Hirdetés
-
PROHARDVER!
Ajánlott ingyenes Windows programok

Androidos kérdéssel irány az Android alkalmazások topik!
Új hozzászólás Aktív témák
-
C. s.
addikt
Értem, köszi, akkor majd néha belekukkantok, van-e változás.
Kértél javaslatokat, de nem tudom, mi ellen tiltakoznak az elveid, szóval ha éppen azt írom, az nem cukkolásból van.
(Egyébként megtudhatjuk, mi az?)Több olyan programot is ajánlottak előttem (vagy írtál az összefoglalóban), amit használok, szóval nem ismételgetek, inkább azt a néhányat említem meg, ami még nem szerepelt.
Sandboxie: Két szempontból is hasznos lehet. Egyrészt a védelem kiegészítésére szolgál azáltal, hogy virtuális környezetet biztosít a benne futó programok számára. (Pl. böngésző és a betévedt kártevők) Beállítható úgy is, hogy a tartalmát automatikusan törölje, amikor bezárul az utolső benne futó program is, illetve meg is lehet tartami hosszútávra. Ezzel el is érkeztem a másik szemponthoz. Tetszóleges számú homokozó létrehozható, mindegyikbe tetszőleges számú program telepíthető. Minden homokozó külön konfigurálható, de létrehozáskor automatikusan is konfigurálható egy már meglévő homokozó nevének kiválasztásával, ebben az esetben lemásolja annak a beállításait. Bármelyik módosítható utólag is. (Akár az internetről is le lehet tiltani bármelyk programot a homokozóból.) Az ingyenes verzió is remekül használható, kevés megkötése van. Pl. egyszerre csak 1 aktív homokozó lehet, viszont abban tetszőleges számú program futhat, szóval nem vészes korlátozás. A fizetősben még több beállítási lehetőség van. Néhány program hajlamos összekadni vele, telepítés előtt itt érdemes tájékozódni és megoldást keresni rá. Ja, mégy egy lényeges infó: a már telepített programokat is képes "belül" futtatni, tehát nem kell pl. 5 Steam-klienst telepíteni, ha 5 homokozóban is használnád, elég, ha egyszer a megszokott módon telepíted. Persze lehet 5 példányban is 5 homokotóban 5 különböző fiókkal, ha ez jön be.
Vagy akár lehet normálban és a Sandboxie-val is...jDownloader: Szinte bárhonnan szinte bármit letölt. Akár tételenként beállítható a minőség és a formátum, a Youtube-ról még a föliratot is leszedi, ha kell, a hangot külön is le lehet tölteni, ha nincs szükséged a videóra. A vágólapot is figyeli, ha megkéred, de át is húzhatod a linket egyenesen a böngészőből vagy akárhonnan. Egyszerre több linket is be tud olvasni, nem kell egyesével hozzáadni. Ha a szerver, amiről letöltesz, támogatja, akkor folytatni is tudja a megszakított letöltést. Stb. A kedvenc letöltésvezérlőm.
Kodi: Elsősorban sorozatokhoz a leghasznosabb, mert megjegyzi, melyik sorozat esetén hányadik résznél tart az ember. Nem a legegyszerűbb beállításokkal rendelkező program, de okkal ilyen, sokat ad cserébe. Minden filmhez, sorozathoz és epizódhoz letölti a tartalom leírását és képet is. Adatokkal tud szolgálni a készítőkről, a szereplőkről, és a nevükre kattintva kilistázza, melyik meglévő filmben működtek még közre. Teljesen szeményreszabható, többféle felület és bővítmény választható. Több bővítménnyel filmeket is le lehet tölteni innen-onnan, illetve online is nézhető. Ez a kedvencem ebben a kategóriában, mert jobban szeretek úgy válogatni, hogy nemcsak a címet látom.
Nem hiszem, hogy van olyan platform, amire ne létezne. Van saját témája a PH-n.
Új hozzászólás Aktív témák
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Allegro vélemények - tapasztalatok
- Két új Poco C-széria mobil érkezett
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Okos otthon - Home Assistant, openHAB és más nyílt rendszerek
- Ubiquiti hálózati eszközök
- Távol-keleti webshopok OFF topikja (játékok, kuponok, stb.)
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 9***(X) "Zen 5" (AM5)
- Fujifilm X
- Graphics: Telefonvásárlási kálváriám....avagy clickbait cím: Horror a hardveraprón
- További aktív témák...
- Game Pass Ultimate előfizetések 3 - 36 hónapig azonnali kézbesítéssel! 13 hónap ultimate - 50.000 ft
- MEGA AKCIÓ! - Jogtiszta Windows - Office & Autodesk & CorelDRAW - Azonnal - Számlával - Garanciával
- Vírusirtó, Antivirus, VPN kulcsok GARANCIÁVAL!
- Eredeti Microsoft termékek - MEGA Akciók! Windows, Office Pro Plus, Project Pro, Visio Pro stb.
- MS SQL Server 2016, 2017, 2019
- HP Zbook 15u G3 - 15,6" FHD kijelző, i7 6500U, 16GB RAM, 256GB SSD, FirePro W4190M 2GB, számla
- 220 - Lenovo LOQ (15ARP9) - AMD Ryzen 7 7435HS, RTX 4070
- Samsung Galaxy S21 FE 5G 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- HP 250 G7,15.6",i5-1035G1,8GB DDR4,256GB SSD,WIN11
- Samsung 870 QVO 8TB Sata 2.5 SSD
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest






(Egyébként megtudhatjuk, mi az?)
Vagy akár lehet normálban és a Sandboxie-val is...
