Új hozzászólás Aktív témák

• #7438 Szmeby tag norbert1998 #7435

  Új Válasz 2015-05-10 22:17:14 #7438

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Szmeby

  tag

  válasz norbert1998 #7435 üzenetére

  Szia!

  Az ember maximum 7 dolgot tud egyszerre fejben tartani. A program komplexitása messze meghaladja ezt a számot. Vagyis az időd nagy részét arra pazarlod, hogy a fejedből kieső információt folyamatosan töltöd vissza, miközben ettől függetlenül hibát is keresel. Ne csodálkozz, ha nem megy. Senkinek sem menne.

  Az oktatás célja új tudásanyag átadása, és nem a szívatás. Ha tömbök használatát kell gyakorolni, akkor gyakoroljátok, de ezt nem egy átláthatatlan programon kell csinálni, mert az már nem a tömbök használata lesz. Ezzel csak arra akarok célozni, hogy bizonyos komplexitás elérésekor meg KELL tanulni a kód kisebb egységekre bontásának módjait. Különben az energia egyre nagyobb részét fogja felemészteni az, hogy próbálod megérteni, mi történik, és egyre kevesebb figyelem jut a tényleges gyakorlásra.

  A nehezebb mód az, hogy tovább görcsölsz rajta, és majd egyszer sikerül rátalálni az egyik hibára. Sajnos hátra van még a többi hiba is. Mindig van egy újabb hiba.
  Ezen valamelyest javíthatsz, ha elkezded debugolni: teszel egy breakpoint-ot a problémás rész elé, és debug módban indítod a programot. Majd szépen lassan, soronként egyesével lépkedve, a változók értékeit folyamatosan ellenőrizve megnézed, mit is a csinál a gép.

  A könnyebb (és melósabb) mód, ha legalább megtanulsz metódust készíteni.

  Első lépés:
  public class Beadando {
  public static void main(String[] args) {
  new Beadando.doit();
  }
  
  // ez egy példány szintű metódus, nincs visszatérési értéke, nincs paramétere
  public void doit() {
  // a main helyett ide kerül minden
  }
  }

  A static main metódus a program belépési pontja, ugyan a Beadando osztályban van (mert valahova tenni kell), de nem sok köze van hozzá. Ami a main-ben történik, hogy az osztályból készül egy példány, és azonnal ráhívsz annak egy példány szintű (nem static) metódusára. Én doit-nek neveztem, te úgy nevezed, ahogy akarod. Minden más marad a régiben.

  A következő lépés lehetne mondjuk a Beadando által gyakran használt változókat kiemelni, field-et csinálni belőle. Ha nem lenne egy Beadando példányod, ezt nem tehetnéd meg ilyen szépen. Pl. én kiemelném az adatot tartalmazó tömböket, sőt a színeket tartalmazó konstansokat is:
  public class Beadando {
  private static final String RESET = "\u001B[0m";
  private static final String RED = "\u001B[31m";
  private static final String BLUE = "\u001B[34m";
  private static final String CYAN = "\u001B[36m";
  private int n=500;
  private String [] nev =new String [n];
  private String [] gazdnev =new String [n];
  private String [] tomeg =new String [n];
  private String [] kor =new String [n];
  
  public static void main(String[] args) {
  new Beadando().doit();
  }
  
  public void doit() {
  // ide kerül minden
  }
  }
  Értelemszerűen ezeket már nem kell belül létrehoznod, elég hivatkozni rájuk. Javaban a konstans static és final módosítóval is rendelkezik, a példány szintű field-eknek nem kell static-nak lenniük. Nem is ajánlott.

  new Beadando()
  Ez készít egy példányt az osztályból. Mivel az osztálynak még nincs látható(!) konstruktora, az alapértelmezett konstruktor (aminek nincs paramétere) használható a példányosításkor.

  A tömb mérete nem túl szép ott a field-ek között, lehetne akár konstruktor argumentum. A konstruktor tekinthető egy spéci metódusak is, máshogy is néz ki. Ő csak egyszer hajtódik végre, a példány létrehozásakor. A tömböket is elég ilyenkor lefoglalni:
  public class Beadando {
  private static final String RESET = "\u001B[0m";
  private static final String RED = "\u001B[31m";
  private static final String BLUE = "\u001B[34m";
  private static final String CYAN = "\u001B[36m";
  private String [] nev;
  private String [] gazdnev;
  private String [] tomeg;
  private String [] kor;
  private int n;
  
  public static void main(String[] args) {
  // new Beadando(500).doit();
  // vagy akár így is lehet példányosítani és ráhívni az egyik metódusára:
  Beadando beadando = new Beadando(500);
  beadando.doit();
  }
  
  // ez a konstruktor, van egy int argumentuma, ebben lesz majd az 500
  public Beadando(int n) {
  this.nev =new String [n];
  this.gazdnev =new String [n];
  this.tomeg =new String [n];
  this.kor =new String [n];
  this.n = n; // ha esetleg még valahol hivatkoznál az n-re, a this.n-nel ezt megteheted
  }
  
  public void doit() {
  // ide kerül minden
  }
  }

  A field-ekre a this. prefix-szel hivatkozhatsz, de elhagyható, ha a neve nem ütközik más változó nevével.

  Első blikkre egész szépen kiszervezhetők metódusokba a case blokkokban lévő cuccok. Kezdd a belül lévő legkisebbekkel. Kommentekkel még el is nevezted őket, szinte adja magát.
  Pl. ebből:
  // ...
  
  public void doit() {
  // ... a doit elején lévő cuccok
  case 3 : { //főmenü 1-es menüpont->2-es menüpont
  String kereses=extra.Console.readLine("Milyen korút keressünk?");
  db=0;
  i=0;
  while(kor[i++]!=null){
  }
  for (int g=0;g<i;g++){
  if (kereses.equals(kor [g])){
  torvalogatas[db]=g;
  db++;
  }
  }
  break;
  }
  // ... a doit végén lévő cuccok
  }
  }

  Ez lesz:
  // ...
  
  public void doit() {
  // ... a doit elején lévő cuccok
  case 3 : { //főmenü 1-es menüpont->2-es menüpont
  db = keresKorra(torvalogatas);
  break;
  }
  // ... a doit végén lévő cuccok
  }
  
  // ez egy új metódus, az osztályon belül, de a doit metóduson kívül
  private int keresKorra(int[] torvalogatas)
  String kereses=extra.Console.readLine("Milyen korút keressünk?");
  int db=0; // Figyelem! Ez a db, nem a metóduson kívül található db.
  int i=0; // Ahogy ennek az i-nek sincs semmi köze a külső i-hez. Ezek csak itt belül léteznek.
  while(kor[i++]!=null){
  }
  for (int g=0;g<i;g++){
  if (kereses.equals(kor [g])){
  torvalogatas[db]=g;
  db++;
  }
  }
  return db; // Itt a metódus futása megszakad és visszatér a return mögött található változó értékével.
  }
  }

  A metódusokat tetszőleges sorba rendezheted, azokat, amelyek hasonló dolgot csinálnak, egységesítheted. Amelyek pedig ugyanazt csinálják, több helyen újra felhasználhatod, eltérő paramétereket adva neki.

  private int keresKorra(int[] torvalogatas)
  Az első elem egy láthatóságot szabályozó módosító, a private csak az osztályon belül látható, a public bárhol, a többi most nem érdekes, jelen esetben teljesen mindegy, melyiket használod.
  A következő a metódus visszatérési értékének típusa. Sajnos max. csak 1 db visszatérési értéke lehet egy metódusnak, ez most egy int (a metódus törzsében található return utasítással adod majd vissza a tényleges értéket). Ha a metódus nem kell, hogy visszaadjon értéket, akkor a típus a void lesz (a return pedig elhagyható).
  Aztán jön a metódus neve, tetszőleges, bár a szokásos névkonvenciók rá is vonatkoznak, kezdődjön kisbetűvel, és az ékezetes betűket inkább hanyagold.
  A zárójelek között pedig vesszővel elválasztva felsorolod a metódus paramétereit (típusa és a metóduson belül használt neve).
  Ha a metódusban kivételt is dobunk és azt nem kapjuk el, akkor a ) után szerepel a throws kulcsszó és a kivételek vesszővel elválasztva, pl.: void metodusNeve(String param1, int param2) throws IOException { }. A fordító majd úgyis reklamál, ha ilyet kell csinálnod.

  A return a metódusban bárhova tehető, de ha a vezérlés elér hozzá, - akár egy ciklus kellős közepén is vagy - a metódus futása megszakad és visszatér az adott változó aktuális értékével. Ez alól csak a finally blokk kivétel, mert az abban lévő cucc a metódus elhagyása előtt még gyorsan megfut.

  A metódus felhívása így történik:
  db = keresKorra(torvalogatas);
  Metódus neve, és zárójelben vesszővel elválasztva felsorolod az átadni kívánt paramétereket. Ha a metódus valamilyen értékkel is visszatér (nem void), akkor azt az értéket el is tárolhatod egy változóban, most a db változóba tettük egy sima értékadás keretében. Persze ha kint nincs szükséged a visszaadott értékre, nem kell azt mindenáron változóba tenni, az értékadás elhagyható.

  A metódus törzse egy külön világ, itt csak a field-eket és a beadott paramétereket látod, ezekkel dolgozhatsz.
  A paraméterek érték szerint adódnak át. Ez primitív típusoknál (int, char, boolean, stb.) egyértelmű, az érték átadásra kerül, de a metódusban bármit is csinálsz vele, az a metóduson kívül nem fog érvényre jutni. Immutable típusoknál (pl. String) sincs veszély, mert azok úgy lettek megalkotva, hogy bármit is csinálsz vele, magán az objektum állapotán nem változtat, inkább új objektumot hoz létre.
  Viszont van minden más (pl. a fentebb említett Dog osztály, vagy éppen a tömbök), amelyek akár több értéket is képviselhetnek. Ezért aztán csak azok memóriacíme kerül értékként átadásra, így ha ezek tartalmát módosítod a metóduson belül, a módosításod a metóduson kívül is érvényre jut. Hiszen a metóduson kívül létező tömb és a metódusnak átadott tömb címe ugyanaz, ugyanazt a memóriaterületet piszkálod.
  És itt jutottunk el ahhoz a csúnya megoldáshoz, amit alkalmaztam: átadtam a torvalogatas tömböt a metódusnak, pedig az csak ír bele. Nem szép dolog metóduson belül a paramétereket változtatni, normális esetben csak olvasni szabadna, de ez például egy módszer arra, hogy a metódus több dolgot is változtasson (mivel csak egy visszatérési értéke lehet, és azt a db-re elpazaroltuk).
  Persze a több visszatérési értékre van más megoldás is, pl. minden visszaadandó cuccot becsomagolni egy objektumba, de egyelőre szerintem ennyi is elég.

  Kellemes refaktorálást. Miközben bontod szét a kódot, valószínűleg a mostani hiba okát is meg fogod találni. Ha lehet, említsd meg a tanárnak, hogy az ezersoros programod kezd átláthatatlanná válni, meséljen már az osztályokról, példányokról és metódusokról.

  Ami pedig az érettségit illeti: Egy problémát meg lehet oldani jól és hatékonyan, de meg lehet oldani gányolással is. Nem kell ismerni az osztályokat, a metódusokat, de még a for ciklust sem hozzá. Csak éppen évekkel tovább tart a megoldás, és lehet hogy kapsz rá egy kettest. És egy bizonyos méret felett az ember már nem a megoldással foglalkozik, hanem a kapálózással, hogy a víz felszínén tudjon maradni. Kizárt, hogy érettségin ne kelljen ezeket az alap dolgokat használni. De tedd fel magadnak a kérdést: Könnyű érettségit akarsz? Jó munkahelyet magas fizuval? Ha igen, és a tömböket már unalomig gyakoroltad, akkor érdemes továbblépni a List-re. Annyi hasznos dolog van még a nyelvben, sose jutsz a végére.

  Bár lehet, hogy feleslegesen pötyögtem... csapd fel a tankönyvet a metódusnál és hajrá.

  Persze a legjobb az lenne, ha az osztályok és metódusok után egy elegáns mozdulattal telepítené mindenki a junit-ot, és TDD-ben gyakorolnátok tovább. Mennyivel könnyebb lenne az immáron jól struktúrált kódon megtalálni a hibákat. És a refaktorálás is veszélytelenebb lenne. Szép álom.

• #7436 WonderCSabo félisten norbert1998 #7435

  Új Válasz 2015-05-10 19:34:34 #7436

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  WonderCSabo

  félisten

  válasz norbert1998 #7435 üzenetére

  Töltsd fel a forrásfájlt valahova, változatlanul.

Új hozzászólás Aktív témák