Új hozzászólás Aktív témák
-
Ez ilyen "gyereknek jó lesz" ház.
Nem mintha nekem ne tetszene... -
#90088192
törölt tag
A moduláris ház az aminek le lehet venni az oldalát?
-
Pista0001
addikt
A mini-ITX-esbe csak 3 kártya fér a képek és a specifikáció szerint is. Ha négy férne bele, az már micro-ATX lenne az én olvasatomban.
-
fatpingvin
addikt
azt kell hogy mondjam ezek tök jól néznek ki.
kicsit arra emlékeztet amikor a routeremnek kínomban a gyerekkoromból maradt legó építőkockákból dobtam össze egy dobozt, mert másból egyszerűen nem tudtam komoly sz*pás nélkül összerakni valamit ami mindent tart amit kell és nem nagyobb a szükségesnél. -
mad823
őstag
Az Explorer már ott piros pontot kap tőlem, hogy fekszik benne a deszka, és elfér rajta egy rendes hűtő.
-
Puma K
nagyúr
Az unokatestvéreim ahányan voltak annyi féle konzoljuk volt
Köztük volt olyan is akinek vélhetően ugyan az volt mint neked, az a sárga kártyás konzol. Aztán volt akiknek Atarija, PS-e és NES-e volt.
Nekem az első tévé-monitor mögé ültető kütyüm egy nagyobb unokatesótól megkapott Sega Master System II volt. Két kontrollerrel és kb 5-6 játékkal. Ez egy netről szedett kép, de ugyan ilyen felállásban kaptam meg: [kép]
Ezzel egyidőben volt még egy elektromos írógépünk amin a különféle betűkből-karakterekből rajzoltunk. Pl ehhez hasonlókat: [kép]
Aztán lett egy sárga monokróm monitoros számítógépünk amin futott egy snake szerű játék
Game Boy vagy GB Color-om nekem sem volt. Egy GBC-t csak kölcsön kaptam egy hónapra 3 játékkal
-
Goose-T
veterán
Lidl, látom ám, mit tettél.
-
DraXoN
addikt
Sose volt, anno csak vágyhattam ilyenre, de "nem futotta"-rá a szüleimnek (szégyen, gyerekkén a szülők pénzéből élni
) ... drágák voltak ezek. Ami nekem jutott egy C64 és sárga kazettás NES klónok (volt vagy 30db kazettám és 3 gépem, nem tudva mikor meglett véve, hogy "ugyan az a gép" kicsit más kinézettel, 1 meg a "beépített" játékai miatt volt véve mert ténylegesen volt rajta sonic "klón" játék).
-
DraXoN
addikt
huh.. ez a színes de 90-es évek... akkoriban volt 1-2 ilyen színű (tarka-barka) cucc (az elektronikai termékek között).
még nem tudom ... de lehet "kéne"(az explorer, bár szerintem drága ennyiért)
Új hozzászólás Aktív témák
- Akció! Windows 10 pro OEM licenc kulcs 64/32 bit activation key licensz, liszensz,kulcs
- Csere-Beszámítás! Huawei Matebook D15 R7 3700U / 8GB DDR4 / RX Vega 10 / 150GB SSD
- Samsung Galaxy S24 Ultra 512GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad T15 G1 - i5-10GEN I 16GB I 256GB SSD I 15,6" FHD Touch I Cam I W11 I Gari!
- BESZÁMÍTÁS! Gigabyte B450 R7 5700X 16GB DDR4 512GB SSD RTX 3060Ti 8GB Zalman Z1 Seasonic 650W
Állásajánlatok
Cég: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest