Hirdetés

Aktív témák

  • BlacKSouL

    addikt

    válasz Foglalt név #51 üzenetére

    Ovodában mindig néztük a kerítésen át a nagy iskolásokat, és el sem tudtuk képzelni hogy milyen nagy dolog is ott tanulni. Megtanultuk a számokat 1-től 10-ig. Az ovodások meg kis pisisek voltak, és utáltuk hogy nekik még semmi gondjuk, mi meg szorozhatunk meg oszthatunk. Általánosban a középsuli nagy misztikumnak tűnt, és az oda való felvétel mindennél fontosabb volt, nagyon féltünk tőle, de aztán végülis egész lazán meglett. Középsuliban kinyílik az ember csipája, de azért fosik a dogáktól, főleg ha nem előre bejelentett röpdoga. Felelni meg kész rettegés szóban. Hogy visszakívántuk az általánost, ahol a matekban még csak számokkal dolgoztunk, itt meg fele szám, fele betű. Aztán jött az érettségi, meg a felvételi, és a pontokat számolgattuk, meg nem tudtuk hova kapjuk a fejünket, dogák, érettségi, szalagavató, félévzáró dogák, még szerelmesek is voltunk tán. A tanárokat már kiismertük, de nem szerettük meg őket. Az érettségitől úgy féltünk mint ördög a szenteltvíztől, és el sem tudtuk képzelni, hogy majd a nagy egyetemen mi lesz, ahol nem tanítanak, hanem előadnak. Aztán megvolt az érettségi, úgy elment mint a sicc, már az eredményhirdetésen röhögtünk az egészen. Felvételin izzadtunk ezerrel. Meglett. Elkezdtük, aztán 3-4 hónap után nagyon izzadtunk egy-egy ZH-nál, pedig jó előre tudtuk hogy lesz, készülni is volt rá idő, de hát annyi buli van mindenhol, hogy nehogymá'. Aztán a második pót-ZH-n jutott eszünkbe, hogy hogy fostunk az általánosba menésnél, meg a gimibe felvételinél, meg érettséginél, ahol még számok is voltak a matekban, itt meg csupa betűből áll az egész, és az egész nevetségesen gyerekesnek tűnik visszafelé nézve. Aztán megkapjuk a diplománkat, és a jobb fej tanárokkal egy kellemes kiskocsmában sztorizgatunk az eltelt évekről, és hogy mennyit görcsöltünk a piti kis dolgainkon. Aztán elkezdünk állásinterjúkra rohangálni; diplomával a zsebében az ember nagy mellénnyel megy oda, de kiszórják jópárszor. És akkor jön rá az ember, hogy ha nem a Kovács Józsival járt volna ovodába, akkor a büdös életben nem kerülhetett volna be a céghez a faterjához a Pista bácsihoz asszisztensnek havi 320 bruttó kezdővel. És az embert megelégedettség tölti el, hogy megérte.

    Részben kitalált történet!

Aktív témák