Minden anyag
-
Nagy teljesítményű Thermaltake hűtőpad combos laptopokhoz
A gyártó USB portokkal ellátott, dönthető terméke elszigetelt kamrával javítja a hatásfokát, és a fontos információkat egy kijelzőn mutatja.
-
Ultrakompakt hordozható SSD fortyog a Seagate boszorkánykonyháján
A 10 Gbps-os Type-C csatolóval dolgozó, két tárhelymérettel választható meghajtó strapabíró kivitellel büszkélkedhet, és játszi könnyedséggel elfér a mellényzsebünkben.
-
Megérkezett a Twisted Metal TV sorozat második szezonjának új előzetese
A széria második évada a tervek szerint nyáron debütál, pontosabb dátumot később kapunk.
-
Újabb AI-alapú, humanoid robot fejlesztésébe húznak bele
Még 350 millió dollárnyi tőkét szerzett a Tesla riválisa, az Apptronik – és egyre több gyárban lehet ott az AI-alapú, humanoid robotja.
-
Hivatalos lett, hogy a Hell is Us szeptemberben érkezik
Ahogy korábban szó volt róla, a Deluxe kiadás vásárlói már szeptember 1. napján belevethetik magukat a játékba.
-
Az ASUS mobilis OLED kijelzője rendesen megnöveli az effektív képátlónkat
A többféleképp pozicionálható, szétnyitott megoldás 20 hüvelykes munkaterületet biztosít gazdáinak.
-
Demót kapott a Like a Dragon: Pirate Yakuza in Hawaii
A megjelenés előtt bárki kipróbálhatja a franchise legújabb őrületét.
-
A német hatóság szerint visszaélt erőfölényével az Apple
Az appok követését figyelő eszköz miatt kritizálják az Apple-t a németek.
-
Sci-fi FPS-nek készül a Metal Eden
A bemutatkozó előzetes után egy hosszabb gameplay anyagot is kaptunk a játékhoz.
-
Profildömpinggel jelentkezik az új GeForce driver
A WHQL minősítésű, 572.42-es eszközillesztő számos hibát is javít.
Hír Videokártya 12
-
Megerősítették, hogy augusztus végén jön a METAL GEAR SOLID Δ: SNAKE EATER
A teljes kiadás PlayStation 5 mellett PC-re és Xbox Series X/S-re is elérhető lesz.
-
Játékosoknak szánt, 4K@240 Hz-es monitor a GameMax értelmezésében
A 80 cm-es képátlójú, kellemes csatolókínálattal bíró modell QD-OLED panelt kapott.
-
Hiába a sok atomerőmű, Franciaország így sem lesz AI-hatalom
Az elemzők szerint hiába a sok atomerőmű és a nagy befektetések, évekbe telik az áramhálózatra kötni az adatközpontokat.
-
Free Play Days 7. hét: Jujutsu Kaisen Cursed Clash, NHL 25, Dying Light
Extraként a For the King című játékot is kipróbálhatjuk limitált ideig.
-
Ingyenes az Epic Store-ban az F1 Manager 2024
Extraként az Apex Legends játékosok számára elérhető lett a Loba bundle.
-
Hamarosan megjelennek a be quiet! legújabb kompakt AIO-i
A két komolyabb verziót AMD Threadripperekre is felrakhatjuk, és már az árak kapcsán sem kell tippekre hagyatkoznunk.
-
Elon Musk azt ígéri, hogy lekörözi az összes chatbotot
Hamarosan kész a Grok 3, és Elon Musk szerint minden létező chatbotot leköröz.
-
Már javában teszteli a HAMR implementációját a Western Digital
A vállalat felgyorsította a fejlesztést, hogy minél hamarabb kínáljanak megfelelő HDD-ket.
-
Avowed teszt
Mi nehezítheti egy távoli sziget gyarmatosítását? Nem csak lelkiismeretünk és a helyi ellenállás, de egy lélekpestis nevű kór ugyanúgy, mint egy, a háttérben ébredező erő…
-
Változik a CPU-k csomagolása az EU-ban
Új rendelet vonatkozik majd az AMD-re és az Intelre is, amelynek a két cég részben már megfelel.
Hír Processzor 123
-
A Foxconn nem akarja megvenni a Nissant
A Honda visszalépett a Nissan-féle egyesülés ötletétől, most pedig a Foxconn mondja azt, hogy nem megvenni akarja az autógyártót.
-
PlayStation Plus 2025 Extra/Premium - A teljes februári lista
A Sony leleplezte, hogy az elkövetkező időszakban milyen játékokat kapnak, akik a drágább előfizetést választják.
-
Friss előzetesen a Split Fiction
A Hazelight Studios következő kooperatív játéka továbbra is remek alkotásnak tűnik.
-
Az Intel biztonsági riportja szerint az Intel a legbiztonságosabb
A vállalat elintézte a Qualcommot, az AMD-t, az NVIDIA-t és az ARM-ot is.
-
Szeptemberben érkezik a Borderlands 4
Ősszel folytatódik a széria, ránk pedig ismét milliónyi loot vár.
-
22 milliárd dolláros hadiipari programot vesznek át a Microsofttól
Az amerikai hadsereg számára nyújtott headsetprogramot az Anduril veszi át a Microsofttól.
-
Egy ASRock alaplapban is leégett egy AMD Ryzen
Egyelőre a cégek nem reagáltak, de a körülményeket az érintett felhasználó megosztotta a világgal.
-
Bemutatkozott a Tides of Annihilation
A játékot olyan alkotások ihlették, mint a Devil May Cry vagy a Shadow Of The Colossus.
-
Május végén érkezik a Lost Soul Aside (PC, PS5)
Tavasszal végre megkapjuk a régóta készülő hack&slash akciójátékot.
-
Összebútorozna az Intel és a TSMC a bérgyártás területén
A Baird elemzője meglehetősen vad jövőképet prezentált ázsiai ellátási láncból származó tárgyalásokra hivatkozva.
-
Megtalálta kínai AI-partnerét az Apple
Az Alibabával áll össze az Apple, hogy AI-funkciókat vigyen az iPhone-okra Kínában.
-
Saros címmel érkezik a Housemarque új játéka
A premier valamikor jövőre várható, első ránézésre a Retrunal örökösét köszönthetjük.
-
Nyáron érkezik a Lies of P: Overture
A legújabb DLC az alapjáték történetének előzményeit mutatja be.
-
Friss fejlemények helyezik új megvilágításba a leégő tápkábelek ügyét
A DSOGaming tesztgépe, illetve der8auer új videója egy furcsa jelenségre utal, ami viszont nem minden rendszeren jelentkezik.
Hír Videokártya 94
-
Remaster kiadást kap a Days Gone
Áprilisban érkezik az új változat PC-re és PlayStation 5 konzolokra.
-
Hamarosan intézkedhet az EU a DeepSeekkel szemben
Az EU adatvédelmi hatósága szerint hamarosan újabb intézkedések jöhetnek a DeepSeek ellen.
-
Közepes Snapdragonnel újít a Qualcomm
A Snapdragon 6 Gen 4 ARMv9-re vált kategóriáján belül.
Hír Processzor 0
-
Crysis - Parkolópályára került az új rész fejlesztése
A Crytek is leépítések áldozata lett, a Hunt: Showdown mellett a Cryenginnel foglalkoznak a jövőben.
-
Intel Twin Lake platformra építkező, NAS-ként bevethető mini PC a CWWK-tól
A két színben készülő csöppség tulajdonképpen a vállalat X86-P5 típusjelű modelljének erősebb CPU-kkal érkező variánsa.
Hír PC/Barebone 34
-
Lebutít bizonyos Bing-találatokat a Microsoft?
A francia trösztellenes hatóság vizsgálatot indított a redmondi cég ellen.
-
Dragonkin - The Banished: Középpontban a játék világa
A készítők két új videóval is jelentkeztek a hamarosan megjelenő programhoz.
-
Demót kapott a Short Snow című nyílt világú túlélőjáték
A teljes változat valamikor áprilisban érkezik, az újabb próbaverzió azonban már most kipróbálható.
-
10 gigabites hálózat USB4 Type-C kapuból a QNAP átalakítóival
A cég két, 1150-1180 MB/s-os adatátviteli sebességet lehetővé tévő terméket prezentált.
-
A Baidu szerint is még többet kell költeni az AI-ra
A cég vezérigazgatója szerint DeepSeek ide vagy oda, több pénzt kell költeni AI-fejlesztésekre.
-
Bemutatkozott a HYPERxFANTASY
A disztópikus jövőben játszódó alkotás PC-re és Nintendo Switch-re lesz elérhető.
-
Lassan küszöbön a Tomb Raider IV-VI Remastered megjelenése
A következő gyűjteményes csomag premierje alig két nap múlva várható.
-
Jakuzásan kalózos lett az új Arc meghajtó
A 32.0.101.6559-es, WHQL aláírással rendelkező csomag két hibát orvosol még.
Hír Videokártya 0
-
Idő előtt kiderülhetett a Hell is Us megjelenési dátuma
A PlayStation és az Xbox rendszerében is felbukkant az őszi dátum a napokban.
-
Civilizációkat hozhat létre az új AMD Software
A 25.2.1-es szoftvercsomag két hibát is kijavít.
Hír Videokártya 12
-
Megemeli a Microsoft az Office-Teams duó árát az EU kedvéért
A trösztellenes büntetés elkerülése érdekében jöhet az áremelés.
-
Előzetes élménybeszámolókon a South of Midnight
A PC-re és Xbox-ra érkező játék premierje április elején várható.
-
Egy év iteráció: Zenbook Duo 2025 notebook
Megérkezett a dupla OLED kijelzővel szerelt Zenbook Duo legújabb változata, melynek fő újdonsága az Arrow Lake H platform lett.
-
Premier előzetesen a Sid Meier’s Civilization VII
A sorozat következő része a minap végre elérhető lett PC-re és konzolokra.
-
Bemutatkozott az Arctic P9 ventilátorcsaládja
A cég négy pénztárcabarát, 92 mm-es megoldással jelentkezett, melyek között van láncba köthető és halkított konstrukció is.
-
AI: keményen kiosztotta Európát az amerikai alelnök
A párizsi AI-világcsúcs alkalmából először még hangzatos bejelentéseket tett a francia elnök, majd jött a hidegzuhany az amerikai alelnöktől.
-
Megjött az Arrow Lake platformra épülő ASUS NUC 15 Pro mini PC
A kétféle kivitelben gyártott, szerszámmentesen szerelhető újdonság csúcsvariánsa 99 TOPS teljesítményt ígér, és négy 4K-s monitort tud kezelni.
Hír PC/Barebone 11
-
PlayStation - Jön a következő State of Play
Az előzetes hírek szerint az előadás több mint 40 perces lesz.
-
Megfizethető Sharkoon házak, akár kábelezést rejtő alaplapokhoz is
A német cég két méretben prezentált minimalista külsejű megoldásokat, amiket teli oldalpanellel és ablakos kivitelben egyaránt gyártanak.
-
Jövő hónapban érkezik a War Robots: Frontiers teljes kiadása
A végső változat PC mellett már konzolokra is elérhető lesz.
-
Vizsgálja a driver frissítés után leálló GeForce-okat az NVIDIA
A hiba okát torábbra sem tudni, és meglehetősen bonyolultnak tűnik az egész.
Hír Videokártya 45
-
Új típusú árháborút hirdet az EV-piacon a BYD
A BYD a fejlett vezetéstámogató funkciókat már a 10 ezer dollárnál olcsóbb EV-kben is elérhetővé teszi.
-
A 16 nm-es node alatt korlátozza a kínai rendeléseket a TSMC
A tajvani bérgyártó kiemelten óvatos lesz a jövőben a kínai igények kielégítésekor.
-
Felülnézetes, többjátékos taktikai akciójáték PUBG: Blindspot
A korábban Project ARC néven készülő alkotás végre megmutatta magát.
-
Mozgásban a Vector Strike című sportjáték
Ilyen amikor valakinek az az ötlete támad, hogy milyen lenne a focit szuperképességekkel vegyíteni.
-
Még mindig rengeteg Socket AM4-es CPU-t ad el az AMD
Globálisan nagyjából fele-fele arányban oszlanak el a régi és az új foglalat fejlesztései.
Hír Processzor 108
-
Újgenerációs kiadást kaphat a Resident Evil 5
Hivatalos bejelentés még nem érkezett, a korhatár-besorolás oldalán viszont már feltűnt az új változat.
-
Saját chipekkel enyhít NVIDIA-függőségén az OpenAI
Már idén véglegesíthetik az OpenAI első egyedi chipjét, megszüntetné a vállalat az NVIDIA-függőségét.
-
Újként árulhatnak használt Seagate HDD-ket a piacon
A gyártó szerint ezek nem hivatalos forrásból származnak, de aktívan vizsgálják az eseteket.
-
Premier dátumot kapott a Hauntsville
Ha minden a tervek szerint alakul, jövő hónap elején érkezik a teljes kiadás.
-
Tails of Iron 2: Whiskers of Winter teszt
A Tails of Iron folytatásában a daliás patkányoknak ezúttal a királyságot leigázni kívánó denevérekkel gyűlik meg a bajuk.
-
Hosszabb bemutatón az Exoborne, a Sharkmob extraction akciójátéka
Alig egy nap múlva indul a következő béta, amelyen a kiválasztott PC-s játékosok vehetnek részt.
-
Meghozta az RTXMG és RTXNTC fejlesztőkörnyezetét az NVIDIA
A címben említett SDK-k közül az első a sugárkövetéshez, míg a második a textúrák tömörítéséhez való.
Hír Videokártya 29
-
Az OpenAI nem kér Musk 97,4 milliárd dolláros vételi ajánlatából
Egy Musk-vezette csoport 97,4 milliárd dolláros ajánlatot tett az OpenAI-ért, hogy megszerezze annak irányítását. Altman szerint nem kérnek ebből, de 9,74 milliárd dollárért szívesen megveszik a „twittert”.
-
Felsőkategóriás analóg klaviatúrával készül a Lemokey
A viszonylag kompakt, fémházas típus egyebek mellett 8 kHz-es polling rate-et és variálható mountot kínál.
Hír Beviteli eszköz 0
-
Folyami kavics ihlette az ASUS hordozható SSD házát
A legfeljebb 4 TB-os tárolót kezelő, két színben gyártott modell 10 Gbps-os Type-C csatlakozóval érkezik.
-
Francia AI-t használ a világ egyik legnagyobb autógyártója
A Stellantis és a Mistral AI kiterjesztik stratégiai együttműködésüket.
-
Like a Dragon: Pirate Yakuza in Hawaii - Íme a gépigény
Hamarosan folytatódik az őrület, az új rész premierje lassan a küszöbön van.
-
Pszichológiai túlélő-horror lesz a Liminal Point
A játék egyelőre csak PC-re lett bejelentve, valamikor jövőre lesz a premier.
-
Visszafogott árazású, 300 Hz-es monitor az AOC gondozásában
A 68,58 cm-es képátlójú, sokrétű talppal szerelt megoldás az 1440p mellett tette le a voksát.
-
Tribe Nine - A hónap végén érkezik a teljes kiadás
A végső verzió PC mellett Android és iOS rendszerekre lesz elérhető.
-
Sorra építik be mindenbe a DeepSeeket Kínában
Autógyártók és telekomcégek is átveszik a DeepSeeket.
-
Megjelenési dátumot kapott a Grit and Valor: 1949 PC-s kiadása
Aki kíváncsi a játékra, annak érdemes lehet letölteni a publikus demót.
-
The Stone of Madness teszt
Commandos egy kolostorban, avagy Shadow Tactics egy elmegyógyintézetben – ilyen érdekes környezetben még sosem lehetett lopakodni egy falkára való specializált karaktert irányítva!
-
Kemény üzenetet küldött a gyártói részlegnek az Intel társvezetője
Michelle Johnston Holthaus szerint az Intel Foundry-nak ki kell érdemelnie az Intel bizalmát.
-
Teljes fényárban: Chieftec Apex Lumo gépház
A cég E-ATX méretű sorozatának legújabb tagja egyszerre próbál az RGB-fanatikusoknak és a szellőzéspártiaknak a kedvében járni.
-
Stargate-szerű programot akar Európának az OpenAI és Altman
Sam Altman maga beszélt róla, hogy szeretne egy európai Stargate-projektet.
-
Delta Force - Megjelenési dátumot kapott a kampány
Kevesebb mint két hetet kell már csak várni és befut a sztori mód.
-
A gyári kábelek fontosságára hívják fel a figyelmet az új GeForce-ok gyártói
A cégek figyelmeztették a kereskedőpartnereiket, hogy tudassák az ügyfeleikkel a mellékelt tápadapterek előnyeit.
Hír Videokártya 116
-
PlayStation - Öt nap kompenzációt kapnak a PS Plus tulajok a leállás miatt
Az elmúlt hétvégén több mint 24 órán át elérhetetlen volt a PlayStation rendszere.
-
5 napot ad a Sony a PlayStation Plus-tagoknak a leállás miatt
18 órán keresztül állt pénteken és szombaton a PlayStation Network, ezért lép a Sony.
-
2025 - Íme a 7. héten megjelenő játékok listája
Az elkövetkező napokban többek között megkapjuk a Civilization VII-et.
-
Gyártófüggetlen módon oldja meg a részletes geometria problémáját az AMD
A DGF, azaz Dense Geometry Format ráadásul teljesen kompatibilis a szabványos kódokkal, illetve a mai hardverekkel.
Hír Videokártya 52
-
Elon Musk nem kér a TikTokból
Musk maga közölte, hogy nem érdekli a TikTok felvásárlása.
-
Gothic Remake - Fejlesztői videó sorozat indult
A jelek szerint egy új demót is kapnak az érdeklődők a következő Steam Next Festen.
-
Immortal Hunters - Megjelenési dátumot kapott a teljes kiadás
Alig több mint egy hét múlva befut a játék 1.0-s verziója.
-
VR kiadást kap a Sid Meier’s Civilization VII
A Meta Quest 3 tulajok tavasszal kapják meg a játék különleges változatát.
-
Fejlesztői videón a WUCHANG: Fallen Feathers
A premier valamikor idén várható, de pontosabb dátumot még mindig nem kaptunk.
-
Hardvereket szállít a virtuális fuvaros
A raktérben notebookok és monitorok mellett egy processzor és egy kormánykészlet utazik.
Hazai pálya Hazai Pálya 24
-
Rövid előzetesen a Tomb Raider IV-VI Remastered
Alig egy hét múlva érkezik a sorozat újabb trilógiájának felújítot kiadása.
-
Pontos dátumot kapott a Commandos Origins
Ha minden jól alakul áprilisban kapjuk meg a teljes kiadást.
Hirdetés



- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Vicces képek
- Gumi és felni topik
- Nagyrobogósok baráti topikja
- Lexus, Toyota topik
- laskr99: Újrakezdem a processzor és videókártya szilícium magok fotózását
- A Windows 11 lett az úr az asztali PC-k piacán
- Autós topik
- Formula-1
- Metal topik
- További aktív témák...