Új hozzászólás Aktív témák
-
Virág et.
senior tag
CRT vs TFT: szerintem elbeszélünk egymás mellett. Maradjunk abban, hogy vannak jó és rossz TFT-k, illetve vacak és kitűnő CRT-k
.
A tömegek tecnikai ismerete: továbbra is tartom, hogy kb. annyi ember tudja elmondani a Diamondtron képcső működésének lényegét mint ahány a PVA panelét.
Lehetőségek és igények: nem arra céloztam, hogy Neked nem lenne pénzed megvenni egy 19'' TFT-t, sajnálom ha félreérthető voltam. Teljesen világosan leírtad az érveidet, megértettem. Én meg bevallottam, hogy a kiváncsiság is hajtott az első TFT vásárlásánál (vagy mondhatjuk úgy is: jó érzésem volt tőle, hogy megvehettem
)
Egyébként jópár TFT-t elitélő hozzászólás mögött érződik a ''nem engedhetem meg magamnak, nem használtam még huzamosabb ideig de biztos nem is olyan jó'' hozzáállás. Persze az ellenkezője (''ez egy valag pénzbe került, ne mond má', hogy az olcsó sz@rod egy lapon említhető vele'') is bőven előfordul.
De ez már csak egy ilyen világ.
Ezért írtam, hogy egy talán jobb lenne összehasonlító teszteket idézni. Sajnos elhibázottan ezt ennek a cikknek topikjában tettem pedig a ''melyik a jobb'' topikba kellett volna a linkelésed után.
(figyelem, önkritika volt
)
De legalább sikerült ezt a témát is felpörgetni, úgyis kiváncsi voltam a véleményetekre.
[Szerkesztve] -
Virág et.
senior tag
''mert ha valaki a TFT es CRT monitorokat hasonlitja ossze, jo ha tudataban van annak, hogy nem mindegyik TFT egyforma, igy ha egy bizonyos dolog mellett kardoskodik az meg nem jelenti azt, hogy nincs valami mas amire az nem igaz.''
..és ez ugyanígy igaz a CRT-kre is, erről sem esett szó abban a topikban.
''A CRT monitorokban hasznalt technologia eleg regi ahoz (mindegyik valtozat), hogy nagyobb eselyel legyenek az emberek tudataban a kulonbsegeknek a pl. a ''sima'' es a Trinitron kozott, vagy hogy letezik Diamontron valtozat is, milyen az technologiajuk stb. ''
Erre ne vegyél mérget. Ezeknek a tényleges tulajdonságairól szerintem kb. annyi ember tud, mint ahányan a SIPS és az MVA paneleket ismerik
. A többiek ismerik a szavakat és bedőlnek a marketingnek.
''Es ezekrol a fejlesztesekrol az xbit-es cikk iroja is szol (a 16-os oldalon)''
Ez az oldal kimaradt, bocs. Megkövetlek. Felületesen olvasok el valamit és aztán vitázom róla
De ''...a nemzetközi helyzet fokozódik, nincs idő az egyéni sérelmekkkel foglalkozni...''
''Mellesleg en is regota gondolkodom egy TFT-n, de meg nem talaltam meg azt, ami igazabol ravinne a valtasra - valami mindig nem ul. Es csak ket okbol gondolkodom ezen - helyhasznalat es energiatakarekossag. Nem azert mert a gyartok altali hype-nak vagyok az aldozata.''
Mindenki a lehetőségei és az igényei szerint dönt. Én egy eléggé drága 19'' CRT-ről váltottam annak idején TFT-re. Az okok között természetesen ott volt a kiváncsiság (tipikus hype áldozat vagyok
), a gazdasági megfontolások (még jó áron elment a CRT, nem kellett sokat hozzátenni a TFT miatt), a helyigény. Természetesen voltak negatív irányú tapasztalataim is, de összességében nem bántam meg a cserét és nem is álltam vssza CRT-re, pedig váltottam monitort azóta. Az én igényeimnek (irodai munka, néha játék, napi 8-12 óra képernyőbámulás) megfelel.
[Szerkesztve] -
Virág et.
senior tag
Na ez korrekt.
Én is valami hasonlót szerettem volna leírni. Az volt a bajom, hogy érzésem szerint ezt a cikket a CRT felmagasztalására linkelte be a Raymond a CRT vs TFT topikba, pedig erre szerintem nem megfelelő példa.
Ebből csak az derül ki, hogy a TFT még gyerekcipőben jár. Valószínűleg a piacon levő CRT monitorokról is lehetne valami hasonlóan demoralizálót összeszedni, de ezzel sem jutnánk közelebb a valósághoz. Ami pedig nem egyértelmű
Aki már váltott az nem szeretné magát hülyének érezni, ezért vadul kitart a TFT mellett. Aki még nem tette meg (esetleg anyagi okokból) az pedig szintén megragad minden lehetőséget.
A foltosság/sötétedés tényleg elég szubjektív. Eléggé szűk rétege a felhasználóknak a DTP-sek, nekik tényleg csak egyik-másik méregdrága TFT felel meg (esetelg. De tudtommal ők a CRT-ben is igen válogatósak
[Szerkesztve] -
Virág et.
senior tag
Hmm, nem nagyon mozog ez a topik
.
Szubjektív véleményem: nekem bejött a TFT. És nem a sugárzása, hanem a tökéletesen éles és nyugodt képe miatt
Egyébként nem olvastam végig csak belenézegettem, de nekem nagyon elméleti fejtegetésnek tűnik az egész. Sokkal elfogadhatóbb lenne, ha pld. 5-10 TFT és 5 CRT monitort hasonlítana össze. Így csak a TFT technológia ledorongolásának tűnik az egész.
A cikkhez eddig egy hozzászólás érkezett, az is érdekes...
Új hozzászólás Aktív témák
- Videó stream letöltése
- Melyik tápegységet vegyem?
- Pályára állt a BME nagy dolgokra hivatott kisműholdja
- Samsung kuponkunyeráló
- Milyen videókártyát?
- Pánik a memóriapiacon
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Linux kezdőknek
- További aktív témák...
- BESZÁMÍTÁS! Intel Core i7 8700 6 mag 12 szál processzor garanciával hibátlan működéssel
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 5 4500 16/32/64GB RAM RTX 3050 6GB GAMER PC termékbeszámítással
- AKCIÓ! Acer KG251QF 24 144Hz FHD TN 1ms monitor garanciával hibátlan működéssel
- Gamer PC-Számítógép! Csere-Beszámítás! R5 3600X / GTX 1080Ti / 16GB DDR4 / 512 SSD
- Telefon felvásárlás!! iPhone 16/iPhone 16 Plus/iPhone 16 Pro/iPhone 16 Pro Max
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Cég: ATW Internet Kft.
Város: Budapest

.


