Hirdetés

Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • peppe79

    senior tag

    válasz Throme #99583 üzenetére

    "Most egy témáról több kép is születhet büntetlenül, csak a legmegfelelőbbet kell kiválasztani."

    Ez így igaz, ami jó dolog is lehet. A nagy kérdés mindig az, hogy az a "több kép" számszerűsítve mennyi (?). A különbség mindig az egyén megközelítéséből adódik, azaz, hogy ki mire használja fel a memóriakártya nagyságából adódó előnyöket: lehetőségként tekint a javításra, vagy csak szimplán "ráragad" a keze az expo gombra, "az egyik úgyis jó lesz" alapon. Legyünk őszinték: átlagosan, ki hány százalékban kukázza a képeit? Az Oly csoportban volt is korábban ezzel kapcsolatosan egy poszt. Többnyire a képek kb. 90%-a kuka, és a fennmaradó 10%-ból is csupán csak annak a tizede, ami valóban jól sikerült; és még ennél is kevesebb az, ami páratlanul jó fotó lett. Az arányok valószínűleg nem változtak, csak ugye nem mindegy, hogy a kiindulópont 4-5 tekercs film, vagy pedig 2000 digitális kép, ugyanarról az eseményről. Ez szerintem őrült nagy különbség, amitől a fotó, mint olyan, teljesen elértéktelenedett. Apám fekete-fehérre készült papírképei, negái a mai napig megvannak, és szívesen nézegeti azt az ember. Na, és mi a helyzet manapság, a gépen, vagy a felhőben, bárhol tárolt, több ezer, netán több tízezer fotóval? A nagy részük teljesen felesleges adathalmaz, amit valószínűleg soha nem néz vissza senki.

  • peppe79

    senior tag

    válasz Throme #99583 üzenetére

    Az igaz ugyan, hogy ha az elejétől kezdve a kész papírképig, saját magad viszed véghez a teljes folyamatot, még inkább magadénak érezheted az alkotás örömét.
    De ha netán másra bízod az előhívást, attól még ugyanúgy megmarad az analóg fotózás feelingje, egyedisége. Kezdve rögtön azzal, hogy egy kézzel fogható nyersanyagot, vagyis filmet kell fűzzél a gépedbe, amit te magad választasz ki. Tudod, hogy a képek száma korlátozott, így a technika rákényszerít, hogy megfontoltabb legyél például a koncepciót, vagy a fényeket illetően. És akkor ott van még a napokig/hetekig tartó izgalom, hogy vajon tényleg az és úgy került rá a filmre, amit és ahogy elképzeltél. Olyan, mint egy időutazás a múltba, megfeledkezve a világ őrült tempójáról. Ilyenkor példaként mindig a montenegrói nyaralásunkat szoktam felhozni: délben hajókirándulást szerveztek, azonban 12:10-kor a kapitány még nyugodtan lubickolt a tengerben, miközben a német turistákat szétvetette az ideg, és folyamatosan az órájukra mutogattak. :N Bizonyos értelemben természetesen, a németeknek volt igaza, ugyanakkor: valószínűleg soha nem fogják megérteni a hajóskapitányt...és nem azért, mert egyébként rossz emberek lennének, csak egyszerűen nem voltak képesek még egy nyaralás erejéig sem lemondani az otthoni berögződésükről, és inkább belesimulni az ottani társadalom laza életvitelébe. Talán ezt a példát tudnám párhuzamba állítani azzal, aki az analóg fotózás miértjeit keresi, de nem találja rá a választ. Amit az egyik kínszenvedésnek él meg, azt a másik egy jóleső "kihívásnak" tekinti. Kb; mint egy halász, és egy horgász közti különbség.

Új hozzászólás Aktív témák