Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • DeFranco

    nagyúr

    válasz Arcanis #23614 üzenetére

    Nos, akkor amit most én az amatőr szememmel látok:

    innen indultunk, ez persze csak az alap

    Ez a három ami most játszik:

    1: a szemébe én nem nyúlnék bele, az jól mutat úgy, ahogy van az eredetin. Az első kettőn olyan, mint ha a rendezői bal szeme befelé kancsalítana (jobbra) a harmadikon pedig egész szúrósan psycho-san néz szembe az olvasóval.
    2: a szája rendezői jobb oldala lefelé görbül, ezt nem tudom, hogy koncepció-e, talán nem, de ha lehet maradjon ez is a rendes tartásban.
    3: a szemek alatt a két ferde vonal elvileg csak fény-árnyék hatás, ez a "kétdimenziósításon" úgy jön ki, mint ha ott lenne két vágás, szerintem azt egészen az arc széleinél meg kellene hagyni, hogy az accsontot szépen mutassa, és befelé egy kicsit gyengíteni rajta.
    4: az orr az érdekes, ha ránagyítok jó, ha kicsiben nézem, olyan, mintha valamikor benyomtak volna neki egyet. A középsőnél egész jó, úgy látom az színben is a szélső kettő között van. Az jó lenne, talán egy lehelettel vékonyabbra véve az orra közepén levő sötétebb részt, és egy kicsi világosat adni a rendezői jobb szélén (mint ahogy a balon van) lehetne, de ezt nem látom magam előtt, mert amatőr vagyok. Az is lehet, hogy az orrcimpa teszi.
    5: a homlok jó, ne bántsuk, az áll jó, a haj állat, a váll rész is nagyon frankó.

    Összességében színárnyalatban és összhatásban a középső tetszik a legjobban. Piciszem piciorr piciszáj piciarcvágás módosítás után nekem már tökéletes lenne. Az utolsó viszont mintha egy kicsit nagyobb lenne. Lehetséges hogy az nagyobb?

    [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák