Résztvevők

Az elmúlt hónapokban a processzorpiacon kiegyenlített lett a verseny, legalábbis ami az ár/teljesítmény mutatót illeti. Az Intel a Core 2-vel feladta a leckét az AMD-nek, aki erre kénytelen volt radikális árcsökkentésekkel reagálni, ennek következtében az Athlon 64 X2-es processzorok a velük egy teljesítményt nyújtó Core 2-kkel kerültek egy árba. Ha komplett rendszerben gondolkodunk (CPU, alaplap, RAM), akkor még olcsóbban is kijöhetünk, hiszen az AM2 foglalatos alaplapok sokszor olcsóbbak a hasonló funkcionalitású LGA775-ös riválisaiknál. Egyáltalán nem volt tehát csendes a piac ezen szegmense, ám időközben elterelődött a figyelem a belépőszintű megoldásokról, ahol a Core-t megelőzően az AMD volt a csúcson. Sejthető tehát, hogy a Core mikroarchitektúra megjelenésével megváltozott valami – hogy pontosan mi történt, arról a következőkben lesz szó.

AMD Sempron 3800+ [+]

A Core megjelenése előtt az AMD vitte a prímet a belépőszintű processzorok piacán, ezt a Sempron igen kedvező ár/teljesítmény mutatójának köszönhette. Persze ha a korábban bevezetett Celeron D nem szerepelt volna olyan jól, akkor az AMD sem kényszerült volna fejleszteni a Sempront. Az első Sempron még Socket A foglalatba illeszkedett, és valójában átcímkézett Athlon XP volt, méghozzá 0,13 mikronos csíkszélességgel. Ez képtelen volt 2 GHz fölé skálázódni, ami nem volt elég a 3 GHz-et is simán elérő Prescott-256-alapú Celeron D ellenében. Ekkor megjelent a már K8-alapú, Socket 754-es Sempron, ezzel az olcsó processzorok piacán ismét az AMD felé billent a mérleg nyelve, a Celeron D órajelét hiába tornászták fel egészen 3,3 GHz-ig, még ez sem volt elég. A Prescott-magot az Intel ugyanis éppen azokon a pontokon butította le – hogy ne állítson konkurenciát a Pentiumnak –, melyeknek köszönhetően az gyorsabb volt az előző generációnál: kisebb és lassabb lett a cache. Az AMD a Sempron különböző verzióit hozta ki (a chip eleinte nem támogatta a CnQ-t, az AMD64-et, az SSE3-at és az NX bitet), végül egy olyan belépőszintű processzort faragott belőle, amely a cache méretét leszámítva szinte semmiben sem különbözött az Athlon 64-től.

Athlon 64 3500+ és Sempron 3800+: ugyanazon az órajelen [+]

Az AM2 foglalat megjelenése után lassan a Sempron is átköltözött az új foglalatba (a Socket 754-es platformról, ugyanis kétcsatornás memóriavezérlővel ellátott, Socket 939-es Sempron nem létezett), és itt folytatta harcát az Intel Celeron D ellen. Összességében tehát egy picit butított Athlon 64-gyel állunk szemben; mindössze 256 kB másodszintű gyorsítótárral rendelkezik, és a processzor, illetve az északi híd közötti HyperTransport kapcsolat órajelét 1 GHz-ről 800 MHz-re csökkentették. Előbbi biztosan beleszól a teljesítménybe, utóbbi nem okozhat különösebb gondot ebből a szempontból.

Szerkesztőségünk ezúttal egy 3800+ modellszámozású Sempront tesztelt, ez jelen pillanatban a leggyorsabb Sempron, 2,2 GHz-es órajelen fut. Elfekvőben volt még nálunk egy Athlon 64 3500+ is, amely szintén 2,2 GHz-es órajelű, viszont az L2 cache esetében 512 kB. (A típusjelek jól reprezetálják, hogy az egyes termékcsaládoknál rég különvált a modellszámozás, csak az adott családon belüli teljesítményviszonyokra lehet belőle következtetni. Az AMD más tekintetben is sokat bírált nevezéktanát fokozatosan alakítja át asztali processzorainál.)

Intel Celeron D 356 [+]

Amíg az AMD a Sempront toldozta-foldozta, addig az Intel a Celeron D-vel tette ugyanez. A Prescott-256 magos Celeron D esetében is lassú változások következtében érkeztünk el oda, ahol most tartunk. Ez a Northwood-128-as Celeronhoz képest magasabb órajelen járt (hiszen csökkent a csíkszélesség), magasabb volt a rendszerbusz órajele is (133 MHz, azaz 533 MHz QPB), továbbá ismerte az SSE3 utasításkészletet. Ezen felül megduplázódott az L2 cache, viszont volt vele egy kis probléma, ez pedig a melegedés. A versenyfutás során ez a processzor is megkapta az EM64T (64 bites utasításkészlet) támogatást és az XD bitet, azonban a fejlődés nem állt meg, így megjelent a Cedar Mill-512 magos Celeron D, mely – nevéből is sejthető – a Cedar Mill mag 512 kB másodszintű gyorsítótárral ellátott változatára épül. Mint tudjuk, a Cedar Mill mag a 65 nanométeres gyártástechnológiával egy időben jelent meg, és a 2 MB-os Pentium 4 processzoroknak adott alapot (illetve két Cedar Mill összedrótozásából készült a kétmagos Presler). Az új processzormagnak hála a Celeron D órajele még tovább emelkedett (3,60 GHz-ig), viszont a fogyasztás csökkent, miközben a teljesítmény nőtt, hiszen a másodszintű gyorsítótár ismét megduplázódott. Nem egy órajelrekord született ezzel a processzorral, hiszen vannak példányok, melyek gyári hűtéssel, alapfeszültségen is eldöcögnek 5 GHz felett, köszönhetően a (Pentiuménál) kisebb cache-nek és a hosszú futószalagnak.

A bökkenő csupán az, hogy még ezek a Celeronok sem váltak olyan népszerűvé – legalábbis az otthoni gépépítők körében –, mint anno a Pentium 4 megjelenése előtti Celeronok bármelyike, a Mendocino, a Coppermine-128 vagy éppen a Tualatin. Az első L2 cache-t is tartalmazó (Mendocino) belépőszintű processzor annak köszönhette sikerét, hogy nem volt sokkal lassabb a Pentium 2-nél, ráadásul a tuningban is jeleskedett, emlékezzünk csak vissza a 300@450-re, a 333@500-ra és a 366@550-re: csak az FSB órajelét kellett 66 MHz-ről 100 MHz-re állítani, és egy 50%-kal gyorsabb processzor volt a kezünkben. A Coppermine Celeron az FSB órajelét és a cache méretét leszámítva megegyezett a Pentium 3-mal, a Tualatin Celeron pedig a Pentium III-S-hez képest ugyan jóval kisebb L2 cache-t tartalmazott, ez viszont már csak alig volt lassabb a Pentium III-on találhatónál (nagyobb volt a késleltetése, hogy jobb legyen a kihozatal).

Intel Celeron 440 [+]

Éppen öt év telt el az első Pentium 4-ből származtatott Celeron (2002 május) és az idén megjelent, Core-alapú Celeron (2007 május) megjelenése között. Hamarosan kiderül, hogy megérte-e várni. Az új Celeron a Conroe-L elnevezésű magra, a Core mikroarchitektúrára épül – ezt már bemutattuk, ezért itt nem térünk ki rá részletesen. Az új Celeron radikálisan különbözik az előzőtől, elég csak az órajelükre nézni, a Conroe-L alig feleakkora órajelen jár, mint a Celeron D. Ez azonban ne tévesszen meg senkit, hiszen a Core 2 processzorokat vizsgáló tesztjeinkből már kiderült, hogy a Core 2 Duo processzorok még 33%-kal alacsonyabb órajelen is jóval – akár kétszer – gyorsabbak, mint a Pentium D.

Celeron D 356 és Celeron 440 [+]

Az új Celeronok típusjelölése immár 4-essel kezdődik, ezzel is jelezve, hogy a Celeron D-nél fejlettebb lapkákról van szó. A rendszerbusz órajele 133-ról 200 MHz-re nőtt (800 MHz QPB), az L2 cache mérete viszont nem változott (512 kB). Ne feledjük, hogy ez egy teljesen megújult, sokkal fejlettebb gyorsítótár (az adatbusz szélessége megduplázódott, és akkor még nem szóltunk a rengeteg előbehívó egységről). Az L1 cache is megváltozott némileg, az adatcache duplájára, 32 kB-ra nőtt, és eltűnt a már dekódolt mikroutasításokat naplózó execution trace cache (12 ezer mikroutasítás tárolására volt elegendő), helyette megjelent a hagyományos, szintén 32 kB méretű utasításcache. Az alacsonyabb órajelnek és az energiatakarékosabb architektúrának köszönhetően csökkent a fogyasztás, a TDP értéke 35 wattban lett meghatározva. Mivel egy Celeron processzorról van szó, számítani kell funkcionális butításokra is. Az egy dolog, hogy a Celeron a Core 2 processzorokkal ellentétben csak egymagos, de nem támogatja az Enhanced Speedstep technológiát, amellyel csökkenthető a rendszer fogyasztása, és bizony a Celeron számára ismeretlen a virtualizáció is – nem mintha erre szükség lenne egy szövegszerkesztésre használt számítógép esetében. Az Intel az új Celeronokat szerencsére ugyanabba az árszegmensbe pozicionálta, mint a régieket, igaz, túl sok mozgástere nincs is, hiszen a legkisebb kétmagos processzor, a Pentium Dual-Core E2140 alig drágább, mint a leggyorsabb Celeronok.

Intel CPU-hűtők a viszonyítás kedvéért [+]

Készítettünk egy képet a különböző Intel processzorokhoz gyárilag csomagolt hűtőkről. Szembetűnő a különbség, a bal oldalon látható az új Celeron hűtője, magassága alig a fele a középen látható, Celeron D-hez adott hűtőbordáénak. A jobb oldalon egy kétmagos Core 2 Duo, az E6300 hűtője látható.

A következő táblázatban összegeztünk tesztünk szereplőinek főbb jellemzőit, specifikációit. Tesztünkhöz megpróbáltunk olyan processzorokat összeválogatni, melyek nagyjából ugyanannyiba kerülnek. Lássuk, hogy a piac jelen pillanatban mit kínál 15 000 forint alatt.

A jelenleg itthon kapható egymagos processzorok ára kb. 8000-től 14 000 forintig terjed. A Sempron 3200+ nyitja a sort, ennél alig egy ezressel drágább a legkisebb Celeron és Celeron D. A Celeron 420 1,6 GHz-es órajellel rendelkezik, ennél 200 MHz-cel gyorsabb a szintén 9000 forintos Sempron 3400+. Egy újabb ezresért 200 MHz órajelet kapunk cserébe, ha Sempront vagy újfajta Celeront veszünk, itt található a 3600+ és a 430. Nagyjából 11 000 forintba kerül a lassan kihalás szélére sodródott egymagos Athlon 64 3500+, amelyet a kíváncsiság kedvéért teszteltünk. Körülbelül 12 500 forintot kérnek el tesztünk két főszereplőjéért, a leggyorsabb Sempronért, illetve a Celeron D 356-ért. Ennél 1500 forinttal drágább a Celeron 440, talán nem véletlenül. Érdekességként a két legkisebb kétmagos processzort is leteszteltük, ezek egyaránt kb. 15 000 forintba kerülnek, tehát nem sokkal drágábbak, mint a leggyorsabb egymagosok. A kérdés az, hogy melyiket érdemes megvenni?

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!