Új hozzászólás Aktív témák
-
Tudom, hogy a szóban forgó cikket több mint 3 éve publikáltátok, de a kereső segítségével én most találtam rá (talán újra, mert annó is olvas(hat)tam). Épp' régi gépek 'upgradjével' foglalkozom - minimál költségvetés mellett - ezért jó volt újra látni az erőviszonyokat.
Amiért írok, az az, amit az első hozzászólásban szóvá tettek; hogy nem létezett 939-es foglalatú, dual channel memória vezérlővel ellátott Sempron - de igen, én NEC gépekben találkozom velük!
Jó lenne javítani a cikket, mert forrása lehet mindenféle (hamis) legendának. -
dezz
nagyúr
Hát izé, és akkor ezentúl pl. az R1950-esek sem szerepelhetnek a középkat. tesztekben, mert eredetileg nem középkat.-nak szánták?
(Csak most nehogy azt mondd, hogy jólvan, akkor ezentúl nem.
) Egyébként miközben mi itt nagyban vitatkozunk, az AMD átminősítette a 65 nanos A64 3500+-t Sempronná (LE-1250), és valószínű ez lesz a sorsa a többinek is hamarosan. Igen, immár 512KB L2 is van Sempron vonalon, miközben A64 vonalon az újonnan bevezetett procik (LE-1600/1620) 1MB L2-vel rendelkeznek. És jövő évtől már minden Sempron lesz, ami egymagos. Szóval talán nem az elnevezéseken kellene "ugrálni".
mod: itt a saját véleményem volt 1 fórumtársunkról, de inkább töröltem...
-
dezz
nagyúr
Már bocs, de csak a józan észt kellett volna követni. (Pl. eldönteni, hogy most a Sempron vs. Celeron, vagy a mire elég ma egy mag kérdés az értelmesebb?
) Remélhetőleg a ferség elvárása is jogosnak számít majd ezután is.
Szóval azért szerintem nem mondhatod, hogy az alábbiak nem jogosak. -
fLeSs
nagyúr
Nem néztem, mert csak a 3500+ árakat kerestem.
De asszem mostmár kicsit túltárgyaltuk ezt, ha lesz időm rá, akkor a grafikonokból kiveszem az A64 eredményeket. Sajnos nem tudunk megfelelni minden kívánalomnak, de asszem ezentúl ez nem is lesz cél. Már régen a kisujjam nyújtom, az egész kezemet húzzák esete áll fenn a PH-n, a teszteket mindig próbáltam a fórumos visszajelzések alapján elkézíteni, de ez kicsit változni fog. -
dezz
nagyúr
Akkor nyilván láttad, hogy az A64 4000+ egy árban van a Celeron 440-essel (aminek mellesleg csak a neve hasonlít a Celeron D-kre).
Most vagy az volt a kérdés, hogy "Sempron vs. Celeron", vagy az, hogy mire képes ma egy mag? Az utóbbi kérdésnek van értelme, az elsőnek nincs... (Szóval a cím ellentmondás.)
Így tehát eléggé hiányzott a teszből az A64 4000+ a Celeron 440 mellől. Az az üres rublika szinte áhítozott rá.
Ha ott van, kicsit máshol alakult volna az eredmény... Szóval nem ártott volna legalább egy említést tenni róla, hogy ilyen is van, még ha nem is tudtok hozzájutni.
-
dezz
nagyúr
Hm, gondolom, itt megint az jött elő, mint legutóbb, hogy a partnerek árai a mérvadóak.
Sajnálatos, hogy a T. partnerek ennyire nem partnerek.
Sempron vs Celeron (vs. A64): nem tudom, mi értelme lett volna pusztán név, és nem árszint alapján hasonítgatni.
Celeronból drágábban gyorsabb kapható, mint a leggyorsabb és legdrágább Sempron (a drágábbak már A64-ek), akkor ezért most ő a király? (Hülye kérdés, de sokaknak mégis ez esne le.) Főleg, hogy itt a Sempron és A64 között az egyedüli különbség a (128/)256 vs. 512 KB L2...
-
fLeSs
nagyúr
A cikkben a 90 nm vs. 65 nm dolog ki lett javítva.
És most válaszolok a stepping/Orleans, stb, témára is.
Amikor ez a teszt készült, a 3500+ annyiba került, mint a Celeron 356. És mi van a cikkben? Celeron 356. (szerk, bocs, a Celeron kicsit drágább volt)
De: a cikk eredeti témája: Sempron vs Celeron. Eredetileg nem is akartuk beletenni az A64-et, mert már alig lehet kapni, és mert eredetileg Celeron 365-öt kértünk (ami drágább is, mint a 3500+), csak azt nem kaptunk, helyette 356-ot kaptunk, ezért a 356 mellé betettük az A64 3500+-t, amiből épp van nekünk egy "raktáron", még régen vettük nemistom mihez.
Ehhez kapcsolódik, hogy nincs olyan partnerünk (nagyker/kisker), aki adna procikat tesztelésre, mert a kibontott procikat nem lehet utána eladni, szal egyelőre örülünk, hogy ha kapunk procit vkitől, nemhogy még steppingeket válogassunk. End73 (talán ismered) bevállalta pár teszt erejéig ezt a szerepet, cserébe megnéztem neki, hogy tuningban mit bírnak a procijai.Szóval: már sajnálom, hogy eszembejutott a cikkbe beletenni az A64-et, amit eredetileg nem is terveztünk beletenni, mert ez lett belőle, kötözködés, gyanúsítgatás, stb.
Legközelebb nem követem el ezt a hibát, mármint hogy az eredeti tervtől eltérek, ez neked köszönhető. Cserébe az olvasók kevesebb infót fognak tőlünk kapni, mert ha az eredeti tervem mellett maradok, akkor az A64 tulajok nem tudnának mihez viszonyítani.Ennyi.
Remélem kielégítő volt a válaszom.
-
-
mycso
veterán
PH:
Intel Core Celeron 440 2.0 GHz/800 FSB/512 Cache BOX: 12.500,-
CELERON D 440-2000/800/512kB, LGA 775, BOX 13 966 Ft
INTEL Celeron 440 2,00GHz LGA775 512/800 BOX 13 865 Ft 1 ÉV
A64 3500+, socket AM2, BOX - Orleans 11 459 Ft
AMD ORLEANS 4000+ (2,600GHz) Sock AM2 Box 12 831 Ft 1 ÉVTehát vannak itten össze-vissza árak....
-
dezz
nagyúr
Cikk: "Először az AMD processzorokat vettük szemügyre, ezek végül az elvárásoknak megfelelően szerepeltek. A kétmagos, 90 nm csíkszélességű Athlonok 2,6–2,8 GHz környékén fulladnak ki (míg a 65 nm-esek 3–3,2 GHz között), tehát elvárható, hogy az egymagos megfelelőik ennél kicsit magasabb órajelet érjenek el."
Ajjaj, ez enyhén téves.
Pedig már a múltkor is szóltunk, Fless.90nm-en a legutóbbi stepping az F3.
Ide tartozik az X2 6400+ is, ami gyárilag 3,2 GHz-en működik (1,4 V-on!). Húzhatósága: 3,6 GHz léggel: [link]Miért nem lehetett egy 13eFt-os Orleans magos Athlon 64 4000+-t tesztelni (ebből csak F3-as van!), ha már a 14eFt-os Celeron 440-et állítottátok szembe?
Kíváncsiságból, jó kifogás...65nm-es (G1 és G2 stepping) X2-kből 2,7 GHz-es a gyári plafon, és a húzást is kevésbé bírják - mivel K8-nál a 65nm "köztudottan" inkább csak költségcsökkentési célt szolgált, a finomítását nem vitték túlzásba, inkább a K10-en dolgoztak.
Hm, a táblázatot sem javítottátok, pedig azért is szólt már valaki. Na mindegy.
-
perempe
veterán
Szerencsére a tesztek többségében a régebbi benchmarkokat használtátok, így a régebbi adatokkal (pl. E4300 teszt) is összevethetőek az eredmények. Remek 5let.
-
Reinhardt
őstag
A teszteltekhez képest ez mennyivel jobb/rosszabb proci: Intel Celeron M Processor 530.
Ilyennel szerelt notebookot kapott anyám a cégétől, mire jó? Net + office?
-
adalbert1
veterán
Valami netezős letöltős gép nekem se ártana, asztali gépről notira akarok váltani, de azért tv-zni, és letőlteni jó lenne egy kis fogyasztású gép... Most nézem csak hogy az előző hozzászólásban lemaradt egy . , a régi cerka tuningja 2.6 ghz akarna lenni, nem 26.
Ami még érdekes volt, hogy terheletlenül az e2140 kevesebbet eszik, mint a celeron...
Még érdekelne az is, hogy pl. a dq6 kb. mennyi wattot fogyasztott? Egy 965-ös vagy 945-ös lap kevesebbet enne? -
Necc
addikt
+140: pontosan igaza van, minden józan ember jól tudja, hogy itt nem utasításokat, direktívákat olvas az ember, amit be kell tartani. Én sem csak az itteni tesztek és fórumozók véleményei alapján veszek bármit, hanem előtte még alaposan körülnézek.
Illetve pusztán az a tény, hogy tuningoltad a procit felkelti bennem azt a gyanút, hogy ezt közölték is veled másik fórumokon/topicban, hogy tuningban lezúzza a legtöbb (összes
) AMD procit, így most akkor hogy is jártál? Szerintem jól. Hűtés: a gyári hűtés csak arra jó, hogy alapjáraton hidegen tartja a procit. Rakd vissza a gyári hűtést és járasd úgy is tuningolva, és terhelve... De szerintem ezt is közölték veled.
Tuningolod a procidat, és tuningos hűtés is van rajta, egészen olcsón igen nagy teljesítményű rendszert raktál össze, most akkor te tényleg ennyire rosszul jártál? Erősen kétlem. -
MaSzKa
senior tag
psp-re szokta filmeket tömöríteni mp4-be és a 3800+-om 1gb-al kevesebb rammal gyorsabban végzett és az alalaplap is olcsobb volt már féléve is 7eft-al
tehát ez a váltás nem érte meg nekem
én úgy vettem észre amire én használom arra az AMD X2 4000+ sokkal jobb lett volnaintellel van 1-2 negatív tapasztalatom amit a core2duo e2140-essel kaptam
volt 1 cikk is róla az összes c2d proci gyárihibás nem tudom olvastad e
ha jól emléxem a korábbi cpu-tesztbe itt a ph-n be is linkeltem1 péladával élva leirom neked hogy minek kellene tuningolni mikor valaki vesz autot abból kb 5-10% tuningolja meg teljesíményileg és miért? mert többet fogyaszt és sokba kerül
persze van olyan tuning amitől kevesebbet fogyaszt de az meg az élettartamra károstehát nekem a tuning nem sokat jelent, ha valami alapon lassu akkor az lassú
-
MaSzKa
senior tag
válasz
adalbert1 #139 üzenetére
nekem 2gépen 1 p3 667-es gibabyte alapap vga+sound 264mb infineon ram pc133 FSP 235W Noise Killer
ez most 1 creative gf3 ti500-al simán elviszi az xvid fimeket
internetezni tökéletesazért nem 866-os p3 van benne mert az alig gyorsabb és 10W-al többet fogyaszt
ezt a gépet direkt úgy raktam össze hogy: márkás legyen minden és keveset fogyasszon mert néha 3-5napokat megy bekapcsolva
-
thomeef
őstag
1.Az a neked csekély pozitívum hogy jól tuninglható, másnak az a legfontosabb dolog egy intel dualcore cpu-ban, nem hinném hogy az az amd olyan hűde baromi nagy tuningpotenciával rendelkezik hogy rommá veri az e2140-et.
2.Senki nem mondta hogy az itt leírtak alapján vásárolj cpu-t vagy bármi mást.
3.Nem illik számon kérni a másik fórumozotól hogy "már bocs ,de miért nem szóltad le azt a kiba**ott intel-t, mielőtt megvettem baz*meg" / butaság is.
Az 15% is marhaság amit írtál, azért van egy árban mert kb ugyanazt tudják, az relatív hogy te mire használod, de alapon járatva a 2 kártya ugyanazon teljesítményre képes, vagy maximum 1,5%-al gyorsabb az amd, de semmiképp nem 15%-al.OFFF -
adalbert1
veterán
Azért az engem is érdekelne, hogy mennyit ver rá a mostani cerka a régi northwood (?) magosomra ( 2.0 ghz @ 26 ghz
)...
És átlag dolgokra azt is gyönyörűen tudtam használni, mint ahogy előttem is említette peterkeT... Mondjuk a filmézésre annyit, hogy azért a régi 300-as p2-es cerka óta vannak már sokkal szebb képet adó és több erőforrást zabáló codecek, azok alatt már lehet hogy elhasalna a p2 cerka. (azért így utólag visszagondolva én is mekkora királyságnak éreztem 5x86-ról p2-re váltásnál, hogy már tudok cd-ket rippelni mp3-ba és filmeket nézni). -
MaSzKa
senior tag
azt azért leírhattátok volna hogy az Intel e2140 Box és az Amd AthlonX2 4000+ Box van egyárba; mind2 15500ft brutto és a 4000+ kb 15%-al gyorsabb az intelnél
én most váltottam x2 windsor 3800+ -ról e2140-re mint utóbb kiderül semmi értelme nem volt mert még annál is lassab a 2140
pedig itt minden ódákat zengett a core2dzo így meg ugy azt is hozzá kell tenni 30eft-os alapapba van bent a e2140-esemezt tudom előre akkor vártam volna 3hónapot is az AMD-re, mert eredetileg azt vettem volna csak Abit alaplapokból kevés jelenleg a választék
az Abit KN9 SLI Ultra alaplapok teljesen eltűntekannyi pozittívum van intelnél, hogy: viszonylag halk a gyárihűtő és az e2140 1600@3000 1,45V (+0,1V) lehet tuningolni
az is érdekes az AC Freezer 7 Pro-nál is halkabb a gyári hűtő ezt tudom azt se veszem meg
-
parandroid
félisten
válasz
bazsa0007 #132 üzenetére
A Gigabyte 945GZM-S2 PCI-E foglalata 4x-es. Tudom, mert először én is ilyet vettem, aztán szerencsére az eladó volt annyira korrekt, utánanézett, és kicserélte nekem +1e Ft-ért Gigabyte 945GCM-S2-re, aminek már 16x-os a PCI-E csatolója. Egy Galaxy 7600GS-sel a különbség a két lap között nagyságrendi.
Szerk:
"be se kapcsol a gép csak clearCmos-sal lehet újraindítani"
Ezt viszont enm igazán értem, ennek a lapnak valami biztonsági feature-je van, miszerint ha nem tud elindulni, akkor visszanyomja magának defaultra a frekiket. Én is próbálkoztam vele, ha nem indult, akkor kis küszködés után magától elindult, és szólt, hogy visszaállította a frequency/voltage értékeket alapra.A tuningról:
A Celeron 420 nekem valami 2133 MHz-ig bírta ebben (a GCM) az alapban, igaz csak egy darab árva 667-es olcsó memóriamodul volt mellette. Beállítottam 2Ghz-re (mert miért ne), azóta azon megy, stabil, normális sebességű (még nekem is teljesen elfogadható), halk és hűvös.
Apósomnak építettem belőle új gépet, meghalt az Asrock 845-ös lapja, amiben egy 2,4GHz-es NW Celeron zakatolt, nem volt érdemes másik 478-as lapot nézni.
Kapott egy új tápot (FSP-Superflower) 6500-ért, egy dobozos 420-as Celeront 9000-ért, egy fent említett Gigabyte lapot 12000-ért, és egy 512-es 667MHz-es memóriát 5000-ért. Minden kisvárosi kiskereskedésben vásárolva, 2-3 év garral. 32500 Ft-ért lett egy új gépe, ami 2-3x gyorsabb, mint a régi Celeronos gépe, amit ő nem érzett lassúnak, csak én, amikor rendszert kellett neki telepítgetnem. Ráadásul a még használható alkatrészek eladásából (proci, ramok, vga, codegen táp) sikerült még vagy 15000 Ft-ot visszanyerni.
Az egymagos processzorok létjogosultságáról:
A fenti gép tulajdonosa egy 60 éves házaspár, naponta megnézik az emailjeiket, weben böngésznek, néha egy-egy filmet néznek meg, és egyszerű, pár megabájtos, vagy online játszható játékokkal játszanak (passziánsz, mahjong, zuma, ilyesmik). Multitaszkolni nem fognak, egyszerűen azért, mert egyszerre egy ablak figyelése is épp elég koncentrációt igényel tőlük. Fogalmuk sincs, hogy mi az a renderelés, office-ból csak a word-öt használják néha, meg az emailben kapott vicces ppt-ket nézik meg, photoshopról még nem is hallottak, az mp3-akat és a divx filmeket meg már a 366-os Celeronom is lejátszotta 10 éve.
A cél valójában az volt, hogy egy megbízható, üzembiztos (lehetőleg új és garanciális), és az elkövetkező 3-4 évben az említett célokra elfogadható teljesítményű számítógép álljon össze minél kevesebb pénzből.
Azt kell szem előtt tartani, hogy ennek a portálnak a közönsége nem reprezentatív minta a magyarországi számítógéphasználókra vonatkoztatva. nagyon sokan vannak, akik az említettekhez hasonló szempontok alapján választanak számítógépet (olcsó legyen, de új és garanciális, viszont semmi teljesítményigényes alkalmazás nem is fog futni rajta), nekik igenis jó vétel lehet a tesztelt egymagos processzorok némelyike.
p
-
Dr. Romano
veterán
Igen tudom nekem is volt Willamette magos Cerkám (Anno 1,8-ról 1,98-ig tudtam húzni, sajna az alaplap nem engedett tovább -110 FSB után egyből 133 következett-).
Azonban csak "fantáziálgatás volt" volt az előző hsz-em; hogyha bírná akkor milyen tempóra kéne felhúzni, hogy felvegye a versenyt a tesztben szereplő játékosokkal -
bazsa0007
tag
a PCi-E 16x rajta megnézheted a gigabyte honlapján is. a mellékelt képet ha tanúlmányozod láthatod hogy a 16x PCI-E üres.
csak hogy a tájékozódásról...végignéztem az összes lapot ilyen árba és az tűnt a legjobbank ár/minőség arányban.
a megoldást én tudom csak kiváncsi vagyok hogy a nagy hardver mesterek tudnak e vmi fű alatti megoldást.
a megoldás az hogy a lap csak a gigabyte referencia kártyákkal hajlandó 16x PCI-E-ben máködni. és ezt már csak akkor tudod meg mikor megvetted a lapot, ugyanis ez a kézikönyv 14-16 oldalán található. nem tudom ki hogy szokott lapot venni de én nem szoktam letöltögetni egyenként a manualt és végignyálazni....
-
Chaser
legenda
válasz
bazsa0007 #130 üzenetére
Általában a GB lapok, ha mATX-ek, antituningok, különösen igaz ez intelre...most néztem egy tesztet, egy ip31-es lappal, ami vga-s, enyhén szólva lehúzták, tuningra alkalmatlan, hiába vannak benne az opciók. Csak tipp, de gyanítom, a te lapodon levő chip bezony 4x-esen kezeli a külső vga-t.Megoldás? Csere..legközelebb jobban tájékozódj vásárlás előtt.
-
bazsa0007
tag
gigabyte 945gzm-s2
420 celeron @1600mhz
800as hiviewell ramok dualba (2x512) @533
inno3d 7600gs 256m 16x PCI-E @ 4xa biosba a fsb állítás 200-ról 202-nél már be se kapcsol a gép csak clearCmos-sal lehet újraindítani mindezek mellett nekem a procim alapjáraton vagy terhelve mind1 20-25 foknál nem melegebb, mindez 780rpm-es ventinél.
a PCI-E everes és GPU szerint is 4x és pl egy 3dmarkt03-ban a Battle of proxigon nál 65frame közben akadozik a kép.
biosfrissíteni a gyári progival nem tudok mert a gigabyte honlapján lévő bios frissítés lemezes változat(flash86.exe, autoxxx.exe, 9xxxx.f2)
a gyári biosfrissítő nem talál frisebbet pedig van és hibákat ír ki.ha vki tud megoldást bátran írjon, mert én már minden kipróbáltam amit tudtam.
http://www.kepfeltolto.hu/2007/10/9//5soc.JPG
Itt a kép hozzá -
Necc
addikt
válasz
Dr. Romano #125 üzenetére
"Kíváncsi lennék hogy a Willamette magos Cerkának hány GHz-re lenne szüksége hogy utolérje a 3500+-os A64-et
"
Willamette magnak 2GHz az elméleti határa és nemigen tudod 2.2 GHz fölé húzni. Ergo esélytelen
Illetve Willamette-lite mag esetén (Celeron) 30% órajeltuning ellenére is örülj, ha 5% teljesítménytöbbletet kapsz(És természetesen dual-channel támogatás nuku).
Na lehet számolgatni
u.i.:előzményt nem olvastam -
válasz
Dr. Romano #125 üzenetére
"Akkor ennek a fordítottja is megtörténhet?"
Most épp a fordítottja játszódik le.
-
yankee
tag
Egy piros pont a tesztelő és cikk író(k)nak! Nekem teccett
-
Dr. Romano
veterán
Kíváncsi lennék hogy a Willamette magos Cerkának hány GHz-re lenne szüksége hogy utolérje a 3500+-os A64-et
Akkor ennek a fordítottja is megtörténhet?
Lehetne gyártani mondjuk egy olyan CPU-t, ami valójában pl 500MHz-n megy, de a különböző L1-L2 méretek, FSB-k és egyéb "trükkök" segítségével utolérné a tesztben szereplő procikat?
Mert látszik (a Celeron D esetében is) hogy az MHz tényleg nem minden...Annyira nem értek hozzá, tehát ha hülyeséget írtam akkor sorry
-
válasz
Dr. Romano #123 üzenetére
Ja, és még mindig sokkal jobb a régi, Willamette és Northwood magos cerkáknál.
-
Dr. Romano
veterán
Mindig is tudtam hogy a Celeron D nem túl erős, de az hogy még 5GHz-re húzva is csak beérni tudja a 2200Mhz-s Athlon64-est, na attól lehidaltam...
-
Lortech
addikt
Szerintem meg egyáltalán nem valószínű. Elég jó lap volt a kategóriájában, sok embernek vitte a 300 körüli FSB-t, általában _legalább_ olyan jó volt tuningra, mint márkásabb társai. Nulla tuning az szinte kizárt a lap hibájából. Ellenben hozzáértés hiánya ill. egyéb alkatrészek (különösképpen memória) könnyen okozhatják.
-
hulk91
csendes tag
nekem van egy AMD 4400+ Athlon X2-es és teljesen megvagyok vele elégedve
-
Chaser
legenda
Tetszett a cikk, jöhetne még mellé folytatás is.Pl.: E2140 2500-ön, amit sztem mind1ik megy, és 3600 v 3800 x2 2500-ön, nem tudom melyikkel van most 1 árban.
Lapnak nem lenne rossz hozzá egy tuningos GB 690g-s lap ati x1250-nel AMD részről, intelről meg GB P31DS3L, mind2 lap,ahol én néztem 19k bruttó. Ami azért lenne érdekes,mert ez olcsóbb, mint a 965-ös lapok, és én csak jókat olvastam róla minden téren külföldi oldalakon, ezenfelül a 45 nm-es c2d procikat is támogatja.
szerk: #112 ollie : antituning vga-s lap inkáb intel részről van, AMD-nél sokkal jobb a helyzet, sok-sok saját tapasztalat alapján mondom ezt
-
paix
tag
Én pont a napokban kezdtem el próbálgati a celeron d 346j-s (3066mhz) procim tuningját.. Tudja valaki, hogy kb. meddig lehet ezt húzni? i945P-s chipsetes asus p5ld2 se alaplapom van. most 3500-on megy, üresjáratban 45-48 fokon, terhelés alatt 55-60 fokon. Húzhatom tovább? Mekkora hőt visel el?
előre is köszönöm a segítséget!
-
válasz
VaniliásRönk #113 üzenetére
Ezt nem tudtam, de akkor is vonatkozik rá.
-
bazsa0007
tag
hát az én gigabyte 945gzm lapom se egy tuningbajnok...
és a 16x PCI-e sem akar mennyi csak 4x-es
420as cerka 1850-en megy de csak progival...biosból nem tudom tuningolni. -
pilsner
aktív tag
hát én egy hz-t sem tudok húzni a 2600+os sempronomon, lehet az asrock lap miatt
-
Eagle16
addikt
Akkor csak ennyi? Jobban lehet vele tuningolni? Én egy E2140-es procit terveztem magamnak, az meg egy mezei P5B-ben is simán megy 2.6 vagy 2.8 Ghz-et szerintem, ami nekem már bőven jó. Egy P5K-SE lap lett volna a másik választás, csak 1600FT-al drágább, de csak 1 év gari van rá. (gianni-nál
)
-
Hack3er
őstag
válasz
Armando_19 #78 üzenetére
Nézd csak meg, a rekord nem 3700Mhz.
És ezek csak L2-esek, mi lenne ha M0-ás lenne min 4500Mhz extrém hűtéssel. -
Eagle16
addikt
De egy 965-ös lap mitől rosszabb egy IP-35-östől, azon kívül hogy a 965-ös chipset nem tud olyan magas FSB-t elérni, mint egy P-35-ös?
Csak azért kérdezem, mert most vásárlás előtt állok, és egy P5B alaplap mellett döntöttem, mivel nem extrém tuningra szánom. Szóval miért rosszabb választás? Úgy tudom hogy a P5B is támogatja a 45nm-es procikat. -
válasz
Alvin_ti4200 #99 üzenetére
A 300-as FSB-ből adódó 50%-os tuningot sem érdemes lebecsülni. Ne feledd, olcsó konfigról van szó.
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
ph Hat processzor, két platform és rengeteg teszteredmény.
- Intel Core I3 9100F Eladó!
- Intel Pentium I Celeron I Quad Core I I3 I I5 I I7 I LGA775 - LGA1200-ig. 1.000ft-tól.
- Intel Core i5 14500T - 14mag/20szál - TDP 35W - Eladó!
- Intel Core i9-10900KF 10-Core 3.7GHz LGA1200 (20M Cache, up to 5.30 GHz) Processzor
- Intel Core i9-9900K 8-Core 3.6GHz LGA1151 (16M Cache, up to 5.00 GHz) Processzor!
- DELL PowerEdge R730xd 16LFF 160TB+400GB 2U rack - 2xE5-2683v4 (16c/32t),256GB RAM,2x10G NET,HBA330
- QNAP TS-870U-RP 8 lemezes Rack NAS
- ÚJ HP EliteBook 840 G8 - 14"FHD IPS - i5-1145G7 - 32GB - 512GB SSD - Win10 - 6 hónap Garancia
- Új Apple iPhone 16 Pro 256GB, Kártyafüggetlen, 3 Év Garanciával
- LG 55G3 - 55" OLED evo - 4K 120Hz 0.1ms - MLA - 2000 Nits - NVIDIA G-Sync - AMD FreeSync - HDMI 2.1
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest