Új hozzászólás Aktív témák
-
Vissza kellett raknom a patchet mer volt olyan bug ami miatt kellett, de betettem a cfg-t mellé azt így már jó, viszont kicsit mintha később jelenítené meg a textúrákat.
(#948) Vistaboy Értsétek már meg, hogy a vga alig számít valamit, GTX 580 át se vált 3D-s órajelekre...
-
Vistaboy
veterán
Elhiszem, hogy a játékosok tetemes hányadánál nincsenek problémák, valamint azzal is tisztában vagyok, hogy nVidia VGA-val kevesebbet szívnék. Viszont az rajtam nem segít, hogy máshol tökéletes a játék, csak nálam sz@r.
Ezért mondtam, hogy addig nem írok tesztet, amíg nálam a hardverkiépítés miatt szarul fut, míg többeknél rendben van. Nem lenne igazságos a játékot hibáztatni, ha az egészről az AMD VGA vagy a hozzá írt driverek tehetnek.
Majd ha az AMD kiad egy végleges drivert - bétákkal nem vacakolok -, és az id is kidobja a beígért nagy felbontású pakkot, valamint ha az 5 centire lévő objektumokon is olyan részletesek és élesek lesznek nálam is a textúrák, ahogyan az az NPC-ken is van, akkor egy árva kukkot sem szólok és előre megígérem neki a 8-ast, akár csőjáték, akár nem (Mint mondtam, én még negyed órát sem tudtam vele folyamatosan játszani, mert a lagok miatt felidegesítettem magam és hagytam a pi***-ba).
Végül pedig, no offense, de most arra nincs pénzem, hogy egy játék miatt cseréljem le azt a kártyát, amivel a többi 99,99%-nak semmi baja nincs. A többi játéknál is előfordult, hogy szidták az AMD-sek, nálam meg tökéletesen ment. Ez van. Mivel azonban a teszt írásánál ez befolyásoló tényező, így majd akkor térek vissza rá, ha majd nálam is legalább úgy fut, mint nálatok.
Ui.: Valaki tud adni egy GTX 580-at, hogy azzal leteszteljem? Mert akkor no problem.
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
LLKobe
veterán
-
Vistaboy
veterán
válasz
Scholes9
#944
üzenetére
Én is köpködöm, pedig ez nem virágbolti.
Átmeneti megoldásként az segített, hogy leszedtem az összes AMD driverrel kapcsolatos cuccot a gépről, feltettem a legújabb WHQL meghajtót, a 11.9-eset, minden beállítást Defaultra állítottam és elindítottam a játékot a fentebb már írt "reset" paranccsal, ami újból beállította a grafikát.
Így most már elindul, de néha meg-megáll 10 másodpercre, ezt a jelenséget eddig egyedül a 10.6-os driver nem produkálta, de annál meg nagyon szarok és elmosódottak voltak a textúrák.
Szóval, amíg nem érkezik még egy patch vagy WHQL AMD driver, ami kiköszörüli ezeket a csorbákat, addig inkább nem írok tesztet a játékról, mert jelenlegi állapotában nem adnék rá 4-5 pontnál többet, és még jószívű is vagyok, ugyanis 9K-t fizettem érte és még most sem tudok vele normálisan játszani.

Úgyhogy akinél minden oké, az örüljön, mert nagyon szerencsés, nálam egyáltalán nem működik megfelelően, egyébként nem szaggat, csak néha leterheli mind a 4 (HT-vel 8) magot 100%-ra és ekkor akad meg 10 másodpercre.
Próbáltam már mindent, AF, AA, Cache állítás... a laggolást nem sikerült azóta sem megszüntetni. Úgyhogy majd akkor írok tesztet, amikor kijön a hibákat orvosló patch, tökéletes driver, valamint a beígért nagy felbontású textúrapakk, mert jelenleg néhol olyan ocsmányak a közeli tárgyakon lévő textúrák, hogy esküszöm, annak idején a Quake 2 alatt is szebbeket láttam, pedig azt még Voodoo 1-en futtattam, 4MB VRAM-mal.
-
Scholes9
nagyúr
válasz
#51736960
#943
üzenetére
Ja, a sok user lehúzta netről a 'virágbótos verziót és köpködi...Szerintem annyira nem rossz játék, tőlem egy 7 pontot azért kapna, tény, h lineáris, bár manapság nem sok fps van, ami nem az...grafika sem rossz, bár messze nem kiemelkedő, de legalább gyors. Nekem már a patchel együtt jött le Steamről, így nincs gond a grafikával. 3,5k-t azért megért

-
#51736960
törölt tag
most nézem, 3.4-en áll az user score a metacritic-en
[link]az xbox-os verzió nem is rossz, 6.7-en van.
-
Landon
addikt
SzlobiG, Abu: Értem, köszönöm!
Akkor nem érdekel CF. Legalább nem kell többet várni, lehet kiderül, hogy nem is tetszik az egész. 
SzlobiG: És akkor Te azt mondod, hogy szebb volt a cfg beállításokkal mint a patch-el?
Mert akkor már alkalmazom is amiket tegnap leírtál beállításokat és végre meglátom én is mi ez a fantasztikum... 
-
ExtremeClock
aktív tag
Nagyon idegesítő ez a sok hiba basszus elősször vmi Xinput1_3.dll kellett neki felraktam a DX9C-t nem értem mondjuk hogy DX11-es oprendszerrel és vga-val minek van erre szükség

Most meg a console ír ki híbát hogy Xaudio2.dll nem hozható létre
Még el se indítottam a játékot de már felb*szta az agyam -
Abu85
HÁZIGAZDA
Szerintem az a CF driver nem lesz életképes, de várhatsz. Elméletben felosztható a munka a Rage-ben két, vagy akár négy GPU között is, csak nincs értelme, mert így is a proci adataira várnak a VGA-k. Egy kártya bőven elég ehhez a játékhoz. Azt nem tudom, hogy az AMD mit talált ki, de szerintem az értékelhető gyorsulás lehetetlen AFR móddal.
Csak Frotbite 2 a Run, 2.5-ös motor még nincs. A Skyrim esetében nem hiszem, hogy a grafika oldalán kell aggódni. A fejlesztők még a DX11-et is használják, ráadásul tisztán gyorsításra. Ha csak DX9-ed van, akkor sem vesztesz a minőségből, csak lassabb lesz.
(#937) Mukorka: Valszeg a 4xMSAA megmarad a véglegesben is. 8xMSAA-val túl sok VRAM lenne lezabálva. A korábbi GDC-s bemutatóhoz képest annyit változott az élsimítás, hogy az FXAA-t az MLAA váltotta, de ezt is az SRAA irányítja. Ezek külön valszeg nem is kapcsolhatók be (Post AA lesz azt hiszem a nevük - low szimplán MLAA, kevés subpixellel (ami SRAA, de irányítás nélkül, csak extra adat), míg medium az SRAA-val irányított MLAA, ez annyi különbséget eredményez, hogy a szűréshez fel lesznek használva a subpixel információk irányítva, ezzel csökkentve az MLAA okozta zizegést, vagy temporális zavarokat ... irányítás nélkül az SRAA subpixelek csak azt szolgálják, hogy mondjuk a betűk ne legyenek elmosódva, ami a post-process AA-k tipikus problémája). A Deferred MSAA marad, és jelenleg beépítés alatt van a TrSSAA, de lehet, hogy csak patch-el lesz beépítve, mert esetleg nem elégedettek még a sebességgel. Valószínű, hogy ez is a Post AA opcióban lesz, és csak High módban kapcsolódik be. Ez okozza majd a legnagyobb teljesítményesést, mert a VRAM, és a memória-sávszélességet is nagyon eszi. Ezért maradhat a 8x AA ki, mert mindegyik AA-val 8x módban, 2560x1440-ben nem lenne elég egy 2 GB-os VRAM-os kari sem. Csak a render targetek és a frame bufferek ennének 1 GB-ot.
-
Landon
addikt
Nos akkor várok még egy hetet a következő CF driver-ig.

Köszönöm a BF3 infokat!
The Run-ról mi a véleményed? Ha jól tudom az Frotbite 2.5. Ill. Skyrim-ről ezekszerint nem sok info van eddig?
Elnézést, hogy letámadtalak x játékkal de az elmúlt hetekben már komolyan gondolkodtam, hogy eladom a kártyáim... -
Abu85
HÁZIGAZDA
A patch után már pár parancs nem működik, szóval ez lényegtelen lett. A Rage automatikusan állítja be a textúrarészletességet, a proci és a rendszermemória képességeitől függően. Ezek beállítását szerintem Carmack azért nem akarja a felhasználók kezébe adni, mert nem sokan értik, hogy a megatextúrázás sebessége nem a VGA-tól függ.
A Rage-ben lehetséges az SLI és a CF, de tisztán elméletben, gyakorlatilag nincs értelme. Erre az NV már rájött és az internetes profil update letiltja az SLI-t, később persze újra aktiválhatják, de a mostani rutinokkal semmit sem nyersz SLI-vel. Az AMD még kiad egy CF drivert a jövőhéten, lehet, hogy ők kitaláltak valamit, amivel hatékony lehet a CF, de kétségeim vannak. Igazából amíg a motor nem ad teljes kontrolt a user kezébe, addig a több GPU lényegtelen, mert a kritikus beállításokat nem módosíthatod, és azokat egy GPU-hoz és a CPU+RAM-hoz illeszti. Igazából nem értem, hogy az AMD ezt miért erőlteti. Ennek a motornak a szinkronizációjával max 10-20%-ot lehet nyerni, de csak nagyon erős proci mellett.
A Frostbite 2-őt az AMD-vel rakta össze a DICE. A fejlesztői oldalról hivatalos Gaming Evolved partnerprogramos engine és játék a BF3 (ugyanaz a felállás, mint a BF: BC 2-nél ... az AMD-nek a DICE-szal, míg az NV-nek az EA-vel van szerződése, ezért tartozik a játék mindkét partnerprogramba, ahogy a BC2-nél is mindkét vállalat reklámozhatott). HD 5800-on marha jól fut a béta kód, de ez főleg azért van, mert az alapokat erre a kártyára írták. A grafikát most optimalizálják a többi GPU-hoz. De ahogy hallom a béta elég jól fut máson is. A HardOCP kielemezte. [link] Ez a motor amúgy semmi olyan technikát nem használ, ami ne illeszkedne a PC-k felépítéséhez. A Rage-dzsel ez a fő baj. A megatextúrázás drága a PC-n.
Annyit még érdemes megjegyezni, hogy a BF3 még nem végleges kódot használ a grafikára. A béta a játékmenet tökéletesítésére koncentrál. A grafikai rész kiértékeléséhez a felhasználók visszajelzései nem szükségesek. -
-
Landon
addikt
Ahogy olvasom viszont a patch-nél még mindíg jobb megoldás a cfg file mert szebb grafikát eredményez? Azért kérdezem mert már 1 hete olvasom a fórumokat de még mindíg nem jutottam el "tettekig" mert nem vagyok meggyőződve, hogy a játék elérte a "na most mát játszható" szintet.

Más: Forstbite Engine-ről tudsz valamit? Pontosabban az NFS: The Run (itt mondjuk a gépigény burtális... ha nem fog menni itt se a CF akkor 1db 6950-el felejthetem is gondolom) és a BF3 miat érdekelne... Egyszerűen agyfszt kapok, hogy egy tetves játékba sem működik a CF és totál feleslegesen van 2 kártyám.
Nekem igazán semmi gondom nem volt eddig az AMD-vel és cserélni sem akarok de eddig csak a csalódás ért amikor az nV-nek bármi köze is volt egy játékhoz, legyen az PhysX, 3D Vision, akármi, ha ott a logo akkor már tudom, hogy 1 hónapnyi driver fix és patch várakozás következik. Namost ez engem mind már nem érdekel mert elviselem de va egyetlen egy db játék az évben ami miatt hajlandó vagyok gépet is újítani ha kell: ez a Skyrim. Egyelőre nem látok rá semmit bizonyítékot, hogy az nV-nek bármi köze is lenne a fejlesztéshez és remélem ez így is marad. Erről esetleg tudsz bármit is? Mert akkor még időben lépek a helyzet érdekében... A másik amei még többé-kevésbé érdekel az a NFS:The Run, BF3, Cod:MW3. Arkham City már előre tudom, hogy biztosan játszhatatlan lesz AMD-n úgyhogy már nem is érdekel, ez egyszerűen elkeserítő, hogy már külön rá kell kérdezni a nagyobb címekre mert csak a csalódás éri az embert. 
-
Rexcor
őstag
Olyan problémám is van hogy amikor az első küldetésben átmegyek egy hídon és utána bemegyek az ajtón akkor leáll a játék hiba miatt.

-
Rexcor
őstag
Sziasztok!
4800-as szériára van már valami textúra probléma javító? -
Abu85
HÁZIGAZDA
válasz
proximus
#854
üzenetére
Minden egyes driver install és patchelés után újraméri a játék a gép képességeit és megváltoztatja a beállításokat az új rendszerhez szabva.
Igen, az akasztja meg. Az a kérdés, hogy a 11.6-os driverrel, miért állít be más grafikát a játék motorja, és egy másik driverrel, miért értékeli a gépet a fizikai képességei fölé.
Nem a memória fogy el, hanem több adatot kell feldolgoznia a procinak. Kijött amúgy egy patch, az újított auto-balancer rendszert használ. Sokan panaszkodnak is, hogy rondább lett a játék, de az akadások megszűntek. Ez azt jelzi, hogy az új motor jobban belövi a gép képességeit. Ha nem, akkor [link] - itt van ez a parancs: +jobs_numThreads 0 - főleg kétmagos procikon segít, de mindenkinek érdemes próbálkozni, ha gond van.(#918) Malachi: Mint írtam, az új patch újraméri a gép képességeit, és felülírja a korábbi beállításokat. Valószínű, hogy gyengébbnek értékeli a gépet, mint az eredeti auto-balancer, és így a grafika minősége is csökkent.
A cfg-t a patch után törölheted, mert számtalan beállítás bekerült a grafikai menübe, így a cfg-s testreszabásnál a parancsok egy része már nem üzemel. A grafmenüben állítsd ezeket.
A 32x AA az 8x MSAA 8x fedettségvizsgálattal. -
felment a patch, nem tudom, lehet már rémeket látok, de mintha elmosta volna a textúrákat. nem olyan élesek, mint eddig. a 32xAA az normális a beállításoknál?

nem tudom, talán le kéne törölnöm nekem is a .cfg-t, de ezen kívül nincs más baja, fut ahogy eddig.
-
ahol bejöttél jobbra, vagy a mayor irodájával szemben. "garage" felirat

-
Jimy83
aktív tag
Na egy kérdés lehet én vagyok nob , de kb 20 perce ezzel tökölök
. Egyszerűen nem találom a garázst ebbe az első városba , kaptam egy küldit mikor kimegyek jelzi hogy a garázsba van a gép / viszont az merre ? térkép meg nincs / -
maross
nagyúr
válasz
"Infinity"
#911
üzenetére
torold le a rageconfigot

-
"Infinity"
aktív tag
válasz
->Raizen<-
#909
üzenetére
A játék elindul és már nem is szaggat,viszont minden kék. Na erre mi a megoldás?

-
Ateszzero
őstag
válasz
->Raizen<-
#909
üzenetére
Ezt tegyük bele első sorba a rageconfig-ba?
-
->Raizen<-
veterán
Okosság!
"Nos, azoknak akiknél a pecs után is akad 3-4 másodpercenként, van megoldás:
+jobs_numThreads 0
ezzel a paraméterrel kell indítani a játékot, nálam megszüntette az akadást teljesen.
changelog:
"- If you have an AMD graphics card with a dual core CPU system you may
experience severe hitching and low frame rates. This has been
identified as a driver problem. We are actively working with AMD on
a solution to this problem. As a temporary workaround you may add the
following to the RAGE launch options in Steam:+jobs_numThreads 0
The launch options can be found by right-clicking on RAGE in Steam
and selecting "Properties". Then click on "Set Launch Options" in
the dialog that pops up." -
Én szedem le a patchet szarabb tőle.
A textúrákat lassabban tölti be, csúnyább is a gém mint a configolással. Ennyit a nagy patchről. -
Zoo123
senior tag
Nem olvastam az összes hozzászólást, lehet hogy vistaboy már ide is linkelte de akinek AMD vga-ja van és textúraproblémával, későn megjelenő/villogó textúrák, vagy alacsony fps-el küzd, az töltse le ezt a drivert.
Konfig az adatlapomnál, 11.8-as katával 20-30 fps, későn kirajzolt textúra problémám volt, de most stabil 60 fps, és a textúrakirajzolás is sokat javult.

Egy próbát megér, hátha másnak is segít!
-
havasa
aktív tag
Ezt a játékot vártam legjobban az elmúlt években... Erről biztos nem írnak könyvet, mint a Doom-ról, max paródiát. Nem a PC-s játékoknak áldozott itt le, hanem a PC-s fejlesztőknek, a régiek közül a Blizz maradt már csak, újak meg a Cd Projekt-en kívül nincsenek.
-
danih
veterán
Azt nem tudja valaki hogy a "smart tearing"-et mely vidkarik/driverek támogatják konkrétan? Mert csesztek odaírni a steamen.
-
Ateszzero
őstag
Milyen pc-d van?
Lehet hogy jobban járnál ha box-on vennéd meg használtam Amazon-ról pl. Én is arra fogom megvenni, mert nálam ha nem a grafikával van a baj akkor a futása nem folyamatos, és már nagyon sok mindent kinlódtam a játékkal. Mindössze azért hogy tudjak vele játszani egy 10-15 percet.A patch sem segített például Vistaboy-nak sem. Nekem meg nincs jogosultságom letölteni a patch-ot, legalábbis steam nem telepíti csak úgy, mivel nem steam-es, letölteni meg nem tudom mivel nem találom sehol sem.
Egyébként a játék nekem tetszik. Mielőtt megveszed , szerezz be azért egy próbapéldányt, nehogy seggre ess.
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés

- Panasonic Toughbook CF-XZ6-1,12",QHD,2 az 1-ben, i5-7300U,8GB RAM,256GB SSD,WIN11
- PlayStation 5 Slim (lemezes) + kontroller 6 hónap garancia, számlával!
- 8gb 16gb DDR 5 so-dimm laptop RAM 4800MHz 5600MHz
- AKCIÓ! KÉSZLETRŐL! AMD Ryzen 7 9800X3D 64GB DDR5 RAM 2TB Gen4 SSD RTX 5090 32GB GDDR7 1200W
- Gamer/streamer mikrofon, állvány és USB HUB kitűnő árakon!
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)









Nekem igazán semmi gondom nem volt eddig az AMD-vel és cserélni sem akarok de eddig csak a csalódás ért amikor az nV-nek bármi köze is volt egy játékhoz, legyen az PhysX, 3D Vision, akármi, ha ott a logo akkor már tudom, hogy 1 hónapnyi driver fix és patch várakozás következik. Namost ez engem mind már nem érdekel mert elviselem de va egyetlen egy db játék az évben ami miatt hajlandó vagyok gépet is újítani ha kell: ez a Skyrim. Egyelőre nem látok rá semmit bizonyítékot, hogy az nV-nek bármi köze is lenne a fejlesztéshez és remélem ez így is marad. Erről esetleg tudsz bármit is? Mert akkor még időben lépek a helyzet érdekében... A másik amei még többé-kevésbé érdekel az a NFS:The Run, BF3, Cod:MW3. Arkham City már előre tudom, hogy biztosan játszhatatlan lesz AMD-n úgyhogy már nem is érdekel, ez egyszerűen elkeserítő, hogy már külön rá kell kérdezni a nagyobb címekre mert csak a csalódás éri az embert.

, amúgy igen ocsmány részhez értem . Komolyan mintha nem is ugyanaz a játék lenne
. Egyszerűen nem találom a garázst ebbe az első városba , kaptam egy küldit mikor kimegyek jelzi hogy a garázsba van a gép / viszont az merre ? térkép meg nincs /


