Új hozzászólás Aktív témák
-
s3toraph
senior tag
Igen nekem is gyanús volt, csak azért az durva hogy semmi nem talál semmit lefrissítve teljes kereséssel sem, mert mindkét gépben mikor bekövetkezett a baj, csak a rendszert raktam újra, adatpartíciókhoz nem nyúltam és rendben voltak utána, írtók nem jeleztek. Sőt azóta többször másoltam a két gép között adatot oda vissza pendrive-on, semmi probléma nem volt. Az enyémmel azóta sincs gond, de a noti rendszeresen lehal ugyanígy látszólag minden ok nélkül. Mindig netezés közben, FB mindig nyitva volt de nem tudnám megmondani hogy onnan szedné-e össze öcsém. Most annyi volt hogy chrom-ban váltott két lap között és szétfagyott, semmire nem reagált, egér is megfagyott, kinyomta, visszakapcsolta és már nem bootolt be. A kártevőt elkerülendő, azóta kimenteni úgy szoktam hogy utp kábellel összekötom és filezilla szerver kliens felállásban ftp-n keresztül másolom át az adatokat.
Azóta próbáltam a win7 telepítő lemezével helyre rakni, de az sem tudja a javítással megoldani, próbáltam még a win lemezével korábbi rendszer visszaállítási pontra visszaállíni, de azt sem csinálta meg, csak tölt-tölt de semmi. Mindkét esetben vártam 30 percet, gondolom ennyi idő alatt azért valamire kellene haladnia...Ehhez a módszerhez be tudnád linkelni a megfelelő live cd-t honnan szedjem le, és egy kicsit részletesebben leírni mit csináljak? Nem volt még szerencsém hozzá. Pendrive az fat32-ben legyen? Vagy a Lili megformázza magának?
Addig egy kaspersky rescue disk-el akarom megpróbálni, leszedem a pendrive-os verziót.
Új hozzászólás Aktív témák
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 mini 128GB Midnight -1 ÉV GARANCIA -Kártyafüggetlen, MS3605
- Bowers/Wilkins PX8 fejhallgatók (több darab akár, rendelésre)
- BESZÁMÍTÁS! Asrock B550M R7 5700X 32GB DDR4 512GB SSD RTX 3080 10GB ZALMAN S2 TG Cooler Master 750W
- GYÖNYÖRŰ iPhone 12 Pro 256GB Gold -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3438
- Lenovo ThinkPad P1 Gen2 intel i7-9850H 16GB RAM 512GB SSD 15,6" 4K OLED TOUCH 1 év garancia
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: NetGo.hu Kft.
Város: Gödöllő