Aktív témák
-
vilma27
tag
"Végre itthon"
Már nagyon kellett nekem ez az egész, a szünet eleje döcögős volt, elég sok mindent csináltam, illetve elég sok minden kellett csinálnom, mire odáig jutottunk, hogy végre elindulhassunk, hőn szeretett Nyíregünkről. Áhhh dehogy. De a lényeg, hogy épségben "hazaértem".

Hogy miért is fogalmazok így, annak ellenére, hogy 1 Nyíregyen születtem, Nyíregyen lakok, Nyíregyen tanulok és az év 90%-át is Nyíregyen töltöm. Különös ez számomra, ha van hely ahol jól érzem magam még úgy is, hogy csak kiülök az udvarra a padokhoz, és nem csinálok semmit, akkor az a hely itt van Lentiben. Egy kis csücskéje Magyarországnak, de nekem annál fontosabb hely. Lehet írtam már erről a helyről és hpgy számomra fontos emberek vannak itt akik nélkül nagyon kevés lenne az életem.
De most örülök, hogy itt vagyok és Ők is Mind itt vannak, és most csak ez az ami számít.
Egy évben, ha eltudunk jönni, és össze is jön minden 4x vagyunk itt. Ez hol sikerül, hol pedig nem. Legutoljára például tavaly nyáron voltam itt, igaz, akkor több időre, de akkor még nem gondoltam, hogy legközelebb több mint egy félév múlva látom viszont többekközt a Nagymamámat, aki nekem csak egyszerűen "Lentimama", de amilyen egyszerű is ez, annál bonyolultabb és mélyebb a kapcsolatunk. (de erről most nem)
Kívülre felállították, a Darts táblát, és én még nem játszottam ilyennel, egy pár körön keresztül néztem az uncsimat, hogy hogyan is működik az egész. A szabályra nagyon hamar rájöttem, ahogyan a pontozásra is. És végül az egyik körnél úgy döntöttem, hogy beszállok. Már tűkön ültem eleve az előző játékok alatt, mert tetszett, de nem nagyon akartam leégni, úgyhogy akkor még tényleg figyeltem. De eljött a várva-várt perc...
Nem fogjátok elhinni, de én nyertem. Nem volt minden dobásom jó, és sok pontos, de voltak nagyon jó dobásim, több 25-ös is pl.. Igaz még 50-est nem sikerült ma sem dobnom, de még itt van a délután, reggel is gyakorolgattam, és komolyan nagyon tetszik a játék. Remélem, hogy nem a "kezdők szerencse" című dolog volt velem, nem hiszek az ilyesmiben, de majd délután is lesz egy jó pár meccs, remélem
és akkor megint igyekszem megcáfolni azt. 
Jahj annyira jó itt lenni, hogy azt elsem tudom mondani, mindentől messze, mindenkitől messze, és ez a kettő elég tág fogalom.
keretes befejezés, Jó végre itthon

Aktív témák
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Projektor topic
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- Meggyi001: Áram nélkül....méltóság nélkül.....
- Kerékpárosok, bringások ide!
- 50 év után kilőtt négy űrhajós a Holdra
- Épített vízhűtés (nem kompakt) topic
- E-roller topik
- Crimson Desert
- Dell notebook topic
- További aktív témák...
- Honor Magic8 Lite 5G 512GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- AKCIÓ! HP Elitebook 8 G1i 14 FHD notebook - Ultra 5 235U 16GB DDR5 256GB SSD Intel IGP W11
- 27% - ASUS ROG Strix G6 Gaming Notebook! 16" 165Hz / i5-13450HX / RTX 4050 / 16GB DDR5 / 1TB NVMe
- 27% - Asus külső Optikai megható!
- Gravity MS állvány + RØDE XDM-100 Mikrofon!
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest


és akkor megint igyekszem megcáfolni azt. 


