Új hozzászólás Aktív témák
-
Shyciii
veterán
Azt még ki kell próbálnom, hogy az androidos mókolások (adb parancsok, google, xiaomi driverek, rom telepítő szoftverek működnek-e úgy. A legnagyobb kérdés, hogy a mobilokhoz tartozó drivereket hogyan virtualizálja le. Félek hogy sehogy, így pl a Xiaomi MiFlash toolja meghal pl, de majd egyszer ha sok időm lesz kipróbálom. Most be van rendesen állítva, rootolva a telóm, és most hagyom is így, mert nincs mire áttérni, úgyhogy ezt pause-álom).
Viszont belefutottam megint egy gondba. Ugye múltkor mutattad és be is állítottam az FTP elérést Dolphin alá, de még csak most próbáltam ki a másolást, és szomorúan tapasztaltam, hogy Dolphin alatt lehet így másolni mobilra, de mobilról leftpzni a winyóra nem. Rögtön hibát ír ki, hogy nem éri el. Maga a kapcsolat biztos jó, és jogosultság gond sincsen, mert másik filekezelő (Double Commander) gond nélkül működik mindkét irányba, úgyhogy más gond lesz. Szomorú leszek, ha ez miatt kell lemondani a Dolphin-ról, mert nagyon remek kis filekezelő, pedig én hozzá vagyok szokva a Total Commander kinézethez, de ez el tudott csábítani. Majd Google keresgélek hátha más is tapasztalt ilyet.Viszont ez az átkozott wifi-re csatlakozás automatikusan az újratelepítés után sem működik. Tuti a KDE wallet genyózik, de nem látom, hogy a KDE wallet teljesen hogyan kapcsolható ki, mert így egyelőre több gondot okoz, mint hasznot.
Illetve az lenne a kérdésem, hogy ha egy progrmból több féle verzió van, akkor melyiket érdemes letölteni? GTK, QT, QT5? Mi látható különbség ha van egyáltalán?
-
Shyciii
veterán
Nem firefoxhoz használom, az nem tudom hogy keveredett most ebbe a témába. Ez magában van egy ilyen program FF Multi Converter néven (külön telepítettem). Időnként Win alól konvertálok flac-et mp3-ra, ha autóba rakok újabb zenéket, vagy néha régebbi avi-kat mkv-be, hogy a tv médialejátszója elfogadja. Elég jól lehet konfigolni benne a formátumhoz kapcsolódó értékeket.
-
Shyciii
veterán
Azt hittem a pulseaudio csak hangerőállításért felel, de ezekszerint nem, hogy ha erőforrásigányes. Akkor majd kipróbálom az általad mondottat is, köszi
De amúgy nekem alapban 500MB memóriát foglal, úgyhogy ez eddig rekord nekemA proci is max 3-6%-on pörög, ha csak járkálgatok benne, nyitogatok appokat, és nézem a beállításokat, állítgatok. Ennél rosszabbnak kellene lennie a pulseaudioval?
-
Shyciii
veterán
Multi Comverter kép, videó, dokumentum konvertáló. Én világéletemben Windows-t használtam (no meg DOS-t), úgyhogy most vadászom össze azon programokat, amivel majdnem full le tudom váltani a Windows-t. Mivel otthoni munkám többek között RDP kapcsolati távasztalizást is használ, így vagy fél óráig kerestem olyan távasztal progit, ami RDP protokolon dolgozik ÉS tudja kezelni a TS Gateway-t is. Nah így már nehéz volt találni. Egyelőre úgy néz ki, hogy az összes fontosabb programomnak meg lett az alternatívája, így az otthoni kevés szórakozás, és munka is menni fog Manjaro alatt. 1 miatt marad a Windows 10 dualboot-ban, de az nagyon ritka, hogy szükség legyen rá, úgyhogy 40 éves fejjel most kezdtem el komolyabban Linuxozni
Amúgy maga a frissítési rendszere fogott meg elspre a Manjaro-ban amikor a cikkedet írtam. Ott volt az első pont, hogy ezt most érdemes lenne komolyabban is kipróbálnom. Mondjuk én pár alapban feltelepített programtól megváltam, de amúgy az alap rendszert használom. Bár kíváncsi lennék a Gnome-ra és társaira, de ezért mégegyszer nem telepítek. -
Shyciii
veterán
Most így hirtelen a KSysguard (beépített rendszermonitor) ilyen, de pl ha FF Multi Converterből akarok egy fájlt megnyitni, akkor ugye egy plusz ablak jön elő, ahol file-t lehet kiválasztani, és abban a segédablakban sem lehet. Ilyeneknél láttam, hogy nem jegyzi meg az oszlopbeállítást. Dolphinban nekem is megjegyzi.
Igen, azt próbáltam, hogy mindenre kitettem majdnem, és bizony voltak érdekességek, úgyhogy visszaállíotttam az első hármat kiválasztva. -
Shyciii
veterán
Látom nem érted. 2018-ban oprendszernek nevezni bármit is, ami nem támogatja teljes mértékben a virtualizációs technológiákat, az több, mint érdekes.
Viszont mivel most van időm, egy beteg gondolattól vezérelve kipróbáltam, hogy első generációs Hyper-V-t választok ki, és ott indítom el, és lőn elindult a bebootolás (mert ugye nem az install akadt el, hanem már a boot), szóval a Manjaro igen csak el van maradva, mert egy olyan Hyper-V technológiával kompatibilis, ami majdnem 10 éves technológia. Ahogy olvastam sokan szídják az Ubuntut, de érdekes módon neki meg sem kottyan a második generációs Hyper-V, mint ahogy a FreeBSD-nek sem. Bár a Manjaro kifejezetten desktop-nak használják, azért van még mit fejlődnie. -
Shyciii
veterán
Figy. Ha egy oprendszer telepítéséhez már utána kell olvasni, hogy működjön, az már régen rossz.
Főleg ha más esetében erre semmi szükség még úgy sem, hogy másik a linux disztri gond nélkül működik php-vel, mysql-el, nginx-el. Majd talán 2-3 év múlva érdemes lesz rá ez is. -
Shyciii
veterán
Elhiszem, hogy Virtualbox alatt simán megy, de ez miatt nem fogok még egy virtualizációs technológiát használni, főleg úgy, hogy pl Ubuntu simán megy Hyper-V alatt. Akkor részemről ennyi. Így nem éri meg a vesződés.
-
Shyciii
veterán
Próbáltam feltenni Windows 10 Hyper-V alá, de a Started TLP System-nél megállt, és veszettül villog, így nálam a teljes próba nem lesz. A live változatot kipróbáltam egy másik üres gépen, de rendes tesztet nyomtam volna, de úgy látszik a Hyper-V-vel nem szeressék egymást.
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- BESZÁMÍTÁS! Sapphire Nitro+ RX 7900XTX 24GB videokártya garanciával hibátlan működéssel
- BESZÁMÍTÁS! MSI MAG 325CQRXF QHD VA 240Hz 1ms monitor garanciával hibátlan működéssel
- iPhone 15 128GB Black -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3069, 93% Akkumulátor
- AKCIÓ! MSI B365M i5 8600 16GB DDR4 512GB SSD RX 5700XT 8GB CM MASTERBOX Q300L Zalman 600W
- Samsung Galaxy S23+ 512GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest