Új hozzászólás Aktív témák
-
nyunyu
félisten
Gondolom rendelsz pár százat, akkor legyártják.
Elvileg nem nagy kaland más dizájnt küldeni a feliratozó részlegüknek.Gyakorlatban meg nehogy úgy sikerüljön, mint a magyar MXB3-on.
-
nyunyu
félisten
(Nem értem, eddig az összes MX-Boardot kötőjellel írták.
Hopp, MXB6-ot már külön.) -
SaGa59
őstag
Stimmel, ilyen volt az a billencs, amit szétberheltem alapanyagnak.
Nekem még az első MS ergonomikus billencsböl volt egy példányom sok évvel ezelőtt. Sokáig szolgált, jó volt, szerettem.
A hét fok már kevés lenne. Mondjuk már a 20-20–at is megszoktam, de 15-15 jobb lenne. Az első napokban, amikor kezdtem átállni az „egyenes” billentyűzetről, kicsit kényelmetlen volt, úgy éreztem, hogy nagyon kifelé kell fordítani a kezem. Most viszont már teljesen kényelmes. Persze talán az is számít, hogy az asztalt is átszabtam, mert magas volt. Most a billentyűzet meg az egér egy kihúzható „fiókon” van (két centi vastag bútorlap két fióksinen), ami gyakorlatilag rajta fekszik a combomon. Olyan, mintha az ölemben lenne a billentyűzet. Az alkarom az oldalamra (vagy inkább a csípőmre) támaszkodik, nem kell a kéz súlyát se megtartani.
-
copass
veterán
luamacros annyit csinál hogy a billentyűzet ID-jhez tudsz rendelni billentyűzetkombinációkat. én pl. numpadhoz rendeltem a böngésző pár funkcióját + ha archicadben vagyok akkor megint más funkciók kerülnek rá. mert lehet szűrni alkalmazásra is. autohotkey-el együtt meg nincs határ!
-
SaGa59
őstag
Érdekes koncepció. Én is gondolkodtam kézben tartható billentyűzeten, de annak akkor van értelme, ha megoldható, hogy egyáltalán ne kelljen elemelni egyik ujjat se a hozzá tartozó gombról, vagy maximum két sor kezenként. Megoldható, de csak ha bemagolod, hogy melyik karakter (vagy kombináció) milyen bináris kódon van és minden karakter két gombnyomás, az egyikkel kiválasztod a meglelő bináris számot, a másikkal meg beolvastatod az értéket. Ha kézben tartva kell, ráadásul hátoldalon, látatlanban gépelni, sok a nyűg…
Ezt a luamacro-t nem ismerem. Eredetileg az autohotkey–hez kifejlesztett Portable Keyboarddal kezdtem a billentyűzet átszervezését, de a megfelelő, saját dll összerakása jobb. Vannak programok, amik közvetlenül olvassák a billentyűket és egyszerűen megkerülik az ilyen scriptelt megoldásokat.
-
copass
veterán
ezen hidaltam le nemrég TREWGrip!
luamacros-t ismered? elég sok billentyűzetet tudsz használni vele, külön-külön. -
SaGa59
őstag
Nem úgy van megdöntve. A két fél (jobb és bal) a középvonalhoz képesti megdöntéséről van szó. Az ember keze alapvetően nem párhuzamos a középvonallal, mert a könyéktávom szélesebb, mintt a billentyűzet még úgy is, hogy kölyök koromban sok kokit kaptam egy nénikétől, akinél zongorázást gyakoroltam, míg nem lett saját hangzerünk, hogy a könyököt az oldalunkhoz kell szorítani játék közben. Na ezt sose tudtam megtanulni, kényelmetlen.
Az alap billentyűzetekkel ez az egyik baj, a másik meg az hogy a sorrok gombjai nem egymás fölött vannak, hanem jobbra tolódnak egymás alatt, holott a bal oldalon ha már tolódik, akkor balra kellene.Egyébként az egész billentyűzet vizszintes, a tenyértámasztó párnák kicsit felemelik az ember kezét hogy az ujjak ne feszüljenek, hanem lazán "lelógva" tudjanak dolgozni..
A típust most meg nem mondom. Az a fajta compaq, amibe be valt építve egy "hanyattegér" a 100 gombja mellé.
-
nyunyu
félisten
Ja, MX dizájnnak az volt a lényege a hetvenes években használt megoldásokhoz képest, hogy a billentyűsapkák a kapcsoló köré csukódnak, így nyertek annyi vastagságot, hogy nem kellett az asztalba/szekrénybe fixen beépíteni a gombokat, hanem lehetővé vált egy ide-oda pakolható billentyűzet gyártása.
Legvastagabb kupakjaim 1.4-1.5mm vastagok, annyi még elfér a kapcsoló háza körül.
A donor Compaq nem egy MX 11800 véletlenül? Kb. olyasmi vékony kupakjai lehetnek, mint az MY 3000 XXL-emnek. (leszámítva a bűnronda XXL fontot
)
-
nyunyu
félisten
Kialakult "szabvány" szerint 3/4" (19.05mm) a kapcsolók távolsága, ehhez igazodnak a kupak méretek.
15 fokos megdöntést meg nem igazán értem, nem az lenne a lényeg, hogy ne kelljen hátrafeszíteni a csuklódat?
Eddig még egyik billzetemen sem hajtottam ki a hátsó lábakat, mindegyiket laposan használtam.
MXB2 kb. 8-10 fok lehet nem megemelve. -
SaGa59
őstag
Nekem a compaq sapkák vannak fenn (az alapanyagot úgy lomiztam egy alig használt 100 gombos compaq-ból), ami nem volt gagyi a maga idején. Igazából a "vastagítási" kisérleteimmel is az volt a gond, hogy nem fér el a sapka alá semi, annyira pontosa a méretezése. legfeljebb kívül tudnám vastagítani valamivel.
-
nyunyu
félisten
Még gondolkodom egy "klasszikus írógép" stílusú gombsapka készleten, az lehet, hogy nem erősítené fel ezt a zajt, mert nincs "üreg" a sapka alatt.
Ez nem az üreg függvénye, hanem a kupak vastagságáé.
Vastag kupakjaim (Cherry ABS, Gateron és NPKC blank PBTk) jóval kevésbé rezonálnak+erősítik fel a kapcsoló hangját, mint az innen-onnan szerzett vékony ABS vagy PBT kupakok.
-
SaGa59
őstag
Az alapokat szerintem ugyanonnan lestük el.
Én két hibát csináltam a mechanikában, nem tragikus, de ha újat gyártok valaha, figyelek rá:1: 1 mm-rel közelebb lehet/kell tenni a switcheket egymáshoz
2: 20 fokos "megdöntés" kicsit sok, 15 is elég.Lerajzolva kipróbáltam, de az nem elég, kellett az "élő használat" tapasztalata.
-
SaGa59
őstag
Mivel a hagyományost 26 éve csépelem, ez meg most alakul, egyelőre lassabb vagyok vele (főleg, hogy munkahelyen a hagyományost kell használnom, mert minden gépre fel kellene telepíteni a "driverét" is, hogy ne legyen gond), viszont a már jól ismert bal kisujj görcs nem jelentkezik (ctrl és shift használat a hagyományos billentyűzeten), és sokkal kényelmesebb fordítás közben, amikor rengeteg a javítás, szavak ide-oda mozgatása, újrafogalmazás miatti teljes átírás. Nem a gépelési sebesség a korlát, hanem hogy összeálljanak fejben a megfelelő szavak...
-
SaGa59
őstag
Ügyes, megéztem a 3D modelljét. Ezt utólag nem lehet beleapplikálni a már meglévő 100 switchembe...
Még gondolkodom egy "klasszikus írógép" stílusú gombsapka készleten, az lehet, hogy nem erősítené fel ezt a zajt, mert nincs "üreg" a sapka alatt. Most volt a MassDropon egy ilyen készlet, csak túl sokáig gondolkodtam rajta. Megvárom a következőt, hátha... Igazság szerint nekem olyan kellene, amin nincs felirat és fehér, de ez nem olyan volt. -
SaGa59
őstag
Így építsd a billentyűzetetd #322.
Azóta már kissé változott a kiosztás, de arról nincs fotó, mert a matricákkal nem követtem.
A változás lényege, hogy az eredeti állapothoz képest csak egy enter van jobb hüvelykujjnál, ahogy space is mellette, meg egy bksp és shift, saját billentyűt kapott az X (A ctrl-x kombináció miatt) az R-től balra, viszont az íóöőüú mind AltGr-es billentyűkké alakultak, és máshova kerültek. A jobb kezes rész most már ilyen:
Jw, Oó, Uú, Yq, /=,:;
Ií, Eö, Aü, S, K, ?!,
-, Éő, Áű, "," "." "..._"Az aláhúzott betűk jönnek elő AltGr-rel.
A bal hüvelykujj alatt ctrl, bakspace, altgr, shift, del. Az alt kikerül bal szélre, a C mellé. Ahol a képen az Enterek vannak, ott most a két réteg váltó van, meg egy harmadik ugyanott, ahol a képen is, a jobb hüvelyknél. A második réteghez ez egy ollyan váltó, amivel egy nyomásra átáll és lehet a numerikus billentyűrészt használni folyamatosan, a másik váltó (a képen a bal oldali enter) csak addig vált, míg nyomom, ha csak egy-egy számot kell beütni, vagy a kurzorral kimozdulni. A jobb oldali enter helyén lévő gomb meg a harmadik rétegre vált.A bal oldalról a J átjött jobbra, a helyére került a $ és a ^ jel, a regexpes keresések megkönnyítésére.
Az összes AltGr-es betű a jobb oldalra került, így csak egy AltGr gomb van a bal hüvelykujjnál. Meg nem két "réteg" van, hanem három.
1: Alap karakterek,
2: kurzormozgató billentyűk (LNTV), home, end, ins, PgUp, PgDn mind bal kézen, a numpad a jobbon
3: egérmozgató billentyűk(LNTV), hangerő kontrol bal kézen, számok jobbonA középső 12 gomb (a második rétegben az F1-F12 van rajtuk, ezek a fotón még nem ott vannak) a játékokkal való könnyebb bánásmód miatt van ott, amúgy nagyon ritkán használom őket.
A cél az, hogy a kezeknek minél ritkábban kelljen elhagyniuk az alapbillentyűket (RNLT, EASK), illetve a tenyér alját egyáltalán ne kelljen felemelni a párnákról. Gyakorlatilag csak az egerészéshez kell megmozdtani a jobb kezem, ha nagyobb felületet kell bejárni az egérrel, vagy játék közben.
Azon még gondolkodom, hogy csinálok mégy egy régeteg, aminél a WASD átkerül az LNVT helyére, az lesz a "gamer" réteg, bal kézre átrakok minden olyan billentyűt, ami a szoksásos RPG vagy FPS játékban kell. -
bencze
senior tag
Igen. Nem hallod de érzed ahogy súrlódik. Egyesek olajozzák de ahhoz szét kellene forrasztani a kapcsolókat. Ezzel ellentétben a kék precíz, határozott feeling. A leírások alapján eredetileg azt hittem a kettő ugyanaz az egyik click hangot ad a másik nem, de két teljesen máskapcsoló sajnos.
-
DithenS
senior tag
Amúgy memránosba is van több fajta.Ott a chiclet tipus ami szerintem az egyik legjobb.
-
SaGa59
őstag
A bottom-out hangja ellen két módszer van:
1: nem nyomod tövig
2: fillérekért kapni rá gumigyűrűt, ami nem engedi tövig benyomni.A mechnikus mellett szól még egy érv: ha nem tetszik a lenyomás ereje (az egy-egy gomb nyomkodásával a tesztpanelen nem biztos, hogy ki tudod tesztelni, melyik tetszik), rugócserével simán lehet gyengíteni vagy erősíteni.
Én MX Bown-okból építettem a saját billencsemet, az ínhüvelygyulladás elkerülése végett teljesen eltérő formával és billenytűkiosztással. Nem az eleve lassítóra tervezett német alapú, hanem a magyar szövegekben szokásos karaktergyakoriság alapján lett kialakítva, majd hónapokig használva, lassan már eléri a véglegesnek tekinthető állapotot a kiosztás. Hozzátenném: ezzel a kiosztással programozni nem lenne jó, játszani is csak akkor lehet, ha minden billentyű átprogramozható a játékban, de normál magyar nyelvű szövegekre nagyon is használható, miután betanulta az ember, mi hol van rajta.Nem kattog, csak visszatérésnek van hangja, arra még nem találtam tökéletes megoldást. Elvileg a sapka tömegének növelése segíthet, de még nem találtam rá jó módszert.
-
DjFlanker
aktív tag
Köszönöm mindenkinek, akkor az MX Brown felé nézelődöm majd
-
ViZion
félisten
válasz
fornettisuti #69 üzenetére
Nekem volt black és red is, mindkettővel jó játszani.
-
copass
veterán
nekem januártól márciusig súlyosbodott úgy (mert 2 hónapot kellett várnom a fizikoterápiára) hogy a kulcsot nem tudtam elfordítani a zárban. április végén vettem a cherry mx board 3-at cherry mx blue-val. eléggé megszoktam (fél bögre kávét is megkapta már véletlenül száradás kipucolás után semmi gond vele) és észreveszem már azt hogy mennyire nehéz gépelni egy gumidómoson. de van ibm modell m-em is, azzal is könnyű gépelni, igaz az rugós de érzhetően nehezebb lenyomni mint a cherryt, meg magasabb is gombja.
-
nyunyu
félisten
válasz
fornettisuti #69 üzenetére
Attól függ, igazából egyéni preferencia kérdése.
Red halkabb, mivel nem akad meg félúton lefele a kupak, mint a Brownnál, viszont így azt sem érzed, hogy mikor engedheted fel.
Gépelésre a Brown alkalmasabb. (De arra a ketyegő hangú Blue a legkényelmesebb.) -
JasL
őstag
válasz
fornettisuti #67 üzenetére
Brown. Ha halkat akarsz, kb minden kiesik, csak a Brown marad. De olvass vissza egy kicsit: nem mindegy milyen játékra. FPS-re a barna tökéletes, RTS-re feketét szoktak. Hétköznapi ember egyébként ha csak dolgozik kéket szokott, ha játszani is, akkor barna. A barna egy amolyan arany középút. Nekem is barna van, egy néma Logitech-ről váltottam, de nem zavar különösebben, még az elején sem, csak furi volt egy kicsit a 20 év membrános után.
-
fornettisuti
veterán
Játékhoz (fps) milyen kapcsolóval ellátott billentyűzet ajánlott, ami relatíve halk is?
-
nyunyu
félisten
-
nyunyu
félisten
Kupaktartónak használtam egy PB5131C fedelet, nem voltak benne a sliderei.
-
nyunyu
félisten
Azért ne hasonlítsunk össze egy oldschool gépírónőt egy mai irodista által "elszenvedett" terheléssel.
Kalapácsos írógépeket sokkal nagyobb erővel kellett püfölni (120+ gramm), mint a legkeményebb billzeteket.
(Átlag membrános 55-70gr, MX Red 45 gr-nél kapcsol, 60gr kell a bottom outjához. MX Black 60gr-nél kapcsol, bottom outja ~100 gr) -
nyunyu
félisten
valamint ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a Cherry switch-ekhez rengeteg egyedi gombkészletet lehet venni sőt legyártatni, mert szabványos a méretük..
Ha ez ilyen egyszerű lenne...
Nemrég szerzett Cherry MX 1000-re még mindig nem tudom, hol és hogyan fogok jó minőségű kupakokat gyártatni, hiába volt szabványos billzet 20 éve.
(Maxnak is azóta van magyar kiosztás a kupak konfigurátorában, mióta márciusban nyaggattam őket.
Legyártatott Max szettemet nem tudom átalakítani MX 1000 kompatibilisre, mert ugyan az oldschool 1.5U Ctrl/Alt, meg 7U szóköz még menne nekik, de nincs Cherry kompatibilis Caps Lockjuk.
Viszont azt a billzetet vétek lenne Max kupakkal butítani.) -
copass
veterán
gondolom 6 évesen nem nyomtál napi 8 órát!
egy naponta 1-2 óra és egy folyamatos 8 órás terhelés nem ugyanaz.
hány éve dolgozol napi 8 órát? én 15+ éve átlagosan 10-14 órákat.
a gépeléstől jellemzően a gépírónők szenvednek, de egy kényelmetlen billentyűzet is hozzátehet a jobb kéz ínhüvelygyulladásához az egerészéssel együtt.
ez egyszerű teszt: -
nyunyu
félisten
-
JasL
őstag
Mi számít hosszú távnak? 6 éves korom óta püfölöm a billt, 34 vagyok. Gyulladás sehol. Akkor ez most rövidtáv?
Ja és szoftverfejlesztő vagyok, napi 8 óra bill.
Amúgy elég sok butaságot írtatok le, ezeket kijavítanám:
1) általában az itthon kapható switch-ek közül a Cherry MX Brown a leghalkabb, otthoni környezetben még ez is kicsit hangos, de elmegy, ez balanszolt játék és irodai felhasználásra van szánva
2) fontos, hogy kapcsolófüggő, melyik mikor érzékel, és hogy miért hangos: van tactile és non-tactile típus, valamint vannak keményebb (pl Black) és puhább (Blue) billentyűzetek. Cherry-nél a szín egyértelműen meghatározza a lenyomáshoz kívánt erő mértékét és hogy mikor és hol érzékel a gomb
3) otthonra is ajánlott, és marhaság, hogy ki kell dobni, ha elkopik... pont ez a lényege, hogy a switch-ek egyenként cserélhetők, és általában elég jól szerelhetők is... valamint ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a Cherry switch-ekhez rengeteg egyedi gombkészletet lehet venni sőt legyártatni, mert szabványos a méretük.. jó példa erre az itthoni DAS Keyboard Ultimate-m, ami gyárilag teljesen clear gombokkal van, azonban nálam itthon teljesen magyarosított, feliratozott gombokkal fut (thx Maxkeyboard)
4) jobb mint a szilikon: nos ez nem teljesen van így, nekem minőségi szilikonos bill-jeim voltak, és abszolút használhatóak voltak játékra, de
5) professional gaming-re valóban jobb a mechanikus, és az is játékfüggű, hogy miylet érdemes venni, pl FPS-nél jobb a puha, RTS-nél viszont a black ajánlott (nincs véletlen gombnyomás vagy duplanyomás, nehezebb egyszerre kettőt ütni), viszont black-en gépeljen akinek két anyja van
6) a mecha bill-ek alapvetően jobban szerelhetők, kevesebb hibalehetőséget rejtenek, ha nem áztatod el őket és veszel egy minőségibbet (pl DAS keyboard), akkor alumínium burkolattal egy elpusztíthatatlan tankot vehetszNagyjából ennyi jutott most eszembe, de ennél sokkal jobban körüljártam a témát már... az biztos, hogy 50e alatt nagyon ritkán van jó minőségű mecha bill.
-
DithenS
senior tag
válasz
raskolnikoff #50 üzenetére
Brown csak egyszer kattanik mikor lenyomod úgy tudom.Meg hogy halkabb.Mondjuk a kéknél minden az
-
ViZion
félisten
Várjuk... várjuk...
Már agyaltam én is, h vhol láttam, h filcet raknak bele, ami kicsit elnyeli a hangokat... fene tudja. Gyűrűztem, de sokkal halkabb azért nem lett. Este zavaró kicsit, de lehet vele élni azé'. -
raskolnikoff
őstag
Nekem a blue van és játékra is szeretem. Akinek brown van, tudja-e, mennyivel másabb? Csak annyi hogy halk?
(ismerem a videokat stb csak felhasználói élmény szempontból kérdezem.) -
nyunyu
félisten
Druckpunkttal a taktilis MX Cleart jelölte a Cherry a német nyelvű doksijaiban, de azt pár éve nem gyártják, helyette a puhább rugós, kevésbé taktilis MX Brownt teszik a billzeteikbe. (Soft=puha németül)
Amúgy az elődjét nyúzom *némileg* pimpelve.
(Párszor már írtam, hogy nézne ki szerintem az ideális MXB3, de az általam elképzelt SQCHU-0 nyunyu edition simán 3x annyiba fájna, mint a 70€-s alap verzió.
- átfóliáztatni fehérre
- kapna valami jóféle PBT kupakot, magyar kiosztással dyesubolva
- MX Brown helyett MX Clear
- fém plate kéne merevítésnek bele) -
brd
nagyúr
-
nyunyu
félisten
Akkor kérlek ajánlj egyet, ami magyar (vagy német, vagy tökmindegy, csak a gombok legyenek olyan fizikai helyen, mint a magyaron, a felirat mindegy) kiosztású, Cherry Brown és (legalább) 6KRO!
Cherry G80-3850LXBDE-2?
71.5€-re jön ki Pestre szállítva.Tényleg, mi van a piros kapcsolós magyar verzióval?
Még mindig mese habbal kategória? -
brd
nagyúr
Akkor kérlek ajánlj egyet, ami magyar (vagy német, vagy tökmindegy, csak a gombok legyenek olyan fizikai helyen, mint a magyaron, a felirat mindegy) kiosztású, Cherry Brown és (legalább) 6KRO! Pár éve keresek/várok, eddig 1 db Tesoro-t tudtam venni 20k körül, a többi inkább 30-tól kezdődik, mindenféle, nekem lényegtelen funkcióval ellátva (ezek nem zavarnak, csak gondolom ettől drága jórészt).
-
ribizly
veterán
Nekem az a furcsa igényem lenne, hogy mindezt a halk működést brown kapcsolóval kérném.
-
proci985
MODERÁTOR
hu azert erre volt egy sztorim, egyik baratomnak ajanlottam, hogy jo lesz neki a kek ha mar egyszer jo billt vesz, hat igy elso ket hetben nem tunt elegedettnek. viszont igy egy evvel kesobb mar mondta, hogy tokjo meg imadja meg az irodaba is akarna egyet, ha nem lenne annyira hangos.
jo en irodaban egy mx reddel szereltet hasznalok, de az hangra szvsz nem annyival hangosabb erzesre, mint amikor tempoban irok az itthoni natergon amit viszont bottom outolok (a cherryt nem feltetlenul).
-
Pí.Nandee
csendes tag
Ha arra gondolsz hogy az NKRO vagy 6KRO gombokat le lehet egyszerre ütni, akkor igen, pl.: Logitech G105
-
Lehet, hogy nagyon off, de hogyan viszonyul ezekhez egy logitech k800?
Rövid úton jár, lapos gombok, nagyon megszereztem, munkába is azt használom, ráadásul nagyon halk is. -
zetor2000
őstag
válasz
DjFlanker #17 üzenetére
Asszem Europark vagy Westend MediaMarktban volt/van a Logitech termékpolc körül egy 3 gombot demózó pultocska. Brown, Blue, Red gombokkal, asszem, de nem biztos, hogy pont ezek voltak kint. Annyi biztos, hogy nem mind, és tényleg érezhető volt a difi. Mellette persze az aktuális Logitech klavik, hogy vedd meg.
A többi gyártó termékével szerelt billeket nem tudom, megtalálod-e egyáltalán. Itt is csak 3 gomb volt, pedig van még párféle a Cherrytől is.
-
nyunyu
félisten
Ha emlékszel rá milyen márkájú volt, akkor ki lehet deríteni.
'93-tól használt Mitsumi E99AC-m sajnos gumidómos volt, nem mecha.
Ez meg egy '95-ben gyártott Cherry MX 1000, amit nemrég kukáztam a bolhapiacon, szóval lehet találni mechát is abból az érából. -
hzcs
senior tag
Az elképzelhető, hogy 93-95 körül, amikor még 286-osom volt, mechanikus volt a billentyűzet? Hangosnak jó hangos volt, meg ugyanilyennek nézett ki, ha leszedtem róla a gombot kis szaros koromban
-
Shade45
senior tag
Vannak esetleg ilyen kapcsolóval szerelt termékek?
-
hemaka
nagyúr
-
^Clown
addikt
Jajj de finomak a Cherry billentyűzetei...
-
Lucuf
csendes tag
válasz
Tomassy00 #11 üzenetére
Észre lehet venni a különbséget, főleg ha egyszerre több gombot nyomsz.
A membrános billentyűzettel nem tudtam egyszerre mozogni és beszélni cs:go-ban, míg a mechanikusom gond nélkül vesz egyszerre több gombot is.(#17) DjFlanker
Nekem Cherry MX black van O gyűrűvel és nem hangosabb mint a membránosom.
-
DjFlanker
aktív tag
Melyik a leghalkabb mechanikus bill. kapcsoló típus? És hol lehet kis hazánkban kipróbálni a különböző verziókat?
-
DithenS
senior tag
Értem.Köszönöm a válaszokat!
Kár hogy hangosak ha halk lenne akkor lehet vennék egyszer.De én utálom ha valami hangos,lehet az bármi. -
Tomassy00
senior tag
Na és játéknál is észre lehet venni hogy jobb a mechanikus ? Pl fps lődözős gémeknél...
-
DithenS
senior tag
Élettartam? Hát aki író vagy törvényszéki írnok azoknál megértem hogy egy membános hamar elkopna.De a többinél szerintem értelmetlen nem? 5 évet egy membrános is kihúz.Egérnél megértem a kapcsolós mizériát mert azt folyton használja mindenki.Persze lehet ha használnék észrevenném a különbséget de szerintem 30.000Ft ot nem ér.
-
Radványi
aktív tag
Hát pedig az enyém megérett a cserére. Remélem jövőre találok valami megfelelő opciót.
-
DithenS
senior tag
Egy kérdés,miért jó a mechanikus billentyűzet? Pénztágépen próbáltam de így PC bill.ként nem tudom miért jó.Hangosak meg drágák is.Mit tudnan nyújtani amit egy 4000Ft os billentyű nem?
-
nyunyu
félisten
MX Pinket (ahogy a Silent Redet becézik a világosabb stemje miatt) elvileg már fél éve szállítják.
Gyakorlatban még mindig alig lehet kapni a vele készült nem Corsair billzeteket.ZF Electronicsot * ismerve továbbra sem lesznek olcsóbbak az MX kapcsolóik, meg a beszerezhetőségük sem fog változni, mivel a nem MX Black kapcsolókat csak az MX Black gyártásának szüneteiben tudnak gyártani, azt meg nem fogják levenni a gyártósorról, mert milliószámra kell az ipari felhasználóknak. (pl. pénztárgép billzetek.)
Amúgy sem állnak veled szóba, ha nem rendelsz legalább 100k kapcsolót, akkor *talán* fél év múlva sorra kerülhetsz.Nem véletlen, hogy minden magára valamit is adó billzetgyártó sajátmárkás kapcsológyárba fektet. (Das, Razer, Logitech, stb.)
Sebaj, jönnek fel a kínaiak, mint a talajvíz.
Lassan annyiért lehet kapni noname mechanikus billzetet, amennyiért a nagyok próbálják elsütni a kilencvenes évek szintjére visszabonyolított membránosaikat. (mem-chanical és tsai álnéven futó slider over dome billzetek.)*: Idén még Cherrynek hívják őket.
-
tDr1v3r
veterán
válasz
SunMount3r #1 üzenetére
Eddig is voltak...
-
SunMount3r
nagyúr
Nos mit vizionálnak a szakik, lesz olcsósodás?! Lesznek rendes mecha-k 20K körül?!
Új hozzászólás Aktív témák
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Demót kapott a Stellar Blade PC-s kiadása
- Bestbuy játékok
- Okos Otthon / Smart Home
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Samsung Galaxy Felhasználók OFF topicja
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Óra topik
- AMD Navi Radeon™ RX 6xxx sorozat
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- További aktív témák...
- Apple MacBook Air M1 2020 13" (A2337) 8GB/256GB, akku: 100% (35 ciklus), garancia: 2026.10.12.
- Lenovo Legion Go 512/16 ,19 hónap garancia, szép állapotban eladó!
- MacBook Pro Retina 14" 8C / 14C / 16 GB / 512 SSD / Magyar - Garancia - 0 ciklus
- Lézeres hátlap csere VERHETETLEN áron
- Lézeres hátlap csere VERHETETLEN áron
- Azonnali készpénzes Sony Playstation 4 Slim / PS4 Pro felvásárlás személyesen/csomagküldéssel
- DDR5 8/ 16/ 32GB 4800-5600MHz SODIMM laptop RAM, több db- számla, garancia
- Beszámítás! Apple iPad 11 2025 128GB WiFi tablet garanciával hibátlan működéssel
- Csere-Beszámítás! AMD Számítógép PC Játékra! R5 5600X / RX 7800XT 16GB / 32GB DDR4 / 1TB SSD
- AKCIÓ! Apple iPad Pro 11 2024 1TB WiFi + Cellular tablet garanciával hibátlan működéssel
Állásajánlatok
Cég: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest