Aktív témák

  • Dietwin

    újonc

    Épp ma kereste meg a nejem egy ''pénzügyi tanácsadó'', aki a Bnet szolgáltatásait közvetíti (vagy mondjuk simán bnet-es, a félreértések elkerülése végett nem szándékom a pontos és szabatos definiálása), mellesleg hivatását tekintve az illető a köz rendjét védi. Nos én alapvetően bizalmatlan vagyok az MLM rendszerekkel szemben. Ezen nincs mit magyaráznom vagy okokat keresni, én ilyen vagyok és kész. Sajnos ez az egész pont olyan elsőre, hogy máris felfordul tőle a gyomrom, hiszen nem mást látok mögötte (ellentétben néhány igen nagyra értékelt és lelkiismeretes felszólalással szemben amit itt olvastam a tényleges felelősségről és a segíteni akarásról a pénzügyi szemlélet-váltásban), mint a tulajdonosok és az ügynökök, üzletkötők hasznának hajhászását. Ezzel alapvetően nincs baj, csak akkor amikor mint ahogyan sajnos itt is látom, ezt különböző demagóg duma mögé bújtatva az új és lehetséges ügyfelek felelősségét próbálja keresni és a kedves (és természetesen butácska, megvezethető, az aktatáskás és öltönyös porszívóügynökök pénzügyi szakzsargonnal tűzdelt előadásainak hitelt adó) ügyfél lelkiismeretére apellálva azt szajkózza, hogy EZ a szolgáltatás az, ami biztosíthatja az egyetlen lehetséges megoldást kishazánk halandó állampolgárainak, és már-már szégyenkeznie kell annak, aki nem köt szerződést, hiszen a meglehetősen nyílt csatornákon könnyen híre megy annak, ha valaki ''felelőtlenül nem gondoskodik családja, gyermeke jövőjéről''! Engedtessék meg, hogy saját belátásom szerint döntsek minden olyan dologban, amelyhez egyetlen hentesből, fodrászból, rendőrből vagy tanárból hirtelen ''pénzügyi tanácsadóvá'' avanzsált ügynöknek semmi köze. A magam részéről fenntartom a jogot arra, hogy a 2ezer forintos ''BOSS'' fúrót kínáló utcai árus szintjén kezeljem az effajta szolgáltatásokat. Valójában sok szolgáltatást még csak nem is látok mögötte, hiszen mint tudjuk a piacvezető Allianz, ING például bojkottálják a bnet-et, és vajmi kevés az esélye annak, hogy a fodrászom eligazodna a pénzügy meglehetősen bonyolult világában annyira, hogy felkészülten és felelősen adjon nekem tanácsot arra, mihez kezdjek a pénzemmel. Lássuk be ez egy nagyon jól jövedelmező dolog, de számomra ez pont olyan bizalmi kapcsolat mint az orvos-beteg viszony, és ez alapjaiban rendül meg akkor ha már előre azt látom, hogy a mennyiségi ügyfélszám növelése melletti legnagyobb haszon elérése a cél kevésbé hozzáértő és megfelelő képesítéssel nem rendelkező ügynökhálózat útján. Félreértés ne essék, az az ember aki ily módon szeretne megélni vagy némi kereset kiegészítéshez jutni azt megértem (mégha elveimmel ellenkezik is az effajta megélhetés, de ez legyen a saját véleményem). De a bnet nekem nem jelent mást, mint egy manipulatív beszervezős multilevel-marketing.

  • cochy

    tag

    üdv!
    Elolvastam a hsz-eket.
    Az üzenetek nagy része a ''házalós-terjesztős'' részről szól.
    Valaki elmondaná, hogy a befektetős résznek mik az előnyei, hátrányai?

    Egyik barátom keresett fel a BN befektetésekkel kapcsolatban.
    Kiválasztok egy csomagot és pl. havi 20K-t fizetek 10 évig, akkor kapok ennyi meg ennyit. Lehet hogy kis tudatlan vagyok, de izé.. hogy is van ez ?
    Valaki dolgozik azért hogy nekem hú de kurva jó legyen ?
    szóval valaki helyre tudna tenni egy kicsit ?
    köszönöm..

  • rizsu77

    csendes tag

    A pontososság kedvéért lakás és építési hitelekről van szó. :))

  • rizsu77

    csendes tag

    válasz new_bnet #296 üzenetére

    Pont ezért írtam, hogyha igénybe tudja venni!!!! Szerintem ez nem általánosítás volt, hanem ha vkinek ajánlanak egy ilyen lehetőséget akkor ezt is mérjék fel. Hitel kiváltásról beszéltem és az adójóváírás 5 évig jár, utoljára a 2006-ban megkezdett hitelek után, de ezek után is jár az 5 év. Hiteltől függően 30 ill 40 % a kedvezmény összege. Szóval az igénybe tudja venni: nem járt le az időkorlát és rendelkezik a megfelelő jövedelemmel. Illetve az ''úgy vettem észre'' pedig személyes tapasztalat. :U

    [Szerkesztve]

  • new_bnet

    csendes tag

    válasz rizsu77 #295 üzenetére

    ''ha vki pl igénybe tudja venni az szjakedvezményt akkor annak, ne akarjuk kiváltani a korábbi hitelét, mert 3 0% nyeresége van rajta, amit évente megkap''
    Bocsi, de attól függ, h milyen az a régi hitel. Ne általánosíts!

  • rizsu77

    csendes tag

    Sziasztok!

    Olvasgattam a hozzászólásokat pro-kontra nagyon érdekes volt. Én könyvelő vagyok és szeretném bővíteni a profilt, viszont nem szeretném átvágni az ügyfeleket, még véletlenül sem (teljesen jó szándékból, mert a kellő információt nem tudom egy termékről). Brókernetnél, ahol egy terméket ecseteltek elég hosszan hitel+befektetés, a százalékok nagyon szépek voltak, de ha megnézzük hozzá az alapokat, hogy minek a százaléka akkor már nem olyan rózsás a helyzet, ill az olyan apró körülméneyek, ha vki pl igénybe tudja venni az szjakedvezményt akkor annak, ne akarjuk kiváltani a korábbi hitelét, mert 3 0% nyeresége van rajta, amit évente megkap, az éves 500.000 Ft befektetés sem hoz többet és a tőke részünk se csökken közben, úgy vettem észre, hogy ezeket a körülményeket fel sem mérik (talán nem is ismerik) :(
    Más: tanácsként azt tudom mondani aki ilyen tevékenységgel szeretne foglalkozni, ha teheti először mindenképp úgy kezdje el, hogy legyen valahol biztosítási jogviszonya, a járulékok miatt, ill legyen rá lehetősége, hogy saját cégében munkaviszonyosként lehessen bejelenteni, akkor már van egy kis játék lehetőség. Ha nincs ilyen,akkor keményen kell fizetni a járulékokat akár van bevétel akár nincs. És bizony sok a járulék és eladosodni nem jó egy munka miatt sem, amíg nem látja az ember, hogy mit tud kihozni magából ill az üzletből. Lehet okosan is vállalkozni :). Vmelyik hozzászólásban kérdeztek az eváról 2 üzleti év után válaszható, tehát kezdő vállalkozás nem választhatja, a brutto bevétel 25 % az adó, költségekkel nem lehet csökkenteni. Általában akkor éri meg, ha már megy a szekér és sok a fizetendő áfa, de mindig ki kell számítani, hogy éri meg jobban.

  • Agyzuzo

    addikt

    válasz beus79 #293 üzenetére

    Több, mint egy évig BNet-es voltam, 4-esként hagytam ott, pontosan ismerem a megoldásaikat és a kommunikációjukat.
    Ahol vagyok, NEM biztosítást kell eladni, egész másképp működik, tényleges BEFEKTETÉSEK vannak és nem kell 5-6 hetet várni a kötvényesítésre, hanem max. 2-3 napot. A fizetés is másképp megy, össze sem lehet hasonlítani a kettőt.

    Vállalkozói nem kell az osztrákoknál, jogszabály, ennyi.

    Nem mondtam hogy baj, csak tettem egy megállapítást. :)

    Listen up, maggots. You are not special. You are not a beautiful or unique snowflake. You're the same decaying organic matter as everything else. ::: http://meatytears.hu :::

  • beus79

    csendes tag

    válasz Agyzuzo #291 üzenetére

    Igen, valóban szépen elmondta a bázist, de Neked miért baj ez? Te csak itt dobálózol jobbra balra, hogy ilyen fasza a ''Te'' céged, meg olyan király...hát elég vicces, hogy pl. még vállalkozói sem kell, meg egyből van fizetés nem kell rá várni stb. stb.

    Ha dolgoztál ilyen területen nem írnál ekkora hülyeségeket! Ha nincs vállalkozói akkor a drága jó céged bejelenti a több ''ezer'' alkalmazottját még a jutalék mellett? :F És érdekes módon nálatok nem kötvényesítenek a pénzintézetek :W na ne röhögtess....vagy a céged zsebből kifizet mindenkit és megvárja ő a kötvényesítést?...
    Erről csak ennyit...

  • beus79

    csendes tag

    válasz Louies #289 üzenetére

    Igen...egyiket ott egy másikért...Nem tudtok erről semmit?

  • Agyzuzo

    addikt

    válasz Judy01 #290 üzenetére

    Remekül visszamondtad szóról-szóra a bázison elhangzottakat. :)

    De könyörgöm...
    EGYELŐRE, EGYELŐRE, EGYELŐRE!!!

    A meccs áll egyeNlőre ha 1:1 az állás...

    Listen up, maggots. You are not special. You are not a beautiful or unique snowflake. You're the same decaying organic matter as everything else. ::: http://meatytears.hu :::

  • Judy01

    újonc

    válasz Josh #3 üzenetére

    Egyenlőre elég hozzá az érettségi, de már nem sokáig. Valóban az összes nagyobb biztosítóval kapcsolatban vannak és 32 bank ajánlata közül válogathatsz, de ezek csak a Bneten keresztül érhetők el. Szerintem a befektetések (igaz, Globex, Baumag után még elég bizalmatlanok az emberek) azért érdeklik az embereket. A fiatalokat a lakás miatt, a gyerekek későbbi iskoláztatása miatt, az idősebbeket nyugdíj miatt, aki jómódú, azt azért. Az éves megtakarítás, amit egyáltalán érdemes kötni 200 eFt. Ezt be lehet fizetni egy összegben, vagy féléves befizetéssel.
    Ez a cég valóban nem kezeli a pénzt, csak tanácsot ad. :C

  • Louies

    aktív tag

    válasz beus79 #288 üzenetére

    mert ott akkarsz hagyni egy céget és utána fel a másikhozz?

    ''Okos ember leírja, ha érdekeset hall, a buta nem, mert azt hiszi, meg tudja jegyezni.''

  • beus79

    csendes tag

    válasz new_bnet #287 üzenetére

    Sziasztok!

    Lenne egy kérdésem, amiről senki nem tud semmit, de nekem per-pillanat ez most nagyon fontos! Ha valaki tudja, legyen szíves mesélje el nekem, hogy milyen gyorsan tud lezajlani az, hogy a PSZAF-ről leregisztráltasson a cégem és egy másik pedig fel?

  • iksz

    csendes tag

    Akik kiléptek a Bnet -ből, milyen néven hozták létre céget?

  • Agyzuzo

    addikt

    válasz iksz #283 üzenetére

    12 hónapra lekötöd egy kisebb kockázatú bef. alapban (mondjuk pénzpiaci vagy ingatlan alapban).

    Listen up, maggots. You are not special. You are not a beautiful or unique snowflake. You're the same decaying organic matter as everything else. ::: http://meatytears.hu :::

  • beus79

    csendes tag

    A 3-12 hónap nagyon kevés...ahhoz, hogy normális hozamokat érjen el, be kell vállalni többet, egy hosszú távú megtakarítást. 1 éven belül szinte senki nem foglalkozik ilyennel...egy dolgot tudsz csinálni: lekötöd egy évre egy bankban(ami nem a legnagyobb hozamaokat éri el, de többet, mintha a fiókban tartanád)...Nekem nincs jobb ötletem.

  • iksz

    csendes tag

    Kicsit elmegy a témától. Ha lenne 500 eft fölös (bár lenne ...............) :) , milyen befektetést ajánlanátok? kb. 3-12 hónapig nincs szükség a pénzre.

  • Agyzuzo

    addikt

    válasz new_bnet #281 üzenetére

    Na ezt érdekesen oldották meg. :)
    A BNet-nél ugye azt hangoztatják, hogy az ügyfél nem fizet - nos, valójában ez elméletileg igaz, viszont a gyakorlatban az első két évben betett összeget elég keményen behúzza magának a biztosító és az ügyfél gyakorlatilag a 3. évtől kezd a saját zsebére dolgozni a felhalmozási egységekkel, csak ezt nem nagyon szokás hangoztatni. A biztosító is az első befizetésből fizet a BNet-nek és az első két év díjából vonogatja magának a költségeket is serényen ugyebár.
    Nálunk az ügyfél akkor fizet, mikor belép, számlanyitási díjat + szolgáltatási díjat, viszont még mindig jobban jön ki anyagilag, mert a nyitás pillanatától neki pörög a pénz, nincs visszavásárlási érték, nincs elvesztegetett első két év, stb (megjegyzem, ez a 2 év előny 10 évre levetítve már több millió pluszt jelent az ügyfélnek!). Az üzletkötő is jól jár, mert azonnal megkapja a pénzét és ezért nincs utólagos sztornó sem. Ami külön tetszik, hogy itt nincs időhöz kötve a befizetés időpontja és nincs meghatározva maga az összeg sem, tehát akár hónapról-hónapra variálható, vagy felfüggeszthető, külön költségek nélkül. Kb. mintha az ember megvásárolna mondjuk egy 150 ezres Quantum-ot az eseti számláért, csak azt utána használhatja élete végéig és nem csak addig, ameddig dobálja be az éves díjakat.

    Listen up, maggots. You are not special. You are not a beautiful or unique snowflake. You're the same decaying organic matter as everything else. ::: http://meatytears.hu :::

  • new_bnet

    csendes tag

    válasz Agyzuzo #280 üzenetére

    Tisztában vagyok vele, h mennyit nyel be és mire költi, de Te nem válaszoltál. Persze lehet, h még titok vagy mit tudom én, de valakinek akkor is ki kell fizetnie a szolgáltatást. Szóval?

  • Agyzuzo

    addikt

    válasz new_bnet #279 üzenetére

    A ''lóvé'' nagy részét benyeli a BNet is, akár tetszik akár nem, szóval ott se voltak valami oltári nagy jutalékok (max. az 5-ös pozíciótól felfelé). Itt, ha az ember kellőképp kitartó, összehozza ugyanazt, sőt, még többet is, de egész más jellegű a befektetés. És itt nincs sztornótartalék, meg sztornó sem. :)

    Listen up, maggots. You are not special. You are not a beautiful or unique snowflake. You're the same decaying organic matter as everything else. ::: http://meatytears.hu :::

  • new_bnet

    csendes tag

    válasz Agyzuzo #278 üzenetére

    Nem igazán értem, h alacsony költésgek mellett ki az a 'tanácsadó', aki bevállalja az ügyfelek pénzének, jövőjének menedzselését minimál lóvéért. Segítenél ennek a megértésében, vagy higgyek a csodában?

  • Agyzuzo

    addikt

    válasz blondie #277 üzenetére

    Jaja, az eseti az egy jó dolog, csak ne lenne mellette az az évi kötelező befizetés. :)

    Mit szólnál amúgy hozzá, ha lehetne egy eseti számlád alacsonyabb költségekkel, mindenféle kötöttség és biztosítási jogviszony nélkül?

    Szerk: mondom ezt úgy, hogy egyébként én is egy prosperot indítottam anno magamnak a cégnél, ugyanezen ok miatt (na meg a jól teljesítő kínai alapjuk miatt).

    [Szerkesztve]

    Listen up, maggots. You are not special. You are not a beautiful or unique snowflake. You're the same decaying organic matter as everything else. ::: http://meatytears.hu :::

  • blondie

    újonc

    válasz iksz #274 üzenetére

    Üdv Mindenkinek!

    Én azért annyit hozzátennék a Brokernetes termékekhez, hogy tavaly tíz millió forintot tettem fel a prospero esetijére és múlt hónapban 16,5 vettem ki. HA unit linked ha nem, nekem az számít amit teljesít. Ja és munka nélkül!!!!!!!!!!!!!!! :C :C

  • iksz

    csendes tag

    válasz Agyzuzo #275 üzenetére

    Köszönöm, élek a lehetőséggel.

  • Agyzuzo

    addikt

    válasz iksz #273 üzenetére

    Az összes ilyen cég MLM rendszerben épül fel, na persze csak ha csapatot akarsz építeni, mert sokan szólóznak. BNet-nél ismertem egy párt, akik pl. csak kettesben csinálták és egész jól megéltek belőle, persze a nagy pénz mindig a csapatban van. Mint zöldfülűnek én azt javaslom csatlakozz hozzánk, abból az egyszerű objektív megfontolásból, hogy nincs mit vesztened - nem jár papírmunkával, nem kell kikérni erkölcsit, stb, szóval nincs kockázat, ha tetszik csinálod, ha nem, bármikor otthagyhatod.

    De innentől a többit privibe, ha érdekel.

    Listen up, maggots. You are not special. You are not a beautiful or unique snowflake. You're the same decaying organic matter as everything else. ::: http://meatytears.hu :::

  • iksz

    csendes tag

    válasz Agyzuzo #269 üzenetére

    Ha valaki még teljesen zöld, :U de szeretne valamit csinálni, te meg itt titkolódzol, így, hogy találjam meg a legjobbat?

  • iksz

    csendes tag

    válasz Louies #262 üzenetére

    A Globál Partners is úgy működik (MLM)mint a Bnet?

  • Agyzuzo

    addikt

    válasz Louies #271 üzenetére

    Is-is. Egyik pénzintézet és közvetítő cég sem jótékonysági intézet, nekik is élniük kell valamiből. Viszont az közös érdekük, hogy az ügyfél elégedett legyen, úgyhogy olyat biztos nem fognak ajánlani, ami neked nem jó, mert az nekik sem lesz az hosszú távon.

    Listen up, maggots. You are not special. You are not a beautiful or unique snowflake. You're the same decaying organic matter as everything else. ::: http://meatytears.hu :::

  • Louies

    aktív tag

    mennyire megbizhatók ezzek a cégek? Inkább olyan terméket adnak el amivel ők több creditet-pénzt keresnek vagy a vásárló érdekeit tartják szem elött inkább.

    ''Okos ember leírja, ha érdekeset hall, a buta nem, mert azt hiszi, meg tudja jegyezni.''

  • Agyzuzo

    addikt

    válasz Badb0y #268 üzenetére

    1) Én úgy tudom, csak a Quantum Pro engedi ezt meg, legalábbis csak abban a szerződésben lehet egyből eseti pénzzel indítani.
    2) 10-15 nap kb.
    3) Bármit, csak mindenképp tájékoztasd az ügyfelet, ennek a rizikóiról.

    Listen up, maggots. You are not special. You are not a beautiful or unique snowflake. You're the same decaying organic matter as everything else. ::: http://meatytears.hu :::

  • Agyzuzo

    addikt

    válasz B-net #267 üzenetére

    A cég nevét egyelőre szeretném titokban tartani, szeretném megőrízni az exkluzivitását és élvezem, hogy kevesen vagyunk még és újat tudunk mondani. :)

    Nem írtam sehol, hogy rosszak a Unit Linked termékek, csak elavultak. Ez a cég '95 óta (!!!) nem forgalmaz Unit Linked termékeket. Az újfajta terméket úgy képzeld el, mint a Unit Linked termékeknél az eseti számlát, csak még annál is sokkal rugalmasabban. És mivel a cégnek erre a megoldásra kizárólagos forgalmazási joga van az egész EU területén, így ameddig ők úgy nem döntenek, hogy mások is forgalmazhatják, addig miénk a teljes piac. :)

    Egyébként én is Bnet-es voltam, több mint egy évig, de ebben több lehetőséget látok, még a Bnet elég komoly magyarországi hátterével szemben is, teljesen objektív okok miatt váltottam (és a Bnet-et is mindig objektíven kezeltem, ezért is léptem be anno).

    Listen up, maggots. You are not special. You are not a beautiful or unique snowflake. You're the same decaying organic matter as everything else. ::: http://meatytears.hu :::

  • Badb0y

    addikt

    Egy unit linked termék nem rossz, csak elég rugalmatlan és hsszútávú.
    És nekik pont egy olyan van, ha jól olvastam, ami a háromszög minden oldalát kielégíti (Bár én ezt nagyon szívesen megnézegetném)

    Nekem van SOS-be 3 kérdésem:

    1.
    Ha még nincs kötvénye az embernek, de szeretne esetire betenni pénzt, hogy valósítható ez meg :F Aviva prosperoesetén???

    2.
    Mennyi idő alatt íródik jóvá egy eseti számlára való utalás?

    3.
    És ugye esetiből bármint lehet venni? Attól függetlenül, hogy Shanghai Expressz és Maharadzsa portfólió van a szerződésbe?

    Ezekre nekem BIZTOS válasz kellene SOS-be ha lehet!!

    Minőségi laptopok https://notebookokhu.business.site/

  • B-net

    csendes tag

    válasz Agyzuzo #263 üzenetére

    Üdv neked.

    Mi ez a cég amiről beszélsz és miért gondolod,h nem lesz az adott terméknek vetélytársa amivel foglalkoztok?
    Ja és miért rossz a Unit Linked termék?

    Mr. Suhánszky

  • B-net

    csendes tag

    válasz Louies #262 üzenetére

    Én momentán semmit sem tudok a GP-ről...

    Mr. Suhánszky

  • Louies

    aktív tag

    a termékek amiket árulnak ezek a cég dolgozói. Mennyire megbízhatók szerintetek? miböl gondolod,h az Unit-Linked az nem jó? Ez egyenlöre 2 kérdés?

    ''Okos ember leírja, ha érdekeset hall, a buta nem, mert azt hiszi, meg tudja jegyezni.''

  • Louies

    aktív tag

    válasz Agyzuzo #263 üzenetére

    jaja, kérdés volt!

    ''Okos ember leírja, ha érdekeset hall, a buta nem, mert azt hiszi, meg tudja jegyezni.''

  • Agyzuzo

    addikt

    válasz Louies #258 üzenetére

    Ez kérdés, vagy kijelentés? :D Nem, közgazdász még nem vagyok, csak hallgató, ill. foglalkozom már régebb óta a témával (jogászként kezdtem egyébként, aztán végül ez jobban tetszett), idővel meg az ember sok tapasztalatot szerez. Én azt mondanám, hogy ahol most vagyok ott hihetetlen kilátások vannak, hiszen ez egy 1985 óta működő osztrák cég (nem, nem az OVB-ről van szó), akik pár hónapja képviseltetik magukat csak Magyarországon, lényegében most épül a hálózat, még mindenki 1-es pozíciós. :) Azaz mi alakítjuk a cégimázst itt, természetesen az anyacéggel együttműködve. Ez egy hatalmas lehetőség, amivel most lehet élni, aztán pár év múlva ez is olyan lesz, mint most a Brokernet - új belépőknek már nagyon nehezen terem babér... Attól függ, mit szeretnél: biztos hátteret, egy céget, ami már több éve olajozottan működik, vagy szereted a kalandot és a kihívásokat és jelen akarsz lenni egy új kiépülésénél. :) Mert én a Bnet-nél arra jöttem rá, hogy inkább az utóbbi az, ami fekszik nekem. Arról nem is szólva, hogy minden cég és biztosító a Unit Linked termékeket nyomja, viszont nekünk még egy jódarabig nem lesz versenytársunk. :)

    Listen up, maggots. You are not special. You are not a beautiful or unique snowflake. You're the same decaying organic matter as everything else. ::: http://meatytears.hu :::

  • Louies

    aktív tag

    válasz B-net #261 üzenetére

    neked mi a véleményed a GlobálPartners-ról? kérdezem tisztelettel?

    ''Okos ember leírja, ha érdekeset hall, a buta nem, mert azt hiszi, meg tudja jegyezni.''

  • B-net

    csendes tag

    Amit szeretnék leszögezni,h olyan hozzá NEM értő (tisztelet a kivételnek) emberek írnak a cégről,az ott dolgozó emberekről és a cég által kínált szolgáltatásról akinek fogalma sincs a pénzügyi lehetőségekről,pénzügyi kultúráról és a tőkepiacról.
    Miképpen tesznek véleményeket,h mit tud a cég vagy mit nem?
    Agymosás?
    A Tv az teljesen az,de ez nem.Az igen,h másként látja az ember a világot,miután kaocsolatba kerül a céggel,de az nem agymosás.
    Ja és nekem az elég,h az ott dolgozók a pénzügyminisztérium és a Pszaf előtt vizsgáznak szóban és nem 1 diploma mellett munkanélküliek...
    Bárkinek van kérdése várom szeretettel,h ne butaságok alapján fogalmazzon meg véleményt.

    Mr. Suhánszky

  • B-net

    csendes tag

    válasz Jenci #179 üzenetére

    Nem olvastam el a topikot, csak néhány hozzászólást.. Csak annyit akarok hozzátenni, hogy közel sem annyira jó cég mint amennyire itt fényezik.. Sőt... Mivel fiatal cég, nincsen olyan erős kapcsolati tőkéje mint a régieknek, szóval sokszor még az ajánlataik sem a legjobbak. Azt viszont nem cáfolom, hogy sok pénzt lehet vele keresni

    Azt miből gondolod,h fiatal cég és nincs kapcsolati tőkéje?
    Előbb nézz utánna miről akarsz beszélni és csak utánna tedd azt meg...
    99-óta van a piacon és 2002-ben piacvezető lett tanácsadás tekintetében,azóta évről évre az első helyen áll.2005-ben az Eu. is felfigyelt a cégre és azért az jelent valamit...
    De ha nem,akkor majd ez ,h a Pszaf(Pénzügyi szervezetek Állami felügyelete) vizsgálatán 100%.os elbírálást kapott a cég!!!

    Lehet,h nem ócsárolni kéne a céget csepp-csupp vélemények alapján hanem utánna kellene járni és ténylegesen legitim véleményeket közölni az idelátogató embereknek.
    További szép napot MINDENKINEK.

    Mr. Suhánszky

  • B-net

    csendes tag

    válasz anjani182 #193 üzenetére

    anjani182
    (senior tag)
    (LOGOUT blog) Üdv!

    Már régebb óta is olvastam a topikot, nem akartam ide írni, de most megosztom a véleményemet, mert egyik ismerősöm is Brokernetes, és megkeresett ajánlatokkal.

    Az a véleményem, hogy teljesen elvakult, mintha álomvilágban élne, olyanokat mondd, hogy csak nézek magam elé...mintha az agyát mosnák!!! Nem így ismertem meg

    Olyanokat mondd, hogy hülye vagyok, ha nem teszem be a pénzem oda, mert ő gazdag lesz, én meg nem. Fel akar venni hitelt onnan, és lakást akar venni, hogy kiadja. Hiába mondtam neki, hogy hagyjon békén, csak nyomja a rizsát, nem fogja fel, hogy nem akarom betenni oda a pénzem Isteníti a vezetőket, mutatja nekem az újság cikkeket, az egész agyát elborította ez a világ, mondja nekem hogy kössük meg a szerződést, nem fogja fel, hogy nem akarom. Nem is sorolom tovább...


    Azt aláírom,h ha nem akarsz élni a lehetőséggel,akkor senki se tukmáljon rád senki semmit!!!
    Annak meg jobb ha örülsz egy másfajta szemszögböl látja a jövöbeni életét és vannak céljai amit meg akar valósítani.Miért baj az ,h változásokon megy keresztül?Ha nem tetszik neki az amit csinálnak akkor rég otthagyta volna a céget és visszatért volna abba a célnélküli életébe és dolgozna napi 8 órát a minimálbérért,amibe belefásul és akkor meg azért változik a hozzáállása és lesz belőle egy pesszimista ember.
    Óriási jövőképpel rendelkezik a cég ,de ezt a kívülállók nem látják.
    Gondolkozz el ezen és ha van kérdésed szivesen válaszolok.

    Üdvözlettel:
    Mr. Suhánszky

    Mr. Suhánszky

  • Louies

    aktív tag

    válasz Agyzuzo #257 üzenetére

    te amúgy valami közgazdász vagy, aki nagyon vágja ezt a témát. Mert gondolkozom rajta és úgy nem akarok bele vágni, hogy kilátástalan legyen a helyzetem. :R

    ''Okos ember leírja, ha érdekeset hall, a buta nem, mert azt hiszi, meg tudja jegyezni.''

  • Agyzuzo

    addikt

    válasz Louies #256 üzenetére

    Kb. 2K/hó és adóznod is kell. De ha tudsz szerválni egy jó könyvelőt + egy rakat számlát, akkor no para. :)

    Listen up, maggots. You are not special. You are not a beautiful or unique snowflake. You're the same decaying organic matter as everything else. ::: http://meatytears.hu :::

  • Louies

    aktív tag

    válasz Agyzuzo #255 üzenetére

    akkor éves szintem milyen költségekel jár ez nekem.? Nappali tagozatos vagyok. legalább még 3-4 évig.

    ''Okos ember leírja, ha érdekeset hall, a buta nem, mert azt hiszi, meg tudja jegyezni.''

  • Agyzuzo

    addikt

    válasz Louies #254 üzenetére

    Még nem vagyok semmilyen szinten, annyira friss ez a dolog. :) Márciusban lesz a 2. bázis, ezért mondom, hogy könnyű előrejutni. :) Nem ismerem ennyire a Global-t, viszont az biztos, hogy mivel egy elég jelentős brancs vált ki a Bnet-ből, ők sincsenek épp kevesen. Egyébként karrierben és juttatásokban minden ilyen cég eltér valamelyest (megjegyzem, a Bnet elég legúzós volt ezen a téren és az OVB, amit még ismerek még lehúzósabb). Azt kéne tudni, milyen termékeket forgalmaznak. Én azért is váltottam, mert ahol most vagyok, ott nem biztosítást kell kötni (és kell vinni a hátadon az ezzel járó hercehurcát), hanem egy tényleges befektetést adsz el, ami ráadásul bármikor hozzáférhető. Végülis ha új vagy a témában bármelyik jó lehet neked, ha másért nem, hát tapasztalatot szerezni. Viszont mindenképpen azt javaslom, olyan céget válassz, ahol nem köveletik meg a vállalkozóit, mert akkor kereshetsz könyvelőt is, fizetheted a TB-t, stb. A Bnet-be én is csak azért mertem belemenni, mert nappali tagozatos jogviszonyom van és a TB-t így még az állam állja, relatíve kicsi volt a kockázat.

    Listen up, maggots. You are not special. You are not a beautiful or unique snowflake. You're the same decaying organic matter as everything else. ::: http://meatytears.hu :::

  • Louies

    aktív tag

    válasz Agyzuzo #253 üzenetére

    és te milyen szinten vagy? Azt mondják Global az valamivel mássabb, juttatásban meg karierlehetöségben? Szerinted?

    ''Okos ember leírja, ha érdekeset hall, a buta nem, mert azt hiszi, meg tudja jegyezni.''

  • Agyzuzo

    addikt

    válasz Louies #252 üzenetére

    Vagy vársz még egy kicsit és mutatok olyat, ahol sétagalopp előre jutni és nem kell vállalkozói se (meg nincs sztornó meg 2 hónapos átfutási idő, meg számlázás). =)
    (Már én sem a Bnet-nél vagyok, pont azon okból kifolyólag, hogy ott már új belépőknek nemigen terem babér, ahhoz már túl régóta megy).

    Listen up, maggots. You are not special. You are not a beautiful or unique snowflake. You're the same decaying organic matter as everything else. ::: http://meatytears.hu :::

  • Louies

    aktív tag

    válasz Agyzuzo #251 üzenetére

    Ez azt jelenti,h lépjek be és akkor könyen lehet valami jó dolog. Ez nem MLM -es hanem inkább valami Noha rendszer. Állitólag.

    ''Okos ember leírja, ha érdekeset hall, a buta nem, mert azt hiszi, meg tudja jegyezni.''

  • Agyzuzo

    addikt

    válasz Louies #250 üzenetére

    Még elég újak, az egyik ex-Bnetes srác alapította a Bnet mintájára. Annyi előnye van, hogy még kevesen vannak, az MLM rendszerekbe meg ugye az elején érdemes belépni.

    Listen up, maggots. You are not special. You are not a beautiful or unique snowflake. You're the same decaying organic matter as everything else. ::: http://meatytears.hu :::

  • Louies

    aktív tag

    A global partners-röl esetleg tud valaki hideget, meleget??? most akkarn beajánlani az egyik cimbim.

    ''Okos ember leírja, ha érdekeset hall, a buta nem, mert azt hiszi, meg tudja jegyezni.''

  • B-net

    csendes tag

    válasz Gaben29 #240 üzenetére

    Kedves Gaben 29.

    Annak jobban örülnél ,ha napi 8 órát dolgozna 1 zsarnoknál és abba menne tönkre havi 70-ért?
    Miért baj az neked ,h tetszik neki valami?
    Ahelyett,h ellenzed miért nem támogatod?
    Lehet hamarabb látnál belőle pénzt...
    Az ,h bele kell fektetni az igaz,de 1 vállalkozást több millióval lehet elkezdeni,jártok már ilyen tételnél?
    Segíts neki és hamarabb látni fogod a sikerét!!!
    Az agymosásról meg annyit,ha az igazság megmutatása agymosás,akkor mi a jobb tudatlannak lenni vagy agymosáson résztvenni?

    Mr. Suhánszky

  • B-net

    csendes tag

    Nekem csak annyi a kérdésem,h ha van valakinek rosszakarója akkor jó vagy rossz hírt kezd el terjeszteni?

    Mr. Suhánszky

  • mkr

    újonc

    Hello mindenkinek!

    Elolvastam az összes bnetes hozzászólásotokat.
    Nem is tudom hol kezdjem...........!
    Nem értem h miért fikázzák olyanok a céget akik nem ismerik??????????

  • Badb0y

    addikt

    válasz beus79 #239 üzenetére

    Igen! Köszi! Sokat segítettél. Egyik emberemnek kellett ez az infó. Mert mi úgy tudtuk 120.000 a tb meg minden.

    [Szerkesztve]

    Minőségi laptopok https://notebookokhu.business.site/

  • Badb0y

    addikt

    Tudjátok, hogy faktorálásért hogy jár egység, és pénz :F
    Tfh. 75 millás mondjuk

    Minőségi laptopok https://notebookokhu.business.site/

  • Agyzuzo

    addikt

    válasz hangfalcsapd #243 üzenetére

    Jól tudod. :) Hogy most mi van velük? Passz, gondolom még ''működnek''.

    Listen up, maggots. You are not special. You are not a beautiful or unique snowflake. You're the same decaying organic matter as everything else. ::: http://meatytears.hu :::

  • hangfalcsapd

    csendes tag

    MBI-ről ki tud vmit?
    A Brokernet alapítóhonatyák ott kaptak képzést.,vagy rosszul tudom?:)

  • new_bnet

    csendes tag

    válasz Gaben29 #240 üzenetére

    Bárcsak mindenkinek úgy mosnák át az agyát, mint a BNet........

  • Agyzuzo

    addikt

    válasz Gaben29 #240 üzenetére

    Legelőször is azzal, hogy ne akard ''kirángatni'' belőle. Az erőszak erőszakot szül, jelen esetben ezzel két dolgot érsz el: makacsul ragaszkodni fog továbbra is, továbbá elhatárolódik tőled. Beszélgess vele, kérdezd meg miért tetszik neki, mik az elképzelései, hagyd kibontakozni. Ha erővel akarod kirántani belőle az nem vezet jóra. Meg egyébként is: az, hogy rá milyen hatással van, csak rajta múlik. Agymosásról meg manapság inkább ne beszéljünk, mert az emberek 99%-a valamilyen szinten agymosott, leginkább a média által.

    Listen up, maggots. You are not special. You are not a beautiful or unique snowflake. You're the same decaying organic matter as everything else. ::: http://meatytears.hu :::

  • Gaben29

    újonc

    Sziasztok!
    Segítségeteket kérném ebben a témában.
    A barátmőm pár hónapja lépett be a B-net-be, de nekem már most nem tetszik ez az egész.Végigolvastam egy csomó topikot erről és úgy látom nem vagyok egyedül!
    A lényeg az, hogy teljesen átmosták ott a barátnőm agyát és eltántoríthatatlan ettől a dologtól. Tényleg nem lát mást csak ezt. Nem alszik, nem eszik és csak ezen jár az agya.
    Rengeteg munkája fekszik már benne, de eddig még 1 fillért sem láttunk belőle!!!!! Persze nem kevés pénzünk bánja már!
    Sok embert behülyítenek akocsikkal meg az utazásokkal, persze akinek van egy kis esze az átlát a szitán, mi is folyik itt!!!
    Amiben a segítséget kérem az, hogyan tudnám a barátnőmet kirántani ebből a hülyeségből, mert a családi élet és az egészsége teljesen rámegy erre.
    Előre is köszönöm!

  • beus79

    csendes tag

    válasz Badb0y #238 üzenetére

    Szia BadbOy!
    Arra gondoltál, hogy milyen költségek merülhetnének fel, ha mint pénzügyi tanácsadó dolgoznál? Erre a válasz a következő: kell hozzá a vállakozói(10.ezer a kiváltása), aminek (ha minimálra vagy vele bejelentve) akkor a havi költsége kb. 45.ezer Ft. Ezek csak a járulékok. Ezt mindentől függetlenül minden hónap 12-ig be kell fizetni. Ezen kívül év végén adózol a jövedelmed után.
    Ha még van hallgatói jogviszonyod, akkor járulékot nem kell fizetni, csak az adót.
    Remélem erre gondoltál.

  • Badb0y

    addikt

    Milyen költségekre számíthat egy olyan ember, aki nem jár suliba és nem is dolgozik sehol, hanem EVA-s vagy egyéni vállalkozó lesz?

    Minőségi laptopok https://notebookokhu.business.site/

  • bapszy

    csendes tag

    En csak azt tudom roluk hogy tavaly rengeteg konferenciat tartottak nalunk az ELTEn, ebedekkel meg minden ilyesmivel. Ja es onnan tudom hogy azok kozott voltam akik hetrol hetre felallitottak a helyszint. Ja es BMWkkel es Lexusokkal jottek :) Szoval nem mehet rosszul nekik. :C Jo lehet nekik dolgozni, bar szemely szerint nem ertek ahhoz amit csinalnak.

  • new_bnet

    csendes tag

    válasz Badb0y #234 üzenetére

    Azért, h segítsek is valamit:
    A Quantum Prot kell kenni vágni, a tanácsadói beszélgetést és a egység- ill. jutalék rendszer alsóbb szintjeit. Plusz pár pénzügyi alapfogalom és a BNet pozicionálása.

  • new_bnet

    csendes tag

    válasz Badb0y #234 üzenetére

    Például azt, h a pozíció-határok még a régiek és CSAK JÚLIUSTÓL változnak.
    Most a egységenkénti jutalékok és a bázisegység szabályok változtak. Remélem nem kell harmadszor is elmodanom, de ha kell becopyzom a Kostevc levelét.

  • Badb0y

    addikt

    válasz new_bnet #233 üzenetére

    Nem júli, ez már Januártól így van!

    Hölgyek urak, szombaton megyek sat vizsgára. Mit érdemes tudni? Mik szoktak lenni?

    Minőségi laptopok https://notebookokhu.business.site/

  • new_bnet

    csendes tag

    válasz emő #230 üzenetére

    Hú, kicsit elkeveredtetek.
    A 3-as 800-től,a 4-es 2500-től van. Ez csak júliustól változik 1000-re ill. 3000-re. Nehogy félreérts, nem piszkálni akarlak, de az egyértelműség kedvéért a ezeket (is) el lehet érni csak saját, vagy nagyobb arányban saját egységgel.
    A másik, h a soha nem vesznek el már saját egységet félévente, csak sztronó esetén. Azt viszont sokkal szigorúbbra vették. Egyébként előtte sem törölték (az durva lenne), hanem 2000-ig vitték vissza.
    Más. Tök vicces, h mennyire elkezdték gyalázni az újságok a BNetet, amikor volt ez a széthullós sztori. Pláne a kimaradt biztosítók vezetői nyilatkoztak szánalmasan (ING, Aegon). Persze minden helyreállt és rekord decemberrel zártunk.
    Még annyit, h tegnap Pál Zoltán, a Generali vezérigazgatója mutatott olyan slide-ot, amin rajta volt pl. h a BNetes kotéseknél 4-ed annyi a sztornó, mint a nem BNetes Generalisoknál.......... Szídni lehet, de ezeke IS tények.

  • emő

    újonc

    válasz Badb0y #231 üzenetére

    Igazad van bocs még a tavalyi egységet írtam de az idelyi árat . De más hiba nem volt benne ugye ?Köszi

  • Badb0y

    addikt

    válasz emő #230 üzenetére

    3-as 900e-től, a 4-es 3000-től nem :S

    Minőségi laptopok https://notebookokhu.business.site/

  • emő

    újonc

    válasz iksz #228 üzenetére

    Nem tudom ki a szakmai vezetőd de nem irigyellek. Az éves lekötéseket január óta el kell osztani 4334-el ez az osztó állandó , így jön ki az egység amit azért az üzletért kapsz. Az egységszámot be kell szorozni zzal a forintösszeggel ami a pozicióddal jár.
    1-es pozíció a bázis után 570.- ft / egység
    2-es pozíció 300 saját egység után van 900.- ft / egység
    3.-as pozíció 600 saját és 200 csapategység után van ( a kettes 300 egysége + 300 +200)
    1230.- ft / egység
    4-es pozíció 1200 saját és 1300 csapategység után van ( itt is összeadódik az eddigiekkel csak a pluszt kell hozzátenni ) 1560.- ft / egység
    5-ös pozíció 2400 saját és 5600 csapategység után van 1890.- ft / egység
    6-os pozíció 3600 saját és 21400 csapategység után van 2160.- ft / egység
    7-es pozíció 3600 saját és 56400 csapategység után van 2430.- ft / egység

    A direkted és közted lévő jutalékkülönbség mindig a tied akkor is ha az ő emberei kötöttek üzletet. Ezért ahogy tudsz szerezz embert magad alá, neki is jót teszel és te is kipipálhatod a csapategységedet.
    Még lényeges hogy a csapategységeknek van egy szabálya , az erős ágad adhatja a felét a pozícióegységeknek.
    Amit nem te írtál de megmaradt bennem az hogy fél évente törlik-e a saját egységeket? Addig törlik míg nem írtad körbe gyémántokkal a tűdet . Ez azt jelenti , hogy mindem egy hónapban leadott kerek 300 egység után amit saját magad kötsz először jár egy bronz tű majd egy ezüst és a végén egy arany amibe továbbiakban minden 300 saját egység után kapsz egy gyémántot. Ha ebből 11 db -od van akkor lenullázódik utoljára a saját egységed, de onnan a végtelenségig görgeted. Nem veszik többet el. ezért érdemes az első félévben 3900 saját egységet letenni minimum. Ezzel kipipálhatod a heteshez kellő saját egységet és a lenullázást is.
    Üdv

  • emő

    újonc

    Bocs hogy beleszólok, nekem teljesen más a véleményem szerintem a szakmai vezetők rontják el az egészet , nektek is sikerült egy-két ügynök típusba bele akadnotok de a Brókernet filozófiája amit én is elfogadok már egy pár éve nem ez. Nekem és csapatomnak nagyon jól megy nem keresek keveset és ezért nem kell megszakadnom sem nekem sem az ebrereimnek. Szerintem vannak alkalmazott típusok akiknek kell a főnök , nem tudják magukat irányítani azok el se kezdjék , de aki tud és akar önnálóan megkötések nélkül dolgozni és nem rest a felszín alá nézni annak megy. Rajtunk múlik , hogy eladunk terméket mint az Amwaynél vagy komolyan vesszük a munkánkat és tanulunk. Ha utána néznétek olyan pénzügyi megoldásokat tudunk adni ami egyedülálló a pénzpiacon nekem személy szerint is van szerződésem , nem is egy. A realizált hozamaim amiket 2 év alatt kivettem magukért beszélnek. Nincs jelenleg jobb a piacon, csak maximum nem ismeritek még. Üdv Emő

  • iksz

    csendes tag

    SZiasztok!

    Na énis egy újonc vagyok.
    Elgondolkodtam, én is a Brokerneten és a Bankbrokeren, itt aztán lehetett olvasni hideget meleget. Ha valaki letudná írni, hogy mégis, hogy épül fel az egész pont rendszere miért mennyit fizetnek, mikortól lehet felvenni embereket, mikor válnak meg az ügynöküktől. stb..
    Ezekről még nem sokat tudok, és még a web oldalukon sem írnak erről semmit. Termékről is elöljáróban csak anyit mondtak, hogy tuti, hogy a legjobb :) .
    Köszönöm

  • beus79

    csendes tag

    Sziasztok!

    Új vagyok itt, de végigolvastam amiket eddig írtatok...Huh...hát megy ám a harc.
    Én is a Brokernetnél próbálok szerencsét. Még nagyon új az egész, de ez idő alatt már annyiszor változott a véleményem. Érdekes egyébként, mert tényleg lehet mondani róla jót és rosszat is (szerintem a világon nincs olyan dolog , amiről ne lehetne). Nálam egyenlőre a jó dolgok még túlsúlyban vannak és remélem később sem fogok csalódni...Én mindent megteszek, hogy összejöjjön, mert hiszek abban, hogy amit csinálok az jó!

    M.A.K.K.! Az írásaid nagyon tetszettek. Szoktál még lenni? Jó lenne elbeszélgetni Veled akár egy fél órát is.

    Bárkitől szívesen veszem a tanácsokat, mert tudom, hogy ezt szeretném csinálni, és egy jó tanács nagyon sokat tud jelenteni!
    Előre is köszi. Várom, hogy írjatok!

  • Mojszi

    csendes tag

    válasz M.A.K.K. #218 üzenetére

    Én is úgy látom, hogy a Balázs Attila féle ügy nem fogja a Bnet et a romjaiba dönteni, és reméljük nem okoz nekünk hátrányt azzal, hogy behülyítették az ügyfeleket. Bár biztos, hogy rengeteg ilyen ügyfél van az országban sajnos.


    Más...az agymosásról annyit, hogy akinek normális és segítőkész szakmai vezetője van, az ugyan részt vesz az agymosáson hétfőnként, de személyesen négyszemközt rengeteget tudnak segíteni. Ebből érzem én a fejlődést és nem az előadásokból. Bár ott is sok hasznos dolog elhangzik, de néha valóban az az érzésem, hogy az 5-6 pozíciós kollégák mintha magnóról mondanák a szöveget, nyomják ugyanazt, kicsit más csomagolásban. Ami persze hasznos, de mindenkinek személyes stílisához kell alakítani az ott elhangzotakat. Az hülyeség, hogy tanuld meg kívülről a tanácsadói beszélgetést és sikeres leszel. Dehogy...viszont ha hozzárakod a magad határozottságát, elszántságát akkor már érhetsz el sikereket. A Bnet nem csodaszer, és nem is aranytojást tojó tyúk. Egy eszköz viszont ahhoz , hogy az emberek számára valóban HASZNOS konstrukciókat kínáljunk. Mert ezt senki nem kérdőjelezheti meg. Ezek igenis korszerű és jövedelmező befektetési formák, amelyeket előbb vagy utóbb mindenkinek meg kell majd ismernie. Az állam nem fog segíteni. ÉS EZ 100% !!! És ha nem nyugdíjról beszélünk hanem lakás, vagyonképzés stb. akkor is rendkívül ésszerű és hasznos megoldást kínálnak ezek a konstrukciók!

    Ez a Bnet egy nagyon jó elgondoláson alapul. Ha valaki meg tud maradni a talajon és nem a pénz után rohan őrülten (mint számos szakmai vezető és magasabb rangú menedzserek) és komolyan veszi h elmagyarázza, megérteti a logikáját a dolgoknak, és nem csak behülyíti az ügyfeleket, az vélemyényem szerint valóban segít az embereknek.
    Sokan mondták nekem h ez csak szöveg h segítünk az embereknek, így magyarázzuk ki h ügynökök vagyunk és valójában rá akarunk sózni mindenkire mindent. De...és itt jön ki a lényeg! Ha valaki csak ezt látja ne is legyen az ügyfelem!!! Értelmes emberek átlátják és belátják h ez hasznos számára, és nem úgy tekint rám, mint egy háűzaló ügynökre hanem úgy mint egy remek lehetőségre. Ez tapasztalat. Szarok a károgókra, azokra akik lenéznek és egy házaló ügynöknek tartanak. Én kihasználom a Bnet nyújtotta lehetőségeket. Úgy h először ember maradok (és nem pénzéhes hiéna) és valóban az ügyfél lehetőségeihez alakítom a dolgokat. Az eredmény...boldog és hálás ügyfelek, és nem mellesleg én is tökéletesen érzem magam a bőrömben. ;)

    Ha valaki ebben kifogásolnivalót talál, és erkölcstelennek, készínű, embereket átverő alaknak tart, az írja már le pls h mire alapozza ezen állításait???????????


    üdv
    mojszi

  • Badb0y

    addikt

    Csatlakoznék a BNET-es gárdához :)
    Bár nem mostanába volt hsz, de majd fellendítjük a topikot.

    Minőségi laptopok https://notebookokhu.business.site/

  • M.A.K.K.

    csendes tag

    válasz JerryLee #219 üzenetére

    Megnéztem, de nem kaptam semmilyen mailt! Küldd el kérlek még egyszer!

    -----------------------------

    ''Ez az én személyes megfogalmazásom volt, ök azt hangoztatják hogy ird össze a listát, és hivogasd öket.Szerintem ez házalás.Nem idegeneket kell, hanem ismerösöket aki csak számitásba jöhet. Ezt elmondták többször is a bázison például.''

    1. Hát én dobok Tőled egy hátast rögtön! :) Nehogy elkezd HÍVOGATNI az ismerőseidet! HÍVD FEL őket, és add meg nekik a választás lehetőségét, h akarják-e hallani azt, amivel megismerkedtél és foglalkozol, akarnak-e segíteni abban, h jobb tanácsadó legyél, vagy sem! Ha az ismerősök felhívása házalás, gondolom vadidegen emberek felhívását is annak éreznéd. Akkor áruld el, hogyan képzelted, h ügyfélköröd lesz? Az emberek a leszóló hozzászólásod alapján kérik majd itt a segítségedet?

    2. Ajánlás alapján kapjuk az ügyfeleket, nem vadidegeneket hívunk fel. Ha ismeretségi alapon épül a névlistád és az ügyfélköröd, nem a saját ismerőseidet kell megkérdezned, h ők kiknek ajánlanák azt a szolgáltatást, amivel foglalkozol?

    3. Mit gondolsz, a kezdeti időkben, amikor még nem tudsz elmondani egy rendes pozícionálást, egy vadidegen ügyfél nem fog elküldeni 10 perc után a fenébe? Az ismerősök segítik elkerülni a kezdeti HATALMAS pofára esést, és segítenek a tanácsaikkal, h ők hogyan látták a beszélgetést és hogyan érezték magukat!

    4. De ám legyen, és próbáld ki, hétfőn kezdd úgy a napodat, h egy órán keresztül véletlenszerűen vadidegeneket hívsz fel a telefonkönyvből! De most komolyan! Tapasztald meg, milyen sikered lesz így!

    Üdvözlettel:

    M.A.K.K.

  • Lacibróker

    újonc

    válasz new_bnet #211 üzenetére

    Sok sikert, Újonc.
    www.profittrend.hu
    Ebből is tanulhatsz.

  • Lacibróker

    újonc

    válasz #30814464 #217 üzenetére

    Nagyon sok embernem lenne módja gondolni a nyugdíjra, csak sajnos a felfogása nem engedi neki. Majd az állam megoldja...Pedig nem fogja megoldani. Ajánlom a következő cikket:
    http://www.profittrend.hu/index.php?option=content&task=view&id=46&Itemid=

  • #30814464

    törölt tag

    válasz M.A.K.K. #218 üzenetére

    Kérlek írd ide annak a vezető(d)nek a nevét, aki azt mondta Neked, h házalj!!!! És ne privátba!!! Vagy kénytelen leszek azt gondolni, h csak hangember vagy, aki az ellentábor seggét is nyalni akarja!

    Ez az én személyes megfogalmazásom volt, ök azt hangoztatják hogy ird össze a listát, és hivogasd öket.Szerintem ez házalás.Nem idegeneket kell, hanem ismerösöket aki csak számitásba jöhet.
    Ezt elmondták többször is a bázison például.

  • JerryLee

    csendes tag

    válasz M.A.K.K. #218 üzenetére

    Szia M.A.K.K.!

    Ha odakerülsz, hogy elolvasod, amit priviben küldtem, kérlek válaszolj...
    Múlt héten írtan talán pénteken... Priviben várom a válaszod!

    Köszy

    Samsung Z fold 4 / The God's zoo is big, but the fence is too small... /

  • M.A.K.K.

    csendes tag

    válasz Mojszi #216 üzenetére

    Helló mindenkinek!

    Mojszi:

    Bocsánat előre is a cenzúrázatlan hozzászólásomért, de némileg felfokozott érzelmekkel tudok csak erről szólni!

    Balázs Attila meg az egész SD1 egy kibaszott vicc! Olyanok, mint a paraziták. Ész nélkül szerzik az ügyfeleket és a munkatársakat. Ezzel nem is lenne semmi baj, ügyfelekből élünk, ha Attila pénzügyi szakértő lenne! Viszont ő egy hálózatépítő, aki meglátta ebben a fantáziát, és ügyesen ki is használta.

    A hátulütője ott van a dolognak, h az egész csoportja ugyanezzel a módszerrel dolgozott (NAGYON kevés kivétellel). Meghívtad az ügyfelet egy nyilvános előadásra, ott lenyomtak egy maszlagot a befektetésekről, és utána már csak a szerződést kellett az ügyfél elé tolni. Hol volt itt az igényfelmérés? Beszélgettem olyan volt SD1-essell, aki azzal menőzött nekem, h ő pár hónap alatt milliókat keresett, és Pesten tartott előadást pár havi ottléte után! Persze amikor megkérdeztem tőle, h ''De Géza! Akkor mi a faszért rúgtak ki?'' nagy lett a csend és jött a mellébeszélés, h ő mennyire megmutatta ott!

    Fogjátok már fel, hogy a Brokernetbe nem nyomorult sprinterek kellenek, hanem határozott, céltudatos ultramaratonisták!!!

    Az igazság ezzel a Gézával kapcsolatban az volt, h az ügyfelek betették a milliókat, mert ez egy baromi jó és hihetetlen hozamokat ígérő befektetés, csak azt felejtette el elmondani, h ezután még 20 évig évente ugyanennyit kellene betenni! Az SD1-be bárki bekerülhetett, aki az anyján kívül ismert még valakit, és noha a teljes forgalom 40%-át hozták, szarok én abba bele, ha utána átkozzák őket az ügyfelek! Jártam olyan Brokernet irodában, ahol összefirkálták a liftet is, meg teleragasztgatták mindenféle BNET káromló szövegekkel! nesze neked, jó reklám! És most magyarázzam el az ügyfeleknek egyesével, h én jófiú vagyok, mert én képzést kapok, míg az SD1 csak Pesten, vidéken csak hülye Amway stílusú előadások voltak sok helyen!
    Ja, a másik menő dolog, h 2 évet befizettetsz az ügyféllel, díjmentesítteted, és neked megmarad a jutalék, az ügyfélnek meg majd 20 év után lesz belőle pénze, de MESSZE-MESSZE nem annyi, mint amennyit egy átgondolt befektetéssel nyerhetett volna!

    Szóval amikor hallottam és olvastam a hírt, azt mondtam ''Na végre már!'' Nem azért, mert az SD1 dögöljön meg, vagy ilyesmi, félreértés ne essék, hanem azért, mert Kostevc (a főmufti) vette át őket, ha jól tudom, és VÉGRE szakmailag is felérnek már egy szintre, nem csak anyagilag! Talán megszűnik a félretájékoztatás és az átbaszás!

    Amúgy aki olvasta a cikkeket a sajtóban, az tudhatja, h Balázs Attila azért lett eltávolítva, mert bekattant, és csinálni akart egy önálló Brokernetet, ugyanezekkel a termékekkel! Hihetetlen, igaz? Egy olyan ember, akit bevettek az alapítók a cégbe tulajdonosnak, elkezd trógerkedni, és megharapja azt a kezet, ami etette!

    Hogy e mögött mennyire áll a másik, még szánalmasabb vicc, a Scientológia Egyház, nem tudom, de nagy valószínűséggel az volt a baj, h a BNET nem WISE cég (olyan, ami a Scientológia egyháznak tejel), és ez csípte a mocskos harácsoló scientológusok szemét, ezért kellett volna Attilának (aki szintén scientológuska) egy másik ugyanilyen cég! Persze ez csak az én gondolatom, nincs rá bizonyítékom, csak előzetes ismereteim.

    Attila a Brokernettől lett az, aki, és jutott oda, ahová! Minősíthetetlen a viselkedése!

    --------------

    technoboy_

    ***************
    ''Nos igen agymosás az megy.''
    ***************

    Mint például az ''Akárhol megszólalsz, feltétlenül idézz a Credoból pár gondolatot!'' ? :)

    ***************
    ''házaljanak''
    ***************

    Kérlek írd ide annak a vezető(d)nek a nevét, aki azt mondta Neked, h házalj!!!! És ne privátba!!! Vagy kénytelen leszek azt gondolni, h csak hangember vagy, aki az ellentábor seggét is nyalni akarja!

    ***************
    ''mert aki belépett eléggé be lett hülyítve hogy hozza az embereket.''
    ***************

    Ez viszont egy kemény és férfias önkritika volt! Én elgondolkodnék a helyedben, h jó helyen vagyok-e!


    Még egyszer elnézést a hangvételért, ez most ilyenre sikeredett!

    Mindenkinek kellemes és nyugodt ünnepeket!

    M.A.K.K.

  • #30814464

    törölt tag

    Én elkezdtem a Brokernetet, részben azért mert kiváncsi voltam az agymosásra.:)
    Nos igen agymosás az megy.
    Behülyitik az embereket az autóval a sok pénzel, az előadások egy része arról /is/ szól hogy összehasonlitják a magyar átlagot az eu-s átlaggal stb hogy nyomassák az emberek ezt az egészet, házaljanak, arra építenek hogy behoznak x ismeröst családot, barátot akikkel szerződnek, nincs reklámköltség, irodaköltség, mert aki belépett eléggé be lett hülyítve hogy hozza az embereket.

    Én úgy látom hogy sok jo dolgot lehet tanulni és van is értelme, ha valaki hosszú távra fektet be és van neki pénze.

    Ha hitelt akarsz felvenni
    , a lehető legjobb megoldás, megsporolja neked a cég, tanácsadó a sorbanállásokat, illetve az össze banki hitel végigböngészését.
    Szolsz egy bnetesnek és a lehető legjobb ajánlatot kapod minden bizonnyal.

    Nyugdíj: ez megint csak egy fontos dolog /lenne/, ha az embereknek lenne lehetősége fiatalon a nyugdíjra gondolni, de ez ma magyarországon nincs a toppon.

    Priviben várom az esetleges kérdéseket, szívesen állok bárki rendelkezésére.

  • Mojszi

    csendes tag

    válasz M.A.K.K. #205 üzenetére

    Szerinted mi lesz a Balázs Attila ügyből, miben fogja ez a cég további működését befolyásolni?


    Mojszi

  • new_bnet

    csendes tag

    válasz koob #214 üzenetére

    Szívesen válaszolok, de valszeg így sem lesz teljesen tiszta...
    Visszaigazolt 6-os pozícióért. A BNet-nél féléves termelési periódusok vannak, melyek végén lenullázzák a csoportegységeidet és csak a sajátok maradnak. Ha megvolt a 6-os és ezt utána visszaigazolod (ha 1szer megvolt, nem nehéz, mert jó a csapat), vagy megcsinálod rögtön a 6-os dupláját jár az autótámogatás. Egységenként +40Ft. Ez ebben a pozícióban min. 300-400.000Ft plusz. Beteszed valamennyi önrészt, a neveden lesz az autó és kapod a támogatást a havi törlesztésre. Ha nem veszel új autót, nem kapod a +40-et.

  • tildy

    nagyúr

    válasz atrium #188 üzenetére

    Bocsánat , hogy kívűllállóként belepofázok, de akivel én kötöttem meg a szerződésem az semmire nem akart ''ráerőszakolni'', ajánlott valamit, elmondta hogy lenne érdemes gazdálkodnom, és nem úgy tűnt, hogy akaratom ellenére vinne bele dolgokba.
    Emelett az illető közel sem sznob, hanem megmaradt embernek.
    Annak idején egyébként a legjobb barátnőm is brókernetes (''üzletkötő'') volt, de már nem csinálja, azt mondta, vidékiként neki túl sok idő volt a rohangálás, fel pestre is, de nem bánta meg, hogy csinálta.

    "Tartsd magad távol azoktól, akik le akarják törni az ambíciódat! A "kis" emberek mindig ezt teszik, de a nagyok éreztetik veled, hogy te is naggyá válhatsz" - Mark Twain

  • brenko 2

    csendes tag

    válasz Carst #88 üzenetére

    ''Az üzleti szabály: Azt reklámozz, nyomd az emberek arcába, amit nem tudsz eladni.''

    NO COMMENT :D

  • new_bnet

    csendes tag

    válasz kittykei #209 üzenetére

    Több, mint fél éve vagyok a cégnél, de csak jókat tudok mondani.
    Fontos azonban, hogy ne csak az itteni képzésekből tanulj és tájékozódj, hanem járj nyitott szemmel a pénzvilágban,olvass magazinokat és halgass meg nálad tapasztaltabb embereket.
    Nagyon nagy üzlet. ;)
    Sok sikert.

  • dandolo

    újonc

    Sziasztok,

    Csatlakozom az előttem szólóhoz,bázisra megyek októberben.
    Fő szempont nekem az a szakmai tudás, amit -eddigi ismereteim alapján úgy gondolom-itt megtalálok. Természetesen a pénz és a karrier is motivál,de elsősorban olyan szellemi tőkét akarok itt kapni tárgyalástechnikából és befektetési/hitel/biztosítási kérdésekben, amely objektív.

    Szóval ez a célom, és a puding próbája az evés.

    Érdekelne a véleményetek, hogyan tudom ezt a tudást minél pontosabban megszerezni? Pl. könyv / link / előadás / suli ajánló. Nem a gyorsaság a fontos (bár nem elhanyagolható), hanem tényleg az alaposság!

    Illetve mivel teljesen új vagyok, mire figyeljek a BNetnél? ( negatív és pozitív is jöhet).

    Köszi,

    Dandolo


    [Szerkesztve]

  • kittykei

    újonc

    Üdvözlök Mindenkit!
    Segítséget , ill tanácsot szeretnék kérni.
    Engem most akarnak a brokernet-hez beszervezni.
    Van valakinek pozitiv tapasztalata?

  • Tuli88

    újonc

    válasz atrium #188 üzenetére

    Kedves atrium, és a többiek!

    Én ugyan nem dolgozom ennél a cégnél - még, mivel 17 éves vagyok, és még csak jövőre fogok érettségizni. De szeretnék majd. :)

    Olvastam pár hozzászólást, és annyit szeretnék hozzá tenni, hogy igaz Ön 3,5 évet töltött ennél a cégnél, és ugye bár nem nagyon nyerte el tetszését, oké. Nem kell hogy mindenkinek ez a szakma tetszen, hiszen akkor más szakmában ki dolgozna? Ki sütné a pékségben a kenyeret, ha nem lenne pék? ... na mind1, mivel én nem vagyok jártas ezekben a szakmai dolgokban, nem is avatkoznék bele, csak annyit mondanék, hogy a szüleim is a Brokernetnél dolgoznak. Édesanyám már több mint 4 éve. És bár voltak rossz hónapok, amikor alig volt bevétele, és sokszor sírt is hogy neki ez nem megy, és nehéz, és senki nem segített neki a gyakorlatban sem (ügyféllel való tárgyalások) de kitartóan addig erőlködött, amíg egyre jobb teljesítményeket ért el, ma már 5-ös pozíciós, hamarosan 6-os lesz. És az ő embereinek, akiket felvesz, már több segítséget nyújt, mint amennyit ő kapott, hogy könnyebben megtanulhassák. Nem azért nem kapott segítséget mert nem adtak neki, hanem még nem volt olyan sok ember a cégnél, és aki volt nem ért rá ezzel foglalkozni. Anyukám unokatestvére a cég egyik alapítótagja, és mikor tudott segített neki, de mivel annyira elfoglalt és neki is van családja nem sokat tudott rá szentelni az idejéből. És amióta itt dolgozik valahogy egyre több mindenre van keretünk... És ő sem úgy dolgozik, hogy neki legyen minél több bevétele, és kit érdekel mi lesz az ügyfél pénzével, jövőjével, hanem az Ő érdekeit nézi. És ezzel keres jól. És még a lelkiismerete is tiszta :DD ( 1 kicsit sok lett az ,,és'' :U )
    No meg voltam már jó pár félév- és évzáró rendezvényen, valóban nagyon előkelő és a luxus, meg minden. De megengedheti magának a cég.ÉS szerintem ez kell is, mutatja a cég színvonalát, hogy itt azárt komoly dologról van szó. Nekem tetszik, én pl oda vagyok a jobbnál jobb kocsikért, szeretem az ékszereket is, stb. Ebben az évben csak befektetésekbe 41 milliárd valamennyi (nem tom pontosan) forintot tettek az emberek. Mi ez ha nem a bizalom és annak a jele, hogy bizony jól kezelik az ügyfelek pénzét!?
    A céget is csupaszív, jó emberek alapították. Adományoznak is a bevételekből.
    És bár sajnos van olyan ember is a cégnél aki nem egészen így áll hozzá, hanem csak a saját érdekeit nézi, hogy neki több legyen az egység, a pénz, és lehet hogy akik rossz véleménnyel vannak a cégről éppen ilyen emberekkel találkoztak, ez megeshet, de nem árt mégegyszer belenézni a dologba, utánajárni, érdeklődni mástól is, hogy még is mi a véleménye erről a cégről, neki bejött e, nem csak azt nézni hogy a szomszédomat átverték, mert éppen egy olyan emberrel találkozott, aki ilyet tett vele.Adni kell még egy esélyt. De nem kell aggódni, az ilyen emberek nem maradnak sokáig a cégnél, ha egyszer rájönnek, hogy simlis, akkor viszlát és nincs visza út.Az élettől majd megkapja ami jár neki.
    Mindenkinek meg lehet a saját véleménye, de addig ne szidjon semmit és senkit amíg meg nem győződött róla hogy az valóban gyökereiben is rossz.

  • new_bnet

    csendes tag

    válasz M.A.K.K. #205 üzenetére

    Szia M.A.K.K.

    Engem kihagytál a szórásból, remélem ez jó hír. Bár még csak február óta vagyok a cégnél, de szerintem is nagyon fontos, hogy ne csak a BNetes belső infókra támszkodjunk, hanem mindenki tájékozódjon pénzügyekben amennyi irányból csak tud.
    Én 4-es pozícióban vagyok. Sajnos fontosak a külsőségek, de ezt meg lehet úgy is oldani, hogy ne legyünk sznobok. Én nagyobb bajnak látom a BNetnél azt, hogy néhányan 5-ös, 6-os pozicióban azt hiszik, hogy mindent tudnak a befektetésekről. A nagyképűség nálam rosszabb, mint a sznobság.
    Jót fog tenni a kötelező suli és az, hogy jövőre kéthavonta lesz bázis.

  • Agyzuzo

    addikt

    válasz M.A.K.K. #205 üzenetére

    Egyetértek. :R Látom a grafomán hajlam az megvan. :DDD

    Listen up, maggots. You are not special. You are not a beautiful or unique snowflake. You're the same decaying organic matter as everything else. ::: http://meatytears.hu :::

  • M.A.K.K.

    csendes tag

    Helló fórumtársaim és Brokernetes kollégáim!


    Már tök régen nem jártam erre, és örömmel látom, h végre felpezsdült az élet, és ismét
    az Amway és a magyar helyesírás helyett a témáról szól a vita! :)

    Viszont egy nagyon fontos dolog, amire mindenkit kérek, h fogadja meg, és tegye a magáévá a következő gondolatot!


    Kis barátaim! Először EMBEREK legyünk, és csak utána Brokernetesek, MBI-sek vagy kívülállók!


    A világon az egyik legtaszítóbb és legellenszenvesebb dolog a fanatizmus, a vakbuzgóság!
    Attól még lehet valaki jó szakember, h tovább lát az orránál! A vita nagyon jó dolog, mert
    nincs is izgalmasabb szellemi kihívás, mint ütköztetni egymás nézeteit!

    De ez nem egyenlő azzal, h bármit is mond egy kívülálló, felolvasom neki a Credo első 3 oldalát! Ha valaki csak így tud kiállni a Brokernet mellett, gondolkozzon el azon, h az ''agymosott'' kifejezést nem miatta találták-e ki!

    Mi itt dolgozunk, sok olyan dolgot átlátunk, amit az ügyfeleinknek el kell, h magyarázzunk! Miért nem tesszük itt is ugyanezt ahelyett, h valakit lehordunk?

    Gondoljatok arra, h ez a munka a Brokernetnél véges. Tudod előre a napját, amikor befejezed! És utána is az emberek, ismerősök, majdnem-ügyfelek szemébe kell nézned! Ez hátha segít visszatérni néhány kollégának a földre!

    Nekem a közelmúltban nagyon kellemes élményben volt részem! Az eddigi hozzászólásaim alapján egy úriember úgy gondolta, h az én szakértelmemet kéri egy pénzügyi probléma megoldásában!
    És noha egy fillér jutalékom nem volt belőle, mert majd' 300 km-re lakunk egymástól, mégis a legjobb tudásom szerint válaszoltam Neki és segítettem, amiben tudtam. És sz***ok rá, h azt mondjátok, h fényezem magam, a lényeg h vegyétek az adást, h ennél a cégnél (is) először EMBERNEK kell lenni, és csak utána tanácsadónak!!


    És egy pár gondolat a hozzászólásokra...SZIGORÚAN a realitások talaján maradva!

    A FANATIKUS kollégák inkább még most váltsanak csatornát! ;]

    --------------------------------------------
    Virágocska:

    ''Figyelj öreg, én tudom a frankót. Honnan vedted, hogy a tanácsadók szakmai háttér nélkül dolgoznak? Az egyik ismerősöm ott dolgozik és van annyi szakmai háttere, amennyi szükséges. A véleményem az, hogy ne ugasson senki olyan dologról, amiről nem rendelkezik alapos ismeretekkel. A cég 3 részből áll és mindenkinek csak a saját szakmai hátterét kell ismerni és nem a másét. Arra a kérdésre, hogy hol lehet megtanulni a befektetési dolgokat, a válasz a Brokernet. Nekik ugyanis saját akadémiájuk van, de pechedre, ott csak a saját munkatársaikat képzik.''
    ************

    Virágocska! Kedves vagy, h kardoskodsz mellettünk, de honnan a fenéből tudod a frankót, ha nem TE dolgozol nálunk, csak az egyik ismerősöd? ''A véleményem az, hogy ne ugasson senki olyan dologról, amiről nem rendelkezik alapos ismeretekkel.'' Milyen találó idézet! ;)

    Ha mindenki CSAK a saját területét ismerné, az elég nagy baj lenne! Sajnos sokan a kollégák közül így képzelik ezt a munkát, és ennek rengeteg félretájékoztatott, többször behívott ügyfél az eredménye. Nekem ugyanúgy értenem kell ahhoz, h egy hitel hogyan működik, mert különben felesleges köröket futtatok az ügyféllel, ha csak a végén derül ki, h nem hitelképes.

    Az Akadémiától meg ne dobd el az agyad! Lehetett volna Training Center, vagy Financial
    School is a neve! Csak az Akadémia komolyabbnak tünteti fel! Tehát egy belső továbbképző rendszer, amit az RTL Klub-os Ecopoly-ból is ismert Brokernetes fickó, Eco Pali irányít! :)
    Nem egy Corvinus Egyetem, vagy egy pénzügyi főiskola, hidd el!

    --------------------------------------------
    skac21:

    ************
    ''Sziasztok!
    ''Ez az egy van? A Brokernet CSAK spec. kidolgozott termékeket forgalmaz.''
    Ha ez így van, akkor hogyan tudja a piacról mint független közvetítő a legjobbat
    kiválasztani nekem?''
    ************

    Úgy, h előtte felméri az igényeidet!

    ************
    ''Mert ezek szerint csak a ''sajátjai=számára kidolgozottak'' közül választ, illetve azokat
    értékesíti nem?''
    ************

    Ez így van! A Brokernet nem találta fel a melegvizet! És ezt itt senki sem állítja! Azt
    állítjuk, h a piacon az ügyfél igényeinek legmegfelelőbbet adjuk. A különbség a termékek
    között az apró betűs részekben rejlik, mint pl. maximális éves díj, csak nálunk elérhető
    Brokernet Bónusz néven ismert kedvezmény, a többi cégtől eltérő befektetési politika, stb.


    ************
    ''Nem lenne jobb, ha különféle termékekből mindig összeillesztenék az igényeimre a cuccost és nem standard Quorum vagy micsoda meg ilyen fantázianevű standard csomagokat ajánlanának?
    Azt viszont azért nem hiszem el, hogy 3 havonta új csomagokat találnak ki, amelyek ötvözik a piacon fellelhető előnyt. Akkor annyi kellene, ahány ügyfél van.''
    ************

    Valóban, csodálatos dolog lenne, ha az összes piacon lévő termékből illeszthetnénk össze egyet. De mondok erre egy gyakorlati példát!
    A BMW egy szuper autó! Minden megvan benne, ami kell. Bemész a szalonba, beleülsz, tetszik, kell neked, megengedheted magadnak, DE! az ajtaja nem az igazi! Az új Skoda SuperB ajtaja sokkal jobban mutatna rajta! És a hátsó fényszórókat pedig inkább az új Mazda X5-ösről (ha van ilyen) kellene rátenni, mert Neked úgy jobban tetszene!

    Vajon, ha ezt így közlöd, nem fognak körberöhögni az eladók a szalonban?

    A BMW azoknak való, akik szeretik a hátsókerék hajtást, a BMW életérzést, stb stb.
    Az Audi a politikusoknak.
    A WV passat a nagycsaládosoknak.
    A Suzuki meg a mi autónk.

    Minden célközönségnek megvan a megfelelő, amihez ő választhatja ki a rádiót, üléshuzatokat és egyéb extrákat! Így működik ez a pénzügyekben is!

    ÉS A LÉNYEG!!!

    Ha minden pénzügyi cég minden termékét össze lehetne gyúrni a kedvünk szerint, EGYIK SEM vállalná érte felelősséget, ha valami baj lenne, mert mindegyik a másikra mutogatna, hogy a másik komponense miatt bukott meg a dolog!
    Ezért kell egy cég, aki mindenért felel és mindent irányít.

    Az elgondolásod amúgy nem rossz, de kivitelezhetetlen!

    --------------------------------------------
    skac21:

    ************
    ''Mindenesetre, jobban szeretem én azt, ha nincs még egy szint, aki beépíti a maga kis
    hasznát is, eléggé lehúznak az elsődleges termékekkel a pénzintézetek, hitelintézetek.''
    ************

    A brókercégek, így a miénk is úgy működik, h a cég a pénzintézettől közvetlenül kapja meg azt a jutalékot, amit a pénzintézet ügynöke is kapott volna. Így a befektetések területén nincs ''szűrő''.

    A hiteleknél pedig, aki már próbált felvenni hitelt közvetlenül banktól, tudja, h mekkora
    paksamétákat kell kitöltened ahhoz, h pénzt láthass. A BankBroker azért kér jutalékot a
    kifolyósított hitelből, mert egyszer bejössz, h Neked mi kellene, utána meg h aláírd a
    szerződést. A többi szaladgálást, telefonálgatást, a megfelelő bank kiválasztását és
    papírmunkát leveszik a válladról.

    Akinek nem pénz az idő, csinálhatja a saját feje után menve is!


    ************
    ''Jobbnak találom én, ha szépen összerakom magamnak, közben meg rendesen megszívatom azt, aki engem akar szívatni közülük........''
    ************

    Hogyan szivatod meg rendesen azokat, akik Téged akarnak szivatni? Érdekelne a kivitelezésed pontos módja, és h kikre is kell gondolni pontosan, akik szivatni akarnak Téged?


    ************
    ''Másrészt szakmabeliként úgy látom, hogy az ilyen közvetítőcégek élete nem szól másról, mint az eladástechnikáról=marketing.''
    ************

    Nem ismerem a szakmai végzettségedet, ezért nehéz rá jó példát találnom. De ha mondjuk sík hülye vagy az autókhoz, ahogy a Figyelő szerint a magyarok a pénzhez, akkor mennyire fog lenyűgözni a ''lóerő'', ''köbcenti'', ''henger'' és ''befecskendezés'' szavakkal való dobálózás?
    Csak arra jó, h elbizonytalanodj! Viszont ha beleültetnek, kipróbálhatod, érzed, h jól megy,
    jó vezetni, mindjárt másképp állsz a dologhoz. Ez az eladástechnika lényege.

    Én a biztosítónál, ahol ezelőtt dolgoztam, láttam olyan tárgyalást, ahol kiterítették az
    összes terméket(!) az ügyfél elé az asztalra, mindegyikről elmondtak mindent, és
    megkérdezték, h melyiket szeretné! Szerinted lett belőle üzlet?


    ************
    ''Hogy aztán az adott termék pénzügyi-szakmailag valóban a legjobb-e az ügyfélnek, az
    baromira nem számít.''
    ************

    Ez csak vádaskodás, remélem Te is érzed!


    ************
    ''De ugyanakkor már egyik - ha jól emléxem kollegád - is kifogásolta egyik versenytársatokat, amiért a generalis Aranyszárnyat nyomatják.''
    ************

    Az a kolléga én voltam! :)


    ************
    ''De úgy gondolom, ezért nem is lehet vádaskodni az alsóbb szintűek esetében, mert ők azt tudják, amit kell (soxor fogalmuk sincs arról, mit adnak el, csak - úgy? - tudják, hogy az jó és nyomatják a szöveget.
    Az ügyfélnek meg fogalma sincs arról (lásd a pénzügyi kultúrát), hogy mit vesz meg.''
    ************

    Te minden gyógyszerről, amit az orvos felír és beszedsz, PONTOSAN tudod, h miből áll, hogyan készül? Vagy csak az érdekel, h ha szeded egy hétig, elmúljon a náthád?

    A fontos, h az ügyfél TUDJON a ''mellékhatásokról'', tehát azokról a kötelezettségekről és
    lehetőségekről, amik rá várnak az adott időszak alatt. Mi meg azért vagyunk, h elmúljon a
    náthája.


    ************
    ''Ugyanakkor nem lehet azzal takarózni, hogy ha csak 1%ponttal magasabb hozamot hozok ki neki a ''párna alatt tartáshoz'' képest, akkor is megéri neki szerződni, mert az már régen baromság, hogy marha sokan párna alatt tartják a megtakarításukat.''
    ************

    Az egyik kollégám ügyfele a szilvafa alól ásta ki a pénzt, mielőtt befektette! :)


    ************
    ''Lehet, hogy így volt évekkel ezelőtt, de azok a párna alatti források is végesek.''
    ************

    Ez így van! A Brokernet nem is tudja MINDENKI pénzügyi problémáját megoldani! Ezzel
    mindenkinek tisztában kell(ene) lenni! Sajnos sok kolléga ezt nem fogja fel!


    ************
    ''Másrészt a jelenlegi termékek kezdenek olyan bonyolulttá válni, hogy ember legyen a talpán, aki megérti (még az értékesítő sem érti).
    Persze, ki lehet emelni egy-egy előnyt, de mellette a számos hátrány, kötöttség, melyek csak ''spechelyzetekben'' fordulnak elő.''
    ************

    Lásd a gyógyszeres részt fentebb!


    ************
    ''Sokadrészt az sem tetszik, hogy az én személyes tanácsadóm ugyanolyan standard terméket akar eladni nekem, mint bárki másnak.''
    ************

    Lásd az autószalonos példát fentebb!


    ************
    ''Nem találkoztam még egyetlen tanácsadóval sem, aki mondjuk 5-6 oldalas összefoglalóban szépen levezetné, hogy kiszámolta nekem a cuccost: ilyen és ilyen feltételek mellett ez várható.''
    ************

    Azért, mert nem vagyunk jósok! Van olyan lehetőség, h a cég GARANCIÁT vállal a pénzedre, de nem fogja megmondani, h 2012-ben hol fog állni a részvényindex!

    De tudod mit? Te mint szakmabeli, segíts Nekem! Te le mernéd írni egy papírra és aláírni, h 2012-ben hol fog állni az adott részvényindex? Na ugye! Ezért nem szaladgálunk 5-6 oldalas összefoglalókkal!

    Én már készítettem pénzügyi tervet, de az 2 oldalnál nem volt több.


    ************
    ''Tehát letenne elém egy tervet (az én személyes pénzügyi tervemet), ami rám van szabva. (na nem arra gondolok, hogy van egy exceltábla beütöm az életkorát és megmutatja nekem az optimális terméket - ja és persze mindig ugyanaz az optimális termék)''
    ************

    Tehát ha jól értem, akkor arra gondolsz, h rövid - közép - és középhosszú befektetési tervet dolgozzon ki? Mert ha az a Brokernetes tanácsadó, akivel volt alkalmad leülni nem így csinálta, akkor ott a pont nálad, ugyanis ezt így kellene. A rövidtávúnak (bankszámla, banki lekötés) a BankBrokeresek utána tudnak nézni, a közép és a középhosszú pénzügyi terv felállítása a mi dolgunk. De KONKRÉT, sőt még BECSÜLT értékeket sem írhatunk le ide! Felelőtlenség lenne!


    ************
    ''Elfogadom, hiszen tény, hogy a magyarországi lakosság pénzügyi kultúrája rendkívül alacsony színvonalú, de ezt továbbgondolva, az ebből a körből összeválogatott
    tanácsadók pénzügyi kultúrája is baromi alacsony színvonalú.''
    ************

    Hehehe! Ez jó! :) Sajnos sok esetben igaz, ezért siralmas is, de a meglátás nagyon jó!


    ************
    ''Ha nem így lenne (egy-egy pénzügyi alapfogalom használatakor (akár rosszul is) az ügyfelek nem mint csodaszóra néznének), akkor igencsak nehezebb lenne ilyen ''sikeresnek'' lenni.''
    ************

    Ha az ember egy ügyfélbeszélgetés alatt idegen szavakkal dobálózik, olyanokkal, amit az
    ügyfél nem ért, szerinted rám bízza a pénzét? Te rábíznád valakire, akinek nem érted a
    beszédét? És van itt olyan ember, aki igen?


    ************
    ''(ja, persze, 5. helyen szerepel ''az alkuszok folyamatos, igyenes képzése, melyen kötelező részt venni'')-->==== folyamatos agymosás, manipulálás (részinfók közlése, melyek tulajdonképpen rossz irányba terelik a gondolkodást is)''
    ************

    Ezek a képzések vonalanként eltérnek! Vannak olyan ágak a Brokerneten belül, ahol tényleg tanítanak, és nem csak egy bemutatóra kell elrángatni az ügyfeleket!


    --------------------------------------------
    Nelli:


    ************
    ''Ott dolgozom.Valóvan nagy siker a pénzügyi tanácsadás.A Bnet egy FÜGGETLEN PÉNZÜGYI TANÁCSADÓ cég!!!!A függetlenség jelentése:nem képviselünk egyetlen pénzintézetet sem a jutalékunk azonos bármelyik pénzintézet áll az ügyfél mögött.És nem a saját hasznunkat nézzük.''
    ************

    Említettem ugye, h vannak kollégák, akik reflexszerűen ledarálják a Credo első 3 oldalát? :)

    Mellesleg mi a francért válaszoltok 2004-es hozzászólásokra?

    NA MOST VISZONT SASOLJON MINDENKI, MERT RÁVILÁGÍTOK PÁR TÉVESZMÉRE!!!


    ************
    ''Én már 1 éve dolg.ott és nem panaszkodom.Jól keresek,az ügyfeleim elégedettek.''
    ************

    Ez sokszor csak sablon szöveg, de rendben, elhisszük!

    De a LÉGYEG!!!

    ************
    ''Egyébként nem lehet 30 nál több,mert menedzselni is kell őket.Tehát rossz duma itt,h a
    saját érdek stb.''
    ************

    Ez a mondat, és ez a Brokernetes állítás úgy ahogy van HÜLYESÉG! Most férfi létemre csak én gondolkodom az agyammal is néha, vagy tényleg az agymosás miatt nem láttok reálisan, de gondolkozzunk már egy kicsit!!!

    Most tételezzük fel azt, h VÉGTELEN HOSSZÚ ideig dolgozunk a cégnél! A csoportegységek félévente törlődnek, a saját egységekből pedig csak 2000 marad meg. Ez alól kivétel, ha az ember 11-szer megcsinálja a havi 300 vagy 320 (most nem emlékszem) egységet! (Ez még a szakmai vezetőm 5-ös szintű szakmai vezetőjének sem sikerült!!!) Szóval ha 11-szer már voltál 300 vagy 320 egységes, megmaradnak a saját egységeid. Ha nem, akkor minden félévkor 2000-ről indulsz. Hogyan lesz 3600 saját egységed, ami az 5-6-7-es pozíciók feltétele, ha nem kötsz üzletet?????

    Mert az alattad lévő kollégáid helyett megkötött Quorum-ok, és egyéb 2-es szinttől köthető
    termékekből jár a fele egység, de az az ügyfél a TE ügyfeled! Legalábbis papíron! Illetve ha
    nem kötsz azt hiszem 3 vagy 6 hónapig, nyomnak egy puszit a pofidra és viszlát!

    Tehát kedves kollégák, ugyan a 6-os és 7-es pozíciósok RENGETEGET, több 10 milliókat (!) keresnek havonta, de NEM ÁLLHATNAK meg 30 ügyfélnél! Gondoljatok csak utána!

    Ez is egy jó példa az agymosásra! Mondom! Előbb EMBER legyél, csak utána TANÁCSADÓ!


    --------------------------------------------
    atrium:


    ************
    ''Erre csak annyit szeretnék mondani, hogy amíg valaki benne van, nem is lát az orránál
    tovább.... Ébresztő, van élet a Brokernet nevű cukros-mázas burkon kívül is!''
    ************

    Sajnos ez sokakkal megesik! De ne legyünk gonoszak, tudjuk be ezt a lelkesedésnek!


    ************
    ''Nekem bőven elég volt 3,5 év a cégből. Soha annyi sznob emberrel nem találkoztam, mint ott, és hihetetlen, hogy mennyire elkábítja az embereket a luxusautó, az ékszer, és az utazások ígérete.
    És még akkor is benne vannak emberek, ha csupán az, hogy Bnetesnek mondhassa magát már-már azt jelenti, hogy nem ritkán magas költségekbe verve, állandó ''keep smiling'' arcú hozzáállással kell fenntartani a látszatot, hogy milyen jó vezető vagyok, mennyit keresek (pedig ez nagyon sokba is kerül, de erről senki nem beszél).''
    ************

    Ezzel viszont, akármennyire is szomorú bevallani, egyetértek! Rengeteg a sznob és a magát megjátszó ember a cégnél! Erre két példát mondok csak gyorsan!

    BIG DAY:

    Mindenki szép ruhákban, marha drága öltönyök, kisestélyik, ''Jajj, hát szeeehhhbusz! Képzeld a minap egy oooolyat táhhhhgyaltam.....!''
    Közben meg még azt sem tudja, miből fog tankolni hazafelé Pestről!
    Volt fenn velem egy kollégám, nagyon kedves barátom, aki természetesen a legdrágább
    öltönyben jött, és a minap bevallotta, h augusztusban 30.000 Ft lesz a jutaléka! Na,
    szevasz! Kevesebb, mint egy bolti eladónak! De a látszatra adni kell!

    Másik:

    A szakmai vezetőm nagy nehezen, kínkeservesen elérte a 4-es pozíciót egy év alatt. De csak kb. 1300 saját egységgel, tehát a havi 320 egység környékén sem járt, a többit a munkatársai egységeiből szedte össze. A lényeg, h ő is a szuperprofi és rohadtgazdag pénzügyi szakember szerepében tetszeleg, viszont még jelenleg is van egy kis vegyesboltja, amiből megél.
    Hiába ''keresi magát hülyére'', mégsem zárta még be! Vajon miért?

    Szóval sajnos igaz, és csak lesajnálni tudom az ilyen kirakatembereket! De szerintem senki sem szereti bevallani, h még nem keres ezzel jól!


    ************
    ''Kérlek Titeket, hogy a nagy függetlenség-tudatban ne legyetek ennyire függőek!''
    ************

    Hehe :)


    --------------------------------------------
    anjani182:

    ************
    ''Olyanokat mondd, hogy hülye vagyok, ha nem teszem be a pénzem oda, mert ő gazdag lesz, én meg nem. Fel akar venni hitelt onnan, és lakást akar venni, hogy kiadja. Hiába mondtam neki, hogy hagyjon békén, csak nyomja a rizsát, nem fogja fel, hogy nem akarom betenni oda a pénzem Isteníti a vezetőket, mutatja nekem az újság cikkeket, az egész agyát elborította ez a világ, mondja nekem hogy kössük meg a szerződést, nem fogja fel, hogy nem akarom. Nem is sorolom tovább...''
    ************

    Nos, lássuk be, h a haverodnak igaza van abban, h okos dolog a megtakarított pénzedet
    dolgoztatni, mert így valóban könnyebb magyobb vagyonra szert tenni, mintha csak dolgoznál a pénzért!

    A többi részét a hozzászólásnak nem minősítem! Csak szégyellem magam helyette is!


    ************
    ''Szörnyű, hogy emberek milyenné válnak ettől...''
    ************

    Ez viszont ABSZOLÚT ember- és jellemfüggő!


    --------------------------------------------
    Tony 7:


    ************
    ''Már itt figyeltelek téged gy jo ideje h miket irkálsz!hát...ha őszinte akarok lenni te jo
    hülye vagy!meg az is hülye aki a bnetet fikázza!azért mert nyomoroncok vagytok és nem
    tudtátok csinálni az a bnet hibája!?ti hol dolgoztok?közötök nincs az
    egészhez,mi?elolvastatok 1-2 könyvet és azt hiszitek h mindent tudtok?egész nap a gép elött ültök és fikázzátok a bnetet!találkoztatok már emberekkel?
    kis csórók!inkább dolgozzatok!fanatikus tag,mi?igen ez vagy te,és a többi hülye!ezt
    tudjátok! nektek kell?itt van,nesztek!''
    ************

    És ez is az én kollégám!

    Ok, ha az előbb szégyelltem magam, akkor most a harakiri késért kellene nyúlnom! De azért nem fogom magam feláldozni, mert felvettek valakit a Brokernethez, aki osztályelső volt a kisegítőben! :D

    Viszont Tony 7! Drága barátom! Azt írod, h már figyelted ungawát egy ideje!
    De baszod, ungawa utolsó hozzászólása 2005-12-30 20:28:12-kor történt!!! :D

    Az elmúlt 7 hónap alatt sikerült összeraknod ezt a lényegre törő és vitát előrelendítő
    hozzászólást? Ezt jelenti a 7-es? ''Héthónapig-gondolkodom Tóni'' ? :D
    Biztos sokra viszed majd az életben! :)

    Tökéletes példa a fanatizmusra és az agymosottságra! Akit nem érdekel a befektetés, az
    dögöljön meg! És képzeld, én is fanatikus tag vagyok egy másik informatikai fórumon! És
    mégis találkozom más emberekkel! Fel tudod ezt dolgozni?

    A kérdés itt nem az, h találkoznak-e ők, és találkozol-e Te más emberekkel, hanem h az
    emberek SZÍVESEN találkoznak-e Veled! Pont az ilyen beszivárgó csürhe miatt van rossz híre sok helyen a Brokernetnek, mert kötve hiszem, h Te üzleti beszélgetésre mész egy ügyfélhez!
    Te odamész, és a fanatizmusodat kimutatva rá akarod tukmálni a szerződést!

    Ez a sunyi kép pont jól jellemez!

    És mondjak valami érdekeset, Tóni? Amitől valószínűleg vagy az asztalt fogod verni, vagy
    elsírod magad!

    VANNAK MAGASABB HOZAMÚ ÉS RUGALMASABB BEFEKTETÉSI FORMÁK IS MAGYARORSZÁGON, MINT A BROKERNET TERMÉKEI !!!

    De mivel neked kimosták azt a kevéske agyadat is, úgysem fogod elhinni. Utánajárni meg hülye vagy! Könnyebb a bemagolt szöveget skandálni!

    Csak ezekhez a megtakarításokhoz több pénz kell, mint a magyar átlagemberek egy év alatt megtakarítható jövedelme! Éppen ezért az ügyfélkörünk nagy többségének a mi megoldásaink a legmegfelelőbbek!


    ************
    ''Te vagy a parasztgyerek!Te is csak tűröd ezt a sok hülyét!sajnos nem tudják miröl
    beszélnek!nekik nem jo az élet és ezért szidják azt ami jol működik!''
    ************

    Tóni! Ha Agyzúzót, aki egy lekiismeretes szakember, parasztgyereknek nevezed, akkor hogyan jellemeznéd magadat? Okostóni? :)

    Ezeknek az embereknek a nagy többsége nem szidja a Brokernetet, csak nem ismeri rendesen sem a működését, sem a megtakarítások mikéntjét. Aki meg ismeri, az azért ír, h elmondja, ő mivel nem ért egyet! Mert emberek vagyunk, nem érthetünk egyet mindenben! Éppen ezért vitatkozunk! Jobb dolog, mint anyázni! Persze ehhez ész is kell, kolléga!


    Figyelj Tóni! Itt mi nem toleráljuk az ilyen viselkedést és az ilyen embereket! Ha nincs
    érdemi hozzászólásod, azt mondom, inkább ne olvasd többé ezt a fórumot és ne járatsd le a cégedet és minket!



    De azért várunk vissza 7 hónap múlva! :D

    --------------------------------------------

    Na, ennyit mára!

    A legfontosabb, h ne felejtsétek el, emberként kaptunk valami csodálatos ajándékot a
    természettől! A választás szabadságát! Ha nem tetszik, ne kösd meg, ne menj el, ne lépj be, ne hallgasd meg! Ilyen egyszerű ez!


    Mindenkinek nagyon szép nyarat!


    Ja, még mielőtt elfelejtem! A 187-es hozzászólás által megihletve....
    Az Isten tartsa meg nekünk nagyon sokáig Tóth Bálintot, aki idén 28 éves! :C :)


    Üdv mindenkinek!


    M.A.K.K.

  • atrium

    csendes tag

    válasz Agyzuzo #203 üzenetére

    Kedves Agyzuzo!

    Nem hiszem, hogy Tony 7 színvonalához bármi közünk lenne, de azért elgondolkodtató, hogy ő mit is keres egy ilyen nívós cégben...?! Vajon mit akar képviselni...?! Kizárt, hogy ez a keresetlen stílus a cég védelmében hatásos volna.

    Nem akarom ismételni önmagam. Fentebb újra elolvasható, mert még - sajnos - aktuális.

    (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ha a színvonal így lezuhan, nem sokat lehet majd hozzászólni.)

  • Agyzuzo

    addikt

    válasz Tony 7 #202 üzenetére

    Remélem a 7-es a nevedben nem azt jelzi hogy 7-es pozíciós vagy, mert akkor azt hiszem rossz helyen vagyok...

    Listen up, maggots. You are not special. You are not a beautiful or unique snowflake. You're the same decaying organic matter as everything else. ::: http://meatytears.hu :::

  • Tony 7

    újonc

    válasz Agyzuzo #201 üzenetére

    Te vagy a parasztgyerek!Te is csak tűröd ezt a sok hülyét!sajnos nem tudják miröl beszélnek!nekik nem jo az élet és ezért szidják azt ami jol működik!

  • Agyzuzo

    addikt

    válasz Tony 7 #200 üzenetére

    Az a baj, hogy pont az ilyen parasztgyerekek miatt fikázzák a Brokernetet és sajnos jogosan... :( Na ezek után én meg hiába próbálom menteni a menthetőt, jön valami okos és ilyen értékelhetetlen stílusban befirkál valamit. :((

    Listen up, maggots. You are not special. You are not a beautiful or unique snowflake. You're the same decaying organic matter as everything else. ::: http://meatytears.hu :::

Aktív témák