Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
csabiks
senior tag
Írnék pár sort én is a készülékről, hátha van olyan valaki aki még nem tudott dönteni
Nekem ez az első tabletem (de nem az első androidos készülékem), számomra fontos kritérium volt, hogy 7-8" között legyen a kijelző, illetve az üzemidő minél több legyen. Igazából 2 készülék között vaciláltam, a WayteQ xTAB-79qci és az Alcor Zest Q813IX között, de a rengeteg negatív kritika és lehúzós vélemény után, úgy döntöttem ráfizetek egy kicsit és megveszem az ASUS-t.
Igazából egy cseppet sem bántam meg, a kijelzőjét hozzá sem lehet hasonlítani a tescos szutykokhoz, elképesztően szép és tűéles. Mind a hátlap mind a kijelző eléggé gyűjti az ujjlenyomatokat, talán ez az egyetlen zavaró dolog a készülékben (de majd veszek hozzá tokot..)
Én edigitalban vettem, a gyártási dátum a dobozon 2013.10 Amikor hazahoztam, gondoltam bekapcsolom, de nem sikerült, teljesen le volt merülve (amin kicsit csodálkoztam, de hát mind1), így feltettem töltőre és hagytam egész este rajta (a leírásban az szerepelt, hogy 8 órán hagyjuk rajta, én meg úgy voltam vele akkor rajtahagyom). Reggel egyébként hideg volt a töltő és a tablet alja is (nem meglepő, de nyilván 100% után kikapcsolt a töltő elektronika, szóval fölösleges 8 órán át rajtahagyni szerintem..)
Ezután lehúztam és rögtön be is kapcsoltam, (első induláshoz képest nagyon hamar bekapcsolt). Wifit ráengedtem, rögtön jött egy rendszerfrissítés, azt megcsináltam újraindult, és azóta nyúzom..)
A wifi hibátlan benne, nem dobálja a jelet, nem szakad meg, igaz, hogy a jelerősség már nem olyan mint a laptopomon, de így is egy családi ház minden szobájában tökéletesen fogható (pincében is, padláson nem néztem). Szóval ezzel biztosan nem lesz gond.
A hangszóró meglepően szépen és tisztán szól, nem túl hangos (de legalább nem torzít), az AKG fülesem szintén gyönyörűen szólal meg alatta (és itt meg kell hogy jegyezzem, a beépített equalizernek köszönhetően, egy youtube videó sokkal szebben szól ezen, mint a családban lévő ipad minin)
Tudnék írni még rengeteget róla, akinek bármilyen kérdése van, nyugodtan írjon és nagyon szívesen válaszolok.
Új hozzászólás Aktív témák
- ÚJ, BONTATLAN Samsung Galaxy TAB S10 FE / TAB S11 (Ultra) - 3 év GYÁRTÓI garanciával + AJÁNDÉK
- Lenovo Tab M10 64GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Samsung Galaxy Tab S8 ( SM-T706B ) 11" Wifi +CELLULAR 5G tablet + S Pen, Üzletből, garancia ,27%ÁFÁS
- Új, bontatlan iPad 11 2025 Wifi, üzletből, apple gyártói garanciával
- iPad Air (2014, 1. generáció)
- Bomba Ár! Fujitsu LifeBook E752 - i5-3GEN I 8GB I 320-500GB I DVDRW I 15,6" HD I Cam I W10 I Gari!
- iKing.Hu - Apple iPhone 12 Pro Max Prémium Graphite stílus, óriási kijelző és profi kamera 100%
- Lenovo ThinkPad Z13 G1 (ELKELT)
- HIBÁTLAN iPhone 14 128GB Blue -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3237
- iPhone 13 mini 128GB Midnight -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3086, 94% Akkumulátor
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest