Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
Abu85
HÁZIGAZDA
A DX12 is ilyen. A Vulkan esetében két tényező van, ami fontos még. Az egyik, hogy jellemzően OpenGL-ről váltanak erre az API-ra, amibe nagyságrendekkel kevesebb erőforrást rak minden érintett a DX11-hez viszonyítva. A másik, hogy a Khronos sokkal inkább egy közös nevezőre tervezte az API kritikus részeit, ami jó például az NV-nek, illetve alapvetően mindenkinek. A Microsoft nem igazán foglalkozott ezzel, ami jó volt az Intelnek azt specifikálták és kész. Az részletkérdés volt, hogy helyenként ezzel az NV-nek kárt csinálnak, például a parancslistáknál vagy a root signature esetében. Az AMD-vel sem igazán foglalkoztak, nekik csak szerencséjük, hogy a GCN semmire sem kényes igazán, tehát az is jó, amit a Microsoft specifikál, és az is jó, amit más ajánl, teljesítményben nagyjából ugyanott lesznek.
A DX12-vel egyébként két tipikus késbe lehet futni. Az egyik a parancslisták helyzete. Ebből sok kicsi kell, hogy az NV-nek jó legyen a program, és az Intel, illetve az AMD meghajtója nem különösebben érzékeny erre, tehát nyugodtan lehet az NV ajánlásai szerint fejleszteni, az más kérdés, hogy ez a program oldalán nem kevés extra meló, tehát mondhatja a fejlesztő, hogy "baszki erre nincs időnk, hozzatok jobb hardvert". A másik tipikus gond a root signatures. Az NV azt szereti, ha buffer viewek közvetlenül ebben vannak, míg az Intelnek ez pont nem jó, és azt kedvelik, ha a Microsoft ajánlásai szerint ebben lehetőség szerint csak közvetetten vannak buffer viewek a leírótáblákon keresztül bekötve. Az AMD-nek pedig igazából mindegy, hasonló a teljesítmény így is, úgy is.
Egyébként annak oka van, hogy a Microsoft miért így alakította ki a specifikációt. A buffer viewek esetében azért nem ideális, ha közvetlenül a root signatures részei, mert a leírótábla vagy -halmaz mögött ezek állapotát manuálisan követni kell, így ha mondjuk új információ kerül beírásra, akkor tudni kell, hogy az olyan helyre kerüljön, amit a GPU már nem használ. A root signatures részeként ez a szabály nem érvényes, vagyis minden új információt a rendszer új memóriaterületre írja, meghagyva a régi adatot is, ugyanis nem kötelező érvényű, hogy egy leképező kiderítse, hogy az használatban van-e, és jellemzően nem is teszik meg, mert a root signatures részeként nem olcsó az eljárás. Ez viszont azt jelenti, hogy a memória folyamatosan telik meg a játék előrehaladtával, amire végeredményben nagyon nehéz alkalmazásoldali menedzsmentet írni, mert csak egy bizonyos időtávon belül lehet nagy biztonsággal meghatározni, hogy mi lesz a memóriában. Hosszabb távon viszont már jönnek a gondok, ami előhozza azokat a teljesítménykritikus jelenségeket, amelyek létezése a vezető indoka volt az explicit API-k megalkotásának. Szóval a buffer viewek helyzete marhára nem egyértelmű. Igen nyomós indokok vannak arra vonatkozóan, hogy miért nem jó az NV ajánlása. És igazából a mai memóriaárak mellett a brute force módszerben sem lehet bízni, hogy majd úgyis lesz 20-30 GB VRAM a VGA-n, amit tele lehetne pakolni szeméttel.
Új hozzászólás Aktív témák
- Final Fantasy VII Rebirth PC technikai teszt
- Hálózati / IP kamera
- Nyíregyháza és környéke adok-veszek-beszélgetek
- OLED TV topic
- NOTEBOOK / NETBOOK / Mac beárazás
- E-book olvasók
- Tőzsde és gazdaság
- Renault, Dacia topik
- Otthoni időjárás-állomás
- Amlogic S905, S912 processzoros készülékek
- További aktív témák...
- HATALMAS AKCIÓK! GARANCIA, SZÁMLA - Windows 10 11, Office 2016 2019 2021,2024, vírusírtók, VPN
- Gamer PC-Számítógép! Csere-Beszámítás! R5 5500 / RX 6600XT / 32GB DDR4 / 512GB SSD
- Dell Precision 5560 i7-11850H FHD+ 100%sRGB 32GB 1000GB Nvidia Quadro T1200 1 év teljeskörű gar!
- GYÖNYÖRŰ iPhone 11 64GB Red -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3121, 100% Akkumulátor
- Lenovo ThinkPad P15 Gen 2 Mobile Workstation - i7-11850H 32GB 512GB Nvidia RTX A4000 8GB 1 év gar.
Állásajánlatok
Cég: NetGo.hu Kft.
Város: Gödöllő
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest


