Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
SchumiBácsi
őstag
Ez roppant érdekes. Ha csak mindenki az alapjátékot veszi (ami nem igaz mert sztem sokan veszik a DLC-ket is), az 9k/game itthoni árazással számolva 240USD/HUF folyamon, (mert akkor még olyasmi volt) az 38USD/game. Na most eladtak mostanra sztem 2milliót ami 75millió USD. Nem tudom hogy vették a játékot tavaly mert decemberre írnak 17millió dollárt összforgalomnak, októberben valószínű hogy még kevesebben vehették, mert kezdésnek még ott volt a Colonial árnyéka. Januárban így minimum triplája az eladott mennyiség az október-december együttes mennyiségének. Sztem egy negyed/féléves jelentéssel okosabbak leszünk, de én biztosra veszem hogy az Isolation már megtérült, ha meg nem akkor várni kellett volna az első leárazással vagy félévet.
Másik cikkben olvasom: "A Sega bejelentette, hogy alapvető átszervezésekbe kezd, és a nyereségességet javítandó inkább a digitális PC-s és mobilos játékokra fókuszálna a jövőben. Ez alapvetően azt is jelenti, hogy a dobozos és a konzolos játéknak egyre kisebb figyelmet szán majd a cég." -végre valahára, igaz még csak egy helyen de bealkonyodik a konzolportoknak. Kíváncsi leszek az Isolation2-re amit eleve PC-re írnak majd
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
Új hozzászólás Aktív témák

- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- AI, GitHub Copilot, Claude, Gemini
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Milyen légkondit a lakásba?
- Mini-ITX
- Milyen monitort vegyek?
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- Gitáros topic
- További aktív témák...
- Iphone 13 mini mobiltelefon eladó
- Ryzen 5 5500 (ÚJ, 2 ÉV GARI) - 16 GB DDR4 3200 MT/s CL16 - 1 TB NVMe SSD (G4) - MSI MAG Vampiric ház
- Samsung NP270E5E-K07PL Notebook 3 órás akkuval
- Új Gamer PC - Ryzen 7 5700X / RTX 5060 Ti / B550M WIFI / 16GB RAM / 1TB SSD / 650W
- !AKCIÓ! GAMER PC Intel Core i9-10900X/ASUS ROG Strix X299-E Gaming/NVIDIA GeForce RTX 3080/32 GB RAM
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 Pro Max 128GB Alpine Green -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS4599, 100% Akksi
- Lenovo Thinpad üzleti kategóriás notebookok - i5 - i7 - Ryzen - nagy választékban számlával
- Vállalom Xiaomi Okoskamerák szoftveres javíttását
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 Pro 256GB Graphite -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS4409
- Apple iPhone 16 Pro Max 256GB Black Titanium használt, karcos kijelző 91% akku - 6 hó garancia
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)

