Elon Musk csütörtökön közölte: az ő AI-chatbotjuk, a Grok 3 a fejlesztés végső szakaszaiban van, 1-2 héten belül megérkezik. Azt is hozzátette, hogy nagyon erős képességekkel bír, az eddigi tesztjeikben pedig minden létező, eddig kiadott chatbotot leköröztek vele. Erről a Dubajban tartott World Governments Summit alkalmából beszélt, egy videohívásban csatlakozott be.
Musk az xAI cégével igyekszik felvenni a versenyt az OpenAI és a Google ellen. A héten 97,4 milliárd dolláros vételi ajánlatot tett befektetők egy csoportjával az OpenAI-ért, amelyet perekkel akadályozna meg abban, hogy profitorientált céggé váljon (az OpenAI így vonna be további tőkét a fejlesztésekhez, a nonprofit részt közben felszámolva). Musk és Altman között tovább mérgesedtek az ellentétek, utóbbi a „twitter” 9,74 milliárd dolláros felvásárlását ajánlotta, továbbá kritikus és sajnálkozó nyilatkozatokat tett Musk személyére.
Musk eközben sok mindennel foglalkozik, többek között Trump kinevezte a DOGE élére, ahol a szövetségi munkaerő drámai csökkentése, a költségek lefaragása a feladata. Musk szerint a kormányzati költést 1 billió dollárnál is többel lehet csökkenteni. Szerinte figyelemreméltó módon még az inflációt is meg tudnák szüntetni 2025-2026-ra.
Szóba került az interjúban továbbá, hogy részt vehet a Dubai Loop földalatti szállítórendszer építésében, valamint a vámokról és egyebekről is beszélt.