Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
putu33
tag
Most így visszagondolva igen csak értékelem a mi általános iskolánkba lévő magas szintű informatika órát, tanárt.
5.be kezdtük parancssorba kellet létre hozni a felhasználót majd elindítani a grafikus felületet aztán feltelepíteni az OpenOffice-t (akkor még elődjét). Lányoknak, fiuknak. Sztrájkoltak is rendesen. Rengeteget kellet írnunk, megtanítottak, hogyan kell gépírni. Aztán amit soha nem fogok elfelejteni: egyszer be kellet gépelni egy halom szöveget majd óra végén 5 perccel megkérdezi a tanár, hogy mindenki menti ugye? Aztán lekapcsolta az áramot! Majd vissza és jött körbe mindenkinek adott két egyest. Ebből kis híján botrány lett. Ezt amúgy később rendszeresen eljátszotta, de legalább belénk rögződött. De ami legjobban tetszett gépen kódba írtunk html oldalakat ezt 6.-ba mikor látta, hogy kb mindenki kapisgálja már akkor rögtön dolgozat, de papíron kódba! És fogta mindenkiét begépelte és digitálisan osztályozott (sajnos ebből is botrány lett), de legalább sokuknál elért a figyelmünk magasabb szintet és én ezért nagyon hálás vagyok, mert sokszor mondták, hogy felületes vagyok. Nagyon jót tett az osztállyal csak emiatt a tanár miatt alakult ki nálunk egy közösség. DC++ hub-on tartottuk egymással a kapcsolatot és jelezném, hogy több lány volt, mint fiú az osztályban
Középiskolában botrány volt az oktatás... 4 tanár volt a közoktatási objektumba ebből kettő szerint két féle fájrendszer létezett a világon az egyik a fat a másik a a ntsc... Ezt az adagot első órán kaptuk és fogtuk a fejünket rendesen... ntsc, szép színes bitek, 480 sorbit felbontás
Akkor ezt volt a pont, ahol eldöntöttük páran, hogy nem járunk be pár évig...
Szerintem az informatika megfelelő minőségű nagyon fontos főleg a mai világban. Egyik exem pénzes suliba járt szerencsére ott is komolyan vették az informatikát a hét 5 napján minden első óra infó volt és gépírás, tudjátok a színes vakbillentyűzeten, olyan szépen megtanultak gépelni.
Valahogy úgy kéne ezt csinálni, hogy magát a "geek"-ságot tanítanák. Szóval nem azt, ide és ide kell kattintani. Hanem olvass olvass, how to step by step, súgó, google, fórum, support. Valami önállóságot, hogy megtudjad oldani a feladatod és átlássák a problémákat.
Új hozzászólás Aktív témák
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 9***(X) "Zen 5" (AM5)
- OLED TV topic
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Milyen házat vegyek?
- 3D nyomtatás
- Bambu Lab 3D nyomtatók
- Honor 200 - kétszázért pont jó lenne
- Androidos tablet topic
- Autós topik
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- További aktív témák...
- Ryzen 7 5800X3D + Strix B550-A + 32GB Corsair Dominator + RX 7900 XTX NITRO+ 24G + 1200W 80+ plat
- HP ZBook Fury G8 - RTX A3000 - ajándék dokkolóval és laptop hűtővel
- Heatkiller Tube 100 D5 - full extra
- Gigabyte AORUS 17 - i7-12700H - RTX 3070 Ti - 32GB RAM - 1TB M2 SSD -FHD 360H- eredeti csomagolásban
- DDC Pumpa kiegészítők: top, bottom (hűtőborda), tartály,
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i5 12400F 32/64GB RAM RX 7800 XT 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- Apple iMac 19.2 i5-8500 Radeon Pro 560X 4GB 16GB 256GB SSD 21.5" 4K Retina
- REFURBISHED és ÚJ - Lenovo ThinkPad 40AS USB-C Dock Gen2 (akár 3x4K felbontás)
- Telefon felvásárlás!! Samsung Galaxy S24/Samsung Galaxy S24+/Samsung Galaxy S24 Ultra
- Apple iPhone 16 Pro Max Desert Titanium Titán dizájn, Pro kamera, 120 Hz ProMotion,90%,3 hó gari
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Cég: NetGo.hu Kft.
Város: Gödöllő

Akkor ezt volt a pont, ahol eldöntöttük páran, hogy nem járunk be pár évig...

