Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • DonJoker
    csendes tag

    Sziasztok!
    A xxxxxx iskola engem is érdekelne. Van valakinek infója róla?
    A Facebook oldaluk aktív, de a vélemények 4-5 évvel ezelőttiek. Több helyen, fórumon kérdeztek már róluk, de válasz sehova sem érkezett.
    Köszönöm!

    [ Módosította: KEndre ]
  • Lolita
    újonc

    Az xxxxxx-ról tud valaki valamit? Ők is szegedi cég és hasonlóan szervezik a tanfolyamaikat.

    [ Módosította: KEndre ]
  • Papooo
    senior tag

    Jelenleg Békés-Csongrád megyében vadásszák a balekokat.
    Engem most hívtak.
    Első dolgom volt körbeguglizni, és már ide is jutottam. :)

  • ppais
    csendes tag

    Sziasztok!

    Én még emlékeim szerint 2006-2008 körül szaladtam bele ebbe a korrekt kis iskolába.
    Sajnos nem volt annyi eszem, hogy elzavarjam őket, sőt! Annyira hülye voltam, hogy aláírtam a szerződésüket. Ezután pár héttel kaptam egy levelet, hogy szintfelmérő lesz, arra elmentem. A kőkemény infós érettségimmel megírtam 99%-osra a szintfelmérőt, így úgy döntöttem, hogy erre nekem nincs is szükségem.
    Nem foglalkoztam velük addig, amíg ki nem küldték a "tananyagot". Ekkor felhívtam őket, hogy én nem akarok hozzájuk járni, mert 1: nem látom értelmét, 2: elköltözök onnan ahol addig éltem, 3: nincs most pénzem tandíjra.
    Erre kaptam azt az infót, hogy a tananyagot ki kell fizetnem, mivel aláírtam a szerződést, és lehet halasztani a tanulást, és áthelyezni is az oktatást máshova. Mondom OK, hülye voltam, fizetek.
    Ezután kértem őket írásban, hogy szüntessük meg a szerződést, szépen leírtam az okokat, és úgy gondoltam itt vége lesz a sztorinak.
    A következő jel felőlük 1-2 évvel jött, mégpedig hogy tartozok nekik 370ezer forinttal. Innentől kezdve voltam még hülyébb, és dobtam ki minden levelet amit tőlük kaptam.
    Egészen addig, amíg édesanyám kezébe nem került egy levelük. :) Ügyvéd lévén látta hogy valamit kezdeni kell az üggyel, ugyanis már végrehajtónál tartottunk, aki közel 600ezer forintot szeretett volna tőlem elkérni.
    Valahogy sikerült megegyezniük, hogy 180ezer forint, plusz eljárási költségek után le lesz rendezve minden.
    Kifizettem 90et a végrehajtónak, 90et az iskolának, valamint az összes eljárási díjat.
    Ez 2010-2011 magasságában lehetett.
    Most, 2016 januárjában kaptam egy levelet ugyanattól a végrehajtótól, hogy (kerekítve) 1.100.000 forintot a fizetésemből szeretnének levonogatni, amit a cég is megkapott, így ezt gondolom a következő havi fizetésemtől kezdve vonogatják majd.
    Sajnos édesanyám nyáron elment, így nincs lehetőségem tőle újabb tanácsokat, segítséget kérni.

    Arra lennék kíváncsi, (sajnos dolgozom, és hirtelen nincs időm 407 hozzászólást elolvasni, csak bele-bele
    olvasgattam) hogy van-e bárki olyan, aki hasonló szintig jutott velük, és sikerült belőle valahogy úgy kiszállni, hogy ne kelljen az autóját-házát eladni.

    Előre is köszönöm a válaszokat!

  • mesza12
    újonc

    Tisztelt Olvasó!

    A XX Iskola Kft.-t első ízben a Szegedi Munkaügyi Bíróság 2008. év január hónap 2. napján kelt 8.Mv.856/2007/2.sz. ítélete, míg második alkalommal a 24.754-1/2009-4000/4140. sz. határozat folytán 2009. év október hónap 26. napján emelkedet jogerőre.

    A Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ a 697-5/2010. számú határozatával - melyet a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal 13151-1/2010-4000!4140. számú határozatával helyben hagyott -, a XX Informatikai, Idegennyelvi Iskola és Számítástechnikai, Kereskedelmi Szolgáltató Kft.-t 2010 június 18. napjától eltiltotta a felnőttképzési tevékenység folytatásától.

    Ennek ellenére a Kft. továbbra is végzi ezt a tevékenységet XXX Hungary Kft. néven, mert úgy gondolják a 2010. február 01. napjától hatályos cég elnevezés megváltoztatása elegendő egy ítélet figyelmen kívül hagyására!

    Keressünk minden olyan személyt akinek problémája akadt az elmúlt években bármelyik néven eljáró Kft-vel!

    https://www.facebook.com/pages/XX-Iskola-károsultjai

    Üdv!

    Sajnos a Facebook-csoport nem elérhető :/

  • _Hyperion_

  • Bozsomák
    újonc

    Sziasztok!

    A topik kimeríthetetlen szerintem, éppen ezért remélem, hogy a régi hozzászólások ellenére kaphatok itt segítséget tőletek!

    A történet eleje a szokásos, hasonló, mint amiket itt olvashattunk eddig is. Én azonban idő előtt abbahagytam a Multimédia tanfolyamot, és nem fizettem ki a teljes összeget. Ez 2009-ben volt. Azóta évente egyszer felhívtak a pénzért, új szerződést küldtek a fizetési részletek átütemezéséről stb... de sosem vállaltam semmit. Bírói végzésekre hivatkoztak, stb-stb, amiből én persze sem bíróságtól, sem tőlük nem kaptam példányt. Ma már ott járunk, hogy ügyvéd küldött nekem levelet az iskola követeléséről.

    Olyanok segítségét várom, akik hasonlóan belementek kardvívásba az "iskolával". Mik a következő lépések? Veletek mi történt? Stb..

    Előre is kösz!

  • repvez
    addikt

    Az iff informatikáról[link] tud valaki valamit?
    A 3 elérhetőségük megegyezik a XX-es címekkel..
    A tesómat hívták fel, de nem mondtak se árat, semmi más konkrétumot.
    Valaki vélemény?

    Ha mindenképpen szeretne valamilyen hasonló tanfolyamot elvégezni,akkor bármelyik másik céggel csaqk ne itt végezze el.!!!

    Én a webtervező softverüzemeltetö tanfolyamot " végeztem" el.

    Az ügynök leigérte a csillagot az égröl hogy miket fogok csinálni meg hogy 2 bizonyitványt ad egy EUs oklevelet meg egy OKJ54-es végzettséget.
    Majd mikor elkezdödött a tanfolyam olyan alap dolgokat tanultunk ami nem egy 5.4-es szintü tanfolyamhoz való. képkivágás méretezés stb..

    Aztán elkezdtünk utánna járni a cégnek félévtáján, mert sokhelyröl irtak rosszat roluk.
    Ráakadtam egy birosági végzésre, hogy eltiltották oket az oktatástól 1 évre szabálytalanságok miatt. DE mire ezt megtaláltam elötte nemsokkal aláirattak egy papirt a cég névváltoztatásáról, igy másik név alatt folytatták a dolgok ,mert a XX-et eltiltották ezért megy most IFF név alatt.
    ÉS mikor kérdezösködtünk , hogy ez hogy megy meg milyen papirt és végzettséget ad akkor csak habogtak, nem válaszoltak egyenesen, söt semmilyen megkeresésre sem, csak a tanáron keresztül.MAjd a végén a poén az volt, hogy még 130k-t kellett volna befizetni az OKJ-ért mert szerintük az nem volt benne a szerzödésbe csak mint opciót emlitették.
    Ekkor már mindenkinek tele volt a töke velük és leveleket küldtünk jogászokhoz és minden fogyasztovédelmi forumra.Ekkor meghátrált a cég és felajánlotta, hogy aki OKJ-zni is akar az fizesse be a teljes tandijat és akkor ingyen elvégezheti a tanfolyam azon részét, aki meg megelégszik az oklevéllel annak eltekintenek az utolsó 3 havi törlesztötöl.

    Miután végelett a tanfolyamnak még mindig nem kaptunk semmilyen papirt vagy értesitést, hogy mikor kapjuk meg az igazolásokat, ekkor megint irtam egy panaszlevelet feléjuk és egyböl küldték az oklevelet 5 honappal elöbbi dátummal. és irták hogy nem tudják válalni az PKJ-s tanfolyamot igy nekunk is visszafizeti a 3 havit csak tekintsük semmisnek a szerzödést és egymást felejtsük el.

    Ugyhogy lehuztak 350k pénzzel és használható tudást nem adtak át.
    Igérték, hogy jogtiszta szoftvereket adnak a tanfolyamra és hogy megtarthatjuk a tanfolyam végén ezért ilyen magas az ár.ÉS kaptunk 2002-es 30napos triál szoftvereket és mondták, hogy ugyis találunk hozzá okosságot ök ebbe nem tudnak segiteni.
    Az év végi viszga abbol állt hogy egy tesztet kelet kitölteni, és egy kezdetleges honlapot késziteni amit még meg sem merek mutatni senkinek annyira alap .

    Ugyhogy semmiképpen se ezt a céget válaszd, mások a feléért több oraszámban OKJ-s végzettséget ad .

    [ Módosította: KEndre ]
  • visszamennyé
    csendes tag

    Az iff informatikáról[link] tud valaki valamit?
    A 3 elérhetőségük megegyezik a XX-es címekkel..
    A tesómat hívták fel, de nem mondtak se árat, semmi más konkrétumot.
    Valaki vélemény?

    [ Módosította: KEndre ]
  • renamon
    újonc

    Még annyit fűznék hozzá a fentebb leírtakhoz, hogy ez természetesen az én egyéni szociális problémám! Mármint az, hogy naív voltam és bevállaltam ezt a tanfolyamot. Sajnos a visszalépésre nem lett volna esélyem, mert idő közben olyan magánéleti problémáim adódtak, hogy ha akartam sem tudtam volna minden órára bemenni, tehát én ezzel már szerződést szegtem... Nekem elég volt pár órát eltöltenem az iskolában ahhoz, hogy tudjam, nekem ez a szint amit ott oktatnak "középfok" címen az köszönő viszonyban sincs a valódi középfokkal. Tehát én nem profitáltam belőle jóformán semmit. Sem anyagilag, sem pedig tudás szinten. Kaptam még pár darab fénymásolt A4-es papírt amelyek az alap HTML kódokat tartalmazták (igénytelen fénymásolatok voltak.) Ez is vicces! Excel, word, Powerpoint, Acess, a Windows használata stb... ez is alap szint volt, de mindegy. Legalábbis nekem alap. Kb. ennyiből állt a középfokú oktatás. Aki régen a Dos alatt qbasicben írt néhány programot az nem fog lehidalni egy windows használattól sem... Amit pedig feljebb linkelt valaki referencia "weblapot" az szánalmas. Persze a szándék a fontos. 10 perc alatt sokkal igényesebbet össze lehet dobni. Tulajdonképpen az oktatással nem is lett volna probléma , de nem ennyi pénzért és nem hitegetve a diákokat, hogy persze OKJ bizonyítvány, így meg úgy elismert stb..
    A tanár ugyan lelkiismeretes volt, amennyire én észrevettem, de azért az elég cinkes, hogy nem vette észre azt, hogy vírusos a lemez... Nem csak én tettem szóvá az osztályból! Ilyen erővel mondhatta volna azt is, hogy "gyerekek a mai házi feladat az lesz, hogy az oktatáshoz megfelelő szoftvereket keressétek meg valamelyik torrent oldalon és töltsétek le" :N Vicces...
    Ezért a pénzért valóban nem éri meg. Én is azért mentem bele, mert érettségim sajnos nincs, és bíztam ebben a bizonyítványban. Nem is értem, hogy lehettem ilyen hülye. Mindegy, a lényegen nem változtat. Lett belőle egy szép nagy, kemény fedeles diploma (oklevél)... amivel a seggemet kitörölhetem. Mondjuk fali dísznek elmegy... Ez meg, hogy már 570.000Ft-nál tart a képzési költség, egyenesen pofátlanságnak tartom. Félre ne értsen senki, nem lehúzni akarom az iskolát, de irreálisan magas az az összeg amit lehúznak az emberről. Aki teheti nézzen más alternatíva után!

    Engem is helyesebben az anyukámat is felhívták csak mi nem mentünk bele.
    Túl gyanús volt, hogy nem mondtak árat.
    Ágnes :N

  • okucsa
    csendes tag

    Senkinek se ajánlom ezt az iskolát. Én 2007-be végeztem és kifizettem 360.000Ft-ot amiből 60.000-at visszaigényelhettem de így is rengeteg pénzt kidobtam az ablakon. Szinte semmit nem kaptam érte. Onnantól kezdve annak a híve vagyok hogy inkább magamtól megtanulom ezeket a dolgokat hisz a neten szinte bármit megtalálsz, csak elszántság kell.

  • Derson
    csendes tag

    Sziasztok, én sajnos most szembesültem ezekkel a sajnálatos lehúzásokkal, tényekkel. Ebbe az iskolába járok 6 hónapja, a tanárt tudom dicsérni mert tanít és nem leadja az anyagot, de semmi több ami pozitív lenne. Én is bedőltem a hitegetésnek akkor, pozitívan álltam a dolgokhoz. A hatóság figyelmébe fogom ajánlani azt, hogy 8 nap alatt nem kapok szolgáltatást hanem hónapok múlva csak amikor már 3 hónapot befizettem. Ugyanis tavasza toboroznak és júniusban, Júliusban és Augustusban már jönnek a csekkek. Szolgáltatás pedig csak szeptemberben van.
    1. átverés: nincs személyes tapasztalatod, csak bízol a minőségben és hogy ez hasznos számodra.
    2 átverés: Olyan tökéletes köntösbe van csomagolva a szerződés ha 1x olvasd el nem veszed észre az átverést, az aljára van írva, hogy: A felek tényként rögzítik , hogy a XX iskola által szervezett számítástechnikai szoftverüzemeltető képzés (ami okj-t ad) első hét hónapjának képzési programja megegyezik a XX iskola által szervezett számítástechnikai szoftverüzemeltető és webtervező képzésének képzési programjával. Amennyiben a képzésben résztvevő jelen szerződés tárgyát képező képzést elvégezte és sikeres modulzáró vizsgát tett, valamint jelen szerződés aláírásakor rendelkezik az okj vizsga bemeneti feltételeivel, ebben az esetben a XX iskola belépési lehetőséget biztosít számára a fent megnevezett okj képzés megszerzésére irányuló képzés utolsó 32 órájára.
    ELEMZÉSE. vegyük ketté mi micsoda.
    Számítástechnikai szoftverüzemeltetés Amit végez:pl
    -Számítógépeket kezel szoftvereket használ(ez még webes dolog is lehetne)
    -projekteket tervez és értékel
    -Hardveres feladatokat lát el
    -támogatja a biztonsági rendszert
    -LAN/WAN hálózatokat üzemeltet és értékel
    -....................nézz utána sok van még
    de egyik sem weboldal tervezés, készítés

    Webtervező
    -HTML, css alapfoka, vagyis statikus weblap készítés.
    A statikus tudás az nem piacképes.
    A 2 szakmának köze sincs egymáshoz. Csak így jól hangzik ha elolvasod.
    A valóságban tanítanak neked statikus honlap készítést 9 hónapig ami fele a piacképes tudásnak. a másik fele az a következő évben van ha beiratkozol szintén 400 ezerért akkor már 300 órában meg tanulhatod a dinamikus weboldal készítést és erről kapsz 1 Internetes alkalmazás fejlesztő okj bizonítványt, oklevelet, valamit.
    Az iskolát felmenti sajnos egy törvény ha 1993. évi LXXVI. törvény 3.§ (3)-e (Az (1) bekezdésben foglaltakon kívül szakképzés folytatható más, a szakképzést folytató intézmény által megjelölt, az állam által nem elismert szakképesítés megszerzésére is.) Szerintem ez meg támadhatatlan.

    9 hónap tanulás a semmiért egy fél szakmáért,és még vállalnak egy másik képzést 32 órában amiről kapsz okj-és bizit amit más iskola 500órában tanít,(kell tanítania) csak kell az idő töltés hogy pénzt tudjanak érte kérni. Ha kell a másik fele is a tudásodnak (a 9 hónap ért) akkor iratkozz be ismét 400 000-ért. + okj vizsga díj. igy kb 900 000 ft. ( persze ha nem mész el szoftverüzemeltetői re), akkor 900 000 ft. és 2 év.
    Az átverés az, hogy tavasszal nem tudod van másik fele is az iskolának a dinamikus weboldal, és az 1 év nem 1 év hanem 2ő, és az 1 év végén nem arról kapsz valamit amit tanultál hanem teljesen másról, csak úgy lehet értelmezni mint ha kapnál egy okj-és vizsgát arról amit tanulsz 9 hónapig.
    kb ennyi de lenne még mit mondanom üdv sziasztok és ne iratkozzatok be, nem ajánlom.

    [ Módosította: KEndre ]
  • agressiv
    addikt

    Aranyos agresszív tag, hát másfél percet rászánhattál volna a körbenézésre. Bizonyára mindannyian megbűnhődünk a tetteinkért (te is), de ne tedd már ezt velem, hogy a saját bűneim mellé még a XX iskola bűneit is a nyakamba zúdítod.
    Reményeid pedig tulajdonképpen teljesültek, google.

    Hoppá Bocsánat. :R

    Valóban elnéztem, de rengeteg XX iskolás újonc írkált ide még egyszer elnézést.

    [ Módosította: KEndre ]
  • cizella
    csendes tag

    Csak gratulálni tudok neked te cizella néven regisztrált XX iskolás gyökér, húzzátok csak le a csóró embereket szemrebbenés nélkül, de remélem előbb utóbb rájönnek a hivatalos közegek, hogy milyen egy szemét aljas banda vagytok ti és mind megbűnhődtök a tetteitekért.

    Aranyos agresszív tag, hát másfél percet rászánhattál volna a körbenézésre. Bizonyára mindannyian megbűnhődünk a tetteinkért (te is), de ne tedd már ezt velem, hogy a saját bűneim mellé még a XX iskola bűneit is a nyakamba zúdítod.
    Reményeid pedig tulajdonképpen teljesültek, google.

    [ Módosította: KEndre ]
  • agressiv
    addikt

    Az a tippem, hogy a minőségirányítási rendszernek a kérdőíves szakasza kifogástalanul működik a XX iskolában, velünk is kitöltették a kérdőívet.

    (Off: másik tippem, hogy a kérdőívet kitöltők jelentős része - nem a XX iskolában, hanem úgy általában - átlagosan másfél percet szán egy háromoldalas kérdőív kitöltésére, és nem feltétlenül olvassa el a kérdést, mielőtt bekarikázza a maximális vagy ahhoz közeli pontszámot. Harmadik tippem, hogy a kellemetlen tartalommal megtöltött kérdőívek nem feltétlenül jutnak el a feldolgozási szakaszig.)

    Csak gratulálni tudok neked te cizella néven regisztrált XX iskolás gyökér, húzzátok csak le a csóró embereket szemrebbenés nélkül, de remélem előbb utóbb rájönnek a hivatalos közegek, hogy milyen egy szemét aljas banda vagytok ti és mind megbűnhődtök a tetteitekért.

    [ Módosította: KEndre ]
  • cizella
    csendes tag

    Szerintem jogosan panaszkodik az, aki ide beír, lévén lehet véleményünk az adott termékekről/szolgáltatásokról, ha már kifizettük őket! Sőt továbbmegyek! Lévén ISO 9001-es rendszerben működnek - ők is a CERTOP-nál vannak mint az a cég ahol dolgozom -, ezen minőségirányítási szabvány előírja a vevők véleményfelmérését, kikérdezését, és ezen adatok felhasználását a cég fejlesztésére. Tudom, mert én megbízott minőségirányítási vezető vagyok és én is szoktam ilyeneket csinálni. Na most kérem miért nem kérdeznek meg senkit? Vagy lefizetik az auditorokat (a rendszert ellenőrző személyek), hogy nézze el, nem csináltuk meg és kész??? Szánalmas.

    Az a tippem, hogy a minőségirányítási rendszernek a kérdőíves szakasza kifogástalanul működik a XX iskolában, velünk is kitöltették a kérdőívet.

    (Off: másik tippem, hogy a kérdőívet kitöltők jelentős része - nem a XX iskolában, hanem úgy általában - átlagosan másfél percet szán egy háromoldalas kérdőív kitöltésére, és nem feltétlenül olvassa el a kérdést, mielőtt bekarikázza a maximális vagy ahhoz közeli pontszámot. Harmadik tippem, hogy a kellemetlen tartalommal megtöltött kérdőívek nem feltétlenül jutnak el a feldolgozási szakaszig.)

    [ Módosította: KEndre ]
  • misx
    senior tag

    Nem csak neked tűnt fel, szánalmas próbálkozások az iskola részéről. :((( Ezzel is magukat minősítik. Ebből is látszik, hogy mennyire hülyének nézik az embert. Illetve próbálják...
    Csak engem már nem érdekel, mivel én régen elbuktam ezt a játszmát. :( Csak magamat okolhatom ezért... :W

    Szerintem jogosan panaszkodik az, aki ide beír, lévén lehet véleményünk az adott termékekről/szolgáltatásokról, ha már kifizettük őket! Sőt továbbmegyek! Lévén ISO 9001-es rendszerben működnek - ők is a CERTOP-nál vannak mint az a cég ahol dolgozom -, ezen minőségirányítási szabvány előírja a vevők véleményfelmérését, kikérdezését, és ezen adatok felhasználását a cég fejlesztésére. Tudom, mert én megbízott minőségirányítási vezető vagyok és én is szoktam ilyeneket csinálni. Na most kérem miért nem kérdeznek meg senkit? Vagy lefizetik az auditorokat (a rendszert ellenőrző személyek), hogy nézze el, nem csináltuk meg és kész??? Szánalmas.

  • LW
    őstag

    Üdvözlök mindenkit,
    Szeretnék hozzájárulni saját tapasztalatommal, ill. esetemmel a témához, hogy más könnyebben tudjon rögtön jó döntést hozni.
    Történet: Fiamnak és nekem egyezik a nevünk. A srácnak átvettem egy telefon kártyát,(előfizetésest) csak a számlafizető neve és címe változott meg. A tulajdonos nem !
    Rejtett számról telefon, név szerint kerestek !! Valószínű engem és nem a fiamat, mert ő még kiskorú. Persze gyerek megadta az én számomat, így már megtaláltak engem is . Titkos szám, bájos női hang, egyeztetés. Semmit sem tudtam róluk ! 4 nap nem volt elég a számomra, hogy interneten utána nézzek ,kifélék mifélék ! 1. hiba . Gyerekkel megbeszéltem, tetszett neki a dolog, érdekelte is volna. Személyes találkozó, szimpatikus fiatal ember, a nevét meg sem jegyeztem. (én hibám) Miután felmérte ismereteimet a cégről, egy gyors bemutatást tartott kb 5 mondatban. Persze már az elején közölte, hogy most azonnal kell majd eldöntenünk akarjuk e, vagy sem , mert sokan jelentkeznek. Már itt büdösnek kellett volna ,hogy legyen a dolog, de belealudtam. Szép szavak, akkreditált képzés 4 nyelvű bizonyítvány UNIO által elfogadott, távmunkára felhasználható. Itt kicsit felcsillant a szemünk, mert valamivel pénzt keresni az jó! Észre is vette, mert ezután csak ez a téma ment. Persze segítséget is adnak meg mindent. Belementünk, aláírtuk a szerződést kifizettük a 15 e ropit.2.hiba fizettem egy olyan embernek aki nem is igazolta magát ,hogy Ő valójában az e , aki.
    Az nap éjjel nem aludtam semmit ! Ahogy elment a srác, már kezdett előttem felkúszni a függöny.Egyből internet : Kik ők mik ők. Van honlapuk az jó ,de csak magyar !!!
    Rögtön fórumok, döbbenés :Y Mi ez a s...zar ?
    Azonnal megírtam a szerződést felmondó levelet !! 3 példányban !
    Nem bíztam a véletlenre 8 nap az nyolc nap ! Elküldtem a levelet nekik Faxon, Email.ben, postafiók címre, meg a rendes címükre is . A leveleket tértivevényes ajánlott levélként ,elsőbbségivel !!!!!! Ez plusz 1000 Ft-om bánta, de biztos ami biztos :)
    Most várom a fejleményeket, meg ,hogy utalják a pénzt 8 napon belül, ahogy átvették a leveleket !! lehet 15-öm bánja ,de 400 e-et nem dobok ki. Bár majdnem megtettem :W
    Egyenlőre ennyit ! A fejleményekről később beszámolok.
    Jah azt meg tudtam időközben, hogy csak az iskola akkreditált, nem a képzéseik, és az is lejár 2011-ben.
    Ne dőljetek be senkinek ,legközelebb írok konklúzióimról is .

    Üdv!

    Egészen pontosan így jártam és cselekedtem. Igaz én 3 példány helyett csak 2 példányt küldtem el, de azt tértivevénnyel. :DDD

    Épp ugyanígy megetettek "már így is kicsúsztunk a határidőből" szöveggel, szerződéskötés, stb és amikor leültem a géphez és rákerestem. Elúszott a köd, nagy rádöbbenés, mit tettem?

    Normálisan lehet rendezni velük, nálam 1-másfél héten belül utaltak (15k beiratkozás) és mivel rendelet is van a székhelyen kívül kötött szerződésekről, muszáj nekik. E-mailen is felvettem velük a kapcsolatot, kérdéseimre válaszolva tájékoztattak is az ügy sikerességéről.

    Piszok mázli, hogy van nekünk halandóknak a 370/2004 kormányrendelet, na és hogy 8 napon belül van a dolog. :K

    LW

  • topmaci
    újonc

    Üdvözlök mindenkit,
    Szeretnék hozzájárulni saját tapasztalatommal, ill. esetemmel a témához, hogy más könnyebben tudjon rögtön jó döntést hozni.
    Történet: Fiamnak és nekem egyezik a nevünk. A srácnak átvettem egy telefon kártyát,(előfizetésest) csak a számlafizető neve és címe változott meg. A tulajdonos nem !
    Rejtett számról telefon, név szerint kerestek !! Valószínű engem és nem a fiamat, mert ő még kiskorú. Persze gyerek megadta az én számomat, így már megtaláltak engem is . Titkos szám, bájos női hang, egyeztetés. Semmit sem tudtam róluk ! 4 nap nem volt elég a számomra, hogy interneten utána nézzek ,kifélék mifélék ! 1. hiba . Gyerekkel megbeszéltem, tetszett neki a dolog, érdekelte is volna. Személyes találkozó, szimpatikus fiatal ember, a nevét meg sem jegyeztem. (én hibám) Miután felmérte ismereteimet a cégről, egy gyors bemutatást tartott kb 5 mondatban. Persze már az elején közölte, hogy most azonnal kell majd eldöntenünk akarjuk e, vagy sem , mert sokan jelentkeznek. Már itt büdösnek kellett volna ,hogy legyen a dolog, de belealudtam. Szép szavak, akkreditált képzés 4 nyelvű bizonyítvány UNIO által elfogadott, távmunkára felhasználható. Itt kicsit felcsillant a szemünk, mert valamivel pénzt keresni az jó! Észre is vette, mert ezután csak ez a téma ment. Persze segítséget is adnak meg mindent. Belementünk, aláírtuk a szerződést kifizettük a 15 e ropit.2.hiba fizettem egy olyan embernek aki nem is igazolta magát ,hogy Ő valójában az e , aki.
    Az nap éjjel nem aludtam semmit ! Ahogy elment a srác, már kezdett előttem felkúszni a függöny.Egyből internet : Kik ők mik ők. Van honlapuk az jó ,de csak magyar !!!
    Rögtön fórumok, döbbenés :Y Mi ez a s...zar ?
    Azonnal megírtam a szerződést felmondó levelet !! 3 példányban !
    Nem bíztam a véletlenre 8 nap az nyolc nap ! Elküldtem a levelet nekik Faxon, Email.ben, postafiók címre, meg a rendes címükre is . A leveleket tértivevényes ajánlott levélként ,elsőbbségivel !!!!!! Ez plusz 1000 Ft-om bánta, de biztos ami biztos :)
    Most várom a fejleményeket, meg ,hogy utalják a pénzt 8 napon belül, ahogy átvették a leveleket !! lehet 15-öm bánja ,de 400 e-et nem dobok ki. Bár majdnem megtettem :W
    Egyenlőre ennyit ! A fejleményekről később beszámolok.
    Jah azt meg tudtam időközben, hogy csak az iskola akkreditált, nem a képzéseik, és az is lejár 2011-ben.
    Ne dőljetek be senkinek ,legközelebb írok konklúzióimról is .

  • bbbcars
    csendes tag

    Nekem eddig nem volt tapasztalatom velük, remélem nem is lesz több. Nemrég felkeresett egy kifejezetten kedves, fiatal lány telefonon és mesélt nekem erről a szoftveres-webfejlesztős tanfolyamról. Kicsit furán hangzott, hogy 1 év, heti 1 alkalom és akkor profi leszek, de gondoltam ezek biztos nagyon tudnak valamit. Majd' lyukat beszélt a hölgy a hasamba, sűrűn emlegette a külföldön is elfogadott diploma szókapcsolatot. Lévén halál járatlan vagyok ilyen dolgokban, be is lelkesedtem. Másnap visszahívott, hogy akkor megadhatja-e az elérhetőségeimet egy oktatászervezőjüknek, mondtam persze, lássuk a medvét. Aztán eltelt még 1 nap, már kicsit másképp láttam a dolgokat és biztosabbnak láttam, ha előbb kicsit utánanézek ennek az egésznek neten, ismervén magamat annyira, hogy tudtam, ha kijönnek személyesen, nehezen fogok tudni nemet mondani, ha soknak találnám az összeget, stb. Így jutottam el erre a fórumra és még sok másikra is, amelyek egyikén sem olvastam semmi jót a képzésről. Pláne, hogy nekem nem csak a papír kellett volna, hanem a tényleges tudás mögötte. Na meg az anyagiakat is sokalltam. Eldöntöttem, ha hív az oktatásszervező, udvariasan elmondom neki, hogy ne is fáradjon, időközben meggondoltam magam. Így tartottam fairnek, ne raboljuk egymás idejét feleslegesen. Ezen a telefonbeszélgetésen pár perce vagyok túl, és komolyan megdöbbentem. Ilyen kultúrálatlan, bunkó és tahó hozzáállással én még nem találkoztam. Az elején én nem akartam senkit megsérteni, nem mondtam, hogy azért gondoltam meg magam, mert olvastam, hogy elég gyenge az oktatásuk színvonala, csak annyit mondtam, hogy az eltelt napokban, különböző okokból kifolyólag meggondoltam magam. Erre a nő alpári módon nekem esett, olyan stílusban és hangnemben beszélt velem, mintha valami utolsó sz*rjankó lennék. Hogy akkor én mi a fenének kértem tájékoztatást. Mondtam neki, hogy egyrészt először ők kerestek meg engem, másrészt pedig épp most mondom le a tájékoztatást, megtettem volna már hamarabb, ha nem állandóan rejtett számról hívtak volna és vissza tudtam volna hívni őket. Egy darabig még alázott a nő, ami elsőre annyira megdöbbentett, hogy hülye mód, csak hebegtem-habogtam, épp csak nem kértem elnézést, hogy még élek egyáltalán. Aztán a végén minden köszönés nélkül rámvágta a telefont.

    Namost, innentől kezdve, akkor sem tenném be a lábukat az iskolájukba, ha ingyen nyújtanák a lehető legszínvonalasabb oktatást. Azt hiszem ezzel a viselkedéssel ez a nő az egész iskolát fémjelezte. Kritikán aluli.

    Engem is zaklattak aztán anyám a kezembe nyomta a telót. 2-3szor beszéltem egy sráccal. Aztán mondtam hogy ez engem nem érdekel azóta se veszem fel a telefont magánszámmal nehogy még egy ilyen legyen. És azt nemértem honnan tudnak meg ők titkos számokat..?

  • LW
    őstag

    Én majdnem becumiztam ezekkel. Hozzánk is kijöttek és elég jó dumával vettek rá erre az egészre, de hála istennek (ilyenkor örülök, hogy csórók vagyunk) nem tudtuk kifizetni és megegyeztünk abban, hogy amint lessz pénz átutaljuk, valami zöld papírt aláírtam, viszont a szerződést hála istennek nem. Telefonon meg lessz mondva az ürgének, hogy nem tudjuk kifizetni ezért nem fogjuk utalni a pénzt és mivel a szerződést nem írtam alá csak a jelentekzési lapot, talán sikerül mindenféle probléma nélkül elfelejteni ezt az egészet.
    Szerencsémre egy haverom felhívta a figyelmemet az "iskola" problémáira és időben rájöttem, hogy kikkel is van dolgunk. A legmókásabb a történetben a tipikus duma, hogy "most kell dönteni, mert le kell foglalnia a helyet és már csak egy szabad hely van" és kiderült, hogy haveromnak is ugyanezt mondták miután tőlünk átmentek hozzájuk...

    Minket is azzal etettek, hogy már így is kicsúsztunk a határidőből. :C
    Alattomos egy intézmény ez. :(((

  • agressiv
    addikt

    Én majdnem becumiztam ezekkel. Hozzánk is kijöttek és elég jó dumával vettek rá erre az egészre, de hála istennek (ilyenkor örülök, hogy csórók vagyunk) nem tudtuk kifizetni és megegyeztünk abban, hogy amint lessz pénz átutaljuk, valami zöld papírt aláírtam, viszont a szerződést hála istennek nem. Telefonon meg lessz mondva az ürgének, hogy nem tudjuk kifizetni ezért nem fogjuk utalni a pénzt és mivel a szerződést nem írtam alá csak a jelentekzési lapot, talán sikerül mindenféle probléma nélkül elfelejteni ezt az egészet.
    Szerencsémre egy haverom felhívta a figyelmemet az "iskola" problémáira és időben rájöttem, hogy kikkel is van dolgunk. A legmókásabb a történetben a tipikus duma, hogy "most kell dönteni, mert le kell foglalnia a helyet és már csak egy szabad hely van" és kiderült, hogy haveromnak is ugyanezt mondták miután tőlünk átmentek hozzájuk...

  • LW
    őstag

    A történet vége abszolút pozitív, jövő héten utalnak, a szerződés felbontásra került.
    (csak hogy kerek legyen) :DDD

  • LW
    őstag

    Nem csak neked tűnt fel, szánalmas próbálkozások az iskola részéről. :((( Ezzel is magukat minősítik. Ebből is látszik, hogy mennyire hülyének nézik az embert. Illetve próbálják...
    Csak engem már nem érdekel, mivel én régen elbuktam ezt a játszmát. :( Csak magamat okolhatom ezért... :W

    A levél már megvan, viszont kedden tudom csak feladni, ugyanis hétvége + ünnep lesz. :W
    Nem munkanapok, de örülnék ha nem lógna fölöttem a halálos ítéletem. :DDD

  • Poszy
    csendes tag

    Csak nekem tűnt fel, hogy az összes pozitív HSZ egynapos júzertől származik?

    Nem csak neked tűnt fel, szánalmas próbálkozások az iskola részéről. :((( Ezzel is magukat minősítik. Ebből is látszik, hogy mennyire hülyének nézik az embert. Illetve próbálják...
    Csak engem már nem érdekel, mivel én régen elbuktam ezt a játszmát. :( Csak magamat okolhatom ezért... :W

  • LW
    őstag

    Sziasztok!

    Én a kezdő tanfolyamot kezdtem el, de sajnos a férjem munkanélküli lett, s abba kellett hagynom a sulit.. :( Én szerettem a csapatot, a tanár is türelmes volt, az előző munkahelyemen szétzilált önbizalmam kezdett helyreállni. végül nekem csak annyit kellett kifizetnem, amennyi órán részt vettem! nem értem, amit itt néhányan említenek, hogy az egészet ki kell fizetni, stb.! Ez a saját tapasztalatom! Mondjuk én mindent leírtam nekik levélben, s erre reagáltak is!

    Csak nekem tűnt fel, hogy az összes pozitív HSZ egynapos júzertől származik?

  • LW
    őstag

    Sziasztok!
    Köszönöm minden hozzászóló segítségét, tegnap kötöttem szerződést, azonnal lemondom írásban. :C
    XX maffia kíméljen. Az írottak alapján ez a szervezet maga a pokol.
    Üdv. LW

    Szerk: Esetleg ha valakinek van tapasztalata 8 napon belüli szerződésbontással kérem vegye fel velem a kapcsolatot, vagy jelezzen valahogy. :U

    [ Módosította: KEndre ]
  • misx
    senior tag

    Szent ég, mit tettem? Én csak próbáltam egy angol nyelvü önéletrajzhoz valami hivatalos megnevezést találni a XX-ről, erre egy egész fórumtémába botlottam. Őszintén, néhány hozzászólás felett átsiklottam, de nagyjából így is sikerült átvergődnöm magam az összesen. (És közben persze jót nevettem a sok elégedett újoncon.) Gondoltam hát, hogy hozzászólok:

    2005-ben kerestek meg telefonon a XX-től, majd később egy hölgy személyesen is miután érdeklődést mutattunk a tanfolyam iránt. A szüleim belementek a dologba.
    Az órák mindig 17-től voltak, már amikor nem maradtak el. Én ekkor voltam végzős középiskolában, szóval a képzés miatt végül is nem táncoltam szalagavatón sem. Az oktatás egy középiskola számtech termében zajlott, a géppark megfelelő volt ebből a szempontból. Az oktatónk egy fiatal, segítőkész szőke hölgy volt, és végül is a tanfolyam alatt elég sok mindent sikerült tanulnom. Ennyit előre a pozitívumokról.

    Végül is akkor miért nem vagyok elégedett? Talán, mert a nemzetközileg is elismert, nagy múltú intézmény nem azt a színvonalat hozta amit ígért vagy inkább amit én elvártam volna egy ilyen volumenü befektetéstől. Tökéletes példa erre a pár száz hozzászólással ezelőtt posztolt kép a könyvből (ami persze nekem is megvan). Példaként említhetném még, hogy a tanfolyam egész ideje alatt egy sor PHP-t sem(!) tanultunk, és az említett javascript is kimerült 3-4 órában az oktatás legvégső szakaszában. Ez azt hiszem elég sokat elmond arról, hogy milyen szintü képzésről beszélünk.

    A tananyag tényleg teljesen alap dolgokból állt, így ha valakinek volt egy kis sütnivalója akkor probléma nélkül megoldhatta az órai feladatokat percek alatt (Én szinte egész idő alatt fórumoztam, torrenteztem és játszottam. Emlékszem, hogy direkt azért vettem egy 1 gigás(!) pendrive-ot, hogy a cuccokat amiket leszedtem haza tudjam hurcolni). Kellett persze csinálni weblapot amit majd vizsgán be kellett mutatni, stb., de a követelmények azzal szinte ki is merültek, hogy legyen rajta egy frame, 3 animált gomb, meg egy flash fejléc. Ennyi.

    Az írásbeli és gépi vizsga is ennek megfelelően könnyű volt, az enyém például 95%-os lett és a csoportunkból emlékeim szerint mindenki átment. És bár én az OKJ-s vizsgát is szerettem volna elvégezni, erre végül is nem került sor, mert akkor valamiért nem volt rá lehetőség és bár megbeszéltük a tanárral, hogy augusztus környékén telefonon értesítenek, hogy a következő csoporttal együtt tudjak vizsgázni, a telefon a mai napig nem csörgött ez ügyben (őszintén, még nekem is csak később jutott eszembe, teljesen elfeledkeztem róla). Mivel ezt külön kellett volna fizetni, ezért ebből nem lett probléma.

    Summa summarum, úgy gondolom így utólag, hogy azt a pénzt érdemesebb lett volna egy jó konfigra és internet előfizetésre; esetleg egy nyelvtanfolyamra költeni. A megszerzett tapasztalat ugyanis egyáltalán nem volt arányos a befektetett összeggel.

    Jah ez olyan mint ha számítógép-kezelői tanfolyamon DOS-t meg Win98-at oktatnának.
    Vagy programozóin Qbasic-et. (Jó nem árt tudni, de már nem ez a jővő! Sőt a jelen se...) :DD

  • kobak1
    csendes tag

    Kedves kobak1!

    A 369. kommentben az egyetlen személyes adat Majoros Anna neve, amit ő maga adott meg a 366. hozzászólásában.

    2F Iskola

    Sőt, hogy pontosabb legyen a kiemelés aláhúzás:
    1. személyes adat: bármely meghatározott (azonosított vagy azonosítható) természetes személlyel (a továbbiakban: érintett) kapcsolatba hozható adat, az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. A személy különösen akkor tekinthető azonosíthatónak, ha őt - közvetlenül vagy közvetve - név, azonosító jel, illetőleg egy vagy több, fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző tényező alapján azonosítani lehet;

  • kobak1
    csendes tag

    Kedves kobak1!

    A 369. kommentben az egyetlen személyes adat Majoros Anna neve, amit ő maga adott meg a 366. hozzászólásában.

    2F Iskola

    Kedves Valaki, milyen felhatalmazással beszélsz a 2F nevében? Te vagy a képviseletre jogosult vezetője? Vagy valaki, aki visszaél a képviselet jogával? Mindenesetre, ha személyes adatokat kezelsz, talán ideje, hogy tisztába gyere a törvénnyel. Példátlan eset, amit művelsz. Valójában a fórum üzemeltetőjének intézkednie kellene a törvénysértés miatt minimum törléssel, de ha a szabályzata kimondja, akkor kizárással. Adott esetben az érintettnek talán még ennél is több lehetőségében áll: lépéseket tehet a 2F Iskola törvénysértésének megállapítására.

    1992. évi LXIII. törvény

    a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról

    2. § E törvény alkalmazása során:
    1. személyes adat: bármely meghatározott (azonosított vagy azonosítható) természetes személlyel (a továbbiakban: érintett) kapcsolatba hozható adat, az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. A személy különösen akkor tekinthető azonosíthatónak, ha őt - (U)közvetlenül vagy közvetve - név(/U), azonosító jel, illetőleg egy vagy több, fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző tényező alapján azonosítani lehet;

    3. § (1) Személyes adat akkor kezelhető, ha

    a) ahhoz az érintett hozzájárul, vagy

    b) azt törvény vagy - törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben - helyi önkormányzat rendelete elrendeli.

    5. § (1) Személyes adatot kezelni csak meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében lehet. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie e célnak.
    (2) Csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas, csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig.

  • 2F
    újonc

    Elképedtem, amikor észrevettem ezt a bejegyzést. Az adatvédelmi törvény nem teszi lehetővé, hogy egy félnőttképző iskola dolgozója, vezetője mások személyes adatait taglalja nyilvános fórumon. A törvény lehetővé teszi, hogy egy iskola a vele jogviszonyban álló adatait kezelje, na de hogy a netre teregesse? Hol élnek?

    Kedves kobak1!

    A 369. kommentben az egyetlen személyes adat Majoros Anna neve, amit ő maga adott meg a 366. hozzászólásában.

    2F Iskola

  • kobak1
    csendes tag

    Lenne egy kérdésem. Ti szoktatok dolgozni? Nem értem miért nem hagyjátok békén ezt az iskolát. Jó lehet hogy 5 éve rossz volt de megváltozott a világ és az iskola is. Miért szarozzátok le ha nem is tudjátok hogy most milyen? Lehet hogy ha most elmennétek nagyon élveznétek.

    Kedves Juci11, igen, akinek van munkája, munkahelye szokott dolgozni. Többen ennek reményében jelentkeztek a 2fbe. És te szoktál dolgozni?
    Igazad van, sokkal jobb lett az iskola, papírja is van róla: egy eltiltó határozat. Csak arra vár, hogy a bírósági is kimondja, hogy az eltiltás jogszerű. És valószínűleg ki fogja mondani.
    De ne hidd, hogy a hozzászólásoddal nem vagyunk előbbre: megtudtuk, hogy az iskola korábban rossz volt, de változott a világ. Várunk, hátha tovább változik.

  • kobak1
    csendes tag

    Majoros Anna 2009.06.09-én kötött szerződést a 2F Iskolával. 2009.07.10.-én a szerződésben foglaltaknak megfelelően az Iskola kiküldte neki a tankönyvcsomagot, amit ő nem vett át.

    10 nappal később felhívtuk, amikor is Anna azt kérte az Iskolától, hogy postázzuk a csomagot, ez 2009.08.07-én meg is történt.
    Sajnos a csomagot ekkor sem vette át, kérésével ellentétben.

    Ezek után 2009.08.17-én ismét felhívtuk, megkérdeztük, hogy mik a szándékai a tanfolyammal kapcsolatosan, hiszen kétszer nem vette át a kiküldött tankönyvcsomagot. Ekkor jelezte szóban, telefonon keresztül, hogy nem szeretne járni a tanfolyamra, nem kéri a csomagot; kollégánk pedig tájékoztatta, hogy a szerződés felbontását csakis írásban teheti meg. (A szerződésben az szerepel, hogy minden változtatást az eredeti szerződéshez képest csak írásban lehet kezdeményezni.)

    Mivel sajnos nem érkezett levél, ezért automatikusan felszólító levél ment Majoros Anna részére 2009.10.15-én. Erre sem érkezett reakció, ezért ismét telefonon kerestük, hiszen korábban már tudtunk vele telefonon beszélni. 2009. november és december hónapban a feljegyzések szerint többször is kerestük, azonban csak egyszer vette fel a telefont, amikor is rossz volt a vonal, és erre hivatkozva Anna letette a telefont. Ezután semmilyen telefonos megkeresésre nem reagált, nem vette fel a telefont többet, pedig ezután is, a következő hónapban is kerestük.

    Miután a telefonos kapcsolatfelvétel sajnos sikertelennek bizonyult, újra levelet küldött az Iskola 2009. decemberében. Erre sem történt semmiféle reakció, ezért 2010.01.25-én fizetési meghagyás kibocsátását kértük, a szerződésben foglaltak értelmében.
    Anna ellentmondással élt, amiben annyit közölt, hogy telefonon 8 napon belül lemondta a szerződést. (Ami a fentiek szerint sajnos nem volt elegendő, írásban lett volna szükséges ezt megtenni, ahogy neki jeleztük is.)

    Nagyon sajnálatosnak tartjuk, hogy idáig fajult Anna ügye. A 2F Iskola a mai napig, most is kész az együttműködésre, segítségre, várjuk Majoros Anna megkeresését.
    Sajnos azonban ehhez mindig kell a másik fél hajlandósága a kapcsolatfelvételre, mert ennek hiányában csak a szerződésben foglaltak szerint járhatunk el.

    Várjuk Anna jelentkezését, kérjük higgye el, hogy nyitottak vagyunk a problémája megoldására, vegye fel velünk a kapcsolatot!

    2F Iskola

    Elképedtem, amikor észrevettem ezt a bejegyzést. Az adatvédelmi törvény nem teszi lehetővé, hogy egy félnőttképző iskola dolgozója, vezetője mások személyes adatait taglalja nyilvános fórumon. A törvény lehetővé teszi, hogy egy iskola a vele jogviszonyban álló adatait kezelje, na de hogy a netre teregesse? Hol élnek?

  • black87
    csendes tag

    Szent ég, mit tettem? Én csak próbáltam egy angol nyelvü önéletrajzhoz valami hivatalos megnevezést találni a XX-ről, erre egy egész fórumtémába botlottam. Őszintén, néhány hozzászólás felett átsiklottam, de nagyjából így is sikerült átvergődnöm magam az összesen. (És közben persze jót nevettem a sok elégedett újoncon.) Gondoltam hát, hogy hozzászólok:

    2005-ben kerestek meg telefonon a XX-től, majd később egy hölgy személyesen is miután érdeklődést mutattunk a tanfolyam iránt. A szüleim belementek a dologba.
    Az órák mindig 17-től voltak, már amikor nem maradtak el. Én ekkor voltam végzős középiskolában, szóval a képzés miatt végül is nem táncoltam szalagavatón sem. Az oktatás egy középiskola számtech termében zajlott, a géppark megfelelő volt ebből a szempontból. Az oktatónk egy fiatal, segítőkész szőke hölgy volt, és végül is a tanfolyam alatt elég sok mindent sikerült tanulnom. Ennyit előre a pozitívumokról.

    Végül is akkor miért nem vagyok elégedett? Talán, mert a nemzetközileg is elismert, nagy múltú intézmény nem azt a színvonalat hozta amit ígért vagy inkább amit én elvártam volna egy ilyen volumenü befektetéstől. Tökéletes példa erre a pár száz hozzászólással ezelőtt posztolt kép a könyvből (ami persze nekem is megvan). Példaként említhetném még, hogy a tanfolyam egész ideje alatt egy sor PHP-t sem(!) tanultunk, és az említett javascript is kimerült 3-4 órában az oktatás legvégső szakaszában. Ez azt hiszem elég sokat elmond arról, hogy milyen szintü képzésről beszélünk.

    A tananyag tényleg teljesen alap dolgokból állt, így ha valakinek volt egy kis sütnivalója akkor probléma nélkül megoldhatta az órai feladatokat percek alatt (Én szinte egész idő alatt fórumoztam, torrenteztem és játszottam. Emlékszem, hogy direkt azért vettem egy 1 gigás(!) pendrive-ot, hogy a cuccokat amiket leszedtem haza tudjam hurcolni). Kellett persze csinálni weblapot amit majd vizsgán be kellett mutatni, stb., de a követelmények azzal szinte ki is merültek, hogy legyen rajta egy frame, 3 animált gomb, meg egy flash fejléc. Ennyi.

    Az írásbeli és gépi vizsga is ennek megfelelően könnyű volt, az enyém például 95%-os lett és a csoportunkból emlékeim szerint mindenki átment. És bár én az OKJ-s vizsgát is szerettem volna elvégezni, erre végül is nem került sor, mert akkor valamiért nem volt rá lehetőség és bár megbeszéltük a tanárral, hogy augusztus környékén telefonon értesítenek, hogy a következő csoporttal együtt tudjak vizsgázni, a telefon a mai napig nem csörgött ez ügyben (őszintén, még nekem is csak később jutott eszembe, teljesen elfeledkeztem róla). Mivel ezt külön kellett volna fizetni, ezért ebből nem lett probléma.

    Summa summarum, úgy gondolom így utólag, hogy azt a pénzt érdemesebb lett volna egy jó konfigra és internet előfizetésre; esetleg egy nyelvtanfolyamra költeni. A megszerzett tapasztalat ugyanis egyáltalán nem volt arányos a befektetett összeggel.

    [ Módosította: KEndre ]
  • kobak1
    csendes tag

    Kedves Fórumozók!

    Ha erélyes segítség kell a kárvallottak megszerveződéshez, úgy vélem, tudok segíteni. Abban az esetben minden lépni kívánó fórumozótól elsőre köszönettel fogadok minden kronologikus beszámolót és dokumentummásolatot az ügyéről, bármely ezzel összefüggő dokumentum másolatát elektronikusan vagy megbeszélés szerint postán, és a következő adatokat, információkat október 8. péntekig!!!:

    1. Szerintetek milyen módon akadtak rátok a XX beszervező aktivistái? Mit tudtak/tudhattak rólatok?
    2. Tételesen milyen személyes adatokat kértek tőletek rólatok, másokról?
    3. Milyen személyes adatokat kértek, kérhettek rólatok másoktól, kiktől, mikor, hogyan?
    4. Tételesen milyen ígéreteket tettek szóban, illetve szerződésben mit vállaltak, és azokat mikorra, hogyan teljesítették, teljesítették-e?
    5. Tényszerűen milyen módon zajlott a szerződésre való rábeszélés, tanúsítottatok-e ellenállást, hogyan, erre az iskola ügynöke mit tett, mennyire éreztétek önkéntesnek vagy a rábeszélés rámenősségének, agressziójának a döntést. A találkozó/rábeszélés körülbelüli időtartama.
    6. Szerződés, tételesen a szerződéskötés utáni 8 nap esetleges történései
    7. Adatok, dokumentumok a felvevő intézmény, oktatás helyéről ( postacím stb.) a tantárgyakról, órarendek
    8. Eredeti, megküldött lemezek, szoftverek, tankönyvek, jogtisztaságukkal, minőségükkel kapcsolatos információk
    9. Az iskola látogatásával/nem látogatásával összefüggő adatok, tanulmányok kezdete, vége, megállapodás a tanulmányok felfüggesztéséről, folytatásáról és ezzel összefüggésben a befizetések alakulása
    10. Az iskola ügyintézésének, kapcsolattartásának adatai: pontosan mi történt szóban, mi írásban, ha fenyegetéseket kaptatok, kitől, milyen formában, mi volt azok pontos tartalma, történt-e olyasmi, amit zaklatásnak éreztetek, milyen egyéb anomáliákat tapasztaltatok (pl. az ügyintéző erotikusan túlfűtött viselkedése stb.); a kapcsolattartás problémái
    11. Az oktatás tartalmával, minőségével összefüggő adatok, tárgyi feltételek, eszközök, órák megtartása
    12. A vizsgák megszervezésével, lebonyolításával, azok elmaradásával, anomáliáival összefüggő adatok, a vizsgáztatók száma
    13. Vizsgadokumentumok, bizonyítványmásolatok vagy azok hiányával összefüggő adatok
    14. Hogyan került sor bírósági eljárásokra, ezek pontos eseménysora, fontosabb tényei, tapasztalt problémák, dokumentumok másolatai
    15. Tételesen miért, mikor, mennyi összeget fizettetek, pénzügyek dokumentumainak másolata, esetleg annak rövid értékelése, hogy az iskolába való jelenkezés, a tanulás előre látható költsége mekkora terhet jelentett a kasszátok számára, és a végső összeggel együtt mennyit, esetleg a személyes nehezítő körülmények (munkanélküliség stb.)
    16. Tételesen, ha voltak-e kétes momentumok a pénzügyek körül, ha igen, melyek
    17. Milyen egyéb anomáliákat tapasztaltatok a kapcsolatkeresésüktől a jelen óráig.
    18. Minden konkrét, értékelhető információ az iskoláról: hatósági intézkedések, az intézménnyel pénzügyi kapcsolatba került zűrös figurák stb.

    Név nem minden esetben szükséges, de nehéz megúszni, ha iratokat kapok. Szólhattok másoknak is, akik kárvallottai voltak az iskolának, küldjék meg ők is. Az is írhat, aki a szerződéskötés előtt torpant meg, éppen a rábeszélés furcsaságai miatt.

    mailem: kobak_1 kukac freemail.hu
    A határidőt kéretik tartani a következő lépés érdekében.

    [ Módosította: KEndre ]
  • 2F
    újonc

    Kedves Mindenki!

    Most olvastam, hogy a XX iskolával többen perben álltatok és talán meg tudnátok küldeni a bírósági végzést a saját peretekkel kapcsolatban. Vagy megosztani a tapasztalatokat. Amennyiben nem okoz problémát kérlek segítsetek nekem, mert ma megyek 13.órára bíróságra, mivel a fizetési meghagyásnak ellent mondtam, miután beiratkoztam és nem jelentem meg.
    Nagyon fontos néhány jó tanács.
    Segítségetek előre is köszönöm.

    Ui: Nekem Miskolcon lesz a per!

    Üdvözlettel,

    Majoros Anna Mária
    70/211-0000

    Majoros Anna 2009.06.09-én kötött szerződést a 2F Iskolával. 2009.07.10.-én a szerződésben foglaltaknak megfelelően az Iskola kiküldte neki a tankönyvcsomagot, amit ő nem vett át.

    10 nappal később felhívtuk, amikor is Anna azt kérte az Iskolától, hogy postázzuk a csomagot, ez 2009.08.07-én meg is történt.
    Sajnos a csomagot ekkor sem vette át, kérésével ellentétben.

    Ezek után 2009.08.17-én ismét felhívtuk, megkérdeztük, hogy mik a szándékai a tanfolyammal kapcsolatosan, hiszen kétszer nem vette át a kiküldött tankönyvcsomagot. Ekkor jelezte szóban, telefonon keresztül, hogy nem szeretne járni a tanfolyamra, nem kéri a csomagot; kollégánk pedig tájékoztatta, hogy a szerződés felbontását csakis írásban teheti meg. (A szerződésben az szerepel, hogy minden változtatást az eredeti szerződéshez képest csak írásban lehet kezdeményezni.)

    Mivel sajnos nem érkezett levél, ezért automatikusan felszólító levél ment Majoros Anna részére 2009.10.15-én. Erre sem érkezett reakció, ezért ismét telefonon kerestük, hiszen korábban már tudtunk vele telefonon beszélni. 2009. november és december hónapban a feljegyzések szerint többször is kerestük, azonban csak egyszer vette fel a telefont, amikor is rossz volt a vonal, és erre hivatkozva Anna letette a telefont. Ezután semmilyen telefonos megkeresésre nem reagált, nem vette fel a telefont többet, pedig ezután is, a következő hónapban is kerestük.

    Miután a telefonos kapcsolatfelvétel sajnos sikertelennek bizonyult, újra levelet küldött az Iskola 2009. decemberében. Erre sem történt semmiféle reakció, ezért 2010.01.25-én fizetési meghagyás kibocsátását kértük, a szerződésben foglaltak értelmében.
    Anna ellentmondással élt, amiben annyit közölt, hogy telefonon 8 napon belül lemondta a szerződést. (Ami a fentiek szerint sajnos nem volt elegendő, írásban lett volna szükséges ezt megtenni, ahogy neki jeleztük is.)

    Nagyon sajnálatosnak tartjuk, hogy idáig fajult Anna ügye. A 2F Iskola a mai napig, most is kész az együttműködésre, segítségre, várjuk Majoros Anna megkeresését.
    Sajnos azonban ehhez mindig kell a másik fél hajlandósága a kapcsolatfelvételre, mert ennek hiányában csak a szerződésben foglaltak szerint járhatunk el.

    Várjuk Anna jelentkezését, kérjük higgye el, hogy nyitottak vagyunk a problémája megoldására, vegye fel velünk a kapcsolatot!

    2F Iskola

  • flór
    újonc

    Sziasztok!

    Én a kezdő tanfolyamot kezdtem el, de sajnos a férjem munkanélküli lett, s abba kellett hagynom a sulit.. :( Én szerettem a csapatot, a tanár is türelmes volt, az előző munkahelyemen szétzilált önbizalmam kezdett helyreállni. végül nekem csak annyit kellett kifizetnem, amennyi órán részt vettem! nem értem, amit itt néhányan említenek, hogy az egészet ki kell fizetni, stb.! Ez a saját tapasztalatom! Mondjuk én mindent leírtam nekik levélben, s erre reagáltak is!

  • TSanya
    aktív tag

    Sziasztok!

    Erre a fórumra hamarabb is ráakadhattam volna,ugyanis én októberben kezdem az internetes alkalmazásfejlesztő tanfolyamot,és bizony nem kicsi kétségeim alakultak ki a sulival szemben :W
    Most már mindegy,ez az én problémám. :B

    Viszont ígérem,írok a fejleményekről,az oktatás színvonaláról,stb.

  • anesz77
    újonc

    Sziasztok!
    Én sajnos idén beíratkoztam, nem néztem utána mert egy ideig nem volt netünk. 3.-adik hónap közepénél járunk de még semmi komolyabb dolgot nem vettünk amire otthon nem tudnék rájönni egyedül. Sajnos már nem mondhatom vissza mert az sokba kerülne, végignyomom, lesz ami lesz. Egyébként a tanár kedves, elmagyaráz mindent 20-szor is ha nem érti valaki, a gépek kb. az enyém szintjén vannak, csak a videókártya integrált bennük. Egyébként én Szegeden járok a tanfolyamra. Most, hogy visszaolvasgattam, nagyon nem tetszik az egész...

    Kedves Mindenki!

    Most olvastam, hogy a XX iskolával többen perben álltatok és talán meg tudnátok küldeni a bírósági végzést a saját peretekkel kapcsolatban. Vagy megosztani a tapasztalatokat. Amennyiben nem okoz problémát kérlek segítsetek nekem, mert ma megyek 13.órára bíróságra, mivel a fizetési meghagyásnak ellent mondtam, miután beiratkoztam és nem jelentem meg.
    Nagyon fontos néhány jó tanács.
    Segítségetek előre is köszönöm.

    Ui: Nekem Miskolcon lesz a per!

    Üdvözlettel,

    Majoros Anna Mária
    70/211-0000

    [ Módosította: KEndre ]
  • misx
    senior tag

    Vigyázzatok, mert Eger környékén épp most toboroznak, az előbb hívott a XX iskolás csajszi, de velem ráfaragott ugyanis web-programozó vagyok :D

    Akkor te tudnál feltenni a "végzetteknek" érdekes kérdéseket. Pl. Mi az a CSS? :DD

  • Lenne egy kérdésem. Ti szoktatok dolgozni? Nem értem miért nem hagyjátok békén ezt az iskolát. Jó lehet hogy 5 éve rossz volt de megváltozott a világ és az iskola is. Miért szarozzátok le ha nem is tudjátok hogy most milyen? Lehet hogy ha most elmennétek nagyon élveznétek.

    "Lehet hogy ha most elmennétek nagyon élveznétek."
    Aki egyszer póruljárt aligha fogod meggyőzni, hogy menjen el mégegyszer. A suli színvonala kritikán aluli, ez tény. Mindezzel nem is lenne ha baj, ha ez az egész 10e ft-ba kerülne.

    littletsu: jól tetted, hogy visszaléptél, 15e ft-tal mi lett végül?

  • ADI83
    csendes tag

    Ha más vélemény hozzáfűzni való nincs akkor lehet zárni a topic-t! Köszönöm!

    Vigyázzatok, mert Eger környékén épp most toboroznak, az előbb hívott a XX iskolás csajszi, de velem ráfaragott ugyanis web-programozó vagyok :D

    [ Módosította: KEndre ]
  • littletsu
    csendes tag

    Lenne egy kérdésem. Ti szoktatok dolgozni? Nem értem miért nem hagyjátok békén ezt az iskolát. Jó lehet hogy 5 éve rossz volt de megváltozott a világ és az iskola is. Miért szarozzátok le ha nem is tudjátok hogy most milyen? Lehet hogy ha most elmennétek nagyon élveznétek.

    Sziasztok.

    Egy kivételes újonc hozzászólás következik: nem a dícsérő fajta.
    Persze nem saját bőrömön éltem meg a dolgot, hála istennek rákerestem a neten
    és 3 fórumon végignézegettem, miket írkálnak az emberek.
    2 napja sikeresen beszervezett az egyik tag, szégyen rám.
    Voltak furcsa dolgok, pl. a tematika csak egy szoftverlista volt, kevés óraszám, a
    csávó egyszer elszólta magát, hogy nálunk a legjobb pentium 4-es gépek vannak
    (pentium 4-es gépek multimédiás szoftverekhez?...), de valahogy elhitettem magammal,
    hogy itt egy nagyon tartalmas és hajtós tanítás folyik, ahol majd tényleg megtanulok
    fasza dolgokat másfél év alatt (a mutlimédiás szakról van szó).
    Éreztem, hogy nagyon el akarnak adni valamit nekem, de azt gondoltam ez csak része
    a mai világnak, hogy mindent így próbálnak kommunikálni, le van szarva, gondoltam.
    Viszont a fórumhozzászólások, és - ezt leszögezném - elsősorban az egyértelmű
    kamú-újonc dícséretek, amik ugyanolyan stílusban íródnak és ijesztő módon idézik
    az elb...szott reklámszövegeket (felteszem nem sok diákról van szó, hanem egy-két
    figuráról, mert a stílusjegyek nagyon hasonlóak, csak ez sokaknak nem tűnik fel), MEGGYŐZÖTT arról, hogy ebből nagyon gyorsan ki kell
    hátrálni. Szerencsére 8 napon belül vagyok, tehát nem lesz semmiféle kötelezettségem.
    Egyetlen negatívum, hogy a beiratkozási 15 ezret már lehúzták rólam. Kíváncsi vagyok -
    ahogy a szerződés említi - ezt visszajuttatják-e, de erősen kétlem. A tananyag átvételével
    járó, első 150 ezres részletről nem esett szó a szerződésben sem, ez vajon létezik? Na
    mindegy, én nem jutok el addig a pontig. Holnap bontom a szerződést.

  • juci11
    csendes tag

    Lenne egy kérdésem. Ti szoktatok dolgozni? Nem értem miért nem hagyjátok békén ezt az iskolát. Jó lehet hogy 5 éve rossz volt de megváltozott a világ és az iskola is. Miért szarozzátok le ha nem is tudjátok hogy most milyen? Lehet hogy ha most elmennétek nagyon élveznétek.

  • GrassRoot
    csendes tag

    Sziasztok!

    Én is végeztem ezen a multimédia szakon. Mondjuk nem tudom hogy lehet megbukni. Az egész egy nagy átverés. Kijött hozzám egy hölgy lehazudta a csillagokat is és én hülye elhittem. Az volt a baj hogy mire rájöttem mennyire gyenge az oktatás addigra vissza sem tudtam mondani. Nagyon okosan csinálják. Volt két óra ismétlés file formátumok op. rendszer stb.. Gondoltam valahonnan el kell kezdeni de a szint megmaradt. Azt mondta előtte nekem az a bizonyos hölgy hogy előtte szintfelmérő tesztet írunk és így 6-fős csoportokba kerülünk. Helyette 12-en voltunk egy csoportban teszt nem volt és az döntötte el hogy ki melyik csoportba kerül hogy melyik nap ér rá. Azt meg nem is mondom milyen problémák adódhatnak ebből, ami persze meg is történt. Egy példa: az egérrel mutogatott a képernyőre. A mi nem baj, csak az a vicc hogy a suli szerint egy szinten voltunk. Azt meg ki kérem magamnak hogy "jó hangulat". Ha jól akarom magam érezni fel hívok pár havert begurítunk pár sört és megúsztam 2ezer forintból és nem 430 ezer forintból. Az is vicc hogy el vagyok maradva 3 hónappal és perrel fenyegetőznek. Megkérdezném egy suli miért fenyegetőzik perrel? Tartsák meg a "diplomájukat" és kész. Ráadásul csak 1 hónappal vagyok elmaradva de így már fizetni sincs kedvem. A hölgy azt is mondta hogy vissza lehet igényelni. Mikor eljött az adóbevallás és kértem volna valami igazolást még én voltam a hülye mert ez felnőtt képzés és így nem lehet. Drága tanulság volt, de azért írtam ezt le hátha valaki így olcsón megússza.

  • misx
    senior tag

    Ezen az újoncokon jót röhögtem. Remélem hogy a kisgyerek meg anyuka boldog lesz azzal az alap 10-15 éves HTML tudással, amit ezek adnak. Kíváncsi leszek a sikerélményre, ha a munkaadó / megrendelő bejelenti, hogy szeretne egy olyan struktúrájú és szolgáltatású oldalt, mint pl. a Prohardver. Akkor majd nagyot néz, hogy a remek tudásával ezt lehetetlen megoldani, mert ahhoz sokkal de sokkal komolyabb szakmai háttér kell. Ez a jelen, meg a jövő. Az XP mellett pl. már Win7-et is illene tanítani, mert több munkahelyen találkozhat vele az ember, notebookokban is egyre gyakoribb oprendszer.

  • LadyDee
    újonc

    Cizella te ebben éled ki magad? plusz üldözési mánia?

    Én dolgoztam az ominózus XX-nél! Menő volt! :W Hánytam kb. amikor mennem kellett! Nem szeretek embereket átvágni és sajnos Ők abszolút ezt csinálják!! Akkor másra nem volt lehetőségem! :(

    [ Módosította: KEndre ]
  • Poszy
    csendes tag

    Üdv!

    Én 2005-ben végeztem el ezt a fost, kaptam is érte egy szép nagy A4-es DIPLOMÁT :DDD , amely szerint 90%-os eredményt értem el. Mint mindenki... Amúgy elvileg középfokú számítástechnikai szoftverüzemeltető és webtervező "szakon" végeztem. :DDD Kaptam pár darab könyvet meg egy noname írt cd lemezt, ami mellesleg vírusos volt. Nevetséges! Semmit nem érek ezzel a hulladék szar papírral...370.000Ft-ért :((( Bánom, hogy ANNO belementem. A tanár okés volt jól magyarázott, de sajnos azokat a dolgokat én már mind tudtam amiről szó volt. 1991-ben ültem le először gép elé...1 év alatt kb. 6-7 napot voltam suliban. Mellesleg a képzés helye Budaörs volt. Mindenkinek egyéni joga eldönteni, hogy bevállalja-e, avagy sem, de én NEM JAVASOLNÁM SENKINEK ennyi pénzért!

    Még annyit fűznék hozzá a fentebb leírtakhoz, hogy ez természetesen az én egyéni szociális problémám! Mármint az, hogy naív voltam és bevállaltam ezt a tanfolyamot. Sajnos a visszalépésre nem lett volna esélyem, mert idő közben olyan magánéleti problémáim adódtak, hogy ha akartam sem tudtam volna minden órára bemenni, tehát én ezzel már szerződést szegtem... Nekem elég volt pár órát eltöltenem az iskolában ahhoz, hogy tudjam, nekem ez a szint amit ott oktatnak "középfok" címen az köszönő viszonyban sincs a valódi középfokkal. Tehát én nem profitáltam belőle jóformán semmit. Sem anyagilag, sem pedig tudás szinten. Kaptam még pár darab fénymásolt A4-es papírt amelyek az alap HTML kódokat tartalmazták (igénytelen fénymásolatok voltak.) Ez is vicces! Excel, word, Powerpoint, Acess, a Windows használata stb... ez is alap szint volt, de mindegy. Legalábbis nekem alap. Kb. ennyiből állt a középfokú oktatás. Aki régen a Dos alatt qbasicben írt néhány programot az nem fog lehidalni egy windows használattól sem... Amit pedig feljebb linkelt valaki referencia "weblapot" az szánalmas. Persze a szándék a fontos. 10 perc alatt sokkal igényesebbet össze lehet dobni. Tulajdonképpen az oktatással nem is lett volna probléma , de nem ennyi pénzért és nem hitegetve a diákokat, hogy persze OKJ bizonyítvány, így meg úgy elismert stb..
    A tanár ugyan lelkiismeretes volt, amennyire én észrevettem, de azért az elég cinkes, hogy nem vette észre azt, hogy vírusos a lemez... Nem csak én tettem szóvá az osztályból! Ilyen erővel mondhatta volna azt is, hogy "gyerekek a mai házi feladat az lesz, hogy az oktatáshoz megfelelő szoftvereket keressétek meg valamelyik torrent oldalon és töltsétek le" :N Vicces...
    Ezért a pénzért valóban nem éri meg. Én is azért mentem bele, mert érettségim sajnos nincs, és bíztam ebben a bizonyítványban. Nem is értem, hogy lehettem ilyen hülye. Mindegy, a lényegen nem változtat. Lett belőle egy szép nagy, kemény fedeles diploma (oklevél)... amivel a seggemet kitörölhetem. Mondjuk fali dísznek elmegy... Ez meg, hogy már 570.000Ft-nál tart a képzési költség, egyenesen pofátlanságnak tartom. Félre ne értsen senki, nem lehúzni akarom az iskolát, de irreálisan magas az az összeg amit lehúznak az emberről. Aki teheti nézzen más alternatíva után!

  • Poszy
    csendes tag

    Üdv!

    Én 2005-ben végeztem el ezt a fost, kaptam is érte egy szép nagy A4-es DIPLOMÁT :DDD , amely szerint 90%-os eredményt értem el. Mint mindenki... Amúgy elvileg középfokú számítástechnikai szoftverüzemeltető és webtervező "szakon" végeztem. :DDD Kaptam pár darab könyvet meg egy noname írt cd lemezt, ami mellesleg vírusos volt. Nevetséges! Semmit nem érek ezzel a hulladék szar papírral...370.000Ft-ért :((( Bánom, hogy ANNO belementem. A tanár okés volt jól magyarázott, de sajnos azokat a dolgokat én már mind tudtam amiről szó volt. 1991-ben ültem le először gép elé...1 év alatt kb. 6-7 napot voltam suliban. Mellesleg a képzés helye Budaörs volt. Mindenkinek egyéni joga eldönteni, hogy bevállalja-e, avagy sem, de én NEM JAVASOLNÁM SENKINEK ennyi pénzért!

  • Friss fórumozónak is lehet megalapozott véleménye, hogyne. De te is fontosnak tartottad hangsúlyozni, hogy már 10 éve tanítasz a XX iskolában. Szerintem viszonylag egyszerűen belátható, hogy sokkal könnyebb annak a hitelességét ellenőrizni, aki mögött kétezer hozzászólás van, mint egy aznap regisztrált hozzászólóét, akinek az úgynevezett tapasztalatai alá simán beférne, hogy "fizetett hirdetés".

    A nagyját tekintve megegyezik a tapasztalatom az általad leírtakkal. Nekünk is elmondták, hogy mire számíthatunk, mit fogunk tanulni, volt nagyszerű hangulat, a tanár a tudása legjavát nyújtotta. Nincs ezzel semmi baj, hogy háromgyerekes anyukák kikapcsolódni járnak oda, meg a számítógép bekapcsolásától eljutnak a honlapszerű képződmény létrehozásáig. Az a baj, hogy nem erről volt szó. Hihető, hogy a többségnek ez a színvonal megfelel, de a nem kicsi kisebbség teljes joggal érzi, hogy nagyon rondán átverték. És ne vedd magadra, de ezt az érzést csak erősíti a XX iskolának a fórumokon való jellegzetes jelenléte. Semmi jele ugyanis annak, hogy a XX iskola felszámolta a sokak által kifogásolt problémákat, vagy legalább komoly erőfeszítéseket tett ilyen irányban. Milyenek a mostani tankönyvek, mennyire kötődik az oktatás a tankönyekhez, honnan és milyen áron jutnak hozzá a tanulók a szoftverekhez, például. Az ilyen kérdésekre nem válasz, hogy aki szorgalmas, az sokra viszi, és nagyon jó a hangulat, a gyerek pedig boldog. ("Nagy Tamás, a XX Iskola szegedi központjának irodavezetője azt mondta, évente 6-8 ezer ember tanul náluk, a diákok 10 százalékával szemben adnak ki fizetési meghagyást, ... Összehasonlításként azt mondta, hogy a bankok esetében 40-50 százalék a bedőlt ügyfelek aránya" - ez mi? Nem olyan rossz a végrehajtás előtt álló ügyek aránya egy kimagaslónak mondott felnőttképzési intézetnél, mint egy hitelintézetnél? )

    Nem tudom, van-e olyan fórumozó, akit még mindig érdekel egy referenciamunka. Tulajdonképpen felesleges, elmondtátok már a sorok közt, hogy mit lehetne látni, ha lehetne.

    Egy photoshop tanfolyam ára: 40ó - 64.000 Ft. Igaz itt nem ígérnek mindenféle könyveket, eredeti/másolt szoftvereket meg mindenféle mesediplomákat, de ki lehet számolni, hogy egy komplett XX-es tanfolyam árából hány ilyen adobe kurzust lehet elvégezni.

    A referencia honlap engem továbbra is érdekel. :)

    #348: "Etikátlan dolognak tartom, hogy bárki úgy bírálgatja az iskolát, hogy személyes tapasztalata még nem volt velük, csak megtetszett egy előző fórumozó negatív kritikája és ezen felbátorodva beáll ő is a sorba."
    Azért olvass kicsit vissza, rá fogsz jönni, hogy többnyire olyan emberek szídták imádott iskoládat akik maguk is elvégezték és elégedetlenek voltak.

    [ Módosította: KEndre ]
  • cizella
    csendes tag

    A fórum az egy ilyen műfaj, hogy bizony néha előkerülnek új felhasználók, és ők is elmondják a véleményüket. Nem értem, miért lennének az új vélemények kevésbé megalapozottak, mint aki már sok hozzászólást írt.

    Nos én 10 éve vagyok a XX tanára. Ezen idő alatt már párszáz embert eljuttattam a sikeres OKJ vizsgáig, ahol nem én, hanem egy vizsgabizottság értékelte a teljesítményüket. (Aki ismeri az ilyen vizsgákat, tudja, hogyan működik a dolog.)

    Természetesen különböző szinten sajátítják el az anyagot a Kedves Tanulók, de az iskola nem egy "gépsor" aminek az elején bekerül a tudatlan emberke és a végén kijön a professzionális webtervező, multimédiás szakember, stb... Az iskola inkább "irányt mutat" és megadja a lehetőséget, hogy valaki jó szakemberré fejlődjön.
    Aki az első órán még azt sem tudta, hogyan kell bekapcsolni a számítógépet, majd 1 év múlva saját önálló weblapot készített, amit használ a vállalkozása, igen nagy fejlődésen ment keresztül, még akkor is, ha megmutatnám azt az oldalt és jó néhány fórumozó becsmérlő kritikával illetné. Olyan volt Hallgatómról nem tudok aki meggazdagodott a tőlem tanultakkal, de olyanról többről is aki munkalehetőséget, kapott, vagy önállóan készítette olyan dolgokat, amiből profitálni tudott.

    A motivációk is nagyon különbözőek. Volt olyan anyuka, aki azt mondta, hogy neki a 3 kisgyermek és a háztartás mellett igazi kikapcsolódás az a néhány óra, amit hetente a tanfolyamon tölt. Van olyan úr, aki nem állt meg nálunk a tanulással és azóta már tanári képesítést szerzett és a kollégám lett.

    Az első órán, mindig elmondom, hogy mire számíthat, aki minket választott. Mit fogunk tanulni, hogyan, mire lehet ezeket az ismereteket felhasználni, hogyan történik a vizsga, stb... Rajtam ezeket a dolgokat folyamatosan "számon kérhetik" . Sok Hallgatóval még a bizonyítványosztás után is megmarad a kapcsolat, még évek múltán is.

    Az új jelentkezők bármikor bejöhetnek órára, megnézhetik, hogyan folyik az oktatás, és szívesen válaszolok a kérdéseikre, és referenciamunkákat is mutatok. Az is előfordult már, hogy egy-egy érdeklődőnek megmondtam, mi nem tudjuk azt nyújtani neki, amit vár a képzéstől, mert szerintem ez így helyes.

    A fő elvem, hogy a Hallgatóink kifizettek egy jelentős összeget, ezért nekünk meg kell adni minden támogatást ahhoz, hogy elérjék a céljaikat. (Erre tanítom fiatalabb kollégáimat is.) A célok, az elszántság, szorgalom, és képességek, különbözőek, de ez így van rendjén.
    Minden iskolában, mindig lehet javítanivalót találni a módszerekben, a szakmai felkészültségben, a körülményekben, a kommunikációban, stb... Ez alól a XX sem kivétel.
    Előfordulhat, hogy valaki mást várt a képzéstől, de a 10 év tapasztalattal nyugodtan mondhatom, hogy a nagy többség elégedetten távozik tőlünk. Sőt minden évben akad minden csoportból 1 - 2 továbbtanuló is, néha még több is.

    Referencia munkákat, itt és most azért nem mutatok, mert tartok tőle, hogy a Kedves Hallgatóimat, (és persze a saját tanári munkámat is) nem valami jó szándékú bírálatnak tenném ki ezzel, hanem valami másnak. Akit komolyan érdekel a dolog bármelyik városban megkeresheti az iskolát és a tanárt, aki tud részletes felvilágosítást adni.

    Végül fontosnak tartom megjegyezni, hogy el tudom fogadni, ha valakinek más a véleménye, mást tapasztalt, de kérem becsüljük meg egymást annyira, hogy mások is tiszteletben tartják az én véleményemet!

    Friss fórumozónak is lehet megalapozott véleménye, hogyne. De te is fontosnak tartottad hangsúlyozni, hogy már 10 éve tanítasz a XX iskolában. Szerintem viszonylag egyszerűen belátható, hogy sokkal könnyebb annak a hitelességét ellenőrizni, aki mögött kétezer hozzászólás van, mint egy aznap regisztrált hozzászólóét, akinek az úgynevezett tapasztalatai alá simán beférne, hogy "fizetett hirdetés".

    A nagyját tekintve megegyezik a tapasztalatom az általad leírtakkal. Nekünk is elmondták, hogy mire számíthatunk, mit fogunk tanulni, volt nagyszerű hangulat, a tanár a tudása legjavát nyújtotta. Nincs ezzel semmi baj, hogy háromgyerekes anyukák kikapcsolódni járnak oda, meg a számítógép bekapcsolásától eljutnak a honlapszerű képződmény létrehozásáig. Az a baj, hogy nem erről volt szó. Hihető, hogy a többségnek ez a színvonal megfelel, de a nem kicsi kisebbség teljes joggal érzi, hogy nagyon rondán átverték. És ne vedd magadra, de ezt az érzést csak erősíti a XX iskolának a fórumokon való jellegzetes jelenléte. Semmi jele ugyanis annak, hogy a XX iskola felszámolta a sokak által kifogásolt problémákat, vagy legalább komoly erőfeszítéseket tett ilyen irányban. Milyenek a mostani tankönyvek, mennyire kötődik az oktatás a tankönyekhez, honnan és milyen áron jutnak hozzá a tanulók a szoftverekhez, például. Az ilyen kérdésekre nem válasz, hogy aki szorgalmas, az sokra viszi, és nagyon jó a hangulat, a gyerek pedig boldog. ("Nagy Tamás, a XX Iskola szegedi központjának irodavezetője azt mondta, évente 6-8 ezer ember tanul náluk, a diákok 10 százalékával szemben adnak ki fizetési meghagyást, ... Összehasonlításként azt mondta, hogy a bankok esetében 40-50 százalék a bedőlt ügyfelek aránya" - ez mi? Nem olyan rossz a végrehajtás előtt álló ügyek aránya egy kimagaslónak mondott felnőttképzési intézetnél, mint egy hitelintézetnél? )

    Nem tudom, van-e olyan fórumozó, akit még mindig érdekel egy referenciamunka. Tulajdonképpen felesleges, elmondtátok már a sorok közt, hogy mit lehetne látni, ha lehetne.

    [ Módosította: KEndre ]
  • cizella
    csendes tag

    Na megint jönnek az 1 hozzászólásos, pont most ide akarok regisztrálni, kamu email címmel vagyok, ugyanazt írom mint a többi sablonszöveges 1 hozzászólásásos reg., és tényleg nagyon - nagyon meg vagyok elégedve. :)

    ############
    Többen kérdeztek XX iskola elleni ítéletekről, meg a szerződésükről, itt van egy topic róluk:
    A fogyasztóvédelmi fórum XX iskolás topicja.

    Szép kövér topik ez a fogyasztóvédelmi, méltatlanul háttérbe szorulva.

  • Flashcash
    Közösségépítő

    Na megint jönnek az 1 hozzászólásos, pont most ide akarok regisztrálni, kamu email címmel vagyok, ugyanazt írom mint a többi sablonszöveges 1 hozzászólásásos reg., és tényleg nagyon - nagyon meg vagyok elégedve. :)

    ############
    Többen kérdeztek XX iskola elleni ítéletekről, meg a szerződésükről, itt van egy topic róluk:
    A fogyasztóvédelmi fórum XX iskolás topicja.

    [ Módosította: KEndre ]
  • Cecília
    újonc

    A fórum az egy ilyen műfaj, hogy bizony néha előkerülnek új felhasználók, és ők is elmondják a véleményüket. Nem értem, miért lennének az új vélemények kevésbé megalapozottak, mint aki már sok hozzászólást írt.

    Nos én 10 éve vagyok a XX tanára. Ezen idő alatt már párszáz embert eljuttattam a sikeres OKJ vizsgáig, ahol nem én, hanem egy vizsgabizottság értékelte a teljesítményüket. (Aki ismeri az ilyen vizsgákat, tudja, hogyan működik a dolog.)

    Természetesen különböző szinten sajátítják el az anyagot a Kedves Tanulók, de az iskola nem egy "gépsor" aminek az elején bekerül a tudatlan emberke és a végén kijön a professzionális webtervező, multimédiás szakember, stb... Az iskola inkább "irányt mutat" és megadja a lehetőséget, hogy valaki jó szakemberré fejlődjön.
    Aki az első órán még azt sem tudta, hogyan kell bekapcsolni a számítógépet, majd 1 év múlva saját önálló weblapot készített, amit használ a vállalkozása, igen nagy fejlődésen ment keresztül, még akkor is, ha megmutatnám azt az oldalt és jó néhány fórumozó becsmérlő kritikával illetné. Olyan volt Hallgatómról nem tudok aki meggazdagodott a tőlem tanultakkal, de olyanról többről is aki munkalehetőséget, kapott, vagy önállóan készítette olyan dolgokat, amiből profitálni tudott.

    A motivációk is nagyon különbözőek. Volt olyan anyuka, aki azt mondta, hogy neki a 3 kisgyermek és a háztartás mellett igazi kikapcsolódás az a néhány óra, amit hetente a tanfolyamon tölt. Van olyan úr, aki nem állt meg nálunk a tanulással és azóta már tanári képesítést szerzett és a kollégám lett.

    Az első órán, mindig elmondom, hogy mire számíthat, aki minket választott. Mit fogunk tanulni, hogyan, mire lehet ezeket az ismereteket felhasználni, hogyan történik a vizsga, stb... Rajtam ezeket a dolgokat folyamatosan "számon kérhetik" . Sok Hallgatóval még a bizonyítványosztás után is megmarad a kapcsolat, még évek múltán is.

    Az új jelentkezők bármikor bejöhetnek órára, megnézhetik, hogyan folyik az oktatás, és szívesen válaszolok a kérdéseikre, és referenciamunkákat is mutatok. Az is előfordult már, hogy egy-egy érdeklődőnek megmondtam, mi nem tudjuk azt nyújtani neki, amit vár a képzéstől, mert szerintem ez így helyes.

    A fő elvem, hogy a Hallgatóink kifizettek egy jelentős összeget, ezért nekünk meg kell adni minden támogatást ahhoz, hogy elérjék a céljaikat. (Erre tanítom fiatalabb kollégáimat is.) A célok, az elszántság, szorgalom, és képességek, különbözőek, de ez így van rendjén.
    Minden iskolában, mindig lehet javítanivalót találni a módszerekben, a szakmai felkészültségben, a körülményekben, a kommunikációban, stb... Ez alól a XX sem kivétel.
    Előfordulhat, hogy valaki mást várt a képzéstől, de a 10 év tapasztalattal nyugodtan mondhatom, hogy a nagy többség elégedetten távozik tőlünk. Sőt minden évben akad minden csoportból 1 - 2 továbbtanuló is, néha még több is.

    Referencia munkákat, itt és most azért nem mutatok, mert tartok tőle, hogy a Kedves Hallgatóimat, (és persze a saját tanári munkámat is) nem valami jó szándékú bírálatnak tenném ki ezzel, hanem valami másnak. Akit komolyan érdekel a dolog bármelyik városban megkeresheti az iskolát és a tanárt, aki tud részletes felvilágosítást adni.

    Végül fontosnak tartom megjegyezni, hogy el tudom fogadni, ha valakinek más a véleménye, mást tapasztalt, de kérem becsüljük meg egymást annyira, hogy mások is tiszteletben tartják az én véleményemet!

    Teljes mértékben egyet értek az előző hozzászólással!
    Nekem most jár a fiam egy tanfolyamra ebbe az iskolába. Szereti ezt az iskolát, azt kapja, amit várt és mindig boldogan jön haza, mert nincs olyan óra, amikor ne érné siker.
    Soha nem fog belőle olyan profi programozó válni, mint az előző kritikákat író fórumozók, de nem is ez a célunk. Biztos vagyok benne, hogy maximálisan kihozzák belőle azt a tudást, amire ő képes. Mindez őt boldoggá teszi, ami nekem mindennél többet ér.
    Mellesleg, mielőtt megkötöttem volna a szerződést alaposan elolvastam és megértettem a benne foglaltakat. Jól átgondoltam és döntöttem. Nem bántam meg, és fel merem vállalni, hogy jó véleménnyel vagyok az iskoláról és a munkájukról.
    Etikátlan dolognak tartom, hogy bárki úgy bírálgatja az iskolát, hogy személyes tapasztalata még nem volt velük, csak megtetszett egy előző fórumozó negatív kritikája és ezen felbátorodva beáll ő is a sorba.
    Természetesen ez is benne van a fórumokban, ettől sokkal elszomorítóbb, hogy egyes emberekben is...

  • sxa
    újonc

    A fórum az egy ilyen műfaj, hogy bizony néha előkerülnek új felhasználók, és ők is elmondják a véleményüket. Nem értem, miért lennének az új vélemények kevésbé megalapozottak, mint aki már sok hozzászólást írt.

    Nos én 10 éve vagyok a XX tanára. Ezen idő alatt már párszáz embert eljuttattam a sikeres OKJ vizsgáig, ahol nem én, hanem egy vizsgabizottság értékelte a teljesítményüket. (Aki ismeri az ilyen vizsgákat, tudja, hogyan működik a dolog.)

    Természetesen különböző szinten sajátítják el az anyagot a Kedves Tanulók, de az iskola nem egy "gépsor" aminek az elején bekerül a tudatlan emberke és a végén kijön a professzionális webtervező, multimédiás szakember, stb... Az iskola inkább "irányt mutat" és megadja a lehetőséget, hogy valaki jó szakemberré fejlődjön.
    Aki az első órán még azt sem tudta, hogyan kell bekapcsolni a számítógépet, majd 1 év múlva saját önálló weblapot készített, amit használ a vállalkozása, igen nagy fejlődésen ment keresztül, még akkor is, ha megmutatnám azt az oldalt és jó néhány fórumozó becsmérlő kritikával illetné. Olyan volt Hallgatómról nem tudok aki meggazdagodott a tőlem tanultakkal, de olyanról többről is aki munkalehetőséget, kapott, vagy önállóan készítette olyan dolgokat, amiből profitálni tudott.

    A motivációk is nagyon különbözőek. Volt olyan anyuka, aki azt mondta, hogy neki a 3 kisgyermek és a háztartás mellett igazi kikapcsolódás az a néhány óra, amit hetente a tanfolyamon tölt. Van olyan úr, aki nem állt meg nálunk a tanulással és azóta már tanári képesítést szerzett és a kollégám lett.

    Az első órán, mindig elmondom, hogy mire számíthat, aki minket választott. Mit fogunk tanulni, hogyan, mire lehet ezeket az ismereteket felhasználni, hogyan történik a vizsga, stb... Rajtam ezeket a dolgokat folyamatosan "számon kérhetik" . Sok Hallgatóval még a bizonyítványosztás után is megmarad a kapcsolat, még évek múltán is.

    Az új jelentkezők bármikor bejöhetnek órára, megnézhetik, hogyan folyik az oktatás, és szívesen válaszolok a kérdéseikre, és referenciamunkákat is mutatok. Az is előfordult már, hogy egy-egy érdeklődőnek megmondtam, mi nem tudjuk azt nyújtani neki, amit vár a képzéstől, mert szerintem ez így helyes.

    A fő elvem, hogy a Hallgatóink kifizettek egy jelentős összeget, ezért nekünk meg kell adni minden támogatást ahhoz, hogy elérjék a céljaikat. (Erre tanítom fiatalabb kollégáimat is.) A célok, az elszántság, szorgalom, és képességek, különbözőek, de ez így van rendjén.
    Minden iskolában, mindig lehet javítanivalót találni a módszerekben, a szakmai felkészültségben, a körülményekben, a kommunikációban, stb... Ez alól a XX sem kivétel.
    Előfordulhat, hogy valaki mást várt a képzéstől, de a 10 év tapasztalattal nyugodtan mondhatom, hogy a nagy többség elégedetten távozik tőlünk. Sőt minden évben akad minden csoportból 1 - 2 továbbtanuló is, néha még több is.

    Referencia munkákat, itt és most azért nem mutatok, mert tartok tőle, hogy a Kedves Hallgatóimat, (és persze a saját tanári munkámat is) nem valami jó szándékú bírálatnak tenném ki ezzel, hanem valami másnak. Akit komolyan érdekel a dolog bármelyik városban megkeresheti az iskolát és a tanárt, aki tud részletes felvilágosítást adni.

    Végül fontosnak tartom megjegyezni, hogy el tudom fogadni, ha valakinek más a véleménye, mást tapasztalt, de kérem becsüljük meg egymást annyira, hogy mások is tiszteletben tartják az én véleményemet!

    [ Módosította: KEndre ]
  • Flashcash
    Közösségépítő

    Szia!
    Örömmel olvastam az üzenetedet, és csak azt tudnám javasolni, hogy ha teheted feltétlenül menj tovább! Valamikor én sem értettem a géphez, és a XX iskola tanfolyamain tanultam meg. A mai napig hasznát veszem az alap- és a középfokú oktatásnak is.
    A vállalkozásunk elengedhetetlen része lett a számítógépen történő adminisztratív munka, és a weblap is. Jelenleg is tanulom a 3-ik (Mulimedia) részét is. Mind-mind egy nagyon jó és lelkiismeretes informatikatanárnak köszönhető, aki a Multimediát is épp oly érthetően és használhatóan tanítja! Örülök, hogy megkerestek, és tanulója lehetek a XX iskolának!

    A szokásos forgatókönyv, egy XX iskolát dícsérő hozzászólás a következő adatokkal:
    Regisztrált
    2010-05-11 22:43, azaz 0 napja
    Aktivitás: utoljára bejelentkezve
    2010-05-11 23:13 utolsó feltűnés
    2010-05-11 23:13

    Email címről ugyanez mondhtó el.

    [ Módosította: KEndre ]
  • Lortech
    addikt

    Szia!
    Örömmel olvastam az üzenetedet, és csak azt tudnám javasolni, hogy ha teheted feltétlenül menj tovább! Valamikor én sem értettem a géphez, és a XX iskola tanfolyamain tanultam meg. A mai napig hasznát veszem az alap- és a középfokú oktatásnak is.
    A vállalkozásunk elengedhetetlen része lett a számítógépen történő adminisztratív munka, és a weblap is. Jelenleg is tanulom a 3-ik (Mulimedia) részét is. Mind-mind egy nagyon jó és lelkiismeretes informatikatanárnak köszönhető, aki a Multimediát is épp oly érthetően és használhatóan tanítja! Örülök, hogy megkerestek, és tanulója lehetek a XX iskolának!

    ...Hívjon most ! :))

  • Chayene
    újonc

    Szia!
    Mi zavar ennyire a fórumban? Az hogy valakinek sikerült is valami, amit el szeretett volna érni? Vagy hogy elégedettek a munkámmal? A tidéddel ezek szerint nem? sikersztori? Magyarországon elég ritka, az ember már annak is örül, ha van munkája. A sikersztori az lenne, ha milliókat keresnék havonta, de lehet hogy megpróbálom, ha majd sikerül szólok! Egyszerű munka, egyszerű ember, aki tisztességgel megél és képzeld használja azt amit megtanult. És igen a XX-nél tanultam meg!!!! És igen valószínű, hogy megtanulom a webeset, mert érdekel. Mert szeretnék érteni hozzá!
    Ha kérsz autógrammot szívesen adok, még soha nem kértek tőlem, úgyhogy megtiszteltetésnek veszem!

    Aki bele akar vágni vágjon bele nyugodtan!
    Üdv.

  • hudyfiu
    senior tag

    Oksi köszi és akkor nincs külön nyomtatvány erre, hanem wordbe megírom a levelet kinyomtatom és feladom ennyi? Mert gondolom az e-mail nem számít írásnak.

    Nincs külön nyomtatvány. Egyszerűen csak írsz kézzel vagy géppel egy levelet amiben
    lemondod az egész képzést. Tértivevényesen!!!! (különben letagadhatják, hogy megkapták)

  • tocska1960
    újonc

    Sziasztok. Már megint Én vagyok. Illetékes helyről kaptam két jó ügyvéd nevet, akik nagy tapasztalattal rendelkeznek ennek az iskolának a pereiben, mert állitólag van bőven. Az ügyvéd szerint van esély, mivel eddig nem küldtek értesitést, többek között arról sem, hogy birósági eljárás van folyamatban ezügyben, ennek hiányában ezen megjelenni sem tudott az öcsém. Ha valaki hasonló helyzetbe kerül, pécsi és kecskeméti ügyvédet tudok, aki ezekkel az ügyekkel foglalkozik. :DD :DD :C :C

    Szia!
    Engem érdekelne azoknak az ügyvédeknek a neve illetve elérhetősége akik ezekkel az ügyekkel foglalkoznak.

  • tocska1960
    újonc

    ha kell valakinek az első és másodfokú bíróság ítélete a 2 f ellen szívesen megküldöm. tesóm esetében a szerződés aláírása után kb 6 hónap múlva SEM kezdődött el a tanfolyam. (8 napos elállási határidő?!?), csak a lóvét követelték keményen, fizetési meghagyással. létezik a Regionális Munkaügyi Központ Munkaerőpiaci és Belső Ellenőrzési Osztálya valamint a Felnőttképzési Vállalkozások Szövetsége is. Utóbbi úgy tudom már marasztalta a sulit. Akik károsultak pertársaságot alapítva visszafelé is perelhetik a XX-t, a rossz minőség, felfüggesztett okj.-s vizsgák, hónapos csúszások stb miatt vagy fel is jelenthetik a pénzügyőrségnél, rendőrségnél a nem jogtiszta szoftverek miatt. :C :

    Hasonló problémám van a XX iskolával.
    Amennyiben lehetséges, szívesen elolvasnám az elsőfokú illetve másodfokú ítéletet.
    Megköszönöm ha elküldenéd nekem!
    (email: julianna.bese@gmail.com)

    [ Módosította: KEndre ]
  • Balamaxi
    csendes tag

    ez esetben inkább érvénytelennek sztem

    Oksi köszi és akkor nincs külön nyomtatvány erre, hanem wordbe megírom a levelet kinyomtatom és feladom ennyi? Mert gondolom az e-mail nem számít írásnak.

  • ungnikk
    csendes tag

    Köszi, még mindig 8 napon belül vagyok, és írásban csak egyszerűen egy papíron beküldöm, hogy vegyék semmisnek a szerződést vagy esetleg van valami forma nyomtatvány ilyen esetekre?

    ez esetben inkább érvénytelennek sztem

  • Balamaxi
    csendes tag

    Ha 8 munkanapon belül vagy még a szerződés aláírásától számítva és írásban lemondod, akkor még a 15 ezret is visszafizetik.

    Köszi, még mindig 8 napon belül vagyok, és írásban csak egyszerűen egy papíron beküldöm, hogy vegyék semmisnek a szerződést vagy esetleg van valami forma nyomtatvány ilyen esetekre?

  • hudyfiu
    senior tag

    Kérdésem az volna, ha aláírtam ehhez a sulihoz 15ezres díjat fizettem de mégse akarok szeptembertől odajárni akkor most még vissza tudom mondani? Legfeljebb a 15ezret elbukom. Az lehetséges még?

    Ha 8 munkanapon belül vagy még a szerződés aláírásától számítva és írásban lemondod, akkor még a 15 ezret is visszafizetik.

  • Balamaxi
    csendes tag

    Kérdésem az volna, ha aláírtam ehhez a sulihoz 15ezres díjat fizettem de mégse akarok szeptembertől odajárni akkor most még vissza tudom mondani? Legfeljebb a 15ezret elbukom. Az lehetséges még?

  • kraftxld
    félisten

    Sziasztok!
    Egyetértek!
    A kezdők nevében, aki azt írja, hogy meg lehet tanulni az alapokat magadtól, az nincs tisztában mit jelent, az a szó, hogy kezdő. És nem tudja, milyen az amikor már valamit értesz a géphez.

    Akkor várjuk a kedves újoncok konstruktív hsz-eit a szakmai részlegben... van pár kérdésem amit jó volna megoldani :)

  • beba11
    csendes tag

    Üdv Mindenkinek!

    Hétfőn kezdődik számomra az oktatás...
    Kíváncsiságból rákerestem, kinek mi a véleménye az iskoláról. A 250. hozzászólásig kétségek között voltam, hogy helyesen tettem-e a regisztrációt.

    De már biztos vagyok abban, hogy rátermettség, és elszántság kell ahhoz, hogy sikerüljön is valami.

    Ezen az oldalon pofa az van rendesen, de abból megélni nem lehet. :(

    És, mi az, hogy az újoncokat kifikázzátok? Nem lehet mindenki akkora rakás, mint ti! :W

    Ha ennyire elszántak lettetek volna az oktatás közben is, talán többre mentek!

    Szánalom, ami itt megy! :O

    Csuma!

    Sziasztok!
    Egyetértek!
    A kezdők nevében, aki azt írja, hogy meg lehet tanulni az alapokat magadtól, az nincs tisztában mit jelent, az a szó, hogy kezdő. És nem tudja, milyen az amikor már valamit értesz a géphez.

  • "DeVil"
    újonc

    Üdv Mindenkinek!

    Hétfőn kezdődik számomra az oktatás...
    Kíváncsiságból rákerestem, kinek mi a véleménye az iskoláról. A 250. hozzászólásig kétségek között voltam, hogy helyesen tettem-e a regisztrációt.

    De már biztos vagyok abban, hogy rátermettség, és elszántság kell ahhoz, hogy sikerüljön is valami.

    Ezen az oldalon pofa az van rendesen, de abból megélni nem lehet. :(

    És, mi az, hogy az újoncokat kifikázzátok? Nem lehet mindenki akkora rakás, mint ti! :W

    Ha ennyire elszántak lettetek volna az oktatás közben is, talán többre mentek!

    Szánalom, ami itt megy! :O

    Csuma!

  • Lortech
    addikt

    Szia!
    Mi zavar ennyire a fórumban? Az hogy valakinek sikerült is valami, amit el szeretett volna érni? Vagy hogy elégedettek a munkámmal? A tidéddel ezek szerint nem? sikersztori? Magyarországon elég ritka, az ember már annak is örül, ha van munkája. A sikersztori az lenne, ha milliókat keresnék havonta, de lehet hogy megpróbálom, ha majd sikerül szólok! Egyszerű munka, egyszerű ember, aki tisztességgel megél és képzeld használja azt amit megtanult. És igen a XX-nél tanultam meg!!!! És igen valószínű, hogy megtanulom a webeset, mert érdekel. Mert szeretnék érteni hozzá!
    Ha kérsz autógrammot szívesen adok, még soha nem kértek tőlem, úgyhogy megtiszteltetésnek veszem!

    Aki bele akar vágni vágjon bele nyugodtan!
    Üdv.

    Engem csak az zavar, hogy amiket írkáltok az elég gyenge és átlátszó generált sablonszöveg.

    Aláírással kapcsolatban lásd: [link]

    Ha a munkám vagy a munkámmal kapcsolatos elégedettség érdekel, privátban szivesen adok referenciát, eligazítást. Bár én nem XX-nél tanultam programozni. Muhaha.

    [ Módosította: KEndre ]
  • beba11
    csendes tag

    A végére már megint sikerült elsütni a jól bevált "Persze úgy nem megy, ha várod a sült galambot" című fejezetet, még nem láttuk elégszer leírva a fórumtémában ugye. A - szerintem - kitalált sztori is rendkívül életszagúra sikeredett, természetesen a szokásos stílusban, tehát mindenféle bullshit, amit csak hallani akarsz!

    Sarkalatos pontok:
    -egyáltalán nem értettem a géphez
    -lett melóm
    -én csinálom [...]a főnöknek
    -meg vannak elégedve a munkámmal
    -nem okoz fejtörést
    -ezeket a dolgokat a tanfolyamon tanultam meg
    -sült galamb
    -megéri elvégezni
    -el fogok menni a webesükre

    Szépen fel van építve. Autogramot nem osztotok? Horst Fuchsé már meg van!

    Szia!
    Mi zavar ennyire a fórumban? Az hogy valakinek sikerült is valami, amit el szeretett volna érni? Vagy hogy elégedettek a munkámmal? A tidéddel ezek szerint nem? sikersztori? Magyarországon elég ritka, az ember már annak is örül, ha van munkája. A sikersztori az lenne, ha milliókat keresnék havonta, de lehet hogy megpróbálom, ha majd sikerül szólok! Egyszerű munka, egyszerű ember, aki tisztességgel megél és képzeld használja azt amit megtanult. És igen a XX-nél tanultam meg!!!! És igen valószínű, hogy megtanulom a webeset, mert érdekel. Mert szeretnék érteni hozzá!
    Ha kérsz autógrammot szívesen adok, még soha nem kértek tőlem, úgyhogy megtiszteltetésnek veszem!

    Aki bele akar vágni vágjon bele nyugodtan!
    Üdv.

    [ Módosította: KEndre ]
  • A végére már megint sikerült elsütni a jól bevált "Persze úgy nem megy, ha várod a sült galambot" című fejezetet, még nem láttuk elégszer leírva a fórumtémában ugye. A - szerintem - kitalált sztori is rendkívül életszagúra sikeredett, természetesen a szokásos stílusban, tehát mindenféle bullshit, amit csak hallani akarsz!

    Sarkalatos pontok:
    -egyáltalán nem értettem a géphez
    -lett melóm
    -én csinálom [...]a főnöknek
    -meg vannak elégedve a munkámmal
    -nem okoz fejtörést
    -ezeket a dolgokat a tanfolyamon tanultam meg
    -sült galamb
    -megéri elvégezni
    -el fogok menni a webesükre

    Szépen fel van építve. Autogramot nem osztotok? Horst Fuchsé már meg van!

    Érdekes, hogy eltűntek a friss reges újoncok, biztos szünet van a suliban ;] Azért arra is kíváncsi leszek mit reagálnak az indexes cikkre.
    Egyébként tényleg nagy bullshit amit írt, én is jártam ide, tudom milyen a színvonal és a tananyag.

  • Lortech
    addikt

    Sziasztok!
    Miért gondoljátok azt, hogy ha valaki esetleg leír valami jót az iskoláról, az csak duma? Gondolom egy fórum azért van, hogy a jó és a rossz dolgokat egyaránt el lehessen mondani. Én egyáltalán nem értettem a géphez és a számítástechnikához, az alapfokot végeztem el, és tényleg lett melóm (közigazgatásban), ahol pont azt használom, hogy hogyan kell szöveget megszerkezteni és adatbázist készíteni, kimutatásokkal statisztikákkal és ha kell diagramokkal. Ja és én csinálom az egyes bemutatókat a főnöknek az adott témában. Meg vannak elégedve a munkámmal és úgy ülök a géphez, hogy nem okoz fejtörést, hogy mit hogyan kell megcsinálni. Ezeket a dolgokat a tanfolyamon tanultam meg. Persze úgy nem megy, ha várod a sült galambot, de ha te is hozzá teszed megad, nagyon is megéri elvégezni a sulit. Tuti, hogy el fogok menni a webesükre is, nagyon érdekel.
    Szaisztok!

    A végére már megint sikerült elsütni a jól bevált "Persze úgy nem megy, ha várod a sült galambot" című fejezetet, még nem láttuk elégszer leírva a fórumtémában ugye. A - szerintem - kitalált sztori is rendkívül életszagúra sikeredett, természetesen a szokásos stílusban, tehát mindenféle bullshit, amit csak hallani akarsz!

    Sarkalatos pontok:
    -egyáltalán nem értettem a géphez
    -lett melóm
    -én csinálom [...]a főnöknek
    -meg vannak elégedve a munkámmal
    -nem okoz fejtörést
    -ezeket a dolgokat a tanfolyamon tanultam meg
    -sült galamb
    -megéri elvégezni
    -el fogok menni a webesükre

    Szépen fel van építve. Autogramot nem osztotok? Horst Fuchsé már meg van!

  • deicide
    veterán

    Kedvcsináló cikk az indexen:

    Pope története kísértetiesen hasonlít Anna esetére, csak ő nyelvet próbált tanulni a XX Iskolában. A kezdet ugyanaz, egy ügynök megjelent nála, és azt mondta, a kurzus végén garantált az államilag elismert nyelvvizsga letétele, mivel a XX akkreditált nyelvvizsgahelyként van bejegyezve. Pope főiskolai felvételire készült, így szüksége volt a pluszpontokra.

    Elkezdett a tanfolyamra járni, és addig csinálta is rendesen, amíg ki nem derült, hogy szó sincs államilag elismert nyelvvizsgáról. Először csak nem kaptak a tanároktól egyértelmű válaszokat a vizsga rendjéről szóló kérdésekre, aztán kimondták: csak egy helyben kiállított oklevél jár a sikeres vizsgáért.

    ---------------------

    Egy szintén Homár-olvasó OKJ-s programozói tanfolyamra járt a XX-be, és bár az oktatás színvonalával, a tanárok képzettségével és sorozatos késéseikkel nem volt megelégedve, autodidakta módon elsajátított ismeretek alapján a kurzus végén megírta a szakdolgozatot, és várni kezdte, hogy le tudjon vizsgázni. Több mint egy év telt el, mire kiderült, hogy a tanárt a leadott szakdolgozatokkal együtt az iskola nem tudja elérni, és közben változtak az OKJ-s vizsgák letételének feltételei is. Megígérték a csoportnak, hogy a pluszban elvégzendő tanfolyamokhoz segítséget kapnak, de se az oktatásból, se a segítségből nem valósult meg semmi. A befizetett 428 ezer forintért végül nem lett OKJ-s végzettsége, az ügyvédje szerint pedig nem érdemes bíróságra menni, a hercehurca nincs arányban a befektetett idővel, a siker pedig nem garantált.

    Ennek sem lesz foganatja, jönnek majd és bizonygatják, hogy 3-4 ember véleménye áll szemben a sokezer azóta sikeres "üzletemberrel" szemben, aki már ebből a tudásból él.

  • Flashcash
    Közösségépítő

    Kedvcsináló cikk az indexen:

    Pope története kísértetiesen hasonlít Anna esetére, csak ő nyelvet próbált tanulni a XX Iskolában. A kezdet ugyanaz, egy ügynök megjelent nála, és azt mondta, a kurzus végén garantált az államilag elismert nyelvvizsga letétele, mivel a XX akkreditált nyelvvizsgahelyként van bejegyezve. Pope főiskolai felvételire készült, így szüksége volt a pluszpontokra.

    Elkezdett a tanfolyamra járni, és addig csinálta is rendesen, amíg ki nem derült, hogy szó sincs államilag elismert nyelvvizsgáról. Először csak nem kaptak a tanároktól egyértelmű válaszokat a vizsga rendjéről szóló kérdésekre, aztán kimondták: csak egy helyben kiállított oklevél jár a sikeres vizsgáért.

    ---------------------

    Egy szintén Homár-olvasó OKJ-s programozói tanfolyamra járt a XX-be, és bár az oktatás színvonalával, a tanárok képzettségével és sorozatos késéseikkel nem volt megelégedve, autodidakta módon elsajátított ismeretek alapján a kurzus végén megírta a szakdolgozatot, és várni kezdte, hogy le tudjon vizsgázni. Több mint egy év telt el, mire kiderült, hogy a tanárt a leadott szakdolgozatokkal együtt az iskola nem tudja elérni, és közben változtak az OKJ-s vizsgák letételének feltételei is. Megígérték a csoportnak, hogy a pluszban elvégzendő tanfolyamokhoz segítséget kapnak, de se az oktatásból, se a segítségből nem valósult meg semmi. A befizetett 428 ezer forintért végül nem lett OKJ-s végzettsége, az ügyvédje szerint pedig nem érdemes bíróságra menni, a hercehurca nincs arányban a befektetett idővel, a siker pedig nem garantált.

    [ Módosította: KEndre ]
  • blueMerle
    veterán

    Sziasztok!
    Miért gondoljátok azt, hogy ha valaki esetleg leír valami jót az iskoláról, az csak duma? Gondolom egy fórum azért van, hogy a jó és a rossz dolgokat egyaránt el lehessen mondani. Én egyáltalán nem értettem a géphez és a számítástechnikához, az alapfokot végeztem el, és tényleg lett melóm (közigazgatásban), ahol pont azt használom, hogy hogyan kell szöveget megszerkezteni és adatbázist készíteni, kimutatásokkal statisztikákkal és ha kell diagramokkal. Ja és én csinálom az egyes bemutatókat a főnöknek az adott témában. Meg vannak elégedve a munkámmal és úgy ülök a géphez, hogy nem okoz fejtörést, hogy mit hogyan kell megcsinálni. Ezeket a dolgokat a tanfolyamon tanultam meg. Persze úgy nem megy, ha várod a sült galambot, de ha te is hozzá teszed megad, nagyon is megéri elvégezni a sulit. Tuti, hogy el fogok menni a webesükre is, nagyon érdekel.
    Szaisztok!

    Ez nagyon szép, meg is hatódtam, elmorzsoltam egy könnycseppet. Szipp. ;] A gond ott van hogy azt amit eddig láttam, bizony keményen amatőr szint, amit otthon, Te magad is elsajátíthatsz a neten keresztül, és mindez egy filléredbe sincs. Érted végre, hogy miről van szó? Nem az iskola ellen vagyunk, senki sincs ellene, ez egy fa*za dolog, hogy van ilyen lehetőség megtanulni az alapokat. A hangsúly ezen van, az alapokat. Na EZ nem ér meg több százezret, capisi? De igen tudom, minden annyit ér amennyit adnak érte. Bee-bee bee lehet állni a sorba ;) Vagy kinyitod a szemed, körülnézel beírod a googleba hogy office tutorial vagy flash tutorial és bódógság. Ehhez talán nem kell kurzus.

  • Ariadne
    őstag

    Sziasztok!
    Miért gondoljátok azt, hogy ha valaki esetleg leír valami jót az iskoláról, az csak duma? Gondolom egy fórum azért van, hogy a jó és a rossz dolgokat egyaránt el lehessen mondani. Én egyáltalán nem értettem a géphez és a számítástechnikához, az alapfokot végeztem el, és tényleg lett melóm (közigazgatásban), ahol pont azt használom, hogy hogyan kell szöveget megszerkezteni és adatbázist készíteni, kimutatásokkal statisztikákkal és ha kell diagramokkal. Ja és én csinálom az egyes bemutatókat a főnöknek az adott témában. Meg vannak elégedve a munkámmal és úgy ülök a géphez, hogy nem okoz fejtörést, hogy mit hogyan kell megcsinálni. Ezeket a dolgokat a tanfolyamon tanultam meg. Persze úgy nem megy, ha várod a sült galambot, de ha te is hozzá teszed megad, nagyon is megéri elvégezni a sulit. Tuti, hogy el fogok menni a webesükre is, nagyon érdekel.
    Szaisztok!

    Miért gondoljátok azt, hogy ha valaki esetleg leír valami jót az iskoláról, az csak duma?
    Mert kizárólag néhány hsz-szel rendelkező újoncok írnak jót róluk és a néhány hsz-szel rendelkező újoncok mindig kizárólag jókat írnak róluk. Ezzel szemben a régebbi tagok mind negatív tapasztalatokról írnak. Aki kicsit is gondolkodik és ismeri a fórumok természetét, annak ez igen sokat mond. És nem az iskola javára...

  • Apollo17hu
    őstag

    "És egyáltalán nektek, diákoknak mi hasznotok származik abból, hogy egyesével leírjátok ugyanazt a sikertörténetet? "
    Képzeld vannak emberek akik nem "haszonból" fórumoznak.....ezek szerint te haszonból ......

    Pontosan! Eltaláltad! Most már nem titkolhatom tovább. A gonosz karvalytőke alattomos csatlósa vagyok, és valójában a konkurens XX Tanodába csábítom a tanulni vágyókat, méghozzá a XX Iskola hitelrontásával!

    Há háhá há! Há háhá há! ;]

    [ Módosította: KEndre ]
  • peldaul
    csendes tag

    Ja, de ha tényleg ilyen frankó a képzés, miért van szükség arra, hogy a tanár idecsődítse a sikeres tanítványokat? És egyáltalán nektek, diákoknak mi hasznotok származik abból, hogy egyesével leírjátok ugyanazt a sikertörténetet? Sántít a sztori nagyon.

    "És egyáltalán nektek, diákoknak mi hasznotok származik abból, hogy egyesével leírjátok ugyanazt a sikertörténetet? "
    Képzeld vannak emberek akik nem "haszonból" fórumoznak.....ezek szerint te haszonból ......

  • peldaul
    csendes tag

    Épp te vagy az anoním, nem a többi aki szeretne konkrétumokat megtudni a dolgokról.

    Mi az hogy anonim vagyok????
    Írjam fel a fórumra címem meg telefonszámom??? ez egy fórum!
    Most ismerkedni akarunk vagy eszmét cserélni?
    Nagyon egyszerű a dolog akit érdekel a tényleges képzés az elmegy és megnézi. A beiratkozásnál megmondják hol van a képzés csak be kell menni és megnézni.....

  • peldaul
    csendes tag

    Szia!

    A válaszom az, hogy szerintem nem értetted a hozzászólásom lényegét... A fórum hozzászólóinak összetétele NEM TÜKRÖZI A VALÓSÁGOT!!! Amennyiben a 2F Iskola módszeres lejáratása történik itt, akkor ily módon had gyűljenek a hozzászólások a pozitív oldalon is... ha sántít, ha nem...

    Kellemes estét mindenkinek!

    egyetértek

  • beba11
    csendes tag

    Részleteket is kérünk nem csak bullshit-et.

    Sziasztok!
    Miért gondoljátok azt, hogy ha valaki esetleg leír valami jót az iskoláról, az csak duma? Gondolom egy fórum azért van, hogy a jó és a rossz dolgokat egyaránt el lehessen mondani. Én egyáltalán nem értettem a géphez és a számítástechnikához, az alapfokot végeztem el, és tényleg lett melóm (közigazgatásban), ahol pont azt használom, hogy hogyan kell szöveget megszerkezteni és adatbázist készíteni, kimutatásokkal statisztikákkal és ha kell diagramokkal. Ja és én csinálom az egyes bemutatókat a főnöknek az adott témában. Meg vannak elégedve a munkámmal és úgy ülök a géphez, hogy nem okoz fejtörést, hogy mit hogyan kell megcsinálni. Ezeket a dolgokat a tanfolyamon tanultam meg. Persze úgy nem megy, ha várod a sült galambot, de ha te is hozzá teszed megad, nagyon is megéri elvégezni a sulit. Tuti, hogy el fogok menni a webesükre is, nagyon érdekel.
    Szaisztok!

