Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
LeadZeppelin
tag
Ma viccelt meg a telefon először kb fél év alatt mióta megvan. Elkzdte rezgések mellett lejászani az értesítési hangot egy végtelenített ciklusban, úgy, hogy semmi nem jött be. Megöltem minden alkalmazást, csak folytatta egészen újraindításig. Az úgy tűnik, megoldotta.
Kíváncsi vagyok lesz-e még ilyen, kár lenne, szeretem a telefont
-
Thocy a ZAGY
tag
Ugyan nem kimondottan okosóra, de én már megjelenése óta (talán 4 éve) használom a Samsung Galaxy Fit2 fitnesz karkötőt, most már lassan 3/4 éve a Sony Xperia 10 VI telefonommal.
Az én használati szokásaim mellett az elején annyi hátrányt éreztem, hogy nem ment át az aktuális időjárás (pontosabban nem frissült magától), de ez már rendben van, illetve az ébresztést nem tudom leállítani/szundira tenni az eszközről, ami amúgy nem hiszem, hogy technikailag megoldhatatlan akadály lenne, inkább szimpla kicsinyesség a Samsung részéről.
A Samsung Health alkalmazással az egészség- és edzéskövetés teljesen rendben van, illetve a karpántról is tudok indítani edzést (jó, úszásnál néha elfelejti mérni a köröket/távot - olyan tízből háromszor - de az nem a Sony hibája, a Samsung Note mellett is ilyen volt, meg talán összesen 2-3 alkalommal volt ilyen futásnál a 4 év alatt, de ott lehet, hogy én nyomtam el valamit véletlenül, míg úszásnál nem is tudtam volna, mert víz alatti módra volt állítva).
Igazából tud mindent amire szükségem van, ezért is maradtam a karpántnál. Arról nem beszélve, hogy ezt hetente ráérek tölteni, nem kell 1-2 naponta. Sajnos a Fit3 elég nagy lett és ahogy olvasom a nagyobb kijelző miatt az üzemidő is csökkent, szóval ha ennek letelik egyszer az ideje, nem tudom mire váltok (egyelőre ennyi idő után sem érzem, hogy gond lenne az akkuval, szóval remélem még sokáig húzza).
-
aladin3
csendes tag
Ki milyen okosórával használja a telót ?
( nem minden típussal müködik jól együtt ) -
Ijk
nagyúr
2. hete van nálam a készülék, nekem felüdülés Pixel 7 után. SOC lassabb, ezért kikapcsoltam az animációkat így nem érzek belőle semmit, sőt még gyorsabbnak is ezután. Sokkal könnyebbnek érzem a Pixelnél, sőt talán most ez a legkönnyebb telefon a piacon SE3 után. Műanyag ház miatt tokot nem kapott, jó a fogása. Ujjlenyomat olvasó nekem a legnagyobb előrelépés a képernyőshöz képest, pozíció és beolvasás hatékonysága miatt is. Hogy nem kell SIM tű az is egy plusz pont.
Remélem megtartják a szériát ebben a formában, még dupla kamerára sincs igényem csak egy kicsi, könnyű, jó üzemidejű és megfizethető telefonra mindenféle körítés nélkül, és ez a széria az egyetlen a piacon amiben ezt megtaláltam. -
Szena67
aktív tag
válasz
Crafter32 #375 üzenetére
1VII április vége, májust mondanak. Ez azt jelenti, hogy kb. június. SD megsérülhetett valahol. Nekem egyszer volt ilyen egy kártyával, ami több telefont szolgált és a Poweramp-al mókoltam valamit, hogy egy mappájában zenét tároljak és onnan lejátszam. Elmentettem a mappa tartalmát, mint Poweramp playlist, aztán átneveztem a mappát, a Powerampból meg töröltem a régi playlistet és az új mappára mutatót csináltam, ettől halt meg. Megsérült a partíciós tábla. De újraformázva ok.
-
Crafter32
őstag
MWC nem állít ki a Sony. Szerintetek mikorra várható a 10 VII ?
A 10 VII nek megmarad e a régi Sony nyúlánk kialakítása vagy beáll a sorba a többi telefon mellè? Már a Xperia 1 VI sem a nyúlánk forma lett. -
Crafter32
őstag
Nekünk minden frissítés után nem látja az SD kártyát és eltünnek a rajta lévő képek. Újra formàlást kér a telefon, majd laptop biztonsági mentéséről újra kell másolni az SD kartyára mindent. Másnál is valós probléma? Lehet SD kàrtya hiba?
-
Thocy a ZAGY
tag
Két napja feldobta nekem is a frissítést, engedtem telepíteni. Ahogy már elhangzott, tulajdonképpen nem nagyon lehet észrevenni semmit a verziószám növekedésén felül. Érzésre talán néhány rendszergrafika módosult nagyon minimálisan, illetve a billentyűzet beállításaimat módosította önkényesen (szerintem vissza az alapra), de nem tartott sokáig visszaállítani.
Sebességben, rezgőmotorban nem igazán vettem észre változást, de nem bújom egész nap a telefont, szóval lehet, hogy csak nem tűnt még fel más. -
GAPZC96
csendes tag
Köszi szépen a válaszokat.
És esetleg arról valamit tudtok hogy az utolsó frissítés után a rezgő motor miért vállt olyanná mint valami 10 ezer forintos kínai szutyokba a rezgő motor?
Előtte tökéletes volt szinte mint a pixelelben, aztán rá ment a legutolsó azt hiszem 164 és frissítés és ez már nem rezgő motor hanem inkább valami rezgő fityula -
GAPZC96
csendes tag
Azoktól kérdezném akik hasznaljak ezt a telefont: ha csak az asztalon van és rá szeretnék nézni a kijelzőre hogy jött e valami értesítés ezt úgy nem tudom megtenni hogy rá koppintok a kijelzőre?
Ha igen hol találom ennek a beállítását?
Mert ugye ertesiteskor felvillan de ha éppen nem figyelem akkor azzal sokra nem megyek -
Szena67
aktív tag
válasz
gyulavezir #367 üzenetére
Állandóan be van kapcsolva a BT-od? Valahol meghekkelték? Ezek csak tippek. BT nem annyira hiperbiztonságos vagy valahogy összeakadt 2 eszköz.
-
Szena67
aktív tag
válasz
gyulavezir #365 üzenetére
Kitörölni sem lehet? Mert akkor biztos bug. Az már az A15 rom?
-
gyulavezir
aktív tag
Igen eddig eljutottam én is. Nyilván ha csak ennyi lenne dolog, akkor nem írnék ide. A gond annyi, hogy ezzel az eszközzel folyamatos kapcsolatban van és tulajdonképpen soha nem is volt ilyen eszközöm, korábban sem csatlakozott ilyen eszközhöz és alapból ha jól megnézed beviteli eszköznek tünteti fel a fülest. Szóval gyanítom valami bug lehet és hátha más is találkozott már ezzel.
Így talán teljesebb a kép... -
Szena67
aktív tag
Talán ezt (google) : [link]
-
gyulavezir
aktív tag
Szerintetek mit talált a telefonom? Mindig kapcsolatban van ezzel az eszközzel, de fogalmam sincs, mi ez.
-
Szena67
aktív tag
válasz
LeadZeppelin #358 üzenetére
Az android rendszer verzióját. (A telefonról menü) Na meg, hogy produkál -e BT vagy mindenféle egyéb hibákat használat közben. Általában ez csak napok alatt derül ki.
-
melodie
tag
Android 15 kiadva, valaki esetetleg kapott OTA frissítést?
-
Ijk
nagyúr
EMAG-nál érdemes lehet megvenni ha nem ők a forgalmazó?
-
melodie
tag
Xperia 10 VI (XQ-ES54) 70.1.A.0.425 Január 1.security patch...
A15 megérkezett…. -
Szena67
aktív tag
Ezek tiszta, édesvízre vannak tesztelve. Sós vízbe én nem vinném. Régebben egy kis olympus kamerát használtunk víz alatti fotózásra, amíg a nyitható ajtó alatti tömítés meg nem ereszkedett és a bejutó víz kinyírta, de annyira, hogy a microsd kártya is törékennyé vált benne. Mikor megpróbáltam kihúzni akkor kettétört. A tengervíz a létező legagresszívabb anyag műanyagot, fémet egyaránt megtámad.
-
Thocy a ZAGY
tag
válasz
gyulavezir #348 üzenetére
A legkisebb (3 éves) gyerekem már dobta bele egy kád vízbe, azt kibírta, de nem hagytam benn tovább 1-2 másodpercnél, szóval ez elég rapid teszt volt. Úszni azért nem mennék vele.
Ha fotóval is bepróbálkoznál, előtte állítsd be, hogy a hangerő gombokkal tudj exponálni, mert a képernyő érintése nem fog menni a víz alatt (ha már csináltál ilyet, akkor nem szóltam).
Az egyező IP minősítésű 7 éves Sony fényképezőgépemmel az Adrián új korában videóztam a (sós) víz alatt, még mindig működik, de arról előtte láttam búváros videót, a telefonról viszont nem.
-
gyulavezir
aktív tag
Ti mennyire mertek bízni a telefon IP minősítésében? Nyilván egy kis eső nem lehet gond neki, de vittétek már vízbe, neadjisten csináltatok már fotókat vele vízben/ víz alatt?
-
salapp
addikt
Az ujjlenyomat-olvasóval nincs bajom. Úgy állítottam be, hogy véletlenül ne oldjon fel. Mindenképpen először meg kell nyomnom a gombot, és utána olvassa be. Ennyi. Így hibátlan a dolog.
Már hónapok óta megvan a telefon. Az életben telefonon (de a húszas éveim óta máson sem) nem játszottam, ezért ilyesmiről nem tudok nyilatkozni.
Ami nekem fontos, eddig mindet teljesítette ez a Sony: ne kínai, ne koreai, ne Iphone telefon legyen. Near stock android legyen, beleégetett bloatware-ek nélkül. Könnyű, kézreálló, ne tepsi telefon legyen. Szép legyen a kijelzője és OLED, vízálló, porálló legyen és Victus minimum. Kiváló legyen a vétele, kiváló legyen a hívási hangminőség, természetesen VoWifivel, 5G-vel. Jó és stabil legyen a wifije (Moto, Pixel nem igazán tudta ezt). Legyen rajta jack, mert utálom az agybadugós bt headseteket (tíz évente kb. újravásárolt fülkagylóba illeszkedős MH-410c headsetet használok) és ha úgy van a Sony hi-res walkman-omat azért átmenetileg tudja helyettesíteni. Sokáig bírja az akksia (brutál sokáig bírja tényleg). Ne legyen semmiképpen üveg hátlapja, elkoszolódó bőrhatású dzsuva (Moto csúcsabb mobiljai pl.) hátlapja. Normális, nem agyonfilterezett fotókat azért tudjak vele készíteni, főleg a munkám kapcsán (ha épp nincs nálam az RX-100VA-m). Szépen, tisztán szóljanak a saját hangszórói.
Ha ezek jelentős része Neked fontos, akkor én bátran ajánlom. -
Ijk
nagyúr
válasz
gyulavezir #342 üzenetére
Mi a gondod az ujjlenyomat olvasóval?
-
Szena67
aktív tag
Aki tokban használja annak az ujjlenyomat olvasót tokban illik "betanítani", mert tokot használva más szögben ér hozzá az ember ujja, mint anélkül. Egyébként az olvasó sokkal inkább kézreáll, mint egy képernyő alá épített. Az a gyártó, aki azt használ látszik, hogy még soha nem fogott kézbe rendes telefont. Úgy hívják, hogy ergonómia. Vagy hátlapi vagy oldalsó, minden más megoldás rosszabb. Az is tapasztalat, hogy az olvasó felületét hasznos néha letörölni megszabadítva a piszoktól, zsebszöszöktől, meg zsírtól. Kicsi a felülete és mélyebben ül, így könnyen megül a sarkokban a kosz. Legalábbis én szoktam az 1V-nél is néha törölgetni. 21:9 előnyeit megszoktam, mást el sem tudnék képzelni.
-
LeadZeppelin
tag
válasz
gyulavezir #342 üzenetére
+1. sebességgel sincs semmi gond. Az ujjlenyomat olvasó nem tragédia, így legalább megtanult időzítéssel el lehet érni a lock screent a shortcutok végett.
Mindent megcsinál és teljesen korrektek a hangszórók. W kamera nem jó, nem rossz. Dokumentálni megfelelő -
gyulavezir
aktív tag
Hát ennek az ujjlenyomat olvasójától pont nem vagyok elájulva, egyébként nagyon jó kis telefon. Üzemidő simán két nap (a Zenfone8 egy napot sem bírt) és prima a fogása. Tokot, fóliát nem használok, eddig nagyon jól veszi az akadályokat. Egyetlen dolgot hiányolok, a szabadon programozható oldalsó gombot.
-
Ijk
nagyúr
Gondolkozom ezen a telefonon, kicsi és könnyű minimál telefonokat szeretem, nincs magas hw igényű szükségletem. Tesztben végigböngészve a versenytársakat mindegyik üvegházas vagy csúszós anyagú tepsi amit az emiatt szükséges tok tovább növel, és a legtöbb 200g közeli, üzemidőben pedig mind gyengébb.
Most Pixel 7 van de lehet odaadom asszonynak. Amitől agybajt kapok az a kijelzőbe épített ujjlenyoat olvasó, van hogy egyáltalán nem hajlandó beolvasni. -
Szena67
aktív tag
válasz
HeadHunter98 #339 üzenetére
Nincs ilyen baja a telefonnak, a legvalószínűbb, hogy valamilyen bugos szar alkalmazást telepítettél fel. Lásd pár hsz.-el feljebb. Ott sem volt hardver probléma, hanem valami kínai szar applikáció okozta. Neked magadnak kell egyenként kiderítened, hogy az utólag feltelepített dolgok közül mi okozza. Csak majd írd le mi volt az, hogy mások is okuljanak. A google play automatikus frissítést kb. az első napon azonnal ki kell kapcsolni, mert mindennel is telecsinálja a telefont. Ha meg az általad használd dologok jól működnek, akkor nem kall piszkálni a felesleges google play frissítésekkel (Ami működik, azt ne akard megjavítani! jeligére). Pl. a spotify legfrisebb verziojáról is ismert, hogy bugos kihangosítva hallgatva zenét valakinak felmelegíti az xperia 1V-öt, de sok ilyen van, az alkalmazások minősége egyre csak romlik.
-
HeadHunter98
tag
Sziasztok,
2 hónapja van meg a telefon, és eddig megelégedéssel használom. Azonban a legutóbbi frissítés óta a szoftver hajlamos "beakadni", mármint az érintést nem érzékeli és a navigációs sor is néha eltűnik. Párszor újra fel kell oldani, hogy visszatérjen a régi kerékvágásba. Más is tapasztal ilyet?
Kezd idegesítővé válni. -
Szena67
aktív tag
Hello, Szerencsére nincs rajta semmi felesleges sallang, így az ilyen alkalmazásokat egyedileg kell feltelepítened. A másik kérdésre az átváltás ki- és bekapcsolható a menüben érdemes próbálgatni melyik a jobb neked. A családban van ilyen telefon, de ezeket a funkciókat nem használjuk. A folyamatos lépésszámláló meg a karóránkban van a telefonon csak az órához szinkronizáló alkalmazás. De ez is csak az első héten volt újdonság ma már rá sem nézünk, hogy mennyi az annyi.
-
domeee
csendes tag
Sziasztok!
Samsungról váltottam sonyra. Eddig tetszik: van rajta jegyzettömb, hangrögzítő és lépésszámláló, vagy le kell töltenem?
Wifi és mobilnet között, mindig átvált a mobilnetre, ha kicsi a jel, de viszont vissza nem teszi ugyanezt, ha eősebb lett a wifi jel. Mi lehet a hiba?
Köszi -
rodero
csendes tag
Meglett a probléma forrása: Huawei Watch Gt 2 órát használok régóta és az azt kezelő Huawei Health alkalmazás okozta a problémát (hívásfogadás után nem hallom a hívó felet). Az app hivatalos forrásból származó legfrissebb verziója volt telepítve.
Ha esetleg más is használja a Huawei Health appot, megosztaná a tapasztalatát? -
Szena67
aktív tag
válasz
róbert gida #334 üzenetére
Van egy ilyen funkció a hívásszűrőben, biztos bepipáltad, ami egyébként hasznos a mai világban, a biztosítási ügynökök fele kapásból kihullik a rostán.
-
róbert gida
tag
Köszi a választ.
Érdekes módon ahogy beállította a saját szám elküldését, már nem vagyok foglalt nála. Valószínűleg az én telefonomon is a privát számok ki vannak írtva és ezért lehettem foglalt nála. Csak nem emlékeztem arra , hogy az összes privát számnál ezt állítottam volna be. -
Szena67
aktív tag
válasz
róbert gida #330 üzenetére
Első sim behelyezéskor be kell állítani a hívószámküldést. Ez nem a Sony hülyesége, hanem szolgáltatói alapbeállítás, hogy nem küldi el a hívószámot. A google hülyesége, hogy az új Android verzióban ez már nem az Android beállításoknál van, hanem a telefon applikációban. Megnyitod a telefon alkalmazást, aztán
-beállítások,
- telefon fiókok,
- Telekom/Voda,
- további beállítások,
- hívásazonosító
Egyébként a hívásvárakoztatást is itt lehet beállítani. Aki meg letiltotta az ismeretlen számokat (hívószám nélküli) azt nem lehet felhívni a hívásszűrő miatt. Hogy miért ide tették, nem tudok másra gondolni, mint, hogy a google innentől mindenhez is hozzá akar férni az életünkből, még a hívásinkhoz is. Elsőre nekem is keresnem kellett agyrém. -
pit stop
addikt
válasz
róbert gida #330 üzenetére
Szia,
Korábbi Xperia alapján:
Telefon -> három pötty -> beállítások -> Telefonos fiókok -> Adott simet kiválasztod -> További beállítások -> Hívás azonosító, ott pedig már egyértelmű hogy legyen mindig látható, ha azt szeretnétek.Nálad pedig nincs véletlen tiltott számok között?
-
róbert gida
tag
Sziasztok!
Tegnap kapta meg a fiam a telefont. Sajnos nem tudjuk miért, de mindenkit akit Ő hív az a másiknál privát számként látja Őt. Ráadásul engem foglaltként talál folyamatosan? Én tudom Őt hívni, és jól jelzi ki. Android 14 ,Telecom-os sim. Az előző samsungal nem voltak ilyen problémák.
Már minden beállítást átnéztünk. Valakinek ötlete?
-
Szena67
aktív tag
Első körben, ha telefontokot használsz vedd le, nehogy egy banális hiba okozza, pl. egy hibás tok félig letakarja valamelyik mikrofont. (a fő mikrofon alul van, de felül a telefon tetején van egy másodlagos noise cancelling mikrofon)
A 3rd party app azt jelenti, hogy play store-ból vagy máshonnan a user azaz általad utólag feltelepítve. Ami nem volt a telefonon, amikor kivetted a dobozból az a 3rd party. Ezeket egyenként kell megnézni, hogy melyk okozhatja. Érdemes előtte a sim beállításokat megnézni nálunk a sim kártyák beállításánál ezek vannak bekapcsolva. Minden más meg kikapcsolva.
- hálózat automatikus kiválasztása
- 2G engedélyezése
- Előnyben részesített hálózattípus 4G/3G/2G
A VoLTE/VoWiFi-t ha be van kapcsolva első körben kapcsold ki, hogy ne zavarjon be. [link] (összefoglaló, hogy ez mire való)
A google voice asszisztenst is kikapcsolni első körben. (ez is okozhatja)
Ha használsz whatsapp-ot (mások ennek használata közben jeleztek ilyen problémát) első körben leszedném a telefonról. Viber ha van a telefonon az is lehet gyanús. Igazából minden olyan alkalmazás mely hívásokat kezel (whatsapp, viber, signal...) is lehet a probléma okozója. -
rodero
csendes tag
Köszönöm a segítő javaslatokat!
Teszteltem másik szolgáltatós, azaz vodás kártyával. Ugyanaz a helyzet. 10 bejővő hívásból 6-7 alkalommal nem hallok semmit. Ekkor átkapcsolok kihangosítóra/hangszóróra és megjön a hang. Ezután már vissza is kapcsolhatok normál (kis hangszóróra), a hang megmarad. App hiba lehet? Minden appra szükségem van, semmilyen sallang nincs a telefonon és olyan sem, amit nem a play storeból telepítettem.
Már csak az a kérdés, hogy visszaveszik-e (személyes MM vásárlás), vagy javítani küldik... -
Szena67
aktív tag
Yettel zte hálózati technológiát használ.
Nálunk egyik T másik Voda sim-el megy, nincs probléma. Úgy tudom ők Huawei 4g/5g technológiával működnek. Nem tudom, hogy ez számít -e, de sok kritika érte a Telenor/Yettel hálózat minőségét. Sim csere két telefon között, lehetőleg egy másik szolgáltató sim (T vagy Voda)
-
Szena67
aktív tag
Szinte kizártnak tartom a hardverhibát, vagy a sim vagy valami 3rd party sw bug. A telefon fényévekkel jobb a sampon vonalnál. Tedd bele valaki családtag sim kártyáját, hogy ott is előjön -e, ha nem, akkor megvan a hiba. Ha igen akkor meg kell keresni melyik telepített alkalmazás okoz ilyet. A telefont egyszerű kezelni, semmi sallang, akku fenomenális. Az intelligens hívásfogadás funkciót meg már a 10 éves htc-k is tudták, jópofa, megszoktam és használom, nem kell semmit sehová húzgálni, nyomkodni a képernyőn, csak fülhöz emel. Itt jön elő a valódi közelség szenzor előnye a sok kínai virtuális szutyok helyett, ez biztosan megbízhatóan működik, amaz meg hibázik.
-
rodero
csendes tag
Köszönöm a tippet, a korábbi készüléket más cégtől vásároltam,mint ezt, remélhetőleg nem azt vettem meg ismét.
Nálam nem talál frissebbet a 169-es végű frissítésnél. október 1-i az android biztonsági frissítésem.
Tetszik a készülék alakja, mérete, akkuja, ezért küzdök még vele. Elszántágomat mutatja, hogy S22 Ultráról váltottam, ami nekem túl nagy, nehéz, feleslegesen sokat tudó készülék volt középszerű kamerákkal és gyenge akksival. -
Szena67
aktív tag
Nem tapasztaltunk ilyet. Első körben tedd fel az összes gyári securrity update-et, ha még nem tetted volna. A sonykban van intelligens hívásvezérlés funkció, bekapcsolva elég a fülhöz emelni a hívás fogadásához, megrázva elutasít, képernyőt lefordítva csengetést némít. Érdemes annak bekapcsolásával is játszani. Nagyon kicsi a valószínűsége, hogy 2 különböző készülék (remélhetőleg más a gyári száma) ugyanazt a hibát produkálja. Egy harmadik féltől származó telepített alkalmazásra tudnék gyanakodni, amit használsz. Viber mostani verziói sem olyanok már mint régen, rengeteg a hibás múködés, de a többi ilyen is hasonló lehet. A másik topikból 1V ott is jöttek mindeféle megmagyarázhatatlan ufó problémák és kiderült, hogy mindig egy-egy bugos 3rd party alkalmazás okozza. Ezek az állandó frissítések, amit a google play okoz, ha bekapcsolva hagyja a felhasználó automatikus frissítés funkciót, minden alkalmazást frissít hatalál új verziót, ha kell ha nem, melyek aztán egyre több bugot tartalmaznak. Sim probléma? Bár a fene tudja, ilyet még nem hallottam, de azért teljesen nem kizárható.
-
rodero
csendes tag
Voltam olyan hülye/szerencsétlen, hogy ismét vettem egy ilyen készüléket. A korábbi, #287 hozzászólásomban jelzett hiba (azt a készüléket visszaküldtem a webshopnak) ennél a készüléknél is fennáll (MM vásárlás), azaz "Amit tapasztalok:
A bejövő hívások fogadása esetén kb. 10 alkalomból 6-7! alkalommal nem hallom a hívó felet. Hívó fél hall engem, de nálam süket a teló. Ilyenkor lerakom, visszahívom... Kellemetlen és idegesítő. Ha én kezdeményezem a hívást, az mindig rendben van."
Tehát két azonos típusú készülék is ugyanezt a hibát hozza Yettel (kb. 5 hónapos) SIM kártyával.
(Igen, én sem vagyok normális. 2-3 havonta cserélek telefont, mert csak. Soha ilyen hibát korábban nem tapasztaltam egyetlen Sony, vagy más gyártó készülékét használva.)
Van esetleg valakinek ötlete? Cseréltessek ismét SIM kártyát? Engedélyek a Telefon appnak mind megadva... -
Szena67
aktív tag
Két családtagnak vettünk 2-öt. Minden ok velük, nem kínai, nem samsung és nem tepsi. Ma már ez is ritka.
-
salapp
addikt
válasz
playmaker90 #315 üzenetére
Ugyanígy vettem, német amazonról. Ugyanezekre használom, illetve céges telefonként. Tökéletesen egyetértek. És a vétel, hívási és fülhallgató hangminőség is kiváló. Ezt manapság szerintem érdemes megemlíteni gyakrabban...
-
salapp
addikt
válasz
Crafter32 #317 üzenetére
Sajnos nem. A Lenovo, bár csak éppen három éves gép, nem látja, kizárólag PTP üzemmódban látja. Az ősrégi Asus mindenogyan. Hát, ez van. Biztosan frissítenem kéne a BIOS-t vagy valami, három éve nem volt újrahúzva a winfos sem. Bármi oka lehet, de azért fel kell készülni rá, hogy nem mindegyik gép látja majd.
Viszont fillérekért (1.700,-) vettem hozzá pull-up tokot a Bestbyte-ban, ami tökéletes. Megtartottam a Spigen rugged armor tokot is végül, de azt inkább, ha túrázáskor gyakran kapkodom majd elő, hogy megnézzem a turista térképen az útvonalat.
Egyébként meg nagyon jó, hogy körbefutó tok és fólia nélkül előhúzom az említett tokból, mert nekem kellemes a fogása magában is. -
melodie
tag
Xperia 10 VI (XQ-ES54) 70.0.A.3.194 November 1.security patch...
-
playmaker90
lelkes újonc
Pár napja használom ezt a telefont és megvagyok vele elégedve. 280€-s áron sikerült megvenni Németországban. Úgy gondolom ez egy teljesen jó ár most már a korábbiakhoz képest. Amire én használom: internetezés, social media oldalak, Youtube, podcastek hallgatása, Netflix.. Ezekre bőven elegendő, sőt.. Aki csak ezekre használja bátran ajánlom. Fényképek is nekem megfelelnek arra a havi 2-3 képre amit készítek. 110 ezer forintért nem igen kapok ennél jobbat szerintem.
-
surgyi
senior tag
Sziasztok! Off, mert rossz topikba írtam. Elnézést!
-
Szena67
aktív tag
válasz
gyulavezir #312 üzenetére
Igen akkor másra gondoltunk. Ami nekem van, az egy hajlékony mágneses matrica, nem fémből van, hanem valami műanyag habba ágyazott mágnesszemcséket tartalmazó valami. Igen itt ennél a telefonnál a wireless töltés nem opció maximum csak a mágneses tartóhoz rögzítés. Bár halkan jegyzem meg, hogy a kínaiak árulnak már pár ezresért olyan vékony fólíát, amin egy fólianyákon lévő usb csatlakozót a telefonba bedugva felokosítható a telefon wireless töltésre. Ez ahogy láttam elvileg a műnanyag tok alá is betehető.
-
-
Szena67
aktív tag
[link] Mágneses tok.
-
Szena67
aktív tag
válasz
gyulavezir #309 üzenetére
Ezt igazából olyan tokhoz adták, amely körben fémkeret. Hátul pedig egy átlátszó védőfólia, erre kellene ragasztani a matricát. Köszi az infót, akkor majd valszeg erre az átlátszó fóliára ragasztanám és akkor nem karcolja a hátlapot.
-
gyulavezir
aktív tag
Nekem volt ilyen utólag felragasztható fém lapocskám még korábban, de a következő gondjaim voltak vele:
- ha kívülre ragasztottam fel, akkor csúnya volt és a tok anyagától függően ragadt vagy nem ragadt meg rajta
-ha belülre ragasztottam, akkor már nem tartotta olyan erősen a mágnes és a telefon hátlapján is nyomot hagyott karcok formájában
-a vezeték nélküli töltést meg zavarta, az nem működött vele.
Vettem olyan tokot is, ahol külön a hátán rajta volt "gyárilag" a lapocska, de idővel kiszakadt belőle... 😥 Nyilván nem egy Spigen tok volt, de nem is a legalsó polcos termék. Többet vártam tőle. -
Szena67
aktív tag
válasz
HeadHunter98 #307 üzenetére
Hello,
Kinaiak árolnak olyan tokokat, amelyre felragasztható belülre egy mágnses matrica. Lehet, hogy árulnak ilyen matricát külön is. Csak rá kell ragasztani pl. belülről a tokra. Az 1V-hez vettem egyszer egy tokot, ahhoz adtak ilyet, bár eddig még nem próbáltam ki, viszont ha lesz ilyen töltőm, akkor használni fogom.
-
HeadHunter98
tag
Sziasztok!
Pár napja megvan a telefon és eddig szinte tökéletes (szoftveresen van egy két röccenés de semmi kirívó).
A kérdésem az lenne, hogy van valakinek tapasztala/ötlete olyan tokhoz ami használható mágneses telefontartóhoz is autóban? Tudom nem éppen gazdag a telefonhoz tartozó tokok/kiegészítők tábora, de hátha. -
arecibo
tag
Üdv mindenkinek!
Egy kérdés: 10 V-ről érdemes váltani?
Köszi!
-
salapp
addikt
Bocsánat, de hátha maradhat itt. Rendeltem egy Spigen rugged armor fekete tokot a telefonhoz, de végül nincs rá szükségem. Vissza tudom küldeni, de hátha valaki örülne neki. XI. kerületben van, ár alatt odaadom. Akit érdekel, írjon nyugodtan.
-
melodie
tag
Xperia 10 VI (XQ-ES54) 70.0.A.3.169 Október 1.security patch...
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
ma Többet vesz, mint ad a Sony a középkategóriában, amin az sem feltétlen segít, hogy lejjebb csúszott az ár.
- Egyéni arckép 1. lépés: ARCKÉPHEZ VALÓ JOGOSULTSÁG
- Milyen TV-t vegyek?
- Netfone
- Magyarországon is élesedett a Pixel 9 műholdas segélyhívója
- sziku69: Szólánc.
- BestBuy topik
- Milyen videókártyát?
- Opel topik
- Székesfehérvár és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Debrecen és környéke adok-veszek-beszélgetek
- További aktív témák...
- Csere-Beszámítás! Felsőkategóriás Számítógép! Rog Maximus VIII / I9 11900K / 7900XTX 24GB / 32GB RAM
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 7 7700X 32/64GB RAM RTX 4070 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- GENIUS vezetéknélküli, rózsaszín csajos egér
- ÁRGARANCIA! Épített KomPhone i5 10600KF 16/32/64GB RAM RX 7600 8GB GAMER PC termékbeszámítással
- Xiaomi 13T Pro 512GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest