Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
válasz
EmberXY
#50001
üzenetére
2024-be volt 2 műtétem, én is kicsit tartottam tőle, de jó helyen voltam...mondhatni!🤗
Én hason nem tudok aludni...háton sem szoktam sose, mikor volt az első csípő TEP műtétem, akkor háton tudtam csak aludni és érdekes mód tudtam is aludni, amúgy csak oldalt fekve szoktam. Mikor rehab fizió is megvolt, akkor mondták néha feküdjek hason, aludjak, de mondom én úgy nem tudok és azt nem is tudtam. Aztán volt a másik oldali csípő TEP műtétem is, annál ugyanez volt.
-
Az egyből leesett, hogy az objektív és hiteles bemutató a hamis rétes szintjén mozog (mondjuk az legalább finom). Mondjuk kedvesek voltatok, a cikk maradt, ha már rámen 3-4-5 órája, az öt képernyőképre, és egy fél oldalnyi szövegre, meg a rettentő hosszú, kb. 20 perces telepítésre. Hogy konfigurálni mit kellett egy kulcsrakész, kezdőknek szánt rendszeren, sajnos azt is örök homály fedi már.
-
Tudja valaki esetleg, hogy az "objektív" HACSI bemutató topikját a felhasználó törölte, vagy modik? Az írás megvan, de a komplett kommentszekció repült.
-
coco2
őstag
Írd fel panasznak közösségi csatornára nyílt levélben az íróknak, hogy te részletesen vagy kíváncsi arra a filmekben, hogy milyen hanghatásokkal, hőfokkal, halmazállapotban, és mennyi idő alatt, milyen mennyiségben, milyen testtartásban ürítenek a népek. Mert te azt nézni, és hallgatni akarod. És azt akarod, hogy mindazt végigszenzorozzák egy futurisztikus jeleneten felvillanó / áttetsző képernyőkkel kijelezve a szenzor adatokat 3D-ben mutatva mindazt, amit a filmvásznon nem lehet tisztán látni

-
Cs1csó
titán
Helló, "átfolyós vízmelegítős csaptelep" milyet érdemes venni?
-
BiP
nagyúr
válasz
EmberXY
#50007
üzenetére
Jaja, meg Melbourne-ben

szerk: nálunk így szól a helyi szabályzat, mikor lehet kerti munkával zajongani:
(szóval pár órán keresztül itt is lehet, igen)hétköznapokon 8:00 és 19:00 óra között;
szombat, vasárnap és munkaszüneti napokon 9:00 és 12:00 óra között.
Ezen időszakokon kívül kizárólag az azonnali veszély- vagy balesetelhárítási munkavégzés engedélyezett, minden más esetben tiltja azt a jogszabály.A fentiek megsértése esetén a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek megszegésének jogkövetkezményeiről szóló 34/2013. (XI. 7.) önkormányzati rendelet alapján bírság kiszabásának van helye.
szerk:
#50009 EmberXY : Hát, ahol van fű. Melbourne-ben nyáron van Szenteste, csupán erre akartam utalni. Nem ment át akkor a poén
szerk2: igen, pár óráig lehet, ha valaki nagyon fanatikus és szereti a havat

-
mmdms
addikt
Mar a 3. Avatar film, es meg mindig nem derult ki hogy es hova kaksiznak.
-
-
EmberXY
veterán
válasz
Borisz76
#50000
üzenetére
A torokműtét gondolatától is kiráz a hideg, én se akarnám bevállalni, kibírnám röhögés nélkül (főleg az egészségügy mostani állapotában, na de szerencsére már mindketten voltunk szavazni, ezért hátha lesz ez még jobb is..
)Én hason fekve alszom, úgy nem szoktam horkolni.
Egyébként én is jól alszom, de meg van szokva a hajnali kelés, emiatt nem tudok tovább aludni a megszokottnál, 5 óra körül mindig fent vagyok, aztán már nem tudok visszaaludni. -
Borisz76
nagyúr
válasz
EmberXY
#49999
üzenetére
Gondoltam ( reméltem ) , hogy vicceltél !
Van nekem humorérzékem....csak így írásban nem jön át annyira ....meg lehet a reggeli kávé még nem érte el a célját.
Nagyon jól alszom de a reggeli ébredés nálam egy kínzással ér fel.
Voltam is nemrégen a fül-orr-gégészeten....
Kolléganőmmel ugratjuk egymást, hogy nem értjük egymás szavait...visszakérdezünk : He ?
Aztán fél éve kitalálta, hogy menjünk el a dokihoz egy fülmosásra.
Fél év után " meguntam " ...inkább poénnak szántam de tényleg kértem időpontot a dokihoz !
Pár napja voltunk.
Nála alapvetően minden rendben.
Nálam egy kis orrsövény ferdülést mondott és azt, hogy kicsi a torkom....ezért horkolok. Nos igaz....2 szobával arrébb is hallják a többiek ha alszom.
Erre mondja nekem a doki, hogy alvászavarom van.
De hiába montan neki, hogy nincs ....simán alszom 8-10 órát.
Szinte sosem ébredek fel....max ha sok folyadékot iszom estefelé.
Több javaslata is volt....
Valami gallér szerű dolog ami kiemeli a nyakamat...
Valami fogszabályozó féleség ami előrehúzza az alsó álkapcsomat.
Ezek az egyszerűbbek de amikor közölte, hogy Budapestre is tud adni beutalót, hogy a torkomat megműtsék.....na ott dobtam egy hátast. 50 évig nem volt gond a torkommal, jól is alszom.....persze , hogy kés alá ugrom önszántaból a horkolás miatt
Marad minden a régiben....max a nyakgallért próbálom ki. -
EmberXY
veterán
válasz
Borisz76
#49997
üzenetére
Össze ne vesszünk, csak egy poént próbáltam elsütni, de ezek szerint hiába...

Abból indultam ki, hogy Petrónus feltett egy totál értelmetlen kérdést (mert miért ne lehetne vasárnap füvet nyírni? Mindenki akkor nyírja, amikor ráér és kedve tartja, ha én Szenteste akarok füvet nyírni, akkor fogok...)
Mindössze ezt próbáltam überelni egy még értelmetlenebb dologgal, de engedjük el.
-
Borisz76
nagyúr
válasz
Petrónius
#49995
üzenetére
Simán....
A szomszédom fűkaszázni szokott.....benzinessel.
A másik szomszéd fusizik otthon....fémipari munkákat csinál , flexel.
Ezekhez képest az elektromos fűnyíróm csendes.
EmberXY
Sok embernek van napelemes rendszere....mi benne a gyanús ?
Az asszonyt is "tanítgatom" , hogy akkor mosson , főzzön amikor süt a nap. Szerncsém is van vele mert osztott műszakban dolgozik és a nap közepén ( 10-15 óra között ) otthon van. Így lehet növelni az önfogyasztást a legjobban.
Amúgy jobban haladok mint gondoltam mert a fiam segített porszívózni ...én meg tudom csiszolni a léceket.
Párom meg főz , készül az ebéd. -
Borisz76
nagyúr
Na....
Elmentem szavazni , letudtam.
Jöhet az udvaron az autó takarítása majd egy kis 50X50X200 mm-s faanyag csiszolás és végül egy kis fűnyírás.
Legalább a nap szépen süt és a napelem rendszer is termel.
Persze közben az udvaron szól a rádió a nagy hangfalakból....
További szép napot mindenkinek !
Mod : Fáradt gőzös kérdésem most nincs is
-
coco2
őstag
Chatgpt nevében köszönöm az elismerést, de az ötlet szerzői joga nem az enyém. Állítása szerint az a módszer általánosságban a leghatékonyabb. És az én esetemben például remekül beválik. A másik része pedig semmi egyéb, mint tapasztalat emberi tulajdonságokról.
Hiába az AI-ok egyre jobban csinálják

-
8
őstag
Annyira tudtam előre, hogy magadra veszed a példákat.
Általánosságban írtam.
Számodra a jelenlegi beállításod a tökéletes megoldás.És minthogy a példáim valóban gyengék- ezért elnézést is kérek - a legtöbb embernek is tökéletes megoldás hogy csendesre rak minden nem jegyzett kontaktról érkező hívást, a nem kijelzett számot pedig blokkolja.
Így elismerem, hogy tévedtem az eredeti kijelentésemmel.Legyen neked igazad

Tehát igazad van. -
coco2
őstag
A példáid gyengék. Nem vagyok multinál - sosem volt az én stílusom. Néhány telefonszám meg vígan nem 240. És egyébként is tudják, hogy engem ne keressenek telefonon. Abszolút vészhelyzet? Az sms nincs letiltva. Futár bármit hoz, gls, last mile, dpd ott a futár száma a levélben előre. Nem mintha ne lenne csengő. Közvetlen környezetem - mindenki jegyezve van. De még régi osztálytársak is, akikkel néha összejárunk, fogorvos, és 1-2 "bizalmas" szám. Valami 29 a lista, de szerintem párat tévedtem görgetés közben. És ebből 1 futár volt, akit mindjárt törlök.
A külön shoppingolós telefonszámmal az a baj, hogy aki nem szokott hozzá mobil telefonhoz nőve élni, annak 1 telefon is sok. 2? Esélytelen. Mindig összekeverné. A dupla sim is túl sok. Gyanítom, ügyintézésben és egyéb diliházban élő csendes őrülteknek alap vagy 3 telefon, de őket venni követendő példának szerintem kicsit el van tévedve.
-
8
őstag
- édesanyád/édesapád/nagyanyád/nagyapád/feleséged/férjed/gyereked/testvéred összeesett a boltban/utcán/munkahelyen és a mentősök/kórházból/munkahelyéről felhívják a telefonján megjelenő vészhelyzeti kontaktszámot, aki te vagy
- óvónő hív délután hogy elfelejtettél menni a gyerekért, és nem a nálad elmentett számról hív
- közös képviselő hív hogy ázik alattad a szomszéd, és nem arról a számról ami neked el van mentvenem vészhelyzet, de érdekedben áll hogy kicsörögjön a telefonod:
- csomagot vársz és hív a futár
- hirdetsz valamit telefonszámmal és hív egy érdeklődő
- melóhely humánjáról hívnak, hogy aznapig add le a túlórapapírod, különben csak egy hónappal később lesz kifizetve - és pont nincs a telefonodban elmentve a multi összes részlegének 240db telefonszáma az összes mellékkel együttÉn azt gondolom, hogy hétköznapi emberek hétköznapi életében ezer meg egy olyan eset előfordulhat, amikor sokkal több kényelmetlenséget jelent, ha csak mentett szám csörög ki, ezért a legtöbb embernek nem célszerű ennyire drasztikus korlátozást alkalmazni - mint ahogy eredetileg is írtam.
érdekelni fog, mit találtál ki rá
Külön van shoppingolós telefonszámom, mint ahogy shoppingolós email címem is. Nem őrültem meg, hogy bármelyik (főleg kínai) webshopnak megadjam a személyes számomat. Ez pontosan 0Ft plusz költség, ONE feltöltős szám, 0Ft egyenleggel és 0Ft feltöltéssel, csak évenkénti adategyeztetés kell az életben tartásához. Külön telefon sem kell, mert eSIM profil, amit egy tapizással be tudok kapcsolni az eSIM profiljaim között, amikor éppen kell. Én ezt találtam ki rá, mármint arra a problémára, amit említettél.
-
coco2
őstag
Téged még nem zaklattak 3 hónapon keresztül a webshoposok naponta 5x a világ minden országából. A temu a shein az alza meg a többi egyszer rád másznak, cudar agresszívek. Majd ha az megtörtént, és azt megoldottad, érdekelni fog, mit találtál ki rá.
Potenciális vészhelyzet - azt hiszed, lesz bárki, akit felhívni akarj majd, amikor a mobil telefonok működésképtelenné válnak? Nem élsz egy kicsit nagyon a rózsaszínben?
-
8
őstag
Ha valaki csak és kizárólag a néhány kontaktjától vár hívást a saját a buborékában, és mástól elképzelhetetlen, hogy fontos hívást kapjon akár egy potenciális vészhelyzetben, akkor megoldás lehet.
De azért a legtöbb embernek nem célszerű ennyire drasztikus korlátozást alkalmazni. -
Top cat
addikt
-
Met
nagyúr
válasz
Borisz76
#49979
üzenetére
Én nem tiltottam le semmit emlékeim szerint. De miért nem a kollégádat kérdezed?
Amúgy meg ha néha kapok spam jelölt hívást, felveszem, kinyomom, megy spam listába.
Ha valami marketinges hív megkérem hogy 10 perc múlva hívjon mert most nem tudok beszélni, 10 perc bőven elég arra hogy spam listára tegyem
-
Borisz76
nagyúr
Sziasztok !
Elég gyakran csörög a mobilom az utóbbi 2 hétben.
De az esetek 90%-ban SPAM-ként jelöli.
Volt amit nem jelölt annak, felvettem és egy előre rögzített választási szöveg indult el....
Mikor ezt meséltem a kollégámnak, akkor azt mondta, hogy Ő nem kap ilyen hívásokat mert az ügyfélkapun letiltotta.
Ezen felbuzdulva kérdezném :
Hol lehet ezt beállítani , ki-be kapcsolni ?
Milyen menüpontot keressek vagy esetleg linket is dobhattok.
Köszönöm ! -
FattyDove
őstag
De ezzel ne engem büntessenek, hanem azt, aki ott rohasztja a temus szarját napokig.
Én tipikusan az vagyok, akinek ha betesznek egy csomagot az automatába, az 1-2-3 órán belül ki is van véveNyilván látják a rendszerben, hogy ki mikor veszi ki a dolgokat a berakás után. A nyomorékok cuccait tegyék át a város másik felébe, de a normális emberekét oda, ahova rendelték.
-
Cs1csó
titán
válasz
AndrewBlase
#49971
üzenetére
Dettó. Megjegyzem, én SZEMÉLYESEN bementem és a postavezetőnél panaszt tettem. Meg persze írtam a központnak is.
Visszakaptam a szállítási költséget ennyit elértem. -
FattyDove
őstag
válasz
AndrewBlase
#49971
üzenetére
Nekem is volt olyan korábban, hogy jön az email, hogy sikertelen kézbesítés, mert nem voltam otthon. Mondom mi a geci... Elsétáltam a postára, mondják nekem, hogy még nem ért vissza a postás. Mondom ok.
Rá pár percre láttam a postás csávót, aki ELVILEG nem ért el, hogy leadja a motyóm. Mondtam is neki, hogy ez mégis mi a bánat tesóm? Otthon voltam, fel se csengettél, semmi
Előtte elsétáltam mellette az utcán majdnem a lakás előtt

-
AndrewBlase
senior tag
válasz
FattyDove
#49966
üzenetére
Mond már...
A királyi posta eljátszotta azt, hogy kaptam egy értesítőt a telefonra, hogy nem volt itthon senki, fáradjak be a csomagért a legközelebbi postára, ami történetesen a szomszéd település/város, mert nálunk zárva a posta évek óta.
Írtam nekik levelet, hogy hozzák csak ki még egyszer, mert tutira meg se próbálta kézbesíteni a csomagot. Ugyanis 0-24-ben van itthon valaki a hét minden napján, plusz kamera figyeli a kaput (is), és konkrétan a postás még csak nem is látható az aznapi felvételen.Érdekes módon bősz mellébeszélés, akarom mondani bocsánatkérés után ki tudták hozni a csomagot.
-
FattyDove
őstag
válasz
AndrewBlase
#49965
üzenetére
Majd ha házhoz kérem, akkor legközelebb valami random embernek adják oda, mert nem voltam otthon
-
FattyDove
őstag
A FoxPost mióta szokott rá arra, hogy tök random automatába teszi a csomagom a városban? Ide kértem tőlem 200 méterre, erre egy 2,5km-re lévőbe tették.
Múltkor ugyanez. Ide kértem, erre a város másik felébe landolt az automatába. Remélem következőnek már egy másik városba teszik le

-
BiP
nagyúr
Szerintem a mostanit isnmeg lehet enni, ha van hozzá gusztusod.
A probléma az egésszel az, hogy nem teljesíti a feladatát, mert idő előtt elázik.
Ha lebomló, ehető kell, akkor lehetne olyat, mint a lebomló zsacskónál, hogy kukoricalisztből vagy miből.
Az ehető lenne, ha ez a vágyad. -
BiP
nagyúr
válasz
Cs1csó
#49956
üzenetére
Én meg azt nem is értem, hogy pl.egy gyorsétteremben minek EGYÁLTALÁN szívószál? Akármilyen.
Leül, pohárból megissza az ember, és akkor nem fogyott se kupak l, se szívószál.
Moziba meg lehet vinni fém szívószálat (vagy műanyagot) otthonról, ha valaki erre kényes.Amúgy azzal a résszel egyetértek, hogy moziban papírszívószal baromság. 10perc alatt elázik az a szar.
-
Cs1csó
titán
válasz
hockeyapu
#49955
üzenetére
Egy gyorsétteremben még elmegy, hiszen viszonylag hamar elfogyasztja az ember az ételt és az italt is.
NA DE moziban amikor egy film ami átlagban 2 órás már zavaró mert kb. egy óra vagy annyi sem és oldódni kezd.
Amúgy már ez is lényegtelen mivel a Cinema City-ben csak Pepsi kapható amit mióta nincs "csak cukros" változata hanem "édesítővel, csökkentett energia" azóta semmit sem ér.
Van saját poharam és viszek Coca-Cola-át, rendes műanyag pohár - kemény fedele is van és persze rendes szívószál. A Coca-ból meg ugye van még "klasszikus" bár néha azt érzem, hogy a cukrot abban is csökkentették na de mindegy.
Amúgy is egészségtelen és drága is, sőt még a fogadat is roncsolja
-
Borisz76
nagyúr
-
Inhouse
őstag
...az emberiség a hibás, nyilván az emberiségnek mindenki része, talán egy két törzs van a földön akik kihasználják a napenergiát, zöldség gyümölcsöt termesztenek,ugyan oda ürítenek ,az állatok is és így van egy fenntartható körforgásuk,na nekünk nincs ilyenünk Európában.
És nem is elmélkednek ilyesmin.
-
Inhouse
őstag
Nehéz úgy megfelelni a csomagolóanyag nylonmentesítésenk, ha közben betarthatatlan higiéniai elvárások vannak mellette. Jó ötlet az egyszer legyártott tárolók mindenhez, sampon, fogkrém, élelmiszer és csak után kell tölteni, de ez sem működik globális méretben.
és szépen lassan egy kőkorszak.
A Földnek és az élővilágnak ez lenne a legjobb.
Csak ezt nehéz elvárni a jelenleg élő emberektől. Haljatok meg, mert az jobb lesz a Földnek, légyszi!
A túlzások sosem jók, ez is tény, meg az is igaz, amit írtál, hogy a néni nézegeti a banánt a boltban, hogy ez nem friss... Az is gáz, hogy hamarabb/olcsóbban kapsz déligyümölcsöt hazánkban is, mint őshonost, almát, barackot, szilvát, meggyet. Meg az is igaz, hogy a városi ember februárban is friss málnát enne. A TV-s főzőműsorokban is csak lekapják a polcról a kenguru szügyet és marinálják csillaggyümölcs dresszinggel tálalva, de előtte sokkolják...a nézőket is. Mondjuk a pórnép már nem, mert nem megfizethető. Anno gyerekként én nyaranta, mai áron többszázezer Ft-nyi zöldséget/gyümölcsöt ettem meg a nagyszülőknél néhány hét alatt, természetes volt, hogy van a kertben minden. A mai ember lassan életképtelen, csak a környezete és a lehetőségek tartják életben, dolgozik, pénzt keres és elkölti. A mi generációnk az utolsó, aki nem esik kétségbe, ha be kell verni egy szeget, vagy fel kell valamit csavarozni. Illetve mi vagyunk az utolsók, akik még tudnak spórolni, beosztani, és nem igazán pazarlunk. Bár szüleinkhez és nagyszüleinkhez képest mi is kismiskák vagyunk.
A műszaki eszközök beépített avulása már régebben elkezdődött, amíg nem tudsz magadnak gyártani, ki vagy szolgáltatva. Illetve a fejlődés is olyan gyors, hogy a biztonsági szabályokat nem teljesíti a pár éves készülék és szépen rá is leszel kényszerítve, hogy lecseréld.
De azon már régen túl vagyunk, hogy ez szép szóval sokat változzon és még mindig nem tudjuk, hogy milyen áldozatok árán mit is érnénk el, vagy mihez képest. -
Pocee
senior tag
Ha azonnal megszüntetnénk minden károsanyag kibocsájtást és nem küldenénk kormot a levegőbe,az rövid távon káros lenne mert jelenleg a korom és természetesen más anyag is van ott de a nap sugárzásnak jelentős hányadát elnyeli,ha kipucolnánk a kormot rövid távon még növelnénk is felmelegedést.
Amikor azt mondtam hogy az ember egyén szintjén tehet erről akkor arra gondoltam,hogy az ipar hogy alánk tudja fosni ezt a rengeteg szart,kajától a szórakoztató elektronikáig,ehhez mérgezni fogja a bolygót,ha az embernek egyén szintjén nem lenne igénye akkor visszább esne a károsítás,viszont akkor nincs növekedés amiből az országok fenntartják magukat,én is tudom hogy nem lehet megállítani,vagy mire megáll mi már nem leszünk,csak legalább ne tegyünk úgy,hogy úgy kommunikálunk hogy hát én mint xy nem vagyok hibás,az emberiség a hibás, nyilván az emberiségnek mindenki része, talán egy két törzs van a földön akik kihasználják a napenergiát, zöldség gyümölcsöt termesztenek,ugyan oda ürítenek ,az állatok is és így van egy fenntartható körforgásuk,na nekünk nincs ilyenünk Európában.
Egyébként Gelencsér András ezeket nagyon jól elmagyarázza és sajnos nem optimista... -
BiP
nagyúr
válasz
Cs1csó
#49946
üzenetére
Fájdalom nélkül nem megoldható.
Igen, a szívószál, kupak csak tüneti kezelés.
Meg ugye hiába csökkentik a csomagolóanyagok vastagságát, ha mindez olyan mennyiségben történik, hogy fing a szélben.#49948 Inhouse : és szépen lassan egy kőkorszak.
A Földnek és az élővilágnak ez lenne a legjobb.Értjük, hogy nem megoldható, meg jaj, szegény gazdaság. Fogyasszunk orrba szájba, hogy működjön a körforgás, csak hát pont ez okozza a bajt.
De az egyik legnagyobb probléma talán még mindig a közlekedés. Turizmus, szállítás, utazás, ingázás.
Kibeba sok üzemanyagot puffogtatunk el a levegőbe csak azért, hogy eljussunk egyik helyről a másikra, vagy eljuttassunk cuccokat egyik helyről a másikra.
De ennek nagy része tök felesleges. Csak az emberek azt hiszik, hogy nem lehet Mo-on avokádó nélkül élni, vagy kell februárban a szőlő meg az eper, vagy a mangó a világ másik feléről.
Mondjuk az is érdekes, hogy x éve megvolt az ember enélkül, most meg FOMO van mindentől, ha nem kapjuk meg.
Nem azt mondom, hogy remeteként vagy amishként kéne élni, de lennének racionális megoldások, (akár az említett műszaki eszközök szervizelése, nem kell minden évben új telefon, stb), csak hát igen, a gazdagoknak kell az új jacht, pörgetni kell a gazdaságot. -
Inhouse
őstag
válasz
Cs1csó
#49946
üzenetére
Nem értelek, PONT. Amit te szeretnél az egy realitás nélküli utópisztikus vágyálom. Már el is kezdhetnél remete életet élni, hogy megmutasd, hogyan kell...

A mai világot borzasztóan megviseli egy olyan esemény, mint a COVID, és nagyon nehezen heveri ki azt az időszakot. Ha leépítenénk a turizmust, akkor az összes ebben dolgozó ember földönfutó lenne, sok hozzá kapcsolódó szolgáltatás földbe állna szintén, láncreakció. Aki meg utazni akarna, az megoldaná, kialakulna egy fekete turizmus. De miért csak a turizmus? Az összes sportot, kezdésként a technikaiakat. De a művészetek többségét, filmgyártás, TV műsorok... Jöhet az internet leállítása, és szépen lassan egy kőkorszak. Ehhez az egészhez egyébként elég egy atomháború és hamar vége lenne. Az esetleges kisebb renegát túlélő csoportok is kihalnának szépen lassan a sugárzástól, ellátatlan betegségektől, éhen és szomjan halástól, vadállatok támadásától. A Föld meg köszöni szépen, addig így is el lenne, míg összeolvad abba a fekete lyukba.
A kupak egy szánalom, de az is, hogy ólommentes a forrasztóanyag, cserébe sokkal több az elektronikai hulladék, amit már nem igazán javít senki, kuka. De a robbanómotoros autók gyártásának az EU-ban való leállítása majd megállítja ezt a folyamatot, de gázt meg hajón hozatjuk a világ másik végéről. Erről olyan vezetők döntenek, akik magánrepülővel mennek egyesével a gyűlésre egy olyan őserdei helyszínre, amit az erre való építése közben tarra kellett vágni. Ha meg nem lenne gáz, akkor meg lásd az írásom eleje, lehet remetéskedni...csak a mai emberek zöme erre képtelen/nem fogadja el/a többiek megölik/stb...mindenképpen az a vége, hogy jön az anarchia, borzasztó sokan fognak meghalni, vagy mindenki. Ki fogja ezt eldönteni, hogy mi legyen és kivel kezdjünk? Pont most láttam a Hét nővért, de van pár hasonló témájú film, sok lehet benne a realitás...akinek hatalma lesz mindene lesz, a többieknek semmijük, a legegyszerűbb, ha életük sem.
Nem az átlagpolgár döntött úgy, hogy ennyi környezetszennyező dolgot kell számára gyártani és ezekre rászorulva kell élnie, mégis nekünk kell majd az egésznek meginni a levét.
Azt meg senki nem tudja, hogy az emberiség nélkül mennyivel lett volna másabb a mai időjárás. -
-
Cs1csó
titán
válasz
Inhouse
#49944
üzenetére
Nem értelek. SEMMIT sem teszünk, PONT
Az hogy nincs műanyag szívószál, a kupak rögzítve van a flakonhoz stb.Radikális, és globális változások kellenének.
Amúgy nem voltam pontos, erre jó példa a COVID "lockdown" pár hét után kitisztult Mumbai levegője, a San Francisco-i öbölbe beúsztak a bálnák stb.
Az első lépés pl. a globális turizmus mostani formájának megszüntetése (repülővel, autóval nem, maximum vonat)
És kismillió módszer.Fájdalom nélkül nem megoldható.
-
mentor_4
csendes tag
tudtok jó lándzsás autómosót Budapesten?
Ahol nagy a víznyomás és hatékony a vegyszer
Előny, ha hab is van, de nem feltétel
-
Inhouse
őstag
válasz
Cs1csó
#49942
üzenetére
De amúgy lényegtelen erről vitatkozni:
- ez ellen nem tudunk tenni, már az sem segítene, ha minden károsanyag kibocsájtás azonnal megszűnne
- nem is akar az emberiség ez ellen tenni
Mármint, hogy nem akar a jelenlegi emberiség csendben, gyorsan és a szigorú környezetvédelmi szabályoknak megfelelően kimúlni önként?
-
I02S3F
addikt
válasz
Cs1csó
#49942
üzenetére
Az utolsó bekezdésedhez: Emiatt én is aggódok! Megoldások vannak, de amíg a gazdák átállnak, éhenhalunk

Van valamiféle, újfajta földgazdálkodás, amire fokozatosan átállva fenntartható lenne a folyamat. Most nem jut eszembe a neve. De ha csak a tavaly nyarat nézzük, mostmár a kukoricát is kockázatos ültetlni, mert a forróság és az aszály megeszi
-
Cs1csó
titán
válasz
kovacsroli
#49941
üzenetére
Voltak jégmintavizsgálatok, azok is mint valami évgyűrűk mutatják a változások sebességét, és általánosságban a változást.
De amúgy lényegtelen erről vitatkozni:
- ez ellen nem tudunk tenni, már az sem segítene, ha minden károsanyag kibocsájtás azonnal megszűnne
- nem is akar az emberiség ez ellen tenniAmi fontosabb, hogy pl. az élelmiszertermelésünket felkészítsük erre a szélsőséges időjárásra ( nagy forróság, extrém hideg, szárazság, extrém sok csapadék rövid idő alatt, viharos szél stb.)
Speciális üvegházak, vízmegtartó rendszerek stb. -
coco2
őstag
Arra az évente másfél centire gondolsz? Egymillió év múlva lesz belőle 15 km

Apropó nem demagógia kicsit azt mondani, hogy emberi tevékenység okozza? Jó most nem akarom védeni az ipari hulladéknál veszélyesebben hü*éket, de nem biztos, hogy az ő hibájuk. Amilyen energiamennyiség van a globális felmelegedés mögött, az nem tud elégetett olajból jönni. Kicsit olyan dimenziójú tévedés, mint amikor a villámra azt hitték, hogy a felhők surlódásából van (*).
(*Nem abból van)
-
Pocee
senior tag
válasz
Cs1csó
#49938
üzenetére
inkább lehűlés várható,mert nagyon lassan távolodunk a naptól,persze annyira nem gyorsan hogy kompenzáljuk a felmelegedést,de amikor nyaranta azt hallani hogy 120 vagy 136 éves melegrekord dőlt meg épp adott nap,akkor ne felejtsen már el senki gondolkodni,hogy akkor most ez hogy van...nyilván a jégkorszak is nagy kérdőjel,már ha úgy volt ahogy tanultuk.
ugyanakkor azt látom amikor a nagy klímaválságról beszélnek az emberek,valahogy globálisan gondolkodik hirtelen mindenki,egyén szintjén senki,mert az új laptop,telefon,elektromos autó és egyéb autó 5-6 évente,kütyük kellenek mindenkinek...
tehát nem az emberiség teszi tönkre a földet hanem Te(nem Te Cs1csó) magad,én is,van aki jobban van aki kicsit lassabb járul ehhez hozzá.,de ilyen lett a világ,megállíthatatlan folyamat,szóval nem hibáztatok senkit. -
Cs1csó
titán
válasz
Inhouse
#49937
üzenetére
Az ÜTEM ami nehezen lekövethető. Ilyen gyors, mondhatni évek alatt pár évtized alatt erre nem volt példa.
Az az egészben a legérdekesebb, hogy ha TELJESEN élhetetlenné tesszük, a földet magunk számára és kipusztulunk akkor (a föld ugye kb. "félidős" olyan 4,5 milliárd éves és még legalább ennyi van hátra addig amikor a nap mivel elfogy az üzemanyaga óriás csillaggá válik és magába olvasztja a közeli bolygókat a Merkúrt, Vénuszt és a Földet, Marsot talán még a Jupiterig is elér majd a mérete ezután fog összeesni és a végén egy összeomló csillagként végzi fekete lyukként. )
simán eltelik vagy fél milliárd, egy milliárd év és már nyoma sem lesz az emberi tevékenységnek.
Tehát nem a földet kell óvni saját magáért - hiszen mi csak egy időpillanat vagyunk számára - hanem azért hogy mi élhessünk rajta még. -
Inhouse
őstag
válasz
Cs1csó
#49933
üzenetére
Az biztos, hogy nem használunk neki, de azért ez így ebben a formában egyáltalán nem ennyire egyértelmű. Régen is voltak a Föld történetében globális felmelegedések és lehűlések, azt nem okozhatta az emberi civilizáció környezetszennyezése.
Nincs összehasonlítási alap, hogy mi történ volna, ha nem vagyunk itt. Kisebb lett volna? Lehet. Egyáltalán nem lett volna? Hmmm... -
Borisz76
nagyúr
válasz
Top cat
#49935
üzenetére
Nálunk is kb 1 hétig gyönyörűen virágzott ....aztán a páromnak aggodalmamat fejeztem ki a méhek miatt.
Erre másnap szól, hogy menjek és nézzem meg :
Tele volt méhecskékkel !
Tavaly 5-6 szem sárgabarack volt rajta....remélem idén több lesz.
Mondjuk fiatal még a fa , nem is túl nagy... 3 vagy 4 éves lehet ...már nem emlékszem pontosan. -
Cs1csó
titán
válasz
I02S3F
#49930
üzenetére
A klímaváltozás nem jó narratíva, azt feltételezi, hogy ez egy "önműködő" urambocsá természetes folyamat.
Jobb lenne globális felmelegedésnek nevezni, ami egyértelműen az emberi tevékenység következménye.
Ami még fontosabb, a következménye a szélsőséges időjárás: télen extra hideg vagy extrém meleg, nyáron extrém meleg vagy akár extrém sok eső, vagy hideg idő.
Tavaly márciusban piszok jó idő volt, aztán egész májusban hideg volt. -
-
Ha valaki esetleg szeretne nagyon jó időjárás előrejelzőt, javaslom a korai cseresznyefát (én Alex-et vettem, önporzó, és nagyon finom). Igaz évente egyszer működik. Ha elkezd virágozni, biztos lehetsz benne, hogy az év első legrosszabb hete jön időjárás szempontjából. Tavaly 5 szem lett, az összes virág elfagyott. Gondolom kitaláljátok, mikor virágzik...
-
-
6120
tag
Magyarországi kisvárosba (Borsod) melyik cégtől rendelhetnek sört kiszállitva? Ajándék
szulinapra, más országból… -
coco2
őstag
válasz
hockeyapu
#49923
üzenetére
Obiban darabokra vágják neked, ahogyan csak akarod (nekem bedarabolták). De ha mégsem fát akarsz, hát akkor nem azt akarsz. Apropó, a kartont is átgondoltad? Még mindig barátibb anyag, mint azok a hab lemezek. És persze nem célom okoskodni, csak hangosan gondolkodtam.
-
BiP
nagyúr
válasz
janos666
#49920
üzenetére
60percen belül vett matrica érvényes. Ezt már bukta, hiszen 4 órával utána vette meg. (Mit tökölt ennyi amúgy? Ezalatt megnézhette volna ő maga is)
75 napon belül lehet kérni visszavonást, éves matrica vásárlásával elkerülhető a pótdíj.
Nemzetiutdij.huKérdés, hogy félreállítás+ büntetésre is vonatkozik-e?!
-
janos666
nagyúr
Egy ismerősöm felhajtott az M4-re matrica nélkül. Félreállították és megbírságolták 26k-ra.
Rá 4 órára vett matricát. Lehet valahogy zsugorítani ezt a büntetést? -
hockeyapu
senior tag
Hol tudok venni raktér oldalburkolásához anyagokat ?
-
mentor_4
csendes tag
válasz
konci79
#49911
üzenetére
Segítek: szeretnél...De nem fogsz.
Szívesen.Köszi szépen a segítséget!

Ma tankoltam 40 liter v-power dieselt egy helyi shell kútnál 615Ft-ért.
Kezdem azt hinni, hogy gyakorlatilag nincs értelme kérdést feltenni egyik topikban sem, mert valami önjelölt foteltudós szinte mindig egyből beböfög egy általa általános és egyetemes igazságnak vélt f.szságot. Ráadásul akkora meggyőződéssel, ami még egy alázatosabb hangvételű javaslatnál is sok lenne.
-
mentor_4
csendes tag
a védett ár bevezetése óta nem tankoltam, nem is voltam kúton, most viszont kell majd a napokban
kérdés:
A prémium dízel ára is 615?
Tegnap elmentem egy orlen mellett és a prémium dízel is 615-ért volt kiírva a nagy oszlopra.vagy kutanként változik?
próbáltam kutakodni, de az internet és az ai ellentmondásos infókat adott
nyilván prémiumot tankolnék védett áron
-
coco2
őstag
válasz
I02S3F
#49907
üzenetére
Például halgass a kollégáidra. Egyszerre csak 1, és nem gondolkodni előre. Kifáraszthat. Az AI egyik előnye, hogy faggatod kicsit, elég hamar ad röpstartot. Nem kell neked kotorászni a kuplerájban, hogy elindulhass. Megteszi helyetted. Csak arra figyelj, amire az AI nem jó. Elnézi a részleteket, nem érti meg a miért-et. Ellenőrizni kell, nem tévedett-e el.
-
I02S3F
addikt
Sziazstok! Nem akarom mindig az LLM-eket faggatni!
Ha a munkahelyemen rám sóznak 4-5 feladatot egyszerre (a mennyiség ne tévesszen meg senkit, ez nem az összes feladat, csak amit éppen egyszusszra elmondanak!) (a határidő nem szűk! Esetünkben egy hét), én mindig összesz.rom magam. Mindet egyszerre meg akarom oldani! És szétforgácsolom magam!
Azt tanácsolták kollégák, hogy csináljak egyet végig és aztán kezdjek a következőbe!
A következőre gondoltam! Számomra két feladat a fontos! Amit most csinálok, meg a következő! Ha befejeztem az aktuálist, akkor mérlegelek, hogy melyikkel a legfontosabb kezdeni(?).
Ez így szerintetek jó megoldás? Tudtok jobbat?
-
coco2
őstag
válasz
MaxxDamage
#49903
üzenetére
A mesh hálózat egy olyan dolog, hogy van 2 ghz-n 13 csatorna, 5 ghz-n 40, 6 ghz-n 59, és abból a routerek párat arra használnak, hogy az eszközökkel kommunikáljanak, párat arra, hogy egymással. Sőt, párat redundanciára. Olyankor nem kell kábelezni. "Légvezeték" van a kábel helyett. Az mondjuk más kérdés, hogy melegszenek, mint állat. Úgyhogy kell melléjük helyiség klíma.
-
Azért nem olyan egyszerű az.
Nekem is van 4 Mesh eszköz és csak az első van kábellel csatlakoztatva a fő modem/routerhez és nagyjából az első Mesh eszköz a lakás közepén (emeleten) elhelyezve, és így 95%-ban az egész terület le fedve.
Persze vannak műhelyek ahol már nem igazán jó a lefedettség.
Ha nem a közepén lenne a háznak, akkor nem lenne jó a lefedettség sem....tapasztalat!
Az utólag lett így csinálva, fúrás és vezetékelés, elrejtés, stb... legalább 1 Mesh eszközzel és a többi csatlakozik hozzá WiFi-n.
-
coco2
őstag
válasz
I02S3F
#49900
üzenetére
Szóval, gép, tv, tabletek, telefonok, minden rajta van ugyan azon a wifi-n, meg valószínűleg még a szomszédok is ugyan azt teszik, csak hogy biztosan zavarhassák egymást a routerek, és aztán csodálkoznak, hogy "rossz a vpn" ? Nahát, ki hitte volna ?

Szólj rá, hogy a számítógépből az hiányzik, amit a tv meg a többiek elvesznek. Azért kell mindent bekábelezni, amit lehet, hogy stabilabb maradjon az, amit nem lehet bekábelezni.
Aztán ha nem érti, akkor plan B. Természetesen van wifi 7 mesh. Ja igen, tv, telefon, tabletek, wifi kártyák, tessék 6 ghz-esre cserélni mindent. Kipakolsz minden fordulóba egymásra rálátással wifi 7 mesh router-eket. Kábelcsatornázni akkor nem kell, helyette konzolokat fúrni fel a falra igen (
). Ahány forduló / lépcső van náluk, mindenhova 1-et. Összeszámolod, és adsz neki egy árbecslést, mibe kerül a kényelem. A mindent kedvesen kifizető ügyfélnek természetesen van bármi 
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- Otthoni hálózat és internet megosztás
- Indulhat a mélytengeri rettegés, premier előzetesen a Cthulhu: The Cosmic Abyss
- Kaspersky Antivirus és Internet Security Fórum
- 240 Hz-es QD-OLED monitor jött az Alienware-től az árérzékenyebbek számára
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Óvodások homokozója
- Nintendo Switch 2
- Garancia kérdés, fogyasztóvédelem
- Sony MILC fényképezőgépcsalád
- One mobilszolgáltatások
- További aktív témák...
- 250GB NVMe SSD-k
- GIGABYTE RX 6800 XT 16GB GDDR6 GAMING OC - Eladó!
- BESZÁMÍTÁS! ASRock A520M R5 5500 16GB DDR4 500GB SSD RX 5700XT 8GB Rampage SHIVA Seasonic 650W
- BESZÁMÍTÁS! MSI B450M R5 5600 16GB DDR4 512GB SSD RX 6650 XT 8GB Rampage SHIVA FSP 650W
- BESZÁMÍTÁS! ASUS B450M R7 5700 32GB DDR4 512GB SSD RTX 3060 12GB Rampage SHIVA Cooler Master 650W
- Bomba ár! Dell Latitude E6420 - i5-2GEN I 8GB I 250GB I DVDRW I HDMI I 14" HD I Cam I W10 I Gari!
- Újszerű MSI Thin 15 - 15.6"FHD 144Hz - i5 -13420H - 16GB - 512GB - Win11- RTX 3050 - 2+ év garancia
- Apple iPhone 16 128GB récezöld
- AKCIÓ! ASUS B660M i5 12400F 32GB DDR4 500GB SSD RTX 5060Ti 16GB Lian LI LANCOOL 207 Inwin 650W
- 10+ db - Lenovo LOQ (15IRX10) - Intel Core i7-13650HX, RTX 5060
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest


![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)







). Ahány forduló / lépcső van náluk, mindenhova 1-et. Összeszámolod, és adsz neki egy árbecslést, mibe kerül a kényelem. A mindent kedvesen kifizető ügyfélnek természetesen van bármi 
