Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
dbius
veterán
Megcsináltam a bulwark utáni pályát, és most a swordgate pályán vagyok, ahol az orkokkal kell csapatot alkotni.
Lett egy új csapattag, Mordecar vagy ki a fene, jó íjász hírében áll, majd meglátjuk mivel tudom felszerelni.
A pályát nagyjából körbejártam, van a kereskedő család, na az bazi sok mellékküldit adott
Majd megcsinálom. Most kezdem felfedezni ezeknek a teleport tüzeknek vagy mi a franc a nevük a jelentőségét, eddig mindig végigmászkáltam egyik helyről a másikra, ezen a pályán már ide-oda mocorogtam vele, aztán a többi embert magam mellé idéztem.
Van egy kör a pályán, ahol harcolni kell két sorozatot (ascent az egyik neve a másiknak nem tudom), az első megvolt, a második sorozatban a negyedikig jutottam, mert az ötödiket nem tudtam megcsinálni. (lehet ennek akkor kellett volna nekifutnom, amikor már az Íjász is a csapatban van) Ezek után elkezdtem a pályán további felfedezést tenni, de nem lehet visszamenni harcolni mert eltűnt a csákó feje felől a kérdőjel
Jelenleg 19. szintű a shaikan, a többi asszem 15. Amit hiányolok az az, hogy míg a shaikan-nál 3-nál több varázslatot is be lehet tenni a listába, addig a többieknél csak max 3-mat és jól meg kell fontolni hogy mi legyen benne.
Na, majd még jelentkezem, a játék nagyon tetszik
(valahogy úgy érzem magam mint bő másfél évtizeddel ezelőtt az Eye of the Beholder 1-2-3 részét játszva....
aki ismerte tudja miről beszélek
)
dbius
Új hozzászólás Aktív témák
- World of Tanks - MMO
- Székesfehérvár és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Okos Otthon / Smart Home
- Melyik hordozható audiolejátszót (DAP, MP3, stb.) vegyem?
- Építő/felújító topik
- Gaming notebook topik
- Épített vízhűtés (nem kompakt) topic
- Windows 11
- Mobil flották
- Amazon Fire TV stick/box
- További aktív témák...
- Honor 90 Lite / 8/256GB / Kártyafüggetlen / 12Hó Garancia
- Gamer/streamer mikrofon, állvány és USB HUB kitűnő árakon!
- BESZÁMÍTÁS! GIGABYTE A520M R5 4500 8GB DDR4 250GB SSD GTX 1650 4GB Rampage SHIVA DeepCool 400W
- BESZÁMÍTÁS! HP Elitedesk 800 G1 USDT brand - i7 4790S 16GB DDR3 256GB SSD Intel HD 4600 250W WIN10
- BESZÁMÍTÁS! ASRock B650M R7 7700 32GB DDR5 1TB SSD RX 7900 XTX 24GB Fractal Design Pop Air RGB 850W
Állásajánlatok
Cég: Central PC számítógép és laptop szerviz - Pécs
Város: Pécs
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Majd megcsinálom. Most kezdem felfedezni ezeknek a teleport tüzeknek vagy mi a franc a nevük a jelentőségét, eddig mindig végigmászkáltam egyik helyről a másikra, ezen a pályán már ide-oda mocorogtam vele, aztán a többi embert magam mellé idéztem.
(valahogy úgy érzem magam mint bő másfél évtizeddel ezelőtt az Eye of the Beholder 1-2-3 részét játszva.... 

