Új hozzászólás Aktív témák
-
core2trio
tag
"gazdaságos" & "árat egyelőre nem közöltek"
Látom másnak is feltűnt az ellentmondás a két fenti infó közt
Bár lehet, gyártani gazdaságos lesz -
Bandi995
aktív tag
Igen, azt is vettem, nem véletlenül. A SATA OCZ-m meg mint mondtam egy 7 éves történet, akkoriban űrtechnika volt
Balika911: Mondjuk azt, hogy olcsóbb volt, mint a bolti ár, de nem sokkal. Ismerős volt a boltos
De nem sokkal, 25-26 körül lett volna így is. 2010-ben volt, tényleg nem viccelek, lehet én vettem túl jó áron, nem tudom, de hogy több mint egy fél évtized után kétszer akkorát csak kétszer annyiért tudtam venni, az is biztos!
-
#72042496
törölt tag
Az utóbbi egy-két évben tényleg nem változtak az árak (vagy csak alig), de az utóbbi hét évben azért sokkal olcsóbbak lettek az SSD-k, főleg a nagyobbak. Ez alatt az 500 GB és afölöttieket értem most. Illetve hét éve még nem is igazán voltak ekkorák.
Biztos, hogy 22 ezer volt az az OCZ, illetve hivatalos forrásból származik? Olcsónak tűnik, mert hat éve a 128-as Samsung 470 például ~55 ezer forintba került.
A 250 GB egész sokmindenre elég lehet, igen, de szerencsére ez már egy elég átlagos méret.
-
Bandi995
aktív tag
Azért a 240 szerintem már elég combos. 7 év 120-assal küzdés után váltottam (akkor még azt hittem mostanra terás, többterásra, helyette) 256-ra, szerintem ennek már kielégítő a tárhelye. Nem mondom, hogy nem viselném el, hogy egy 16 terás ssd megy a sok szar hdd-m helyett a gépben egy hang nélkül, de pár játéknak, gyakran használt programoknak és a windows tárolására ez is megteszi.
Itt egyébként álljon egy véleménynyilvánítás a mai helyzetről. Mi a jó élet az, hogy 22-ért vettem mint írtam is 7 (!!!!!) éve 120-as OCZ-t, mai napig tökéletes bírja nem mellesleg és ezek az árak azóta semmit sem változtak? konkrétan kétszeres áron vettem kétszer akkora tárolót, 7 teljes év után. Rettenetesen lassú újítások, semmi árcsökkenés, borzasztó stagnáló piac.
-
kromatika
veterán
Hogy lehet gazdaságos ár nélkül
-
kelna91
senior tag
válasz
Feketelaszlo #8 üzenetére
topkek
-
Feketelaszlo
senior tag
Illik a színviláguk a márkanévhez.
-
#72042496
törölt tag
"SATA és nem SATA szabványt ismerő"
Srácok, azért ne már!
Normálisan megfogalmazva ez "SATA és PCIe szabványú" akar lenni?Topikhoz: lehet, hogy a "gazdaságos" nem az árára, hanem a kapacitására vonatkozik. Ennél még anyámék gépébe is nagyobbat vettem, két évvel ezelőtt.
-
kkf
aktív tag
biztos attól gazdaságos, hogy óccó kínai brand, vagy mert csak 240GB-vel jön, így ha akarod se tudod rákölteni két havi fizud
egyébként valaki itt Magyrországon fogott már kézben Colorful terméket? -
ZoPád
tag
Gazdaságos? Hol az ár?
-
bteebi
veterán
Az árak ismerete nélkül nehéz bármit is nyilatkozni ezekről. Nem tűnnek rossznak, de nyilván van annak jelentősége, hogy mennyibe fognak kerülni. Igazából az fogja eldönteni, hogy mennyire jók
.
Új hozzászólás Aktív témák
- Crucial T500 PRO 2 TB M.2 NVME PCI-E 4.0 x4 - Új, Hűtőbordás - 7400-7000 MBs - Eladó!
- Lexar NM790 4TB M.2 NVME PCI-E 4.0 x4 - Új - 7400-6500 MBs - Eladó!
- Samsung 870 EVO / 250GB / MZ-77E250B
- Lexar NM790 2TB M.2 NVME PCI-E 4.0 x4 - Új - 7400-6500 MBs - Eladó!
- BESZÁMÍTÁS! 4TB Toshiba P300 SATA HDD meghajtó garanciával hibátlan működéssel
- REFURBISHED és ÚJ - HP USB-C/A Universal Dock G2 docking station (5TW13AA) (DisplayLink)
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i7 14700KF 32/64GB RAM RX 9070 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- LG 55G4 - 55" OLED evo - 4K 144Hz & 0.1ms - MLA Plus - 3000 Nits - NVIDIA G-Sync - FreeSync Premium
- BESZÁMÍTÁS! ASRock H310CM i3 9100F 8GB DDR4 240GB SSD 1TB HDD GTX 1060 3GB AeroCool Strike-X 500W
- Telefon felvásárlás!! Xiaomi Redmi Note 12, Xiaomi Redmi Note 12 Pro, Xiaomi Redmi Note 12 Pro+
Állásajánlatok
Cég: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest