Bevezető, külső
A Zenbook Duót az ASUS a munkafanatikusoknak szánja, mely két darab 14”-es kijelzőjével sokféle elrendezést és hatalmas munkaterület kínál. Ez a modell már több éve jelen van a cég termékkínálatában, és a 2019-es UX481-es óta nagyon sokat fejlesztettek rajta: először a másodlagos kijelző nőtt meg óriásira, és kebelezte be a billentyűzetet és tapipadot, aztán az IPS LCD-ből lett OLED. Mindeközben pedig folyamatosan cserélgették az alaphardvert is, így jutottunk el a Coffee Lake-től tavaly már Meteor Lake-ig, melyet a szinte napra pontosan egy éve tesztelt UX8406MA típusszámú modellben találhattunk.
Hirdetés
A most bemutatásra kerülő, 2025-ös, UX8406CA névre hallgató változatot nézve úgy tűnik, hogy a tajvani mérnökök teljesen elégedettek a duplakijelzős notebook koncepciójával, a dizájnon ugyanis nem módosítottak – ami új, az a belső hardver, tudniillik az a legújabb Arrow Lake H platformra épül. Ezek közül a nálunk járt példányba a csúcsmodell, a Core Ultra 9 285H került – 16 maggal, erősebb GPU-val, de a Copilot+ követelményeket nem teljesítő NPU-val. Lássuk tehát, mit kapunk az új notebooktól és az új CPU-tól!
Dizájn
Ahogy említettük, és ahogy a terméknévből is látszik, az ASUS nem sokat agyalt az új Zenbook Duo gépházán, egyszerűen a tavalyi modellt használták fel újra. Persze túl sokat amúgy sem lehetne már módosítani, a két darab, 14”-es OLED kijelző a teljes területet elfoglalja, és egyben megszabja a gépház alakját is, a legjobb esetben is millimétereket és grammokat lehetne csiszolni a teljes notebookból.
A sötétszürke, hivatalos nevén Inkwell Gray színű gépház 314 x 218 x 20 mm-es dimenziókkal rendelkezik, és 1,65 kg a teljes tömege – ebből a billentyűzet 300 grammot tesz ki. Mint látható, az alapterület megfelel a 14”-es Zenbookoknak, a vastagság és a tömeg az, ahol a második OLED kijelző és a különálló, Bluetooth-on, vagy pogo pines interfészen át kommunikáló klaviatúra/tapipad egység miatt kompromisszumot kell kötnünk.
A tavalyi modellnél kritizáltuk, hogy a zsanérok nem teszik lehetővé a teljesen lapos elrendezést, ennek alighanem jogi okai vannak (a Lenovo 2023 végén beperelte az ASUS-t, többek között a 360 fokos, dupla forgáspontos ErgoLift zsanér miatt), így ez idén sem változott, a 180 fokban kihajtott Zenbook Duo képernyői továbbra is két síkban helyezkednek el.
A készülék vékony oldalai nem kényeztetnek el a csatlakozókkal, de a tavaly kínálatot, elrendezést némileg módosították: most a bal oldalon egy USB 3.2 Gen 1 Type-A, egy TB4 interfész, illetve egy kombinált 3,5 mm-es jack aljzat, a jobb oldalon pedig egy HDMI és egy plusz TB4 konnektor található. Ezek az Thunderbolt 4-ek egyben a töltőcsatlakozó szerepét is ellátják. A billentyűzet töltésére is egy Type-C port szolgál.
A készülékház alján egy széles, kihajtható, stabil lábat találunk, mely lehetővé teszi a notebook megtámasztását, amire több felhasználási esetben is szükség van. Ez a mechanika viszont eléggé megnehezíti annak a dolgát, aki az új Zenbook Duót felnyitná, hiszen nagy részét le kell szerelni hozzá – figyelembe véve, hogy a bővíthetőség minimális, ezzel nem is érdemes kísérletezni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!