Hirdetés
- Ha tetszik a jó öreg Xbox Green Edition konzol, ez a numerikus pad is fog
- Így viseli a Samsung az okosszemüveget
- ASUS blog: a memóriahiány nem jelenti azt, hogy ne javíthatnánk a PC-s élményen
- Rosewill "kockák" az egyedi NAS vagy házi szerver összerakásán gondolkodóknak
- Hét évet kapott a Samsung korábbi, Kínának kémkedő mérnöke
Aktív témák
-
nincs vele semmi baj szerintem, csak tegnap kissé megzuhant, és ezt szavakba öntötte az Ő stílusában, amivel megint csak semmi bajom nincs, azzal inkább, hogy belerugdosnak ilyen helyzetbe, és felhozza ellenpéldának, hogy majdnem apa lett, mi köze ehhez???Teljesen más dolog a 2, tesóm is 10 hetesen elvetélt, pedig annyira szerettek volna gyereket, már csak ez hiányzott nekik, és sógor, aki kemény, határozott, korrekt, és teljes mértékben faszagyerek, a kórházból zokogva jött ki, megzuhant, összetört és jönnek ezek a barmok okoskodnak és észt osztogatnak, mert a google az van és attól piszkosul okosak
. kezd tele lenni a tököm ezzel. Mellesleg mellékesen megjegyezném, hogy azóta összejött a nővérkéméknek, és a kislányuk Tamara, már 2 és fél éves, de megjárták érte a poklot, hogy most a mennyországba érezhessék magukat 
montoya, kimondhatatlan nevű moderátor, szégyelljétek magatokat(ja és én vagyok a bunkó)
. ja és legközelebb huzzál gumit oszt nem lesz bajod 
bocs szarvasbá a kitörésemér
Aktív témák
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i7 14700KF 32/64GB RAM RTX 5070 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- HP EliteBook 630 G10 - 13,3'FHD IPS - i5-1335U - 16GB - 1TB - Win11 - 1 év garancia - MAGYAR
- Lian Li Strimer Wireless RGB Kábel PACK! 24Pin + CPU + VGA + Kontroller
- GAMER PC! Ultra 7 265 / RTX 5070 / 32GB DDR5 / 1TB NVMe / 750w Gold / BeszámítOK !
- Xiaomi Redmi Note 12S 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
. kezd tele lenni a tököm ezzel. Mellesleg mellékesen megjegyezném, hogy azóta összejött a nővérkéméknek, és a kislányuk Tamara, már 2 és fél éves, de megjárták érte a poklot, hogy most a mennyországba érezhessék magukat 



