Tristan Gerra, a Baird elemzője, egy friss befektetési jegyzetében érdekes információkat osztott meg a világgal. A szakember, ázsiai ellátási láncból származó tárgyalásokra hivatkozva arra utal, hogy az Egyesült Államok kormánya potenciálisan beavatkozna annak érdekében, hogy a TSMC mérnököket küldjön az Intel egyik, modern eljárásokat használó gyárába. Ez a szakértelmét biztosítaná azt, hogy az Intel, bérgyártással kapcsolatos projektjei életképessé váljanak.
Hirdetés
A Baird elemzője szerint a gyár egy új entitásként létezne, így közösen birtokolná a TSMC és az Intel, a működtetését viszont teljes egészében a TSMC végezné. Ez így papíron megfelelne a CHIPS-törvénynek is, biztosítva a már elnyert támogatás lehívását.
Ezzel a módszerrel az Intel úgy tudná magáról leválasztani a modern gyárainak terhét, hogy azok birtokosa maradna legalább 50,1%-os mértékben, amivel nem szegi meg az USA erre vonatkozó feltételeit. Viszont a gyárak működtetése és a vele járó költségek a TSMC-t terhelnék, azzal az előnnyel persze, hogy a gyárból származó bevételek és az esetleges nyereség is a tajvani cégnél landolna.
Az Intel számára egy ilyen strukturális átalakítás nagy előnyöket adna, ugyanis nem kellene elviselni az építendő gyárak masszív anyagi terhét, amit jelenleg nem tudnak ellensúlyozni az egyéb üzletágak bevételeivel. És mivel a közeljövőben nem is várható olyan termék, amely nagy áttöréssel kecsegtet, a Santa Clara-i óriáscégnek azon érdemes dolgoznia, hogy miképpen tudnák úgy leválasztani a gyártást, hogy az megfeleljen az USA igényeinek is. A TSMC ezekre a módszerekre vevő is lehet, hiszen komoly gyártókapacitáshoz jutnak, illetve az amúgy is eléggé gyenge versenyt kínáló, csúcstechnológiás bérgyártás területén egy szereplővel kevesebb lenne, így hosszabb távon csak a Samsunggal kellene küzdeni az ügyfelekért.