Új hozzászólás Aktív témák
-
heihachi
addikt
Rohadjon meg ez a játék, megszereztem az első upgrademet, és nyilván tönkre tette a save gamet, nem tudom visszatölteni. Én meg már újra nem kezdem, az tuti. Micsoda gyökérség ilyen béta játékot kiadni, ez hihetetlen.
-
heihachi
addikt
Én most negyedszerre kezdtem elölről ugyanazt a nagydíjat, mert a kerékcserét mindig elkúrták nekem.
Először később akartam kijönni a lágy gumival (mert ugye muszáj azzal rajtolnom, mert a Q3-ba azzal mentem), de már sárga volt mind a 4 gumi a kör elején is, így egy körrel az ajánlott után, de egy körrel az álltalam tervezett előtt bementem, rittig bejött valaki mögöttem, és 20 mp-et álltam.
Utána eggyel az ajánlott előtt akartam kimenni, akkor ketten jöttek utánam, megint vártam huszon akárhány másodpercet.
Aztán megpróbáltam még egyszer 2 körrel később kimenni és addig kímélni a lágy gumikat, de akkor két autó elengedését kellett megvárnom a depóban.
Negyedszerre kimentem a második kör végén, és rohadjanak meg utánam jött valaki (volt sárga zászló, gondolom letört valamije).
Úgyhogy ez kurvára el van baszva, az egyetlen értelmes módszer, ha nem jutsz be a Q3-ba, és tök más gumival indulsz, mint a többiek, akkor van esély elkerülni, hogy legyen akárki a depóban.
Rohadtul felidegesített. -
heihachi
addikt
Én ilyet még nem tapasztaltam, de kipróbálom.
Minden esetre, ha nem jön senki a boxban, akkor azonnal kiengedett eddig mindig, ahogy kész a kerékcsere. De ha valaki akár csak a legelején is jár a boxutcának és elém fog beállni, akkor azt megvárja és elengedi, akármit is csinálok, ezen a fék nem segít, meg a gáz sem. -
heihachi
addikt
Persze, ez így van, de abba is gondolj bele, hogy mennyi visszajelzést kap a pilóta a valóságban az autó viselkedéséről, és mennyit a játékos. Nyilvánvaló, hogy könnyebbnek kell lennie, mivel a valós visszajelzések 99%-a hiányzik a játékban.
Sok helyen vannak könnyítések ebben a játékban, ez tény. De a végeredmény mégis kísértetiesen hasonlít a TV-ben látottakhoz (hát legalábbis a körönkénti megcsúszások, megpördülések, blokkoló kerekek gyakoriságát tekintve). -
heihachi
addikt
válasz
picur220 #1990 üzenetére
Nem egy és nem kettő amatőr (értsd nem F1 pilóta, de még csak nem is autó versenyző, hanem pl. újságíró, híres ember, stb.) ült már F1 gépben, és érdekes, mind el tudott indulni, és egyiket sem láttam pörögni forogni, mind tudott menni rendesen vele. Persze volt, aki lefulladt, volt aki megpördült, de az nem igaz, hogy nem tudtak elindulni, meg menni vele. Nyilván, nem pályarekordokat autózva, de ez a vezethetetlen, el se lehet vele indulni, ez baromság.
JColee Semmivel nem csúszkálnak többet, mint ebben a játékban. Lehet, hogy neked tojás van a pedálod alatt, de én bizony képes vagyok nagyobb gáz hatására ebben a játékban is keresztbe állni már a kanyarból kifele jövet is, nem még a csúcsponton.
-
heihachi
addikt
Szóval akkor minél nehezebb egy játék, minél irányíthatatlanabb, annál élethűbb? Kötve hiszem. Valahogy az embereknek az F1 kapcsán (de más autós játékoknál is) az a fixa ideáljuk, hogy minél nehezebb, annál inkább szimulátor. Közben meg a valóságban valahogy sosem azt látom a közvetítések alatt, hogy mindenki egy helyben pörög-forog, csúszkál minden kanyarban, stb. Ettől még ezt a játékot nem tartom szimulátornak, de egy olyan játékot sem, ahol a világ legmodernebb, legstabilabb autói 3-ban kis gáztól keresztbe állnak.
-
heihachi
addikt
válasz
Unbaised-Ben #1672 üzenetére
Második számú pilótát akarnak belőled csinálni.
-
heihachi
addikt
Ha van valamelyik pályán jobb-rosszabb időtök, ide feltölthetitek
Amúgy professional szinten nyomtam most a Lotussal a versenyt Ausztráliában, és bakker Hamilton is meg Webber is lenyomott a kerékcserénél. Pedig első helyről rajtoltam.
Minden esetre ez a nehézségi szint egy vicc.
-
heihachi
addikt
válasz
Rolly Dy07 #1627 üzenetére
Én nem láttam a GP és a karrier közt különbséget, ha ugyanazokat állítom be, ugyanolyan időket mentem. Csak a Time Trialt láttam másnak, de azt nagyon. De ezt egyébként karrierben nyomtam, Lotussal kezdtem neki és még csak a második versenynél járok, Vagyok Akivagyok néven
Flash Back nálam F12, gondolom ez a default, mert nem piszkáltam, de csak replayben működik.
Karajev7: Enyém is ilyen, csoda, hogy nem kap agyrázkódást
-
heihachi
addikt
válasz
Rolly Dy07 #1596 üzenetére
Én még 4 tizedet találtam a Lotussal
[link] -
heihachi
addikt
Srácok, mivel úgy láttam, hogy nem megy ez az időverseny túl jól, ezért megpróbálok rajta lendíteni másként.
Ezen a weboldalon mindenki fel tudja tölteni a saját idejét, meg az azt igazoló képet.
Így aztán mindenki azon a pályán megy meg azzal az autóval, amivel akar, és aki kíváncsi mások idejére, az megnézheti, és hozzá hasonlíthatja a sajátját. Oké, tudom, hogy gagyi az oldal, de kb fél óra alatt, copy-paste-el oldottam megA kép legfeljebb 150kb lehet. Semmilyen ellenőrzés és védelem nincs az oldalon, szóval próbáljátok meg nem széthekkelni
Én felraktam az "űber" időimet
-
heihachi
addikt
válasz
Unbaised-Ben #1051 üzenetére
Nagyon durván vezethetsz, mert én eddig 1 azaz egy defektet kaptam, egy kb 70%-os prime gumival mentem ki, practice-re, és ott kb a 15 körben durrant Melbourneben
Óvatosabban kell vezetni, kevesebb blokkoló kerék, kevesebb kerékvető
Csak akkor durvulni, ha igazán kell a jó idő.
-
heihachi
addikt
Jó, lehet, hogy igazad van, mert valahol logikus, csak ennek így sok értelme nincs. Mert az utolsó körömben a harmadik szektorban MINDIG a boxba megyek ki (mi mást csinálnék?), tehát sose lesz mérve. Az előtte levő körben meg nyilván mentem Q3-at
Akkor hogy nézem meg, hogy mik a szektoridők a legjobb körömben?
Rototti Én mindent mindenhova offba írok, nem tudom miért, de jólesik
Más: Arra nincs egy MOD, hogy ezt a kancsal ügynökbukszát lecseréljem? Vagy csak egy napszemcsi rá.
-
-
heihachi
addikt
válasz
heihachi #863 üzenetére
Ha jól számolom, akkor eddig a Bahrein +RBR kombó vezet.
Szóval akkor toljuk most kezdésnek ezt, nem vérre megy végülis ez, csak hogy egyforma időket linkelgessünk be, ne húsz autóval húsz pályáról. Egy két napon belül úgyis megunjuk, akkor majd váltunk.
Gyakorlás, időmérő és futam számít csak, a time trial ideje nem játszik. Mivel lehetetlen ellenőrizni, hogy ki milyen segítséggel megy, ezért mindenki azzal menjen, amivel akar, csak vallja is be
Jó lesz így?
-
heihachi
addikt
válasz
mephi666 #930 üzenetére
Szerintem a kormányos és kontrolleres élmény két külön kategória, illetve, hogy a kontrolleres irányítást ugyan megszokni meglehet, de ettől még szar, tapasztalatból mondom. A kis analóg karral ugyan analóg módon tudsz irányítani, de annyira finoman kellene mozdítani, amihez órás kézügyesség kell. Nagyobb mozdulatoktól meg rángatózik a kocsi.
De ha majd a kontrollerre esik a választás, akkor tényleg mindenképp az Xbox 360 kontroller. Bár én a helyedben vennék egy használt kormányt, itt a PH!-n már 12k-ért van igazán jó kormány. -
heihachi
addikt
Na akkor eddig ezek vannak:
Bahreini + RBR
Melbourne + ???
Istanbul + RBRHa lehet, akkor már többet ne javasoljatok, csak ebből válasszunk akkor egyet
DerStauner Ez egy olyan dolog, hogy egy masszív szimulátor alapokkal rendelkező játékot a nagyközönség is el tud irányítani, ha megvannak a megfelelő és okos segítségek, tehát kvázi árkádosítható, és akkor mindenki jól jár. Az árkád játék meg az életben nem lesz szimulátor.
-
heihachi
addikt
Lassan kitalálhatnánk egy fix pálya-autó kombót, hogy lássuk, ki mit tud időben (uccsó hely stip-stop).
Csak hogy legyen valami vita alap, javaslom a Bahreini pályát (mert az az évadnyitó verseny), és az RBR-Renault-ot (mert vettel azzal ment idén 1:53.883-at az edzésen, ez egy viszonyítási alap idő lehet). -
heihachi
addikt
válasz
BalaNce87 #776 üzenetére
Nincs esetleg driverből vsync bkapcsolva? Jó, tudom, hülye kérdés, de hátha.
Stay Ez akkor is baromság. Ilyen az F1-ben nincs egyrészt, másrészt ha Monzában az Ascarit alkúrom (pardon), akkor a következő kör hibás, holott ott ugye még van egy Parabolica is. Tehát az biztos, hogy előnyre nem tudok az Ascari levágásával szert tenni a következő körre vonatkozóan. Kurva nagy baromság, a Forza 3-ból szedték el, de már ott is elképesztő baromság volt.
-
heihachi
addikt
válasz
BalaNce87 #773 üzenetére
Hát figy, pedig ez van, látod. 3.2-re van húzva a C2D-m (amúgy 2.8-as), és 8800Gt-m van. A GRID még ment 60 FPS-el, a DIRT már azért bőven 60 alatt volt, a DIRT2-t kihagytam mert egy hulladék volt, ez meg már 40-el is alig megy. A jövő évi meg még 30-al sem fog. Így jár el az idő a cuccaink felett. Mondjuk gondolom itt arra gyúrtak az optimalizálásnál, hogy ha az összes autó előtted van, akkor se essen le az FPS esti versenyen esőben, és ez sikerült is nekik. Ilyen szempontból a grafika dícsérhető. Legalább konstans annyi amennyi, és nem ingadozik 100 és 10 között (én pl attól kapok sikítófrászt).
GuruZone ha végigtolod a versenyt, végignézheted a replay-t az első mp-től az uccsóig
Igen a versenyt. De nem a Q3-as legjobb kört. -
heihachi
addikt
-
heihachi
addikt
válasz
Motion_Blur #712 üzenetére
Az biztos, hogy nem, mert kontrollerrel gyakorlatilag irányíthatatlan
Barthezz2 Gyenge a géped a fullHD-hoz? Akkor én mit mondjak? 1280*1024-ben, mediumon éppen megvan a 30 kocka
Keldor papa Forza 3-ban nincs Spa (sajnos).
-
heihachi
addikt
válasz
sagesz93 #654 üzenetére
Szerintem egy ilyen autónak nem kell feltétlen össze vissza csúszkálni, meg irányíthatatlannak lenni. Elvégre, ezek erre vannak kitalálva, diffuzorral, meg kurva nagy szárnyakkal, batár nagy kerekekkel. Miért csúszna? Ha feszegeted a határokat, akkor oké, de addig szvsz nem kell csúsznia minden kis pedálrezdülésnél
Ugyanígy egy nagyobb gázadásnál sem kell feltétlenül keresztbe állni, hanem fokozattól, sebességtől, fordulattól, haladási iránytól függően csak néha. Azt meg meg is teszi.
Szvsz itt a fizika (többé kevésbé) rendben van, az irányítás ami szar.
-
heihachi
addikt
válasz
szab.tam #648 üzenetére
Hát igen, sokkal "sim-ebb", mint a grid, de sokkal kevésbé sim, mint egy igazi sim
Az első versenyt minden segítséget offolva toltam professionalon, voltam 4.-ik is a kerékcseréig
Aztán lettem 13. Egész jó verseny volt, de a Forma 1-re nem hasonlított. Rengeteget lehet előzni, olyan helyeken, hogy elképesztő. Mondjuk még van egy nehézségi szint.
Csak ne lenne ilyen elképesztő szar a kormány kezelése. Sehogy nem tudom beállítani, hogy pontos legyen, ne késsen, de ne legyen túl érzékeny se.
-
heihachi
addikt
Most futottam Monzában egy 1:22:8-as időt Ferkával, hát ezzel simán bent lettem volna idén a Q3-ban, és ott is a 7. helyre jó lettem volna.
Teljesen kikapcsolt segítségekkel, saját setuppal. Mondjuk szerintem ez az irányítás nagyon pontatlan, és késnek is a valós mozdulatokhoz képest a képernyőn a történések.
-
heihachi
addikt
válasz
Unbaised-Ben #178 üzenetére
Én meg megszereztem a "Sleep well" achievementet: Aludj el a szezon összes versenyén!
-
heihachi
addikt
Teszt: [link]
-
heihachi
addikt
-
heihachi
addikt
válasz
Crazyman33 #34 üzenetére
Nem volt benne gúny, csak tudom, hogy nem szereted a szmájlikat. Hát ez egy újabb példa, hogy azért néha jól tudnak jönni, egyértelműbbé teszik a mondanivalót. Szerintem a kukás is ugyanolyan ember, mint én vagy Te, mert lehet, hogy mást dolgozik, de legalább dolgozik, és legalább olyan fontos a munkája, mint a bankároké.
-
heihachi
addikt
válasz
Crazyman33 #30 üzenetére
Ha többet nyújt mint a többi, az még messze nem jelenti azt, hogy valóban élethű.
A Forzával nem azért játszok, mert egy valamiben jobb (pl. élethűbb vagy szebb vagy több autó van benne) a többinél, hanem mert számomra szórakoztatóbb, mint a többi. Tudnék mondani sok élethű játékot, amivel nem játszok, mert nem szórakoztat. Így van ez az F1-el is. Ha nem fog szórakoztatni (pl. tökéletesen élethű, de kontrollerrel játszhatatlan), akkor nem is fogok vele játszani. Szvsz egy F1 játéknál kiemelten fontos az élethűség, ezért írtam korábban, amit, de nem csak ebből áll egy játék.
Gratulálok a szakmádhoz, remélem nem orvos vagy, vagy nem életmentő műszereket gyártasz.
-
heihachi
addikt
válasz
Crazyman33 #25 üzenetére
Ha nem azt várnám, hogy az eddigi legélethűbb F1 játék lesz, akkor egyáltalán nem is várnám, mert totál érdektelen volna számomra
-
heihachi
addikt
De miért? És ha egy rakat szar lesz az irányítás? Vagy ha az irányítás jó, de a fizikája szar? Vagy ha a fele bullshit, amit itt mondanak? Minden játék a műfaja legjobbjának indul, legalábbis a fejlesztők marketing gépezetében. Meg azé' a Codemasters nem a legélethűbb autós játékokról híres.
Érted, én is várom, mert ezer éve nem volt játszható F1 játék, de hát el nem tudom képzelni, hogy ne várjam meg a demót, mielőtt megveszem, mert hát abból tudom, hogy mit veszek.
-
heihachi
addikt
Hihetetlen, hogy már elő lehet rendelni a játékot (valamelyik videóban láttam a feliratot), de még rendes álló meg mozgóképek sincsenek róla. Ki az a barom, aki előrendeli így, ez így totál zsákbamacska. Vagy már most kéne a pénz a még el sem készült cuccosért?
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- Xiaomi Redmi Note 12s 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- BESZÁMÍTÁS! HP ZBook 15 G6 munkaállomás - i7 9850H 16GB DDR4 RAM 512GB SSD Quadro T2000 4GB WIN10
- Windows, Office licencek kedvező áron, egyenesen a Microsoft-tól - Automata kézbesítés utalással is!
- Beszámítás! HP Z2 G4 Tower Workstation számítógép garanciával, hibátlan működéssel
- Bomba ár! Fujitsu LifeBook S761 - i7-2GEN I 8GB I 320GB I 13,3" HD I HDMI I W10 I Garancia!
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest