Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
Drizzt
nagyúr
Én is ezt tapasztalom egyébként. A legutóbbi két sikeres interjúm sokkal könnyebb és gyorsabb volt, mint a pálya elején. Egyik esetben gyakorlatilag érdemi szakmai kérdés nem is volt, második esetben meg volt egy magyar szakmai interjú, ami rövidebb lett a tervezettnél, mert nagyon úgy tűnt, hogy az első pár kérdés után már látták, hogy kellek. Ehhez nyilván kellett mák is, amennyiben azt tekintjük máknak, hogy hasonló problémákkal találkoztam éppen az aktuális munkahelyen, mint azok, akikhez interjúztam. De például az Amazonos interjú meg olyan, amin szerintem csak célirányos hosszabb felkészüléssel lehet átmenni. Persze biztos ott is van olyan ember, akinek az a hobbija amúgy is, hogy fejtörő algoritmikus feladatokat oldogat meg és ezért viszonylag könnyen átmegy, de én nem ilyen vagyok.
Interjúztatni sem nagyon szeretek, mert bőven volt mellényúlás mindkét irányba, s nem tudom hogyan lehetne ezt elkerülni. Száz százalékban sehogy. Volt olyan is, amikor felvettem embert, aki rettenet rossz volt, meg volt olyan is, amikor én nem vettem volna fel, a többiek meg igen és kifejezetten jó lett az ember. Aztán olyan is volt, amikor az addigi előre tervezett interjúk alapján egyszerűen nem lehetett eléggé feltérképezni az illetőt és kellett új, másabb jellegű kört kérni.
Új hozzászólás Aktív témák
- Szemüveges topik
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Star Wars Jedi: Survivor - Befutottak az első értékelések
- Háztartási gépek
- iPhone topik
- Xbox Series X|S
- Milyen egeret válasszak?
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Itt az első hivatalos poszter a Galaxy S26 Ultrához
- Milyen monitort vegyek?
- További aktív témák...
- LOQ 15IAX9E 15.6" FHD IPS i5-12450HX RTX 4050 16GB 512GB NVMe gar
- Apple iPhone 12 Pro 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Apple iPhone 12 Pro Max 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- P17 Gen2i 17.3" 4K IPS i7-11850H RTX A3000 32GB 512GB NVMe ujjolv IR kam gar
- Új, bontatlan Kingston FURY 32GB (2x16GB) DDR5 6000MHz CL30 Beast RGB XMP/EXPO - 2 év bolti gari!
- Apple iPhone 15Pro 128GB Kártyafüggetlen 1év Garanciával
- 5G Lenovo ThinkPad P14s Gen 3 Intel Core i7-1280P Nvidia T550 32GB 512GB 1 év teljeskörű garancia
- Samsung Galaxy S22 / 8/128GB / Kártyafüggetlen / 12Hó Garancia
- iPhone 13 mini 128GB Green -1 ÉV GARANCIA -Kártyafüggetlen, MS3897
- BESZÁMÍTÁS! MSI B550M R5 5600X 16GB DDR4 512GB SSD ROG RTX 3070 Ti 8GB Asus A31 PLUS TG ARGB 750W
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Cég: Central PC számítógép és laptop szerviz - Pécs
Város: Pécs


