Új hozzászólás Aktív témák
-
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Az lassítja a rendszert, hogy a dGPU nincs összeköttetésben a kijelzővel. Ezért minden elkészült képkockát át kell másolni az IGP-nek, és onnan lehet csak megjeleníteni. Ez valóban okoz úgy 5-10%-os deficitet. Ezt a gondot sosem lehet eltüntetni, mivel a hardver oldaláról keletkezik.
-
-
57W TDP egy notiba
-
Ferkósza
tag
Igen, ez a monitordugó-átdugdosás az jó hasonlat.
Abu, amúgy mennyire igaz az, hogy a full (muxless) virtualizáció picit lassítja azért a dedikált VGA-kat? 5-10%? Vagy ez csak amolyan hoax? Inkább NVidiára gondoltam, mert ott már nagyjából kiforrott a technika, az Enduro még mindig hibázgat sajnos.
(Szerk.: szóismétlés.) -
Geller72
veterán
Tehát, ha jól értelmezem, akkor ez a rendszer létezik, de nem kapható sehol és még xar is? Gratula.
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Amikor szükségesnek érzik. Ez nincs időhöz kötve. Manapság eléggé normalizálódott a helyzet, mert az átkapcsolást korábban is leginkább azért frissítették, mert az adott játék képtelen volt működni a dedikált GPU-n. Ennek egy része megoldható driverből, míg a másik része a fejlesztőkön múlik. Szerencsére már nagyon kevesen csinálnak ostobaságot. A nagy stúdiók közül szinte csak a Rockstar és a Creative Assembly ragaszkodik a kiöregedett detektálási formákhoz.
Ugyanakkor ha mondjuk jön egy GTA5, ahol a Rockstar továbbra is hülyeséget csinál, akkor kell az új rutin, és a régi notikat lehet újra cserélni, mert hiányzik az IGP oldali támogatás hozzá. -
Abu85
HÁZIGAZDA
De értsd meg, hogy a switchable graphics az egy muxed rendszer. Az IGP és a dGPU egyaránt csatlakozik a kijelzőhöz. Annyit teszel, hogy az OS-ekre telepíted mindkettőhöz a drivert, és amikor váltasz, akkor csak a muxot kapcsolja át a rendszer. Velősen fogalmazva olyan, mintha menet közben lehúznád a monitorcsatit és átdugnád a másik GPU-ba.
A muxless azért problémásabb, mert az egy virtuálizálást megvalósító rendszer. A dGPU sosincs direkt összeköttetésben a kijelzővel, így az IGP driverébe kell építeni olyan funkciókat, amelyek biztosítják az átkapcsolást. Ha a dGPU átkapcsoló rutinja frissült, és ehhez nem frissül az IGP drivere, akkor onnantól kezdve nincs dedikált GPU-d az új driverekkel.
-
Ferkósza
tag
Igen, ez nagyon furcsa, hogy az Intel ennyire tesz az egészre... Nem hiszem, hogy túl nagy dolog lenne pár mérnököt csak a játékoptimalizálásra ráállítani driver szinten. Pénzük éppen volna rá, a vevők meg azért értékelnék ezt hosszú távon szerintem. Főleg, hogy tényleg az IGP-é a jövő, legalábbis a nem túl nagy igényű casual játékosok szemében.
-
modeller
aktív tag
"A switchable graphics egyszerű. Annak alapvető eleme a mux"
A switchable graphics sem ment soha normálisan linuxon, lehet heggeszteni napestig aztán vagy megy vagy nem, általában utóbbi. De nem ez a lényeg, hanem, hogy mindez a kutyát sem érdekli, mivel egy 1%-os oprendszer nyűgje. A 6, azaz HAT éves T500 switchable graphics-e működik w8.1-en, ma, 2014-ben.
-
válasz
Mercutio_ #14 üzenetére
3217U: 1.8-2.6GHz
4310U: 2-3GHzErgo kb 10-15%-kal lesz gyorsabb.
-
kromatika
veterán
asztali front is frissül majd?
-
Mercutio_
félisten
Mikorra várhatóak az Acer kínálatában a 11,6"-os netbokok új generációja 4310U-val, és mennyivel lesz erősebb - ha az lesz - ez egy 1007U/3217U procihoz képest?
-
-
Abu85
HÁZIGAZDA
A legnagyobb fék a driver. Nem szán elég erőforrást az Intel arra, hogy minden játékot profilozzon. Pedig a különböző specifikus rutinok már elég jók. Ha nem így lenne, akkor nem menne jól a cucc pl. a GRID2-ben vagy a Tomb Raiderben (TressFX off persze, mert az máig hibás Intelen).
De például ott a népszerű League of Legends. Nulla profil van rá, és amíg a HD Graphics 4600 a 20-30 fps-ért küzd, addig a Kaveri top IGP-je a 100 fps-t verdesi. De például, ha átírod az exét egy profilozott játékra, akkor ugyan lesznek grafikai hibák a megjelenítésben, de rögtön jön a 50-80 fps - profiltól függően. Be kellene állítani embereket tesztelni, és engedélyezni minden játékra a profilozást. Kiszedni a grafikai hibákat és maximalizálni a teljesítményt. A Command Streamert is érdemes lenne befogni. -
Abu85
HÁZIGAZDA
Az Alienware gépekben van mux. Ott a BIOS-ban le lehet tiltani az IGP-t, és ekkor a dedikált GPU kerül fizikai összeköttetésbe a kijelzővel. Ezt szándékosan építi be a gyártó, ha valaki nem szeretne új notit venni, csak azért mert lejárt az IGP-re a mainline támogatás.
(#10) modeller: A switchable graphics egyszerű. Annak alapvető eleme a mux. Onnantól lett a dolog problémás, hogy kikerült a mux, és helyette szoftveres váltás van. Az lehet, hogy nem megy el a kép váltásnál, de ha nem támogatja a program ezt a rendszert, vagy nincs az IGP-nek drivere az új szoftveres muxless megoldásokra, akkor nem működik tovább.
-
modeller
aktív tag
"linux alá nincs rá rendes driver. "
1% használ linuxot, ez csak egy nagyon-nagyon szűk réteget érdekel, az emberek 99%-át nem. Linuxon ezer dolog nem működik normálisan, de vicces lenne ha ez alapján butitanának hardvert.
" plusz kb 3-4 év múlva ha jön egy windows verziófrissítés, nem biztos, hogy lesz intel drivered."
Nem tudom, nekem a régi T500-as lenovo-m amiben switchable graphics volt, gyönyörűen megy ma is w8-al, pedig nem mai darab. Az optimus már egy fejletebb technika és marha jól működik.
-
rudi
nagyúr
Azért nem lesz Iris Pro teszt, mert egyszerűen elérhetetlen számunkra az ilyennel szerelt hardver - sajnos. Sima Iris volt Asus UX301-ben, azt - ahogy írtad - eléggé megfogta a RAM sávszélessége, illetve az egész architektúra ott bukik el, hogy hiába a több számolóegység a HD 4400-4600-hoz képest változatlan setup motor is visszahúzhatja, egyszerűen nem bírja etetni az extra számolóegységeket. Persze, a jövőben ezen is lehet javítani.
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Nem lehet sehonnan sem szerezni sajnos. Ezek az R-es asztali holmik fantomtermékek.
(#5) C1trom: Nem tudják megverni a Kaverit az új játékokban. Számos szituációban rossz a skálázódás hatásfoka, így az eDRAM csak helyenként jelent előnyt. A HD 4600-nál az új játékokban nem egy helyen háromszor-négyszer gyorsabb a Kaveri IGP-je. Az eDRAM-os Iris maximum kétszer gyorsabb tud lenni. Emellett több helyen nem is működik jól, mint például a BF4-ben.
-
Sanya
nagyúr
linux alá nincs rá rendes driver. (talán mostanában alakul). plusz kb 3-4 év múlva ha jön egy windows verziófrissítés, nem biztos, hogy lesz intel drivered.
PL: sony core 1. generációs i3 notebook ati kártyával:csak az ati kártyára van driver, az intel integrálthoz természetesen nincs. (van a windows update-ből lehetne letölteni, de nem lehet.)
-
kolle128
csendes tag
Olyan szempontból egyet értek, hogy akinek SLI je van, annak jol jönne intel GPU nélküli processzor, de egyébként semmi baj nincs az optimussal. Ha véletlen rosszul választana, akkor jobb klikk futtatás GPU val... nvidia. Gondolom kitaláltad, hogy ez meg tudja felezni a fogyasztását a gépnek, szóval igen hasznos technológia.
-
C1trom
tag
Verik az amd-t úgyhogy nem lesz teszt... persze elég drágák is, meg a driveres support se olyan kifinomult mint pl amd / nvidia úgyhogy lenne alap fikázni is, de attól még a technológia piacvezető.
Mondjuk elsősorban a dedikált negyedszintű gyorsítótár miatt vezet, az EDRAM nélküli intel igp gyengébb mint az amd-s.. de ha egyszer az a szűk keresztmetszet akkor azon érdemes dolgozni, nem 512 GCN core-t bezsúfolni egy igp-be amit aztán lekorlátoz a memóriasávszél ugyanarra a szintre mint a richland jóval gyengébb igp-je... -
halkow
őstag
5 generáció i7 3,4-4ghz cool
-
seolwon
tag
Prohardveren voltak már tesztelve ezek az Irispro IGP-k? Nem találtam tesztet róla pedig kíváncsi lennék hogy viszonyulnak az AMD-hez.
-
Sanya
nagyúr
Olyan core i7 procik is kellenenének, melyekben nincs intel VGA, hanem csak a dedikált nvidia/amd gpu. sajnos ez az optimus/egyéb technológiák nem mindig működnek, no meg 3 év után _semmilyen_ támogatás nincs az intel gpu-kra, míg a két nagy, azaz az AMD és az intel akár 5-7 éven keresztül is támogat egy-egy gpu-t...
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
ph Kilenc új termék épül a Haswell kódnevű lapkára.
- AMD Ryzen 9 3900X 12-Core 3.8GHz (64M Cache, Up to 4.6GHz) AM4 Box Processzor!
- Intel Core i7-6700K 4-Core 4GHz LGA1151 (8M Cache, up to 4.20 GHz) Processzor
- Intel Pentium I Celeron I Quad Core I I3 I I5 I I7 I LGA775 - LGA1200-ig. 1.000ft-tól.
- Intel Core i9-9900K 8-Core 3.6GHz LGA1151 (16M Cache, up to 5.00 GHz) Processzor!
- Intel i7 9700K
- AKCIÓ! DELL OptiPlex 3050 asztali számítógép - i5 7600 16GB RAM 256GB SSD GTX 1650 4GB GDDR5
- Bomba ár! Lenovo IdeaPad 330S-15IKB - i5-8G I 8GB I 256SSD I 15,6" FHD I HDMI I Cam I W11 I Gari!
- Telefon felvásárlás!! Xiaomi Redmi Note 13, Xiaomi Redmi Note 13 Pro, Xiaomi Redmi Note 13 Pro+
- Eredeti Lenovo 300W töltők - ADL300SDC3A
- Csere-Beszámítás! Asztali számítógép PC Játékra! I5 12400F / RTX 3070 / 32GB DDR4 / 500GB SSD
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest