-
PROHARDVER!
Az eBay használatával kapcsolatos információk.
Új hozzászólás Aktív témák
-
minas
aktív tag
Végső megoldásként átállítottam a windows-t angolra. És így sem működik.
-
minas
aktív tag
Töröltem a Firefoxból az előzményeket, sütiket, gyorsítótárat. Beállítottam, hogy a több nyelvű oldalakon az angol legyen a preferált, a magyart meg még töröltem is onnan.
És semmi. Ugyanaz a felület, nem jön elő az ominózus legördülő menü. Hiába frissítés, vagy beállítás. Agyrém. -
minas
aktív tag
Korábban lehetett állítani a listát különböző szempontok szerint (pl. növekvő ár stb.), most ezt hol lehet beállítani?
-
minas
aktív tag
1. Amikor visszaérkezett a termék, annak vételárának kijelölésével lehetett (választógomb, ha úgy tetszik, nem én írogattam be az összeget tetszőlegesen) indítani a visszafizetést.
2. a vevő és az ebay azóta sem jelezte, hogy probléma lenne a postaköltség miatt.
Szóval lendüljünk túl ezen, mert nem ez volt a kérdésem lényege, hanem a levont jutalék jóváírása (amit nem kaptam vissza, és ha már a jogtalan meggazdagodást említetted, az mi, ha a vevő miatt meghiúsult eladás után az ebay a levont jutalékot nem írja jóvá?) -
minas
aktív tag
Szóval a return kérelem oka nem minőségi probléma volt, hanem egyszerűen meggondolta magát és ezt is jelölte meg a return okaként. Tudomásom szerint ez esetben visszajár a jutalék (erről beszéltünk itt korábban), illetve a postát is elbukta. A return-nél a termék vételárát kellett csak visszaküldenem, azt meg is kapta és nem volt egyéb igénye a vevőnek, nem is jelezte, hogy lenne. Tehát most az ebay egyenleg zöld és mínuszos összeg, nem pedig piros és levonandó, ahogy az eladáskor. A kérdés az, hogy ezt mikor és hogyan írják jóvá, merthogy ez nem történt meg. Azt gondoltam, a hónap végén ez megtörténik, ahogy a havi tranzakciók jutalékát is akkor vonják le (ha van). Szóval az összeg azóta is ott nézelődik egyenlegnél (currency balance). Tehát röviden: a korábbi havi számlák - amikor hol fizetnem kellett jutalékot) ott pozitív az összeg, a most aktuális számla minuszos (tehát jóváírás/sztornó).
-
minas
aktív tag
Korábban volt egy ügylet, amikor eladtam valamit, a vevő meggondolta magát és visszaküldte. (return). Miután visszaérkezett, a pénzt (a termék árát igen, a szállítást nem) visszaküldtem neki. Elvileg vissza kellene kapnom a levont jutalékot, vagy egy részét. Most az ebay eladói fiók összegzésben (seller account) az egyenleg (balance) egy zölddel írt mínuszos összeget mutat (ami a jutalék volt korábban). Azt gondoltam, hogy ez visszakerül majd a PP számlára. De nem. Most mi is van ezzel?
-
minas
aktív tag
Köszönöm. Még egy kérdés:
Ha eladtam valamit és a vevő csupán meggondolta magát (14 napos return lehetőséget adtam meg), akkor ez esetben az eredeti postaköltséget is vissza kell kapnia? Nyilván, ha hibás, vagy más problémás a termék, akkor nem. Tehát, az addig rendben van, hogy ilyenkor ő fizeti a visszaküldést, de az eredeti postaköltséget is bukja, vagy azt én? -
minas
aktív tag
Pontosan hol is tudom tiltani az egyes felhasználókat? (ha van ilyen)
-
minas
aktív tag
-
minas
aktív tag
Az igazán *** dolog az, hogy eközben nekem 3-4 naptári napom volt elfogadni a return request-et, különben automatikusan full refund lett volna belőle, illetve 2 napom lesz/lenne a termék átvételekor a visszajelzésre, hogy megérkezett..... Az eladókra tekintettel nem számít a covid... Na ez az a hozzáállás, ami miatt az eBay-t kizárom a jövőben.
-
minas
aktív tag
a .com oldalon.
Ezt írták vissza:
"From October 22, we extended the time frame to 21 business days. If the buyer fail to return the item, the claim will be automatically close in your favor.
As part of your seller protection, you have the following options:
--- You are welcome to inspect the item once it gets delivered before refunding the buyer. If there are signs of alteration, contact us immediately and report the issue.
--- Should the buyer failed to return the item after giving them a means of return, we will not hesitate to close the case without a refund."Október 22.-én fogadtam el a return kérést.
-
minas
aktív tag
A saját szabályaik szerint járjanak el. Merthogy hiába az van a weboldalon, hogy 10 munkanap a határidő a vevő termékvisszaküldésénre, ma azt írták az érdeklődésemre, hogy 21 munkanap (???). Utána meg majd mennyi lesz a hasraütés eredménye? Ilyen átverés típusú félretájékoztatás után csak azért sem fogok fizetni. Nem érdekel, hogy milyen eladói státuszba kerülök, a magam részéről befejeztem az ebay-en való vásárlást és eladást. Szerencsére bőven vannak más oldalak, ahol ezeket megtehetem.
-
minas
aktív tag
Tehát van egyszer 10 munkanap + további 5, hogy történjék valami... Nekem ennél sokkal kevesebb volt fixen arra, hogy elfogadjam a return kérést, különben automatikusan full refundoltak volna a vevőnek. Na ez a gusztustalan politika, ahol az eladó védelme csak másodlagos.
A másik return esetében a vevő feladta és azonnal láttam a részletekben, tracking infóval együtt.
A másik: se termék (vissza se küldve), se az ára (PP számlán befoglalva), de még a jutalékot is fizessek meghiúsult adásvétel után... Hát várjanak türelemmel, majd megkapják. Minél előbb intézkednek a return ügyében, annál hamarabb látnak pénzt.... -
minas
aktív tag
Írok az Ebay-nek és felhívom a figyelmüket az alábbi, általuk közzétett információra:
'Starting November 10th, 2020, the temporary change we introduced to help buyers process returns will become permanent, so the time frame for a buyer to ship a return will be 10 business days." -
minas
aktív tag
A return request elfogadásától eltelt 10 munkanap. A vevő nem küldte vissza a terméket. Az eBay szabályzata szerint 10 munkanapja van a vevőnek (nyáron hozott átmeneti új szabály, ami véglegessé válik novemberben), hogy visszaküldje igazoltan a terméket, különben lezárják a folyamatot. Na ez nem történt meg. Ez automatikus, vagy külön kérni? Mert ha én nem fogadtam volna el 3 napon belül a kérelmet, akkor automatikusan full refundoltak volna neki. Hogy is működik ez a piac? Azt persze 2 naponta írogatja automatikusan az eBay, hogy fizessem ki a jutalékukat...közte azt is, ami már nem jár nekik...nem fogom, akkor sem, ha korlátozzák a fiókomat. Ha kell nekik a pénz, akkor akkor zárják le a returnt, szabadítsák fel a PP-n lévőt és abból levonhatják. De komolyan, ezt meg kell írnom ennek a minősíthetetlen cégnek, amelyik a saját szabályzatát sem képes betartani, csak ha a hasznáról van szó?
-
minas
aktív tag
Az eBay megint jeleskedik.....
Az októberben 2 termék eladása után kiszámlázott jutalékot most akarták levonni, de persze nincs a PP egyenlegen annyi, mert az eladott termékek árát - miközben az egyik termék még vissza sem érkezett, a másikat még fel sem adták - befoglalták a visszaküldési kérelmek miatt, tehát ott van, csak nem hozzáférhető. De azért én még pluszban fizessem ki a jutalékukat, aztán majd talán a következő hónapban jóváírják. Hát nem. Várjanak türelemmel. Majd a vevő visszakapja a pénzt, a jutalék meg akkor úgysem jár nekik. Nagyon elegem van ebből a nyomorult eBay-ből. Ha lemennek az ügyek, úgy bezárom a fiókomat, mint a huzat. Vásárolni már amúgy sem szoktam innen. -
minas
aktív tag
Némi infót kérnék megint. Adott tehát két termékem, amit eladtam és a vevők refundot kértek. Mindkettőt elfogadtam, az egyiket fel is adta a vevő (ő neki nem tetszett a termék, ezért küldte vissza). Most a PP balanszról többet "foglalt be" a PP/eBay, mint amennyiért az ember vette eredetileg a terméket. Ráadásul az eladás után a jutalékot is kiszámlázta, levonta az eBay. (A PP jutalékot elbuktam, ha jól olvastam). A másik vevő meg még fel sem adta a cuccot, de ezt az összeget is zárolta az eBay/PP. Gondolom a PP oldalon ezt jelenti a PENDING és ON HOLD jelzés.
Komolyan mondom nem értem. Miért nem csak az eredeti vételárat zárolja a PP/eBay. Főleg a magát meggondolt vevő esetében? Ha valaki csak úgy meggondolja magát, mire fel jár vissza neki pl. az eredeti postaköltség?Na ez volt az utolsó, hogy adtam 14 napos refund lehetőséget.
-
minas
aktív tag
Ha eladóként elfogadtam a vevő visszaküldési kérését, akkor mennyi időn belül kell a vevőnek postázni a cuccot?
Illetve mi legyen, ha a vámon szőröznek, mert ugye nem akarnék vámot (meg ÁFÁ-t) fizetni a saját cuccomra, amit visszaküldenek? -
minas
aktív tag
Képet küldött, de azon ugye nem látható, hogy az óra nem működik, az egy pillanatnyi állapot. Mindegy, elfogadtam a returnt. Ha megjön, meglátom mi a helyzet.
Csakhogy még cifrább legyen a helyzet, ma egy másik vevő teljesen más országból, egy teljesen más órára kért return-t. De legalább csak meggondolta magát, mert mégsem tetszik neki (???). -
minas
aktív tag
Köszi. Egyébként ha mondjuk valaki csak meggondolja magát, és úgy kér visszaküldést, akkor elvileg van egy olyan opció, hogy
"Decline the return. This will automatically close the buyer's request."
Ez pontosan azt jelenti, hogy elutasíthatom a kérést és a vevőnek ezt el kell fogadnia (EBay zárja is az ügyet)? Van ennek értelme?Természetesen jeleztem az eBay-nek, de a support azt írta, hogy fogadjam el a visszaküldést, majd esetleg utána tudunk továbblépni, ha valóban működik a cucc és ezt jelzem.
-
minas
aktív tag
Az önmagában probléma, hogy olyan állítást kellene cáfolnom, ami eleve nem bizonyított, vagyis a vevő nem tudja bizonyítani, hogy nem működik. Ha valaki állít valamit először, azt bizonyítania kell(ene). Szóval ez nagyon nem működik az eBay-nél.
A vevő nem hajlandó egyébként már megváltoztatni az indokát a visszaküldésre.
Más: nem találtam meg sajnos, ahol a jutalékok sorsáról váltottunk szót -
minas
aktív tag
OK, írtam az eBay-nek az általad javasolt subject-el, bár nem az adott vásárláshoz kötődően, mert azt nem találtam meg (pontosabban hiába választottam ki az adott tranzakciót, eldobott egy általános oldalra). De beleírtam a levébe a tranzakció adatait. Viszont így nem hiszem, hogy a határidő kitolódik az eBay válaszáig. Még arra gondoltam, hogy ha visszaküldi a terméket és kamuzott, azaz működik, akkor azt jelzem az eBay-nek, talán akkor nem veszi le a visszaszállítási díjat.
-
minas
aktív tag
-
minas
aktív tag
Kíváncsi vagyok, hogy válaszol-e a vevő arra, hogy ő fizesse a visszaküldést és a PP-től visszakérheti. Ha nem válaszol, nekem viszont határidőben el kell fogadnom a visszaküldést, mert full refundolnak neki. Az is kérdés, hogy ha végül nekem kell fizetni a visszaküldést, van-e határ, vagy bármennyiért bármilyen módon visszaküldheti (mondjuk Fedex és hasonló méregdrága szállítóval)? Ha így lesz és az eBay lehúzza azt is rólam, akkor bezárom a fiókomat végleg. 14 év felhasználói múlt után. Amúgy meg ha a "Buyer pays for return shipping szöveg nem érvényes", akkor sem lehet innen címkét küldeni, ha a fejük tetejére állnak.
-
minas
aktív tag
Akkor azt sem értem, hogy amikor beállítom a 14 napos visszaküldési lehetőséget, ott éppenúgy beállítom azt is, hogy ez esetben a vevő fizeti a visszaküldés díját. Ezt a vevő elfogadja, amikor vásárol. Az eBay meg púposkodik....
"Returns: 14 day returns. Buyer pays for return shipping" -
minas
aktív tag
Meg van adva pontosan az eBay fiókomban a return address. Egyébként ugyanaz, mint a csomagon.
Még egy kérdés: ahol elfogadom a "return details"-en belül a visszaküldést (Accept the return"), ott még ez van mellé írva: "Provide a return shipping label or postage to the buyer via email. You are responsible for the shipping cost. Wait to get the item back before you refund the buyer."
Ezt a mondatot hagyjam figyelmen kívül és jelöljem be nyugodtan az "Accept the return-t"? -
minas
aktív tag
Kösz, tehát ha jól értem, akkor nekem nincs más teendőm, mint elfogadni a return request-t (Accept the return) és ennyi? Megírni neki, hogy a csomagoláson lévő feladó nevére és címére tudja visszaküldeni a terméket? A visszaküldés díját már ő rendezi a PP-vel?
Ahogy arról szó volt, 200 (+15 szállítás) dollárnál volt egy 12,6 dolláros tétel, amit azonnal levontak a termék kifizetésekor, illetve van egy 27,3 dolláros tétel, amit már kiszámláztak októberre, de még nem vontak le. Ebből mi megy a levesbe és mi marad? -
minas
aktív tag
14 napos visszaküldési lehetőséget adtam meg, illetve be volt állítva, hogy a visszaküldést a vevő fizeti. Garancia nem volt rá. Ha visszaküldi végül, akkor természetesen visszakapja a pénzt. PP-vel fizetett. Videófelvételem nincs róla, hogy működött, de működött, ezt ellenőriztem a becsomagolás előtt is.
- kérhetem-e trackinggel a visszaküldést, illetve csak akkor kell-e visszaadnom majd a pénzt, ha tényleg megkapom a visszaküldött terméket, nincs előre levonás a számláról?
- a tőlem már levont és kiszámlázott ebay/pp jutalékkal mi a helyzet, remélem azt ilyenkor nem nyeli be a cég?
- hogy is van pontosan ez a shipping label dolog? ("Save the return shipping label as PDF or image and upload it before Oct 23, 2020"), mit csináljak, mert még sosem csináltam ilyet.
Köszönöm előre is. -
minas
aktív tag
Eladtam egy órát az eBay-en, a vevő egy amerikai. Elküldtem elsőbbségi ajánlott levélben, a tracking szerint elvileg még meg sem kapta. Legutolsó státusz a nemzetközi repülőtérre érkezés a célpostához (USPS) 3 napja. Ő visszaküldést kér, mert hogy nem működik (ez mese, ugyanis 1 éve nálam volt, új, hibátlanul működött). Azt hiszem át akar verni. Mit tegyek, mert nem akarom, hogy az órát sem kapom vissza, az eBay/PP meg simán leveszi a pénzt a számlámról. Írtam a vevőnek, hogy küldjön képet az óráról és a csomagolásról, illetve videót, hogy felhúzza az órát és nem megy. Most itt tartunk...
-
minas
aktív tag
Az amerikai küldemény még az itteni posta kicserélőnél van a tracking szerint, azért még nem aggódom. Mondjuk a 17track.net oldalon furcsa módon a célállomásnál "unknown", ismeretlen megjelölés van. Míg egy másik küldeménynél, amit szintén akkor adtam fel és jelenleg az is a posta kicserélőnél van, ott látom a célországot és a célország postáját.
A hétvégén ráírok a kanadaira, de megpróbálok a Canada Post közösségi oldalán is infót kérni. Vagy nem marad más hátra, mint a tudakozvány (vagy minek nevezik manapság). -
minas
aktív tag
Kanada esetében lehet, hogy nem megy végig, a US küldeménynél viszont lehet követni az USPS trackingen. Mondjuk az a küldeményem még itthon rostokol. A kanadaival viszont tényleg nem tudom mi van.
Nem szeretnék olyanba belefutni, hogy a vevő a PP-vel visszakéri a pénzt, miközben átvette a cuccot, vagy tényleg nem vette át, de refund után később mégiscsak megérkezik hozzá. Szóval ez azért XXI. századi postaszolgáltatásnak nagyon gáz, akár a magyar, akár a kanadai postáról van szó. -
minas
aktív tag
Kanadába feladtam egy cuccot, 09.29.-e óta nem változik a tracking státusza. Azóta ez van: "Egységképző átvétele a célposta által" Nemzetközi Repülőtér.
A Canada Post oldalon meg még nem látható a szám. Hol és hogyan lehetne érdeklődni (a magyar posta tudakozványán kívül)?
USÁ-ba szintén feladtam egy pakkot, de ott meg már 1 hete "A küldemény átadása nemzetközi szállításra" Nemzetközi Posta Kicserélő Központ van. Ennyire nyomorultul lelassultak a postai szállítások mindenhol a vírus miatt? -
minas
aktív tag
A kérdésem az lenne, mert ilyennel még nem találkoztam:
Eladtam az eBayen, termék ára + szállítási költség. Most látom a fizetési értesítőn, hogy van még egy Sales Tax tétel az előbbieken felül, amit fizetett a vevő. Ez mi? Illetve ugyanolyan termékért, ugyanazon az áron más-más fee-t vontak le. Ez hogy van? -
minas
aktív tag
Üdv! Manapság hogy lehet ügyet nyitni? Mert korábban volt ilyen menüpont. Vagy ha refundot kérek, automatikusan vissza is kell küldenem a terméket? Ha igen, ilyenkor kié a költség?
Vettem valamit, megérkezett, de szépséghibás. Kétszer is írtam az eladónak, hogy egyezzünk meg valami kompenzációban, de nem válaszol. Van pár negatívja, mindegyik azt írja, hogy nem kommunikál és a visszaküldési cím sem valós. Egyébként 98,4%-os a feedback-je párezer eladással. Mit javasoltok? -
minas
aktív tag
Igen, két különböző szám. A Kínából való indulásig egyeznek (10.-e, a repülő indulása), utána az egyik szám csak 13.-áig követhető, hogy megérkezett a célországba, más bejegyzés nincs. A másik (amivel a posta ma kihozta) esetében 21.-étől folytatódik, amikoris a Nemzetközi Postakicserélőhöz került.
De mindegy is, a lényeg az, hogy itt volt 22 naptári nap alatt. -
minas
aktív tag
Szóval ma mégiscsak megjött a cucc, aug. 4.-én rendeltem. Ezek szerint nem feltétlenül valótlan a dátumadat a trackingnél. Tehát SpeedPak (economy) szállításról van szó. Érdekes módon a valóságban nemzetközi ajánlott, könyvelt küldeményként érkezett, de nem azt a számot adta meg az eladó, ami valójában a csomagon volt. Az előbbit csak a beérkezésig tudtam követni és teljesen más volt, mint a szokásos (és a tényleges csomagon lévő) ragszám. Nem tudom, hogy ez eladó függő, de az esetemben így pozitív a tapasztalat. Egy másik eladótól is rendeltem valamit, az is így küldi, kíváncsi vagyok, hogy azzal mi lesz.
-
minas
aktív tag
Rendeltem az Ebay-ről terméket, az eladó SpeedPak szállítással küldte (ilyennel még nem volt dolgom). Miután elég furcsa a tracking szám, valószínüleg csak Magyarországig követhető, belföldön már nem. 6 nap alatt ideért Kínából, a nyomkövetés szerint már beérkezett, de 10 napja semmi más nem történt. Van valakinek tapasztalata ilyen szállítással, illetve a vámosok, vagy a postások a hitvány léhűtők, amikor ácsorog a cucc?
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
● Nézd meg a téma Összefoglalót!
● Használd a gyorskeresőt (jobb felső sarokban van) a kérdés feltevése előtt, előfordulhat, hogy van már rá válasz.
● Ha mégsem találtad meg a választ, kérdezz!
● Ha konkrét termékkel kapcsolatos a kérdés, akkor add meg a linkjét is.
● Ha szállítással kapcsolatos a kérdés, akkor add meg a nyomkövetési azonosítót is.
● A topikban hirdetni nem engedélyezett.
Vám- vagy adócsalással, az eBay szabályainak kijátszásával kapcsolatban tilos tanácsot adni vagy kérni a fórumon!
- Milyen légkondit a lakásba?
- Elektromos rásegítésű kerékpárok
- Bittorrent topik
- Milyen videókártyát?
- Home server / házi szerver építése
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Politika
- Székesfehérvár és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Google Pixel topik
- További aktív témák...
- Samsung Galaxy Z Fold6 / 256 GB / 12 GB RAM / 1év Garanciával / Gyári Független
- Samsung Galaxy Z Fold5 / 512 GB / 12 GB RAM / 1év Garanciával / Gyári Független
- Samsung Galaxy Z Flip6 / 256 GB / 12 GB RAM / 1év Garanciával / Gyári Független
- Apple iPhone 14 Pro Max / 256 GB / 88% akkumulátor / 1év Garanciával / Gyári Független
- Apple iPhone 15 Pro / 128 GB / 100% Akkumulátor / 1év Garanciával / Gyári Független
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 7 7800X3D 32/64GB RAM RTX 4070Ti Super GAMER PC termékbeszámítás
- HATALMAS AKCIÓK! GARANCIA, SZÁMLA - Windows 10 11, Office 2016 2019 2021,2024, vírusírtók, VPN
- Samsung Galaxy A14 64GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Telefon felváráslás!! iPhone 15/iPhone 15 Plus/iPhone 15 Pro/iPhone 15 Pro Max
- TP-Link Archer C1200 Router eladó (1200 Mb/s Wi-Fi)
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest