Hirdetés

2018. augusztus 18., szombat

Hozzászólások

(#1) radi8tor


radi8tor
(MODERÁTOR)

Megújult a HP Proliant MicroServer, mely a Gen8-as sorozat része. Az eddigi Microserverek AMD processzorral működtek, de a HP szakított a hagyománnyal és már Intel processzorokat (Intel Celeron G1610T és Pentium G2020T) használ a szerverekben. A processzorokban két mag található és mivel csak 35W-ot fogyasztanak, így nem kell nekik aktív hűtés. Az Intel processzorra való átállással sokkal jobb teljesítménnyel bírnak a Microserverek, mint az AMD-s korszakban, de még így is sokkal elmaradnak a 4 vagy többmagos kiszolgálók teljesítményétől. A szerverben 2 memória foglalat van, amelybe max. 16GB(2x8GB) DDR3-as memóriát lehet beletenni. 4db SATA lemez fér el a szerverben, mellyel összesen akár 12TB-nyi adattárolót is kaphatunk. A lemezek vezérléséről a B120i controller gondoskodik. A szerver tartalmaz még egy PCIe 2.0 x16 bővítőt is.

A HP az új MicroServert főleg olyan kisvállalatoknak szánta a gyártó, ahol ez lenne az első szerver. A gyártói kutatások szerint több millió kis cég fog ilyen Microservert vásárolni a feladatok ellátására. A szerver processzor teljesítményben nem igazán erős, de nagyon megbízható a kiszolgáló, mely a kisirodai igényeket teljes mértékben ki tudja szolgálni. Emellett támogatja a HP saját távmenedzsment rendszerét, az iLO 4-et is.
Összegezve: az új Gen8-as Microserver kiváló kiszolgáló irodákba kisvállalkozásoknak, mely amellett, hogy nagyon halk, rendkívül alacsony fogyasztású, de emellett nagy tárolókapacitást érhetünk el vele. És a legfontosabb, hogy nagyon alacsony áron lehet hozzájutni.

https://wellbe.hu

(#2) zsolt501 válasza radi8tor (#1) üzenetére


zsolt501
(PH! nagyúr)

Ami a legszebb benne, hogy Xeon procit is lehet bele tenni, illetve Core i3-as procival is elmegy, igaz ott sem mindegyikkel.
[link] Itt tesztelték más processzorokkal is.

''Mind Így van ezzel aki hasonló időket megélt, de a döntés nem rajta állt neked csak arról kell döntened mihez kezdj az idővel amely megadatik.''

(#3) kiskakas


kiskakas
(senior tag)

kar,hogy 70k a legkisebb ilyen xeon proci :) de telleg vad gepet csinal a vasbol:)
Ha vki talal pontos cpu kompatibilitasi listat, johetne, pl core i3 i5 vonalon mit eszik meg.

A 2db gigas ethernet portrol tud valaki bovebbet? jol olvasom,hogy az egyik az iLO porttal megosztott?
Network RJ 45 (Ethernet)2 (Port 1 shared for HP iLO4 as optional configuration)

Magyarul ha szeretnem hasznalni az iLO-t, akkor nem hasznalhato a 2. eth port? ha igy van, mi a ráknak raktak a hátfalra dedikalt eth csatit iLO-nak?

(#4) kiskakas


kiskakas
(senior tag)

legfrissebb bios, kicsit eldugva..

J06 ROM

ftp://ftp.hp.com/pub/softlib2/software1/sc-windows-fw-sys/p1544720401/v98895 (cp023765.exe - Windows)
ftp://ftp.hp.com/pub/softlib2/software1/sc-linux-fw-sys/p1145667783/v98896 (CP023766.scexe - Linux)
ftp://ftp.hp.com/pub/softlib2/software1/pubsw-windows/p700205933/v98907 (SP66986.EXE - Softpaq)

Ha vki talál win7 drivereket, ne tartsa vissza! :)

(#5) nlq válasza kiskakas (#3) üzenetére


nlq
(fanatikus tag)

CPU lista itt:
http://n40l.wikia.com/wiki/Cpu_gen8

egyebkent a proci valasztasnal mindenkit lebeszelek az L (T) végű alacsony TDP procikrol
indokaim:
- teljesitmeny / ar aranyban dragabbak mint a nem L es procik
- attol hogy L vagy nem L procit hasznalsz az idle fogyasztasod kulonbsege 1-2 watt
- a TDP a max fogyit hatarozza meg nem azt amit max teljesitmenyen fogyaszt a proci! (ez L szertianal ez a valos fogyi kozelebb van a TDP ertekhez)

gyakorlatilag az intel kihasznalta az alacsony fogyasztasban rejlő marketing lehetosegeket
szerintem egy ugyanolyan szerias (ezesetben ivy bridge) proci ugyanakkora szamitasi teljesitmenyhez kb ugyanazt a fogyasztast fogja produkalni

erdemes mindig osszehasonlitani az adott proci adatlapait
csak a pelda kedveert ket 3220 es ket xeon osszehasonlitasa (latszik hogy a xeonnal negyedere csokkentettek a tdp-t ezt ket procimag es az orajel csokkentesel hoztak ossze)
http://ark.intel.com/compare/65693,65694,65734,65735

hirdetéseim: http://bit.ly/1m6JSsl MEGÉRKEZETT!!! magyar cégfelszámolásból ~300 db számítógép (lenovo serverek dell optiplexek és latitude notebookok cisco switchek cisco tuzfalak)

(#6) AiRLAC válasza kiskakas (#3) üzenetére


AiRLAC
(senior tag)

Shared management általában (más gyártóknál) azt jelenti hogy az IPMI/KVM megosztja a portot a normál hálózattal, szóval mindkét portot használhatod és az IPMI "ráül" a vonalra. Supermicro-nál pl. így van, gondolom itt is, de majd egy tulajdonos megírja pontosan :)

"After successfully ignoring Google, FAQ's, the board search and leaving a undecipherable post in the wrong sub-forum don't expect an intelligent reply."

(#7) kiskakas válasza AiRLAC (#6) üzenetére


kiskakas
(senior tag)

koszonom :)

Talaltam egy win7 driver packot, hasznos lehet

http://www.ettwein.net/hppms/g8__g1610t_g2020t/2k8r2/

Verzeichnis Version Treiberdatum Beschreibung / Geraetemanagertext

00_inf: 9.40.1026 mehrere Treiber für den C204-Chipsatz

01_dsa: 6.10.0.64 28.01.2014 Treiber für den B120i-Controller

02_iLO4_chif: 3.10.0.0 23.11.2013 HP ProLiant iLO 4 Management Controller (CHIF)
02_iLO4_core: 3.9.0.0 22.05.2013 HP ProLiant iLO 4 Management Controller (CORE)
02_iLO4_vga: 1.3.1.0 11.04.2012 Grafikchip des iLO4 -> Matrox G200eH (HP)

03_nc332i: 16.4.0.1 16.10.2013 Treiber für den onboard HP Ethernet 1Gb 2-port 332i Adapter

04_usb3: 3.0.23.0 21.08.2012 Renesas Electronics USB 3.0 Host Controller
Renesas Electronics USB 3.0 Root Hub

05_ams 9.60.0.0 - Agentless Management Services fuer Windows x64

06_imlv 7.0.0.0 - HP ProLiant Integrated Management Log Viewer fuer Windows Server x64

sa_drv: 6.28.0.64 15.10.2012 Treiber des optionalen HP Smart Array P222 Controllers
sa_event: 6.36.0.64 - Software, um Ereignisse des optionalen HP Smart Array Controllers ins Windows-Log aufzuzeichnen
sa_hpacu: 9.40.12.0 - Die "alte" Verwaltungssoftware für den optionalen HP Smart Array Controller (HP Array Configuration Utility)
sa_hpssa: 1.60.17.0 - Die "neue" Verwaltungssoftware für den optionalen HP Smart Array Controller (HP Smart Storage Administrator)

[ Szerkesztve ]

(#8) Dave™


Dave™
(PH! nagyúr)

A tiétek ami az emagtól jött 150W-os vagy 200W-os táppal rendelkezik? Az emagnál látom, hogy 150W-ot írnak, csak érdekel, hogy tényleg annyi-e. Mert a HP szerint ebben a régióban a 200W-os verziót adják.

(#9) kiskakas válasza Dave™ (#8) üzenetére


kiskakas
(senior tag)

150w-ossal jott mindketto (egy g1610 es egy g2020) romaniabol.

(#10) Dave™


Dave™
(PH! nagyúr)

Gen8-ban van aki non ECC ramot használ? Mert több helyről is azt láttam vissza, hogy ECC ramokkal használják, a Kingston oldala is csak azt hozza fel stb. Szóval mennek a non-ecc ramok is? Kifejezetten a Gen8-ra vonatkozik a kérdés, a korábbiaknál tudom hogy megy.

Kiskakas: köszi!

(#11) bon


bon
(őstag)

Ma megjött a Gen8 az emag-ról, folyik az ismerkedés, iLO-t már beállítottam, talán még ma itt lesz az ssd és akkor települ a Windows server 2012 r2.

A számítógépnek lelke van! - ASUS Prime Z370-A, Intel CoreI7 8700, 2x8GB DDR4 3333MHZ Kingston, Asus GTX760-DC2T-2GD5-SSU, Sound Blaster Z, Surface 3 64gb, Cooler Master Cosmos C700P

(#12) Dave™ válasza bon (#11) üzenetére


Dave™
(PH! nagyúr)

Én is kacérkodom a G1610T-vel, nagyon jó ára van, csak már van egy N36L-em HTPC és file szerver funkciókra, és bizony hibátlanul teszi a dolgát. Persze elférne még egy microserver, csak meg kellene győznöm magam :)

(#13) maláj válasza Dave™ (#12) üzenetére


maláj
(őstag)

kell az backup-ra :K ;]

ha már az aláírást is cenzúrázzák akkor a PH lapcsalád minden tagjára bekapcsoltam minden reklámblokkolót ami csak létezik :DDD

(#14) Sárpac válasza Dave™ (#10) üzenetére


Sárpac
(PH! nagyúr)

Szia! Tuti, hogy nem megy semmilyen non ecc rammal(többel is próbáltam), de ecc ramok közül is csak azzal ami a kompatibilitási listában megvan!

Még valami, ha valaki oddt szeretne beletenni, csak a slim kivitel jó bele és kell tápcsati/sata átalakító is! :)

[ Szerkesztve ]

Alapfesz alatt a maximumon túl!

(#15) kiskakas válasza Sárpac (#14) üzenetére


kiskakas
(senior tag)

Sárpac,

hát ez jó nagy szívás, az n40l-emben 2db buffered 4g kingston kvr13n9s8/4 modul van. :( biosban sem lehet kikapcsolni az ECC ramot?

(#16) Dave™ válasza Sárpac (#14) üzenetére


Dave™
(PH! nagyúr)

Pedig itt a #6-os postban linkelt Samsung nem ECC-s elvileg és azt mondja megy benne: [link]

(#17) kiskakas válasza Dave™ (#16) üzenetére


kiskakas
(senior tag)

ezen mar enis tul vagyok :) de b.szhatom, ha kingstonom van..

(#18) Dave™ válasza kiskakas (#17) üzenetére


Dave™
(PH! nagyúr)

De neked már van Gen8-asod, nem? Vagy még nem raktad át a ramot az N40L-ből?

(#19) kiskakas válasza Dave™ (#18) üzenetére


kiskakas
(senior tag)

jelenleg mindketto van, az n40l-bol raktam at a 2 kingstonom.. bootnal 90%-nal megallnak..

(#20) kiskakas válasza kiskakas (#19) üzenetére


kiskakas
(senior tag)

ujabb problemak :) az ati hd6570 install catalyst telepites kozben kekhalal. win7 64bit prof.

(#21) Sárpac válasza Dave™ (#16) üzenetére


Sárpac
(PH! nagyúr)

Hát elég érdekes mivel L azaz low voltageos, most beteszed és 1.35 helyett kap 1.5-öt én nem jósolnék neki hosszú időt, mindazonáltal kételkedem benne, hogy menne. valami 800ft különbség van a kettő közt, ezért nem éri meg kockáztatni.

(#20) kiskakas: lol 150W-os a táp, de 12V ne várj tőle csodát, persze, hogy meghal! :DDD

[ Szerkesztve ]

Alapfesz alatt a maximumon túl!

(#22) kiskakas válasza Sárpac (#21) üzenetére


kiskakas
(senior tag)

Sárpac,

n40l-ben 2 éve megy tökéletesen. A kékhalál megoldva, rendszergazda módban felment a catalyst. A memoria kanosszanak kar,h nem olvastam utanna korabban :(

(#23) Dave™ válasza kiskakas (#22) üzenetére


Dave™
(PH! nagyúr)

Miért, akkor nem vetted volna meg? közel 3x gyorsabb az N40L-nél, és néha azért jól jön, még ha alapból elégedett is vagyok az N36L teljesítményével (HTPC-ként).

(#24) kiskakas válasza Dave™ (#23) üzenetére


kiskakas
(senior tag)

de, csak kicsit draga az ecc ram.. termeszetesen a sebesseg miatt vettem meg, 80%-ban nas-nak, de 20%-ban asztali gepnek hasznalom, nemi jatekkal.. :)

(#25) Dave™ válasza kiskakas (#24) üzenetére


Dave™
(PH! nagyúr)

Ez a csodás ebben a kis vakarékban, hogy gyakorlatilag mindenre használható egyszerre :D Én is megrendeltem a G1610T-t, aztán eladom az N36L-et.

(#26) kiskakas válasza Dave™ (#25) üzenetére


kiskakas
(senior tag)

Azert lesznek szivasok az atallassal, en reggel 8 ota harcolok. :)

most epp azon,hogy sata ahci modba telepitettem fel a win7-et ssd-re, majd beraktam a 4 adat diszket. A boot sorrend megvaltozott,amit ahci modban nem lehet modositani..ergo nem tudsz ssd-rol bootolni, max ha az elso hdd slot-ba teszed.

AHCI modban egy sata vezerlokent latja az 5 sata portot es boot ordert csak vezérlőkre lehet megadni. Ha sima sata modra kapcsolsz biosban, már 2 sata vezérlőt látsz (ugrott az AHCI..) és itt tudsz sorrendet adni a vezérlők között..de hát ez nem igazán tetszetős és teljesítményben sem okés :(

(#27) Dave™ válasza kiskakas (#26) üzenetére


Dave™
(PH! nagyúr)

Gondolom erre is lesz valami mókolt BIOS, ahogyan a korábbiakra is volt. Amit leírsz nem szerencsée, de ugye alapvetően oda az optikai meghajtót várná, azt nem lehet esetleg beállítani? Vagy látja, hogy nem optikai van rádugva, így eleve bukó...

Én pendriveról fogok vele bootolni (openelec), szóval ez egyelőre nem érint, de ez persze a jövőben változhat, szóval lehet majd meg kell oldani valahogy.

Emagról mennyi idő alatt szállították ki neked?

(#28) kiskakas válasza Dave™ (#27) üzenetére


kiskakas
(senior tag)

penteken rendeltuk delutan 3-4 korul, hetfo koradelutan hoztak.

Sajnos itt nincs boot order allitas, megtalaltam a hivatalos hp forumon is az anyazast. Hp azt javasolja,h vegyel egy olcso sata vezerlot es hasznald azt.. akkor vezerlokent tudod allitani a boot sorrendet :) gyonyoru

(#29) Dave™ válasza kiskakas (#28) üzenetére


Dave™
(PH! nagyúr)

Ja, és tedd be a VGA mellé az egy szem PCI-e slotba. Azt értem, hogy ők alapból nem ilyen célra szánták, de korábban nem voltak ilyen megkötések valóban :) Ezt látszik, hogy nem lehet olyan jól kitömni vinyókkal, mint a korábbiakat, de nem is tervezem, 4 slot azért elég sok. Az a fránya natív RAID 5 jött volna jól, de azért megleszek anélkül is.

Azért nyugtass meg, hogy pendriveról tud bootolni :D

(#30) kiskakas válasza kiskakas (#28) üzenetére


kiskakas
(senior tag)

egy favago megoldas:
http://jarrodla.blogspot.hu/2014/04/hp-microserver-gen8-boot-from-5th-sata.html

(#31) zsolt501


zsolt501
(PH! nagyúr)

Reméltem, hogy nincs gond az optikai meghajtó hely felhasználásával, de így erősen elgondolkodom azon, hogy mégsem ez lesz a következő szerverem :(
Pedig egy elég combos kis gépet lehet belőle összehozni.

''Mind Így van ezzel aki hasonló időket megélt, de a döntés nem rajta állt neked csak arról kell döntened mihez kezdj az idővel amely megadatik.''

(#32) radi8tor válasza zsolt501 (#31) üzenetére


radi8tor
(MODERÁTOR)

Modderek ezzel jobban járnak. :K
Nekem sem opció ez a gép, mivel 5 HDD van nekem most N36L-ben + SSD.

https://wellbe.hu

(#33) Dave™ válasza zsolt501 (#31) üzenetére


Dave™
(PH! nagyúr)

Miért, egy SSD/2,5" HDD azért befér oda, nem? Amúgy meg ennyi belefér szerintem, így is sokkal többet kínál az előző generációkhoz képest, azokban csak a moddolható hely volt több meg a grátisz esata.

(#34) kiskakas válasza Dave™ (#33) üzenetére


kiskakas
(senior tag)

Az egyik oldalra befér még egy 3,5" hdd, már megrendeltem egy usb 3.0 - sata 3.0 konvertert.

A boot order tenyleg szivas, talan uj biossal megoldjak, illetve ha raid modban hasznalod a sata portot, akkor lehet csinalni egy 1 hdd-s "tömböt", amirol mar tudsz bootolni. Vagy ha nem kell semmire a pci-e slot, akkor veszel 2-3ft-ert egy sata3.0 kartyat bele es kesz.

(#35) Dave™ válasza kiskakas (#34) üzenetére


Dave™
(PH! nagyúr)

Nekem elég a 4 HDD, ne nekem mondd :) A pcie slotba vga megy, kell a HDMI, HTPC lesz (meg file szerver).

(#36) Dave™


Dave™
(PH! nagyúr)

Megjött az enyém is, pozitívak az első benyomások, tetszik a mágneses ajtó is :) Sokat dolgozom szerverekkel és ez sokkal jobban emlékezet egy szerverre, mint a korábbi modellek.

A sleep támogatott? Korábban nem volt az az ACPI hiányosságok miatt.

(#37) kiskakas válasza Dave™ (#36) üzenetére


kiskakas
(senior tag)

ramot tervezel bele venni? ha igen, hol? :) ecc unbuffereddel megy csak :(

(#38) Dave™ válasza kiskakas (#37) üzenetére


Dave™
(PH! nagyúr)

Igen, tudom, pedig R-es ramom lenne bele ingyen is akár, de sajnos az nem jó, csak az E. Egyelőre elég a 2GB, HTPC/NAS lesz, oda meg nem kell több.

Azt sajnálom, hogy nem hagyták meg a B120i vezérlőnél a cache modul foglalatát, azzal ugyanis menne a RAID5 natívan, így viszont csak külön vezérlővel, ami semmiképpen sem opció nálam.

(#39) kiskakas válasza Dave™ (#38) üzenetére


kiskakas
(senior tag)

ha jol olvasgatom,ez a legolcsobb modul,amivel menne..

12k/db - 4g

http://www.argep.hu/trend/KVR1/KVR13LE9S8-4.html

(#40) Dave™ válasza kiskakas (#39) üzenetére


Dave™
(PH! nagyúr)

Ha vennék is elég lenne egy 2-es modul a meglévő mellé. Egyébként meg a használt szerver ram (unbuffered persze, ami viszonylag ritka szervereknél, de azért van) olcsóbb szokott lenni, csak a megfelelő helyen kell keresni :)

A sleep mód támogatott?

(#41) kiskakas válasza Dave™ (#40) üzenetére


kiskakas
(senior tag)

nem hasznaltam sleep modot soha.. :| az ecc hasznaltam sem olcsobb, ez a 12e ft / 4g szinte ajandek

(#42) Dave™ válasza kiskakas (#41) üzenetére


Dave™
(PH! nagyúr)

Nézz meg nekem valamit légyszíves, ha nem gond: az alaplapi atx tápcsatlakozó közelében van a szenzorkábel csatlakozója, egy piros és egy fekete kábel összefogva. Van mellette a harmadik pinnél egy barna kábel is, aminek sikerült a másik felét kihúznom. Kérdés: ennek a szenzorkábelnek ez a hurkolt, barna kábele melyik két érintkezőhöz tartozik? Az egyik a legszélső, egyébként üres, de a másik vége a piros vagy a fekete kábelhez megy? Köszi!

(#43) kiskakas válasza Dave™ (#42) üzenetére


kiskakas
(senior tag)

egyelore nem tudom szetszedni, legkorabban talan szombaton :(
ez nem segit?

http://b3n.org/wp-content/uploads/2013/07/gen8_hp_microserver_sas1.png

egy fogyasztasi adat, akit erdekel, a kisebbik, celeronos g1610 procis 4db 3,5" hdd + 1db ssd, win7 prof 64bit, mukodo windowsal, idle-ben 40-42watt

(#44) Dave™ válasza kiskakas (#43) üzenetére


Dave™
(PH! nagyúr)

Majdnem, csak nem elég nagy felbontású (ott van a sas és az atx között, még a hurok is látszik) :) De szerintem önmagába van visszahurkolva, és nincs is semmi funkciója, csak az, hogy ezt megfogva lehet kihúzni a az alaplapról a csatlakozót. Sajnos nekem nem akart lejönni sehogy sem, a szenzort húztam ki a foglalatából, a kijött kábelt pedig leszigeteltem. Simán elindul a jelek szerint.

(#45) Dave™


Dave™
(PH! nagyúr)

Na megvoltak a kezdeti nehézségek, kicsit leizzadtam, de most már megy szépen.

Azt azért árulja el, akinek van, hogy a szenzorkábel csatlakozóját le tudta húzni az alaplapról? A kis hurok kábellel lehettne kihúzni ugye, de nekem sajnos a kábel egyik fele jött ki, így a szenzorkábelt kellett a lyukból meg a gumigyűrűből kihúznom, majd oda visszadugnom a vga behelyezése után.

(#46) bon


bon
(őstag)

Néhány nap után pozitívak a tapasztalataim a szerverrel. Rendszer egy 60gb-os ssd-re lett telepítve ami az ODD sata portra dugtam, elején kicist szívatott, de végül a raid vezérlőt használva összejött a boot. A beépítet iLO nagyon király. Elég halk a szerver aminek örülök.

A számítógépnek lelke van! - ASUS Prime Z370-A, Intel CoreI7 8700, 2x8GB DDR4 3333MHZ Kingston, Asus GTX760-DC2T-2GD5-SSU, Sound Blaster Z, Surface 3 64gb, Cooler Master Cosmos C700P

(#47) kiskakas válasza bon (#46) üzenetére


kiskakas
(senior tag)

iLO-val kapcs, hiaba adtam hozza sajat usert, minden joggal, csak a gyari Administratorral tudok belepni. Erre vkinek tipp?

(#48) kiskakas válasza kiskakas (#47) üzenetére


kiskakas
(senior tag)

iLO megoldva, kicsit felrevezeto volt, hogy van User Name es Login name is, az usernev lenne az juzer fantazia neve, a Login name meg az account neve.

(#49) Dave™


Dave™
(PH! nagyúr)

Két problémám van még, amit egyelőre nem sikerült megoldani:

Egyrészt hiába konfiguráltam egy darab egy diszkes RAID0 tömböt, csak akkor veszi le 19%-ra a ventilátor fordulatszámát, ha egyedül van bent ez a diszk, miután bent van a másik három, ami nincs konfigurálva tömbként, újra 29%-on pörög, mint alapesetben.

A másik gondom, hogy viszonylag sokáig tart a POST process meg a hasonló inicializálások. Maga a boot folyamat már gyors, csak amíg odáig eljut tart elég sokáig. Lehet valahogy gyorsítani érdemben ezt a folyamatot? Tisztában vagyok veleó hogy ez egy szerver és ezért szöszöl sokáig, csak hátha tudtok olyan iptimális BIOS beállításokat, amivel a leggyorsabban lefutnak a kezdeti inicializálások.

Ezt a kettőt leszámítva nagyon elégedett vagyok vele :)

(#50) kiskakas válasza Dave™ (#49) üzenetére


kiskakas
(senior tag)

Nekem 27%-on pörög 4hdd 1ssd-vel, ill bentvan egy ati hd 6570.. Tény, így hangosabb, mint a gen7, remélem találunk vmi megoldást.

A boot tényleg lassúnak tűnik, főleg egy plusz vga-val nálam. Tegnap esett le,h mivel nem a Matroxot használom, így cseszhetem az ilo Virtual konzolt is.. :( :)

Copyright © 2000-2018 PROHARDVER Informatikai Kft.