Új hozzászólás Aktív témák
-
otapi
tag
Részben egyetértek, részben nem. Egyrészt ma még valóban nem beszélhetünk MI-ről (ahogy azt Asimov vagy Clarke történeteiben olvashattuk), nem véletlen hogy inkább csak ML-nek (Machine Learning) emlegetik még a Google-nél is a mostani alkalmazásokat.
Másrészt azért történtek áttörések, a sakkban és a góban is egyértelmű már az MI fölény, de a Starcraftban is elveri az emberi játékosok 99%-át. -
dabadab
titán
"Ez a lehetőség felborít majd mindent a tudomány terén."
Nem igazán. Egyrészt attól még messze vagyunk, hogy ténylegesen használható legyen, másrészt meg annyit tud, hogy bizonyos számításokat nagyon felgyorsít, nem többet.
"Szóval ezért említettem meg mert ugyanez lesz az MI-vel is ami még most fantazmagória az 10 év múlva már nem az lesz"Vagy az lesz még mindig.
Az MI azóta fantazmagória, mióta van számítógép, azóta meg nem 10 év telt el, hanem sokszor tíz év, ami alatt rengeteg egyéb területen voltak hatalmas áttörések, de az MI-nél kb. semmi. -
Csatravi
senior tag
Most még nincs köze de 10 évvel ezelőtt még ez a számítási kapacitás is a elképzelhetetlen, kivitelezhetetlen kategória volt. Ez a lehetőség felborít majd mindent a tudomány terén.
Szóval ezért említettem meg mert ugyanez lesz az MI-vel is ami még most fantazmagória az 10 év múlva már nem az lesz. Főleg ha a két ág egymásra talál. -
Csatravi
senior tag
Mondjuk inkább olvasni szoktam egy kicsit hozzáértőbbek írásait.
Örülök, hogy ennyire tudod, hogy mi van baromi messze a tudományban.
15-20 évvel ezelőtt még olyanokra mondták azt hogy fantazmagória ami ma a valóságban működik.
A gondolom hallottál arról, hogy a gugli létrehozta a kvantum számítógépet. Hidd el más világ jön ránk még akkor is ha hitetlenkedve fogadod. -
dabadab
titán
Azért sokat segítene a dolgokon, ha nem hülye tévésorozatok alapján próbálnátok kitalálni, hogy valójában mi történik a világban.
Baromi messze vagyunk attól, hogy tényleg MI-t csináljunk, ami meg létezik és MI-nek nevezik, annak meg semmi köze ezekhez az elképzelésekhez. -
Csatravi
senior tag
Leállítani ? Ez a szellem már kijött a palackból !
Most még sok különálló fejlesztési irány van, csak a különálló de maguktól tanuló MI-k egymásra fognak találni. És akkor majd egymástól is elkezdenek tanulni és nem csak azt amit a megálmodója kitalált hanem a másikét is ezeket kombinálva akkor már gond lesz. Képzeld el az amikor a több helyen "ücsörgő" MI egy olyat csinál amit nem szeretnénk és valaki lekapcsolná de mivel ez egyszerre nem megy és közben a másik MI már arra is rátanul, hogy nem tud működni ha lekapcsolják és emiatt meghiúsítja a következő lekapcsolási kísérletet. Fantasztikusnak tűnik ez még de ugye olvastunk mi régebben is fantasztikus dolgokról ami ma már messze nem az.. -
Csatravi
senior tag
Én nem érzek ellentmondást. A nyugat és Kína profitszerzési módja merőben más. Míg a nyugat egy-egy terméken nagyobb hasznot próbál realizálni de kevesebb eladásból addig Kína kicsi haszon de eszméletlen tömegben módszert alkalmazza. És láthatóan egyre hatékonyabban. És valahogy a nyugat nem vette észre hogy Kína hogy átverte őket. Egy nagyon kommunista elnyomó rendszer beengedte maguk közé a nyugati cégeket aminek egy nagy oka volt. Nem az hogy engedje, hogy kizsákmányolják magukat hanem hogy technológiához jussanak. Szemrebbenés nélkül ellopnak minden technológiát. Így azt a technológia fejlődést amit önerőből 40-50 év alatt értek volna el azt elérték 10-15 év alatt.
Ez az eszement technológia fejlődés meg a profithoz kell. A profit meg ahhoz hogy mindenre rátegyék a kezüket. Ha utánanézel hogy a jövő technológiáihoz kellő alapanyagok többségére már Kína rátette a kezét vagy a közeljövőben teszi rá. A nyugat bealudt ! A Kínaiak megszerezték a technológiát, majd most megszerezték a hozzá való nyersanyagok tulajdonjogát. Innentől ők diktálnak majd. Ehhez hozzáteszik majd a MI-t és a többieknek annyi. Ők sok minden olyat megtehetnek, és meg is tesznek amit a nyugat jogrendszere nem enged meg. Így lépéselőnybe lesznek. De ehhez csak egy úton juthattak el. Iszonyatos profitszerzéssel.
Ami az MI fejlesztők nem értését illeti, na az a legnagyobb probléma. Hisz ha nem értik akkor az azt jelenti, hogy nem tudnak majd belenyúlni sem ha probléma adódik. Ettől félnek nagyon az ellenzők is. -
Van itt némi ellentmondás abba, amit írtál.
A mocskos profitot emlegeted, aztán Te magad linkelsz be egy Kínáról szóló, egyébként valóban nagyon tanulságos cikket. Számomra a cikk legérdekesebb mondata egyébkánt az, hogy a fejlesztők maguk sem értik a gépi tanulás folyamatát -- ez sajnos ilyen.
Kína nem profitra hajt, legalábbis nem arra a bizonyos "mocskos" félére. Kína egyszerűen csak világuralomra tör, és ebben elég jól is halad -- ennek pedig integráns része az a brutális mértékű fejlesztés, élen a MI-val, amit véghezvisznek.
Nyilván hasznos lenne velük szemben kiszállni a játékból, és hagyni nekik mindent.Sajnos én is úgy látom, hogy a vesztünkbe rohanunk, de a MI-ról szerintem eléggé homályosak az elképzeléseid.
MaCS
-
Vesa
veterán
Csak azt nem érted, hogy amikor "fejlesztőkről" beszélsz, akkor az nem egy központosított egység, amit ki lehet kapcsolni. A világ fejlettebb részein rengeteg fejlesztés zajlik, egymástól függetlenül, és egymásra épülve is. A fejlesztések zöme a versenyszférából jön, néhány államiból. Hogyan állítod le ezeket?
-
Csatravi
senior tag
Le lehetne állítani csak megint az a mocskos profit ami átír mindent. Ész nélkül rohanunk a vesztünkbe. Ne felejtsük el a MI arról szól hogy egy idő után tök mindegy hogy mit akar majd az ember. Ha az MI úgy gondolja majd hogy az "ő" elgondolása más akkor mi csak pillogunk majd.
A fejlesztők még most még irányítani tudják az MI-t mert a tudása még kevés de minél nagyobb az MI megtapasztalása a működése során annál kisebb ráhatással lehet majd az ember rá. Hisz az MI öntanulásának az a lényege hogy az ember csak az alapokat adja meg a számítógépnek amit az MI saját maga kezdi el továbbfejleszteni. Már most olyanokat csinál amit nem értünk hogy miért és minek kapcsán csinálja úgy ahogy.
És hogy mennyire releváns az amit írtam ? Csak egy példa a sok lehetőség közül . Már most sem tudok biztosítást kötni mert minden bajomat be kell vallanom és azt rögtön ki is zárják a biztosításból. Ezen adatok még most valamilyen szinten letagadható, elsumákolható de mikor egy MI-t majd rászabadítanak az orvosi adatbázisra vagy a génbankba tárolt genom állományra na majd akkor lesz nagy pofára esés. -
Csakhogy ezt már régen nem lehet megállítani. Mégis kinek az érdeke lenne leállítani, és azzal versenyhátrányba kerülni a többiekkel szemben?
Az érveid sok szempontból teljesen jogosak, csak éppen nem relevánsak. Magyarán pont nem jelentenek semmit a fejlesztők számára.
MaCS
-
Csatravi
senior tag
A mesterséges intelligencia fejlesztését még addig kellene befejezni míg megtehetik !!
Az egy dolog hogy jó dolgokra lehetne bizonyos területeken használni de a világraszóló nagy dolgokat sosem arra szokták használni először. Lásd Kínát, hogy már most mire használja az MI-t Mire oda jutnánk addigra a MI már rég túllépet azon hogy mi mondjuk meg hogy mit szeretnénk. És nem lehet majd leállítani.
És gondolj bele, hogy már most is visszaélnek a génbankokban tárolt génállományokban rejlő titkokkal. Képzeld el hogy megjósolják majd pillanatok alatt hogy ki milyen betegségben mikor mivel ,hogyan és ez illetéktelenek kezébe kerül. MERT ODA IS FOG KERÜLNI. Csórikám nem kap hitelt, nem kap állást, nem kötnek vele biztosítást, stb..stb de lehet még orvosi ellátást sem kap már mert minek hisz XY-nak már csak 3 éve van hátra. Mert minden tudni fognak róla. Az orvosi adatnak a legtitkosabb adatnak kellene lennie. Sajna nem az !
A felső 10 százalék pénzért majd megoldja de a többi......
Szerény véleményem, hogy a múltat tudhatjuk de a jövőt jobb nem firtatni.
Amúgy Stephen Hawking se nagyon örvendett ezen irányú fejlődésnek. [link] -
Igen, amit írsz a logikus, csak éppen az átlagos munkahelykereső esetén nem így működik.
A nyilvános FB-profilból elképesztő mennyiségű adatot "elemeznek ki". Ez persze erőfeszítést igényel, de amint írtam, erre már komoly képzés és MI-s megoldások vannak.
Nem csak gondolom vagy feltételezem, hanem tényszerűen tudom, látom.
MaCS
-
otapi
tag
Mondjuk, ha csak egy ember életét is meg lehet menteni ezzel, akkor miért is olyan nagy baj?
Lásd https://index.hu/techtud/2019/11/11/nem_tudjak_honnan_tudja_a_mesterseges_intelligencia_hogy_meg_fogsz_halni_egy_even_belul/Ez a többmilliós adathalmaz pont alkalmas arra hogy egy MI-t betanítsanak betegségek felismerésére az elérhető adatok alapján. Gondolom a Google el is végezte ezt a háttérben...
Másik érdekes kérdés hogyha teszem azt arra kötelezik a Google-t hogy törölje ezeket az adatokat, akkor a betanított ML-t is törölnie kell? -
Vesa
veterán
Túldimenzionálod a kérdést. A munkáltatónak nincsen joga -és lehetősége sem-, a privát profilhoz hozzáférni, ez egyébként törvénytelen is lenne. Marad a publikus, amiből egyébként sem sok tudható meg valakiről, feltéve, hogy nem ott éli le a fél életét, és bár egy munkáltató számára valóban bír(hat) némi infomrációval az FB, azért elsődlegesen a szakértelem, a szakmában szerzrett gyakorlat és a korábbi munkahelyek, illetve a betöltött pozíciók azok, melyeknek elsődleges prioritásuk van. Ami egy publikus FB profilból megtudható valakiről, azt egyáltalán nem nehéz "manipulálni" és olyan színben feltüntetni magát az illetőnek, mint akinél minden rendben van. Némi észt és tudatosságot igényel, semmi mást.
Bizonyára van néhány szakma, vagy munkakör, ahol kicsit nagyobb súlya van a szolciális paramétereknek, de a munkahelyek többéségénél nem ez az elsődleges. Arról nem is beszélve, hogy az egyén szociális képességeit nem lehet megítélni egy publikuis FB profilból abban a tekintetben, hogy a konkrét cégnél, egy konkrét közösségben majd hogyan fog tudni együtt dolgozni a többivel. Mégis, mire megy bárki azzal, ha azt látja, hogy XY csodásan kijön a _barátaival_ (mert ugye az FB sajátossága éppen az, hogy mindenkit bezár a saját kis közösségébe és világába), ha a cégnél teljesen más típusú munkatársak veszik majd körül?
Egy public FB profil elemezgetése maximum arra jó, hogy az eleve renitens, láthatóan kicsapongó embereket kiszűrjék vele, de még ez sem feltétlen fog sikerülni, elvégre kellemetlen kép bárkiről készülhet, buliba is szokás járni, még a legkomolyabb szakemberek sem remeték a 4 fal között, tehát az FB profilon látottakból semmilyen módon nem lehet messzemenő következtetéseket levonni egy jelentkezőről, főleg nem a szakmai hozzáértéséről, a munkamoráljáról vagy a terhelhetőségéről. Arról meg végképp nem, h ogy vadidegenekkel együtt hogyan fog csapatban dolgozni. Az a HR-es aki ennek ellenkezőjét elhiszi, konkrétan idióta és nem ártana sürgősen konzultálnia egy, a területet jól ismerő szak- pszichológussal, szociológussal! -
Állítólag ezt figyelik erre szakosodott kopók és MI-s programok.
Persze nagyon nem mindegy, hogy ki és milyen magasságú állásra pályázik. Nagyon komoly pozíciónak kell lennie ahhoz, hogy igazán komoly, profi erőfeszítést tegyenek bele a FB-profil manipulálásába -- azon a szinten meg már azért komolyabb is a szűrés.
MaCS
-
Vesa
veterán
Remélem ma mér nem ezzel a mentalitással interjúztatnak, mert teljesen értelmetlen. Tulajdonképpen az eddigiek alapján pont az ellenkezője körvonalazódik előttem: egy okosan és tudatosan szerkesztett, kvázi kamu FB profillal a legdörzsöltebb HR-est is simán hülyére lehet venni és kifejezetten segít megszerezni egy állást! Kamu alatt most ne a nem létező, kínai dömping profilt értsd!
-
Balage700
tag
Na ja, ennek fényében Kína egy egész jó helynek tűnik, legalább nem képmutatóak. Tudod hogy mi az aktuális álláspont, amit vissza kell mondani.
MaCS: Köszi a kis eszmefuttatásod, érdekes volt olvasni.
Nyilván nehéz jó munkaerőt találni, de ezekre is vannak különféle tesztek.
-
Jó húsz éve rendszeresen interjúztattam (százas nagyságrendben, bizalmi állásra, közvetlen munkatársnak) és olyan hazugságoknak dőltem be, amelyek talán a legegyszerűbb Facebook-profil alapján is kiszűrhetőek lettek volna.
Persze ki lehetne húzni a probléma méregfogát azzal, hogy azzal kezdek egy állásinterjút, hogy megkérdezem a jelöltet, hogy hozzájárul-e a profilja megnézéséhez.
Á, mindegy, csak hangosan gondolkodom, és miután mindkét oldalról ismerek számtalan hajmeresztő példát, éppenséggel van min gondolkodnom.
A jog absztrakt megoldásokat tud csak kínálni, a józan ész erejében bízni meg naivitás, úgyhogy gyakorlatilag kizárt, hogy igazán jó megoldás szülessen, legfeljebb kevésbé rossz kompromisszumokat érhetünk el.
MaCS
-
válasz
Balage700 #41 üzenetére
Gyanítom, hogy azokat is nézik, és persze nincsenek kőbe vésett szabályok.
A lényeg, hogy ellenőrizhető legyél, minimális kockázati terheltséggel és szemetebb esetben zsarolási felülettel.
Amúgy van ennek az érmének egy másik oldala is: ha munkáltató vagyok, miért is ne nézhessem meg a nyilvános felületen, hogy az adott dolgozó vajon milyen eséllyel tud beilleszkedni a dolgozói közösségbe? Mert bizony sok munka, munkahely esetén a csapatmunkára alkalmasság, a munkatársakkal összepasszolás kiemelt fontosságú lehet.
MaCS
-
mepet
addikt
Hála Istennek minket véd az Európai Unió az efféle gaztettek ellen.
-
válasz
Tigerclaw #31 üzenetére
Ez olyannyira így van, hogy egyrészt létezik külön Facebookprofil-elemzői szakma, amit direkt így tanítanak, nem is alacsony óraszámban, másrészt egyre durvábban működnek a gépi tanulási módszerek, amelyek kattintásra adnak egyre pontosabb elemzést a profilokról -- első helyen azt, hogy azok valódiak-e. HR-esek számára jutányos áron elérhető...
MaCS
-
cog777
őstag
Kulonfele helyzetekben hasznos a titkositas. Bar most mar EU-ban jobb a helyzet roaming kapcsan de meg mindig elofordul hogy kulfoldon pl a hotel WiFi halozatahoz kapcsodunk. Kb semmi koze a hotel IT embereinek hogy en milyen infot kuldok el. Sem a hotel, bar/etterem stb, tovabba ISP tulajnak, telefonszolgaltatonak es meg ezer mas helyzetben senkinek.
Persze ez csak egy reteg mert van sok mas is de en azert szeretem ha tobb reteg ved.
-
Vesa
veterán
válasz
Tigerclaw #31 üzenetére
Akkor engem sehova nem vennének fel, mert semmiféle profilom nincs és nem is volt sehol!
Mondjuk nem érint, mivel vállalkozó vagyok mióta az eszemet tudom. Ezzel együtt, elég nagy baj hogy ilyen szintre jutottunk...Bár feltételezem, ez csak multiknál vagy nagyobb cégeknél van így. Szerencsére ezer más munkahely létezik, oda kell menni. -
dabadab
titán
"például ahol dolgozom, férj hozzá a Pestig menő optikához. például kábeltv-nél férj hozzá a visszirányhoz."
Miért akarnék pont ahhoz hozzáférni amikor vannak lényegesen egyszerűbb módszerek?
Felszállok a vonatra és már sniffelem is a titkosítatlan wifi hotspoton menő forgalmat.
Bemegyek egy kávézóba vagy szállodába, csinálok egy kamu hotspotot a helyi SSID-vel és jelszóval és már nyomom is a sniffelést ésvagy a MITM-et.Ezek tényleg olyan egzotikus szcenáriók, hogy teljesen felesleges lenne védekezni ellenük.
"az mitm-ről meg annyit, hogy tényleg hasznos ellene védekezni, miközben a víruskergetők üzemszerűen törnek minden https kapcsolatot. nyilván másnak erre nincs lehetősége..."
Nem törik, hanem proxyzzák és ehhez az szükséges, hogy saját root certet telepítsenek a gépre, amihez nyilván root hozzáférés szükséges.
-
bambano
titán
a vidámság, ami látható rajtad, miközben teszel egy kijelentést, nem fokmérője a kijelentésed igazának.
például ahol dolgozom, férj hozzá a Pestig menő optikához. például kábeltv-nél férj hozzá a visszirányhoz.
az mitm-ről meg annyit, hogy tényleg hasznos ellene védekezni, miközben a víruskergetők üzemszerűen törnek minden https kapcsolatot. nyilván másnak erre nincs lehetősége...
-
dabadab
titán
"tényleg nem véletlenül tolnak mindenkit a https felé, hanem tájékozatlanságból."
Végülis a titkosítás meg a man-in-the-middle attackok elleni védelem az tök felesleges, igaz?
És ha most olyanokat mondasz, hogy senki nem fér hozzá a kliens meg a szerver közti adatfolyamhoz, akkor körberöhöglek, mert ez aztán tényleg nem jelent problémát. -
bambano
titán
az adatforgalom lehallgatásához két dolog kell:
1. hozzáférj az adatátviteli közeghez olyan ponton, ahol az adat átmegy
2. az adat nyílt legyen vagy legyen nálad megfejtő kulcs.következik akkor a magyarázat, hogy ezt a két feltételt hogyan tudod teljesíteni egy tisztességesen összerakott rendszerben.
tényleg nem véletlenül tolnak mindenkit a https felé, hanem tájékozatlanságból.
szerk: és ismételjük meg a korábbi mondatomat: az, hogy nem https, nem azt jelenti, hogy titkosítatlan az adat, hanem azt, hogy egyel kevesebb titkosítás van rajta.
-
Vesa
veterán
Hogy lenne már ész nélküli hype? Az adatfolyam a kliens és a szerver között "lehallgatható" (nyilván nem Pistike álltal, de kit érdekel, ha így is illetéktelenek kezébe kerülhet??). SSL nélkül talán akkor biztonságosabb, ha szerveroldali állapotmegőrzést használnak, de ez sok esetben nem így van. Legjobb az SSL-t beiktatni, és akkor kulcs nélkül nem lehet visszafejteni az adatokat. Nem véletlenül push-olnak mindenkit a HTTPS használatára.
-
Predatorr
őstag
Csúnya kínaiak kémkednek... de mindig a google, f.szbúk, amerikai cégek/kormány buknak le.
-
bambano
titán
akkor tisztázzuk: a jelenlegi technológiák többségénél a http-t ugyanúgy nem tudja lehallgatni vér pistike, mintha https lenne. http esetén minimálisan nagyobb az esélye, hogy lehallgathatják, de nem hiszem, hogy annyival rosszabb lenne, hogy érdemes törődni vele.
ez egy oktalanul, ész nélkül gerjesztett hájp.
-
Csatravi
senior tag
Nincs itt összekeverés. Az oldal ahol be kell írnom a bejelentkezési adatokat az http:// kezdetű oldal. Mikor beléptem és az adatokat kérem le akkor átvált https:// tehát titkosított adatátvitelre. Értelme már nem sok ha a belépési adatok megszerezhetőek a nem titkosított vonalon. Talán emlékszel arra hogy kb 3 éve a magyar kórházak számítógépeit támadták meg. Egy http oldal túl könnyű a hozzáértők számára ! Azt meg hogy hogyan azt hagy ne itt és nekem kelljen leírni.
-
-
Csatravi
senior tag
Arról nem is beszélve, hogy van (szerintem több is) olyan kórház ahova http protokollon keresztül lehet bejelentkezni, hogy az orvosi adatokhoz, leletekhez hozzáférjen a páciens. Tehát nem titkosított a protokol mikor beírom a felhasználó/jelszó párost.
Mondhatnám vicc de sajnos nem az. A legérzékenyebb személyes adatok nulla védelemmel ! -
wjbhbdux
veterán
A magyar egészségügyi adatokhoz vajon ki nem fér hozzá amikor sok helyen windows 3.1-es softwaret használnak még mindig a kórházakban?
az is elég para hogy pár adat megadásával részletekbe menő kezelési és receptkiváltási napló van a neten minden taj számhoz.
-
Kb. 10 éves történet.
Adatvédelmi konferencia.
Az egyik előadó elmondja, hogy a cégénél úgy megy az interjúztatás, hogy eleve erre szakosodott szakemberrel elemzik a jelentkezők Facebook-profilját.
Kérdés: És mi van azokkal, akiknek nincs Facebook-profiljuk?
Válasz: Olyat nem veszünk fel. Szigorú szabály.MaCS
-
Csatravi
senior tag
Szerintem a világ két legmocskosabb és legkártékonyabb cége a gugli meg a fosbúk.
-
Balage700
tag
Jaj, hagyjuk már. Ha elmegy valaki állásinterjúra, akkor a HR bizottság gestapósat játszik.
A cégek minden személyes adatot elkérnek.
-
Pano
addikt
Szép álom, de sajnos nem fog tovább menni a vergődésnél. Becsülendő, hogy ők legalább tesznek valamit, de sajna érdemi dolgokat nem fognak tudni kisajtolni. Ha jogilag találnak is rajtuk fogást, a Google majd talál egy menekülőutat.
Szerinted az Amerikán kívüli bírságokból mennyit fizettek be?
Ezeknél a vállalatoknál már csak belülről lehet elindítani valamit, de onnan is rettentő nehéz. Kívülről esélytelen. -
syberia
veterán
válasz
Feketelaszlo #4 üzenetére
Nem egészen. Van egy 2.3 milliós követővel rendelkező Youtuber, aki egy évvel ezelőtt indította el a kezdeményezését, szeretnék elérni hogy a Youtube (Google) egyenrangú félként tekintsen a videoplatform felhasználóira.
Mára odáig jutott a történet, hogy a legnagyobb EU-s munkavállalói szakszervezet vállalt velük partnerséget, komoly jogász gárdával a hátuk mögött.
Tegnap közösségi akció keretében több ezer levelet küldtek a YouTube központjába, kíváncsi vagyok mennyi fog megérkezni, ottani tv/újság/bloggernek jó sztori lenne belőle. -
syberia
veterán
-
bambano
titán
"A Google újabb adatkezelési botrányba keveredett": egy szokásos munkanap a guglinál.
-
Pano
addikt
Egy ideig próbáltam elejét venni, hogy adatok kerüljenek ki rólam, de be kellett látnom, hogy ez elől már képtelenség menekülni, nem lehet nyomon követni (gondolom ez is a cél). Konkrétan mindegy ki milyen adatkezelési botrányba keveredik, nem tudsz olyan vállalatot mondani aki nem gyűjt semmilyen adatot. A személyes adataidat se tudod azzal védeni, hogy sehol nem használod a neten, mert általában vagy belekényszerítenek, vagy máshonnan kebelezik be, tőled függetlenül. A tevékenység és egyéb adatról nem is beszélve. Ha Windowst kell használnod, már ott elbukik az egész a francba. Az internetet is muszáj már használni, főként munkához.
Amúgy meg érdekesség:
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- ÁRGARANCIA! Épített KomPhone Ryzen 7 9800X3D 32/64GB RAM RTX 5070 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- Bomba ár! HP EliteBook 830 G5 - i5-8G I 8GB I 256GB SSD I 13,3" FHD I HDMI I Cam I W11 I Gari!
- Dymo LabelWriter 400 - Hőpapíros címkenyomtató
- ÁRGARANCIA! Épített KomPhone i5 12400F 16/32/64GB RAM RTX 5060Ti 8GB GAMER PC termékbeszámítással
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i5 14600KF 32/64GB RAM RX 7800 XT 16GB GAMER PC termékbeszámítással
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: PC Trade Systems Kft.
Város: Szeged