  • Apollo17hu
    őstag

    Érdekes ez az alapos meg nem alapos eszmefutattás....
    Aki aláírja a szerződést összesen egy oldalt kell végigolvasnia és ha nem tetszik neki egy héten belül bármikor visszaléphet tőle. Ennél korrekktebb mi lehetne még????Ez nem alaposság kérdése erre egy 10 éves gyerek is képes főleg ha főiskolára akar menni...
    Én is járok főiskolára, de egyáltalán nem mondanám, hogy jobban megéri kb. csak elméleti szarokat tanítanak amiből senki nem ért semmit ráadásul délután négytől amire én csak a mh-ről elkérve magam tudok elmenni. Azért járok ide, hogy tudjak is valamit.
    Sokan még mindig azt hiszik, hogy elég egy diploma és lesz munka, ezért munkanélküli a friss diplomások tömege!!!
    ...és hogy miért is írom le ezt: azért mert azt írtad úgyis ingyen van a főiskola...
    Nincs ingyen!!!! azok az adófizetők fizetik akik képesek használni a tudásuk és keresni vele!!!!
    ....és sajnos nem csak a tandíjat, de a friss munkanélküli diplomások segélyét is.....

    Nem tudom, miért pont az én - hetekkel ezelőtti - hozzászólásaimra kattantál rá, de ha már így történt, reagálok.

    Ha azt mondod, hogy egy 10 éves gyerek is megérti az egyoldalas szerződést, akkor szerinted miért nincsenek sokan megelégedve a szerződéssel, és miért kell peres úton intézniük az Iskolával szembeni elmaradásaikat? Szerintem erre a kézenfekvő magyarázat, hogy a szerződést egyszerűen szignózták, nem olvasták át alaposan, mert arra koncentráltak, amit a házaló ügynök vakerált le nekik, és sokáig abban a hitben is voltak, hogy a tudás, amit megszereznek, használható lesz a munkaerőpiacon. Azt sem gondolom, hogy bárki 1 hét alatt képes megállapítani, hogy egy oktatási forma, és a közvetített ismeret számára megfelelő-e vagy sem.

    Én is járok főiskolára, de egyáltalán nem mondanám, hogy jobban megéri kb. csak elméleti szarokat tanítanak amiből senki nem ért semmit

    Pontosan ezekkel az elméleti szarokkal lesz egy főiskolás több, mint egy OKJ-s képzésben részesülő. Ezekkel az elméleti szarokkal adnak neked strukturált tudást, de ezt nem ragozom tovább, nem akarlak "megtéríteni".

    Sokan még mindig azt hiszik, hogy elég egy diploma és lesz munka, ezért munkanélküli a friss diplomások tömege!!!

    Ez pöppet demagógra sikeredett. Nem azért sok a frissdiplomás munkanélküli, mert várják, hogy a szájukba repüljön a sült galamb. Közelítsd meg máshonnan a dolgot: szerinted egy műinfós/progmatos/... végzettségű főiskolásnak/egyetemistának nagyobb az esélye az elhelyezkedésre, vagy a XX Iskolában végzett tanulóknak?

    azt írtad úgyis ingyen van a főiskola...
    Nincs ingyen!!!! azok az adófizetők fizetik akik képesek használni a tudásuk és keresni vele!!!!

    Kevered a szezont a fazonnal. Abban igazad van, hogy a felsőoktatást közvetve az adófizetők finanszírozzák, de jelen esetben arról volt szó, hogy aki még nem használta el az államilag támogatott 13(?) félévét, annak mi éri meg jobban: felvételi után beülni az egyetemi/főiskolai padokba _ingyen_ vagy szerződéskötést követően a XX Iskolánál tanulni _százezrekért_!

    [ Módosította: KEndre ]
  • peldaul
    csendes tag

    Valóban nem értettem. Tehát a te hozzászólásodnak az volt a lényege, hogy az általad hitelesnek vélt "valóság" reprezentativitása előtérbe kerüljön?

    Leírom a saját véleményemet erről a fórumról és a 2F Iskoláról, amit e fórum alapján alkottam. Megpróbáltam objektív képet kialakítani.

    Tehát sarkosan nézve vannak "alapos" és "felszínes" emberek. Amikor a 2F Iskola beajánlja magát nekik, akkor az alaposak tüzetesen áttekintik a szerződést, és csak ezután jelentkeznek. Sőt, jelentkezés előtt átnézik ezt a fórumot is, és rájönnek, hogy nekik valószínűleg egy főiskolai/egyetemi szintű képzés jobban megérné - már csak azért is, mert az állam támogatja.
    A felszínes emberek nem törődnek a szerződés részleteivel, és - mivel felszínesek - tanulni sem tanulnak megfelelő intenzitással, ezért ők csak a tanfolyama alatt/után látogatják meg ezt a fórumot - gyarapítva ezzel az elégedetlenkedők számát.
    A két végpont között vannak olyanok, akik mégis a szerződéskötés előtt olvassák e fórum sorait, és - mivel nem teljesen alaposak - csak néhány hozzászóláson futnak át, amelyek ugye a "valóság megfelelő tükrözése" miatt manipulálva vannak. Ők a 2F Iskola újabb potenciális áldozatai.

    Tudod, a "valóságot" nem a mennyiséggel kell "valódivá" tenni, hanem biztos forrásokra hivatkozva.
    Többen is kíváncsiak voltak pl. a referenciamunkáitokra, konkrétumokra, amik a versenyszférához köthetőek. Azokra valahogy nem érkezett reakció...

    Érdekes ez az alapos meg nem alapos eszmefutattás....
    Aki aláírja a szerződést összesen egy oldalt kell végigolvasnia és ha nem tetszik neki egy héten belül bármikor visszaléphet tőle. Ennél korrekktebb mi lehetne még????Ez nem alaposság kérdése erre egy 10 éves gyerek is képes főleg ha főiskolára akar menni...
    Én is járok főiskolára, de egyáltalán nem mondanám, hogy jobban megéri kb. csak elméleti szarokat tanítanak amiből senki nem ért semmit ráadásul délután négytől amire én csak a mh-ről elkérve magam tudok elmenni. Azért járok ide, hogy tudjak is valamit.
    Sokan még mindig azt hiszik, hogy elég egy diploma és lesz munka, ezért munkanélküli a friss diplomások tömege!!!
    ...és hogy miért is írom le ezt: azért mert azt írtad úgyis ingyen van a főiskola...
    Nincs ingyen!!!! azok az adófizetők fizetik akik képesek használni a tudásuk és keresni vele!!!!
    ....és sajnos nem csak a tandíjat, de a friss munkanélküli diplomások segélyét is.....

  • üdv. mindenkinek!
    Én csak annyit szólnék hozzá, hogy énis elvégeztem ezt az iskolát, 570.000ft volt tankönyvekkel együtt, és valóban 1hét alatt megtanulhattam volna azt az anyagot, amit ott leadtak.. :F :W

  • kraftxld
    félisten

    Szia!

    Azért van szükség rá, hogy olyanok írjanak akik járnak a képzésre és ne olyanok akik nem jártak soha és a fórumokon anonim hozzászólásokra alapozva lehúzásnak minősítsenek egy 30 éve egész európában sikeresen működő képzési rendszert!

    Épp te vagy az anoním, nem a többi aki szeretne konkrétumokat megtudni a dolgokról.

  • peldaul
    csendes tag

    Ja, de ha tényleg ilyen frankó a képzés, miért van szükség arra, hogy a tanár idecsődítse a sikeres tanítványokat? És egyáltalán nektek, diákoknak mi hasznotok származik abból, hogy egyesével leírjátok ugyanazt a sikertörténetet? Sántít a sztori nagyon.

    Szia!

    Azért van szükség rá, hogy olyanok írjanak akik járnak a képzésre és ne olyanok akik nem jártak soha és a fórumokon anonim hozzászólásokra alapozva lehúzásnak minősítsenek egy 30 éve egész európában sikeresen működő képzési rendszert!

  • blueMerle
    veterán

    Itt van egy oldal amit egy XX iskolában végzett emberke készített: http://XXsulirk.uw.hu/

    (itt találtam az url-t: http://XX-iskola.freeblog.hu/)

    Ezt most nem fogom részletesen kommentálni. Komolyan ban járna érte :DDD De hogy öszinte legyek: igen, erre számítottam :O Csak tömören: ez nagyon durván amatőr szint, pár óra, nap alatt ezt bárki elsajátíthatja otthon tutorialokkal teljesen ingyen.

    A linkért pedig kösz, mostmár tudjuk eddig miért nem kaptunk referenciát :K

  • hudyfiu
    senior tag

    Itt van egy oldal amit egy XX iskolában végzett emberke készített: http://XXsulirk.uw.hu/

    (itt találtam az url-t: http://XX-iskola.freeblog.hu/)

    [ Módosította: KEndre ]
  • Kigyomláltatom ezeket a hozzászólásokat, mert ez csak bullshit, spam és reklám hogy az elöttem szólót idézzem, megint. Telespammelitek a fórumot.

    Nem tudtok olvasni vagy direkt csináljátok? Komolyan mint egy szekta, vagy rosszabb. Legalább válaszolna egyikötök, de nem csak az agyatlan write-only reklámot nyomatnátok. Már huszadjára kértünk, könyörögtünk referenciáért de eddig egyikőtök sem mutatott fel semmit. Nekem mint külső szemlélőnek, érdeklődőnek így az egész úgy jön le hogy kacsa, kamu az egész amit írtok. Ha nem, cáfoljatok meg. Értsétek már meg kérlek, hogy ezzel saját magatokat és az iskola jóhírnevét ROMBOLJÁTOK. Ez nem egy index szintü bulvár fórum, itt az emberek nem szájtátva hallgatják a meséket. Ez egy szakmai fórum. El vagytok egy cseppet tévedve.

    Tessék itt vagy Te, azt írod ebből élsz, hát rajta mutasd meg miből. Ennyi időt még kérek a moderátoroktól. :K

    Biztos ez volt a heti házifeladat, konkrétumot sztem senki sem fog írni. Én jártam ebbe a suliba le is írtam a véleményemet, kizárt dolognak tartom, hogy csak az itt tanultakból vki megéljen.

  • dízelracer
    őstag

    TV SHOP, esetleg mozigépész (vetítő) tanfolyam nincs ott?

    10pont! :R :D

    Hozok kaját bevackolom magam a gép elé és visszaolvasok vagy 150hsz-t. Vidám estém lesz az biztos. :)

  • PHM
    addikt

    Üdv!
    Végigolvastam a topikot. (Puszta kíváncsiságból.)
    Nem vagyok szakmabeli, és nem érdekelnek sem a webszerkesztés,
    sem a flash rejtelmei.
    Mint kívülálló, azt kell mondjam, hogy egy dologban lettem biztos:
    Ez az az iskola, amibe soha nem fogok járni.
    Furcsa vagy sem, de erről elsősorban az iskolát magasztaló hozzászólások
    győztek meg.
    Érdemes lenne ezen elgondolkodni picit...

  • blueMerle
    veterán

    Sziasztok!
    Csak egy hozzászólás az iskola mellett: elvégeztem a tanfolyamukat, (megjegyzem minden rendben volt), de a lényeg most abból élek amit ott tanultam, talán ez elég nagy érv.

    Kigyomláltatom ezeket a hozzászólásokat, mert ez csak bullshit, spam és reklám hogy az elöttem szólót idézzem, megint. Telespammelitek a fórumot.

    Nem tudtok olvasni vagy direkt csináljátok? Komolyan mint egy szekta, vagy rosszabb. Legalább válaszolna egyikötök, de nem csak az agyatlan write-only reklámot nyomatnátok. Már huszadjára kértünk, könyörögtünk referenciáért de eddig egyikőtök sem mutatott fel semmit. Nekem mint külső szemlélőnek, érdeklődőnek így az egész úgy jön le hogy kacsa, kamu az egész amit írtok. Ha nem, cáfoljatok meg. Értsétek már meg kérlek, hogy ezzel saját magatokat és az iskola jóhírnevét ROMBOLJÁTOK. Ez nem egy index szintü bulvár fórum, itt az emberek nem szájtátva hallgatják a meséket. Ez egy szakmai fórum. El vagytok egy cseppet tévedve.

    Tessék itt vagy Te, azt írod ebből élsz, hát rajta mutasd meg miből. Ennyi időt még kérek a moderátoroktól. :K

  • kraftxld
    félisten

    Sziasztok!
    Csak egy hozzászólás az iskola mellett: elvégeztem a tanfolyamukat, (megjegyzem minden rendben volt), de a lényeg most abból élek amit ott tanultam, talán ez elég nagy érv.

    Részleteket is kérünk nem csak bullshit-et.

  • beba11
    csendes tag

    ... bocsánat még ismerkedem a fórummal...
    lemaradt a vége...

    Sziasztok!

    Újoncként engedjetek meg egy hozzászólást az én részemről is az iskola védelmében. Először is, kifejezetten ezért regisztráltam, ugyanis a mi csoportunkban a tanárunk hívta fel a figyelmünket arra, hogy mi folyik itt a fórumokon. Meggyőződésem, hogy ezek a helyek nem mutatnak objektív képet a valóságról, a felmerülő hiányokat, hibákat óriási méretűre dagasztják, egszerűen csak azért, mert nem heterogén a fórum hozzászólóinak összetétele. Ezen a vonalon indulva meglátásom szerint a helyzet a következő:
    1. általában azok találnak ide, akik valamilyen információhoz szeretnének jutni
    - nem kompetens, információi hiányosak, befolyásolhatók
    2. vagy azok, akik kifejezetten negatív véleménye van a dologról
    - nem úgy történt valami, ahogy ő ezt elképzelte
    - nem olvasta el a szerződést és igyekszik ezt a másik félre kenni
    - informatikában jártas, vagy szakmabeli,
    - konkurrens cégnél dolgozik,
    - igyekszik a laikus felhasználó számára oly gyakori IT ködösítést a tökélyre fejleszteni
    - egyszerűen csak dögöljön meg a szomszéd tehene is
    3. akik meg vannak elégedve ezzel a képzéssel és céggel
    - volt és jelenlegi diákok
    - tanárok
    - a cég munkatársai
    Ez utóbbiról csak annyit, hogy látván a közelmúltban szaporodott új regeket és hozzászólásokat, kezd a fórum egyensúlya rendeződni és ez így is van rendjén.

    Szóval csoportomban webszerkesztést tanulunk heti 4 órában. Természetesen ennek összetétele sem homogén; így atán biztosan lesz itt is olyan, akinek az itt szerzett tudás semmit nem fog érni. A papír lehetőségén túl én már most tudom a munkámban kamatoztatni az itt tanultakat (cégemnél a levelezés és a reklámanyagok is az én feladatom), tanárunk türelmes és - ami nagyon fontos - aktuális, ami különösen a webszerkesztésben lehet fontos.

    Száz szónak is egy a vége: - Fikázzatok nyugodtan, mi tanulunk!
    Aki komolyan gondolja és egy igazán korszerű tudást szeretne, az nyugodtan vágjon bele a 2F-nél!

    Sziasztok!
    Csak egy hozzászólás az iskola mellett: elvégeztem a tanfolyamukat, (megjegyzem minden rendben volt), de a lényeg most abból élek amit ott tanultam, talán ez elég nagy érv.

  • cizella
    csendes tag

    Cizella! írtam neked privátba. kontaktáljunk jó? én weblap készítésre jelentkeztem anno. most perben állok. egyébként szerintem aki ide akar járni egyszerű statisztikai alapon tud dönteni, amennyiben rövid kutatást végez az OKJ-s tanfolyamot tartó sulik körében, hogy melyik iskola hány esetben perelte be a hallgatóit az elmúlt 5 évben.:) ne legyetek már annyira bénák, mint én voltam:)
    amúgy meg a fórumokon meg vannak olyan hozzászólók, akik naponta 4 hosszú fogalmazványt írnak, amelyek magasztalják a XX iskolát. vagy sok idejük van, vagy ezért kapják a pénzüket:)

    Nincs egy árva privát üzenetem se, mindegy, úgyse érek rá :)
    Nem pereskedtem velük, sőt nem is bocsátottak ki ellenem fizetési meghagyást, ilyen téren semmilyen tapasztalatom nincs a XX iskola szokásaival kapcsolatban. Annak a srácnak, aki megkereste a Homárt, az utolsó komment szerint egyezséget ajánlottak, itt meg prof5 azt írta (126., 130., 131.), hogy pert nyert ellenük - ha jól értem a szavait, akkor másodfokon is.

    [ Módosította: KEndre ]
  • pisze pat
    újonc

    1. (Mi az hogy még mindig ezen az oldalon? Át kellene mennem másik oldalra?) El tudnád pontosan magyarázni, mit jelent a te szóhasználatodban a gyalázás? És ha már valamiért hozzám kötöd ezt a kifejezést a 2F iskolával kapcsolatban, tudnál mutatni rá legalább 1 db példát? Részemről semmi akadálya annak, hogy az általad megjelölt témá(ka)t alaposabban körbejárjuk, szinte mindent tudok illusztrálni.

    2. De, egy kicsit már unom, de mit tehetnék, mindig akad valaki a 2F iskolából, aki ragaszkodik a társaságomhoz, most például te. Előtted meg az azóta kitessékelt 289. sorszámú. Udvariatlanság lenne reagálás nélkül hagyni a hozzászólásaitokat, nem igaz? (Ezt csináljátok 2 éve. Nem unjátok?) (Tudomtudom, nem unjátok, több évre előre be vagyok tervezve, a kollégád írta. Másik oldalon.)

    3. Groteszk.