt a légkamra mérete is nagy, tehát ha fújsz is bele levegőt, akkor is inkább csak kemény lesz de a lineáris mozgása megmarad
a 06-os nem levegős, és lekoppantani se lehet olyan könnyen sztem. A króm becsúszótól meg finomabban is mozog és ugye nem tud elkopni mint a 05ösön a feka réteg..
Azt hogy a stance finomabban mozog, azért mondtam, mert probáltam egy 06-os flow-t és bejött eléggé
Amúgyis nem csak az kell már most h 32es becsúszója legyen, hiszen lassan cc-re is azt használunkhanem h milyen anyagokból van, van-e átütőtengelye, mennyire van kikönnyítve..dropoff nyaka is azér hajlik mer ugye olcsó teló ezért vhol spórolni kellett rajta és beleraktak vmi szar acélt
Átütő meg már majdnem alap sztem, nekem se ártana, pl fékezéskor érdekes dolgokat művel a teló
[Szerkesztve] -
Smallfont
tag
válasz
illusiON #3206 üzenetére
Teljesen osztom véleményed. Lehet h valamit több értelműen írtam le. De én a Toránál csak azt gondoltam h ne DH-ra és ne DIRT-re használja az ember. Engem majdnem megnyúzott egy szakértő h én Torával akarok durvulni. Mert nem arra találták ki. Én csak azt mondtam amit ő mondott. Valóban igaz h tényleg bűn csak cc-re haszálni! A manitouval meg abszolút egyetértek. Nem vagyok megelégedve egyikkel sem. Axel simán szar, Black se azt nyújtja amit az ember vár tőle, és a Stance-k sem jók. Spinnerről annyit h az a közel 3kg baromira nem előny
. Tény h lesz lendületed baromi orrsullyal.
. De tuti h belülről nem valami okos.
[Szerkesztve] -
illusiON
őstag
válasz
Smallfont #3205 üzenetére
elég érdekes meglátásaitok vannak villákkal kapcs
pl az ok hoyg tora nem durvulós villa de csak cc-re bűn használni, enm tudom láttál-e élőben toárt viszotn elég vastag egy blackhez képest, nem véletlenülés nehezebb is... ott astance static, mind1 hogy 5-ös vagy 6os uygnaz a 2 csak a 6os szebb mintával van meg krómszinü becsuszókkal... és szvsz a static mozog szarul nem ad ropoff... és stancet még enm látta igazán szépen mozogni csak rockshoxokat meg marzokat... bár kinek mia jó mozgás,a manitounak ott veszik rételme hogy ha lenyomod egyből bennvan az útja aljánd e cska az utolsó pilanatban keményül be, tehát semmi értelme... pl haveréra igaz nicsn túlzottan felfújva vizsotn egy rossz mozdulat és leér a villa... a spinner meg eleve túl sok az árához képest, feltűnő dolog...
-
Smallfont
tag
válasz
K.Viktor16 #3202 üzenetére
Én is Dropp-Off-ra vadásztam. De olvastam arról is dolgokat. Főként a mozgásáról, h nem a legjobb meg ilyenek. Ezt sajnos nem 1-2 felvágos fikázós gyerek mondta mert azt én is leszartam volna. Ezért nem vadásztam nagyon rá tovább. Persze akkor találtam 1-et 50-ért boltban mikor már eldöntöttem, h nem azt veszem. A boltos hívta fel a figyelmem a Pike-ra és mondta h inkább gyüjtsek és vegyek 1 ilyet mert ez az ami nekem kell... De komolyan érdekelne h ki vesz Spinner Ammo-t. Érdekelnének atapsaztalatok, hiába nem azt veszem. Tényleg nagyon csábítóak a paraméterek az árról nem is beszélve.CSak az a vicc h mindenki eladja 2 hónap után... Szóval a Bikemag apró is ezzel van tele h eladó Spinner ammo MÉG GARIS...és 2 hónapos vagy alig használt. szóval vicc...Tuti h nagy átcseszés az a teló. Stance static 06 az már tényleg fasza választás lenne abban az esetben ha DIRT-ben utazol. Mert elvileg arra van kitalálva. A krómozott becsúszós nah az már tényleg fasza. Erősebb meg minden az egész. 05'-ös Stance az sajna csak úgy ropog mikor törik. Bár nekem eleve nincs jó véleményem a Manitou-ról. De ez csak az én véleményem. ...még annyit h végre sikerült 1x szemügyre vennem egy Suntour RUX-ot. Hát gyerekek zavarbaejtően jól nézett ki a fene vigye el! Gyárilag 1 fasza FR Konába volt beletéve. Nagyon pöpecen nézett ki. Vajon tud is-e annyit?..
-
rauschie
senior tag
[link]
ez mennyibe kerülhet?
felszereltség alapján nemlehet több mint 200 de bagyarba még nem láttam.
hollehet ient kapni?
nagyon teccik.
szeretnék elkezdeni cczni, de a cuccot ígyis 75%ban a városban használnám ezmeg alkalmasnak néz ki arra is. -
K.Viktor16
tag
válasz
Smallfont #3200 üzenetére
Marzocchi Drop-Off 05-öm van, és asszem marad ez is, amióta megvan a mozgása egyre csak javult szóval nem rossz ez
Ha vmire akkor stance static 06-ra cserélném el..
40-50? Aztán végül mégis pikenál lyukadtál kiNem baj nem fogod megbánni..Bikemagen is jól kibeszéltük a témát
[Szerkesztve] -
Ł-IceRocK-Ł
veterán
Amióta az eszemet tudom, két kerékén száguldozok.
Na jó, azért nem, de ha sietős, mejek mint a gép.
Bringázni Bringa Jó!
Aktív témák
Hirdetés
- Nvidia RTX 3080TI Founder Edition
- Eladó jóárísított vízhűtők, Lian Li, Artic, Enermax, Alphenpön! LCD-s is több féle!
- Apple Watch Series 8 45mm Silver Alu bontatlan szíjjal + kiegészítők
- Eladó Gamer szék párna csomag!
- Lenovo ThinkCentre M710s SFF / i5-7500 / DDR4 / USB 3.1 / NVMe M.2 / WIFI / több db / számla
- BESZÁMÍTÁS! Gigabyte B760M i7 12700K 16GB DDR4 512GB SSD RX 6700 XT 12GB Rampage SHIVA Enermax 750W
- HPE Apollo 4200 Gen9 2U rack szerver, 1x E5-2620v4, 64GB RAM, 24x3.5" 2U-ban! ÁFA-s számla, garancia
- AKCIÓ! Acer Predator Triton Neo 16 15 notebook - Ultra 9 185H 32GB RAM 2TB SSD RTX 4070 WIN11
- Bomba ár! Dell Latitude 5400 - i5-8GEN I 16GB I 512SSD I 14" HD I HDMI I Cam I W11 I Gari!
- Bomba ár! Dell Latitude E5570 Touch - i5-6300U I 8GB I 256SSD I 15,6" FHD I HDMI I CAM I W10 I Gari
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Város: Budapest