Az Intel még a 2024-es évben döntött arról, hogy eladja az írországi Fab 34-es gyárának 49%-os tulajdonrészét, amelyet az Apollo vásárolt meg 11,2 milliárd dollárért. Mivel az üzem többségi tulajdona az Intelnél maradt, a cég továbbra is használhatta azt, a társtulajdonos pedig a megállapodás szerint részesedett a termelt nyereségből. Ezzel az üzleti lépéssel az Intel anno tőkéhez jutott, amire nagy szüksége volt a vállalatnak a 2024-es esztendőben.
Hirdetés
A Santa Clara-i cég most bejelentette, hogy megszűnik az Apollóval kötött megállapodásuk, ugyanis visszavásárolják az Fab 34-es üzem 49%-át. Erről már megállapodtak a jelenlegi társtulajdonossal, így az üzlet lebonyolítása folyamatban van. Az Intel végül 14,2 milliárd dollárt fizet az Apollo számára, ennek egy részét, nagyjából 6,5 milliárd dollárt hitelből finanszírozzák.
A Fab 34-es gyár egyébként Intel 3 és 4 node-okon készülő lapkákat termel, amelyek jelenleg kritikus fontosságúak az Intel számára, mivel kezd problémás lenni, hogy nem tudnak elég terméket előállítani a piaci igények kielégítésére. Ráadásul a cég azzal a gonddal is szembenéz, hogy főleg azokra a processzoraikra mutatkozik igény, amelyek Intel 3 vagy 4 node-on készülő lapkákat használnak, szemben azokkal, amelyek főleg a TSMC-nél készülnek.
A fentiek miatt dönthetett az Intel a gyár teljes tulajdonának visszaszerzése mellett. Ez ugyan egy költséges procedúra, hitelt is fel kell venniük hozzá, viszont teljesen szabad kezet adnak maguknak a bővítési stratégia megválasztása szempontjából.
