Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
BlacKSouL
addikt
végre, VÉGRE, VÉGRE

Megértük, hogy 2 egymás utáni nap nem szakadt az eső, és nem volt állandóan felhő a nap előtt. Kiböjtöltem, de azt hiszem megérte. Alig néhány hónapot kellett rá várni úgy októbertől, de most itt van. Már mint nem itt bent az irodában, hanem odakint az ablakon túl, de legalább már látom. Az, hogy az utcán nem kell 5 réteg ruha alatt küzdeni, és nem 5 percig tart míg levetkőzik az ember mikor hazaér nagy sarasan csatakosan, kívül vizesen, belül izzadtan, az megfizethetetlen.... na olyankor mindig ez jut eszembe, mint tegnap is, hogy még hajnali 1-kor is úgy tudok hazamenni, hogy póló-rövidnadrág-papucs, és nem csíp a hajnal...
Meg hogy nem az van, hogy reggel látjuk a napot, délután meg monszuneső órákig. Hanem meleg van, napsütés, kék ég. Nyár.
Még azon kell pörögni, hogy július 9-23 között is lássam legalább néha a napot, amikor érné is majd a bőröm.
Szóval nyár van, jó idő, cicák mezesen és máshogy...Remélem októberig így leszünk.
Más: múlt vasárnap házilag fékeket cseréltünk az autómon, kiderült hogy üt az agy a JE-nél. Tegnap megkaptam az "új", bontott agyat. Este 8-kor nekifogtunk lepucolni, megmérni, jó lett, úgyhogy lekapartuk a rozsdát, ledrótkorongoztuk az érintkező tárcsát. meg a csavarüléket, megpucoltuk a csavarfüleket, elpucoltuk a csavarokat, kitisztítottuk a csapágy hátsó oldala, és a fordulatszám érzékelő (ABS-jeladó) környékét, majd miután mindezzel végeztünk kb. 11-re, még egy másik helyen levágtunk flexszel egy rozsdás lakatot fényszóró fényénél, és végül az áramszünet miatt beinduló 6 körös locsolórendszer szórófejeit állítgattuk és pucoltuk hajnali fél 1-ig ledes fejlámpák fényénél. 1-kor hazaértem, megvacsoráztam, lefeküdtem 2 körül. Talán aludtam is úgy hajnali 4-ig, amikor megszólalt egy riasztó, és szólt megállás nélkül reggel 7-ig, amikor is felhívtam a rendőrséget, hogy lassan bűncselekmény ami történik, mert nem több, mint 5-6 ezer embert zavar az ordító riasztó, aztán miután fél órával később még mindig ordított, arra mentem a céges kocsiért, és ismét hívtam a rendőrséget, hogy lassan tényleg csinálhatnának valamit, mert én fogok, de kiderült, hogy ők sajnos nem tehetnek semmit. Kérdeztem volna, hogy ha cigány rendőrt akasztanának épp a betört üzlet közepén kopasz 130 kilós fekete pólós emberek, akkor kijönnének-e esetleg véletlenül neadjisten, de végül nem kérdeztem, mert elmentünk volna csúnya irányba. Úgyhogy 7:40-kor még mindig üvöltött a riasztó.
Az emberekre jellemző, hogy ha jól tippelem, akkor rajtam kívül senki nem szólt érte, mindenki csak állt az ablakokban, az erkélyeken, az utcán, és hallgatta hogy zavarja őt.
Namost mit lehet tenni ilyenkor? Hogy aludtam 2 órát, és utána hallgattam félálomban az ordító üvöltő riasztót a város kellős közepén? Ha leverem egy kalapáccsal, az rongálás? Ha ellövöm távcsöves vadászpuskával, akkor is? Mert ezért az egészért semmi nem fog történni, a tulajdonos kb. 10:00-re bemegy, jééééé, szól a riasztó. Kikapcsolja, és kinyit. Hogy párezren nem aludtak a szara miatt, az feledésbe merül. Mondjuk hazafelé ha még nyitva lesz, biztos hogy bemegyek, a mostani alvatlan idegállapotomban biztos kedves és higgadt leszek, és elmesélem neki, hogy mi történt, és hogy a következő ilyennél valami történni fog. Valami váratlan, szokatlan.
Új hozzászólás Aktív témák
- OnePlus 15 - van plusz energia
- Keebmonnak hívják ezt az ultrakompakt "erőművet"
- Arc Raiders
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Okosóra és okoskiegészítő topik
- iPhone topik
- Okos Otthon / Smart Home
- Képregény topik
- Konzolokról KULTURÁLT módon
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- További aktív témák...
- TESTRESZABHATÓ/GARIS/ Ryzen 5 5600/16GB DDR4/RX 6700 XT 12 GB/ 1 TB M.2 SSD/2 TB HDD
- ASUS ROG STRIX G16 Gamer laptop 16" -40% i9-14900HX 16/1TB FHD 240Hz RTX 4060 8GB QHD
- TESTRESZABHATÓ/GARIS/ Ryzen 5 2600/16GB DDR4/RX 5700 XT 8 GB/ 512 GB M.2 SSD/1 TB HDD
- Újszerű Apple MacBook Air 13.6" - M2, 16GB/256GB - 6 ciklus - 100% akku(MC7X4MG/A) Éjfekete -HUN
- G.Skill Trident Z RGB F4-3200C16D-32GTZR 32GB (2x16GB) DDR4 3200MHz CL16 memória kit.
- Borzasztóan cuki, elegáns, HALK fileszervernek bőven elég teljesítménnyel és elegáns megjelenéssel
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 5 7600X 32/64GB RAM RTX 5070 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- Apple iPhone 12 64GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Csak kipróbált Mini-Erőmű! Mini-PC Ryzen 7 7840HS 16GB 512GB 1 év garancia
- MikroTik CCR2116-12G-4S+
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest



