Új hozzászólás Aktív témák
-
Dany007
veterán
Hmhmhm. Én itt inkább nem csak a kilátástalanságot, meg a magatehetetlenséget állítanám a középpontba, hanem inkább azt a tényezőt, amit úgy hívnak szenvedés.
Mégpedig a fájdalomtól való szenvedés.
Mert ugye rengeteg rákos, vagy egyéb olyan betegség van, amiről kiderül, hogy nem gyógyítható, és az illetőnek pár hónapja, esetleg egy fél éve van hátra.
Ja, csak az a fél év úgy fog eltelni, hogy közben folyamatosan romlik az állapot, majd végül iszonyatos kínok és fájdalom után meghal. Addig persze próbálják teletömni gyógyszerrel, meg morfiummal vagy akármivel, de a végén úgyis belehal.Tehát szerintem (csak szerintem) olyan esetekben, amikor biztosra lehet tudni, hogy az illető betegsége gyógyíthatatlan és nagyon erős fájdalommal jár a betegség lefolyása, engedélyezni kéne az eutanáziát.
Elvégre ki a fene akar úgy élni, hogy a következő pár hónapjában élete legnagyobb kínjait éli át aztán úgyis meghal... Szörnyű lehet ezzel a tudattal =/ -
Batman
őstag
üdv
Személy szerint ha lehetne olyan pappírt írni, hogy x ideje magatehetetlen vagyok akkor, kapcsoljanak le , én megtenném. A családot hihetelenül megviseli egyik tagjuk szenvedése , talán jobban mint a halála. -
Crystalheart
őstag
''Az euthanázia kérdése itt válik igazán élessé számomra. Amikor tökéletesen felfogod / átérzed állapotod kilátástalanságát, de nem tudsz kilépni belőle, mert nincsenek eszközeid. Na, itt mi a helyes? Mi az etikus? Mi az emberséges?''
Én azért várnék még a gondolattal vezérelhető számítógépre, hátha még éltemben kihozzák. -
Crystalheart
őstag
válasz
bolondember #7 üzenetére
''nemcsak emléke él tovább, ő maga is másokban...''
Na, EZ volt a morbid
Én plaszticizáltatni szeretném magam, és szoborként kiállíttatni egy páncélban egy plaszticizált pacin. Még össze kell rá szednem egy kis zsét, de remélem, van időm -
_Petya_
őstag
Ragadjatok már le a a kóma témáról, a #60-ban tisztázta egy orvos, hogy a kóma nem ugyanaz, mint az agyhalál... Kómában fekvő betegnél nincs ''pull the plug''. Agyhalott betegnél van.
Petya -
wwenigma
Jómunkásember
Nem tudom, írta-e már valaki: [link]
Ez azért elég hosszú idő... -
Vassili
tag
uopsz elírtam szórry
-
Vassili
tag
JA és hogy a témát érintsem: -Vért nem adok, mert nem az az enyém!!!!
-engem húzzanak ki!!!!
-és szerveimet amit tudnak használhatják csak a fejemhez ne nyúljanak mert akkor mészárlást rendez a hullám -
Vassili
tag
válasz
Maryseven #68 üzenetére
Valahogy a hányinger kerülget a szövegedtől... Bocs
u.i.:el se akartam hinni hogy van ember aki gondolkodik a dolgokról mint te, azt hittem egy ideig hogy poén, de te tényleg ennyire szentfazék vagy basszus
u.i.:azt hittem a prohardware-en ''normális'' emberek vannak
[Szerkesztve] -
ge.k.ko
tag
Ha van egy szabad estétek, a Belső tenger című filmet ajánlom. Egy nyaktól lefelé megbénult ember küzdelme a halálért. Öszinte, fanyar, korrekt. Az ember elkezdi nézni, és nyitott szájjal ott ragad.
Az euthanázia kérdése itt válik igazán élessé számomra. Amikor tökéletesen felfogod / átérzed állapotod kilátástalanságát, de nem tudsz kilépni belőle, mert nincsenek eszközeid. Na, itt mi a helyes? Mi az etikus? Mi az emberséges?
G. -
REDeath
őstag
Egyetértek. De mivan ha csak fizikailag készül ki az ember, és valóban teljesen magánál van? arra gondolok, hogy egyesek a kómából való felépülés után visszamondták amit az orvosok beszéltek amíg ő elvileg nem volt magánál. Annál nagyobb szopás nem létezik, mikor hallod hogy pull the plugról beszélnek és semmit nem tudsz tenni.
Tudom nincs bizonyítva, meg hogy attól még nem lenne élete, de azért morbid. -
Cathfaern
nagyúr
válasz
Maryseven #66 üzenetére
Nana, azért ez mindenképp téves nézet. Sem a Biblia sem másmilyen forrás nem állítja azt, hogy ha hívő ember vagy, akkor téged sose ér betegség, sose lesz semmi bajod, nem üthet el autó, nem lehet súlyos beteg a barátod, stb...attól, hogy hívő vagy, ugyanúgy szükséged lehet szervátültetésre. Ha ellenkezőjét állítod, akkor nem igaz hívő vagy, hanem fanatikus.
-
-
EQMontoya
veterán
válasz
Maryseven #66 üzenetére
Hát tudod ezek a ''tanmesék'' már rengeteg embernek adták vissza az egészségét... Csodák mindig a múltban vannak. Csak ott. Ez van.
Nagyon off, de ezt a keresztény ideológiarendszert emberek kurvamód félremagyarázzák manapság. Ennek az lenne a lényege, h ''ne ölj, ne lopj, ne paráználkodj, szeresd felebarátodat'', tehát éljünk egymás mellett békében, fogadjuk el a másikat olyannak, amilyen. Az meg, hogy minden a hiten múlik... a csecsemő hogy higgyen, mikor azt se tudja, mi az? Aki egy balesetben lebénul, és tönkremegy az egész kibaszott élete, hogy higgyen? -
Kephamos
addikt
válasz
Maryseven #66 üzenetére
Persze, hiszek, meg minden, de szerintem a transzplantációt is az isten adta, ígyaztán miért ne élnék vele, illetve miért fosztaanék meg másokat attól, hogy éljenek vele. Te azt a humbukot nyomatod, amit az egyes egyházak, akik élete végig figyelték Gallileit, akik embereket égettesk, s kínoztak meg. Neaggyisten, egyszer te is olyan helyzetbe kerülsz, te is örülni fogsz az új szervnek.
-
Ferdzsoo
addikt
válasz
Maryseven #66 üzenetére
''....és a hit a szívből fakad.''
Á még most is ezen nevetek...
Szerintem pedig a hit a lelkedből (az énedből, az egész tested minden porcikájából) fakad.
Nem egyetlen szervből. LOL. Nagyon találó bambano kérdése alattam.
LOL. Erre kivi vagyok mit reagálsz...
Tényleg no offense de annyira abszúrd amit írogatsz... -
Omega81
senior tag
Előbb mutattam Édesanyámnak a topikot, mert szóba került a téma.
Azt mondja, van most egy olyan rendelkezés, amely alapján ha valaki 30-szor adott vért életében, annak nem kell vizitdíjat fizetni.És tudtok arról valamit, hogy aki több helyen adott vért, és nincs véradói igazolványa -1978 óta véradó, viszont akkor még és azóta sokáig nem volt számítógépes vagyis komoly nyilvántartási rendszer-, az hogy tudja igazolni, hogy adott vért 30-szor?
-
Maryseven
csendes tag
Viszont, ha ''eléggé jól'' ismered a TÍZ PARANCSOLATOT akkor annak a mondanivalóját is ismerned kellene. Akkor nem írnál olyat, hogy ''a többi tanmese csak''. Hát tudod ezek a ''tanmesék'' már rengeteg embernek adták vissza az egészségét... (nyomorékok dobták el a tolókocsit, és vakok visszakapták a látásukat stb...) De minden a hiten múlik, és, tudod, a hit a nem látott dolgok remélése... és a hit a szívből fakad. Ki nem foglalkozik a ''tanmesékkel'' az aggódhat, hogy mikor kap ''új szervet''. Ki hisz, és be is tartja a ''tanmeséket'', annak nem kell aggodalmaskodnia a holnap felől sem...
-
bambano
titán
válasz
cousin333 #58 üzenetére
Az általad ellentmondásként vázolt következtetésnek van még egy, szerintem logikusabb feloldása: kiinduló tézis hamis. Hogy egyértelműen magyarra fordítsam a matematikai logikát: a katolikus vallás ezen tétele gagyi duma, mondhatnám: marhaság.
Egy normális ember nem tagadja a halál bekövetkeztét. De ezt összekötni azzal, hogy bűnös-e egy csecsemő, szerintem logikai tévedés. Egy meg nem született csecsemő legfeljebb a Bűbájos boszorkák című népszerű tvszappanopera szintjén terhelhető bűnnel.
Egy pontban legyen igazad: a máglyán végzésbe valóban belekerült egy logikai bukfenc. -
Rive
veterán
válasz
bolondember #57 üzenetére
Némely kérdések önmagukban is sértők. Aztán ha még a formájuk is olyan, amilyen, akkor már nem kérdés, hanem leb@sz kategóriáb soroltatnak.
Pl. hülye vagy kisfiam, vagy csak tetteted?!
Ui.: tényleg csak azért, hogy megvilágítsam a helyzetet -
cousin333
addikt
válasz
bolondember #57 üzenetére
Ha nincs az utolsó mondatod, meg az a ''szmájli'' a végén, akkor nem lettél volna félreérthető.
-
sgbo
csendes tag
Úgy érzem hogy itt az idő hogy egy gyakorló orvos (aki ráadásul ezen a területen dolgozik) hozzászóljon.
Szervadományozás : Magyarországon MINDENKI donor egész addig amíg nem tiltja meg írásban (gyereknél nyílván szülő dönt). magyarul ha agyhalott vagy akkor kikapnak mindent ami jó állapotú, és igény van rá (hacsak nem tiltakoztál életedben ez ellen). Ez így van rendjén.
Ahogy láttam mindenki keveri a kómát az agyhalállal. Kómában nincs ''pull the plug'', és szervadományozás se.
Az agyhalál teljesen más (megállapítására külön szabályok vannak (többek közt : 3 orvosból álló bizottság, mely közül egyiknek EEG-hez értő neurológusnak kell lenni, egyikük sem lehet a szervátültetésben részt vevő team tagja, meghatározott EEG és egyéb kritériumok is vannak...stb...) Szóval nem kell aggódni, senkinek szerveit nem csórják ki amíg még van agya (ha nincs akkor úgyis édesmindegy)
Aktív eutanázia nyílván tilos, a passzív meg érdekes, vitatott terület, nincs is nagyon elfogadott álláspont.
Valaki említette a boncolást korábban:
Bármit tehetsz, neked nincs jogod megtiltani a boncolást (sőt még életedben sem tiltakozhatsz). Boncolástól akkor lehet eltekinteni ha a kezelorvos és a patológus IS eggyetért. (ugyanis lehet hogy nem szeretnél, de attól még fontos konzekvenciái lehetnek - sok a tanulság sokszor...). - ha felesleges úgyse boncoljuk
Különbenis mi baj ha felboncolják: minden visszakerül (kivétel amiből szövettani vizsgálat szükséges), lesz egy összevarrt vágás a mellkasán meg a hasán és kész. (koponyát csak akkor nyitjuk meg ha muszáj (pl agyvérzés), de annak a nyoma sem nagyon látszik. -
Bigya
őstag
válasz
bolondember #57 üzenetére
(nem jön át a mimika, hanglejtés, stb ezen a csatornán sorry, én kérek elnézést)
-
cousin333
addikt
''Ez a ''vele született bűn'' milyen gagyi duma már... mitől lenne egy újszülött bűnös?''
A katolikus vallás alapján az ún. eredendő bűn következménye halál. Vagy azt akarod mondani, hogy a csecsemő nem fog később meghalni? Ha mégsem ez a véleményed, akkor ilyen értelemben ''bűnösnek'' tekinthető. Azt viszont senki sem mondta, hogy tehet is róla.
''Szerintem ez a látásmód nem igazán korszerű, nagyjából a sötét középkor szintjén ragadt meg.''
Ahogy érzed...
''Hogyhogy nem végzed máglyán?''
Máglyán a ''sötét középkorban'' élő nézetek tagadóit égették el (helytelenül), tehát ellentmondasz az előző mondatodnak.
[Szerkesztve] -
bolondember
MODERÁTOR
ha esetleg félreérthető volt - ez inkább kérdés volt... (és nem mondtam, h önző állat vagy - mondjuk attól még lehetsz
- de ott volt a kérdőjel!)
számomra oly mindegy, h a 105kilómból mondjuk hiányzik egy vese, egy más, egy tüdő és két szaruhártya - mínusz 5 kiló... elnézést, ha félreérthető voltam, no offense.
Én mondjuk annak se vagyok híve, h szegény szerencsétlen hulla ott fekszik a yitott koporsóban és egy csomó ember körbeállja és siratják/vizslatják... -
Bigya
őstag
válasz
bolondember #53 üzenetére
biztos önző állat vagyok
-
Rive
veterán
válasz
bolondember #53 üzenetére
dögöljön meg a szomszéd tehene - effekt?!
Naaaa! Lassabban. A téma meglehetősen... Hm... Belsőséges dolgokat érint, teljesen érthető, ha valaki idegenkedig az effélétől. Nem kell ezért senkit se leb@szni. Ha valamivel több idő és hagyomány meg megszokás lesz az ügy mögött, akkor majd elrendeződik magától. -
Ferdzsoo
addikt
válasz
bolondember #45 üzenetére
Pontosan ezt akartam írni, szívemből szóltál...
Teljesen máskép gondolja az ember a dolgokat kívülállóként, míg egyszer (neadjisten) maga kerül a helyzetbe és rájön micsoda barom volt azelőt...
szerk.: tudom sajnos, mert én is így jártam... (más témában)
[Szerkesztve] -
Bigya
őstag
-
bambano
titán
Szerintem lehet az agyat vizsgálni és lehetnek olyan vizsgálatok, eredmények, amik kizárják az elfogadható szintűre történő felépülést. Tehát azt nem biztos, hogy megmondják, felébred-e valaki és ha igen, milyen állapotban, de azt szerintem meg lehet tudni, amikor kizárható a felépülés.
-
bambano
titán
válasz
Maryseven #39 üzenetére
Ez a ''vele született bűn'' milyen gagyi duma már... mitől lenne egy újszülött bűnös?
Szerintem ez a látásmód nem igazán korszerű, nagyjából a sötét középkor szintjén ragadt meg. Hogyhogy nem végzed máglyán?
Az már csak apró megjegyzés, hogy már többen is írtuk: Magyarországon nem döntenek úgy az emberek, hogy felajánlanak. Magyarországon úgy lehet dönteni, hogy nem ajánlanak fel. Meg az is, hogy ha az igekötő az ige előtt áll, akkor nincs szóköz. -
tiv83us
veterán
Amerikaban /amit az itteni orvosok allitanak/ 12 honap a cut-off time, ezutan mar a komabol kijovo emberek eseteben nagyon kicsi az esely a vegleges vegetativ allapot /azaz, hogy reagaljanak a kulvilagra, tudjanak maguktol enni, maguktol beszelni es egyaltalan tudjanak magukrol.../ elkerulesere.
Aki egy ev alatt nem jon ki, annak sajnos nincs eselye, hogy valaha is jarni, beszelni, enni, inni,foleg irni fog.
Ha pedig ne adj' Isten valaki serult a csaladban es egy vese kell neki, akkor gondolkozol rajta, hogy a 10 eve komaban levo masik csaladtagodat feladd, akinek mar semmi eselye? -
dabadab
titán
válasz
Maryseven #39 üzenetére
''Véleményem szerint nincs értelme a szervek ''adogatásának'' sem''
Ezt szerintem vitasd meg olyasvalakivel, aki szervatultetesnek koszonheti az eletet.
Egyebkent azt hogy sikerult kiszamolni, hogy a szervek atultetesre valo felajanlasa nem resze annak, hogy valaki hogyan el? -
bolondember
MODERÁTOR
válasz
Maryseven #39 üzenetére
Véleményem szerint nincs értelme a szervek ''adogatásának'' sem, és annak sincs lényeges értelme, hogy az ember maga ''törjön pálcát'' a saját ''élete felett''...
Nincs értelme? Nincs értelme a szervek ''adogatásának''?! Olyan jó olvasni, h jössz itt a Bibliával, vallásos szöveggel, meg minden - csak tudod, ha egyszer kerül rokonod/ismerősöd/Te olyan helyzetbe, h élete/egészsége múlik egy szervadományon (amit, félreértés ne essék! nem kívánom!), akkor talán elgondolkozol, h mégsem olyan hülyeség a szervadományozás...
kit érdekel, h h ítélnek meg a túlvilágon (ami szvsz nincs, hisz úgyis lélekvándorlunk), ha ezzel 1-2-sok embernek vissza adhatom az életet, az egészséget! Még ha nem is tudok róla (mert megmurdáltam), akkor is jó érzés, a tudat, h nemhiába éltem. -
dabadab
titán
''Nagyon kegyetlen a világ, ebben élek, ha tetszik, ha nem. És nem egy isten teszi ilyenné, hanem az emberek. Ti, embertársaim.''
Nem mi. Te.
Ha azt akarod, hogy a vilagban kevesebb kegyetlenseg es tobb kedvesseg legyen, azert elsosorban egy dolgot tehetsz: azt, hogy kedves leszel, nem kegyetlen. -
DArchAngel
tag
válasz
Maryseven #39 üzenetére
Te, gondolom, az egyház álláspontját képviseled ebben az ügyben. Kár, hogy ennek az álláspontnak ''legmodernebb'' része legalább ezer éves. Kicsit eljárt felette az idő. A középkorban még elhitték az emberek, hogy a szívben lakoznak ez érzelmek. Szervátültetés sem volt. Sőt, az akkori ''orvostudományt'' ismerve, inkább csendben meghalt a delikvens, minthogy valami kuruzsló benne turkáljon.
Az is érdekes, hogy arra az emberre, aki ráveti magát egy gránátra, hogy megmentse hittársait, az egyház azt mondja: hős. Pedig gyakorlatilag öngyilkos. -
Rive
veterán
...valószínűleg mindenkinek az a jobb ha egy adott idő után lekapcsolják a mélykómában fekvő egyént.
Fene tudja. Az ilyen irányú filozofálgatások nem hiszem, hogy túl sok haszonnal kecsegtetnek. Az írásban felvetett kérdés szerintem a 'kinek jobb' költség/haszon szemlélete helyett inkább a személyes meggyőződésről, a saját sorsunk feletti rendelkezési jogról, nomeg a helyzet esetén döntési joggal felruházott emberbe vetett bizalomról szól. -
Bigya
őstag
Nem írtam időtartamot.
Elgondolkodtam így kelés után és pusztán kíváncsi vagyok, hogy álltalánosan mennyire tudják besaccolni a kóma időtartamát.
Persze az tiszta sor, hogy mondjuk fél év kóma után jelentősen lecsökken annak az esélye, hogy ép maradjon az egyén. Nehéz dolog ez nagyon, de valószínűleg mindenkinek az a jobb ha egy adott idő után lekapcsolják a mélykómában fekvő egyént. -
Maryseven
csendes tag
Már bocsika, de úgy gondolom ebbe énis ''belekontrázok''. Teljesen jogosnak tartom amit a hozzászólásaidban leírtál! Annyi csak, hogy nem a világot kell szidni... Az embert a vele született bűn teszi haladóvá, múlandóvá, beteggé stb... Egy viszont nagy ''tény'', még Károli Gáspár fordítása szerint is: - a testünk felett csak a Teremtőnek van joga ítélkezni. Magyarul: -Ha valaki olyat kér, hogy meg szeretne halni egy adott ''szituációban'' (baleset miatti tartós károsodás stb...) akkor az olyan, mintha öngyilkos lenne... A szervátültetéshez pedig annyit szeretnék hozzátenni, hogy ha valaki úgy dönt, mikor bekövetkezett a nem igazán kellemes vég, és fel ajánlja a szerveit (maradékot), hogy másokon segítsen, abból az ''égegyadta világon'' semmi ''mennyei haszna nem lészen'', mert úgyis az alapján dől el, hogy ''hova kerül'', hogy ''miként élt''... Ráadásul ((például)) a szív egy nagyon fontos dolog, mert onnan fakad minden ''indulat-érzelem stb...''
Véleményem szerint nincs értelme a szervek ''adogatásának'' sem, és annak sincs lényeges értelme, hogy az ember maga ''törjön pálcát'' a saját ''élete felett''...
Marika
[Szerkesztve] -
Bigya
őstag
Tudják-e a magyar orvosok ezzekben a csodásan felszerelt kórházakban, hogy fel fogsz-e kelni az ágyból valaha?
Én voltam kómában, kómaskálán 8-ast értem el, de felkeltem. (10-es a skála)
Elgondolkoztam az írás után, hogy ha ébredésem elötti pár napban valaki diszkonektál akkor már nem vagyok ebben a ''milliőben''... -
Muréna
őstag
Nekem egy barátom került korházba baleset miatt, sürgősen vér kellett neki, ritka vércsoportja van, Ismerősöket hivogattuk, kinek milyen vércsoportja van, végül a környéken lakokhoz is elmentünk, hogy adjanak le vért a kórházba, 8 egység kellett a műtéthez, és sikerült..
Szerintem senkinek nemtart semeddig se, hogy leadjon 1-2 ampulla vért..
amugy jó írás -
tiv83us
veterán
Amilyen embereket en lattam a doksi filmben... - ugyan kijottek a komabol - /azaz kinyitottak a szemuket/, de nem reagaltak egyaltalan a kulso vilagra, az agyuk azon resze serult pl, ami feldolgozza a hallott informaciot, vagy eppen ami a beszedet iranyitja, a szaj mozgasat /magyarul etetni kell/ es ezek kombinacioja. Ez meg onmagaban annyira ''nem rossz'', de mikor ezek kombinalodnak es tenlyeg a szemely magarol nem tudjam, hogy hol, melyik dimenzioban van, akko azthiszem jobb, ha ''pull the plug''...
Lehet persze apolgatni otthonokban, sot otthon is a szerencsetlent, de...de minek? -
EQMontoya
veterán
eutanáziáról az a véleményem, h önmagában jó ötlet, mert valljuk meg, egy életen át kómában lévő, vagy teljesen magatehetetlen embernek az élete saját maga és a környezete számára is csak teher... ahogy szokták mondani, jobban járt volna, ha belehal a belesetbe.
-
Vamp
senior tag
Sokszor, sok helyen adtam már vért. Érdekes, mikor az emberek kérdezgették, miért adtam, és mi értelme van.
1. Neked is bármikor kellhet. Vért nem nyereségvágyból kell adni, aki nem ezt gondolja, az őskretén.
2. Ha mindenki úgy gondolkodna, mint az aki semmit sem ad, kipusztulna a fél emberiség, nagyon hamar.
Innentől kezdve jöhet nekem bárki azzal, hogy valamit valamiért... Kaptam én is 500 Ft-os étkezésit, valamint ott is bőven adtak, ami volt... Cukorkát, frissen sütött pogácsát, ásványvizet, narancslevet. Tudom, hogy ez nem Amerika, de megbecsülöm annak a sok embernek a munkáját, akik egyrészt a vérbank állományát frissítik nap mint nap, másrészt a felcsavarodott, megsérült, kettészakadt, műtőasztalon fekvő embereknek biztosítják a legelső mankót a felépülés felé, ők a mentősök.
Hallottam bizony már őket is panaszkodni. Pl. miért nincs itthon megoldva, hogy a véradáskor előkerülő adatokat EGY NAGY rendszerbe viszik fel, miért nincsenek összekapcsolva a véradóközpontok? Innentől kezdve minden véradáson adatfelvétel, Taj-szám, vérvételvizsgálat, stb... Miért szükséges, hogy a véradókamionokat (amiből éppen elég kevés van) hatalmas cégeknek kell állnia, mert a T. államnak egy forintja sincs ilyen eszközökre? Új kormányzati negyedre, meg 2 magos laptopokra van, de ez már nagyon off.
Szerk: Oh igen, most látom, mindenki hasonlóan érvelt véradás témában.
[Szerkesztve] -
bambano
titán
És akkor te még jól jártál, vidéki kórházban a lefizetett orvos/alkalmazott leadja a drótot a bennfentes temetkezési vállalkozónak és az viszi a testet, utána meg veszekedhetsz vele, hogy te nem rendeltél semmit tőle, húzzon el.
Nálunk már olyan is volt a családban, hogy majdnem a megyei rendőrfőkapitányra borult az íróasztala, mert szőröztek egy halottunkkal... -
bambano
titán
Ha ezt a szempontot nézzük: Magyarországon jelenleg mindenkit megpróbálnak életben tartani, ameddig csak lehet. Vagyis pontosabban kifejezve kórházi nyilvántartásban tartani, ameddig csak lehet, mert az oep napra fizet. Tehát életben tartanak (papíron) a halálod után legalább 2-3 nappal. Ez a kórház érdeke.
-
bambano
titán
válasz
bolondember #7 üzenetére
A ma érvényes szabályozás szerint ha külön kifejezetten nem tiltod meg, akkor szétkapnak és viszik a szerveid adatait a transzplantációs koordinációs központba. Ami majd eldönti, hogy middel mi legyen.
Tehát itthon van nyilvántartó rendszer, csak pont az ellenkezőjét tartja nyilván: aki nem akarja, hogy donor legyen. -
Stirlitz
senior tag
Igazad van. Amikor nagyapám elment 3éve, vallási okokra hivatkozva kértük, hogy ne boncolják fel. (Kórházban hunyt el) A stilus és a tartalom amit akkor mondtak nekünk, majdnem tetlegességre késztetett. Nagyon sokat kellett kilincselni és pénzt!! adni bizonyos emberek zsebébe, hogy valóban ne az orvosi egyetem ''tanszere'' legyen a teste. Amikor pedig a temetkezési vállalkozó emberei a temetés napján elmentek a testéért, mivel nem adtunk több pénzt, vagy nem eleget, nagyon sokkára adták ki. Komolyan agodtunk, hogy a temetésre nem ér haza, végül az utolsó pillanatban érkeztek meg vele. Tehát, nem árt valóban papíral rendelkezni, mi legyen velünk a halálunk után. Illetve a testünkel, szerveinkel.
-
Rive
veterán
válasz
bolondember #22 üzenetére
Nem kell, csak az itthoni gyakorlatban ha nagy az ellenállás, akkor inkább hagyják a fenébe.
-
Lortech
addikt
Azzal fizetnek érte, hogyha majd neked kell, akkor te is kapsz. Ha senki nem adna, akkor te honnan a búsból kapnál vért, ha neadjisten szükséged lenne rá? Ugyanígy, szerintem nyugodtan írass egy nyilatkozatot, hogyha szervátültetésre lenne szükséged, akkor hagyjanak inkább meghalni.
Az lenne szerintem korrekt, ha csak az kaphatna szervet, aki maga is nyilatkozik, hogy adott esetben felhasználhatják a szerveit.
Nagyon kegyetlen a világ valóban..
[Szerkesztve] -
Omega81
senior tag
Én régen adtam... nem tenném szívesen, EÜ okok miatt. Tettem. Tenni is fogom, amint tehetem. Édesanyám meg is teszi.
Csak azt akartam kifejezni, hogy az éremnek több oldala van. Nem kell azon csodálkozni, hogy Mo.-n a dolgok máshogy működnek. Ki mint veti ágyát, úgy alussza... ahogy vetsz, úgy aratsz... Ha megdobnak kővel, pereld ki ütet a vagyunukbúl.
Ha egyszer nincs összefogás, egység és erő, hanem valamilyen szinten -rossz törvényi szabályzással- rothadó korlátok között paszul az ember péppé, akkor ő sem túl humánus (vagyis nem álltabarát?).
Írtam ma valahol egy poltopikban másik fórumon, ahol egymásnak esett két értelmes emberke, hogy ne egymást öljék.
Nade hova csapódik le az egész?
...nem adom a vesémet, dögöljetek meg.
vagy
...sajnálom, neki már mindegy.*
*kétséges a felépülése, kapcsoljuk le a pitsába.
kegyetlen verzuó:
*lőjük ki, eladom amit el tudok.
Bizalom kéne, alapjában kéne megváltoztatni a dolgokat. fogalmam sincs Amerikáról, ott látszatban tök jól működik minden, de itt egy normális becsületes ember legfejjebb a kellően túlon keményebb a másikkal. Hát, ha vele is igazságtalanok, akkor?
Így már világos, mit szerettem volna írni? -
Omega81
senior tag
Talán mert sz@rok támogatni bárkit is, amikor a bárki miatt nem érzem jól magam ebben a világban... amikor esetleg a bárki miatt rohanok tárgyalásra és kisodródok a fának ami leszabja a fejem. Miért támogassak bárkit is? Verseny van, komoly verseny. Sokan vagyunk, kevés a munka, kevés a pénz, sok a megszerezhető anyagi javak, sok az irigy.
Tehát véleményem szerint itt már erkölcsi, morális kérdésekről kéne beszélni. Mi változott meg az elmúlt tizenpár évben, s mi nem; hol tartunk most. Ki áll meg melletted amikor még menthetően lóg a beled egy útszéli balesetnél most, és ki állt meg régen? Most miért nem állnak meg? Mi értékesebb, adni vagy kapni?
Összességében és rövidre zárva, mely értékek fontosak most?........ -
Kephamos
addikt
A bőr is átültethető, esetleg belek, haj, sőt már végtagokat is átültetnek. Én egyáltalán nem értem, hogy egyesek miért nem egyeznek bele, abba, hogy a szerveiket hasznosítsák haláluk után. Mire kell nekik mondjuk a veséjük a túlvilágon?
Mod.:
Omega81: Én legutóbb kaptam egy 500 forintos utalványt néhány deci vérért. Mellesleg azért adtam, hogy segítsek valaki máson.
[Szerkesztve] -
Kantorpe
tag
válasz
bolondember #7 üzenetére
Elkell aruljam, hogy a rendszer itt forditva mukodik. /mertmertne/
Alapvetoen itthon az allam tulajdona mindened, ha feldobod a pacskert alapbol szetbonthatnak.
DE
Rendelkezhetsz magad felol, ha kivanod akkor haziorvosodnal hagyhatsz papirt arrol, hogy nemjarulsz a dologhoz hozza.
DE
Ettol fuggetlenul ha ezt nemteszed meg nemfognak szetbontani mint a csirket, mivel tobbfelekeppen ertelmezheto a jelenlegi szabalyozas, ha akarcsak egy azaz 1 kozvetlen hozzatartozod ellenzi ezt.
Ezert nemart elbeszelgeni hozzatartozoiddal arrol, ha esetleg szeretnel donor lenni, avagy nem.
Errol a dokim tajekoztatott igy, reklamaciot hozza intezzetek. -
Omega81
senior tag
Ja, a szervem égjen csak velem együtt. Nem adom.
Nagyon kegyetlen a világ, ebben élek, ha tetszik, ha nem. És nem egy isten teszi ilyenné, hanem az emberek. Ti, embertársaim. Hadd ne adjak már szívet.
Vért sem adok... nekem fizetni kell a TB-t, vizitdíjat, ugyanakkor a véremért nem kapok semmit. Ez a majmolt Nyugaton nem így működik.
Szóval itt az van, hogy adni KELL, de nem kapsz lófaszt sem. Ez miatt ami amúgy alap lenne (segítek annak, aki nem tehet az egészről), valahogy nem működik. Nem kell csodálkozni rajta... hogy így gondolom. -
Omega81
senior tag
Kényes téma, persze hogy az.
Én részemről támogatom. Hadd döntsem el a lelkiismerettől fuldokló hozzámtartozóm helyett, hogy mi legyen. Részemről, ha azt mondják, tuti semmi remény, akkor unplug'n play in heaven.
Csak tudjátok, ebből kishazánkban mi lenne?Arra is azt mondanák, hogy nincs esély, aki esetleg két nap után már vígan futkorászna. Nemár fogyjon a TB keret. És nem hinném, hogy rosszul látom.
-
Jégkokó
veterán
Hát elég durva, hogy ha meghal az ember amerikába és elötte jóváhagyta, hogy felhasználhatják a szerveit a halála után.Tisztára olyan ,mint egy számítógép, amiből kiszedik a régi alkatrészeket, de azt még bele tudják rakni egy másikba
-
Vamp
senior tag
Nem is halottból nyerik ki, mintahogy a többi szervet sem hullából emelik ki. Minden szervnek van egy kritikus időbeli határa, ami előtt aztat be kell ültetni. Nem feltétlen hullára gondoltam a csontvelővel kapcsolatban, ha jól tudom az erős sugárdózist szenvedett embereknél Csernobil után csecsemők vörös csontvelőjét alkalmazták a roncsolódott velő pótlására. Ideig-óráig meghosszabbította az életüket.
-
ngabor2
nagyúr
válasz
bolondember #9 üzenetére
az epét azt kiszedik, anélkül lehet élni. az arc... az már necces, nem hinném, hogy azt balesetesből mostanában átültetnék.
vamp: nem vagyok benne biztos, hogy egy halottból a csontvelő értelmesen kinyerhető.
még egy: lép. asszem ez is átmenthető. esetleg porcok/nagyobb csontok részei? bár ezt lehet, hogy csak félreértettem.
amúgy nem lehet egyszerű az élet ha élethossziglan kell szedni mindenféle immunszupresszánsokat, hogy a beültetett szervet a szervezet immunrendszere ne lökje ki... -
ngabor2
nagyúr
válasz
bolondember #7 üzenetére
tényleg, 1 halál hány életet menthet meg/tehet teljesebbé? mely szervek ültethetők jelenleg át?
vese (2)
máj (2? ebben nem vagyok biztos, de legjobb tudomásom szerint a 2 lebeny külön is felhasználható)
szív (+tüdő)
szaruhártya (az előzőekhez képest kicsi... de próbálj egy napig látás nélkül élni...)
hasnyálmirigy
mit hagytam ki? -
bolondember
MODERÁTOR
Bárcsak lenne is itthon egy ilyen nyilvántartó rendszer - bevisznek, feldovom a pacskert, és amit lehet kiszednének belőlem (na jó, a hullámból)..
Szerintem a koporsóban senkinek nem fog hiányozni, ha hamvasztanak még csak nem is feltünő a hiánya. DE: akár egy tucat ember életét is megmenthetik a szerveim... És az életben maradt rokonok/ismerősök meg nyugodtan gondolhatják/mondhatják: nemcsak emléke él tovább, ő maga is másokban... -
ngabor2
nagyúr
jogok... mostanában mindenkinek mindenhol csak jogai vannak. kötelessége sehol senkinek. ja, de van. adót köteles vagy fizetni, feltéve, ha nincs elég jogod ennek kijátszására... mi ez, ha nem torzulás? ja igen, jogunk van torzult világban élni. de vajon van jogunk a torzulásokat visszaütni?
ez valóban nagyon távolról kapcsolódik a témához... de ha úgy nézzük, pont erről szól. élethez való jog vs. halálhoz való jog. mihelyt valaki feltámaszt egy halottat, egyből benne vagyok mindenben. de ameddig az orvostudomány a haldoklást és a szenvedést képes csak meghosszabbítani, addig ne jöjjenek nekem a jogokkal. se a pocsolya tulsó, se innenső oldalán. -
finest
addikt
'' Kérdem én, miért nincs joga az embernek meghalni, ha úgy kivánja?'' Azért szerintem megoldható, ha nagyon akarja valaki. Ha nincs öntudatánál, vagy cselekvőképtelen az más tészta...
-
Miért nincs joga hozzá? Mert visszafordíthatatlan...
-
TompapaTM
csendes tag
Euthanázia, halálbüntetés, születésszabályozás. Ezek mind kényes dolgok. Én mindet engedélyezném, de szabályozni kell szigorúan, mivel nincs visszaút!
-
tiv83us
veterán
Ujabb kenyes tema, enjoy.
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- Motorolaj, hajtóműolaj, hűtőfolyadék, adalékok és szűrők topikja
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Samsung Galaxy S25 - végre van kicsi!
- Milyen TV-t vegyek?
- Spórolós topik
- Magisk
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- Elemlámpa, zseblámpa
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Lakáshitel, lakásvásárlás
- További aktív témák...
- Lenovo ThinkPad T570, T580, P51s, P52s eredeti Lenovo, külső akkumulátor eladó
- Latitude 5450 27% 14" FHD IPS Ultra 5 135U 16GB 512GB NVMe magyar vibill gar
- Új Steelseries Arctis Nova 4 Wireless gamer fejhallgató 1 év garanciával
- Urmet Dialog PA3120 180 wattos digitális erősítő 1 év garanciával
- Lenovo Thinkpad USB-C dokkoló
- ÁRGARANCIA! Épített KomPhone Ryzen 5 5500 16/32/64GB RAM RTX 4060 8GB GAMER PC termékbeszámítással
- ÁRGARANCIA! Épített KomPhone Ryzen 7 9800X3D 32/64GB RAM RTX 5070 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- CarPlay / Android Auto adapter meglévő Android alapú fejegységhez
- REFURBISHED és ÚJ - HP USB-C Dock G5 docking station (5TW10AA) - 3x4K felbontás, 120Hz képfrissítés
- AKCIÓ! MSI B450 R5 5500 16GB DDR4 512GB SSD RTX 2070 8GB GDDR6 Rampage Shiva Zalman 500W
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest