Új hozzászólás Aktív témák
-
apszi
őstag
Sziasztok!
Egy olyan érdeklődő jellegű kérdésem lenne, hogy azt írja ki a gépem minden indulás után: „A windows merevlemez-problémát észlelt…bla-bla-bla, csináljon biztonsági másolatot, cserélje ki…stb stb”. Rövid története a dolognak a következő. Anno mikor bejött a Vista őrület én megpróbáltam egy vadiúj winyóra feltelepíteni őt. Mint arra később sikerült rájönnöm, valamelyik integrált hardveremet nem szerette a Vista, ugyanis telepítés közben kb. félúton mindig megállt, és se előre se hátra. Mire kiderült mivel is ütközik az említett remekbeszabott rendszer már kb. harmadszorra próbáltam felküzdeni rá, viszont a harmadik alkalommal már a Vista saját telepítője közölte velem, hogy a merevlemez ahová én a rendszert tenni akarom, erősen haldoklik és ő nem javasolja, hogy oda feltegyem. Mivel már egy vinyó cserén túl voltam ugyanebből az okból kifolyólag, ezért berágtam és csak azért is feltettem. Ugyan Win 7-el, de azóta is azt a vinyót használom minden probléma nélkül. Ennek már minimum kb. 5 éve. Sentinel bácsi is hibát jósolt már akkor is. A kérdés csak annyi lenne, hogy ki lehet-e kapcsolni valahol a win 7-ben, hogy ezt az üzenetet ne dobálja fel, vagy éljek vele tovább boldogan, ami végül is sok vizet nem zavar, de gondoltam hátha nem kell őt tovább taszigálnom az asztalon, hogy ne legyen útban. Tudom, hogy talán célszerű lenne vinyót cserélni, de ezt míg tényleg meg nem murdál, nem fogom megtenni, viszont a válaszokat előre is köszönöm.
Új hozzászólás Aktív témák
- Apple iPhone 17 - alap
- Xbox Series X|S
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- iPhone topik
- AliExpress tapasztalatok
- Geri Bátyó: Agglegénykonyha 6 – Néhány egyszerű tésztaétel
- Autóápolás, karbantartás, fényezés
- Fejhallgatós találkozó
- Itt a Xiaomi Android 16-os frissítési ütemterve a kompatibilis készülékekre
- További aktív témák...
- BESZÁMÍTÁS! Asus B550M R5 5600 32GB DDR4 500GB SSD RTX 5060 Ti 12GB Rampage SHIVA Gigabyte 650W
- RedMagic 10 Air Twilight Gamer kijelző, nagy teljesítmény, 16/512 GB,3 hó gari!
- BESZÁMÍTÁS! Asus H370 i5 9500 16GB DDR4 1TB SSD RTX 2060 Super 8GB AeroCool 800 DeepCool 500W
- LG 27UN880-B - 27" IPS ERGO - 3840x2160 4K - 60Hz - DisplayHDR 400 - USB Type-C - AMD FreeSync - Mac
- HIBÁTLAN iPhone 14 Pro 256GB Gold -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3519
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest